Volt olyan időszakom, amikor a történelemre nagy hatást gyakorló nők közé akartam én is tartozni.  Elspeth Beard például első nőként körbemotorozta a Földet. Ennek a nőnek köszönhetően szerettem bele a motorokba, s már kistipegő koromban elhatároztam, hogy nekem bizony lesz nagymotorra jogosítványom. A családi kasszájából pedig, az ilyen kis hóbortjaimat könnyedén kiélhettem. Apuci nagy világi bróker, akit gyerekkoromban hetente körülbelül 12 órát láttam, összesen. Anyám piába és más férfiak utáni futkározásba fojtotta bánatát, én pedig sorra faltam fel a dadákat. Semmi sem volt olyan csodálatos és mesébe illő, mint az a környezetünk gondolta.
Sosem volt egyszerű. Nem csak a filmekben és könyvekben, hanem az életben is megvannak az iskolai kasztok, melyek között naponta kóvályogsz, s mire észbekapsz lehet, hogy már a wcbe nyomják a fejedet. Már nem az enyémet, mert a pofim ahhoz már a gimnáziumban is túlságosan cuki volt. Én voltam az a csaj, aki nem a menő lányok közé tartozott, mégsem merték bántani, mert tudták, hogy rossz emberbe kötnének bele. Volt gót stílusom, voltam szőke cicababa, voltam én az őrült csitri is, szerepeltem színjátszó csoportban, voltam kosárlabdás, futottam atlétika versenyeken, kemény fél óráig még pomponlánynak is beálltam. Énekeltem a helyi ’Glee’ klubban, öntöttek arcon jeges itallal, fenyegettem meg nálam jóval nagyobb fiúkat, volt hogy elszöktem otthonról hosszú-hosszú hetekre. Az egyik nyáron konkrétan a szüleim azt se tudták, hogy élek-e még, mert én úgy megpattantam egy kis Európai körútra, hogy azt se üzentem meg nekik, hogy bú vagy bá. Vittek haza rendőrök, nem is egyszer, még fél évig a jó és okos kislányt is eljátszottam, hogy megszívassam a helyi foci királyt, de az se volt eléggé felemelő érzés. Végül az utolsó évre csak beértem, s rájöttem, hogy egy irányvonal csak érdekel. Az pedig nem más volt, mint az informatika. (Igen. Lány létemre, talán sokkal nagyobb kocka lettem, mint a szemüveges, kockás inges szerencsétlenek, akik az ebédnél mindig a kuka mellett ülnek, s örülnek a fejüknek, mert legalább az ebédlőben lehetnek.)
Tehát összességében kijelenthetjük, hogy mindenbe belekóstoltam, de semmi nem volt az igazi. Nem fogott meg az irodalom, nem érdekelt az, hogy a körmöm színe menjen a cipőmhöz, nem voltam ráizgulva az divatra, ugyanakkor egyre inkább elmerültem az internet, a számítógép kezelés, programozás és hackelés világában. Mára pedig már egy keresett bűnöző vagyok, aki a legtöbb védelmi rendszert feltörné, ha nagyon akarná.


Hogy is jutottunk el eddig?
Egy csodálatos nyári nap volt, melyen éppen arra készültem, hogy apám idegein még inkább táncikáljak. Egy hosszú hétvégére utaztak el az aktuális barátnőjével. Ugyanis ekkor már nem voltak együtt anyámmal. Míg kellett kitartottak, fedezték egymás hátsóját, aztán egy elsunnyogott válással, anyám kapott elegendő pénzt, hogy befogja a száját, elváltak útjaik, mikor én 20 éves lettem. Kiegészítésként még azt is elárulnám, hogy az édesdrága jóságos Fred, utálta, hogy lánya van. Mindig is rühellte az az gondolat, hogy nincs egy fiú, aki a nevét és acéljait tovább építgetné. Maradi kis seggfej volt, aki azért hajtotta korombeli libákat, hogy valamelyikünk hátha kihord számára egy fiút. Az se számított neki, hogy mire a gyerek betölti a húszat, arra ő elpatkol. De sebaj, ha kell még bevetem a fél órás pomponlány tapasztalatomat is és szurkolok nekik, csak ne én legyek az, aki tovább építi a birodalmát.
Tehát a programom az lett volna, hogy sok-sok pénztől meglovasítom az öreget, csak a mocsadék új kódrendszert építettet ki, melyhez a távoli hozzáférés kevéskének bizonyult, így hát közelebb kellett merészkednem. Azokban a napokban nem voltam szívesen látott vendég a házában – mostanság se -, így hát lopakodó üzemmódban kellett intézkedni, pedig szívesen csináltam volna hatalmas káoszt és felfordulást. Vállamon két táskával, surrantam be a hátsó ajtót használva, egészen apuci dolgozószobájáig. Okos az öreg, illetve a neki dolgozó technikusok is eléggé dörzsöltek, de azt hiszem bátran állíthatom, hogy egy hisztis, gyerekkori sérelmeket elnyomó Nőtől, senki és semmi nem óv meg. Függönyök behúzva, kívülről teljes sötétségbe borult a ház, de odabent bizony ténykedtem. A dolgozó tökéletesen kiépített hely ahhoz, hogy valaki, aki meg szeretné „viccelni” a jó öreg Frederick Blaeset, az agyára menjen. A gépek pörögtek, az ujjaim sercegtek, aztán egyszer csak hopp, egy vészesen villogó vörös fény, jelezte nekem, hogy nem vagyok egyedül. Kapkodtam-e? Nem. Kortyoltam egy nagyobbat a kitöltött borból, s a kamerák képeit kezdtem sürgősen előkeríteni, hogy meglessem, ki merészel ezen a mocskos éjjelen megsérteni a nyugalmam közepette. A meglepetés ekkor ért. Nem az apám kívánt bejutni, nem is egy csinos kis cicababa és nem is az itt dolgozók egyike. Egy fekete ruhás, csuklya alatt megbúvó alak rajzolódott ki, ki serényen törte fel az egyik ablakot. Megijedtem? Kicsit. Elmenekültem? Ugyan.
Kortyoltam még egyet, lábaimat lekaptam az asztalról és úgy döntöttem, hogy jó lesz megviccelni a betolakodót.
Első lépés; az ablak felnyitás, mivel az egész automatizált. Mit felnyitás.. Le-fel nyitogatás, mintha megbolondult volna rendszer. Aztán újra felnyitás, hagyni, hogy ő félig bemerészkedjen, majdnem mindene átjusson, s bumm, az ablak rá a lábára. Bocsika. Második lépés; hagyni, hogy egy kicsit magához térjen, szitkozódjon, átkozza a félvilágot és keresse ki a vétkes, de mivel senki nincsen a közelben, akit megruházhatna, csak elindul a célja felé. S bár nagyon élvezetes lett volna végig szemlélni, hogy ő miképpen kívánja tönkretenni az apámat, nem adhattam könnyen neki a dolgot. Mindent lezártam. Az összes zár egyszerre kattant, hogy csapdába ejtse a betolakodó tolvajt.
Harmadik; fények felkapcsolása még pedig olyan sorrendben, ami szépen lassan elvezeti őt a dolgozóba. Bizony, elég bátornak éreztem magam ahhoz, hogy felfedjem magam, s ehhez onnan szereztem erőt, hogy apám alsó fiókjának zárát is feltörve, szorongathattam egy fegyvert a kezemben.
(Kiegészítés; apám néha fiúnak nevelt, így járhattam foci edzésre, ahol csúnyán elpáholtak, golfozhattam is, míg fejbe nem dobtam az oktatót az ütővel, tömérdek ilyen ostobaságra elrángatott, így mehettem lőni is vele. Komolyan mondom ez volt az egyetlen egy hasznos dolog, amit tanulhattam tőle.)
Ujjaimmal lassú üzemet vertem az asztalon, míg vártam. Látszott az alakon, hogy nem ostoba, sőt reméltem is, hogy nem az, hiszen eléggé lelombozó lenne a dolog, ha ilyen könnyedén belesétálna a "csapdába". De mivel tettem arról, hogy csak a dolgozóig vezessen út, így már csak időkérdése volt, hogy mikor jelenik meg a sötétség hercege és néz szembe velem, meg a fegyverrel, amit rászegeztem...


A napok csak úgy elröppentek. Egyre több időmet áldoztam arra az alakra, aki pont ugyanazt az órát választotta apám kirablására, melyet én. Eltanultam tőle sok mindent, bár a munka nehezét megtarthatta magának, cserébe én pedig hackeltem neki nem is keveset. Bonny és Clyde lazán elbújhatott volna mögöttünk, mert kifejezetten jó csapattá kerekedtünk. S egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nincsen az életemben más csak Ő.
Túl sokat gondoltam arra, hogy vajon éppen mit csinál. Túl sok időt fordítottam arra, hogy jól nézzek ki, ha tudtam, hogy összefutunk. Tetőtől talpig vörössé váltam, ha egy olyan pillantást kaptam tőle, mellyel véletlenül végig mért, esetleg elismert. Hirtelen egy szerelmes kis csitri lettem, ki a vágyai tárágyával együtt dolgozott. S ez nem volt helyén való.
Mit tehet ilyenkor az ember? Megpróbál felejteni, távolságot tartani, nem gyártani több belső poént, s elkerülni az olyan helyzeteket, melyekből kínos szituációk kerekedhetnek. Ráadásul számára már megvolt a szívszerelem, a nő, ki elvette az eszét, s kinek nyomába sem léphetek. Nem állíthatom azt, hogy nem lett volna kedvem fúrni a dolgaikat, ám szerencsémre elrettentő példának ott voltak a szüleim, így megmaradtam a valagamon, s kivártam. Pontosabban még mindig várok, hátha. Hátha jön egy nap, mikor ráébred, hogy ki mellett is kéne lennie. Hogy ki az, ki megérti a tetteit, hogy támogatja döntéseit, aki jobban kiegészíti, mint jelenlegi választottja. Okos nő vagyok. Nem hajszolom bele magamat ostobaságokba, inkább csak jól időzítek. Hiszen minden azon múlik, hogy mikor tesszük meg a megfelelő lépést. S egy ilyen helyzetben, mikor a saját szívem épsége van kockára téve, nem hibázhatok. Ha más szerveivel kellene játszadoznom már régen a világhálóra dobtam volna fel őket egy jó kis aukció keretében, de így... Inkább csak türelmes vagyok, s hiszek.


Elkapták.
Az ostoba. Szavakkal nem tudnám kifejezni, hogy mekkora egy idiótának képzelem emiatt. Hogy lehetett akkora barom, hogy belesétál egy csapdába? Miért nem szólt? Miért kellett egyedül megtennie azokat a lépéseket? Miért nem követtem, hogy segítsek neki? S miért ülök a sötét szobában, ahelyett, hogy megmenteném?
Újra és újra lejátszódnak bennem ezek a kérdések. Nap, nap után élek. Theo börtönben, én pedig nem voltam arra képes, hogy leüljek a gép elé és betörjek a rendszerbe. Nem volt erőm arra, hogy hamisítsak, hogy segítsek neki, mert megijedtem. Eddig sosem volt ekkora baj. Mindig könnyedén ki lehetett játszani a dolgokat, de ezt most nagyon elk*rta.
Mikor megtudtam, hogy mi történt az első lépésem az volt, hogy a legjobb gépemet a földhöz vágtam. A következő mozdulattal az előttem lévő asztalt söpörtem üresre. Azt hiszem egy hisztérikus rohamot kaptam, melynek köszönhetően a cuccaim felét összetörtem. A legviccesebb az egészben az volt, hogy legszívesebben Theo arcát is betörtem volna, hogy aztán a képébe röhögve megkérdezzem, hogy miért volt ilyen ostoba. Mert egyszerűen nem értem. Éjjel-nappal résen kellene lenni, folyton felkészülni mindenre, s mégis hiba csúszott a gépezetbe.
Én mindig is bíztam benne, de azzal, hogy zsaru kézre került, egy kissé megrendült a világom. Új személyazonosságot kellett magamnak kialakítani. Blake Blaese papírokon már eltűnt. Pontosabban addig ügyeskedtem, mígnem sikerült egy Japán területen felbukkantani a nevemet, hogyha véletlenül keresnének, akkor arra kelljen loholni. Én pedig az új papírjaim szerint Electra Walbergh lettem. Az elővigyázatosság ugye sosem árt? Nem tudhattam, hogy Theo beárul-e, hogy meddig bírja tartani a száját, s tanulva a hibájából, úgy döntöttem, hogy jobban járok, ha egy kissé felforgatom a saját világomat is.
Új lakás, új szomszédok, új ismeretségek. Számukra Electra nem más, mint egy jó kislány, aki a társasház aljában lévő pubban dolgozik esténként. Ám ők nem tudják, hogy miután bezárom a bárt, a lakásom meleg ölelésében, még mindig keresem a megoldást arra, hogy Theot miképpen tudnám kijuttatni a rácsok mögül.


+ tények;
Az ágyon keresztben alszom.
Hiába van pénzem, nyomorogva élek.
Apámat azóta nem láttam, hogy Theo meglopta.
Előbb veszek valami drága kütyüt, mint ennivalót.
Most már odafigyelek a kinézetemre és drága ruhát is előbb veszek, mint ennivalót.
Nem is emlékszem arra, hogy mikor ettem úgy igazán egy jót.
Vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy barátok vagyunk, pedig én csak kihasználom őket.