George 16 éves korától eltökélten tudta, hogy milyen élete lesz. Mindig is érdekelte a technológia, tudta, hogy hol fog dolgozni, hogy ki lesz a felesége, és hogy hány gyereket akar majd. Ő az a fajta ember volt, aki mindig tudta mit hoz a jövő és nem tervezett ebből kikacsázni.

Ember tervez, Isten végez.

26 évesen már jegyben járt a barátnőjével, élete szerelmével, aki iránt olyan szenvedélyes szerelmet érzett, amiről azt hitte örök és nem fog változni. Nem is történt változás, csupán csak az egyenlet egyik része kiesett, és semmi nem állt már össze többet, de erről később.

Ha a mosolyát látván rád néz jobb kedved lesz, mert olyan teli vigyorral tud nevetni, még most is bár most már lehet nem annyira őszintén, mint egykor. A veszteség, ami érte, sok mindent elvett tőle, a terveit, a jövőjét, nagyjából az életét. Ettől függetlenül sosem állt meg egy percig sem, mert ha minden nem is lehetett az övé, legalább a felét akarta.

Hamar másik kontinensen találta meg azt, amit keresett, mert az az eltökéltség, ami benne bujkált sosem csillapodott, Hawaiin tanul, majd Amerikába költözött az akkor még barátnőjével és megkérte a kezét. Minden olyan szépen haladt, a terveivel kapcsolatban.

2 éve szerezte meg kemény munkával az állást, a Microsoft-nál, nagy küzdelem volt, rengeteg utánajárás, de ez mit sem mutat jobban, minthogy mindig van feljebb, mindegy honnan jön az ember.
Nem származott jó családból, egyke fiú volt, az apja tehetős volt, ugyanakkor zsugori, az anyja meghalt, amikor ő elköltözött, de nem igazán volt az anyák mintaképe. Az alkohol, a folyamatos koktélpartik minden idejét elvették attól, akinek szüksége lett volna rá.

Mégis, hogy lett akkor George ennyire jószívű?
Mert, hogy ő az, mindig mindenkinek segít ha kell, a barátai, akik vele tartottak a nagy almába nem értik honnan ez a fene nagy odaadás, hiszen nem volt kitől tanulnia. Az apja sosem támogatta, minden pénzét magára és az éppen aktuális barátnőjére kölötte, de ettől függetlenül George szerette őt a maga módján, de az elhagyása aligha viselte meg.

Majdnem minden adott volt, a fiúnak, hogy boldog legyen, de a majdnem az nem minden, és még a boldogsága útjába álló torlasz és gát mellett is tudott mosolyogni és tud ma is, a felfogása eszméletlen magasságokig repíthet bárkit, tanulni kellene tőle a pozitivitást.

Bár, ez mind csak a látszat.

Belül sok minden fáj neki, sok mindent elrejt, mert tudja, hogy ha elmondja bárkinek, akkor igaz lesz, ami benne dúl, az elnyomás nem jó gyógyszer, mégis ezzel próbálja magát gyógyítani és azzal, hogy kihozza az életből azt amit tud, maximalizálja minden percet és nem hagyja veszni, nem élteti bosszú, vagy gonoszság, csupán az, hogy jó legyen neki és a körülötte lévőknek. Sikerül neki, azt hiszem, minden barátja nagyon tiszteli és ezt könnyen viszonozza.

- Evelyn Lily Jones, hozzám jössz feleségül? - térdelek le elé, a lány elé, aki már több, mint 10 éve szüntelenül szeretek, aki mellettem volt, amikor rossz passzban voltam, aki előtt igazán meg tudtam nyílni és aki támogatott, akármilyen nagy terveim is voltak.
- Igen! - látom a könnyeket az arcán, mintha nem számított volna a kérdésre, tudta, de megélni mindig más. Ahogy az ujjára húztam a kis gyámántos gyűrűt, amire telt nekem, szinte éreztem, hogy révbe ért az életem, még ki sem mondtuk a boldogító igent, tudtam, hogy vele vagyok a legboldogabb.


- Hallo! - veszem fel a telefont leszállva a futógépről, a szám ismeretlen, de mindig felveszem, sosem tudni éppen milyen fontos hívásról maradnék le ha nem tenném.
- George Tolkin? - hivatalos hangnemben szól bele egy hölgy, amire egy pillanatra megfagy az ereimben a vér.
- Igen én vagyok. - felelem neki bizonytalanul, és leülök, egy kicsit megpihenni az edzés közben.
- Be tudna jönni kérem, a Presbyterian kórházba, a menyasszonyát baleset érte…. - még mond valamit, de nem igazán fogom fel, a látásom elhomályosul és szinte alig kapok levegőt. Érzem, hogy felállnék de nem megy, falfehérré változik az arcom, amit a szemben lévő tükör tökéletesen mutat. A kezemen megérzem Henry kezét és a nevemet mondja, de nem reagálok, csak Ev nevét hajtogatom, és hogy mennünk kell azonnal.


- Megleszel? - kérdezi Maddy, és engem néz, nem hagy itt, ahogy egyik barátom sem, pedig már rajtuk kívül nincs itt senki. Még apám is jelen volt ev temetésén, am meglepett, bár nem foglalkoztam vele. Túlságosan lekötött a gyász és az, hogy mindent elvesztettem, amikor a gázolása után már nem kelt fel többé a kómából. Hibáztathattam volna a sofőrt, aki vezetett, de nem volt részeg, nem volt olyan állapotban, ami miatt kimondhatták volna, hogy ő volt a hibás. Itt volt ő is, és a szemembe nézett, ahogy korábban is tette, bocsánatot kért, ahogy korábban is,d e nem az ő hibája volt. Az autó egész egyszerűen megadta magát, Ev pont rossz helyen volt és a baleset nem volt nagy, a fejét verte be, agyhalott lett szinte azonnal. A szerveit felajánlotta azoknak, akiknek szüksége van rá, akkor amikor még élt, és én sem rendelktezem máshogy, tiszteletben tartottam a kérését. Neki nem voltak szülei, már régen meghaltak, csak én voltam neki és a barátaink, akik most is itt ülnek velem az asztal körül és próbálnak vigaszt nyújtani. Lehet egyáltalán?
- Jól vagyok. - felelem neki és elmosolyodok. - Nem akarok szomorú lenni, olyan sok minden miatt lehetek hálás, az a 10 év, amit vele élhettem, az a sok boldog pillanat. - felállok és a kicsiny lakásom egyik szegletében lévő szekrényhez sétálok és előveszek egy bort, amit együtt vettünk még. - Ezt az esküvőnkön akartuk meginni, de szeretném ha most fogyna el, mert még velünk van. - mindenkinek töltök, és arra iszunk, hogy mennyire szerettük őt mind. Nem nézek rám szánakozva, nem éreznek szánalmat, ugyanazt érzik mint én, és nem akarnak vigasztalni, mert tudják, hogy nincs olyan most ami vigaszt nyújtson.


- Boldog 30 mínusz 1 éves szülinapot haver! - ráz fel az álmomból a legjobb barátom, és lakótársam, aki azért költözött ide 2 éve, hogy segítsen Ev elvesztését átvészelni, mert neki is ugyanolyan szar volt, mint nekem, aztán a nyakamon maradt, bár elférünk, kényelmesen, de ilyenkor kifejezetten nem kedvelem.
- Köszönöm! - mosolygok rá és az órára nézek, mire visszaejtem a fejem a párnára. - Éjfél van Henry. - nevetek fel, és eltakarom a szemem, hátha még visszaszáll rá az álom.
- Tudom, de ha nem pihentél eleget, akkor nem most fogsz, dolgunk van, kimegyünk a temetőbe, és utána megreggelizünk és a többiekkel összebeszéltem, hogy egész nap a nyakadon fogunk lógni, mint valami gagyi tini filmben. - felhúzom a szemöldököm és ránézek, azzal a nem gondoltad te sem komolyan arckifejezéssel, de felkelek és magamra aggatok valamit.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Első ránézésre, azaz ha a borító alapján ítélek, egy nagyon átlagos fiatal férfit látok benned, aki csodák-csodájára hihetetlenül pozitív és barátságos maradt még annak ellenére is ami vele történt. De ugyebár ha kinyitjuk azt a könyvet és többet is látunk, mint csak a borítót, sokkal jobban megismerjük George-ot és őszintén fogalmam sincs, hogy miként tartotta meg ezt a pozitivitást. Valójában ez számomra nagyon figyelemreméltó és példaértékű.  
Olvasás közben többszörösen is azt éreztem, hogy szívesen ölelgettem volna meg a srácot, ténylegesen megérintett a története, ami valljuk be... nem épp hétköznapi (szerencsére). Viszont csodásan lábra tudott állni, még egy ilyen szörnyű baleset után is, nem adta fel a saját életét is, nem burkolózott be, nyitott maradt és az élőkre koncentrált a halottak helyett. Sokan példát vehetnének rólad.  
Viszont nem húzom tovább az idődet, elfogadlak és egyben sok szerencsét is kívánok neked a továbbiakban, New York már a tied is! Remélhetőleg újra rád talál majd az a bizonyos szerelem és idővel újra igazán boldog lehetsz.  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!