Kezd elegem lenni abból, hogy Stone egyre több "szívességet" kér tőlem és az is kezd idegesíteni, hogy egyre több embert kell megölnöm. Persze én megértem, hogy fontos dogokat bíz rám, de az, hogy feküdjek le és hackeljem meg az üzlettársai gépeit, na az már kezd sok lenni.  Szóval most bejelentettem, hogy szükségem van egy hónap kényszerszabira a szívességeit illetően. Igazából alig tudtunk beszélni kedves barátnőmmel, ami eléggé is zavar és már hiányzik, szeretném megtudni, hogy mi van ezzel a rejtélyes férfival, aki... mondjuk nem is annyira rejtélyes, utána kellene néznem, hamar rátalálnék. De nem, inkább most nem, meg hát időm sincs igazán, futnom is kell  közös munkahelyünkre és hát nem vagyok valami szégyenlős lány, be is engedem magamat az irodájába.
Ő még nincs itt, van még nagyjából tíz perce, ilyen sem mostanában volt, előbb vagyok itt, mint a góré. Mondjuk biztosan van valami ok arra, hogy miért nincs még itt és abban is biztos vagyok, hogy elfogja nekem mondani. Ki másnak mondaná el, ha nem a legjobb barátnőjének. Nekem is lehet lenne miről beszélnem vele, főleg erről az új és hirtelen felbukkanó pasiról, lehet elkéne őt is takarítanom.
Éppen a fotelben ülök, amikor kinyílik az az ajtó és meglátom a legjobb barátnőmet belépni rajta, azonnal mosolyogni kezdek. - Látod, milyen ritka alkalom, hogy én várok rád. - Indulok felé, hogy nyomjak az arcára puszit, de addig nem jutok el, hanem meglátom, hogy... -  Miért kenődött el a rúzsod huncut kislány?

Esther & Annie

Me and my curious Friend

Miután tegnap Hectorral beszélgettünk a szalonban picit, nem igazán volt hangulatom a távozása után itt maradni. Sok minden kavargott a fejemben, többek között a hétvégi betöréses rablás is, amitől egyre jobban félek. Mi lesz, ha elcsesszük és a sitten kötök ki? Az eddigi kis lopásaim miatt sose aggódtam nagyon, hiszen álnéven, álruhában szoktam csinálni, ráadásul nem is olyan eget rengető értékekről van olyankor szó. Némi óvadék ellenében simán megúsznám azokat a balhékat, de amit most talált ki Stone, az már jóval veszélyesebb. Kicsit olyan, mintha a hatalom elvakította volna. Mintha egyre többet és többet akarna, holott így sem panaszkodhat.
A reggeli készülődés időtartamát minimálisra csökkentem, mivel a szalonba menet még be akarok ugrani egy kávézóba, ahol ebben az időpontban általában tömeg van. Szóval, fél órával előbb indulok, mint szoktam és remélem, hogy időben sorra kerülök majd, hogy aztán mehessek is dolgozni. Nem, mintha sorban állna bárki, de dolgoznom kell a Hectornak készítendő tetováláson, amit megbeszéltünk. Nem lesz könnyű feladat olyat tervezni, amit ő is a magáénak érezhet majd. El kell találnom, hogy milyen a stílusa, mit szeret, mi tetszik neki és hasonlók. Talán, tényleg nem ártana előtte többet találkoznunk és beszélni a személyiségéről, de akkora a kísértés a közelében, hogy képtelen lennék csak a tetkóra koncentrálni. Tegnap is, ha Terry nem jelenik meg, ki tudja mi történhetett volna.
És mindennek tetejébe még ott van a rablás is. Össze kell szednem magam addig, hiszen az első komoly balhém lesz és nem szeretném, ha miattam gond lenne. Nem kételkedek én az ügyességemben, de azért izgulok kicsit és az ilyesmi meg tudja kötni az ember kezét.
A szalonhoz érve ismerős járművet pillantok meg, ugyanakkor azonnal az órámra is pillantok, mert igen meglepő, hogy Esther már ilyen korán itt legyen. Aztán jövök rá, hogy igazából én jöttem vagy negyed órával később, na de miért is izgatna ez? Én vagyok a főnök, nem?
Az ajtón belépve pillantásom azonnal Esthert keresi, de mivel nem látom sehol, így gyanítom, hogy a jobbra található kis irodában fogom találni, ahova bátran be is nyitok. Naná, hogy máris szóvá teszi, hogy úgymond "késtem". Vagyis, később jöttem, mint máskor szoktam, hiszen most is időben vagyok -még nincs tíz óra-, csak épp máskor már rég itt szoktam ülni.
- Legalább most, már ezt is megéltük.- válaszolok vigyirogva ahogy ledobom a táskámat, majd leülök az íróasztalommal szemben lévő fotelba. Onnan pislogok vigyorogva Estherre, egészen addig, míg szóba nem hozza a rúzsomat. Mi a fene?
- Ugyan már!  A kávézóban benyomtam gyorsan egy fánkot, gondolom ezért.- pattanok fel és a falon lévő kis tükörhöz sétálok, hogy lássam, mennyire égettem le magam a fél város előtt, mire ide értem. Meg kell hagyni, tényleg úgy van szétkenődve, mintha végig smároltam volna az ide vezető utat, de most már mindegy, nem? Sietve rendbe szedem a sminkem, majd a táskámhoz indulok és elő szedem a kis csomagot meg a pohár kávét rejtő csomagot.
-Tessék, kend szét te is. A kedvencedet hoztam!- dobom elé az asztalra a fánkot rejtő csomagot, meg jóval óvatosabban elé teszem a poharat is, majd leveszem a kabátom és a maradék kávémnak esek.
-És mi történt veled, hogy már itt vagy?- teszem fel a kérdést, de rögtön utána eszembe is jut a válasz.
- Jajj, hát "szabin" vagy, ugye? Stone mondta, hogy nem jössz velünk a hétvégi balhéra, mert kértél egy kis nyugalmat.- vigyorodok el, hiszen nem nagyon hallottam még olyasmiről, hogy egy bűnöző szabadságra menne. Felénk azt a börtönként ismerjük, de úgy tűnik, hogy tévedtem.