- De mivel a te kávéd nem zaccos, így csakis jóra következtethetsz – vonok vállat egy félmosoly szerűség kíséretében. Azon gondolkodom épp, hogy hogy lehetséges ez, hogy Raina képes kihozni belőlem a nagyon morcos énemet is, meg azt is, amelyik sokkalta szociálisabb. Fogalmam sincs, hogy csinálja!?
Az este pedig át sem gondoltam, hogy mi lesz, ha nem fog majd emlékezni az éjszakából semmire és nekem kell visszahozni az emlékeit? Azt hiszem, a legjobb, ha nem erőltetem a teljes igazságot, mert az lehet, hogy kellemetlen lenne neki, bár jól leplezné, én mégis tudnám, hogy nem teljesen tud eltekinteni a dolog felett. Na meg az elvenné a következő alkalom varázsát. Na várjunk csak, a következőét? Jézusom, nem is ismerek magamra.
Ahogy akkor sem, mikor az ujjam végig szánt a combján. Tudom, hogy tilosban járok, még ha nem is szó szerint, de az én elveimet illetőleg nagyon is. A mozdulatot már tovább is pörgetem a fejemben és már-már érzem a csókjának ízét, a kezei érintését a mellkasomnál. Tyű baszd meg, Leonel! Ebből mássz ki, mielőtt még baj lesz.
A telefoncsörgés most olyan mentsvárat jelent, mint semmi más, ugyanis ha nem szólal meg, talán még meggondolatlant tettem volna. Az már kevésbé érint kellemesen, hogy Bowman neve tűnik fel a kijelzőn.
Végül az erkélyre kivonulva felveszem és hallgatom, amit mond. Egy tea mellett.
- Az fantasztikus lesz – mondom, magamnak merő iróniával, neki már kevésbé úgy. Utálom a jópofizást, de talán egy teát kibírok, ha ezzel új infokat tudhatok meg az eltűnt nőkről és a projektről. Nagy fogás lesz, az biztos. Habár nem csípem Bowmant, mert a hülye is látja, hogy belém van zúgva, azért értékelem, hogy nem veszi semmiben a múltamat.
- Azt nem tettem hozzá, mert holnapra már lehet, hogy új társat is kapnánk – vonok vállat. – Még a végén összekombinálná a dolgokat és mást látna bele, mint ami – mondom, habár ez enyhe túlzás, hiszen túlontúl többet nem lehet belelátni, mert ez van, ami van. Visszatérve meg is közelítem, mert a szoba közepén ácsorog, ezúttal már ruhában, ami nincs ellenemre, na de azért jobban tetszett, mikor csak a takaró állt közénk.
- Hát... – kezdek bele. A kiadós kajálás éppen az ínyemre lenne, de másfél órát mondtam Bowmannek, nem kéne elkésni. Nem akarom ezt elcseszni. Viszont azt sem akarom, hogy Raina megsértődjön, amiért csak úgy lerázom. – Éhesnek éhes vagyok én is – teszem hozzá még mindig hezitálva. Szerintem gyanakszik, de mindegy. Valahogy majd kihúzom magam a szarból. – Jó, menjünk – bököm oda, de konkrét tervem még mindig nincs. Nem tudom, így másfél óra múlva hogy érek majd oda, de majd csak lesz valahogy.
Megfogom a takarót, amit a mellkasomhoz nyom, és a szemébe nézek. Az ujjai érintésére mélyen szívom be a levegőt. El nem hiszem, mennyire vonz ez a nő és mennyire kezd az ujja köré csavarni. És basszus, azt hiszem most jövök rá, hogy idő közben ez a kapcsolat már-már kikandikál a munkakapcsolatnak mondhatóból. Nagyon is. Bassza meg.
- Ja, persze. Hamarabb is szólhattál volna – köszörülöm meg a torkom, majd egy pólóért indulok a hálóba vissza, hogy magamra kaphassam. A takarót az ágyra hajítom, aztán már magamra is kapom a kabátot is.
- Tudok egy jó kajáldát – mondom, mert közben eszembe jutott, hogy talán így egy kicsit közelebb kerülhetek a célponthoz.
- Viszont az nem Queensben van, hanem egy kicsit arrébb. – Még nem tudom, melyikbe megyünk, Manhattanben már Raina is ismeri nagy részét, gondolom. Régebb óta dolgozik azona  városrészen, mint én.  – Meg igazából be kellene ugranom Adelehoz is, ha nem bánod, hogy vissza kell majd metróznod. Vagy esetleg ehetünk itt is lent a sarkon, de utána mennem kell, mert azt mondta, csak fél egyig van otthon. – Akkor még talán oda is érek Bowmanhez. Furfangos ez a Raina, és valószínűleg át is lát a szitán, de eszem ágában sincs elárulni neki konkrétan, miről is van itt szó. Nem hiányzik senkinek, hogy beleüsse az orrát aztán bajba keveredjen miattam.
- Na gyerünk, menjünk. Húzd lejjebb a szoknyád, már tegnap is túl rövid volt – mosolyodom el, ahogy a tekintetem a combjára siklik, aztán lejjebb, végig a lábain.
- Most veszem észre, mennyivel jobb színed van. Tuti a kávém az oka – mosolyodom el pimaszul, majd szépen kiterelgetem a lakásból, mert nem szeretném húzni az időt a toporgással.