- Igen, de nem gondolom azt, hogy ez egy olyan rossz dolog lenne - feleltem. - Szerintem jót tett az a sok szabály és tan, az a rendszer, ami a templomban volt. Elég sok embernek jót tenne ma is, ha eltöltene ott néhány évet. Fegyelem, rend és egészséges, sportos életben lenne részük. Sok emberre rá férne - ejtettem meg egy kis mosolyt.
A pincér távozik, én pedig újra ejtek egy kis mosolyt, csak most Haruto gesztusán a vizet illetően, majd figyelemmel kísérem a mondókáját a gyökereinkről és a csirkés ételről, amit édesanyja biztosan rettenetesen finoman készíthetett el. Néha én is így érzek. Sokszor nekem is van honvágyam, de most már rengeteg minden ide köt és nem lenne túl könnyű magam mögött hagyni mindent, hogy hazamenjek. De, ha már itt vagyok Amerikában, igyekszem magamnak megteremteni az otthonos környezetet.
Figyelmesen követtem a tekintetét és láttam, hogy nagyon elmerengett. Talán a múltján? Talán a családi életén? Nem tudhattam, de volt egy olyan érzésem, hogy bizonyára nosztalgiázhat.
Lassacskán újra visszatért közénk, ám nem voltam lenyűgözve attól, ahogy a fiamról beszélni kezdett. A legszívesebben felugrottam volna az asztalra és lerúgtam volna a fejét, de tudtam, hogy ezt itt és most nem tehetem meg. Értettem a célzást és ez nagyon nem tetszett.
Jelentőségteljes tekintettel néztem rá.
- Érdekes ez számodra? - kérdeztem kissé mogorván, utalva rá, hogy ő ne foglalkozzon a fiammal és a dolgaival.
Közelebb hajolt, nekem pedig kedvem lett volna megfejelni, de természetesen nem tettem. Majd ha eljön az ideje laposra verem. Nem lenne példátlan.
- Szerinted minden örökké tart? - kérdeztem vissza. - És ha eladom a cégem?

- Nem, dehogy gondoltam - feleltem, bár nem bántam volna meg túlzottan, hogy ha eltűnt volna a francba, mert több kellemetlenséget okoz, mint amennyi kellemes percet, bár azért anyagi haszon van a jelenlétéből. Néha nem tudom eldönteni, hogy jó, hogy van, vagy sem. Rengeteg kellemetlen percet tud okozni már csak a puszta jelenlétével is és tudom jól, hogy élvezi.
Szúrós szemekkel néztem rá, mikor ismét előtört belőle a "perverz". Jó páran néztek minket és füleltek is, hogy mi történik és eléggé zavaró volt, hogy lassan fél New York meleg párnak hisz minket. Nem igazán értettem mire jó neki ez a játszadozás, mi célt szolgálhat. Csupa kérdőjel volt a szemeim előtt és már az érintése is hidegrázós volt.
Sóhajtottam, majd rendeltünk is és hátradőltem, miközben ő kiselőadást tartott nekem a gasztronómia titkairól.
- Nem eszek hamburgert - feleltem, hiszen én lettem volna az utolsó, aki odáig süllyed, hogy az amerikaiak szemetét egye. Szerintem ő is tudta, hogy sokkal egészségesebben élek. - Szerintem csak sok hűhó semmiért. Nem látom értelmét ilyen ételeket készíteni - vontam vállat. - Egészségtelen, mint a sima, csak feketében. Olyan, mint a buborékos tea, vagy micsoda. Népszerű, csak értelmetlen és egészségtelen. Nevezz maradinak, de tartom magam hozzá, hogy a hagyományos zöld tea a jó tea - mosolyogtam. Igen, kettőnk közül szerintem én voltam a maradibb.
Felpillantottam rá, mikor szóba került a fancy szó is, majd megforgattam a szemeim. Sóhajtottam és dobolni kezdtem ujjaimmal. Okoska. Hát igen, nekem még bőven volt mit tanulnom az amerikai szlengről és a modern kifejezésekről.
- Hogy jön ide a fiam? - néztem rá meglepetten. Nem értettem miért hozta szóba.

- Szakíthattál volna rám egy kis időt - feleseltem belemenve játékába. Ha így játszunk, akkor az én szerepem a sértett pár szerepe, nem? Akkor legyünk hitelesek, ha játszunk. Mert ő is csak játszik, nem? Ezeket, amiket sokszor mondd, ő sem gondolhatja komolyan. Bár átvitt és nem homoerotikus értelemben még helytálló is a beszélgetésünk szerintem. Csak nem kell belelátni semmit.
De az mondjuk igaz volt, hogy kettőnk közül én voltam az alaposabb és én figyeltem jobban a részletekre, az apróságokra. Pedig neki is illene, noha tudom, nem vagyunk egyformák.
Az ételekre tett megjegyzését egy sóhajjal díjaztam, majd megvontam a vállam. Ő dolga. Igaz, magam sem tudom mennyi az alapja a vallási és tudományos dolgoknak az ételekről. A vallás vélekedik valahogy, ahogy a tudomány is. Annyi különbséggel, hogy a tudományos álláspontok gyakran változnak. Együnk zsírt, ne együnk. A vörös hús nem rákkeltő, de később már rákkeltőként nyilatkoznak róla, mert voltak új vizsgálatok. A vallás hosszú évszázadok óta mindig ugyanazt tanítja az étkezésről is. Bizonyíték semmire sincs, de azt gondolom az a tudomány sem hiteles, ami mindig mást mondd. Szóval egyéni megítéléseinkre hagyatkozhattunk csak.
Bár volt igazság abban, amit mondott, nem hiszem, hogy a helyzet annyira rossz lenne, mint hiszi. Eddig még nem voltak panaszaim az egészségemet és a fizikumomat illetően.
Lapozott az étlapomon, én pedig végigolvastam, de hittem ajánlásának és a karfiol steak mellett döntöttem.
- És miért is fancy a fekete pogácsa? Ezt nem értem. Bár lehet csak én vagyok járatlan az ilyesmiben. Valamitől különleges a színe miatt? Mármint... valami luxus szósz, vagy egzotikus fűszer színezi feketére? Vagy csak fancy, mert fekete és a fekete szín népszerű? - kérdeztem, noha azt sem tudtam mit jelent a fancy szó, de ezt nem fogom az orrára kötni.

- Egy hónapja. Az ember azt hinné, ha már ennyit jelentek neked, akkor jobban odafigyelsz a dátumokra is - szúrtam oda. - De látom, még mindig nem jelentek neked eleget, mert nem ügyelsz a részletekre - mondtam, de hogy én miért figyeltem oda? Én mindig mindent számon tartottam, így azt is, kivel mikor volt az utolsó üzleti megbeszélésem, vagy épp kinek-mikor vertem be utoljára a képét. Szerettem odafigyelni saját életemre és arra, mi mikor történik benne és annak milyen vonzata van.
Haladtunk befelé az étterembe, mely kedvemre való volt. Tetszett. Meg kell hagyni, bűnöző létére elég jó ízlése volt. De az is igaz, hogy a hozzá hasonló kifinomult bűnözőknek amúgy is remek ízlése szokott lenni, ami egyébként elmondható a megjelenésére is. Mindig elegáns, jó vágású volt.
Személy szerint én a vegetáriánus étrendet részesítettem előnyben. Már neveltetésemből adódóan is. A templomban mi nem ettünk húst, mert úgy tartották a tanítók, hogy megmérgezi a lelket és a testet. Az állatokat meggyilkolják, így a leölt állatok húsával mi is elfogyasztjuk az állatok félelmét, rettegését, a halál előtti érzéseit, amik megmérgeznek minket. Hogy ebben volt-e igazság, nem tudhattam, de inkább salátákat és magokat szoktam enni, vagy pékárukat és leveseket. Ritkán, de ettem húst, bár jól meggondoltam hol és milyet, kivéve, ha vendégségben voltam és kénytelen voltam illemből mindent megenni, ami nem tűnt életveszélyesnek.
Mikor kihúzta nekem a széket, leültem, behúztam magam a helyemre, de láthatóan mosolya töretlen volt, ám én nem mosolyogtam. Volt köztünk egy váza virág, noha azt vacsorapartnerem igen hamar eltette az útból.
- Nos, mivel készültél a mai "randevúnkra"? - tettem fel a nap kérdését és az étlapra néztem. - A helyedben nem ennék itt semmilyen húst. Amúgy sem tesz jót. De te tudod, te egészséged - oktattam ki. Na nem, mintha túlzottan érdekelt volna az egészségügyi állapota, csak egy jó tanács. Kár lenne, ha ilyen fiatalon tönkre tenné magát. Nem lenne buli, ha olyan könnyen laposra tudnám verni, mert a sok hús miatt megbetegszik és meggyengül. Nameg az üzleti viszonyunknak sem tenne jót, ha ágynak esne és ott is maradna. Persze lehet csak legenda, vagy babona, de miért kockáztatna?

Életem során mindig nagyon igyekeztem független lenni és elkerülni azokat a helyzeteket, hogy kiszolgáltatottá váljak bármilyen élethelyzetben is. Ha függünk, az azt jelenti, hogy kiszolgáltatottak vagyunk. Márpedig én ezt nem engedhettem meg magamnak, mégis az élet néha szeret keresztbe tenni. Buddhistaként tisztában vagyok a karma működésével, tudom, hogy minden okkal történik, mindennek van egy keletkezése. De mit is értek azon, hogy az élet keresztbe tesz? Azt, hogy mégis csak volt egy olyan mozzanata az életemnek, ahol kiszolgáltatottá váltam.
A cégem jól jövedelmezett, a termékeimet jó áron tudtam tovább adni, olcsón, de ehhez nagyban hozzá járult az is, hogy Haruto cége nekem nagyon jó áron szerezte az anyagokat, amik az előállításhoz kellettek. A gond csak az volt, hogy így rákényszerültem, hogy fejet hajtsak neki és olyan dolgokat is elnézzek neki, amit másoknak nem. Ha felrúgom vele az üzleti kapcsolatomat, lehet, hogy sosem találok egy másik ennyire jövedelmező beszállítót és a termékeim ára akár a duplájára is nőhet a megemelkedett költségek miatt és egy nagy vevőtábort veszthetek el, ami hatalmas bevételi kiesés nekem és a hirtelen áremelkedés miatt a vevők még rossz híremet is kelthetik.
A gond részben ez. A másik pedig az, hogy Haruto nem egy átlagos üzletember, hanem egy maffiózó, akivel gyakran verjük egymást laposra, ha úgy hozza a sors. Továbbá nincs túl jó hatással a híremre, hiszen a médiában egyre inkább úgy tűntünk fel, mint holmi szerelmes pár, pedig a szerelemhez annyi közünk volt, mint Hitlernek a Buddhista szerzetesi élethez. Én lennék a legmeglepettebb, ha kiderülne, hogy Huang valóban szerelmes belém és nem csak azért teszi, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon engem.
Ismét egy találkozó, ismét egy kellemetlen vacsora. Nem tettem szóvá, jobb volt ezen békében túlesni és majd ráérek laposra verni, ha egyik este összezörrenünk, amikor a másik arcunkat vesszük elő.
Szinte percre pontosan érkezek meg és parkolok le a vörös Cabriommal, aztán ki is szállok belőle. Már a megjelenése és a mosolya is elborzasztott, mert ez már annak az előjele volt, hogy ismét egy nagyon kellemetlen estének nézek elébe. Nem, ez akkor sem lenne kellemesebb, ha nem tudnám, hogy ki is Haruto valójában. Akkor is kellemetlen lenne, hogy egy meleg párként tűnünk fel a médiában, ha nem tudom, hogy ki ő, de így ez még rosszabb.
Kedvem lenne eltörni a karját, mikor a derekamnál átkarol. Talán egy fejjel lehetett nálam magasabb, ami még kellemetlenebb volt, hiszen dominánsabbnak tűnt így, de mindketten tudjuk, hogy a magasság nem jelenti azt, hogy ne tudnám jól fejbe rúgni, ha akarom. Mindennek megvan a módszere, én pedig elég gyakorlott vagyok benne, hogy felugorjak fejmagasságba és két lábammal is képen rúgjam közben.
Csak azt tudnám: őt ez miért nem zavarja? Pedig nem is meleg. Vagy igen? Már magam sem tudom... de úgy tudom volt csaja. Bár... ha a saját életemet megnézem, jobb ha én nem mondok semmit.
- Remek - mondtam, de igazán remek akkor lenne, ha egy jó hosszú svédasztal két végében ülnénk. Ő az egyikben én a másik végében. - Látom ma is kifogástalan jókedvedben vagy. - Persze, hiszen szívhatja a vérem. - És éhes is vagy, vagy csak egy süteményt fogsz elnassolni? - azon túl, hogy megszívja magát a véremmel és az életenergiámmal.