Háromféle jelzőt szoktam hallani velem kapcsolatban: pokróc, hatékony, karizmatikus. Igen, ezek kvázi köszönőviszonyban sincsenek egymással, mégis előfordult már, hogy valaki bele tudta sűríteni őket egyazon mondatba. Valaki alatt a volt nejemet értem, aki a szidásom közepette hajlamos ezeket a szavakat és persze a szinonimáikat a fejemhez vágni. Mindezt bravúrosan, de legalábbis szórakoztató módon kivitelezve. A múltkor konkrétan ezt mondta: "Az ég szerelmére, hogy lehet valaki ennyire produktív a munkájában, és ennyire modortalan a mindennapokban, mégis ilyen erős kisugárzású?" Életem volt értelme, kérlek alássan, ez a kifejezésmód önmagában válóoknak minősül szerintem. Ilyen szedett-vedett megnyilvánulásért más már ráhívta volna az orvost, hátha túl nagy katyvasz van ott fent a buksiban. Mindig megmosolyogtat egyszerre rám dobálva hallani ezeket a sértésnek szánt jelzőket, még ha, be kell legalább önmagam előtt ismernem, valóban ezek az ismérveim. Csak általában a körülöttem lévők nem kapják meg az arcukba mindhármat. A munkatársaim egytől egyig tudják, hogy kíméletlen és precíz vagyok a hivatásom végzésének minden pillanatában, ugyanakkor van, akivel goromba tuskó vagyok, mert szimplán nem érzek rá affinitást, hogy feleslegesen bájologjak az illetővel, és van olyan is, aki ellenben megismeri az elbűvölő oldalam. Ez kis túlzással élve olyan fifti-fifti arányban működik. Nem kell félreérteni, aki igazán ismer - és nem az idegesítő volt feleségem, aki a gyerekkori legjobb barátommal csalt hónapokig -, az tudja, hogy alapjáraton elég nagy szívem van, és ha valakinek megengedem, hogy a köré emelt nagy páncél mögé lásson, az nem egy prosztó paraszttal találja szemben magát.

Most költöztem új lakásba, és még minden szarságom dobozokban pihen, kivéve a felfújható matracot. Ja, mivel ágyam sincs. Ha anya ezt hallaná, gond nélkül leteremtene. De mivel már rég nem él a városban, sőt az államban sem, így nem tanúja annak az agóniának, ami közepette próbálok legalább egy nyamvadt kést találni valamelyik istenverte dobozban, hogy egy vajas kenyeret kenhessek magamnak. Mindjárt fogom, és az ujjammal kenem meg, basszus. Na végre!
- Jé, ez a régi naplóm. - Észre sem veszem, hogy hangosan reagálom le a múlt szellemének felbukkanását. A régi kecómban minden szarságot fogtam és egymás után hánytam be őket a dobozokba, nem is néztem, mi akad a kezem ügyébe, így ez sem tűnt fel, sőt azt hittem, már rég elhagytam valahol vagy kidobta anya. És igen, naplót vezettem, hiába röhögtek ki sokan, mondván, ez "lányos szokás", egy időben dúlt bennem a művészhajlam. Aztán valami átfordult bennem... Önkéntelenül nyitom ki az első oldalon, bár a tekintetem csak óvatosan csúszik le az első sorokra.


A szüleim gyakran nincsenek itthon a munkájuk miatt. A karácsonyt sem fogják velünk tölteni idén, így a bátyám odaadta ezt a kis könyvet, hogy írjak. Hát... írok, de mit? Már tudom! Nekem van a legjobb bátyám a világon. Az én nagytesóm, ő már 16 éves. Én csak 8 vagyok, de mindig törődik velem. Ő az egyetlen, akinek elhiszem, hogy az "Aramis" név nagyon is menő, és anya Három Testőr mániájának hálával tartozhatok, mert a bátyám szerint, amíg mások nem ismernek meg jobban és nem veszik észre, milyen különleges vagyok, a nevem alapján máris annak tarthatnak. Vagy valami ilyesmi. Nem mindig értem, amikről vakerál, de azért szeretem. Jó, mindegy, mára ennyi.


Egyszerűen nem tudok nem mosolyogni. Gyerekként még tényleg szinte mindenki milyen ártatlan, gondtalan és boldog. Bár ez most feltép bennem néhány sebet, szinte fizikailag érzem, mennyire nem kéne tovább olvasnom a naplót, mégsem bírok magammal. Nagyokat nyelve lapozok kb. a közepére. Tudom, mit keresek... csak abban nem vagyok biztos, hogy tényleg meg is akarom találni...


Két nap telt el... két őrülten lassú, gyötrelmes nap. Mintha folyamatosan lebegnék, mintha már nem lennék ezen a világon... én sem. Anya is olyan, mint valami élőhalott. Fel fogunk ebből állni valaha? Apa nincs itthon, egy hete utazott el munkaügyben. Repülővel gyorsan itt lenne, de... most egy gép sem szállhat fel. Mondjuk anya hisztérikus rohamot kapna, ha apa inkább megvárná a járatindításokat. Egyszóval kocsival jön, de ez beletelik még 1-2 napba. Én meg... lebegek. Ja, ezt már írtam. De mit kéne tennem? Meghalt a bátyám. Egyike a hősi halált halt tűzoltóknak. Kösz, hova ragasszam fel ezt a szépen csengő klisét?


Mi a francért kínzom magam? Még egy kurva zsebkendő sincs nálam, mert a hatos csomag papírzsepi garantáltan az egyik doboz mélyén pihen. Kell is nekem múltidézősdit játszanom?! Most záporként hullanak rám az emlékek. Aznap valami átfordult bennem... és az egész világban. Színésznek készültem, mert szerettem szerepelni, gyerekként álltam is színpadon, még musicalt is játszottam. Úgy volt, hogy majd a Juilliard-ra megyek, de Zane halála után valami eltört bennem. Valami más kezdett el hívogatni. A szüleim örültek volna, ha maradok az eredeti tervemnél, hiszen az "veszélytelen", nem halhatok bele. Nem is értették meg, hogy a művészlelkem eltemettem jó mélyre, és már semmi mást nem akartam, mint a terroristákat megállítani, vagy legalábbis megnyirbálni a hatalmukat és erőforrásaikat. Apa a sok munka vagy anya szerint épp az én "önzésem" miatt infarktust kapott, ami el is vitte, amikor 17 voltam. Még egy dolog, ami miatt én lehetek a "család szégyene."
Veszélyes a munkám? Rohadtul. Rengeteg infót gyűjtünk az egységgel minden ügy kapcsán, a megfigyelésekből és az akciókból is bőven kiveszem a részemet. Sérültem már meg? Igen, egyszer vállon lőttek, utána anya percekig csak szitkozódott a telefonba. Szóval nem váltottam be a hozzám fűzött reményeket... de még élek. És igyekszem nem olyan sorsra jutni, mint drága bátyám. Egyrészt anya miatt, mert minden összekülönbözésünk ellenére nem lenne fair, ha még egy fiát temethetné. Másrészt pedig még sokáig szeretném üldözni a gennyládákat, hátha tényleg létezik a túloldal, ahonnan ha Zane figyel engem, büszke lehet rám. Na, de most meg hova tettem a kést? Kell az a vajas kenyér.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szeretném először is azt megjegyezni, hogy mennyire tetszik a neved, szerintem nagyon menő, hogy így hívnak, a bátyádnak ebben igaza volt .
Sosem könnyű elveszíteni valakit, aki ennyire közel áll hozzánk, mint ahogyan hozzád a bátyád is, és bár tudom, hogy ez a legbénább vigasztalást, de... Az élet megy tovább. Akkor is ha már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Már abból is tökéletesen érthető a számomra, hogy mennyire fontos szerepet töltött be az életedben a testvéred, hogy képes voltál lemondani a célodról is azért, hogy az Ő nyomdokaiba léphess. Én biztos vagyok abban, hogy büszke rád, sőt egészen biztos, hogy akkor is az lett volna, ha követed az álmaidat és megmaradsz a színészet mellett. A legfontosabb az, hogy önmagadat soha ne veszítsd el. Na meg ha az erősít igazán, hogy újra meg újra elolvasod a napló bejegyzéseidet, akkor tedd azt.    Kívánom, hogy sikerüljön begyógyítanod a saját sebeidet és elengedned a bátyád emlékét, hogy azáltal Te is megnyugvást találj.  
Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig sem tartalak fel tovább. Érezd magad jól!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!