A múzsa témát lezártnak tekintem, hiszen látom, hogy bogarat ültettem a fülébe, csak éppen ez most zavarja. De nem baj, majd rájön, hogy nem dől össze a világ csak azért, mert nem talál magának múzsát. Nem jut mindenkinek. És az is lehet, hogy nincs rá szüksége mindenkinek. De én az olasz mesterektől tanultam, és mi nem élhetünk szerelem nélkül.
- Rendben, köszi - fogadom el a felajánlását a fizetéssel kapcsolatban.
A csinos pincér lány nagyon mosolyog, és egy pillanatra átfut a fejemen, hogy az akcentusom bűvöli ennyire el, de aztán rájövök, hogy bizonyára hozzá vannak szokva a mindenféle helyekről jövő turistákhoz és betelepülőkhöz. Azt mondják, New York a világ legnagyobb moslékos vödre... vagyis nem ezt szokták mondani, hanem azt, hogy a világ olvasztótégelye, azt hiszem. Mindenesetre ez a pincérlány aranyos, úgyhogy hosszan csevegek és flörtölök vele, és végül felajánlja, hogy beajánl a főnökénél, ha elküldöm az önéletrajzomat neki, szóval gyorsan le is írja a nevét és a telefonszámát a nyugtánk hátára. Végül mennie kell, mert hívják egy asztalhoz. Mire észbe kapok, Noel már nincs is ott. Remélem, nem hagyott itt a fenébe. Gyorsna kimegyek a kocsihoz, és szerencsére még itt találom.
Széles vigyor jelenik meg az arcomon, és beülök a volánhoz. Persze rögtön be kell állítanom az ülést, mivel magasabb vagyok Noelnél, és a lábam is hosszabb. Még vetek egy utolsó pillantást a tükörbe, felteszem a napszemüvegem, és már indítok is.
- Megy ez - állapítom meg vidáman, miután sikerül besorolni a forgalomba. Hátulról egyből ledudálnak, de aztán elég gyorsan ráérzek az itteni tempóra. Követem Noel utasításait, de folyton folyvást a váltót keresem középen, kalimpálok odalent, mint valami idióta.
- Hát, mit ne mondjak, elég furcsa. De kezdek belejönni.
Néha kicsit kevésbé lassítok le, mint kellene, vagyis nagyon határozottanveszem be a kanyart, szóval Noelnek kapaszkodnia kell.
- Szépen megy apád kocsija. Kár lenne összetörni - vigyorgok, mint a vadalma, és közben baromira élvezem.
Elnavigál a plázáig, én pedig lehajtok a mélygarázsba. Keresek egy helyet, majd bevágódom két kocsi közé, és aztán elégedetten leállítom a motort.
- Na mit szólsz? Átmentem a vizsgán? - kérdezem hátradőlve, és a póló nyakába akasztva a napszemüveget.

Amikor először csap rá a kezemre, felkiáltok meglepetten, és értetlenül nézek rá, de aztán értem, miért csinálta, és csak nevetek rajta. Egy idő után megszokom majd, hogy nincs ott semmi, bár a térdét szívesen megfognám. De azt hiszem, attól már tényleg kiugrana a kocsiból, ugyanis két kézzel kapaszkodik, sőt a lábait is kifeszíti. Pedig én csak sportosan vezetek, olaszosan, mi a rossz ebben? Ő se finomkodott!
Mikor kiugrik a kocsiból, és előre hajol, azért ez kicsit aggódva vonom össze a szemöldököm. Most hányni fog? Tényleg? Kiszállok és in és odaállok mellé, a vállára téve a kezem, de mielőtt megkérdezhetném, hogy jól van-e, veszekedni kezd velem, szóval megadóan felemelem mindkét kezem.
- Jól van, nyugi. Nem történt semmi baj.
Visszaadom neki a kulcsot, és az utolsó mondatát nem igazán értem. Mármint értem, de miért mondja ezt?
- Mit csinálsz? Az előbb még teljesen normális voltál! - teszem fel neki a kérdést, mert nem értem, miért lett ilyen harapós. Tény, hogy szívességet tesz nekem, de eddig úgy tűnt, nincs ellenére, hogy el kell kísérnie.
Végül vállat vonok, és követem be az áruházba. Kamasz, a kamaszokat pedig a világon senki se képes megérteni, úgy tűnik, mindegy, olasz, vagy amerikai.
- Elveszett a csomagom a reptéren, amiben a ruháim voltak, meg a nektek szánt ajándékok is. Joshnak azt ígérték, egy héten belül előkerítik, és elküldik a címetekre. Szóval néhány ruha kell csak. Pólók, alsók, meg egy farmer - mesélem el a háttérsztorit, már csak azért is, hogy ne nézzen komplett hülyének, amiért egy tengeren túli útra nem pakoltam semmi ruhát, vagy ilyesmi.
A bolt bejáratánál, amelyikhez visz, udvariasan előre engedek egy lányt, aki utána ragyogó mosollyal köszöni meg ezt. De egy szót se szólok, nehogy Noel úgy gondolja, ez már több a soknál, és faképnél hagyjon, miközben én épp a gatyák 3 darabos csomagjai közt válogatok.
- Nem értem a méretet - hívom oda, hogy segítsen, mert úgy tűnik, itt az USA-ban még a számozások is különbözőek.

Miközben az emberek közt lavírozva igyekszem tartani a lépést Noellel, arra gondolok, hogy igazán kérhettem volna egy kávét elvitelre is. Miközben előttem rohangál, kicsit megnézem magamnak a hátsóját, az alakját, a mozgását. Annyira szürreálisan kamaszos, kelekótya, esetlen, és a háta is görbe. És mégis...
- Hát lenne szíved hagyni, hogy egyedül kocsiba üljek? - cukkolom egy kicsit, hiszen úgy csinál, mintha esze ágában se lenne velem tartani, ha esetleg újabb holmira lenne szükségem. Pedig igazán megtehetné. Én imádok társaságban lenni, semmit se csinálok egyedül, legalábbis nagyon kevés mindent.
Kicsit se zavartatom magam, hogy Noel már menne is a dolgára. Szemérmetlenül odahívom, hogy segítsen. Mikor közli, hogy a kezemben lévő alsó épp az ő mérete, felemelem, és odapróbálom a hátsójához (hacsak el nem szalad). Aztán elvigyorodva eltűröm, hogy alaposan megbámulja a nemesebbik felem. Annyira szűk ez a nadrág, hogy szerintem semmit nem bíz a fantáziájára. Szerencsére nincs merevedésem, mert egészen biztos, hogy szétrepedne rajtam az anyag.
- Jó lesz - nézem meg az általa javasolt fehérneműt, miután egy kicsit gondolkozom. Nagyon édes, ahogy próbálja elmagyarázni, hogyan kell összehasonlítani a dolgokat. Mire gondol, eddig az anyukám vásárolta nekem az alsót?
Mondjuk, ez igaz.
Letekintek rá, ahogy közelebb lép. Nagyon tetszik az illata, olyan... Gyantaszerű. És friss.
- Kösz a tippet. Aztán felejtsem véletlenül magamon? - kérdem cinkos kis félmosollyal.
Bedobom a kosárba a bonott csomagot, miután visszagyömöszölöm bele a kilógó felet, és keresek egy ugyanolyan másik pakkot. Aztán megfogom a derekát, mert a dereka ellenállhatatlanul karcsú, vonzza a kezem, és elkezdem a nadrágok felé terelni.
- Ha már úgyis olyan alapos méretet vettél rólam, válassz nekem farmert is. Sötétkéket. Simát.

Nagyon mulatságos, ahogy számba vesz minden eshetőséget. Gyorsan forog az agya, a nyelve még gyorsabban, nem is mindenhol értem, hogy mit is mond valójában, de ez nem is számít, mert nagyjából ki tudom találni.
De a szája gyönyörű.
A hátsója is.
- Szó sincs róla - felelem, miközben hozzámérem az alsót. - Méretet ellenőrzök. Amikor idegen országban vagy, az első szabály: bízz, a második szabály: azért mindent ellenőrizz!
Egyébként az alsó fazonja és végül a mérete is megfelelőnek tűnik, na meg az anyaga is. Elég finom és puha, amit szeretek. Ő azonban önhatalmúlag kicseréli az egyik csomagot feketére. Eleve kékeket választottam, mert nekem aztán teljesen mindegy, hogy milyen. Sajnos nem jut eszembe kellően frappáns megjegyzés erre, olyasmi, hogy "ez jobban tetszene rajtam", vagy ilyesmi. Olaszul már régen vele is flörtölnék. Angolul ez nem megy olyan könnyen.
Miközben farmert keres nekem, odalépek az egyik sorhoz, és megnézek pár melegítőt. Végül egyet be is teszek a kosarunkba, edzéshez szükségem lesz ilyesmire. Sima szürke, semmi márka vagy cicoma.
Mire észbe kapok, a kis szöszi máris előttem guggol, és úgy néz fel rám... Éppen az arca előtt van a farkam. Te jó ég! Inkáb gyorsan felfele nézek. Perverz egy fickó vagyok, de az jut eszembe, hogy milyen jól esne, ha itt a bolt közepén...
- Khm... - Szerencsére felegyenesedik, és már odébb is libben, mint valami szerelempillangó. Megköszörülöm a torkom, és másodjára már sikerül is kinyögnöm valamit: - Nekem nagyon jó.
Megfog, és a fülke felé terel, csak épp azt nem tudom, hogy miért ilyen nagyok itt a fülkék. Vagyis... Ez egy páros fülke. Na mindegy, itt biztos ez a szokás, szóval amint becsukja a fülke ajtaját, ledobom a farmerokat a székre, majd vetkőzni kezdek a tükör felé fordulva. Úgy kell kihámoznom magam az apja fehér nadrágjából, óvatosan, nehogy az anyag elszakadjon.
- Ha ez is ilyen szűk lesz, nem biztos, hogy bele tudom préselni magam - figyelmeztetem előre, majd elkezdem felhúzni az első nadrágot. Nagyon nagyon nagy szerencsém, hogy a farkamba tolódó vér az iménti kis intermezzo óta el is tudott távozni azóta, mert nem jutott oda olyan sok, hogy komoly és kínos problémát okozzon. Bár egy bizonyos határig még ki lehet magyarázni azzal, hogy eleve ilyen nagy, de azért Noel se most jött a falvédéről.

- Azt ellenőriztem, hogy ami a kezemben ekkora, az a hátsódon mekkora - magyarázom. Mindent oda kell mérni a valós mérethez is, különben honnan a csudából tudjam? Az én szemmértékem máshogy működik, szobrász vagyok. Nekem mindent meg kell fogdosnom, hogy tudjam, milyen.
Sajnos, a fenekét nem fogdoshatom meg most.
Látom, nem érti, mennyire is szexi, ahogy előttem guggol, talán elképzelhető, hogy sosem csinált még ilyet? Kislánnyal se? Azt nem hiszem, ahhoz túl szép fiú. Mindenesetre nem rafináltság, hanem ártatlanság látszik rajta, ami kifejezetten angyalivá teszi, szőke haja és csodaszép szeme miatt még sokkal jobban. Erről eszembe jut egy anyag... Fényes és áttetsző, amiben szikrázik a fény...
Nagyot nyelek, de a próbafülkében már cseppet se zavartatom magam. Már látott pucéran, és az se zavart, nálunk, vagy legalábbis nekem ez teljesen természetes. A tükörben ránézve látom, hogy becsukott szemmel áll mögöttem, és halkan nevetek.
- Mi van, nem mersz idenézni? - kérdezem, ugratva. - Már úgyis láttál mindent.
Begombolom a nadrág sliccét, majd felhúzom a cipzárt, és felemelem a pólót, hogy lássam, milyen a derekamon. Megszemlélem oldalról, meg hátulról is.
- Ez jó lesz. Kösz!
Már veszem is le, mert hát férfi vagyok, nem töltök túl sok időt vásárolgatással, az első, ami jó rám, az már mehet is a kosárba. Visszaveszem óvatosan a fehér nadrágot, bár kicsit erőltetni kell a sliccét és a hasam is behúzom hozzá, azért sikerül. Káromkodom hozzá kicsit a bajszom alatt, de hát ez van, nem csipoghatják le a vonalkódot a seggemről.
Elhúzom a fülke függönyét, és kiengedem Noelt, remélem nem botránkoztattam meg nagyon.
- Akkor keressük meg az ingedet, és már mehetünk is fizetni. Nem vagyok egy nagy shopping-rajongó, amúgy.
Míg Noel az ingek közt válogat, én kiválasztok néhány pólót meg egy inget is, ha esetleg állásinterjúra mennék ebben az egy hétben (mondjuk holnap a kávézóba), aztán én készen is vagyok, nem tudom, ő hogy áll.