Alaposan kigondoltam mindent, ahogyan azt máskor is szoktam. Az alapelképzelésem az volt, hogy szeretnék egy nem túl feltűnő helyre menni. Olyat választottam, ahol nem hogy ritkán fordulok meg, de egyáltalán soha. Brooklynba ugyan szoktam átjárni, ám vannak olyan zugai, amikbe be nem tenném a lábaimat. És nem azért, mert félek, hanem egyszerűen csak finnyás nőszemély vagyok, és nem mindig szeretek vegyülni. Kivéve, ha a céljaim azt kívánják meg, de szerencsére eddig nem volt szükségem erre. Ismétlem, eddig. Azt mondjuk konkrétan még nem találtam ki, hogy ki lesz a szerencsés hölgyemény, akinek a segítségét fogom kérni a terveim megvalósításához, de gondoltam, majd ha ott leszek és végignéztem a kínálatot, kiválasztom a leginkább megfelelő lányt. Miközben újra sebességbe tettem a kocsit a lámpa zöldre váltása után, végig azon gondolkoztam, hogy mennyire bizarr ez az egész helyzet. Még jó, hogy senki nem volt képes a környezetemben a gondolatolvasásra, különben elég félreérthető lett volna az egész szituáció. Bár valószínűleg így is az lesz elsőre, de már előre jól mulattam magamban. A GPS pár perccel később készségesen jelezte, hogy elértem az úti célomat. Először kintről, a kocsiban ülve mértem fel a bejáratot. Úgy tűnt, hogy egészen népszerű hely a környékbeliek körében, mert néhányan még kint is álltak az ajtó előtt. Kicsit közelebb hajoltam az anyósülés felőli ablakhoz, úgy kémleltem kifelé még jó pár másodpercig. Aztán döntöttem. - Akkor, színpadra! – dörzsöltem össze a kezeimet, ezzel is biztatva magamat. Az egyszer biztos, hogy én már rengeteg dolgot műveltem az életben, de ehhez hasonlóra még sohasem készültem. Én azonban annyira megrögzötten precíz vagyok, hogy mindig minden egyes munkámat alaposan elő szoktam készíteni. Ehhez a nagy dobáshoz – bármennyire nem fűlött is hozzá a fogam – szükségem lesz némi speciális ismeretre, amit csak és kizárólag egy ilyen helyen szerezhettem meg. Oké, elmehettem volna hivatalos órára is valami puccos stúdióba, de mi abban a pláne? Ajkaimon elégedett mosoly húzódott végig, ahogy a riasztó jelzett, miután kiszálltam az autóból. Nem volt túlzottan hivalkodó, de azért elég csinos és feltűnő ahhoz, hogy szemet szúrjak akármelyik dolgozónak odabent. Valószínűleg amúgy sem sok nő szokott megfordulni egy efféle bárban, de ez már igazán csak részletkérdés. Akár szerethetem is a szépet, nem? Odabent persze egyből megcsapott a meleg, izzadságszaggal keveredve. Akaratlanul is fintorogtam egyet, de gyorsan rendeztem a vonásaimat, és a pulthoz sétáltam. Vodkatonikot rendeltem, persze olajbogyóban nem is reménykedtem egy pillanatig sem. - Hé, szépfiú! – szólítottam meg a pultost, aki határozottan nem volt szépnek, de még ocsmánynak sem nevezhető. Olyan meghatározhatatlan kategóriába soroltam volna. – Mondd csak, melyik lányhoz üljek közel, aki elég bevállalós és nem finnyáskodik? – elbűvölő mosolyt villantottam rá. Láttam rajta, hogy pár percig bootolt a rendszer, bizonyára próbált rájönni, hogy mennyire beszélek komolyan. Mivel kitartóan várakoztam, végül hanyag fejmozdulattal az egyik lány felé bökött. - Az a szöszi lesz a te embered… csajod… mindegy! Oda menj, ha segget akarsz vizslatni! – tekintetemmel megkerestem a nem túl szépen bemutatott leányzót, aztán hálásan biccentettem. - Köszi! Ha szünetet tart, küldj neki egy italt a nevemben. Amit szeret… - szóltam még hátra a vállam felett távozóban. Ringó csípővel kerültem meg az asztalokat, aztán ültem le annál a rúdnál, ahová útba lettem igazítva. Hosszú lábaimat kényelmesen vetettem keresztbe a térdeimnél, és miközben a lány mozgását figyeltem, meg elemeztem magamban úgy-ahogy, lassan kortyolgattam a kezemben tartott italt. Talán tényleg egész jó lesz!
Ez az este se indul másképp, mint bármelyik másik. A könyvesboltból hazaérve jön a szokásos futva kajálás, futva tusolás, majd a futva öltözködés és persze végül a munkába rohanás. Ez rend szerint így megy minden áldott nap, amikor épp műszakban vagyok, ami egy héten legalább három este, de inkább több. Főleg, ha valaki mondjuk beteget jelent vagy valami más problémája akad. Jó pár nőnek közülünk már legalább egy gyereke van, akinek az apja valahol elveszett az éterben és, ha épp a dada nem ér rá, akkor ki kell hagyni egy estét. Ilyenkor jövök a képbe én, akiről köztudott, hogy nincs se gyereke, se pasija, se kutyája, se macskája. Miért is ne érnék rá, hiszen ezek hiányában mi más dolgom is lehet, nem? A legrosszabb, hogy már borzalmasan unom az egészet. Míg eleinte volt egy kis lámpalázam és némi adrenalin töltötte el a testem, akárhányszor színpadra kellett lépnem, mára mindez már eltűnt. Inkább próbálom élvezni, hogy táncolok -már, amennyire élvezni lehet ezt egy szál fehérneműben egy rakás kiéhezett perverz fószer között-, és inkább átadom magam a zenének. Ha szerencsém van, akkor épp úgy van beállítva a világítás, hogy nem is látom igazából még azoknak az arcát se, akik közvetlenül a színpad szélénél ücsörögnek és a kis akármijüket iszogatják. Az a legjobb, mert olyankor még az arcokat se elemezgetem, mert más esetben azzal vagyok elfoglalva. Azon töprengek, hogy ki, milyen ember lehet? Gazdag, egyedülálló, unatkozó fazon? Vagy épp családos ember, aki valami érdekességre vágyik? Ifjú szűz srác, akit a haverjai cibáltak el ide, hogy végre nőt láthasson? -Annie, te jössz!- sétál be Carmen, aki immár három éve dolgozik már itt. Én mindössze egy éve táncolok a rúdon, de már én is unom. Akkor ő, mit érezhet? Vagy érez még egyáltalán bármit? Hiszen ő be szokta vállalni a "VIP szobákat" is, ami annyit jelent, hogy elvonul hátra egy külön szobába egy gazdag pasival, akinek öltáncot ad és még ki tudja mi mindent. Ez lányoktól függ, hogy ki, mit vállal be. Annyival több pénzt kap, de ez már olyasmi volt, amit sose tudnék bevállalni. Inkább lennék csöves, annyi szent. Ez is elég nagy baromság volt, hogy ezt a melót bevállaltam anno. -Megyek.- igazítok még egy picit a szájfényemen, ahogy egy utolsó pillantást vetek a tükörképemre, majd a fekete selyem köntösömet összekötöm a derekánál és elindulok kifelé. A színpad elsötétül, ami annyit jelent, hogy felsétálhatok. Felveszem a kezdő állást, majd egy nagy sóhajtás után várom, hogy kezdődjön a zene, aztán mozogni kezdek. Először, csak táncikálok finoman, szexisen, majd a rúdhoz sétálok, ahol füttyszó kíséretében ledobom a köntöst, végül jöhet a művészibb, sportosabb része az egésznek. Igazság szerint, még élvezném is ezt, ha nem ilyen közönségem lenne, hanem mondjuk sportolóként tenném ugyanezt, hiszen egyébként igazán kellemes és szálkásító sport ez. Kell hozzá ügyesség dögivel, másképp az ember úgy leég, mint a Reichstag. A zene szép lassan végig megy, ami annyit jelent, hogy kb fél óra múlva lesz még egy utolsó táncom, aztán mehetek végre haza. Már előre örülök és várom, hogy a pihe puha ágyikómba vethessem magam, de még mielőtt eltűnnék a színfalak mögött, Josh, a pultos srác int nekem, hogy akár ihatnék is egyet, mert valaki kért nekem egy italt. Pontosabban, amint odaérek kiderül, hogy egy nőről van szó. Josh még meg is mutatja a hölgyet, aki az egyik asztalnál ücsörög, én pedig jól nevelt kislány lévén oda is megyek, hogy megköszönjem az italt és kiderítsem, hogy mégis miért kaptam. Hiszen, mindig oka van, ha valaki italt kér. -Köszönöm az italt és remélem, jól érzi magát nálunk. Hogy tetszett a műsor?- emelem a poharam a hölgy felé barátságos mosollyal az arcomon, és megvárom, míg reagál valamit, bár legszívesebben azt kérdeztem volna meg tőle, hogy mégis mit keres egy magafajta nő egy ilyen helyen?
Kíváncsian vártam, hogy végül vajon mi fog pontosan kisülni ebből az estéből. Megvoltak ugyan a terveim, és én sem vagyok kivétel abban a tekintetben, hogy szerettem, ha minden pontosan úgy alakult, ahogyan elterveztem. Ennek ellenére most hajlandó voltam némi rugalmasságra, ha a helyzet esetleg azt kívánná meg. Márpedig egy ilyen helyen, egy ilyen szituációnál minden benne van a pakliban. Nekem pedig minden eshetőségre készen kellett állnom. Míg ezen gondolkoztam, magamban tényleg alaposan kielemeztem a lányt. Bármit próbált is elhitetni a közönséggel, az én hozzáértő szemeim kiszúrták, hogy egyáltalán nem élvezi ezt a munkát. Sőt, valószínűleg alig várta, hogy elhagyhassa a rudat és a színpadot egyaránt. Meg talán ezt az egész helyet is, de ez már igazán csak részletkérdés volt most. Mondjuk, a hozzá hasonlóak közül szerintem a legtöbben csak végső esetben választották ezt a munkát a hivatásuknak, így aztán nem is volt olyan meglepő a tekintetéből tükröződő megvetés. Vajon ránk látott egyáltalán? Nem úgy tűnt… Aztán a szám véget ért, mire én is a gondolatmenetem végére értem. Mivel előrelátóan azt is elintéztem, hogy ha egyszerűen nem tűnnék fel neki, akkor mindenképpen kénytelen legyen végül felfigyelni rám. Az italra való meghívás pontosan ezt hivatott teljesíteni, és szerintem egy roppant nagyvonalú, de hatásos gesztus tudott lenni. Egyelőre nem éreztem szükségét a trükközésnek, inkább csak követtem az itteniek szabályait, ha úgy tetszik. - Helló! – emeltem felé a poharamat, amikor láttam, hogy a pultos útba igazította hozzám. Az üdvözlést persze csak tátogtam neki a távolból, de elég jól artikuláltam ahhoz, hogy még így is le tudja olvasni a számról. Ajkaim elég gyorsan széles mosolyra is húzódtak, amikor megindult felém, és mielőtt odaért volna az asztalhoz, még kortyoltam egyet utoljára. Szükségem volt rá, hogy megnedvesítsem a számat, mielőtt elkezdenék itt üzletelni, meg túlharsogni az üvöltő zenét. Túl hangos volt, hogy a fene vinné el! - Azt még nem döntöttem el, de eddig nem olyan rossz! – úgy néztem körül, mintha csak azt latolgatnám, hogy mennyire érezhetem itt magam otthonosan. Aztán kéklő íriszeim vissza is tértek a lány arcához. – Ülj csak le bátran! – intettem a másik szék felé invitálóan, közben ütemesen rázva a lábaimat. Ilyenkor általában vagy izgatott voltam, vagy afféle pótcselekvés volt, mivel sosem szerettem túl hosszan egy helyben ülni. Kivéve, ha meló volt, de az más tészta. - Egészen jó volt, ami azt illeti! Régóta csinálod ezt? – böktem kezemmel a rúd felé, ezzel jelezve, hogy természetesen a táncolásra gondoltam. Közben újabb kortyot ittam, és ezzel ki is végeztem a pohár teljes tartalmát. Hanyagul az asztalra tettem a kiürült üveget, hogy végül minden figyelmemet a szőkeségnek szentelhessem. – Van itt valami hely, ahol nyugodtabb körülmények vannak? – kérdeztem mosolyogva, kissé felé hajolva. Hogy egyelőre mit gondolt rólam, azt rábíztam. Hihette akár azt is, hogy szórakozásra vágyó, unatkozó nő vagyok, aki kísérletezgetni szeretne. Mégpedig rajta, vele, ahogy tetszik. Reméltem, hogy akad ilyen, mert idekint szinte a saját gondolataimat sem hallottam.
Nem igazán tudnám még behatárolni első pillantásra, hogy mit is akarhat tőlem ez a nő. Volt már példa itt arra nem is egyszer, hogy olyan vendég érkezett, aki nő létére a nők iránt érdeklődött, szóval ez nem igazán lenne meglepő, de olyan is volt már, hogy egy-egy táncoslánynak valamilyen videoklip rendező cég ügynöke ajánlott állást vagy épp, amikor én ide kerültem, az pont amiatt volt, hogy az elődömet elcsalták Las Vegasba, hogy ott folytassa eme csodálatos pályafutását. Ennél fogva nem igazán akarom még előre semmit kikövetkeztetni a kedves gesztusból. Úgyis ki fog derülni perceken belül, ha nem tévedek. -Köszönöm.- bólintok, ahogy hellyel kínál és le is ülök mellé a szabad székre, majd őszinte kíváncsisággal a szememben pislogok a mellettem ücsörgő szőkeségre. A külseje alapján mindenképp tehetős hölgynek látom, aki nagy valószínűséggel nem állás iránt akar itt érdeklődni, ráadásul akkor kétlem, hogy épp engem hívott volna ide. De akkor, mit akarhat? -Dehogy. Úgy egy éve vagyok itt. Kell egy kis kiegészítés a nappali melóm mellé.- húzom el kissé a számat és valamiért mindig fontosnak érzem, hogy ezt közöljem azzal, aki a melóm felől érdeklődik, hogy ebből is érezze, nem azért vagyok itt, mert ez volt álmaim állása, hanem, mert épp szükség volt valami megoldásra. Meg van ennek a maga varázsa, csak épp nem számomra. -Persze. Van pár külön szoba vagy épp a hátsó kijárathoz is mehetünk, ott még dohányozni is lehet.- biccentek az említett helyek irányába, majd megvárom, míg választ, hova is szeretne menni. -De, ha esetleg külön műsort szeretne, akkor inkább előre szólok, hogy az nem az én reszortom, sajnálom.- tartom fel kezeimet tartózkodóan, mert egy leszbikus öltáncba még annyira se mennék bele, mint egy sima öltáncba. A pasikhoz vonzódok és ezen nem is kívánok változtatni, bármennyi pénzt is lóbálna előttem valaki, a hátsó szobát meg konkrétan nem vállalom se férfiakkal, se nőkkel, se senkivel. Szavaimat követően azért mosolygok, nehogy az legyen, hogy irtó bunkó vagyok és lekezelő, mert hát semmi bajom nekem a leszbikkel, csak épp nem tartozok közéjük. Ráadásul, annak az esélye is megvan, hogy nem épp ilyesmiről lenne szó. Ebben az esetben pedig most valószínűleg meglehetősen kínos helyzetbe hoztam a hölgyet. Legalábbis, ha olyan fajta, aki zavarba jön az ilyen dolgoktól, bár akkor meg nem ülne itt szerintem. Nem? Mindezek után, ha elindulunk a hátsó kijárat vagy épp egy külön szoba felé, közben még azért kérek magunknak egy-egy pohár italt. Legalábbis, így szokás. Ha valaki meghív, aztán illik viszonozni, főleg, ha beszélgetni is fogunk. Na persze, mindenféle fószerekkel nem szoktam ezt csinálni. Most is, csak azért jöttem ide megköszönni, mert láttam, hogy egy nőről van szó. Máskor, csak szimplán megiszom az italom meg esetleg biccentek egyet köszönet gyanánt és kész. Sokan itt abban a hitben lézengnek, hogy meghívnak egy táncos lányt egy italra, aztán már mehetnek is a bugyijukba. Nagy frászt!
Láttam rajta az őszinte kíváncsiságot, és mi tagadás, élveztem a helyzetet. Amúgy is mindig tetszett, ha húzhattam valaki agyát, hiszen volt abban valami szép. Látni, ahogy tűkön ül a másik, ahogy próbálja kitalálni, hogy mit akarsz tőle. Ráadásul neki még annyi előnye sem volt a jelenlegi helyzetben, hogy esetleg ismerjen engem és megpróbáljon kikövetkeztetni bizonyos dolgokat. Nem, itt teljes volt a tiszta lap. - Értem! – biccentettem egyet kurtán, megpróbálva elfojtani a kitörni készülő mosolyomat. – Szóval utálod az egészet, jól látom? – kérdeztem rá végül kerek perec, mert miért is kerülgetném a forró kását? Érdekelt, hogy jól láttam-e az arcán azt, amit látni véltem percekkel ezelőtt, mikor előadta a maga kis műsorszámát. – Ha adhatok egy tanácsot, tudom, hogy a legtöbb pasasnak itt abszolút nem tűnik fel az sem, ami épp csak ki nem veri a szemüket, de próbáld meg jobban előadni azt, hogy szívből csinálod. Lerí rólad, hogy nem! – mutogattam az arcomra, ezzel jelezve, hogy milyen nyitott könyvként tekergett ott a rúdon. - És mi lenne az a meló, ami ennyire nem fedezi a megélhetésed? – kíváncsiskodtam, ismerkedtem egy kicsit. Ezúttal nem végeztem háttérkutatásokat, hiszen azt sem tudtam még előre, hogy kihez érkezem ide. A sorsra bíztam, hogy kit találok éppen, viszont akárkivel meg nem szoktam együtt dolgozni. Akkor sem, ha a másik nem tudja, hogy egészen pontosan mihez is asszisztál. Neki sem kellett tudnia semmit a valódi okokról. - Tökéletes lesz a szoba! – nem vágytam most ki a hűvösbe, egy kényelmes és elzárt zug gondolata valahogy sokkal csábítóbbnak bizonyult számomra. És nem azért, amiért a legtöbben hitték volna. Egyszerűen csak túl kényelmes tudok lenni, ha arról van szó. – Miért? Ennyire taszítanak a nők? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn, mint aki meg van lepődve ezen a tényen. Megvártam, amíg megválaszolta a kérdésemet, és csak ezután mosolyodtam el és legyintettem egyet könnyedén. - Ugyan, nem kell aggódnod, nem ezért jöttem! – közöltem végül nemes egyszerűséggel, aztán megfogtam a poharamat, felálltam és felhajtottam a maradék italt. – Akkor mutasd azt a szobát! – intettem valamerre, hogy akkor követem őt, ha mutatja az utat. – Hé, aranyom! – intettem oda a pultos fickónak, miután a leányzó kért nekünk még egy kört. – Valami mogyoróval megdobhatnál gyorsan, aztán már itt sem vagyunk! – elbűvölő mosolyt villantottam felé, hogy bebiztosítsam magunkat. Higgye csak azt nyugodtan, hogy szórakozni jöttem, és azt is fogom tenni. Az más kérdés, hogy valójában üzletelni akartam, amit valószínűleg nem vett volna túl jó néven a vezetőség. Egyébként magasról tettem erre az aprócska részletre, felőlem akár a zsarukat is rám hívhatták volna, még csak a szemem sem rebbenne. - Köszi! – elvettem az üvegtálkába szórt magokat, megfogtam az új poharamat, és ha a lány mutatta az utat, akkor meg sem álltam a különszobáig. – Ó, egyébként Kay vagyok! – mutatkoztam be, mintegy mellékesen, és természetesen elvártam, hogy hasonlóképpen tegyen ő is.
Nem igazán tudom hova tenni ezt az italra meghívós közeledést, de úgy döntök, amíg nem kerül sor furcsa közeledésre, addig akár ismerkedhetek is. Abból semmi bajom nem származhat, sőt. Volt már rá példa, hogy olyasmiről szereztem így információt, amiről másképp nem tudtam volna. -Táncolni szeretek és igazából a hiúságom is elég jól viseli, hogy a pasik engem bámulnak de azt, ahogy a magamfajtákról vélekednek az emberek, már nem igazán szeretem.- válaszolok őszintén, hiszen magával a melóval nem sok bajom van. A fehérnemű végtére is olyan, mint egy bikini és, amíg nem akarnak mindenféle gusztustalan fazonokkal a hátsó szobába küldeni, addig minden okés. Úgy fogom fel, ahogy kell: munka. -Szerintem senki se az arcomat figyeli. Kivéve téged ezek szerint, de egyébként se hinné el senki, hogy azért riszálok itt, mert kislányként ez volt az álmom. Minden esetre, majd igyekszem.- nevetem el magam a tanácsa hallatán, mert mondjuk, ha valami nagyobb színházban adnék elő valamit, még meg is érteném, hogy hangsúlyt fektet erre, de itt? Senki sem azt figyeli, mennyire örülök vagy épp mennyire nem, hogy itt kell legyek. Két dolgot figyelnek: a melleimet és a hátsómat, azokon pedig cseppet sem látszik, hogy unom már az egészet. -Egy könyvesboltban dolgozom.- válaszolok őszintén, hiszen miért is kellene hazudnom vagy szégyenkeznem? Ez van, ez jutott, ebből kell valamit alakítanom. Ott pedig, mivel nem keresek annyit, hogy a lakbérre és minden másra is elég legyen, muszáj voltam keresni még valamit. Ez a világ sajnos ilyen. -Rendben, akkor menjünk hátra.- bólintok, bár még mindig tartok tőle picit, hogy valami furcsa tervei vannak velem a nőszemélynek, de nem könyvelem el már előre, hogy mit akarhat. Inkább hátra megyek és majd ott kiderül. -Ami azt illeti, igen. Inkább a pasik érdekelnek, ha már szexualitásról van szó.- vigyorgok, de igyekszek nem olyasmit mondani, ami esetleg megsértené, ha ő mégis a nőkhöz vonzódik, szóval nem is részletezem tovább a véleményemet. Elég ennyi, hogy a pasik érdekelnek. Kizárólag a pasik. Imádom őket, de tényleg. -Akkor most megnyugodtam.- vigyorgok továbbra is, majd megvárom, míg a pultosunk dob valami rágcsálnivalót a hölgynek, végül tovább mutatom neki az utat. Befelé menet biccentek a kidobónak, aki mindig a szobák ajtajánál áll, nehogy valami baj legyen odabent, végül benyitok és amint ledobom magam az egyik fotelbe, kíváncsian a nőre pillantok. -Én Annie vagyok, nagyon örülök.- biccentek bemutatkozásommal egy időben, aztán alaposan végig mérem a hölgyet. Fogalmam sincs, hogy mit akarhat tőlem, de komolyan. Ha azzal fenyegetnének, hogy kinyírnak, akkor se tudnék még ötletelni se, hogy mit akarhat, de azt hiszem, perceken belül kiderül. -Szóval, miben segíthetek?- kérdezem végül kíváncsian, majd a poharamba kortyolok, amiben még jócskán van ital. Van még úgy húsz percem de persze, ha fontos, akkor szólhatok is, hogy tegyenek be helyettem valaki mást. Ezen nem múlik, bár attól tartok, nem amiatt jött, hogy közölje, nyertem több millió dollárt vagy épp, hogy megörököltem egy távoli nagybácsitól egy csomó pénzt. Pedig annak nagyon örülnék.
Kezdőlap
