Egy átlagos októberi délután volt az "Urban Crust" pizzériában. A hely csendes és kicsit unalmas, a falak a napfényben porosodtak. Éppen hátradőltem a szakadt székem hátán, és a telefonomat bámultam, miközben vártam, hogy érkezzen egy új rendelés. A gondolataim kószáltak, és egyre inkább elmerültem az önsajnálatban.
Mióta itt dolgozom, sokszor éreztem, hogy az életem egy mókuskerékben pörög. A futármunka nem volt különösebben izgalmas, de valamennyire mégis otthonos. Az utcákon száguldozni, a szél hajamba kapni, és közben zenét hallgatni valahogy megnyugtatott. De ahogy teltek a hetek, és a havi számlák egyre csak gyűltek, egyre inkább éreztem, hogy ez nem elég.
A pénz mindig is gondot okozott. Az árvaház után, ahol felnőttem, az önálló élet sosem volt könnyű. Most a lerobbant lakásomban laktam más egykori árvákkal, és minden hónapban meg kellett küzdenem a pénzügyekkel. Az emberek azt hiszik, hogy a felnőtt élet szabadságot jelent, de számomra inkább a felelősség terhe. Minden egyes pizzás doboz, amit kiszállítok, egy kis lépés a szegénységből való kijutás felé, de az a fránya kényszer, hogy mindig mindent meg kell keresni, folyamatosan a nyomomban van.
A telefon hirtelen megcsörrent, és az értesítés megrázott a gondolataim fogságából. Új rendelés érkezett. Pizza és saláta a… – olvastam fel hangosan. Sosem hallottam még erről a helyről, és valami izgalom kezdett teret nyerni a szívemben. Talán ez a munka lehetőséget ad arra, hogy elfelejtsem a mindennapi gondjaimat, legalább egy rövid időre. Mindenben próbáltam keresni az izgalmat és a kalandot, ezért nagyon örültem, ha egy új címet kaptam.
Felugrottam a székről, és felkaptam a pizzás táskámat. Amikor a biciklimhez siettem, a levegő hűvös volt, és az őszi napfény játékosan sütött le rám. Sietve átgondoltam a rendelés menetét a pizza friss, a saláta ropogós lesz, én pedig kedves és aranyos, mint mindig. Valaki biztosan örömmel fogja várni.
Ahogy a stúdió felé haladtam, megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Ki tudja, talán valami különleges történet bontakozik ki előttem. Képzeletben máris láttam, ahogy a pizzát a forgatáson tálalják, és a modell, aki biztosan gyönyörű, mosolyogva köszöni meg a rendelést. Ahogy megérkeztem a stúdióhoz, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az ajtó előtt megállva vettem egy mély lélegzetet. Az izgalom, a kíváncsiság és a szokásos szorongás keveredett bennem, amikor megnyomtam a csengőt. Az ajtó kinyílt, és egy hatalmas, világos tér tárult elém.
- Bent tegye le a pizzát én addig hozom a pénzt - mondta a recepciós hölgy és utat mutatott.
Belépve szinte elájultam a látványtól. A stúdió tele volt színes hátterekkel, fényekkel és egy csomó eszközzel, amik a fotózáshoz kellettek.
A szemem csillogni kezdett, amikor megláttam ezt a világot, pedig ez még csak az előtér volt, a mélyére még nem mentünk be.
Felemeltem a pizzás táskát, és próbáltam elrejteni a lelkesedésemet, de nem tudtam. A belépésemre mindenki felfigyelt. A stúdió tele volt színek és energiák kavalkádjával, és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy olyan ez mint valami varázslatos másik világ.