A tv mindig azt tolja, hogy a lepukkant helyeken nincsenek emberek. A lusta, életunt pultos mindig és kötelezően ugyanazt a három nyamvadt poharat törölgeti mindig ugyanazzal a hófehér szarral. Erre mit kapok? Zsúfolásig telt szart, ahol mindenki bűzlik, leginkább a kiégett negyvenesek még pislákoló bundájába bújva köhögi a bánatát a poharakba. A felét én hallgatom, a nagyja valami totál átlagos munkásosztály tag, sok a taxis, de vannak itt kurvák is. Mármint ha valaki ilyen nőt akar pénzért megdugni kurvák. Tágabbak lehetnek érzéseim szerint mint a nemes Notre Dame harangtornya, de itt mi mind dámáknak hívjuk őket. Amúgy klasszak és jól jattolnak meg nem hagynak retket maguk után. Látva a kopott körömlakkokat, hallva a megannyi jó sztorit már befantáziáltam, hogy akár én is tolhatnám, de rájöttem, hogy a gusztusküszöbömön azért mindenkinek át kéne csúsznia. Szóval felhagytam eme ősi pályaképpel, hisz ha itt is tudok fizetést csinálni, minek rángassam le a bugyim mindenkinek?
Kiadom a két sört a két gázszerelőnek - Joe és James - adnak mellé tíz egész cent aprót. Karrier. Ki fogok tenni egy éhes pultos perselyt, hátha akkor jobb lesz. Valójában ha egy fehérnemű szettre gyűjtenék előbb meglenne, szóval simán ezt fogom ráírni és megmutatom majd mindenkinek, hogy örüljenek. A sor amúgy kezd végeláthatatlanul tolongani, pedig nem osztogatunk ingyen szeszt. Rajtam kívül ketten vannak még benn, szóval úgy döntök, hogy mindenki bassza meg a mondókáját és hátrébb tolatok egy cigire. Nem tudom mi lenne ha frankón kitiltanák ezt innen. Szerintem összedőlnének a falak. Azt mondják, régen itt sok bizniszt folytattak le, nem is akármilyeneket. Jártak ide maffiózók, zsaruk, stricik, aztán eladták és hát most ez van. Ezért vagyok itt. Története van a helynek, bírom.
Nyíltan iszom én is, senkit se érdekel és ennyi agyfasz után igazából kurvára ki is jár, úgyhogy nem érdekel ha bárki szól érte, vagy türelmetlenkedik. Igazából jó, nem szokott itt balhé lenni, mármint velünk nem, hogy egymás között mit csinálnak azt mélységesen leszarom. Visszamászok tölteni egy felest Sprouse bácsinak, korrekt öreg úr, kedvelem. Erre feltűnik egy már otthonról is ismerős arc. Dean, vagy ahogy hívják Dino. Van némi döbbent két másodpercem, mert nem a felbukkanása lep meg, hanem az, hogy földöntúlian jó a tekintete, ráadásul vérzik az orra is. Csak közben szólnak, kétkonyak, meg kizsvodka, ki is adom és megkérek pár helyi bútort, hogy faroljon már arrébb 1-1 centivel, hogy újdonsült élettárs-haverom idekucorodhasson. Morogva adnak helyet, de heh, pultban a pultos a király, szóval kap némi teret mielőtt pankrációt rendezne.
- Előre, ha hátra tartod a torkodba folyik az egész. - okítom, a hátra tartás tényleg faszság. Akinek egynél többször vérzett már, az tudja. Vannak akinek hideg vizet tolnak a tarkójára is, pedig ez nem epilepszia. A sok netdoktor. - Húzz a budihoz. A személyzetihez. - adom ki az ukázt, hátulról meg leakasztom a kulcsot és megindulok kifelé. - Majd ott rendbe szedlek Dí, csak haladj. - nekem jóval egyszerűbb az eljutási kaland, addig is kinyitom nekünk és ha odaért akkor beengedem magunkat. Ez itt a kulturált részlegünk, valamiért Darla és Carla (én csak disconnectnek hívom őket, kábé ennyire okosak) csak akkor tud kiegyensúlyozott lenni ha a budi ragyog. Tőlem aztán, én a sikátorban is pisilnék ha kéne. Pedig amekkora kifejlett patkányok rohangálnak erre, lassan átavanzsálnak késes gyilkosokká. - Na, ülj le. - tolom le a székre, a csajoknak a sminkesük, de most megteszi. - Toltál valamit vagy valaki tolta az öklöd az arcába? - nézek rá kérdőn és kiosztok pár tiszta zsepit is, tartsa csak oda ha kell. - Ha toltál, valami mocsárból gyúrt szart vagy mi? - persze egy idő után mondjuk a tiszta koksz is hajlamos szétcseszni a nyálkahártyát, de kétlem, hogy Dí lelt volna a környéken ilyen dílerre. Ez itt nem Hollywood vagy az Upper East Side. Viszont én kirakok magamnak a pultra egy szűk kis utcácskát és egy jatt egy dolcsissal fel is szippantom. - Ez legalább korrekt. - én meg jobban bírom tőle a melót, a piát meg nem érzem. Fogytam vagy 5 kg-t biztos mióta itt vagyok. Pedig állandó jelleggel zabálok valamit. Állandóan. - Szeretnél? - kérdezem nagyon ótvar mosollyal, hát most nyögi az orra az előző akármit, de a fájdalmat bírni kell. Vagy mi.

Mérgezem magam, egyértelműen. Már azzal, hogy baromságokat hallgatok egész nap másoktól. A hajnal 2-3 közötti varázslatos egy óra a kedvencem, akkor érdekes arcok maradnak csak, akiktől érdekes infókat lehet beszedni. Ide sorolom a haverjaimat is, bár ők túlontúl hamar bizsergetik meg a mosolyközpontomat és billentenek ki az érdektelenség hűvös mocsarából. Most viszont nem a varázslatos óra van, hanem az úszós, mindenkinél tetőzik a szar focimeccs, fizetetlen számla, gyerektartás, filléres kuncsaft egyvelege. Én meg bizsergek, mert nekik szar. Sose mondtam, hogy nincs a természetemnek egy undorító oldala. Valami sötét és geci, ami abban fürdőzik, ha másoknak szarabb mint neki. Hiába, az önfeláldozó természetem elhalt 12 éves koromban a limonádés standnál amikor annyit nem mondott a sok surmó vén macska, hogy kösz és még a pénzt is kisajnálták a pohárkából. Azóta csak akkor vagyok hajlandó bármit munka címen végezni, ha markolható hasznom van belőle.
Dí felbukkanása viszont átfordítja ezt a kapcsolót, emelve a hőfokon. Én már tudom, ő még nem, hogy indokul fogom felhasználni arra, hogy felpörgessem a reakcióidőmet a faszságokkal kapcsolatosan. Történetesen reflex a válasz is, hogy előre hajoljon. Mintha az egész egy gyönyörűen megkomponált tánckoreográfia lenne, ahol én vezetek. Odabenn kicsit elnyomja a kinti szagot és zajt a Disconnect páros szétfújt parfümériája. Akkor se bírnék ennyit magamra fújkálni ha holnaptól ezen múlna az élet. Adok neki rendes zsepit, még érdeklődöm is. Nyilván helyet kapott az érdekelt személyek listájában és pont azért, mert nem akarta azt a helyet, nem tudatosan mászott fel arra a polcomra.
- Ha ilyen kell, Fabit hívd. Ő a föld alól is hoz neked valamit. Jobb mint ezek a szarok. - feddő a hangnem de felröhögök, a gatyájából szedte ki, jó egek ez mennyire jellemző kábé mindannyiunkra. Bár mivel nekem szervesen összekapcsolódik minden narkóval kapcsolatos élményem Babe nevével, negatívumaim nem igazán vannak. Ő mondogatja mindig, hogy a szar is ugyanannyiba kerül. Mennyire igaz. A saját pakettem is tőle van, ki mástól lenne. Hátra tartom a fejem, a fóliában maradó véget pedig elkenem az ínyemen. A torkomat rögtön elfedi ez az enyhén savanykás íz. Felnyögök. Mennyivel is jobb ez, mint a koliban ülve úgy tenni, mintha kurvára okosak és különlegesek lennénk, hogy aztán olyan tanárnál próbáljunk értékelhető jegyet kapni aki mélységesen lenéz és rühell minket? Mérföldekkel, pontosan.
- Nincs, ha felülnék idebenn a trip vasútra, hát vagy a sarokban kuporognék sírva, vagy bugyiban fetrengenék a pulton. De várj. - ellököm magam a mosdótól és a szekrényekhez lépek. A földgolyó egyik szegmensén sincs olyan 40-es aki nem szed valami szart. Darlaról meg történesen tudom, hogy elköszön a világgal a Xanaxaival és visszahozza magát egy másikba a Prozac segítségével. Utóbbi nekem elég nyolcvanas évek és lövésem nincs honnan szedi, de kit érdekel? Kiborítok két szemet és visszamegyek.
- Prozac. Gondolom nem küzdesz mániás depresszióval. Szóval kedélyjavítónak megteszi, hogy a világodban tartson. - viszont poharat azt nem tudok adni mert budira mégse hurcolunk ilyesmiket, noha elég királynői a gondolat, hogy egy pohárka rosé társaságában filozofálgassak pisilés közben. Kizökkent, hogy feláll és a tükörhöz lépdel. Annálfogva, hogy a lakótársaimmal az intim szféra mint olyan, lassan átmegy nem létező fogalomba, egyszerűen mögé állok és a vállára ejtem a fejem. Mindketten szarul nézünk ki, de így is gyönyörűbbek vagyunk mint a kintlévők. Ezt meg kell állapítanom.
- Ez vallatófény, mindenki ocsmány benne. Nézz rám, úgy nézek ki mint akit megerőszakolt és szárazra szívott egy talicska hibrid vámpír. - bár a szemeim nem ettől karikásak, hanem mert a gyertyám egyik vége mostanában gyorsabban ég, mint a másik. Néha a józan gyönyörű reggeleken felötlik, hogy lehetnék normális is, mondjuk Dandyvel elmászkálhatnánk mindenféle normális dologra, de ez akkor hal hamvában amikor ránk köszön az első ismerős, vagy elhaladunk az első csábító hely előtt. Az elbaszottság egy urbanizációs defekt.
- Megvársz míg végzek? A ház vendége vagy mára. - vigyorgok rá és kierőszakolom a görbe kis cigimet a farzsebemből. Rágyújtok bár itt elvileg nem lehet, de betakartam fóliával a füstjelzőt. Mondom én, voltam kolis. A szükség mindig jó dolgokat hív életre.

Belegondolok kettejükbe, hogy ezen összeverekednének. Feltehetően nekem meg valami elbaszott nővérkét kéne játszanom utána, leanyáznám őket, végül bontanánk közösen valami piát és el lenne felejtve. Ez a legjobb forgatókönyv ami történne ebben az esetben. De Fabi csak nem kúrna át egy havert, akivel ráadásul egy lakásban lakik. Az nem ő lenne. Ennyire senki nem fasz. Bár néha ő is egy megfejthetetlen sudoku rejtvény, valamelyik számsora nem stimmel. Lehet gyártás óta. Dí meg, hát igen. Aki közénk akar tartozni, az nem jó ha belefeszül a dologba. Nem kell görcsösen akarni, ő valahogy egyszerűen passzol. Ha nem hinnék a tudomány alapú világban, nyilván rákenném a kozmoszra meg ilyenek, az esélyi együtthatókra vagy akármire. Maradjunk annál, hogy kurva véletlen volt, hogy itt ivott és összespanoltunk.
- Miért ha ok nélkül ütöd ki, az jobb? - biccentem oldalra a fejem, jobb napjaimon egészen hasonlatos vagyok egy labradorhoz. Evés, kaja, kis szeretgetés meg játék. És legalább olyan értelmes tekintettel is tudok nézni, ami mögött a fentebbi négy dolog utáni vágy nyomul, de a delikvens mindig azt hiszi az érdeklődés teljes. Most viszont az, ők a barátaim, viszont a tesztoszteronnal fűszerezett felhőket sose értettem, nem ebben termelődtem össze. Ha verekedni akarnak, tegyék. Tisztább mint a csajok hisztije, amit tudom, hogy én is csinálok. Olykor.
- Úgy akarsz meghalni, hogy elvérzel és minden pillanattal fokozatosan gyengülsz, összeesel és összeretkelsz mindent? - csóválom a fejem, hát érdekes elmélet. Vágyálom. Fura, de én sose gondolkodtam a halálon. Pedig elvileg minden elbaszott embertől várnak valami ilyesmit. Kritérium úgy értem szinte. - Én valami gyorsat, talán. Ahol nem érzel igazából fájdalmat, nem tart sokáig sem. De passz. - vonok vállat - Faszért gondolkodsz a halálon! Tök lehúzó. - megborzongok.
Most toltam fel egy csíkot, ehhez nekem minimum kell majd a pörgés, vagy majd én pörgetem meg őt, minekután kapott kedélyjavítót, amit elvileg faszán csak receptre meg mindenféle vizsgálatok után vehetne a szájába és tessék, jövök én és rögtön a szájába adok jóformán kettőt. Persze mindig ott lebeg a visszautasíthatóság keserédessége. Megtanulni nemet mondani, amire még én se vagyok legtöbbször képes. Mindegy miről van szó. Felnevetek.
- Klassz tipp, tehát ha faszságokra gondolsz csak megmutatom a cicim és rögtön sírni fogsz. - rákacsintok. Elég hamar lekádereztem, hogy meleg. Nem azért mert magamat olyan ellenállhatatlan szexbombának tartanám, mert kurvára nem, de a férfiak és a nők felmérik egymást. Mindig. Így működnek az ösztönök, meg a fajfenntartási téma. Felméred szexuálisan az előtted állót. Futólag, jobban, de megteszed. Pár hete beesett a szobámba én meg bugyiban álldogáltam és ez nem történt meg. Nem mért végig. Akkor már tudtam. - Ha van, akkor kurva jól leplezed. De szerintem nem lesz gondod ezektől. - elmosolyodom, ez a mosoly pedig könnyed. Fesztelen. Nem ékelődik közénk a dugás soha meg nem történő ténye, nem érzem azt a közelében, hogy minden vágyam magamban tudni, netán a nevét sikongatni. Fesztelen vagyok vele és ez hihetetlen jó. Nem mondom, hogy nem bírtam már az elején is, mert de, csak így mégis más.
Nézem kettőnket, a bizarr egyvelegünket amit alkotunk. Valamelyik tematizált egyetemi bulin még kurva jól is mutatnánk így együtt. Már ha lenne mondjuk valami Utcák Mélye parti, ami ugye nincs, mert teljesen értelmetlen faszságra keresztelik el őket mindig. Felsóhajtok. - Kurva szépek vagyunk tudod, így együtt. - ezt ki kell mondanom, mert neki ki lehet mondani és nem fog félreérteni és nem jön semmilyen elbaszott, kötelező smárolás imitáció. Arcon puszilom, ez oly szűzies, oly baráti, hogy majdnem zavarba jövök tőle. Lök a csípőjével, megismétlem én is. - Na de rendes lány nem mondja meg rögtön, hogy hol lakik. - affektálok ami nevetésbe fullad. - Bár egy egész bár szeme láttára bevonszoltalak a személyzeti wc-be. Szerintem innentől vagy a pultnál vip. Mert bugyi viped van a pultosnál. - és ha lenne bármelyiknek iq-ja, valószínűleg feltűnhetne nekik, hogy amúgy nem ő az a srác akit lecsókolok pulton keresztül is ha olyanom van éppen, de kit zavar ebben a városban? Mindenki túl elbaszott ahhoz, hogy igazán foglalkozzon a másik életével.
- Tudsz hasist szerezni? Van egy ötletem vele. - a mosolyom meg átfordul ilyen egész ördögibe, igazából kicsit ütöm vele a spuri hatását de mindegy, nem lenne jó megint reggel 8-ig fenn lenni csak azért, hogy nem létező szép pillanatokat lássak a napfelkeltéből és az ébredő tömegekből.

Mondom én, nem értem mi zajlik srác-srác között, egyszerűen csak alkalmazkodom, de a belső háztartásom nem tudom legénylakra cserélni. Engem másra programoztak, de mindig is sokkal tisztábbnak tartottam azt a módot, ahogy ők rendezik egymás között. Viszont pont ennél fogva, mi csajok alkalmatlanok vagyunk a dologra. Inkább suttyóskodunk egymással, ami időigényesebb, de jobban kitölti a haragvó űrt bennünk. Nem mintha valaha foglalkoztam volna igazán csajos dolgokkal, úgy értem sosem kötöttek le a baromságok. A pasitémát elismerem, bár én nem a kockák alapján mérek senkit, vagy a focicsapatos státusza miatt. De elképzelni, hogy néha istenesen leverhetem Babe-et ha fasz, hát még bennem is gerjeszt némi jó érzést.
- Touché, néha még meg is érdemli. - felnevetek, mondjuk a monokli még jól is áll neki, magamról már nem jelenthetném ezt ki ilyen szépen és élesen, bár kimondva róla sem teszem meg. Fölösleges kör lenne. Felvonom a szemöldököm, mintha elgondolkodnék azon amit mond, de voltaképpen igaza van. A halál kurvára nem szép. Sem így, sem úgy.
- Jó, hát ebben igazad van. Mind undorítón végezzük, csak nem is tudom. A könyvekben meg a filmeken mindig olyan...egyszerű. - vállat rántok, amúgy meghalni valóban nem nehéz, elég ha besétálsz a metró elé, máris megvan oldva a hamvasztás kérdéskör is, ugyanis kiskanállal fognak felszedegetni. Ahogy róla nem ugrik be senkinek, hogy elég éles kés abban a fiókban, rólam meg nem gondolják, hogy egyébként tökre szeretek olvasni. Persze nem elbaszott filozófiai faszságokat, hanem a nyers szellemű regényeket kanalazom be, bár mostanában nem hódoltam neki. - Szeretsz olvasni? - jut eszembe a kérdés, mintegy magától. Nem mintha különösebben fontos lenne, néha támadnak a semmiből totál oda nem illő kérdéseim. Viszont akárki akármit mond, az intelligencia szexi. Nem a lexikális része, csak maga az intelligencia. Hjaj a drága jó profom ugye-ugye!
- Nem. Miért merengjek rajta ha egyszer az életem akarom élni? - biccentem a másik oldalra a fejem, ez már lehet nem labrador hanem német juhász. Azért pacsit adni nem fogok ha most elém nyújtja a kezét. Nem. Fujj! Egyébként nem mintha viszketnék a kérdéstől, csak előbb beszélgetek vélt szifiliszről vagy bármi másról a halálon kívül. Egyszerűen nyomaszt és inkább ne nyomasszon semmi. Végtére is ezért tolom magamba ezt a sok szart, hogy a nyomasztó kérdéskörök dimenzión kívül kerüljenek.
- Ne nevezd így őket, kérlek. - kezdek el röhögni - A csöcs az valami naagy és - itt kezdek el mutogatni, hogy milyen - félig lógós de még nem tejeszacskó jellegű izé, ami nekem - mutatok a kérdésesekre - nincs, tehát ne így hívd, mert rögtön beugranak a horrorszerű képek. - mondhattam volna éppen a hulló szilva alakot is, de akkor még élne nem enne szilvát, mert ez jutna eszébe. Hiába a nők meg a mellek, hát..ez egy pár órás kérdéskör, amiről szívesen kiokítom ha gondolja, és ha érdekli. - Húúú és mit? Csak nem puncit? - megint felnevetek, lássák lelkem nem bánom, hogy meleg, sőt kajálom a sztorit, de kötöttünk egy hallgatólagos megállapodást a dologban, tehát maximum négyszemközt heccelem, a részleteit meg nem tárgyaltuk meg. Mondjuk, hogy passzív vagy aktív-e. Huh, elég izzó a gondolat, hogy egyszer megnyissam benne a beszámolókért felelős csapot. Komolyan. Lehet perverz vagyok, de vállalom.
- Megérne egy képet a pillanat, de nincs kedvem a farzsebemben turkászni a telefonért. Megtörne az egész. - nézek rád a tükörben, mert ha megörökítem és rabságba ejtem, már nem csak emlék lesz, hanem tárgyi emlékké válik. Franc tudja, majd emlékezünk rá. Szeretem az emlékeket. Az ilyeneket meg főleg.
- Nem, akkor tudják, hogy nem csináltunk semmit. Légy szenvtelen, mint mindig. A kulcs mindig az, hogy tiéd a felsőbbrendűségi érzés, hogy bejutottál, ők meg csak tippelgetnek. - ja na ez speciel elég kiszámítható, néha én is elmélázok egy-egy csajt meg srácot látva, hogy vajon milyenek egymásnak. Lévén a szex sokakkal egyszerűen nem passzol, mintha karamellás spagettit ennél, vagy struccnak öltöztetnéd a kutyád. Egyszerűen kimosolygod, de eldugod abba a dobozba ahol a fogszabályzós, sunyiban masztizós kamaszéveidet tartod és megpróbálod minél hamarabb elfelejteni az egészet.
- Mindjárt léphetünk, fél óra max, ma nem én hosszúzok. Hívd csak. - és aljas vagyok mert belehúzlak, holott talán nem kellene, talán lehetne egy könyvünk, hogy mennyi az annyi, mikor a megállj de én tudom, hogy tudod, hogy ha szarba fordul, egymást hánytatjuk és úgyis ott maradunk, mert ez a rend és ez a jó. Irtózatos mélyet sóhajtok, mert ezek a percek szépek és imádhatóak, de a szívem kezd őrülten kalimpálni, beér a spuri a célvonalba és mozognom kell. Tennem. Mennem. A fenekére csapok, hogy kirázódjunk ebből a túl jóból. - Egy sörre a vendégem vagy, ha gondolod. Elintézed és visszajössz, vagy menjünk érte együtt? - ajh a technikai részletek örök körforgása, de én már gondolatban otthon járok és csak bízom, hogy nem fogsz komplett agybénának nézni ha megkérlek valamire még emellé is.

Gondolkodom, kicsit. Csak pillanatnyit a válaszon, amin igazából nem is kell. Hiszen előfordult már, hogy megütöttem valamiért, mondjuk mert beszólt, de az nem olyan volt. Semmi szándék nem volt mögötte, csak egy egyszerű és ócska reflex. Ez az "üsd le ha hülye" gomb megnyomásával válik valóra. Szóval megrázom a fejemet, pedig félig bólogatnom kellene. Úgyhogy azt is elkezdem, hogy felröhöghessek mekkora faszsággal kivitelezem ezt az egészet.
- Nem, még annyira sose húzott fel vagy csinált faszságot. - Babe-nek is van csücske a szívemben, meg a többieknek is, úgyhogy ha lehet akkor kerülném vele az erőszakot, bár ha hülye nekem mindegy mit vágok hozzá amúgy. Meg szerintem neki is. Babe egy tündérkrumpli, ha a megfelelő szemüveggel nézed.
- Hát nem, de... - felsóhajtok, igaza van, nem ott vagyunk, de ha egyszer én nem láttam még senkit meghalni? Vagy lehet csak nem figyeltem oda bioszon, vagy jobban mondva aludtam bioszon - de mire az undorító részek jönnek már nem leszek tudatomnál, vagy a világon, érted. - érted? Nem gondolok rá, hogy mint mindenkinél, az én záróizmom is el fog engedni és társai. Nem, mert miért? Bár ha a folyóba ugrom valamelyik hídról, akkor tök mindegy. Nem mintha tervezném ugyanis ez a legrosszabb ami velem történhet, hogy folyóba ugrok. Szeretem a vízpartot, de képtelen lennék önszántamból belemenni egy ilyenbe. Sajnálom, balesetem volt még anno 12 évesen és a fóbia meg izmos dolog.
- Szeretek. És általában bolond írók, nyers stílusú könyveit. - húzom félmosolyra a számat, dobozba vannak bedobva a könyveim, meg járom folyamat az antikváriumokat de nem osztogatom az élményeket a többieknek, sanszosan nem érdekelné egyiket sem, hogy én éppen milyen másik világba süppedgetek a magányosan töltött óráim során. Meg hát úgysem tudom konkrétan szavakba önteni az élményt, az egyetemen is boncolgattunk ilyen-olyan műveket, a profomnál meg rengeteg rengeteg könyv volt. Talán ezért is szerettem nála lógni, meg mert tök izgató volt ha a kutatásáról beszélt, mint egy nagyon szexi űrlény akinek sokszor nem érted a nyelvét és pont ettől tetszik meg, mert nincs közös nevezőtök igazából, sosem lesz, de azért alakítod az egyenletet, hogy megfogd a pillanatot.
- Az előrelátás csak. Tudod rövidtáv, hogy ne kapj szifiliszt meg ne kelljen küzdeni a terhesség gondolatával. - nyomom az ujjam az orrod hegyére, mintegy idióta figyelemfelhívást - De a halál? Hát azon túl, hogy attól is meghalhatok ha valamelyik részeg nyanya rám ejti a virágcserepét az ötödikről, nekem inkább valami elvont dolog, amivel nem foglalkozom. - rántok vállat, hát nekem ez ilyen totál huszadrangú pontként van jelen az életemben, lévén minden megölhet. Még a pultban is leszúrhatnak némi apróért meg egy üveg Jackért ha olyanjuk van. Vagy fene tudja, lebombáznak minket a koreaiak és így jártunk, aztán jöhetnek a nagy posztapokaliptikus világképek mindenhonnan.
- Rettentően buzis, hát fúj. - a válladra borulva nevetek önfeledten, mert köszönöm a titkod és nem fogom elfelejteni, hogy nem kezdted el leterelni amikor rájöttem a dologra. És a bizalmat is amit ezáltal megszavaztál nekem. Igazából nem is tartom témán az egészet, csak mivel esélyesen előbb-utóbb rákérdezek a dolgok 70%-ra, így nálad is megtettem. És szerintem sosem fogom elfelejteni ahogy abban a tizedmásodpercben megvillant a tekinteted.
- Épp ez benned a paradoxon gyönyörűség. - ez meg őszinte, végletekig. Nem várná senki, hogy pont ő foglalkozik kurvákkal. Bár nem is tudom pontosan mit tesz. Segíti őket? Figyeli őket? Intézi a pecót ahol meneteket zavarnak le? - Hogy jött ez? A kurvák. - azt tudom, hogy pénzt keresni vele relatíve könnyű, már ha nem sírsz-hánysz magadtól meg a gondolattól, hogy pénzért adod el a legmagasabb élvezeti értékkel bíró részedet. Mert más ez, mint amikor buliban szeszgőzös mámorban összeszedsz valakit és nyomtok egy gyorsat a budiban. Ott tiéd a választás, a minden. - Ha nagyon tönkremegyek anyagilag, te leszel a főnököm. - nézek fel rád, most nem tükörből, hanem amúgy. Lennél? Nem lennél, mert barátok vagyunk. Meg lehet kiborulnék félúton, fogalmam sincs. Nem ítélkezem, csak profiban állok a szexualitásommal. Azaz éppen kipróbálok mindent ami érdekel meg izgat.
- Engem sem. - azaz fingom nincs arról, hogy Dandy éppen hol lófrál, egyébként is nem vagyunk mi örökké együtt, és általában tök véletlenül bukkan fel ha épp olyanja van. Na meg mindegy is, most nem róla van szó, hanem rólunk. És most épp spontánban jön belőlem minden, tódulnak a képek, ötletek és minden, mert hát bejöttél és nem vagyok egyedül. Nem kell egyedül hazamennem és egyedül elaludnom. Mert már az alvás sem jut eszembe.
- Imádom a házhoz szállítást. - vigyorgok, megyek is kifelé én is. Meg is kapunk bizonyos mennyiségű tekintetet, de rólam már annyira lepereg, hogy hihetetlen. Visszaerőszakolom magam a munkakörömbe a hátralévő fél órára, neked kiadok egy sört addig is, meg iszok egyet én is, hát meg ne tiltsa már senki. Úgysem mernék mondani, szóval ennyit erről akkor már. Voltaképpen most tökre felpörgök és megnyomom itt a műszak végét Darla legnagyobb örömére, lévén addig meg ő tűnik el. Gondolom bekapja a prozacját.
Megrezdül a telefonom is, én mára végeztem, tehát felemelem a kezem és gejl mosollyal ledobom a rongyot is. Ennyi, mentem. Menjünk. Lerövidítem az utat és nekiállok átmászni a pulton, remélve, hogy mindjárt lesegítesz nehogy lesodorjam a fizető vendégeimet. - Menjünk haza. - mosolygok, örülök. Már most, már előre. Pedig még mindig nem álltam elő vele, hogy mit akarok. Biztos tök hülyének fogsz nézni, de már megszoktam.