Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Azt hitte megúszhatja az egészet annyival, hogy odaadja az elérhetőségét és eltűnik a homályban. Nem akart szembenézni a múltjával, rájönni, hogy ugyanannyira hibázott azzal, ahogy viselkedett, mint Audrey, hogy otthagyta őt ezért érte. Minél többet törte a fejét annál inkább lett világosabb, hogy igenis ezer meg egy ok állt volt barátnője oldalára, ami miatt azt hihette, hogy jobb lesz kettejüknek egymás nélkül. A ki nem mondott búcsúzásuk akkortájt történt, amikor ő meg Cornelius mézesmázos heteiket töltötték, Verena fülig szerelmesen elvakult és nem látta, hogy emberek tömkelegét veszti el az idősebb férfi miatt. Bár Audrey-val szinte egyszerre esküdtek, ezt barátnője nem tette meg vele, még úgy sem, hogy a múzeumban hallottak alapján ezekszerint semmivel sem kisebb manipulátor, mint az ő férje volt. Ezek a tényezők egyáltalán nem kedveztek a sorsának, így amikor hirtelen ötlettől vezérelve a telefonbeszélgetésük során meginvitálta magához a tárlatvezetőként dolgozó göndört, elfogta őt egyfajta pánik és szorongás találkozójuk végkifejletét illetőleg. Ha újból jóba lennének, akkor örökre enné őt a bűntudat, hogy milyen emberré változott Cornelius miatt, a siker miatt, a pénz miatt, ha viszont eltávolodnak ismét az egy olyan sebbé fog alakulni, ami végigér az egész hátán.
Ezen nem gondolkozhatott többé ugyanis csengettek. Itt volt az, akire nem tudta, hogy vár-e vagy sem, a múltja, a hibái felsorakoztatója, az az ember, aki minden titkáról tud csak egyetlen egyről nem, ami nem más, minthogy miért is kellett meghalnia Cornelius Rotschildnak aznap este a saját kanapéján vérbe fagyva.
Ő nem a csengőt hallja, hívást kap a recepcióról, ez külön kérése volt, mikor megvette a lakását a tetőtéren. Bár elköltözött Manhattan felhőkarcolóinak fullasztó nyomása alól, nem volt ő már kisvárosi lány se testben se lélekben, így Brooklynban is megkövetelte a luxust, de legfőképp a biztonságot. A ház csengőrendszere a lakók neveivel együtt a bejárat előtt volt megtalálható, ahonnan csak engedélyt kapva léphettek tovább a hallba, ezt követően a lifthez, majd a liftből nyíló szobába. Formaiság, semmi több.
- Engedjék be. Köszönöm - teszi le a telefont, eldarálva a sablonszöveget, majd amíg várja a kegyetlennek tűnő percek múlását újabb pohár bort tölt magának. Olyannyira bestresszelt, hogy úgy érezte segítségül kell hívnia valamit, ha ténylegesen fel akar oldódni a másik társaságában. Amikor meghallotta a lift hangját, a kijelzőn látott számokat figyelve hörpintette le poharának tartalmát, majd felragasztva magára egy széles vigyort készült fel a vendége fogadtatására.
- Audrey, szia! - indult meg felé széttárt karokkal, hogy ölelésre invitálja őt. Utólag ezt már ballövésként kategorizálta be, ugyanis semmi oka nem volt ilyen kedvesnek lenni.
A lakás egyébként kétszintes volt, stúdió berendezésével azonban a második emelet nyitottsága miatt belátható volt, ott csupán hálószobája és egy fürdő helyezkedett el, míg lenn hatalmas nappali, konyha és tetőtéri terasz fogadta az embert. Óriási belmagasság, industrial loft hatás, csak a szokásos pénzszagú kinézet, semmi több.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Nem is tudta pontosan mit gondolt, amikor azt hitte, hogy Audrey majd hirtelen kifordul magából és egy szempillantás alatt nyugodtabb jellemmé változik, ha ő is kedvesebben közelíti meg. Habár ismerte barátnőjét, az egyetemi évek alatt a konfliktusmentesség végett nem igen kellett ennyire pánikolva látnia őt, később pedig amikor a viszonyuk csak veszekedésekből állt ő sem volt ugyanez a nyugodt lélek. Ő arra az Audreyra emlékezett, aki vagy ordítozik ha ideges vagy elnémul, szinte kínozva a hallgatásával. Ez a minden lében kanál, agyonbókolós, szívedbe benyalós Audrey most teljesen új volt neki.
Nehezen viselte el a túlzott közvetlenséget. Bár a közös élmények és az együtt töltött idő jegyében esélyt akart adni ennek a barátságnak újra, de egyre inkább azt érezte, hogy mindketten annyira megváltoztak, ami már működőképtelenné tenné a dolgot.
- Cornelius halála után vettem, de erről biztosan tudsz te is. Addig Manhattanben laktunk egy 3 emeletes házban. Túl nagy is volt kettőnknek - nevette el magát kissé keserédesen, ugyanis annak idején nem gyermektelenül képzelte el a harmincas éveit. Volt férje valószínűleg ugyanarról fantáziálhatott, mint ő, hisz házukban 6 hálószoba volt, ebből 3-at gyerekeknek szánt berendezésekkel pakoltak tele. Egyszer sem sikerült. Az orvosok nem értették mi a probléma, az eredmények alapján a páros nemzőképes volt. Verena egy idő után a szerencsétlenséget elkezdte azonban sorsszerűnek látni. A Jó Isten se akarta, hogy egy ilyen embernek tovább öröklődjenek a génjei. - Nem sokat vagyok itthon, így nem feltétlenül érdekel, hogy minél otthonosabbá tegyem. Csak aludni járok - magyarázta nyugodtan, egy apró bólintással és mosollyal összegezve. A bókokra szándékosan nem szólt semmit, ugyanis rettentő kellemetlenül érezte magát tőlük, furcsa dinamika lengte körbe őket, ahogy Audrey megállás nélkül fényezte, ő pedig csak bólogatott. - Köszönöm, te sem panaszkodhatsz - felelt az utolsó mondatra, hisz így volt illedelmes. Nem mintha más véleményen lett volna. Audrey minimum 10 évet letagadhatna a korából, ha szeretne. Nem véletlenül voltak ketten megállíthatatlanok friss huszasokként. - Kérsz valami italt, esetleg? Van borom, pezsgőm, söröm, whiskym, vodkám - nézte végig az előtte lévő, fényekkel tarkított bárpultot. - De ha valami alkoholmentesre vágysz van vizem, narancslém, őszibaracklém, teám.. És tudok főzni kávét is - pillantott hátra a nőre.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

A huszas évei közepén sose gondolta volna, hogy valaha is ilyen elegánsan fog alkoholt fogyasztani, mint most. A szülőknek szokása emlegetni, hogy milyenek is voltak azok az egyetemi évek, erre pedig tökéletes példa lenne a páros, akik reggeltől estig csak bulival töltötték a szabad-, meg a nem annyira szabad idejüket is. A töménytelen piamennyiség, az undorító, gusztustalan jelenetek, ahogy egymás haját fogva engedték távozni a torkukon keresztül a gyomorsavas folyadékot, amit aligha pár perccel ezelőtt fogyasztottak, az emlékezetkiesések, a vad szex, mind-mind távoli emlékként merengenek már csak számára. Most itt ül, egy pohár martinivel a kezében, melyet a többezer dollárt érő bárpultból kotyvasztott, Audrey-t vodkanaranccsal kínálja, kizárólag a legdrágább összetevőkből és egy chesterfield barna bőrkanapén elterülve hallgatja, ahogy egykoron vadóc barátnője a férjével való kapcsolatát elemezgeti. Mennyire sokat is változik a világ, de a félelmetesebb az, hogy milyen rövid idő alatt.
- Ne haragudj, de a kávétól most megkíméllek, ugyanis főben járó bűnnek tartanám, ha vodkanarancsra egy csésze cappucinoval ajándékoználak meg - neveti el magát, majd ismerőse kezébe nyújtva a narancssárga folyadékot kényelmesebben helyezkedik mostmár el. Lábait keresztezve, egyik kezét pedig a kanapé támláján támasztva hallgatja a mesét.
Bár esze ágában sincs beleszólni, megint nem tudja teljes mértékben kontrollálni magát, így leküzdve kimért karakterét beszédre nyitja a száját.
- Mióta történik ez, Audrey? - kíváncsiskodott finoman, végig a tekintetét fürkészve a másiknak. Nem tudta, mikor is fog átlépni egy bizonyos határt, hisz bár annak idején egymás legfőbb bizalmasai voltak, azóta évek teltek el, így nem igazán találta a helyét kettejük kapcsolatában jelenleg. Tapogatózva, félve, óvatosan próbálta megtalálni a saját kereteit. - Hank mióta ilyen veled?

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Egyre ijesztőbbé vált a kettejük közti beszélgetés. Ahogy hallgatta Audreyt, szinte listát tudott volna írni a közös pontokról, amiket felfedezni vélt a sorok között. Hank hirtelen rettenetesen hasonlítani kezdett Corneliusra, ami megijesztette, hisz tudta, hogy az ő házasságuknak mi lett a vége a férje cselekedetei miatt. Minden tettnek következménye van s bár páran szeretnek úgy élni, hogy minden írott és íratlan szabályt is magukat nagynak képzelve áthágnak, a sors fintora, hogy nincsenek kivételek, a karma az összes létező embert utoléri, ha pedig ez nem történik meg kellő időben, egy-kér bosszúra éhes feleség nagyon szívesen besegít a folyamatba.
Esze ágában sem volt megnyílni volt kapcsolatáról vagy az elhunyt férfi halálának körülményeiről, ennél azért eszesebb volt. Bár egyelőre nem feltételezte, hogy barátnője bármilyen nemű rossz szándékkal látogatta volna meg őt, minden befolyásos ember legfőbb stratégiája az elővigyázatosság és körültekintés, ugyanis ilyen vagyon mellett sose lehet tudni, ki fog hátbaszúrni a saját érdekeit szem előtt tartva. Biztonsági játékot játszott, így színlelve a naivitást és a meglepettséget, támogatóan érintette a mellette ülő nő vállát, közelebb csúszva hozzá.
- Sajnálom Audrey, fogalmam sem volt, hogy Hank és közted ennyire elromlottak a dolgok. Tudom milyen az, amikor egy házasság mélyponton van.. - sóhajtott fel. - Ettől függetlenül remélem tudod, hogy semmi, de semmi sem lehet alapos érv amellett, hogy egy nőre kezet emeljenek. Egy bántalmazó férfinél rosszabb nincs is - nézett komolyan a szemeibe. - Próbáltál már beszélni vele? Hagyjuk is, biztos próbáltál, ha idáig fajultak a dolgok, valószínűleg már nem lehet nyugodtan kommunikálni - sóhajtott újból, majd maga elé meredve gondolkozott. - Boldog vagy a házasságodban? Szereted őt? Kielégít? - kérdezgette puhatolózóan. Nem tudta mit tehetne anélkül, hogy ne árulja el saját magát. A jelenlegi kíváncsiskodásával nem önmaga, ami barátnőjének is hamar szemet fog szúrni, viszont semmiképp sem engedheti, hogy kitudódjon a legféltettebb titka. Szorult helyzetbe került, amire nem készült fel. Szidta magát amiért nem próbált el előre egy hosszú monológot arra az esetre, ha Audrey túlságosan is kitárja számára a lelkét, hisz már a biztonsági őr elszólása óta tényként kezelte a bántalmazó házasságot, nem döbbent meg a részleteken. Hevesen törte a fejét, hogy mit is kezdhetne a jelenlegi szituációval, de egyszerűen elveszett. Poharát szorította, míg egybe le nem húzta annak tartalmát. - Még egy kört? - mosolygott rá a másikra, feltűnően feszülten. Csak remélni merte, hogy a nő nem fog megjegyzést tenni a szinte kitapintható idegességre.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Verena hamar leszűri barátnője szavaiból, hogy semmi mással nem lesz képes segíteni neki, csak ha megosztja a saját történetét. A Corneliussal való házassága egy az egyben ugyanezen a folyamaton ment keresztül, az elején, mint egy elvakult szerelmes ő is túlidealizálta a párját, a gazdag, befolyásos üzletembert, aki bőven hozzátett a róla kialakult, hamis képhez. A friss házasságban tejben-vajban fürösztötték, az égvilágon mindent megadtak neki, romantikus vacsorákra vitték, elhalmozták ajándékokkal, támogatták a karrierjében, minden egyes nap azt éreztették vele, hogy ő a legszebb nő a földön, nem mellesleg pedig a szexre sem lehetett panasza. Cornelius maga volt a megtestesült isten, az a tipikus angyali fickó, aki negyvenes éveit koptatva is a legsármosabb férfiak közé tartozott New Yorkban. Ősz szálakkal tarkított borosta, gyönyörű, dús, ébenfekete haj, cingár alak, intelligens tekintet, határozott mozdulatok, érdes, mély, cirógató hang. Ha belegondol, máig beleborzong a látványba, sose gondolta volna, hogy mindez megváltozik majd. A végén ugyanis Corneliust mintha kicserélték volna. Mogorva lett, rideg, de birtokló és üldözésmániás, Verena minden egyes lépését szemmel tartotta, egy idő után pedig nem volt rest a fizikai erejét is bevetni annak érdekében, hogy kontroll alatt tarthassa a feleségét. A szerelem helyét gyűlölet vette át, a gondoskodó férjét egy zsarnok, a mindent megadó feleségét pedig egy nő, aki bosszút akart állni, amiért elhitették vele, hogy fojtónyakörvet tehetnek a nyaka köré, megfosztva őt a szabad akaratától.  
- Remélem tudod, hogy nem normális az, amit Hank csinál. Ezt soha nem kell elviselned senkinek. Ne hagyd, hogy elnyomjon egy férfi, Audrey - nézett a szemeibe a másiknak, olyan komolyan kihangsúlyozva a szavakat, hogy azok szinte bekúsztak az ember bőre alá. - Nem lesz jobb ember. Most mutatja ki az igazi oldalát. Sajnálom, ha ezzel megbántalak - sóhajtott fel, miközben hevesen töltötte tele a poharát egy újabb adag vörösborral, amiből hatalmasat kortyolt, talán, hogy csak saját feszültségét oldja, mielőtt túlzottan nyíltan kezd el mesélni a magánéletéről. - Cornelius sem volt különb - jegyezte meg. - Isten nyugosztalja - tette hozzá, hogy továbbra is játssza a gyászoló feleséget. Újabb vodkanarancsot csinált barátnőjének, ám a kérés miatt megváltoztatta az arányokat, az ital így már csak halványnarancssárga volt, amit inkább lehetett narancsos vodkának hívni. Azt a kezébe nyújtotta, majd megint visszaült. Nem tudta hol is kezdje, egy ideig magába temetkezve próbálta összeszedni a gondolatait. - Nem volt fényes házasságunk. Egyikünk se volt tökéletes ember, én is hibáztam és ő is. Viszont Cornelius tett olyan dolgokat, amiket sose szabadna az embernek megbocsátani. Olyan dolgokat, mint amiket veled tesz most Hank - pillantott rá félően, aggódóan, hogy milyen reakciót is fog kapni. A tökéletesnek tűnő üzletasszony képe most szertefoszlik, Verena jelenleg nem más, mint egy bántalmazott feleség, egy tehetetlen, sebezhető nő. A gondolat marcangolja legbelül, de még képes megküzdeni a méltósága elvesztésével, még megy neki.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Cseppet megnyugszik, amikor azt hallja a barátnőjétől, hogy vele ellentétben ő ellenáll a férfi uralkodásának és határozottan felszólal az őt ért sérelmekkel kapcsolatban. Csak remélni tudja, hogy ez mindig így maradhat majd és Hank sem fog átesni a ló túloldalára, ugyanis ha valaki, Verena biztosan tudja, hogy ez mindig így kezdődik. Ha a kapcsolat egyik percről a másikra alakulna át mennyországból földi pokollá, mindenki az első szabad percben lelépne, viszont az ilyen emberek taktikusak. Aki mérgezni akar, azt hosszasan fogja csinálni, úgy, hogy az érzés szinte már beleivódjon az ember szervezetébe, hogy már fel se fogja, hogy milyen helyzetben is ragadt. Feltűnésmentesen, lassú tempóban kiépítenek egy rendszert, ügyelve a fokozatosságra, hogy ne legyen túl szembetűnő a változás, így csak akkor érzékelheti valaki, hogy 180 fokot változott a kapcsolata, ha hónapokkal ezelőtti dolgokon kezd el töprengeni, ugyanis az egyik napról a másikra itt nem játszik.
Ahogy ül ott és mesél, érzi, hogy elönti a mellkasát valami rettentően nehéz, szinte szorítja őt, súlyként húzza a föld felé. Nyakán vezeti végig a kezét, terelni akarja saját arcáról a figyelmet, mindent megtesz annak érdekében, hogy ne akadjon bele a szavaiba, nem bírná ki, ha nemcsak sebezhető, de sebzett is lenne Audrey előtt. Bármit tesz azonban, az őszinteség fájó sebként húzódik végig a testén, az évekig magába fojtott élmények, a traumák mind kiszökkennek belőle, melyre szerencséjére nem kap se fejmosást, se kelletlen tanácsokat. Végtére minek is? Akiről beszélünk, már évek óta halott.
Barátnőjére pillant, aki mélyen visszanéz a szemeibe. Szinte már zavarba is jön a határozott tekintettől, de még jobban megrökönyödik, amikor megszűnik köztük a távolság és megérzi Audrey ajkait. Hirtelen cikázik végig a fején több év, fejben már máshol jár, úgy érzi, megint 20 évesek. Hisz a Corneliussal való titka után ez a második legféltettebb emléke, a legjobb barátnője, akivel talán sose voltak csak barátok.
Bár örök tabuként kezelték, egyszer egy buli után, ahogy feküdtek egymás mellett, ugyanez a jelenet játszódott le kettejük között. Egy puszta csók, egy rövid érintkezés, egy részeg félrehajlás, semmi több, egészen, amíg folytatni nem kezdték a játékot és éjszakába nyúlóan nem falták egymás ajkait. Soha többé nem beszéltek arról az estéről, bár Audrey szeretett volna, hiszen sokkal szabadosabban gondolkodott, Verena úgy érezte, hibáztak. Akkoriban a társadalom sem úgy állt ehhez a témához, mint most, az emberek ítélkeztek, kígyót békát kiabáltak bárkire aki más volt, így nem engedhette meg magának, hogy hátrányból induljon. Eleve nem értette mi ütött belé aznap, hogy mit érzett akkor, amikor először megízlelte az eddig barátnak hitt nő ajkait, hogy miért nem tudott betelni vele, hogy miért könyörgött többért. Sokat gondolkodott ezen azóta, melynek annyi lett az eredménye, hogy ha megkérdeznék a szexualitását, nem kívánna válaszolni rá. Már nem tudná magabiztosan állítani, hogy csak a férfiak játszanának, hiszen érzett valamit akkor, amit egy ellentétes nemű személy sem tudott előidézni benne, de Audrey után nem szerzett tapasztalatot mással. Barátnője vele ellentétben vállaltan biszexuális lett, így legalább megbizonyosodott róla, ha ők kerülték is a témát, hogy hasonlóan érezhettek akkor.
Mélyen eltemette magában az emléket, szándékosan felejtve, most mégis, szempillantás alatt zuhant vissza ugyanoda. Megint megérezte azt az ízt, amit akkor. Az érzés villámcsapásként kúszott végig teljes testén, felrázva teljes lelkét. Azon kapta magát, hogy kezeit Audrey arcára vezeti, majd egy határozott mozdulattal közelebb rántva őt hevesebben kezd viszonozni.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Vele ellentétben a barátnője nem igazán szeretett volna habozni. Ahhoz képest, hogy hány évvel ezelőtt értek utoljára így egymáshoz, a tempó szinte saját magát diktálta, amihez Verena egyáltalán nem volt hozzászokva. Félően, bizonytalanul próbálta meg viszonozni a gesztusokat, s míg teste folyamatosan áhítozott a folytatásra, a fejében háború dúlt. Bár sosem ítélte el a melegeket, ez távol állt tőle, ő nem feltétlenül szeretett volna osztozni a fájdalmukban. Tudta, hogy képes férfiakhoz vonzódni, így nem értette mi értelme lenne annak, hogy önként vállalja be a megaláztatást és a fejére osztott ítéleteket, amíg van választása, normálisnak és egészségesnek kívánja mutatni magát a világ felé.
A heves mozdulatokból nehezen sikerült csak kikecmeregnie. Percekig azzal kísérletezett, hogy lassítson a tempón, de mivel ez elkerülte Audrey figyelmét, ahogy a vágyai kerültek előtérbe, ő is egyre határozottabban lépett fel, egy idő után már eltolva magától a lányt. Hatalmas bűntudatot érzett, amiért magához húzta őt, most pedig egyúttal ő az, aki el is taszítja.
- Ne haragudj, de nekem ez nem megy. Én ezt.. - ült fel a kanapén, zavarodottan, kuszán, üveges tekintettel. Hajába túrt újra és újra, ahogy próbálta összeszedni a gondolatait, ruhája legördülve a válláról, sminkje elfolyva, egy külső szemnek úgy tűnhetett volna, hogy már túl is estek az első meneten. - Ki kell mennem a friss levegőre. Kérlek, egy picit maradj még itt és ne kövess. Egyedüllétre van szükségem - mondta úgy, hogy feltűnően figyelt a szemkontaktus elkerülésére. Újból a bárpulthoz lépett, majd mostmár tömény whiskyt öntött ki a borospoharába, csordultig töltve azt. Ezt követően komótos - hiszen már érezte magában az alkoholt - léptekkel megindult a hatalmas terasza felé, melyről egész New York-ot csodálhatta. Leülve a kinti székek egyikére rágyújtott egy cigarettára, majd csak élvezve az esti szellőt arcán próbálta kitisztítani a fejét. Fogalma sem volt hogyan tovább, hatalmasat hibázott újból, ezt pedig már sehogy sem fogja tudni elfelejteni.

Little Steps to Salvation;

Verena & Audrey

Fogalma sem volt mit kéne tennie. Harcolt magával ott legbelül, olyan volt, mintha a bal- és jobb vállán két kis emberke vitatkozott volna, hogy mi is lenne a helyes döntés, az egyik azt diktálta, hogy adja fel a büszkeségét egyszer az életben, hogy tegye amit a szíve diktálna és élje meg a pillanatot, a másik hang azonban sokkal erősebbnek és agresszívabbnak bizonyult. Ő parancsolt, határozottan utasította őt, hogy verje ki a fejéből még a gondolatát is, hogy egy másik nővel kezdjen bármit, nyomja el magában a vágyat, a szenvedélyt, a vonzódást, tegye félre az érzéseit ugyanis fontosabb az imázsa, fontosabb a státusza, mint egy kósza éjjel az eddig barátnak hitt tárlatvezetővel.
Túl gyorsan történtek a dolgok ahhoz, hogy feltudja fogni az egészet. Nem állt még készen rá, hogy Audrey olyan helyeken érintse őt, hogy hirtelen a kettejük lévő kapocs valami teljesen más lehessen. Olyan rég történt az a tabuként kezelt este, hogy már szinte el is felejtette annak idején mit gerjesztett benne a másik, a szapora tempó miatt pedig ez nem tudott újra a felszínre törni, amikor megtette volna, visszahúzta őt egy mélyen burjándzó, elfeledett sarokba a félelem és a megszeppenés.
Tudta, hogy követni fogja őt a másik, ahogy valahogy sejtette azt is, hogy ezzel a tettével ő ejt majd csorbát a nő becsületén. Végtére senki se szereti, ha faképnél hagyják, végképp nem Audrey, aki hajlamos túlgondolni és bepánikoltatni magát a legkisebb tettnél is.
Nem szólt semmit, némán hallgatta a monológot, maga elé meredve. A New York-i felhőkarcolók fényei, a magasság miatti heves szél és a lentről kiszűrődő mozgalmas zajok mind segítettek, hogy elűzze a gondolatait az esetről. Szinte olyan lett, mint egy érzéketlen robot, aki se lát se hall elven működve újabb tőrt szúr a másikba, csakhogy ő maga ne sérüljön. Bár a szíve hevesen dobogott, mondhatni majd kiugrott a helyéről az események hatására, az arcáról semmit sem lehetett leolvasni.
Végighallgatta az egyre távolodó lépteket, majd az ajtó nyitódását, már csak arra fordult hátra, hogy észrevegye, egyedül maradt. Csend honolt a lakásban, ahogy cigarettáját elnyomva visszamerészkedett a nappaliba. Fogalma sem volt, hogy jól döntött-e, hogy a tetteinek vagy a tetteiknek milyen következménye lesz. El akart felejteni mindent. Nem engedhette meg magának, hogy emlékezzen.