- Akkor a foglalkozás elérte célját - leheli ugyanazon a hangon, beleburkolózva a tálcán kínált privátlétbe, pedig nem csak ketten vannak ezen a világon, de minden más most a perifériára szorult.
- Ugye-ugye - kéjesen fogadja a beismerést. - Telhetetlen vagy - neveti a dorombolással együtt nem kevésbé telhetetlenül vágyva, oda sem pillantva a távozókra, mert már csukja az ajtót, hogy végre igazán a gázra lépve megsürgesse azt a méltatlan időtávolságot. Felbámul a sötét alakra azon a ponton, ahol mások összerezzennek, ha mellettük felbukkan egy ilyen nagydarab rémalak, nyitja a száját hogy egyszerre válaszoljon és elküldje ezt az alakot a jó büdös francba, de a valóság dimenziói hirtelen egymásba kattannak, átmenet nélkül, feltépett szélű zavart szakítva az érzékelésébe.
- Ó hát... így állunk? - nyögi meglepetten a fülhallgatóba, de a keze oldalra mozdul, övre fogva rántja magához a sofőrkorlátnak húzva a férfit és odafordítva magát, az üdvözlőcsókját követelve, mielőtt megszakítaná a hívást.

- Nh... - Halk nyögése ezúttal még csak nem is álcázza magát, a mélyre merülő tónus olyasmi, ami önkéntelenül is bezárja körülötte a világot egyetlen, áthatolhatatlan, lüktető, forró buborékba, amiben még a lélegzet is folyékony tűznek tűnik. - Tudod, hogy a hangod olyan, mintha belém mászna helyetted? - Együtt lélegez a szavakkal, lehelete párát vetne, ha lenne négy fal, ami közrezárhatná, mondjuk épp a buszé.
- Mh. Tényleg nem. - Mély sóhaj fekszik alá a kijelentésnek. Minek hazudná az ellenkezőjét? Elcsendesedik, ahogy a hím puha szavaira figyel, mintha visszatartaná a lélegzetét néhány szívdobbanás erejéig. Hallja a háttérben a buszt bekanyarodni, az ajtó szisszenve tárul a végállomásnál.
- Mindjárt? Kurvára késő. - Dorombol, ahogy a maradék maréknyi ember lezubog a buszról. - Mint már említettem... - Sötét árnyék moccan a megállóban, ahogy az utolsó ember is leszáll, fürgén slisszol el mellette, feltoppanva a buszra egyetlen pillanattal azelőtt, hogy az ajtó záródna. Mert messze még az a garázsmenet. - Ma kurvára türelmetlen vagyok. - Az utolsó hang már élőben szól, ahogy bal füléből kiveszi a fehér fülhallgatót. A fekete kapucni alól fényes, hevített acéltekintet pillant fel, a száján ránduló pofátlan mosoly szédítő. - Helóka.

- Tudod mire vágyok ami puha és rózsaszín, és rajtad is van? Vagy inkább benned? - mordul a mélyből lázas hévvel, bár a felháborodás szülhette volna ezeket a szavakat a rózsaszín vágy nem lepereg róla, hanem egyszerűen vérré válik fagyos szívének felrepedt sebein, és ő gyönyörkodik benne a torka mélyéről.
- Nem tagadom... ó persze, kezd csak el, úgyse leszel olyan jó hozzád, mint én - jókedvű a hangja, lassan révbe kanyarodik. Muszáj.
- De ez ugye hazugság, szívem, nem igaz? - kifejezetten gyengéddé válik a hangja, a nagy szavak hatása - Mindjárt feloldjuk azt a mindiget, és sose vársz rám hiába.

Kéjvágya hozzádörgölőzik ahhoz a nevetéshez, mint a kézhez szoktatott vadállat, pokoli hálásan marná belé magát mélyen, ha. Haha.
- Óh várj, nem tudtam, hogy puha rózsaszín szerelmi vallomásra vágyik az a nagyon fagyos szíved. - Jókedvű a gondolat, a hang, az utóbbi szárazon keféli meg a szűzi leányálmú képet csak úgy romba döntve mindent ami szent. - Szadista. - Szitoknak kéne szánja a szót, de úgy hangzik, mint a bálványimádás és mégis. - Ah, kénytelen leszek elkezdeni nélküled~ - Ujjai lustán zongoráznak a combján, bár a másik aligha láthatja. - Egyetlen dolgot érzek belőled Ezio és az a hiányod. Mindig. - Nagy szavak egy röptében a legyet is kapcsolathoz képest, de a vágy már csak ilyen, nagy dolgokat ad az ember szájába.

Kiélvező hangon nevet a sajnálat elmaradásán, beleékelődik a hang, a mód, a kifejezés, az átszűrődő vágy rá, ami benne fogant ikertestvérével ölelkezik az ölében izgó-mozgó izgalommal.
- Mindjárt kiderül, hogy csak "arra" tartasz! - affektál, nem mintha ne volna nagyon elégedett a pozíciójával. - A moci kurvagyors, de miért sietnék, ha tudom, hogy fáj neked a távolság? - elmosolyodik, ahogy elképzeli. - Tekintsünk el a féltékenységtől, hogy emberek csüngenek a nyakadban helyettem egész nap, nagyon is vállalom, hogy én bíztam meg őket, de tudod nem azért, hogy emlékeztessenek, hanem hogy érezz engem. Mindig - hangsúlyozza élvezettel az érzést. - Szívesen <3

- Mondanám, hogy sajnálom, de kurvára nem. - Mert egy szemét kis dög, akinek pontosan úgy kell az amcsi, ahogy van: felhúzva, türelmetlenül, még kielégületlenül. - Mhh - Kommentálja a kitérést csak úgy súlytalanul megtartva a bizonytalanságot, amire aligha lenne szüksége élőszóban Ezioval szemben, de ami azt illeti, szereti ha nem a csak a szó élő, hanem ő is. - Nyilvánvalóan, mert veled úgy saccper nonstop kefélni akarok, nem gondolod? - Mulató hangja elégedett szusszanással váltja meg magát az információra. - Helyes. Remélem kurvagyors az a moci, mert beheged a szép új sebhelyem tőled, mire ideérsz. Tudod baromi ingerlő. Mert ilyenkor törvényszerűen mindenki, érted? _MINDENKI_ aki él és mozog ellenállhatatlan késztetést érez, hogy az ember nyakába akaszkodjon. Mintha minimum megbízásba adtad volna a komplett környezetemnek, hogy _emlékeztessen_ - mintha ugyan szüksége lenne rá?

- Elhiszem én, de nem segít rajtam, és mindennel olyan alapos vagy - sóhajtja egy kivert biztosíték fájdalmával.
- Milyen... elegáns kitérő - csettint a nyelvével, amivel elmaszatolja, hogy a hangjában csendül-e bosszúság efelett, de arra gondol, mert csak arra gondolhat, hogy ez olyan kérdés, ami Nik szempontjából kritikusnak minősül. Vagyis inkább.. Seth szempontjából. - Tudom - nyammog a szón - de azért nem hiszek benne, mindig a kefélést választod - űzi el a komolyságot a hangjából elmosolyodva, mintha hallgatnák, hogy a beszélgetés megfelel-e a nagybetűs álcának. - Már látom a fényeit.

- Elhiheted, én is szívesebben verném ki a farkad, mint a biztosítékot. - Ennél őszintébben aligha szólhat bármi ezen a napon, megmosolyogja a várakozást, ami nyilvánvaló okokból kifolyólag nagyon is kölcsönös.
- Nem, tényleg nem. - Adja meg fenntartások nélkül magát a kijelentésnek úgy, ahogy a rendőröknek viszont messze nem tette. - Pft. Mondjuk úgy, hogy volt ilyen kurzusom is. - A kreditértéke mondjuk a túlélése volt, ez aligha érződik azonban a nevetésén. Nehéz ellenben kikerülni a tényt, hogy konkrét választ nem ad és nem is fog telefonon keresztül. - Hmmmh, szituáció és személyfüggő, tudod. Fél év. - Lengeti meg a sokat feladott fehér zászlót csak úgy a miheztartás végett. - Na messze még az a végállomás?

- Tudod mit érdemelsz te, miután hiába izzadok érted, mert csak a hangoddal kell beérnem a kezed helyett! - karcos izgalommal felnevet, kissé megcsóválja a fejét is nyomatékosításképpen, habár ez csak neki jelent valamit.
- Alig várom - nyögi a szív alá, aminek a csücskét ő maga is szívná de hevesen, ha tehetné, kipislogva a szeméből a ködöt fülel azonban nagyon a mondanivalóra. Bár az ajzott állapotán nem segít a történet.
- Hát az nem a helyi erők voltak az tuti, valahogy nem tudom elképzelni hekuskámékról, akiket lerázok motoron, hogy megjátsszák ezt... de hé, te jártál egyetemre! Mégis mit végeztél, káma szútra szak? - beleborzong az elképzelésbe. Átkozott hideg tél és melegség. Egymást váltogatja rajta az izzadás és a remegés - van bármilyen olyan két választási lehetőség, amiben nem a kefélést választanád, hm? - világnyi bársonyos elnézés és felmentés a hangjában.

- Remélem kiérdemeltem már valami jutalom duplamasszázst happy endinggel. - Vigyorodik bele a telefonba, ennél valószínűleg csak az lenne beszédesebb, ha rögtön facetimeolnának pl.
- Mh, bizonyára megfelelő áldozatot tudok bemutatni érte - és ott a szív a hangjában, ami úgy szív, ahogy csak tetszik; igény szerint.
- Majdnem. - Szusszan belőle a szó, ahogy hátradől, a fal képtelen lehűteni a gondolatait. - Még egyetemista korszakomban. Átkozott hideg tél volt, mindenki vedelt némi melegségért, aztán az ittas sün valahogy alapbeállítás lett városszerte. Szimpla kötözködésnek indult, amit ők igazoltatásnak neveztek. Rámsütötték, hogy ellenállok a hatóságnak, szóval két választás közül a kefélés mellett döntöttem.

- Jó fiú vagy - szélesen elmosolyodik, nem csak a fülét cirógatja meg az ismétlés, valami mély kielégüléssel is szolgál, elégedett dorombolással játszanak lelkének kongó üregei.
- Bah, csak ezért - csóválja meg a fejét a kígyóhangú csábításra, de ezért bőségesen - Ugye? És a te lelkeden szárad a totemállítás és imádhatatlan messzesége, sokat, nagyon sokat kell vezekelned rajta - sóhajtja ő is, mintha nem vágyna az ellenpólusra éppen olyan hevesen, hogy az fáj a nevetés koronája alatt, de együtt nevet vele csendesebben, élvezettel.
- Nocsak-nocsak, saját tapasztalat? Megütköztél a köz bátor őreivel, és elvittek a pornósztereotípia gyárba? Nem kockáztatlak néhány díszhuszárért, a fél fogamra se volnának elegek.

- Baromi kanos vagyok. - Válaszol olyan zsigeri reflexből, mintha Ezionak minimum beidomított domparancsa lenne felette. És szavaknál sokkal jobban venne a szájára valami mást. Ugye.
- Annak, aki tudja, hogy bármikor felbukkanhatok a buszán? - A hangja megint a kígyóé, ami az Édenkertbe jár bűnbe ejteni csak úgy a hitvilági poén kedvéért.
- Mnh. Micsoda pazarlás nem bálványimádni. - Sóhajt a felszállók helyett is, akik ugyan kis eséllyel lennének buszfaltól-falig a perverzitásért, de hát istenem. Nem lehet mindenki tökéletes.
A biciklis említésére már felnevet, nagyon is el tudja képzelni a jelenetet, elvégre... nem mintha őt nem kísértette volna meg nagy hirtelenjében a perccel korábbi srác gondolata. - Asszem lenne híre. És ah, fájdalom, félek a jelvényes bátortábor baszna helyettem az őrsön, bilincsben. Ami alapvetően elég izgalmas tud lenni legalább egyszer. - Hosszan mordul a sóhaj, ahogy lenyújtózik, a hangokból ítélve valahol kényelembe helyezte magát.

- Kíváncsi? Mondd csak ki: "baromi kanos vagyok", hadd adjak szavakat a szádba, ha már mást nem lehet - a fogai alatt érzi a bőrét, végig kell nyalnia rajtuk, hogy megbizonyosodjon a hiányáról, tüdejére durván ráparancsol, hogy lélegezzen, ne fojtsa vissza máris a lélegzetét, mint tenné a küzdelmük hevében, máris alászorulva. Szó nélkül hagyja a reményeit, mert szédül a vágytól. Őrjítő. Őrületes.
- Kinek kell olyan állás, ahol nem szabad a szerelem? - drámaiságot csempész a túlzó szavak mögé, megköveteli a játék. - Ez a tulajdonsága amúgy határozottan a ruha mellett szól, de kevés a felszálló ahhoz, hogy gyönyörködjön a neked állított totemben - megmarkolja a kormányt keményen - Mhm, csak olyan, mint veled kefélni: pokoli és alig tudok megülni a seggemen. Előttem teker egy biciklis srác fel-le mozog a segge, ahogy áll a nyeregbe, mindjárt rámászom buszostul.

- Mhm, mostmár baromi kíváncsi vagyok. - Nem mintha eddig nem lett volna az, de azért úgy tényleg megnézné az amerikait igazi vadállati státuszban. - Mhmhm. - Mély megerősítése aládorombol a másik torkának, szinte érezni a lélegzetét a bőrén. Másodperc sem telik el, hogy visszakapja az életérzést, a bőrszíj felhorzsolt nyoma ráfáj a nyakára, ahogy a hím hangja végigmászik rajta.
- Reméltem. - Az elvárás beledomborodik a másik ígéretébe, kell az a test a testnek küzdelem akkor is, ha most minden ízében csak szexuális úton tud gondolkodni. Valahol a brutális kihasználás magasságában szakad fel belőle a lélegzet, fültől-fülig vigyorát jól megbámulja egy zenét hallgató, kölyökképű srác, akit szűkülő pillantással követ elhaladtában. - Ha ott lennék, már elvesztetted volna az állásodat szimplán csak a közszeméremsértés miatt is. Bár erős a gyanúm, hogy állsz annyira, hogy ez jelenleg is kockán forogjon. Ez a baj a sofőrszerkóval. Olyan pofátlanul vékony anyag, sejtet mindent, de igazán letépni lenne értelme. Mondd csak, milyen vezetni miközben azt vizionálod, hogy velem kefélsz?

Mosolyogva nagyon helytelenül lehunyorítja a szemét maga elé idézve a férfi arcát, ahogyan ezt mondja. May live. Utánozhatatlan lágyság akcentuskeménységgel. Téboly. Más is kemény itt.
- Nem is érdemelsz kevesebbet - megnyalja a száját lassan, finoman nyomja a gázt, valaki hátul morog. - Mint az állat - horkan fel az ellenállási kérdésre - Csak hogy tudd, milyen is amikor valami vad, és nem módszeresen tébolyító - saját magát hergelő gondolattól feltelt torokkal sóhajt - Igen? - évődő élvezettel kérdezi vissza, a hangjából kicsendülő elégedettséggel jutalmazza.
- Kívánásban és mászásban nem ismerek viccet, hazugságot és akadályt - a szemeibe belevág egy túltolt kocsilámpa, az izzás benne marad - falat, ajtót, ágyat, pultot, kanapét. Mindent másznék, mászatnék, másznánk - mintha a szavai a férfin másznának, a nyakába tapasztaná a száját és odamormogná ezt. - Meg is fogom - bár a próbálkozás józanul kudarcra ítéli, ez édes vereség lenne, és a puszta egymásnak feszülő testük gondolatképével máris nyert.
- Oh? - fulladó hangon nevet, megfeszülve egész testében. - A sofőrülés szent trónus, kedvesem, többet kell túráztatni téged ahhoz, hogy belekösselek és brutálisan kihasználjalak. Például itt kéne lenned hozzá - nyögi a világ minden fájdalmával fékezve egy lámpánál.

- "Then the human may live." - Idézi magát és kevéssé szépirodalmat, mert néha szennyet is olvas és még csak nem is szégyelli. - Nem is vártam kevesebbet. - Vigyorint a megjegyzésre, a dögje TÉNYLEG túl jól ismeri mostanra. Akár aggódhatna is, ha nem lenne ennél sokkal egyszerűbb gondolatvilága jelenleg. - Mh. Ellenállnál nekem, Ezio? - Nehéz nem átérezni, hogy ez a gondolat nagyon is belelovallja magát a véráramába, egyenesen ölbe mondjuk a gravitációs pszichovonzások alapelvén. - Igen. - Nagyon egyszerű, nyers válasz mindenféle gondolkodás és megfontolás nélkül, mert most pontosan ez kell neki is. - Felmászatni a falra, az ajtóra... hazudd, hogy nem kívánod. - A szavak mosolyognak, a hangjának sötét múltfűszere van, kérdés sem lehet, hogy ő mennyire is vágyik rá. - Óh? Megpróbálhatod. - A szó nevet, a kihívás él, áll elébe a verésnek, de a falazást sem tűrné mondjuk szó nélkül. - Hát nem vagy te egy perverz szörnyeteg? Ennyi erővel tudod, hozzákötözhetnél ahhoz a sofőrszékhez a buszon. Egészen új értelmet nyerne a sex-trafficing, hm?

- Az áldozatod kegyesen fogadom - lép minden istenségek helyébe, akiknek erre joguk van keresetlenül, sóhajtva élvezettel villanó szemekkel. - Mit mondhatnék, állati biztos vagyok a dolgomban, ha a farkad képben van - a megállónál megállás ajtónyitó zsivaja jótékonyan eltakarja a szavait a mozgolódó nép elől - Most már van... imádnám, ahogy csinálod, és ki tudja, talán még bírnál is velem - ellenállást ígér a hangja, részegítően testet a testhez feszítő játékosan vérkomoly küzdelmet, beleborzong a másik hangjába kéjesen. - Mhmm, honnan tudhatnám? Talán állat akarsz lenni velem? Gyorsan, kiadósan megkefélni, felmászatni a falra durván, és már vége is lenne? - csalódottságot kellene éreztetnie, de a légvételei kapkodnak az idegen-ismerős fűszerezettség után. - Még lehet meg is vernélek, ha megpróbálnád. Én magam falaználak be - megmosolyogtatja a nevetése - Fogadok, hogy már a főnöködnek is megfordult a fejében ez a fajta kihasználatlan _munkabírásod_. Időtálló darab lennél, szék se kéne. Olcsó, praktikus, IKEA szint - a busz közönyösen továbbzötyög, de a vezetőülés kényelme egyre feszítőbb.

- Mh, kénytelen leszek feláldozni magam az élvezeted kedvéért. - Sóhajt drámaian, nagyon nem sajnálva magát különösebben, minek is? - Milyen magabiztos - dorombol bele a telefonba, a légzése mély előfutára annak a halk mordulásnak, amivel a nyögést hivatott leplezni az utcanép elől. - Van fogalmad róla, mennyire izgató ez a szó a szádból? _Imádlak_ kényszeríteni. - A telefonon át mindez úgy hangzik mint a végítélet és eleve elrendelés egy bőrkötéses, vérrel írt fekete könyvben. - Ki tudja? Nehéz a falnak szorítva, nyílt terepen, adrenalintól fűtve türelmesnek maradni. Honnan tudod, hogy nem hozná ki belőlem az állatot? - Az az akcentussal mélyülő, nyers torokhang nagyon is úgy hangzik, mint akiből már most sikerült kihozni azt a bizonyost, valahol egy közeli templomban kövér puttók mállanak le évtizedes freskóikról arra a felbugyogó, szentségtelen nevetésre. - Asszem ez egy egészen új szintje a tárgyiasításnak.

Jó válasz, láthatatlan mosoly a jutalma, de a hangjának derűkedve keresztülfúrja magát a telekommunikáción.
- Valamit valamiért cicám, ez nem egy win-win helyzet ilyen képtelen feltételekkel - neveti mély, egészen búgó hangon, de őszinte sajnálkozással. - Nem bizony, ismerlek már, képtelen vagy ellenállni annak, hogyha az élvezet mély, akkor igazán alapos is legyen. Hogyha már egyszer megfogtál meg is küzdj velem, és rákényszeríts, hogy küzdjek meg azért a jól megérdemelt élvezetért, de én csak siettetnélek, már-már sértetten szorítva téged - sóhajtva elképzeli - hozzáddörgölőzve, hogy elfogyjon az önuralmad, de pont ettől lesz egyre több és több, akármilyen mélyen is vagy, nem adod meg magad a kéjnek, nem igaz? - vörös ködbe öltözött húsukat így késztetné gyönyörű fájdalomra. - És csak a gyengédséggel érheted el, hogy megmaradj keménynek élvező helyett... ó, a végtelenség de bitang jól hangzik - neveti csendesen, az ingnyak alá csúsztatva két ujját elhúzza a bőrétől, fészkelődve az ülésen. - Hát ezért kell beérned a saját élvezeteddel, ha nem akarsz álló farokkal befalazódni, ami lássuk be, elég avantgard lenne építészetileg. Kénytelen lennék odaköltözni.

- Az érzés kölcsönös. - évődik a replika, ami nagyon jól tudja ugyan, hogy mélyreszántó érzések úgy nagyon nem létezhetnek közöttük, de a szófordulat csak az marad ami. - Mhm. Mert akkor aztán nem álló farokkal kellene rabszolgamunkáznom, ugye? - Bármennyire is úgy tűnik, még csak nem is ellenvetés a replika, nagyon is akarná azokat a részleteket. A hím hangja mintha az ölébe nyalna, lehunyja egy pillanatra a szemeit, ahogy megfeszül, mélyre szívja a levegőt.
- Nem? - Kérdez még visszatartott lélegzettel, amitől megfeszül a torka, a szó pedig szinte sistereg. - Nem, valószínűleg tényleg nem. Elmondhatatlanul ajzz a gondolat, ahogy megszorul a tested a farkam körül újra és újra, könyörögve az élvezetért. Pokoli vonzó, ahogy szenvedsz alattam, szóval Ezio. Gyakorlatilag megköveteled, hogy a végtelenségig kiélvezzelek.

Kedvtelve elmosolyodik, ki gondolta volna valaha, hogy egy ennyire egyszerű kedvességnek is hatása lehet rá, de a hangtól az ölébe tódult vér igenis elismeri a bók létjogosultságát.
- Az vagyok - játszik a jóleső szóval, felnevetve halkan - Mit szeretem? Imádom - mintha azt mondaná "imádlak" szentimentális személyragoktól lefosztva, lecsupaszítva - Ó ne aggódj, nem maradnál le semmiről, tudod ez egy kamerás mobil - szinte hallani a kacsintását - megosztanám veled az élvezet részleteit - mély tónussá feszül a hangja elképzelve a szemeit. És nem csak a szemeit. Nagy lélegzetet vesz, és benntartja ahogy hallgatja - mmhmhmmhmm és hallom már gyűjtöd is a kukkolóinkat, de hé, semmi kifogásom az exchibicionista élvezkedés ellen, de nem tudnál nem gyengéd lenni velem - felkanyarodó szája széle macskamosolyra vált - A kezedben a gömbölyű fenekemmel sose akarnál kiszállni belőle, nem sietnél te sehova, még ha sürgetnélek is lihegve mert én... én bizony türelmetlen volnék, mint egy vonagló csikó.

- Pft. - Nevet a kérdésre. - Zabálnivaló vagy. - Valamiért ez mintha válasz kellene legyen a kérdésre, amit nem fejt ki bővebben az istennek se. - Tudom, hogy azt szereted~ - Többek között, a kegyetlenséggel gyakorlatilag édeshármasban űzik ezt a rövidke kapcsolatot. - Ez olyan lakásmaffia dolog. Oh-uh, milyen türelmetlen. - A hangja tekereg, akár a síkos testű kígyó, fojtószorosságba csavarodik a heves gondolatnak. - Mmmmmh... csábító. De nem gondoltad komolyan ugye, hogy beérem kizárólag a saját élvezetemmel? - A hangja mélyül, lehetetlen nem hozzáképzelni az izzó acélpillantást. - És mi lenne, ha én állítanálak falhoz? Sötét sikátor, összehajló házak, a kezed a falon, az enyém a farkadon, a másik a szádon, ahogy beléd lököm magam egyetlen, mély, forró, kőkemény döféssel. - Valaki felnyikkan a közelében, fiatalabb női hang, összekuncogó barátnők, tovasiető léptek. - Ma pokoli türelmetlen vagyok, tudod? Nem lennék gyengéd veled.

- De most mégis mitől? - csodálkozik jól megszokott, olajozott módon elmosolyodva, Nik lenyűgözöttsége minden rejtvények legbonyolultabbika a számára, de a nevetésébe belehajtja az arcát, le nem véve a szemét közben az utcáról. Így nem halhat meg. Kielégítetlenül.
- Olyan kegyetlen vagy, mint egy vérbeli tengeri nagyfarkas - a visszapillantótükörben figyeli a közbotrány szintet, de ügyet sem vetnek rá az utasok - kockáztasd meg, alszol egy nagyot, amúgy meg illegális embereket élve befalazni, hiába érdemlik meg ilyen nagyon, mint te! Hogyan? Hogyan? Hát nagyon kurva gyorsan - sóhajtja olyan átéléssel, mintha a hangja érezne helyette, de a sürgető vágyakozást teljes panorámájában érzi, élvezi és szenvedi, és ettől a hangjának simasága megkócosodik, elfojtott nyeldeklésektől feszes a torka. - De az időszűkére való tekintettel beérném egy félig bebetonozott szopással is, és amíg rabszolgamunkáznál gondoskodnék magamról, mert téged nem lehet elkapkodni.

- Az unokahúgod tanít vámpírölésre. Le vagyok nyűgözve, Ezio. - A Szöcske könnyen nevet és most sem marad adósa a témában, bár hogy mi mennyire ártatlan, az úgy fest pillanatnyilag utas és puhatestű gyalog létkérdés.
- Aye, aye, Captain. Jól állnál nekem kalózszerelésben. Segítenék én, szívem, de baromi messze vagy. - A hangja évődő, körécsavarodnak a telefonon át az utca foszlányos zajai, ártatlan vidámságuk éles kontraszt a fűtött hangnemmel. - Kockáztassam meg, hogy bebetonoznak az épület alapjába? - Kis kivárás, hümmög valamit dallamosan. - Abszolút nyitott vagyok rád, szóval győzz meg, Ezio, mesélj szépen. Hogyan szeretnél megkapni, hm?

Szinte megszámlálhatatlanak az előnyei, és a bizonyosság erre éppen a telefon túlvégén búg olyan észveszejtően, hogy szinte akaratlanul nyomja tövig a gázt. Kit akarna becsapni, pontosan ezt akarja, de a forgalom lelassítja.
- Fogalmam sincs róla, engem csak tanítanak a vámpírölés mesterségére, az unokahúgom szerint nekem jobban menne, mint az apjának - az ártatlan téma hátha valamelyest hűti a fellobbanó vágyakat. Várni kell, amíg hasson. A fájdalomcsillapítók is valahogy így működnek.
- Nem is rossz ötlet, jól állna nekem a kalózszerelés... ó basszus, nem segítesz - nyüszíteni volna kedve, ahogyan elképzeli ezt az esetet, de akárhogyan sakkozza is a Grand Street keleti felét... - mindjárt megkérdezem valamelyik utast, akar-e vezetni. Mit szólnál, ha odarobognék, ha letettem a buszt, és késnél? Pereljen be.