Őszintén örülök annak, hogy Juliet itt van. Eddig fel sem fogtam, hogy mennyire szükségem van látogatókra. Ha van itt velem valaki akkor újra remény csillan fel bennem, hogy még nem vagyok teljes mértékben elszakadva a külvilágtól és van esélyem visszatérni. Persze sok pénz ki esik így most, hogy nem vagyok képes dolgozni, de tudom azt, hogy most erre van szükségem. Egyáltalán nem érné meg az, hogy esetleg elmegyek egy fotózásra, de közben folyamatosan rettegnék. Nem tudnék oda figyelni a munkára és ez valószínűleg az arcomon is látszódna. Eddigi társaságom egyedül Aubrey volt a rendőrök közül, akivel elkezdtem szorosabb viszonty ápolni. Persze senki sem tudhatja, hogy alakul valami köztünk mert akkor elvileg rögtön levennék az ügyről azt pedig egyikünk sem szeretné. Jó érzés az, hogy belsőbb információkat megtudhatok a nyomozás folyamatáról. Tudom ezáltal pedig azt, hogy a rendőrségnek jelenleg 2 gyanúsítottja van a listájukon, és be kell majd mennem szembesítésre. Remélem tényleg elkapták az igazi elkövetőt, mert már nagyon hiányzik a régi életem. Hiányoznak a barátaim, a munkám, minden.
Miután Juliet mondta, hogy most nem kér semmit, leülök mellé a kanapéra és figyelmesen hallgatom a lányt. Látszik rajta, hogy őszintén sajnálja azt amin jelenleg keresztül megyek. Érzem a kisugárzásán, hogy tényleg szeretne segíteni rajtam, nekem pedig engednem kell ezt. Ha sosem engedem, hogy segítsenek rajtam akkor sosem fogok tudni kimászni ebből a hatalmas gödörből amiben jelenleg benne vagyok. Muszáj kimozdulnom, mert begolyózok, ha még nem tettem volna ezt meg. A saját árnyékomtól is félek jelenleg, de a merénylő pont ezt akarta elérni, hogy még a saját házamban is rettegjek.
- Régen én sem igazán hittem abban, hogy egy agytúrkász tud segíteni a problémákon, de annyira elkezdtem begubózni, hogy muszáj volt segítséget kérnem. És az űléseink tényleg segítenek a lelkemen, szóval egy pillanatig nem bántam meg, hogy volt elég erőm segítséget kérni. – magyarázom el neki, hogy én is eléggé szkeptikus voltam a pszichológusokkal kapcsolatban, de tényleg tudnak segíteni.
- Az a baj, hogy hiába próbálok türelmes lenni önmagamhoz, csak az jár a fejemben, hogy mennyi munkám esik ki így, hogy nem vagyok képes kimozdulni...az egyik hang a fejemben folyamatosan mondogatja, hogy szedjem össze magam és mozduljak ki, de a másik hang aki a félelemért felelős, sokkal erősebb... – szerintem a lány az első akinek képes vagyok ilyen mély érzésekről beszélni. Ha jól emlékszem még Aubrey-nak se mondtam el, hogy mik szoktak a fejemben járni.
Kedvesen elmosolyodok reakcióként arra a mondatára, hogy bármikor felhívhatom őt. - Megvan a számod igen, és nagyon aranyos vagy, hogy ezt felajánlod, de nem szeretnélek az éjszaka közepén zavarni. Azért, mert én nem tudok aludni, te még kipihenheted magad. – kedvesen mosolygok és pár pillanatra a lány társaságában el is felejtem a félelmemet.
- Jóó, rávettél, menjünk. – mondom nevetve és a fejemet fogom. El se hiszem, hogy ebbe most én tényleg belementem. Kifogok mozdulni a házból. Ez óriási előre lépés az állapotomat tekintve.

Bevallom őszintén örülök Juliet érkezésének. Muszáj valakinek kirángatnia engem ebből a letargiából, mert tényleg 0-24 csak a szobámban kuksolok és nem megyek ki sehova. Néha még a kertembe is nehezemre esik kimenni, pedig tényleg csomó rendőr őrzi a házat. Régen imádtam a kertben időzni: imádom a medencét és a jakkuzzit, rengeteg gyönyörű virágom van. Imádtam kertészkedni is, vagy csak reggelente kint ülni a teraszon egy finom kávéval és csodálni a kertet amibe tényleg nagyon sok időt és munkát fektettem bele. Most pedig...mindent elvett tőlem az a bizonyos illető. Még a saját házamban is félek. Éjszaka is amikor kimegyek a mosdóba vagy lemegyek a konyhába egy pohár vízért, felkapcsolom az összes lámpát, aztán pedig sietek vissza a szobámba.
Leteszem a kaputelefont majd elsétálok az ajtóhoz, hogy ott várjam a lányt. Nem akarom, hogy eltévedjen, mert azért elég nagy a ház meg a kert is.
Miután beengedtem intek neki, hogy kövessen és bemegyünk a nappaliba. Ott található egy nagy kanapé, plazma tv, dohányzó asztal, nasik, bár nem sok időt szoktam itt tölteni mostanában. Egyedül talán a szobámban érzem biztonságban magamat, jól bebugyolálva magamat a meleg és puha takarómmal.
- Igazából örülök, hogy itt vagy, mert legalább van esély arra, hogy sikerül kirángatnod ebből a melankólikus állapotomból. Jár hozzám pszichológus is, egész jók az üléseink, kedves nő, szeretek vele beszélgetni. – mondom kedvesen miközben leülök a kanapémra. - Apropó, kérsz kávét vagy valamit inni? – kérdezem kedvesen és halványan mosolyogva. Igyekszem jó vendéglátó lenni, meg nem szeretném, hogy szomjazzon itt nekem. Kajám viszont nem nagyon van, mert rendelni szoktam. Mostanában nincs lelki erőm elmenni bevásárolni és itthon főzni. Ha van is nagy bevásárlás akkor az egyik rendőr kísér el vagy egyik barátnőmet kérem meg, hogy hozzon nekem pár dolgot.
- Igazából azóta a nap óta mikor behunyom a szemem, rémálmaim vannak...mindig arra riadok fel, hogy sikerült lelőnie és meghaltam... – majdnem minden éjszaka ziháltan ébredek fel és pár pillanatig azt sem tudom, hogy hol vagyok. Kell pár perc mire eszembe jut, hogy ez csak egy rémálom volt. Egy valóságos rémálom…
- Jó ötlet lenne meg minden, de az eset óta nem merem kitenni a lábam a házból...pedig el sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzik a régi életem. – tekintetem és az arcom is elszomorodik. Tényleg hiányzik minden.

Amióta jár hozzám pszichológus azóta azért jobb állapotban vagyok, bár nem teljesen érzem még rendben magam. Fogalmam sincs, hogy vajon mennyi időre lenne szükségem, hogy feldolgozzak egy ilyen traumát. Legnagyobb gondom az, hogy a munka nem vár meg, sajnos – vagy nem sajnos - ,de nélkülem is mennek tovább, nemsokára kezdődik a Divathét én pedig jelenleg a házamat se merem elhagyni, nemhogy még akkor több ezer ember előtt vonuljak végig védtelenül ahol bárki és bármikor bántani tud engem.
Sajnos a rendőrség továbbra sem jutott előrébb, nem kapták el még csak a gyanúsítottat se, ez pedig csak továbbtáplálja az amúgy is eléggé nagy félelmemet és az agorafóbiámat. Hiába vannak rendőrök a ház előtt még így is kulcsra zárok mindent és alvás előtt átnézem az összes ajtót és ablakot. Mondhatni eléggé megszállott lettem az utóbbi időben a baleset óta.
Épp vacsorát készítek a konyhában amikor meghallom a kaputelefon csörgését. Nem tudom, hogy ki lehet az hiszen Ms. Riggs-el nem beszéltünk meg mára találkozót és nem is várok senkit, ígyhát nagy érdeklődően sétálok oda a telefonhoz és felveszem majd beleszólok. Halványan dereng valami a lányról. Egy Victoria Secret’s eseményen voltunk és ő készítette a hajamat meg a sminkemet is. Tényleg jó munkát végzett, ügyes volt. Viszont mikor felhozza a merénylet napját, kiesik a telefon a kezemből és lefagyok. Újra átélem a dolgokat, de sikerül hamar visszarángatnom magam a valóságba, majd felveszem a földről a telefont és beleszólok.
- Szia. Persze, gyere csak be. Mond kint a rendőrnek, hogy beengedtelek és akkor nem fog akadékoskodni. – mondom, majd megnyomom a kapunyitónak a gombját és kinyitom a bejárati ajtót is, ott várok a lányra.
Hm, friss levegő...nem is tudom mikor éreztem utoljára. Ez az első alkalom, hogy ennyire kimerészkedtem a levegőre, szóval ezt eléggé nagy előrehaladásnak könyvelem el magamban.