Emanuel × Noel × Nice to meet you

Vendég

Emanuel & Noel

Kezeim sebesen járnak, ahogy a lábam is, azonos ütemre, mégis a hangszerből különféle hangokat sikerül előcsalogatni. Nem látom az ütők végét, de nincs is rá szükségem, pontosan tudom, hogy melyik dob hol helyezkedik el és a cintányérokért milyen magasra kell nyúlni, ha éppen őket szeretném megszólaltatni. Fogalmam sincs, hogy milyen régóta ülök már itt, a szemeim már rég csukva vannak, hogy ne lássam az időt és azt sem, hogy mikor is bukik le a nap a horizont alá. Csak onnan tudom, hogy rohamosan telik az idő, hogy anyu már jó párszor bejött szólni, hogy nemsokára abba kell hagynom, vagy át kell vinni a dobszerkót egy másik szobába ha folytatni szeretném, mert a szobám új lakója hamarosan megérkezik és biztosan nem venné jó néven azt, ha a hosszú út után az én zajongásomat kellene hallgatnia. Felhívta a figyelmemet arra is, hogy a szomszédok sem díjazzák ha öt órán keresztül azt kell hallgatniuk ahogyan püfölöm a hangszert.
Szerintem csak túloz, kizárt, hogy már öt órája nem keltem fel a székről, de nem fogom megnézni az órát, ahogy azt sem, hogy apu hazaért-e már. Nem akarok vele beszélni, tudom, hogy mi fog történni ha megtudja, hogy lerontottam a jegyeimet. Szobafogság, a legrosszabb esetben, vagy elveszi a bogyóimat, amiket a múltkor megtalált, esetleg kijárási tilalmat rendel el, vagy megmondja legkésőbb mikorra kell haza érnem, pedig az átlagom csak 4.5-re ment le és nem is az én hibámból, hanem az idióta Mr. Collins miatt, aki szerint lehet csalni egy kötélmászás feladatban.
Mikor hazajöttem akkor anyunak elmondtam az egészet és szerinte is a tanár a seggfej (persze nem így fogalmazott, ő sohasem mondaná ki ezt a szót), amiért nem fogadta el azt, hogy a lábaimat nem használtam, mikor feljutottam annak a hülye kötélnek a tetejére, csak a karjaimmal húztam fel magam. A tanár szerint azért csalhattam, mert „nincs meg hozzá a testi erőm, hogy képes legyek ilyen mutatványra”. Seggfej.
- Noel, nemsokára megérkezik, vedd fel azt a szép világoskék ingedet… vagy bármi mást és gyere le. - Nem akarok lemenni, nem akarok felvenni semmit sem és nem akarom, hogy kipateroljanak innen. Nem értem miért nem lehet Őt a kisebbik szobába elhelyezni, miért kellett szinte minden cuccomat átvinni... nem is fért el minden, ezért maradtak ebben a szobában a hangszereim. Csak a dob foglal el sok helyet, a hegedű és a gitár az egyik sarokba vannak állítva, a dob egy másikban foglal helyet, de még így is nagyon sok szabad tér maradt a szobában. Biztos tetszeni fog az új lakójának.
Nem telik el fél óra és hallom a csengő hangját, majd anyám kellemes üdvözlését, ami azt jelenti, hogy le kell lépnem innen, de nem akarok még ezt a számot végig akarom játszani. A pólóm is még a sarokba van hajítva.
Hamarosan nyílik az ajtó és erre végre kinyitom a szemeim, az ütőket pedig leteszem. A tenyereim sajognak a nagy igénybevételtől, ezért remélem nem kell majd kezet fognom az idegennel, ha meg mégis akkor legalább nem szorítja meg majd nagyon a mancsomat.
- Remélem megfelel ez a szoba, Noel már végzett is itt ugye? - szólal meg kedélyes hangon anyám és meg úgy ahogy bólintok.
- Noel Jude vagyok. Úgy szólítasz ahogy neked tetszik. Még össze kell pár dolgot pakolnom, de utána le is lépek innen. - kelek fel a dob mögül és legszívesebben felnyögnék, mert annyira jól esik, már teljesen elültem a hátsó felemet. Tényleg hat órán keresztül ültem és játszottam.

♡

Vendég

Noel & Emanuel

Szuper, hogy Josh kijött elém, de sajnos a csomagom elveszett. A külön poggyászként feladott ládám a kedvenc szerszámaimmal megérkezett, de a ruháimmal és persze a rengeteg ajándékkal és süteménnyel megrakott másik bőröndöm szőrén-szálán eltűnt. Én elég jól beszélek angolul, de a kedves amerikai alkalmazottak egyszerűen nem akarták érteni a problémámat. Szerencsére Josh rögtön tudta, hogy kell intézkednie és kinél, így végül is biztosítottak róla, hogy amint megvan a csomag, kiszállítják a megadott címre, ami alighanem a Josh cége által bérelt lakásom lesz.
Csak akkor tudom meg, hogy nem saját lakásba fogok költözni, hanem Joshék házába, mikor már a kocsiban vagyunk. Ez egy kissé meglep, és rögtön szabdkozom, hiszen nem akarok zavarni, de ami azt illeti, nagyon tetszik az ötlet. Mint mondja, ez csak átmeneti, míg nem állok a saját lábamra, és el nem rendezem a dolgaimat. Elmagyaráztam neki, hogy amúgy is inkább műteremre van szükségem, mintsem lakásra, mivel a műveim rengeteg teret igényelnek, az alapanyagok és a készítésükkel járó zaj elég zavaró tud lenni a szomszédoknak. Azt mondta, semmi gond, van egy üres garázsuk, ott ideiglenesen berendezkedhetek, és neki is láthatok az alkotásnak.
Az alkotás... Na igen. Lehet, hogy túlságosan fáradt vagyok a 10 órás út után, de most még gondolni se vagyok képes arra, hogy ezen a teljesen idegen ehelyen bármi is megihlet majd. Az olasz nők, az olasz fiúk, az olasz terek, illatok, ezek azok, amik nekem ihletet adnak és adtak eddig is. Most? Itt minden olyan... Más. Hiába, hogy a kocsi Audi, és ilyet otthon is láttam már, mégis annyira más.
És ez szuper. Mert minden baromi érdekes. Még a benzinkút, ahol megállunk, és én is kiszállok körülnézni, az is teljesen elképesztő. Minden gigantikusan nagy méretű az otthoni dolgokhoz képest. Elkezdem magyarázni Joshnak, hogy ez az üdítő otthon pont feleakkora, és a színe is más, mire megszorítja vigyorogva a vállamat, és csak annyit mond, welcome to America.
A ház, ami előtt végül megállunk, gyönyörű, és persze sehol sincs belőle az otthoni báj és patina, de nagyon modern és praktikus. Amint belépek, egy gyönyörű hölgy üdvözöl, Mrs. Bartlett, vagyis Jane, ahogy rögtön követeli, hogy szólítsam. Nagyon fiatalos, nagyon kedves, és nagyon szimpatikus nekem. Josh útközben elmondta, hogy van egy fiuk is, mesélt róla pár szót, például hogy imád zenélni. Ezt rögtön meg is tapasztaltam, ugyanis a dobszó mintha maga lett volna a protestálás a jelenlétem ellen. Persze lehet, hogy rosszul érzékelem, mindenesetre mikor Josh felvisz a szobába, és ott megpillantom azt a dühös, félmeztelen kamaszt, hát...
Széles vigyor nyílik az arcomon.
- Szia! Emanuel vagyok - mutatkozom be, és már nyújtom is a kezem. Ha ő is nyújtja a sajátját, jól belecsapok és olasz módra megszorongatom, megrázom, és nem is engedem el, míg jó alaposan bele nem néztem a fiú szemeibe.
- Szép dobok - tekintek a felszerelésére. Amennyire a zenéhez értek - az nem sok, csak lelkes laikus vagyok -, biztos elég profi feszerelés lehet, és az is nyilvánvaló, hogy sokat van használva. - Jó stressz-levezető?
Végigtekintek rajta. Vajon ideges? Miattam? Mert elfoglalom a szobáját? Hát ez nem az én hibám, szóval felőlem lehet mérges, de ne rám. Josh végül rászól a fiára, hogy igyekezzen, aztán magamra hagy vele.
- Pakolj nyugodtan - mondom a kölyöknek, és képtelen vagyok tenni ellene, az ágy túlságosan hívogató. Akár be van ágyazva, akár nincs, arccal előre beleborulok.

Vendég

Emanuel & Noel

Reménykedek… néha nem árt, és most van is rá okom. Az új pasas miatt talán a szüleimnek nem lesz rám annyi energiájuk ezért nem fognak velem foglalkozni, végre teljes mértékben azt csinálhatom majd amit szeretnék a nélkül, hogy aggódnom kelljen miattuk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a legtöbb alkalommal eddig is azt csináltam amihez kedvem volt, csak néha elő jött a lelkiismeret furdalásom, amiért nem velük töltöm az időmet, de most ez talán el fog múlni. Remélem.
A hangszerek kikapcsolnak, mindegyiknek megvan a maga hangulata, a dob akkor kell ha mérges vagyok, vagy csak egyszerűen elegem van a világból és most ez a helyzet, kell a levezetés és ebben nem akadályozhat meg senki sem… legalábbis azt hittem, mert anyu folyamatosan szekál és így nem hogy sikerülne levezetni a bennem felgyülemlett haragot, olyan mintha egyre csak elkezdett volna osztódni és én sehogy sem tudom ezt megakadályozni. Érdekes, hogy egyszer sem rontom el a kiválasztott számokat, annak ellenére sem, hogy érzem, a kezeim néha elkezdenek remegni és sajnos nem a kifáradtságtól, pedig az volt a célom ezzel az egésszel. Kifárasztani magam, hogy aztán a szomszéd szobába átmenve csak elterüljek az ágyon és holnap reggelig, vagy inkább délutánig fel se kelljen kelnem. Most ha átmennék csak tovább pörögnék mint valami kicseszett búgócsiga, amit nem lehet megállítani.
Hamarosan azonban muszáj véget vetnem a játékomnak, mert az ajtóban nem csak apám, de az idegen fickó képe is megjelenik.
Határozottan nem ilyenre számítottam, azt hittem, hogy valami botsáska alakú pasas fog jönni, szaru keretes szemüveggel és félig a nadrágjába tűrt inggel, de tévedtem. De még mekkorát.
Felkelek és felé indulok, ahogy bemutatkozik, magamban elismétlem a nevét… Emanuel, igazán furcsa, legalábbis erre egy embert sem hívnak így… de erre számíthattam, végül is nem hívhatják egyszerűen Johnnak vagy Todnak ha külföldről jött.
Alaposan megszorongatja a kezem amire felszisszenek, de nem húzom el tőle hamar, hanem válaszként én is hasonlóképpen viszonzom a kézfogást, bár valószínűleg közel sem sikerül olyan erősre, mint ahogyan ő szorongatta meg az én praclimat.
- Köszönöm. Igen, valami olyasmi. Te játszol valamin? - érdeklődök és reménykedek egy pozitív válaszban, mert akkor talán egy új különleges hangszer kerül a házba… na nem mintha eddig ne lett volna tele a ház hangszerekkel, anyu zenész és zenét tanít, számos hangszeren játszik és próbál rávenni engem is újabb és újabb eszközökre és… baromira nehéz mindig nemet mondani mikor becsempész egy egy hangszert a szobámba.
A pasas… Emanuel elterül az ágyon és úgy látom máris aludni készül. Az ágy szépen be van vetve és új ágynemű felhúzva hogy minden a kedves vendégünk kedvére legyen. Ezt nem én mondtam így, hanem anyu amikor kiadta ezt nekem feladatnak.
- A szüleim kiadták hogy nekem kell szórakoztatni téged, szóval ha meg akarod nézni a várost vagy valami csak szólj majd, a szomszéd szoba az enyém, rögtön jobbra. - Szólalok meg egy kis idő után.
- A vacsora minden este közös, pontosan hét órakor, ha késel nem gond csak kérj anyutól mindig bocsánatot, mert nagyon háklis erre. - Próbálok valamilyen csevegést kezdeményezni vele bár fogalmam sincs, hogy minek erőltetem magam, hisz szemmel láthatóan nem igazán érdekli semmi sem az ágyamon… most már az ő ágyán kívül.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

Nahát, nagyon jól viseli a temperamentumos kézfogásomat. Ahogy visszaszorít és visszaráz, szélesedik a vigyor a képemen, kivillan az összes gyöngyfogam. Végül elengedjük egymás kezét, de azért megjegyzem, hogy a tenyere forró, a fogása erős, a szeme pedig döbbenetesen világos. Még életemben nem láttam ilyet.
- Kicsit gitáron - felelem szerényen, egy vállvonás kíséretében, mert tényleg csak egynéhány akkordot tudok eljátszani, ami a szerenádot elég volt, hogy kísérje, mikor lányok ablaka alatt álltam forró nyári éjszakákon. De ezt majd máskor elmesélem neki, mt ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy visszakérdezzek, mi is volt a neve.
Az ágya baromira hívogató, és bele is dőlök. Puha, kényelmes, és rendkívül finom illatú. Vajon a fiúnak is ilyen illata van, ha beleszagolok a hajába? Most egész biztosan nem. Erről ábrándozom, miközben valamit mond a városnézésről és a vacsoráról meg Jane-ről, a szexi anyukájáról.
- Oké... Majd később! - intek neki úgy, hogy csak az alkaromat emelem fel az ágyról, és szerintem a következő pillanatban már alszom is.

Nem tudom, pontosan mennyit alhattam, de arra ébredek, hogy menten éhen halok. Már sötétedik, vagy csak be van árnyékolva? Vagy éppenhogy virrad? És hol vagyok egyáltalán?
Lassan lokalizálom magam, és a telefonom után kezdek tapogatózni, ami persze azt se tudja, hol van. Nem sikerült az amerikai hálózatra csatlakoznia, és nem is fog, szóval vennem kell egy újat. Majd meg kell kérdeznem a kissrácot... Hmm... Hol is van?
Felkelek, kicsoszogok a fürdőbe, majd keresek valami óraszerű tárgyat. Mikor találok egyet, sikeresen leolvasom, hogy reggel nyolc van, és hogy semmilyen ruhám nincs, mivel a csomagjaim nincsenek meg. Mindez szuper, de attól még úgy döntök, lezuhanyozom. Mikor egy szál törölközőben kijövök a fürdőből, rájövök, hogy az ágy szélére tett ruhák valószínűleg nekem lettek kölcsönadva. Biztos nem a kölyök cuccai, ő ennél sokkal karcsúbb. Szerintem Joshéi lesznek. A törölközőt leoldom a csípőmről és komótosan törölgetni kezdem vele a hajamat, majd a nyakamba vetem, és körülnézek a szobában, mielőtt végül felöltöznék. Otthon mindig így csináljuk, hiszen a magas páratartalom miatt a törölközés nem elég ahhoz, hogy az ember megszáradjon.
Miközben pucéran flangálok, nemcsak a farkam, hanem az összes tetkóm is látszik, amikből elég sok van rajtam különböző helyeken, a karomon, a mellkasomon, a hátamon és a vádlimon is.

Vendég

Emanuel & Noel

Ellopta a párnámat. A kedvencemet, amin azóta alszom, hogy az eszemet tudom… jó, nem ő tehet róla, mert én felejtettem az ágyban ő pedig csak ráfeküdt arra amit talált,nem tudhatta, hogy az az enyém és követelem vissza. Megérdemelné, hogy kihúzzam a feje alól majd vissza masírozzak a szobámba mit sem szólva hozzá. Megérdemelné, hisz ahelyett, hogy beszédbe elegyedett volna velem vagy legalább elfogadja azt, hogy megmutatom neki a várost egy egyszerű „később”-bel lerázott. Legszívesebben vissza ültem volna a dobok mögé, de ha anyu vagy apu meghallották volna akkor biztosan feljönnek és elzavarnak innen, mert zavarom a vendégüket, ezért csak ott hagytam őt a szobában és átmentem a sajátomba, hogy ott fortyoghassak tovább a dühömben. Meg kellene tanulnom valami halkabb hangszeren játszani, de nem tudom, hogy lenne-e ilyen. Igaz, a szintetizátort lehet fülhallgatóval is használni, de az meg nincs itthon. Már mint szintetizátor, mert anyu kitérne a hitéből.
A párna hiányra akkor jövök rá amikor mennék lefeküdni, de csak takaróm van. Átsettenkedek a szomszéd szobába, de még mindig azon fekszik, úgy néz ki, mint akit agyon vertek vagy legalább bedrogoztak és nem mozdul szinte semmit sem. Csak onnan tudni, hogy még életben van, hogy a háta folyamatosan emelkedik és süllyed.
Az éjszaka folyamán körülbelül fél óránként ellenőrzöm a párnám állapotát és végre úgy hajnali fél öt körül arrébb gurult Emanuel. Gyorsan megfogom a párnám és mint hadi zsákmányt magammal viszem, hogy a maradék időben míg fel nem kel a nap tudjak aludni.
Fogalmam sincs, hogy mikor nyílnak ki a szemeim, de abból, hogy baromi pocsékul érzem magam csak arra tudok következtetni, hogy közel sem aludtam annyit, mint amennyire szükségem lett volna. Csábító gondolat az, hogy vissza aludjak, de ha ez megtörténik akkor délutánig nem kelek ki az ágyból, amitől a szüleim kapnának frászt. Erőt veszek magamon és lebattyogok a konyhába, majd nem sokkal később már egy gőzölgő bögre kávéval megyek vissza az emeletre, majd megyek be a szobámba.
Ami már nem az én szobám.
Emanuel pedig a szoba közepén áll tök pucéran.
Illene kimennem, de a lábaim nem mozognak, csak végig siklik tekintetem a testén. Hú de szép formás feneke van!
Én is hiányosan vagyok felöltözve, de rajtam legalább még van pizsi alsó.
- Ne haragudj, eltévedtem. - szólalok meg és valahogy elfelejtem azt, hogy ki kéne mennem a szobából, hogy rendesen felöltözhessen.
- Főztem kávét ha kérsz, a kancsó még félig tele van a konyhában. - Felajánlhatnám azt a bögrét is ami a kezemben van, de ha már a párnám félig lenyúlta nem adom a bögrémet is, még a végén rászokik és mindig ebből fog majd inni.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

A zuhany felfrissít, feltölt energiával, és nagyon jól érzem magam. Nyújtózom és vakarózom, mint egy nagy, lusta macska, miközben körbenézek a szobában, kibámulok az ablakon, és épp kezdeném elég száraznak ítélni magam ahhoz, hogy nekilássak felöltözni, mikor nyílik az ajtó. Kíváncsian fordulok oda, és cseppet se zavar, hogy nincs rajtam semmi. Nálunk otthon ez teljesen megszokott. Elmosolyodom, mikor meglátom a fiút az ajtóban.
- Buongiorno! - köszönök neki. - Semmi baj. Szükséged van valamire? - kérdezem, miközben odasétálok hozzá.
Lehet, hogy félreértem a szándékát, de elveszem a kezéből a kávés bögrét, és rákacsintok.
- Köszönöm!
Belekortyolok, és igyekszem nem kiköpni. Ez a kávé sajnos borzalmasan híg és ízetlen, semmi erő nincs benne. De azért sikerül valahogyan lenyelnem, de a bögrét inkább visszaadom. A kezébe nyomom.
- Ez az Americano? Hű. Főznöm kell nektek igazi olasz kávét. Muszáj lesz megkóstolnotok, mert óriási a különbség. Egyébként... Tegnap azt mondtad, hogy körbevezetsz a városon. Szükségem van egy telefonra és pár ruhára. És kávéra. Indulhatunk? - kérdezem arin, és végigpillantok rajta.
Kicsit fáradtnak és kialvatlannak tűnik, de én is az voltam kamaszkoromban.
- Hány éves vagy? - kérdezem kíváncsian.

Vendég

Emanuel & Noel

Nem küld ki a szobából és nem kezdi el takargatni magát, ami számomra nagyon furcsa, mert nekem valószínűleg az lenne az első reakcióm, hogy magam elé teszek valamit. Igyekszem a tekintetemet derék fölött tartani, és megy is, hiszen a szemeire koncentrálok. Bár mikor megfordult épp a hátsóját fixíroztam…
Csak állok az ajtóban, mint valami szerencsétlen, mikor közelebb jön hozzám és elveszi a kezemből a bögrét, mire a szemeim hatalmasra nyílnak. Az an én bögrém, senki sem veheti el tőlem, de ő simán kiveszi a kezemből és belekortyol, majd vissza is adja. Komolyan ez volt a célja? Csak össze akarta nyálazni? Akkor már meginhatná az egészet, de nem, mert a bögre ismét a kezemben landol. Igaz, alibinak tökéletes lenne, ha nem lennék még mindig kiakadva azon, hogy csak úgy elveszi ami neki kell.
- Szívesen. - felelem végül és továbbra sem megyek ki a szobámból… mármint az ő szobájából.
- Én így szeretem, de szívesen megkóstolom azt is amit majd te főzöl. Ti másképpen készítitek?- szólalok meg ismét, és bár nem vágyom arra, hogy megváltoztassam a reggeli szokásaimat, szívesen próbálok ki új dolgokat. Remélem főzni is tud és rengeteg pizzát fog majd készíteni, meg makarónit.
- Tizennyolc. És te? - felelek előbb a könnyebb kérdésre, majd végig nézek magamon. Nem, így határozottan nem mehetek ki az utcára, nem mintha ciki pizsi nadrágom lenne, mert tényleg nem az, hanem nincsen rajtam cipő, meg először magamhoz kéne térnem… ahhoz pedig kávé kell.
- Most? Inkább találkozzunk fél óra múlva a bejárati ajtónál, addig te is felöltözhetsz, bár ha így szeretnél jönni nekem az is megfelel, csak a zsaruk hamar le fognak meszelni téged aztán a nap hátralévő idejét a dutyiban tölthetnéd. Hidd el nem kellemes hely. - személyes tapasztalatom ugyan még nincs a helyi őrsről, de pár haverom már megjárta és az ő elbeszélései alapján inkább nem szeretném kipróbálni azt, hogy milyen is ott eltölteni egy napot. Na meg a szüleim is teljesen kiakadnának ha megtudnák, hogy ott vagyok és értem kell jönniük.
Ha beleegyezik az indulás időpontjába akkor átmegyek a szobámba készülődni és meginni a kávémat. Nem, nem megyek le a konyhába másikért, egyszerű lustaságból.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

A kölyök nagyon barátságos. Megkínál a kávéjából, és egy rossz szava sincs, amiért visszaadom, mert nem ízlik. Ezek az amerikaiak igazán kedvesek, nagyon szimpatikus ez nekem. Cseppet sem zavar, hogy nem távoz futólépésben, és az sem, hogy továbbra is pucér vagyok, miközben kedélyesen elcsevegünk a kávéról.
- Sokkal, sokkal jobb kávét főzök ennél, majd meglátod. Annak az illatától is felébredsz. Tizennyolc? - ismétlem el, majd az ujjaimat segítségül hívva lefordítom, hogy az mennyi. A számokban annyira nem vagyok jó. Viszont némi matekolás után közlöm vele a saját koromat: - Huszonnégy.
Hat évvel vagyok idősebb nála, mégse tűnik ennyinek.
- Nagyon érett vagy a korodhoz képest, vagy lehet hogy az amerikai fiúk mind így néznek ki? - kérdezem elvigyorodva, mert ha így van, akkor nagyon jól fogom itt érezni magam.
- Meszelni? Dutyi? Oh, lassíts, barátom, mert egy szavadat se értem! - figyelmeztetem, ugyanis én nem vágom ezt a new yorki szlenget. - De persze nem meztelenül akartam elindulni - nyugtatom meg, ugyanis egyelőre nem tudom eldönteni, hogy viccelt-e vagy komolyan figyelmeztetni akart. - Otthon eléggé szabadosak vagyunk, de azért mi se sétálgatunk meztelenül az utcán. Csak néha a strandon.
Megpaskolom a karját, beleegyezésem jeleként.
- Akkor fél óra múlva lent találkozunk. És... - szólok utána, miután elindul a szobája felé - ...mit is mondtál, hogy szólítsalak?
Kicsit összezavart, amikor bemutatkozott, mert az apja teljesen más néven emlegette, mint amit mondott nekem. Azt hiszem, de már nem voltam egészen magamnál.
Amint felel, biccentek, majd akár nyitva hagyja az ajtót, akár becsukja, felöltözöm. Kicsit szűkek a ruhák, de sebaj, majd veszek újakat nemsoká. A tárcám és a napszemüvegem szerencsére megvan, és a biztonság kedvéért az otthoni telefonomat is a zsebembe csúsztatom. Aztán már idő előtt leérek a konyhába, ahol magamhoz veszek egy almát, és vidáman köszönök a szülőknek, ha épp találkozom velük. Megköszönöm a kölcsön ruhákat, elnézést kérek a kihagyott vacsora miatt, és elújságolom, hogy elmegyünk a városba elintézni néhány dolgot a fiukkal. Felajánlják a kocsit kölcsönbe amit szívesen elfogadok.

Vendég

Emanuel & Noel

Bólintok, mikor vissza kérdez a koromra, majd várom, hogy ő is megmondja a sajátját. Idősebbnek néztem, de lehet csak azért, mert nem sokat érintkezem az ő korosztályával, inkább csak a saját osztálytársaimmal vagyok el, meg ha elmegyünk egy klubba vagy valahova szórakozni ott is inkább csak fiatalokkal találkozunk. Években ez a hat annyira nem sok, de nem is tudom mi a fenéért számoltam ezt ki, hiszen egyáltalán nem fontos az, hogy mennyivel idősebb nálam.
- Ha kíváncsi vagy hogy néznek ki a többiek akkor majd vásárlás közben meg tudod nézni, vagy megmutatom az évkönyvet, abba is jó sok korombeli van, meg persze jó pár fiatalabb is. - ajánlom fel neki és remélem nem akkor akar majd átjönni hozzám, amikor tök pucéran állok a szekrény előtt és épp a pólóimat válogatom. Lehet zárni kellene a szobám ajtaját… majd csak az után ha egyszer rám nyitott, addig csak fölösleges paranoia lenne a részemről a dolog… hiszen most is én állok az ő szobájában nem pedig fordítva.
- Oh… igyekszem majd lassabban beszélni. - Fel sem merült bennem, hogy nem értené minden szavamat, de rá kell jönnöm, hogy ő a fejében valószínűleg egy más nyelven gondolkodik, nem ugyan azon amin én. Csupán csak annyi a baj hogy néha csak úgy elkezdek beszélni és nem tudok megálljt parancsolni magamnak, de most már muszáj lesz.
- A strandon? És nem tartasz attól, hogy jön egy hal és azt hiszi a farkadra, hogy egy nagyra nőtt kukacot talált? - Tudom, a felvetés is nevetséges, de muszáj megkérdeznem. Ha medencébe mászkál pucéran az még úgy ahogy elmegy, de nem említett medencét.
Már épp mennék vissza a szobába, mikor újra megszólal. Hah! Lebukott, tudtam, hogy egyáltalán nem figyelt rám tegnap délután. Megérdemelte volna a párna rablás drasztikusabb formáját.
- Apu Jude-nak hív anyu pedig Noelnek. Mind a kettőre hallgatok, szóval válaszd ki a szimpatikusabbat és szólíts úgy, de akár felváltva is használhatod a két nevet. - Volt már olyan aki össze akart zavarni ezért mind a két nevemet használta teljesen véletlen szerűen, de nem jött be neki.
Pontban fél órával később megyek is a bejárati ajtóhoz, most már tejesen felfrissülve, még kissé nedves hajjal, mert miután ledöntöttem a kávémat beálltam a zuhany alá is. Meglátom Emanuel kezében a kocsi kulcsot és egy mosoly jelenik meg a számon és el is veszem tőle a kulcsokat.
- Én vezetek! - jelentem ki és megyek is a kocsihoz, majd beülök.
- Először vásárolni akarsz menni?

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

Nem értette úgy a bókomat, ahogy szántam, de sebaj. Gyakorolnom kell még a flörtölést angolul, de az is lehet, hogy ő túl fiatal még ehhez. Évkönyvet akar nekem mutogatni, mikor én inkbb őt nézegetném? Na sebaj, majd lassan leesik neki a tantusz. Hálásan biccentek, ha lassabban beszél, több mindent megértek, mindenkinek jobb lesz.
Hangosan felnevetek a halas poénra.
- Ez még nem fordult meg a fejemben. Errefelé ilyen bekapós kis halak vannak? - kérdezem egy szemvillanással, és végigtekintek rajta, mintha csak azt akarnám ellenőrizni, hogy az ő kukaca megvan-e még.
- Akkor Noel - biccentek. A Jude nem tetszik, szerintem nem illik hozzá.
Éppen kedélyesen csevegek a házigazdáimmal, mikor Noel berobban, mint egy tornádó, és ellopja a kocsikulcsot a kezemből. Vigyorogva intek a szülőknek, és megyek utána.
Bevágódom az anyósülésre mellé, és rásandítok.
- Mi van, nem bízol a vezetési tudásomban? Előbb kell egy kávé. És reggelizzünk meg valahol. Mutass egy igazi americano reggeliző helyet, ahova járni szoktál! - adom ki az utasítást, és aztán hátradőlök. Letekerem az ablakot, rákönyökölök, és a szemem elé veszem a napszemüveget.
- Van barátnőd? - kezdek bele a következő témába.

Vendég

Emanuel & Noel

- Még nem találkoztam ilyen halakkal, de inkább hordok fürdőnadrágot, így biztosra mehetek. - Mosolyodok el a nevetésén. Neki nincs problémája azzal ha mások előtt kell pucérkodnia, én ezzel nem így vagyok. Ami azt illeti szerintem a szüleimen kívül még senki sem látott pucéran, ezt pedig nem vallanám be senkinek sem.
Bólintok a név választására, a legtöbben Noelnek szólítanak, csak apu mániája a Jude, hiszen azt a nevet ő választotta nekem. Ott hagyom a szobájában és becsukom magam után az ajtaját hiszen így találtam és megyek én is készülődni. A megbeszélt időt teljesen kihasználom, de nem kések, mert azt nem szeretem, mindig pontosan érkezek ha megbeszélt időpontra kell megjelennem valahol.
Azt hittem, hogy tiltakozni fog az ellen, hogy én vezessek, de szerencsére szó sincs erről, hanem szépen beül az anyós ülésre. Nagyon helyes, ha megpróbált volna valahogy lebeszélni erről a felállásról akkor nem ültem volna be mellé a kocsiba.
- Egy cseppet sem bízok a vezetési stílusodban. Fogalmad sincs, hogy itt hogyan is mennek a dolgok, biztos teljesen máshogy, mint a te városodban. Itt a taxisoké a világ, mindegyik teljesen idióta és össze vissza cikázik, ezért neked is fel kell venned a stílusukat, hogy tudd tartani a lépést. - Ez persze nem igaz, csak szeretek gyorsan hajtani és valahogy meg kell neki magyaráznom azt, hogy miért is fogunk a megengedett sebességnél gyorsabban menni.
Beindítom a kocsit, majd besorolok a forgalomba.
- Én otthon szoktam reggelizni, a tipikus amerikaiak, akiket a televízióban mutogatnak azok vagy kávézóba mennek ahol minden egészséges vagy a McDonaldsba ahol jó hájasra hízhatnak. Az előbbibe megyünk. –nyugtatom meg mielőtt még azt hinné, hogy gyors étterembe akarom vinni reggelizni.
Kérdése meglep és egy pillanatra le is veszem a szemem az útról, hogy rá nézhessek.
- Nincs. Rád vár otthon valaki? - kérdezek vissza kíváncsian, majd beletaposok a fékbe és ráfekszem a dudára, mert egy seggfej bevágott elénk.
- Az egyetem közelében van egy kis kávézó, rengeteg diák jár oda. Biztosan tapadni fognak majd rád ott a csajok. - mondom el neki, hogy hova is tartunk éppen.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

- Nagyon okos döntés - jegyzem meg még a fürdőnadrággal és a harapós halakkal kapcsolatban neki. - Jobb biztonságban tudni a családi ékszereket. - Nálunk legalábbis így nevezik a fiúk golyóit és pálcikáját.
Meg se fordul a fejemben, hogy vissza akarjam tőle szerezni a kocsi kulcsait. Egyrészt, nem csinálok belőle dominancia harcot. Másrészt, ez az első reggelem egy idegen országban. Abban se vagyok biztos, hogy tudnám, melyik oldalon vezessek. Itt a balon kell? Vagy az Anglia? Na mindegy, hamar kiderül, hogy a jobb oldalon vezetnek, és az is, hogy Noel nagyon szenvedélyes sofőr. Engem mondjuk ez nem zavar.
- Otthon is éppen így szokás vezetni, elárulom! - közlöm vele röhögve. - Ezt a tempót könnyen fel tudom venni, visszafele én vezetek!
Lelkesen nézelődöm jobbra és balra, miközben mélyet szippantok a városi levegőből, és hát eléggé büdös, szóval fel is tekerem az ablakot, és babrálni kezdek a légkondival. Jó nagy ez a kocsi, elég modern, az is feltűnik, hogynincsen váltó, nem úgy mint otthon. Hallottam róla, hogy itt minden kocsi automata váltós, és ezek szerint tényleg. Mennyivel egyszerűbb így az élet! De így pont a vezetés íze és a zamata veszik el, legalábbis egyelőre ez a feltételezésem, aztán majd meglátom, ha én is a volánhoz ülök.
- Hát, ezzel most megnyugtattál, mert ha komolyan a McDonald'sba vittél volna, akkor lett volna hozzád egy-két szavam. Bár én csípem azt is, de nálunk nem annyira népszerű. Nálunk három ételt tudsz enni: pizza, pasta, lasagna. Ezeket bármikor. Persze nem ennyi az olasz konyha. A reggeli... az viszont egészen más. Szeretsz főzni? - érdeklődöm, én ugyanis imádok, mert annyira baromira egyszerű, hogy arra nincsenek is szavak.
Örülök, hogy meglepi a barátnős kérdésem. A nagy fékezésre csak jobban megkapaszkodom, és a szemem se rebben, mert mifelénk ez is mindennapos. Sőt, még ki is ordítanék valamit a leeresztett ablakon, csak úgy olaszos temperamentumból.
- Á, nem vár. Legalábbis remélem. Nem szeretek lezáratlan ügyeket hagyni magam mögött. Szuper. Már miért tapadnának? Ebben a nadrágban kizárt - pillantok le az apja gatyájára rajtam, ami kissé feszül, nagyjából annyira mintha sztriptíz táncos lennék egy meleg bárban, de nem panaszkodom.
- Egyetemre jársz? Mit tanulsz? - kíváncsiskodom tovább, míg oda nem érünk.

Vendég

Emanuel & Noel

Imádok vezetni. Szeretem azt, hogy egy hatalmas gépezetet irányíthatok, és igaz ez közel sem akkora mint egy repülő vagy egy hajó, mégis szép nagy méretekkel rendelkezik és csak felelősséggel lehet irányítani. Szeretem a nagy forgalmat is, amikor mindenre oda kell figyelni, de megvan annak is a szépsége, ha autópályán kell menni és kissé elgondolkozhat közben az ember. Amikor megyünk valahova kocsival mindig bepróbálkozok a szüleimnél, hogy had vezessek én és szerencsére nagyon engedékenyek ilyen téren.
- Még nem voltam ott, szóval nem tudhattam. Rendben, vezethetsz, de ha rosszul csinálod akkor helyet cserélünk majd. - Egyezem bele a dologba, hisz kíváncsi vagyok arra is, hogy hogyan vezet, meg még nagyon sok mindenre vele kapcsolatban.
Néha rá pillantok úgy, hogy lehetőleg ne vegye észre. Most már igazából bátran nézhetem, hiszen van rajta ruha, de nem lenne valami jó ha amiatt tekerednénk fel egy villanyoszlopra, mert nem tudtam tőle elszakítani a tekintetemet.
Kíváncsian hallgatom amit mesél nekem, és elmosolyodok rajta, nem azon amit mond, hanem ahogy mondja. Akcentussal teszi ami nagyon nagyon tetszik. Olyan egyedi és utánozhatatlan, legalábbis nekem, de biztosan a többi olasz is ugyan így beszél.
- Akkor holnap te készíted el a vacsorát, anyu is boldog lesz, mert nem neki kell és én is, mert még sohasem ettem igazi olasz kaját, csak azt amit itt is lehet kapni, de kétlem, hogy az olyan lenne, mint amit nálatok lehet kapni. Én… hát… - gondolkodok el egy pillanatra, hogy mit is főztem már életem során és az a helyzet, hogy nem valami sok minden kerül fel a listára.
- Remek palacsintát tudok készíteni meg omlettet, valamint szendvicset. - igaz a szendvicshez nem kell sok tudomány, de akkor is nagyon finomakat készítek.
- Nem értem mi bajod ezzel a nadrággal. -- felelem, hiszen míg leértem hozzájuk az előszobába sikerült alaposan megcsodálnom a nadrágban a fenekét és a lábait. - Azért tapadnának, mert magas vagy és izmos. Majd ha bemegyünk meglátod miről beszéltem. - Mindenki őt fogja méregetni, engem meg majd észre sem vesznek, bár ez egyáltalán nem zavar.
- Nem, most végzek a gimiben. Neked még van valami közöd az egyetemhez nem? - Innen tudhatja, hogy körülbelül semmit sem tudok róla, csak annyit, hogy szobrokat készít. - Ha nincs akkor is jöhetsz ide reggelizni, én is ide jövök hetente legalább háromszor. - teszem még hozzá, miközben el is értünk a campushoz ezért folyamatosan jár körbe-körbe a tekintetem, hogy parkolóhelyet találjak. Szerencsére kiszúrok egy helyet ahonnan épp most állnak ki. Közvetlen a kávézó előtt. Leparkolok a kocsival, majd kiszállok és megvárom Emanuelt, hogy együtt mehessünk be.
- Van valami amit nem szeretsz? Mennyire vagy tisztában a reggeli kajákkal?

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

- Milyen szigorú vagy - jegyzem meg. - Nem szereted kiadni a kezedből az irányítást? - érdeklődöm, és a hangnemem megint elkezd csúszni a flörtölés felé. Ez még talán túl korai, de nem bírok magammal, én mindig, mindenkivel ilyen vagyok.
- Szívesen főzök. Elkészítem nektek az anyám specialitását. Mind a tíz ujjatokat megnyaljátok és azonnal a Riviera ligure-hoz akartok majd rohanni a receptért. Bár nem tudom, kapok-e majd hozzá garnélát. Nálunk minden a tengerből van, minden friss és ízletes. Az óceán itt is közel van, szóval talán megoldható. Majd bevásárolunk hazafelé - gondolkodom hangosan, és továbbra is az utcát bámulom. Elképesztő dolgok vannak itt. Annak a nőnek tényleg kékre volt festve a kutyája?
- Remek, holnap reggel remélem az igazi amerikai palacsintáddal fogsz majd ébreszteni. Ágyba reggelit kérek.
Visszakérdez a nadrágra, én pedig nagyvonalúan legyintek. Nem érdekes. Csak azt remélem, nem reped szét a fenekemen, amikor majd kiszállok a kocsiból, vagy leülök reggelizni, mert akkor kénytelen leszek levenni, márpedig alatta semmi sincs.
- Oké. Ha te mondod - hagyom rá bizonytalanul, hogy mindenki engem bámulna majd a helyen, ahová megyünk. Nem látnak errefelé elég magas és izmos férfit? Minden amerikai egy hájpacni? Vagy girhes giliszta? Nem hinném, a filmekben nem ez van, és Noel is remekül néz ki.
- Igen, cserediáknak jöttem ide az apádon keresztül, de csak formailag. Még hátravan a záróvizsgám az otthoni Képzőművészeti Akadémián - magyarázom el neki a helyzetet. - De itt csak két órát veszek majd fel. Inkább az alkotásra akarok koncentrálni. Te a zenével akarsz foglalkozni később? - faggatom tovább és tovább. Minden információt meg akarok szerezni róla a lehető legrövidebb időn belül.
Szépen beparkol, szerencséje is volt, én pedig már szállok is kifelé, amint a kocsi megállt. Kinyitom neki a kávézó ajtaját és előre küldöm. Véletlenül reflexből pont olyan udvarias vagyok vele, mint egy csinos lánnyal.
- Semmivel sem vagyok tisztában. De palacsintát nem kérek. Minden más jöhet! - felelem, és beleszagolok a levegőbe. Mivel nem vagyok helyi, és nem tudom, hogy itt asztalhoz kell-e leülni, vagy a pulthoz menni, árnyékként követem Noelt, egy meglehetősen éhes árnyékként, akinek nagy erőfeszítésébe kerül, hogy ne fogja meg a fiú seggét útközben.

Vendég

Emanuel & Noel

- Ha olyan helyzetről van szó ahol ott hagyhatom a fogam akkor nem, de nem vagyok ám mindig ilyen. - Nem veszem észre a flörtölést, mivel velem eddig még nem igazán történt ilyen, a kérdésére komolyan felelek, szeretném ha tudná, nem vagyok irányítás mániás, én is tudok ugyan olyan rugalmas lenni, mint bárki más, de ha kell akkor magamhoz ragadom az irányítást és nem is engedem.
Kíváncsi vagyok hogy tud főzni, talán engem is meg tud majd tanítani egy két dologra. Valamiért sokkal jobban izgat a lehetőség, hogy tőle tanuljak meg főzni, mint az, hogy anyukámtól.
- Majd addig járjuk a várost amíg nem találjuk meg az összes megfelelő hozzávalót. Nagyon kíváncsivá tettél. - Remélem sokára találunk meg majd minden hozzá valót.
Halkan felnevetek követelésére. Ágyba reggeli, még sohasem csináltam ilyesmit, de anyuéktól megkaptam az utasítást: próbáljak meg mindenben a vendégünk kedvére tenni. Vagyis ha ágyba reggelit szeretne akkor meg is fogja kapni.
- Kapsz reggelit, ha holnap elkészíted azt amiről beszéltél. - Ajánlom fel, bárha nem megy bele akkor is megkapja holnap a palacsintáját. Már ha fel tudok kelni időben.
Figyelmesen hallgatom, majd megkapom azt a kérdést, amire még mindig nem tudok válaszolni. Fogalmam sincs, hogy mit is szeretnék kezdeni az életemmel. Legszívesebben csinálnám azt amit eddig, iskolába járnék, szórakoznék és zenélnék, de ezt csak magamnak, ebből pedig nem igazán lehet megélni. Lehetnék tanár is, de mit tanítanék? Minden tanulós tárgyból kitűnő vagyok, és értem is őket, de egyik sem vonz igazából, nem töltök könyvtárban vagy az internet előtt órákat, hogy különféle témáknak magamtól is utána járjak.
- Nem tudom. Nem tudom elképzeli úgy az életem, hogy csak a zenével kelljen foglalkoznom mással ne. Még nem találtam meg a megfelelő szakmát magamnak, bár lehet az is elég lenne ha végre kinyitnék egy tovább tanulással foglalkozó könyvet. - Igyekszem nem hadarni, hanem szépen tagoltan beszélni, hogy mindent megérthessen. Még pár nap és már nem lesz erre szükség… feltéve ha beszélget velünk és nem zárkózik majd be a garázsba alkotni.
Leparkolunk, majd a bejáratnál előre enged. Biztosan azért, mert nem tudja, hogy mi is a módi, vagyis, hogy meg kell-e várni, hogy leültessenek valahova vagy sem. Az a helyzet, hogy én sem tudom, mindig csak leülök egy szabad asztalhoz, de ebből még sohasem volt probléma. Most is kiválasztok egy szimpatikus asztalt, az ablak mellett, hogy Emanuel tudjon reggeli közben nézelődni.
- Helyes, nem akarok hogy össze tudd hasonlítani a palacsintámat olyanéval akinek az a munkája, hogy ilyet készítsen. - felelem, majd mikor megjelenik a pincérnő Emanuelnek kérek egy sajtos omlettet, magamnak meg két áfonyás muffint.
- Miért éppen ide jöttél? Biztos még rengeteg más városba is mehettél volna. -

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

Jó, hát végül is elég jól megindokolta, hogy miért ennyire szigorú a vezetéssel kapcsolatban, én hiszek neki, igaza is van. Nevetek az elszántságára a vacsorával kapcsolatban. Alighanem nagyon szeretheti a hasát, hogyha ennyire komolyan veszi a dolgot.
- Ma is elkészíthetem, és akko rnem mennek tönkre az alapanyagok. A garnéla csak frissen jó.
Örülök, hogy nem tiltakozik az ágyba rendelt reggeli miatt. Sok minden mást is csinálhatna az ágyamban, nem csak a reggelit fogadnám el, ami azt illeti. Megnyalom a szám, ahogy erre gondolok, miközben rá nézek.
Azonban úgy látom, hogy ez a "mi lesz veled később" kérdés kicsit túl komoly vizekre terelte a beszélgetést, mert hallgat, és az arcán látszik, hogy nagyon mélyen elgondolkozott.
- Hát, még ráérsz eldönteni, hogy mit akarsz - mondom, miután meghallgatom a válaszát. - Nem szabad elsietni. Én két évig dolgoztam, mielőtt eldöntöttem volna, hogy mit is akarok. De most nagyon boldoggá tesz a szakmám, ebből tudom, hogy jó választás volt - mesélem.
Leülünk egy asztalhoz, és vigyorogva köszönök a pincérnőnek. Igaza volt a kölyöknek, tényleg megbámulnak, kicsit jobban, mint otthon. Talán a homlokomra van írva, hogy külföldi vagyok? Vagy barnább a bőröm, és ez a baj? Mindenesetre rendelek egy óriási, nagyon erős kávét is, mire sugárzó mosolyt villant rám a lány, és már hozza is.
- Az apád felfigyelt rám egy római kiállításon. Ő intézte el ezt az egészet. Valójában nem akartam külföldre jönni, sőt. Halálosan félek a repüléstől, és eléggé aggódom, hogy miként tudok majd itt alkotni. Hiányozni fognak a múzsáim. De talán találok itt újakat - jegyzem meg, és éhes ragadozóként tekintek végig rajta.

Vendég

Emanuel & Noel

- Komolyan? Már ma? Szuper, csak szólni kell anyunak, hogy nehogy elkezdjen bármit is készíteni feleslegesen. - Gondban vagyok, mert ha nem szólok most akkor el fogom felejteni, de most vezetek és közben nem szabad telefonozni. Kiveszem a zsebemből a telefont és átdobom Emanuel ölébe, majd újra megmarkolom a kormányt.
- Írj anyunak sms-t. - Kérem meg és remélem boldogul a telefonommal, nem nehéz kezelni, ugyan olyan, mint a többi okos telefon, ráadásul a feloldásnál sem kér semmilyen mintát vagy kódot sem. Tudom, ez nem valami biztonságos, de ha egyszer elveszítem így legalább van esélyem vissza kapni.
Nem értek egyet azzal amit mond, a jelentkezési határidő rögtön lejár, a szobámban ott vannak a kitöltetlen űrlapok és folyamatosan csúfolódnak velem amiért még nem álltam neki egyiknek sem.
- Jövőre egyetemre kellene mennem, de nem tudom hova, a szüleim nem hiszem, hogy örülnének neki ha kihagynék egy évet. Te mit dolgoztál? - Kíváncsiskodom, hátha az a munka ami neki bejött az nálam is beválhat, bár nem fűzök hozzá sok reményt. Egyelőre egy bárba szeretnék menni mixerkedni, de még sehova sem vettek fel. Mondjuk lehet valami köze annak a dologhoz, hogy még egyik szórakozóhelyre sem adtam be a jelentkezésemet.
Ahogy sejtettem a pincérnő szinte csüng Emanuel szavain és engem szinte észre sem vesz, pedig én már szinte törzsvendégnek számítok itt. Igazán bosszantó! Én voltam itt előbb, rám is figyelhetnének.
- Múzsáid? - nézek rá kissé furán.
- Azt hittem ezek csak olyan kitalált dolgok, hogy a művészek rá tudják fogni valamire azt, hogy miért is nem alkotnak semmit sem. - Talán ezért nem találtam még meg azt, hogy mi is érdekel igazán. Nincs meg a múzsám, de ha Emanuelt kifaggatom a dologról akkor talán már tudni fogom, hogy hogyan is szerezzek magamnak egy ilyen múzsát, vagy legalább merre induljak a keresésénél. Annyit az irodalomból tudok, hogy mindenképpen egy nőt kell keresnem. A pincérnő után nézek, majd vissza Emanuelre, nem… nem a pincérnő lesz a múzsám, hiszen egyáltalán nem érdekel.
- Mesélj róluk! - Nem kérem, hanem szinte már követelem tőle ezt.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

- Korán reggel van, kétlem, hogy most kezdene el vacsorát főzni - fordítom felé a fejem, de a telefonját elveszem, és írok egy üzenetet az "Anyu" nevű kontaktnak, miután belelesek a többi üzenetébe a legutóbbiak között. Nagy a kísértés, hogy belenézzek a hívásaiba, és a fényképeibe, de mást nem kutakodom.
- Sok mindent... Voltam kőműves, kovács, szakács, és... hm hogy is mondják... Aki kíséri a turistákat.
Ez a rövid flört a pincérlánnyal egy extra forró és extra erős kávét eredményez nekem, szinte rögtön azután, hogy a lány elment. Nagyon hálásan megköszönöm neki, és belekortyolok az italba. Hát, még ez se az igazi...
- Valahol vennünk kell egy kávéfőzőt és kávét - jegyzem meg, odébb téve a napszemüvegemet az asztalon. Remélem, vezeti az elintéznivalóim listáját. Én ugyan nem, de meg kell mindent csinálni, különben otthonról jöhetünk vissza.
- Neeem - nevetek a múzsákkal kapcsolatos feltételezésére. - A múzsák igaziak. Nagyon is hús-vér emberek. Olyanok, akikben van valami angyali és démoni egyszerre. Akik olyan szépek, hogy legszívesebben le se vennéd a szemedet róluk. És legszívesebben örökké csak érintenéd és csókolnád minden egyes porcikáját. Ha vele vagy, szárnyal a fantáziád, és állandóan csak alkotnál, mint egy megszállott - magyarázom neki, néha keresve a szavakat, ezért akadozva és lassan, de teljes átéléssel és szenvedéllyel.

Vendég

Emanuel & Noel

Nem kezdem el neki magyarázni, hogy miért kell most szólni anyunak. Sokszor a fagyasztóból is kivesz dolgokat, azt pedig már reggel meg szokta tenni, hogy estére kényelmesen el tudjon mindennel készülni és ne kelljen várnia semmire sem amikor neki kezd a főzésnek. A telefonomban nincsen semmi kompromittáló, a beszélgetések csak az osztálytársakkal vannak illetve a szüleimmel a képek között van egy két ciki, de nem nézegeti sokáig a telefonomat, szóval kétlem, hogy rátalálna arra a mappára.
- Escort fiú voltál? - vágom rá egyből, de valószínűleg elhibáztam. Igaz a kinézete megvan hozzá, de kétlem, hogy ilyennel kereste volna a kenyerét… legalábbis remélem, mert a szüleim bármennyire is lazák egy escortnak nem hiszem, hogy örülnének.
- Vagy idegenvezető? - találgatok tovább. Az is jó munka, bár meglehetősen unalmas.
Nem értem mi baja a kávénkkal. Itt nagyon finomat és erőset csinálnak, lehet, hogy Emanuel azt szereti ha olyan erős egy kávé, hogy már a poharat és szét szedi? Lehet, bár lehet az lenne a legjobb ha én majd nem próbálnám ki azt a fajta kávét.
Figyelmesen hallgatom, hogy mit mond a múzsákról.
- Vagyis keresed a szerelmet. Mert ez alapján a múzsába beleszeretsz, ha mindig vele akarsz lenni és taperolni szeretnéd. Otthon volt ilyened?Ha igen, miért nem hoztad magaddal? - Lehet túlságosan is kíváncsi vagyok, de majd ha megunja akkor vagy szól vagy témát vált, nem fogok megsértődni, csak csalódott leszek.
Közben kihozzák az ennivalónkat is, megköszönöm a pincérnőnek, aki engem még mindig nem igazán vesz észre, csak Emanuelt fixírozza szüntelen. Neki is állok a muffinomnak, bár kissé gusztustalankodva, mert nem harapom, ahnem inkább csak töröm a puha süteményt

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

- Hogy micsoda? - nevetek fel. - Mi a fene az az escort fiú? - kérdezek vissza, mert nem ismerem ezt a kifejezést, de van egy halvány sejtésem, hogy mit jelenthet. Hogyha hímringyónak néz, akkor mondja ki kerek-perec. - Igen, az. Idegenvezető - bólintok, amint kitalálja, mi is volt a munkám régen, amikor annyi idős voltam, mint ő.
A múzsás kérdésre kimerítő választ adok, miközben sűrűn kortyolgatok a kávéból. Noha ez a kávé már finomabb, mint ami otthon volt Bartlettéknél, még mindig nem az igazi. De nem akarok seggfejnek tűnni, ne panaszkodom, megiszom, mert még mindig jobb, mint a semmi. Lassan kezdek tőle felélénkülni, de még élénkítőbben hat rám Noel teljes figyelme.
- A múzsám nem a szerelmem. Nem mindig. Főleg, mivel a múzsa nem feltétlenül szeret viszont. Sőt, annál jobb, minél kevésbé szeret, mert akkor szenvedsz, és a művészetet a szenvedés táplálja. És a szenvedély.
Rámosolygok a lányra, aki kihozza a reggelinket, már kezdtem nagyon megéhezni.
- Grazie - mondom. - Ez szuperül néz ki!
Belekóstolok az omlettbe, ami tele van zöldséggel, sajttal, és tényleg elég étvágygerjesztően fest.
- Volt ilyenem, több is. Fiúk és lányok is. De... Az apád meghívása csak nekem szólt - vonok vállat. - Nekod sose volt még olyasvalaki, akinek dalokat írtál volna? Vagy akire gondolva jobban ment a zenélés? - próbálom rávezetni, mi is ez az érzés.

Vendég

Emanuel & Noel

- Az escort az aki pénzért kísérget embereket például összejövetelekre. - próbálom meg szépen megfogalmazni, bár az escort annyira nem is vészes foglalkozás, hiszen nekik nem kell lefeküdniük a kuncsaftokkal, legalábbis én így tudom, aztán lehet, hogy hatalmas nagy tévedésben vagyok.
Biztos jó idegenvezető lehetett, bár ezt nem tudom miből gondolom, hiszen azt nem tudhatom, hogy mennyire ismeri a városát, de szép hangja van és jó kiállása, biztos minden turista szeme végig rajta csüngött nem pedig a látnivalókon. Én igyekszem nem őt bámulni folyamatosan, hanem azért a környezetünket is szemmel tartani, hogy ha látok valami érdekeset arra fel tudjam hívni Emanuel figyelmét, azonvan úgy vélem, neki minden újdonságnak számít itt. Teljesen mások az emberek, mégis ugyan olyanok, mint máshol.
- Vagyis olyat kell választani aki tetszik neked, de tudod róla, hogy nem kaphatod meg, mégis reménykedsz, hogy egyszer sikerül. - Próbálom meg össze tenni a dolgokat fejben és hangosan is, hogy ha rossz következtetésre jutok akkor ki tudjon javítani.
Igyekszem a tekintetem a reggelimen tartani, mikor mondja, hogy fiúk és lányok is voltak már a múzsái. Tévedtem, mégsem tudom elképzelni, hogy milyen is lehet ez az egész.
- Nem volt… tudod, minden hangulatnak megvan a saját hangszere, ha dühös vagyok akkor dobolok, ha szomorú akkor ott a hegedű, ha pedig unatkozok akkor gitár, de nem szoktam másokra gondolni zenélés közben. Azért csinálom, hogy kikapcsoljon az agyam és semmivel se kelljen foglalkoznom. Talán rosszul csinálom. - gondolkozom el hangosan. Lehet ezért nem akarok komolyabban a zenéléssel foglalkozni? Mert nincs ki motiváljon ilyen téren?
- Hol találhatok múzsát? - Igazán lehetne egy múzsa bolt, akkor csak oda kéne menni és kiválasztani a nekem megfelelőt.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

- Nem, nem voltam escort fiú - nevetek.
Az étel tényleg nagyon finom. Ízletes, jól át van sülve, a zöldség mégis roppanós... Tényleg jó. Jó étvággyal eszem. Beszélgetés közben azonban az ételen kívül csak Noelre figyelek, és most nem érdekel semmi más. Lehetnénk akár egy bombázás kellős közepén is.
- Á, a múzsát nem te választod - nyugtatom meg, bár így belegondolva, nem hiszem, hogy ezzel megnyugtattam akár egy kicsit is. - De igen, olyasmi.
Élénken figyelek rá, hogyan mesél a hangszerekről és a hangulatairól.
- Ez nagyon érdekes. Nem gondoltam volna, de nagyon is sok értelme van annak, amit mondasz. Milyen hangszert vennél a kezedbe, ha szerelmes hangulathoz kell? - kérdezem.
Odatolom elé a tányéromat.
- Ilyen omlettet még életemben nem ettem. Kóstold meg! - kínálom meg a reggelimmel. Nálunk otthon ez így szokás, ha valami jó, azt megosztjuk egymással.
- Múzsát bárhol találhatsz. Sőt, ott a leginkább, ahol nem számítasz rá. Mondjuk egy ilyen reggelizőhelyen. Nézz csak körül! Nézz körül alaposan! - bíztatom, majd előre könyökölök, figyelem őt, és várok, hogy körbenézzen itt. Közben őt bámulom. Szép a nyaka.

Vendég

Emanuel & Noel

Nem tetszik ez az egész múzsa dolog. Mástól kellene függnie annak, hogy képes vagyok e új dolgokat létrehozni? Neem, a zenének belülről kell jönnie, mélyebbről, mint ahogy egy másik személy iránt vágyakozunk. Nagyon furcsa és kaotikus ez az egész, de nem fogom elutasítani azt amit mond, hisz lehet igaza van, csak még egyszer sem volt alkalmam megtapasztalni.
Nem tudom, hogy a szerelemhez milyen hangszer illik, talán a cintányér, az irodalmi művek alapján, hisz ott úgy írják le az érzést ami magával ragad és teljesen felemészt. A klarinét már inkább az a formája a szerelemnek ami tele van romantikával és nyálas dolgokkal… A zongora is jó lehet, mert míg játszol el tudod képzelni, hogy a szerelmed végig fekszik a hangszer tetején és figyelemmel kíséri a játékodat. - igaz, azt kérdezte én mit vennék a kezembe, de a felsorolással próbálom kitalálni, hogy ő vajon milyen hangszerre is gondolhatott. Biztos van olyan is ami nem jutna semmiképpen sem az eszembe, de majd megkérdezem anyut, hogy neki erről mi a véleménye, mégis csak ő a profi zenész a családban.
Kissé félre döntött fejjel nézek rá, mikor megkínál az ennivalójából. Fogok egy villát és megkóstolom, viszonzás képpen pedig felé tolom a még érintetlen süteményemet. - Nagyon finom .- Nem kellett volna megkóstolnom ahhoz, hogy tudjam, tényleg nagyon jó minőségű ételt szolgálnak itt fel, hiszen rendszeresen reggelizem itt, mégis, valamiért jó érzéssel tölt el az, hogy egy tányérból ehettem valakivel.
Bólintok de nem tudok körbe nézni, egyre csak a szemeit nézem, és még nehezebben tudom csak elszakítani tőle a pillantásomat, mivel így előre hajolt. Mintha várna valamire.
Végül nagy nehezen, jó hosszú idő után sikerül körbe néznem, de nem megy olyan könnyen, mert mindig visszatér tekintetem az övéhez.
- Nem… nem tudom mit kellene keresnem igazán. - szólalok meg végül és egy nagyot nyelek, biztos elrontottam valamit, vagy bennem van a hiba, amiért nem tudok senki mást észre venni ezen a helyen. Csak őt.

Zene
♡

Vendég

Noel & Emanuel

Noha elárulja magát, miszerint soha nem volt még szerelmes, de a felsorolt hangszerek alapján azért valami fogalma van a dologról. Ráadásul mond vele valami nagyon érdekeset.
- Abban igazad van, hogy minden szerelem más. De nekem a zongorás verzió tetszik a legjobban a felsoroltak közül.
Persze, hiszen az a legszexibb. Bár eléggé magam elé képzeltem, amint a klarinét tele van nyálas dolgokkal... Nem tudom, pontosan melyik az a hangszer, majd később beírom a Google-be, de bizonyára valamelyik fúvós. Amit a zenész a szájába vesz. Tehát a nyálas dolgok stimmelnek, és ez vicces.
Nem látom, hogy annyira maga alá csinálna az omlettől, mint amennyire én, de cserébe kapok muffint, amiből csak egy kicsit török (igen, a kezemmel, mi mással).
- Ez is isteni! - állapítom meg, amint ellapogattam a puha tésztát a nyelvemmel a számban. - Nagyon édes és nagyon csokis.
Lenyelem, majd utána küldök egy kis kávét. Ez a sütemény még azt is megízesíti, szóval kezdek mindennel nagyon elégedett lenni.
Bámulni kezdem, ő pedig visszabámul rám. Kíváncsian és érdeklődőn figyelem, mit is tesz, de alig akarja levenni rólam a szemeit. Elmerülök hát én is az ő tekintetében. Baromira különleges szemei vannak, de ha ezt most kimondanám, egészen biztosan a kocsiig menekülne, és a végén még itt is hagyna a város közepén, én meg sétálhatnék haza gyalog, na azt köszönöm nem. Tuti eltévednék. Pont ugyanúgy elvesznék, mint most a szemeiben.
Mikor megszólal, hirtelen azt sem tudom, miről is beszéltünk. De aztán leesik a tantusz.
- Nem baj. Majd tudni fogod, ha megtalálod - mondom, és visszeegyenesedem. Már csak pár falat van az omlettemből, amit hagyott, szóval azt gyorsan bekapkodom.
Mivel ezt a múzsa témát alighanem kimerítettük, inkább elkezdek beszélni róla, mik is a további terveim.
- Kerítsünk nekem valami olcsó ruhaboltot, aztán szerezzünk telefont. Itt elfogadják mindenhol a VISA kártyát, igaz? - kérdezem, és ha ő is befejezte a reggelit, akkor odahívom kedvesen a pincérlányt, hogy fizessünk.

Vendég

Emanuel & Noel

Nagyon tetszik ahogy az egyszerű reggeli csemegék ennyire tetszenek neki. Igazán szórakoztató, bár náluk is egészen biztos, hogy vannak ilyen ennivalók ő mégis képes értékelni egy finom falatot. Szerencsére a napom jó részét vele fogom tölteni és megfigyelhetem azt, hogy hogyan reagál az egyes dolgokra. Biztos számos dolog újdonságként fog rá hatni, azonban lesz jópár dolog amire biztosan rámondja: Ez nálunk otthon is ugyan így működik. Még sohasem voltam Olaszországban, és nem is tudom, hogy vannak-e ott a szüleimnek kapcsolatai, de így már lesz valaki akit meglátogathatok, ha úgy alakul. És persze, ha jól ki fogunk jönni egymással.
Próbálok magamnak múzsát találni de úgy érzem, hogy erre én teljesen alkalmatlan vagyok és ahogy telik az idő ez az érzés egyre inkább erősödik. Biztosan valami gond van velem amiért még nem találtam senkit sem, de az is előfordulhat, hogy múzsa csak a művészeknek jár én pedig nem is vagyok közéjük való, hanem csak imitálom a dolgot. Remélem nincs így! Én is át akarom azt élni amiről Emanuel az előbb beszélt nekem.
- Ha megtalálom… - ismétlem meg az utolsó két szavát és így már tudhatja, mennyire kételkedem a dologban. Gyorsan befejezem az evést, gyakorlatilag magamba tömöm a maradék süteményt, mert míg ő beszélt és evett, nálam csak a beszéd maradt meg, de most gyorsan behozom a lemaradásomat.
- Nem mindenhol, de ha olyan helyre megyünk ahol nem, akkor majd én fizetek, nem nálam készpénz és másik típusú kártya is. - felelem, miközben a pincérnő oda sétál mellénk és míg Emanuel rendezi a számlánkat addig folyamatosan próbál flörtölni vele. Nem nézem végig azt ahogy egy darab papírt ad Emanuelnek, amin minden bizonnyal a telefonszáma van, hanem kimegyek a kocsihoz, hogy beüljek az anyós ülésre. Abban egyeztünk meg, hogy csak hazafelé fog ő vezetni, de nem baj, előbb felmérem a képességeit, a gyors úton míg a plázához érünk és majd eldöntöm, hogy engedem-e legközelebb is vezetni ha együtt megyünk valahova vagy sem.
- Leteszteljük mennyire boldogulsz az amerikai kocsikkal. Ha nem megy akkor cserélünk. Hajts ki jobbra, majd az első kereszteződésnél fordulj majd jobbra és próbálj meg nem kinyírni minket. - mondom neki, miután ő is kijött a kávézóból.

Zene
♡

Ajánlott tartalom

» Emanuel × Noel
» Secrets Unveiled - Noel & Emanuel
» nice to meet you again
» Arthur & Lindy -Nice to meet you
» Barcelona Bar - nice to meet you... again?