Olyan vagyok, mint egy dúvad, aki a megfelelő pillanatban robban. Így szoktak általában jellemezni. A forrófejű és lobbanékony Sloane. Sajnos az élet eléggé megviselt az élet és ez keserűvé tett. Eléggé fafejűnek is neveznek, hiszen, amit a fejembe veszek azt meg is valósítom. Nincs előttem lehetetlen. Az álmaim kettétörtek, a karrierem pedig repedezőben van. Ki akarna egy sorozatgyilkos lányával együtt dolgozni. Viszont pont ez tett erőssé, és legyőzhetetlenné. Mivel a múltam eléggé befolyásolja a jövőmet megtanultam foggal-körömmel harcolni a jóért és bebizonyítani, hogy a rossz nem örökölhető, hanem azzá válik az ember. Főleg, ha nincs mellette egy mentor. Mellettem pedig volt, aki fogta a kezem és megmutatta a világ nem olyan bűnös, mint fiatalkoromban ismertem. Tehát így lettem az, aki ma vagyok. Sok munkám volt benne. De most megint a hanyatlásba indultam. Keserűségem marja a torkomat. Itt visszatalálok a jóhoz, vagy végleg elhasalok?

Apám a börtönben fog megrohadni, hiszen a sorozatgyilkosoknak nem jár mentesség. Anya pedig szószerint meghalt a szégyenbe. Nincsen másom.
Minden lánynak meg van az különlegessége, hogy megkapja a Barbie babákat, hogy játszhat a barátaival. De nekem sosem volt igazán gyerekkorom. Vagy, hogy pontosabb legyek, a babázás maradt ki. Apa nem mondta ki, de valamilyen szinten bánta, hogy nem fia születet. Leginkább ez akkor teljesedett ki, mikor a hobbijába akart belevonni.
Anya mindig is azt akarta, hogy feleljünk meg apának. Ha rend volt, akkor törölgettünk vagy együtt készítettük a vacsorát, amit szigorúan abból, amit apa hétvégén levadászott. Finomabbnál finomabb ételek kerültek az asztalra. A tanulmányaimra koncentráltam, mikor épp kaptam valamennyi szabadidőt, és nem kellet megtanulnom, hogy kell konyha késszé varázsolni a szarvas húst. Persze szeretek a konyhában is segédkezni, de ahhoz, hogy felvételt nyerjek a legjobb egyetemre és az orvosihoz megkapjam az ösztöndíjat, sajnos sok időmbe és erőfeszítésembe kerül. Az órai anyagok nehezek és sok odafigyelést követel, főleg, hogy emelt biológia és kémia szakon szorgoskodom. Hogy ne legyek lemaradva az egyetemi előkészítőhöz.
Minden a megszokott menetében telt, úgy, ahogy illet. Hétvége volt, végre alhattam volna tovább, mert előző nap három olyan dolgozatot is írnom kellet, ami erős koncentrációt követelt meg. Hiszen egy rosszul írt szó, vagy egy elbaltázott mondat és a pontjaim máris nem úgy alakulnak, ahogy én szeretném. Azt hiszem túl nagyok az elvárásaim magammal szembe. Hiszen nincs olyan sok barátom, sőt. Azt hiszem, egy biztos ember van az életemben. De őt is féltik tőlem. Nem vagyok az a tipikus bulizós lány, pedig New York pont erről híres. Elcseszett lennék? Nem hiszem.
De az álmok nem múlnak, Hiba gondolkodok mindig valamin, jönnek és elsodornak. Álmosan csoszogok a papucsomba az ablakhoz, ahol apát látom a kocsi körül sündörögni. Vadászni megy. Ismét. Felpillant az ablakhoz és int. Tudom mit jelent. Ideje menni, vadászni. Lehető leggyorsabban kapom magamra a terepszínű ruhákat. Nem rég kaptam, hogy csatlakozzak hozzá.
Persze a történések felgyorsulnak egyik pillanatban még a kocsi felé tartok, a másikban pedig az erdő kellős közepén egy távcsőbe meredek, miközben áhítattal nézem a szarvast. Az állat hatalmas volt, bundája csillogott és fogalma sem volt róla, hogy most lépet be abba a mezőbe, ahonnan már biztosan nem lesz kiút.
- Vickie, ne kapkodd el. Mérd fel a szél sebességét, az őz mozdulatát. Nyugodj meg. – adja az utasításokat, én pedig felemelem a fegyvert. A távcsőbe pillantva ismét szemügyre veszem a békésen álldogáló egyedet. Az én áldozatom. Nekem kell kioltani az életét. Nem mehet tovább, vagy vissza a családjához. A gondolatok végére érve meghúzom a ravaszt. A combját éri a találat, de tovább ugrik, követem a puskával és ismét leadok egy lövést, majd még egyet, és végül az állat a földre kerül. A szívem összetört. A lelkem már akkor elkárhozott, mikor először meghúztam a ravaszt.
Aznap megtanultam, hogy kell kizsigerelni az állatokat úgy, hogy ne sértsem fel a belső szervüket. Hiszen akkor tönkre megy a húsuk és az pazarlás lenne. Apám szerint minden porcikájuk kincset ér. Mindent fel lehet használni. De nem tudtam, hogy ennyire fontos számára.
Viszont pár napja más is kiderült. Apa egy gyilkos. Embereket öl. A vadászat után alig egy héttel később elutaztunk. A vonaton voltam, utaztunk hazafelé, mikor egy lány felszállt és apa szemében valami megcsillant. Sosem láttam még ilyennek, csak ült és felfalta volna a tekintetével. A bólintása mindent elárult.
Felnyalábolva a táskámat leültem a lány mellé, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele. A szeme sötét volt, akár az éjszaka, a haja pontosan olyan színű volt, mint a gesztenye, ami az udvarunkba terem. Senkinek nem tudott volna ártani, békés lélek volt. Megtudtam, hogy haza utazik, de a szülei nem lesznek otthon. Kellemes elbeszélgettünk. De a vonatút véget ért, szétváltak útjaink. Amint a lány eltűnt a tömegben apa olyan hévvel kérdezett, hogy megrémültem. Elmondtam mindent, hiszen tudtam, ha nem ő, akkor én leszek a terítéken. Akkor még nem tudtam, hogy mit fog tenni.
Viszont az eltűnt lányok a tévében. Mind azok voltak, akikkel nekem kellet összeismerkedni. Hamar összeraktam a képet. De arra nem is gondoltam, hogy megöli őket. A rémálmok egyre élénkebbek voltak, valóságosak. Hiszen én ölöm meg őket. Megakadályozhatnám, de akkor én lennék a következő. Gyáva vagyok? Szeretek élni! Nem akarok meghalni.
________
Így alakult, hogy fél év alatt az orvosi vágyaim hamar köddé váltak. Nem gondolkodtam tisztán, csak menekülni vágytam. Így lett, hogy jelentkeztem a tengerészgyalogosnak. Katona lettem, sokadik Iraki küldetés után leszereltem, veteránként kerültem a Los Angelesi  rendőrséghez. Ahol kirúgtak, mert rá támadtam a főnökömre, aki szexuálisan zaklatott. Ott elküldtek szakmai tovább képzésre és ismételten pszichológiai vizsgálatok alá kerültem, hogy mentális állapotom megfelelő, hogy továbbra is a rendőrség kötelékébe maradjak. Pozitív eredmények után pedig úgy döntöttem, hogy elköszönök a rendőrségtől és jelentkeztem valami nemesebb cél felé. Így kerültem át az FBI berkeibe. Hiszen borzalmas gyerekkorom után arra tettem fel az életemet, hogy megmentem az ártatlan embereket. Így kerültem vissza New York veszedelmes városába.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hűha, nagyon különleges és semmiképp sem hétköznapi karaktert hoztál el nekünk. Vickie mögött mindenképpen egy nehéz gyermekkor és egyben élet áll. Mégis minden alkalommal amikor az élet fellökte, neki sikerült felállnia. Ez szerintem igencsak becsülendő, ahogyan az is, hogy nem az apja nyomdokaiba lépett be... épp ellenkezőleg.   Harcolt az ellen, hogy belőle is rossz ember legyen, még a mai napig is harcol, de hiszem, hogy ha nem adja fel, akkor mindig tudni fogja, hogy hol a helye és sikerülni fog ott meg is maradnia.
Nagyon izgalmas a karakter, sok potenciált rejt magában, kíváncsi leszek, hogy merre halad majd a története, most viszont nem szaporítanám már tovább a szót, már így is megvárattunk, tehát elfogadlak gyorsan, irány a játéktér!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!