Ilyenkor egyszerű mondani, ne aggódj. Egyszerű, de megvalósítani még is nehéz. Persze, lehet az egyész csak beletörődés kérdése, ám még sem vagyok rá képes. Akármekkora, s olykor akármilyen marhaságokat mond, akkor is az marad. De ez az egész, ez a betegség...vajon mennyire lehet súlyos? Vajon a legjobb dokikat kapta? Vajon olyanokat, akiket megérdemel?
-Ez a ne aggódj, elég nehezen fog menni. Remélem tudod...-halványan elmosolyodtam, aztán sóhajtottam, s fejet ingatva léptem ki az erkélyre.
-Szólni fogok!-már ezt is előrelépésnek gondoltam.-Hmmm?-megtámasztottam magam a korláton, s első blikkre bizony nem tudtam miért is vagyok klassz, azonban nem kérdeztem vissza, csak elmosolyodtam.
-Nem árt ha tudja! Készülj fel egy óra szitkozódásra, én is várni fogom a hívását...-amiben persze biztos voltam. Még mindig akadt olyan pillanat, mikor fura volt, hogy nem tartozunk felelősséggel már a gyerek döntéseiért, hisz már bőven eltelt annyi idő, higy tudja mit is akar, s mi az, amit be is vállal érte.
-Beugrok a boltba pár cuccért... Utána...ismered a kávézót a harmincadikon? Oda fogok beugrani.- visszamentem a lakásba, s zsebembe ejtettem szabad kezem.-Dobj egy üzenetet, ha jössz!

Rögtön volt már olyan sejtésem, hogy apám nem fog stresszes helyzetbe lökni, inkább támaszom lesz, minthogy generálja a problémát. Meg is értem. Nem is akartam, hogy még miattam is aggódjon.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. - nyugtatom meg, ám a mosolyom sehol sincs. Ugyanúgy aggódok, ahogy ő is teszi. Csak még sosem csináltam ilyent és nem tudom hogyan kezdjek neki. Bár mindenki így van az új dolgokkal, nem? Bár cseppet sem bíztató az, hogy bogyókat kell szedjek...de mindent vagy semmit alapon bevállalom, ha ezzel melózhatok tovább. A vérnyomásmérő kérdéses, mert nálam nincs, nem kaptam, de apám felhozza, hogy náluk van egy, így mély levegőt veszek és kifújom. Megoldódott a probléma.
- Kösz. Majd átugrok érte. - állok fel végre az ágy széléről, hogy az ablakhoz sétáljak, hiszen a három hónap itthonlét egy kicsit ijesztő. Mióta besoroztak ilyen sokáig még nem jártam ide haza. És nem emlékszem arra sem, hogy apa itthon tartózkodott volna fénykorában hosszabb távon. De igaza van, kell a pihenés. Felhozza a gyerekágyat, amire meglepődök, de aztán el is mosolyodok.
- Ha meg van már minden és mindennek meg van a helye, akkor persze hogy segítek. Csak szólj mikor. - döntöm oldalra a fejem, hiszen nem lehetek örökké morcos a téma miatt, nem?
- Hé öregem. - hívom fel a figyelmét kicsit, közben megindulok a lépcső irányába. - Klasz vagy.
Nem azt mondom, hogy feldobta a napomat, de az biztos, hogy egy fokkal jobban vagyok, most hogy beszéltünk. Felveszem az ajtó melletti szekrényről a kulcsomat és körül nézek kicsit még, mit is hagyok otthon.
- Most lépek anyához, neki is elkellene mondanom ezt, nem? - húzom el a számat, hiszen jobb ha tőlem tudja meg mi van, mint mástól. Visszalépek az asztalhoz, hogy magamhoz vegyem a papírjaimat, majd azokkal lépek ki a lakásból.
- Merre leszel? Ha végeztem anyánál, beugranék a kütyüért. - érdeklődöm, de az sem baj, ha nem lesz elérhető, a srácok is biztosan odaadják a mérőt, ha odaszól nekik, vagy ha nem, akkor is hozom. Hamar leérek az autómhoz, ahol aztán kipityentem, majd be is szálok, de nem indítok még.

A vérnyomás mérés még nem olyan vészes, azonban vannak olyan dolgok mik már késztetik elgondolkodásra az embert. Vajon mi okozta? Vajon a stressz volt, amivel ez a meló jár? Vajon a rengeteg feszültség? Vajon az anyjának lesz igaza, és mindez nem a legjobb elhivatottsàg volt?
-Stresszhelytetet?-szaladt fel a szemöldököm, s rá kellett döbbennem, az egy olyan dolog, amit a gyerekem esetében nem vállalnék be. Maximum ott lehetnék támogatásnak, de ennyi az egész. -Figyelj...ha kell támogatásnak ott lehetek...a stresszes szitunál. Kifogod bírni azt a pár hónapot! Utána mehetsz vissza! Nem lesz gond. Belövik a bogyót...-bár úgy éreztem az állandó gyógyszerszedés kihatással lehet mindenre. Vajon fogják engedni hogy terepre menjen?
-Valahol kell lenni egynek az irodában. Pár hónapja szereztük a srácokkal...Elvigyem?-morfondíroztam.
-Nem tudom...pihensz. segítesz kiságyat építeni...-elmosolyodtam.

- 24 órás vérnyomásmérést kell holnap csinálnom. Ezzel kell majd a következő napokban megjelennem. Utána majd megint megbeszéljük a továbbiakat. Bár a doki azt is javasolta, hogyha lehet, iktassak be egy- egy stresszhelyzetet és úgy is mérjek vérnyomást... - magyarázom azt, amit a doki is említett menet közben. És most jön a java. Ahogy apa kérdése is ezt igazolja.
- Az egy hónapból három lett a gyógyszerbeállítás miatt... - húzom el a szám és egy hirtelen mozdulattal ülök fel, majd teszem le a lábaimat a talajra. Szabad kezemmel a hajamba túrok, amolyan stresszlevezetés. Sosem szedtem gyógyszereket, erre talán egész életemre szednem kell majd. Kurvára nem örülök.
- Van vérnyomásmérőd? Ami működik is? - kérdezem mosolyogva, mert ha nincs, akkor az első utam vagy az anyám lesz, vagy visszamegyek a dokihoz, hogy adjon egyet, amiben meg is bízik. És akkor anyámhoz is mehetek a papírjaimmal, hogy elolvassa, hogy elhigyje mindezt. Nem mintha a szavamnak nem hinne, de azért mégis...
- Mi a szart csinálok három hónapig itthon? - mormogom szinte csak magamnak, hiszen biztosan feltalálom magam, de ez elsőre rohadt ijesztő és baromi sok idő. Talán Aerithnek is meg kellene mondanom, de minek is? Lehet sosem találkozok már vele...

Vártam a hívását. Vártam, hisz fontos volt, s a telefont sem tettem el magammellől. Érdekelt mi lett az eredmény, s az amit leírt, amennyit leírt kellőképpen vészjóslónak hatott ahhoz, hogy nagyobbat dobbanjon szívem, s egy pillanatra visszafolytsam légvételem, mikor a csörgés pillanatában felvettem.
-Szia! Na milyen lett az eredmény?-felkeltem az ágyról, s az ablakhoz sétáltam, hol egy darabig álldogáltam, aztán kimentem a konyhába.
-Pitvari tachycardia?-kérdeztem vissza, megdörgölve tarkóm.-Folyamatosan vacakul ketyeg, vagy csak stressz helyzetben? Nem vizsgálgatnak tovább?
A családban, legalább is ami az én részemet illeti, szerencsére az ilyesmi mindenkit elkerűlt. Az anyja részéről meg, talán a dédanja sorolható ebbe a kategóriába, bár már magam sem tudtam igazán.
Tudtam, fontos lehet számára is, hogy visszamehessen a többiekhez, de az egészség fontosabb volt.
-Mondtak valamit, hogyan akarják kezelni?

18:07

Aggódtam. Sok minden járt a fejemben, hogy ezt megemésztenem is megkell, hát még a másik elé, hogyan is adagolhatnám. Az ágyban fekve pihentettem a beszélgetésünket, mikor apát érte a hívásom. A plafont figyelve pörögtek a gondolataim, mozdulatlanul mosolyodtam el és pillantottam másik irányba. Még jó, hogy nem kell perceket várni, hogy felvegye. Várt.
- Szia. - köszönök automatikusan, mintha nem korábban tettem volna mindezt meg írásban. De hát a jó nevelés teheti. Mindegy. Tényleg nem tudom hogyan is foghatnék neki. A papírjaim az asztalon vannak odalent és hát nem 1-2 db van belőle. Minden eredményem kinyomtatták, mindenem kiváló eredményt ért el, kivéve egyet.
- Pitvari tachycardiát észleltek. Az utóbbi hetekben alakulhatott ki, mikor terepre mentünk és túl sok volt a látnivaló...túl gyorsan vert a ketyegőm és nem pumpálta hatékonyan a testem többi részébe a vért. - foglalom össze röviden a dolgokat, amiket az orvosom is mondott és a képeket is átnyálaztuk, hogy megértsem a mondanivalóját. Keserűség lesz úrrá rajtam, megszívom az orrom... bár a könnyeimet nem könnyen eresztem útjára. Még nincs minden veszve. Max csak akkor, ha saját felelősségre sem engednek vissza terepre. Aztán anyámat még fel sem hívtam ez miatt...semmit sem tud.