there seems to be no sign of intelligent life anywhere
Az év ezen kezdeti szakaszában a tanári karral történő beosztásunk állandóan egy kibogozhatatlan kavalkádba fordul át és ez idén sem hazudtolta meg magát, ahogyan a másodikos osztályt felkarolva másodmagammal indulunk neki egy már két hónappal ezelőtt is eltervezett kirándulásuknak. Mr. Randall tanárúr vagyis a másodikosok osztályfőnöke a hétvége felé tér csak haza megszokott és szerinte jól megérdemelt év végi utazásából, ezért én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy elkísérjem a kicsiket csillaglesre, Veronica társaságában. Ahogyan én is, úgy ő is csak a helyettesítő szerepet tölti be, noha ő már jól ismerte a felügyeletünk alá vont diákokat, én viszont kevésbé. Hírből hallottam ezt azt, de az én világom az első osztállyal be is zárult, lévén, hogy az osztályfőnök szerepet töltöttem be náluk. Bevallom, valahol tartottam is tőle, hogy túl kicsik még ehhez az egész csillagok-bolygók témához és nem igazán fogja őket lekötni, de Veronica még a buszra felszállás előtt megnyugtatott, hogy egy-két srácon kívül az osztály többi része rendkívül lelkes, kíváncsi és kezelhető is, ezért az odafelé vezető úton megpróbáltam kizárni a kételyeimet és azon gondolataimat, melyet ez az érzelem mérgezett meg. Az út csak egy negyed órás időintervallumot vesz igénybe, viszont a sorban állás kicsit hosszabbra nyúlik a befelé igyekezők miatt. Veronica veszi át a vezető szerepét azzal, hogy előre megy a jegyünket elintézni, én pedig hátramaradok a kicsikkel és különös figyelmet fordítok arra az ikertestvér-párra, akikre a kollegina korábban már rámutatott. Egyelőre még nyugodtan leskelődnek, de úgy érzem ez hamarosan megváltozik. Nekem is van egy fiam és a túlzott csend sosem jelent jót. Annyira el is veszek mindebben, hogy már csak egy a kabátomba kapaszkodó apró kéz zökkent vissza a jelen pillanatába. - Juliet néni, foghatom a kezét? - nagy barna szemek pislognak fel rám az egyik kislány által és szinte kérlelnek, hogy igent mondjak. - Persze, gyere. - óvatosan ejtem fogságba a kesztyűbe bújtatott kezét és már csak ezután pillantok le ismét rá. - Jobb így? - a válasz mosoly és heves bólogatás formájában érkezik, melyet egy a háttérben felszólaló hang követ. - Juliet néni, pisilnem kell. - az ikrek egyike toporog a sorban, amely után legalább hárman is a 'nekem is' szöveggel folytatnak. - Hamarosan beérünk most már, utána egyből megkeressük a mosdókat. - a sor tényleg csökkent, de még ketten így is vannak előttünk. - De nekem mooost kell. - érkezik az ikertől az elnyújtott követelőzés, amelyet visszhangként követ a többi. Egy apró sóhaj bukik ki belőlem, majd próbálok valami biztatót mondani nekik. - Kitartást srácok, már nem sok van.. - tekintetemmel Veronicát keresem, aki mintegy végszóra érkezik meg hozzánk. - Huh, ez káosz volt, de gyertek, egy másik bejáraton át kell bemennünk. Csoportok kiváltsága. - jegyzi meg szórakozottan és már szedné is elő a programfüzetet, de még időben elkapom tőle. - Először mosdó, mielőtt balesetek történnek. - jegyzem meg neki fojtott hangon, mire Veronica a kicsikre néz és csípőre vágja a kezét. - Nem megmondtam, hogy mindenki menjen el indulás előtt? - a kérdés után egyként érkezik az elcsigázott 'de' válasz, viszont ezután sietősebbre vesszük lépéseinket, hiszen a menetrendünk adott, már csak az a kérdés, hogy ilyen tempóban lekésünk mindent vagy sem. A mosdó után a gyerekek az ajándékboltot támadják be, a bolygók viszont csak minimálisan kötik le a figyelmüket a planetáriumi kirándulás alatt, sokkal inkább szórakoztatóbb nekik, hogy az üdítőjük nagy részével a mi ruhánkat ajándékozzák meg. Jelenleg egyszerre keveredik a blúzomon a narancsos üdítő és valami málnás szörp illata. Öt percünk van még, hogy elérjünk a következő helyszínünkig, ahol a csillagokban merülhetünk el majd mélyebben és tudományosabban, a megadott helyen viszont csak egy szőke hajú lányt találunk. - Nyugtasson meg, hogy ugye maga lenne az idegenvezetőnk? - kérdez rá Veronica, de mielőtt bármilyen választ is kaphatnánk tőle egy idősebb szervezőnek tűnő hölgy szólít meg minket, pontosabban a lány felé intézve szavait. - Az első csapat indulhat is, hogy tartsuk magunkat a menetrendhez. - azzal a lendülettel sarkon is fordul, mi pedig várakozással telve pillantunk a lány felé hogy tőle tudjuk meg a következő lépésünket, noha ő sem tűnik kevésbé elveszettnek nálunk.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Túl sok stressz ér az új munkámban, bár nem egészen erre a fajta stresszre számítottam. Max az örültbe kerget, és közben a közelségével felperzsel. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de már most félek. Kellett egy kis szünet, így kivettem az egyik napot, és az egyik hobbimnak áldoztam, a csillagászatnak. Ilyenkor mindig a planetáriumba megyek, és elmerülök a világűr szépégében és rejtélyeiben. Ez a nap mégis mást ígért nekem. Az előadóterem bejáratánál álltam sorba minden várakozóval, mikor valaki hozzám szól, hogy nyugtassam meg, én vagyok az idegenvezető. A gondolataimból visszatérek a jelenbe, és meg sem tudok mukkanni. Főleg miután, az egyik szervező hozzám intézi a szavait. Trudyt jól ismerem, ő is engem. Fogalmam sincs, hogy miért teszi ezt velem. Ha gondjuk van a munkaerővel, igazán szólhatott volna. -Hát nem egészen, de segítek önöknek. - nézek zavartan a tanárnők felé, akik nyakán ott csüng vagy egy tucat gyerek. Na igen, aranyosak, nagyon. Azonban emlékeztet, miért egyetemi tanár lettem. Sok diákom megrekedt néha a viselkedés szintjén egy hatévesnél, de azért többnyire felnőttekkel dolgozom. Persze egy napon szeretnék gyereket, de előbb a karrier. Miközben bevezetem őket az előadó terembe, szúrós szemmel Trudy felé nézek, és látom, hogy jókat mosolyog. Egy dolog, hogy törzsvendég vagyok itt, és állandóan itt lógok, ha valaki felbosszant. Ami valljuk be gyakran megesik, de akkor is túlzás engem bevonni a planetáriumi dolgozók közé. Még csak hobbi szinten teszem ezt. Nem mondom, hogy nem gondolkodtam el azon, hogy asztrofizikát hallgassak az egyetemen, de még nem állok erre készen. -Kérem erre jöjjenek, és kettes sorban. - mutatok az ajtó felé, ami az előadóterembe vezet. -A jegyük megmutatja hová kell leülniük. - teszem hozzá mosolyogva, közben azon agyalok, hogy mit fogok Trudyra zúdítani. Alapjáraton kedves ember vagyok, és higgadt, de mostanság túl sok inger ér. Mondjam ez? Az inger neve Maximillian Goltz, és bizony felperzsel tőle a vérem, de néha a vérnyomásom is. Szóval igen, ide lenyugodni jöttem, erre mi lesz? Vezethetem a kiscsportot hála Trudynak. Azonban egy részemnek jól esik a bizalma, ezt be kell vallanom. Ráadásul hirtelen valamiféle izgalom kap el, mikor arra gondolok, hogy én fogok beszélni a csillagokról olyanoknak, akiket ez szintén érdekel. -Nos, hamarosan elkezdődik az előadás, és Trudy, a hölgy ott. - mutatok felé. - Hamarosan el is kezdi nektek mesélni a világűr csodáit. Addig kérem foglaljanak helyet. - mutatok a nézőtér irányába. Közben Trudy elindul felém, én meg igyekszem haragudni rá, de mire ideér, nem megy. -Átvennéd kérlek? Nekem sürgős dolgom akadt. - néz rám boci szemekkel, én meg képtelen vagyok megszólalni. -Én? De én nem dolgozom itt, és csak hobbi szinten értek a csillagászathoz. - pislogok zavartan Trudyra, de ő köti az ebet a karóhoz. Magam sem tudom, hogyan, de végül belemegyek. -Menni fog az. Mai téma a Naprendszerünk. Mivel a közönség eléggé fiatal, kérlek magyarázd nekik leegyszerűsítve. - mosolyog rám Trudy, aztán ott sincs. Ha rajzfilmfigura lenne hagyott volna maga után egy Trudy formájú felhőt. Hármat pislogok, mielőtt mély levegőt vennék. Felveszem a fülest, és a terem elejébe sietek, a srác az irányítóban, Kevin, ha jól emlékszem, már el is indítja az egészet. Legalább megvárhatta volna. -Jó napot kívánok, a nevem Odette, és ma én fogom önöket elkalauzolni a csillagok közé, pontosabban a mi naprendszerünkbe, ahol a Föld is található. Naprendszernek a tér azon tartományát nevezzük, amelyben a Nap gravitációs ereje uralkodik. Központi helyzetű égitest a Nap: egy átlagos méretű és tömegű, sárga színű csillag. Nyolc nagyobb égitest kering körülötte, amelyeket bolygóknak nevezünk. Ezek Naptól távolodó sorrendben a következők: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. Régen kilenc volt, azonban a Plútóról kiderült, hogy törpebolygó. Bolygó besorolását azért vesztette el, mert a Kuiper-övben egy (azóta több) olyan égitestet is felfedeztek, amely nagyobb nála. -Nos kérem a közönséget, még egyszer elmondani a nyolc bolygó nevét: Merkúr, Vénusz, Föld.....- kezdem el és várom a közönségtől, hogy folytassák, és ők lelkesen mondják, főleg a kicsik az első sorban. Egy órával később odasietek a tanárnőkhöz egy kérdéssel, vagyis kettővel, mert Trudy mit ad isten még itt van és nem értek semmit. Éppen velük beszélget. Mikor odaérek el is sétál és csak vállon vereget. -Szép munka volt Odette, tetszett nekik az előadásod. Kérdezd csak az embereket. - tette hozzá, majd elköszönt a tanárnőktől, én meg ott maradtam pislogva. Ez most mire volt jó? Nem értem. Persze szívesen segítek neki, de kétlem, hogy ennyi idő alatt megjárta volna a sürgős dolgát, bármi is volt az. -Tényleg élvezték a műsort? - kérdeztem zavartan a szép szőke szemüveges hölgytől, akit a gyerekekkel bevezettem a terembe, mert bevallom, érdekel a véleményük.
there seems to be no sign of intelligent life anywhere
Kedveltem az osztálykirándulásokat, hiszen általában az iskola olyan helyszíneket választott, amelyek érdekesek - számomra. A gyerekek számára kevésbé és ez abból is meglátszik, hogy még be se értünk, de jobban leköti őket, hogy elkószáljanak egyik majd másik irányba vagy éppen a helyszín legkevésbé érdekesebb helyszínét keressék meg: a mosdót, amit miután felfedeztek, első dolguk megtámadni az épületben lévő büfét, hogy egy újabb nagy adag italt vehessenek magukhoz. A korábban társaságommá vált kislány aprócska keze még mindig az enyémben nyugszik és nem is úgy tűnik, mint aki szívesen elengedné. Mindenesetre, hogy oldjam a hangulatát, kivonom magunkat a többiektől és az egyik ajándékboltba kísérem be őt. Veronica úgyis ott volt velük és a várakozás alatt legalább egy helyen lesznek. Kiderül, hogy a társaságom neve Holly, de ennél többet nem tudok meg róla. Mr. Randall osztálya számomra nem volt ismerős és emiatt nem tudtam név alapján beazonosítani őket, viszont nagyon úgy tűnt, hogy ő az az osztályban, aki nehezen illeszkedik csak be. Számukra mindig nehezebbek ezek a közös kirándulások, emiatt pedig azon leszek, hogy megpróbáljam olyanná tenni neki, amire örömmel emlékszik majd vissza. Megnézegetünk pár kulcstartót, mert Holly most oda vezet, de mikor rákérdezek tőle, hogy elnyerte-e bármelyik a tetszését, egyszerűen csak tiltakozó, egyben félénk fejrázást kapok, végül szorosabban markolja meg a kezemet, hogy ideje tovább haladni. Pár bolygó témájú ajándéktárgyat még megnézünk, de én már tudom, hogy melyik lesz számára a nyerő és ez mosolyt csal az arcomra. - Csüccs le ide, hozok neked valamit. - megpaskolom a boltban lévő egyik ülőalkalmatosságot és miután megbizonyosodok arról, hogy nem fog elmászkálni, már le is akasztok egy hajpántot a többi közül, amelyet gyorsan ki is fizetek és csak ezután térek vissza a kislányhoz. - Csukd be a szemed. - szerintem jobban izgatott lettem, mint ő, de ennek ellenére teljesíti a kérésemet, én pedig eligazgatom barna tincsein a marslakócska-fülekkel díszített hajpántot. Esküszöm, a szívem tudna elolvadni a látványtól. - Kinyithatod. - azzal a kezemet nyújtom felé és amikor megfogja, a falon lévő tükörhöz vezetem őt. - Na, hogy tetszik? - egy ideig nem igazán érkezik válasz, még úgy tűnik barátkozik vele, de aztán mikor én is előveszem a saját hajpántomat és felrakom, már szélesebb ívet ölt arcán a kezdetleges bátortalan mosoly. - Tetszik. - feleli végül egy lelkesebb bólintással és ez engem is jobb kedvűvé tesz. - Nagyon csinosak vagyunk, igaz? Így biztosan nem leszel egyedül. - mutatóujjammal koppintok egy finomat az orrára, majd kiindulunk vissza a többiekhez. Veronica nézése a hajpántunkra minden pénzt megért, de végül csak jót röhög rajta, azonban véleményt nem fűz hozzá. Hagyja, hogy inkább én magyarázzam meg. - Hollynak tetszik és nekem is. - megjátszott gőgösséggel húzom fel orromat és elhaladok kollégám mellett, hogy visszaálljunk a sorba a kezdődő előadásig. Mindenesetre az elkövetkezendő percekben többször odafigyelek a kislányra, aki már bátorkodott elengedni a kezemet és beszélgetésbe elegyedni, miután egyik osztálytársa aranyosnak hívta a hajpántját. Az előadás előtti kavarodásnak ható beszélgetős könnyen eloszlik és - amint később az kiderül - egy Odette nevű lány fog minket bevezetni ebbe a rejtélyes és egyben sokat magába hordozó világba. A gyerekekkel követjük őket, ám én beállok a két iker közé, hogy figyelemmel tudjam őket követni, mielőtt a fejünkre húznák az egész csillagrendszert. Odette érdekes dolgokat mond és úgy tűnik egy idő után a srácok is figyelnek, noha inkább a fények és a színek, amik elvonják a figyelmüket, mintsem a tények, de már ezt is nevezhetjük akár nyert ügynek. Főleg akkor érzek igazán büszkeséget irántuk, amikor még képesek is megismételni azt, amit Odette mondott el előttük. A túra végeztével egy Trudy nevű nő csatlakozik hozzánk, de Veronica átveszi most a kezdeményező szerepét a beszélgetéssel kapcsolatban. Később viszont az idegenvezetőnk is csatlakozik közénk és a felém intézett kérdés hatására felpillantok rá a két iker minden idegsejtemet elfoglaló tevékenységéből. Nem kellemes, mikor az egyik erre húzna, a másik meg arra, hogy aztán a végén odafussanak egymáshoz, csak velem toljanak ki. - Őszintén jól előadta és ne aggódjon, a kicsiknek is tetszett. Elvégre már rég a plafonon is lenne belőlük. Thomas, gyere vissza! - rivallok rá az egyik ikerre és még időben elkapom a kezét, mielőtt belekapaszkodhatna az egyik nézőtéren ülő idősebb hölgy parókájába. - Jól értettem, hogy ez volt az első túrája? - érdeklődök tőle, kezeimet pedig Tommy vállára simítom, hogy még véletlenül se szökjön meg tőlem. - Maga melyik bolygóról jött, hogy ilyen sokat tud? - kíváncsiskodva pislog fel Odettere a fogságomba tartott kisfiú, én pedig rosszallóan ingatom erre a fejemet. - Nem szabad ilyet mondani. Kérj bocsánatot! - pillantok le rá, majd fújtat egyet végül csak elmormog egy bocsánatkérést, de a továbbiakban már nem ficánkol annyira, mint ezelőtt és ennek valahol örülök is.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Nagyon megörülök, mikor a tanárnő megdicsér, és a végén, mikor rákiált az egyikre még a kedves arca ellenére is én is ugrom egyet. Van ám benne szigor. Vagy csak én képzelem? Mondjuk ilyen kis zsiványokhoz kell is. -Köszönöm, ez sokat jelent. - mosolyodom el. A kérdésére újabb mosolyt ejtek. -Igen, ez volt. Ennyire látni? -nevetek fel. - Tudja én nem dolgozom itt, de ez maradjunk köztünk. - súgom neki oda. -Besegítettem. Mondhatni kollégák vagyunk, a Columbia egyetemen tanítok. - vallom be. - A teljes nevem Odette Walsh. Az öné? Aztán a mellette álló kisfiú olyat kérdez, hogy nem tudom nem felnevetni. -Semmi baj, ugyan, ez aranyos. - mosolyodom el, majd észreveszem a kisfiú pólóján Darth Vader van. Azonnal tudom, mit válaszoljak. -A Tatooine bolygóról származom, akárcsak ön Vader nagyúr. - és meg is hajolok előtte. Mikor felnézek, látom a kisfiú arcán a boldog mosolyt, és már ezért megérte. Na igen, ez a kellemes oldala annak, ha valaki ilyen kicsit tanít. Az én diákjaimnál nincs ilyen mosoly, hacsak nem valami malacságon röhögnek, vagy egy youtube videón figyelés helyett. -Vader nagyúr pipilni akar. - szólal meg a kisfiú. Hát ez hihetetlen! Azt hiszem nagy gondot okoztam a tanárnőknek, mert mostantól ebben a szerepben fog jeleskedni a kisfiú. A másik tanárnő el is kíséri őt a mosdóba, és kettesben maradok, már relatíve a tanárnővel. -Sajnálom, ezt nem így terveztem. - Nézek rá zavartan. Aztán megjelenik Trudy, és zavarom dühhé alakul. -Hát itt vagy szupersztár. - mosolyodik el megint. - Holnap este lesz egy kis ünnepség itt a planetáriumban. Sok értelmiségi lesz jelen, több egyetemről, és kutatóintézetből is. Nemsokára újabb szárny nyílik a planetáriumban. Kérlek, gyere el. - hív meg, és eszem ágában sincs eljönni. Tény, hogy érdekelne találkozni ilyen nagy emberekkel, de most igenis haragszom Trudyra. Másfelől inkább tölteném az estét Maxel. - Jöjjenek el önök is a kolléganővel és hozzanak bárkit. - hívja meg a tanárokat, és a fene egye meg, most már nem mondhatok nemet. -Nekem dolgoznom kell Trudy, sokáig. - bármire képes voltam, csak ne kelljen jönni. -Hozd el a szépfiú főnököd is. - teszi hozzá vigyorogva Trudy. - Az a férfi egy mennyország. Jó látványt fog mutatni a sok kockaképű tudós között. - teszi hozzá, én meg nem tudom hová forduljak zavaromban. Ó Trudy, ha te azt tudnád mennyire! -Rendben jövök.- adom be a derekam. Trudy megörül nagyon ennek, majd ismét vállon vereget. -Este hétkor lesz. Öltözz csinosan. -teszi még hozzá, majd másik csoporthoz megy oda. - Ja, és ne felejtsd el a szépfiút. - mutat rám. Szent ég! Még jó, hogy a gyerekeket leköti a rendzavarás és a poszterek a csillagokról. Trudy illem bassza meg! Én zavartan a tanárnő felé fordulok, és tudom, ideje mennem, mielőtt Trudy marketing arccá tesz, mert belőle kinézem. -Trudyért is elnézését kérem. - nézek bocsánatkérőn a tanárnőre. -Nekem mennem kell, de remélem találkozunk holnap. Örvendtem a találkozásnak. - köszönök el, és igen, most már el kell jönnöm, ráadásul Mexszel! Hát ebből nem sok jó fog kisülni, de azért remélem a profizmus látszatát meg tudjuk tartani, ha már az irodájában nem megy.
***
Másnap este ott is voltam a planetáriumban, megint, talpig koktélruhában, ami már inkább kisestélyi volt. Max is már ott volt, és azonnal találkozott a tekintetünk, de megmaradtunk a profizmusnál, mindkettőnk karrierje érdekében. Odamentem köszönni neki, és a kollégáknak, majd mentem is tovább. Pedig igen szerettem volna táncolni vele, vagy csak megérinteni a kezét, de ez most nem volt alkalmas. Aztán szerencsére megláttam két ismerős arcot. Jules, és Veronica. Ha jól emlékszem a nevükre. Azonnal odasiettem hozzájuk és köszöntem. -Jaj, hát eljöttek. Jó estét. Igazán csinosak. - mosolyodtam el, megdicsérve őket. -Italt? - jön oda az egyik pincér tálcán sok pezsgővel. -Hát persze, hogy kérnek! -lelkesedem, és elveszek két pezsgőspoharat, és a tanárnők kezébe nyomom. Aztán elveszek magamnak is. -Igyunk a sikeres tanárnőkre. - emelem poharam tósztot mondva, és remélem tényleg sikerül összebarátkoznom velük. Különösen Julesszal, nagyon kedvesnek tűnik.
there seems to be no sign of intelligent life anywhere
Annyira nem vagyok otthon a bolygók világában, mint amennyire most a gyerekeknek szüksége lenne rá, ezért örülök, hogy idegenvezetőként egy olyan személyt kapunk, aki otthonosabban mozog ebben a témában. Noha az elején mintha bizonytalanság ütközne ki arcának vonásain, utána egészen könnyedén veszi az akadályokat és képes még a gyerekek figyelmét is megragadni, meg valahol az enyémet is. A fejemen lévő űrlényes hajpánt birizgálása olykor leköt, de többnyire vagy az előadást figyelem vagy éppen a gyerekeket veszem szemügyre és olykor meg is számolom őket, nehogy valakit lehagyjunk a nagy felfedezések közepette. Nem kétlem, hogy az ikrek fognak még okozni némi fejtörést, hiszen erre Veronica is hasonlóképp felhívta már a figyelmemet az elején. Mr. Randall adhatott volna valami használati utasítást hozzájuk, hogy melyikek azok, akikkel probléma lehet és azok, akik villámhárítóként léteznek az osztályon belül. Az én elsőseim ilyen szempontból már nyitott könyvként hatnak rám, hiszen kitapasztalhattam, hogy kitől mire számíthatok. Ez az osztály viszont kész rejtély és bizonyára nem lesz elég együtt töltött idő, hogy a megfejtés is az ölünkbe essen. Az előadás végeztével lehetőségünk nyílik megismerkedni az idegenvezetőnkkel, akiről időközben az is kiderül, hogy ez az első ilyen bevezetése, mégis elmosolyodok erre, mert egészen jól belesimult a szerepbe. - Nem azért mondtam, egyáltalán nem látszott. - egy kacsintást is megengedek magamnak, hogy éreztessem vele mennyire jól szerepelt, majd csak ezután térek a bemutatkozásra. - Juliet vagyok. Juliet Brewster. - mintha egy James Bond filmből léptem volna ki ezzel, de szerencsére ez neki nem annyira jön le, mert Tommy hozza a formáját és már egyből betámadja beszélgetőpartneremet, aki egészen jól lereagálja az egészet. Én viszont ettől függetlenül még mindig a fejemet fogom erre. Nem mintha úgy egyébként ne szoktam volna már meg a túlzott őszinteséget az osztályomtól vagy a fiamtól. Veronica megment minket Tommy további kérdés-sorozatától, én pedig csak ezután vezetem tekintetemet Odettere. - Őszintén sajnálom, az ő nevében is, de mentségemre szóljon, nem az én osztályom. - nevetek fel ennek gondolatára. Na nem mintha le akarnám húzni Mr. Randallt, de bizonyára kevésbé lesz neki fájó pont miközben a hasát sütteti valamelyik távoli tengerparton. Kár, hogy nem kaptam előbb az ilyen alkalmakon. Még lehet most kellene beszállnom a szabadnapok lefoglalásába és félretenni egy kis pénzt, hogy utána Manuel társaságában mi is az újévünket napozással kezdjük. Kissé érdekessé válik a helyzet, amikor a Trudy nevezetű nő csatlakozik hozzánk és kezdetét veszi egy beszélgetés. Amikor minket is bevonnak ebbe, már éppen szólásra nyitnám a számat, de nincs lehetőségem nagyon közbeszólni, szóval inkább nem próbálkozom ezzel, csak később. - Nem is tudom.. - próbálnám kimenteni magamat ebből a helyzetből, elvégre nekem ott van Manuel és az sem biztos, hogy Lourdes a tanulmányai mellett ráér arra, hogy vigyázzon a fiamra. Azért egy bizonytalan mosoly ott tündököl az arcomon és csak annyi ígéretet teszek, hogy értesítem őket, ha másképpen alakulna. Elvégre öt percemet sem vagyok képes normálisan beosztani, honnan tudhatnám mi lesz másnap este?
**** Kényelmetlenül igazgatom a ruhám szegélyét, miközben Veronica szinte vonszol magával a szórakozóhely irányába és azt ecsetelgeti közben, hogy ez mennyire jó móka lesz. - Aha..szerintem is. - szélesebb mosolyt öltök az arcomra amikor hátrapillant rám, hogy még mindig ott vagyok vagy sem a nagy szótlanságomban, de abból is rájöhetett erre, hogy éppen a keze az én karomba csimpaszkodik és így ösztönöz, mielőtt leléphetnék. Erre esélyem sem volt, mert Lourdes egyből kapott az alkalmon, hogy vigyázzon Manuelre és azzal indokolta mindezt, hogy Manu jó kisfiú, képes mellette tanulni is. Ebben nem kételkedem, de azért jó lett volna, hogyha bármi is visszatart ettől a programtól. Nem vagyok egy nagy bulizós fajta és az alkoholok sem a barátaim. Egyszer-kétszer volt, hogy többet ittam a kelleténél, de a másnap utóhatásai annyira eltántorítottak, hogy újra próbálkozzon, hogy most már a pezsgő se jöhetne szóba. Egyébként még az illatától is rosszul vagyok, nemhogy megkóstoljam azt. Veronica viszont lelkes, túlzottan is és azt fejtegeti tovább, hogy ez jár nekünk, ezért ne legyek ennyire merev. Még abba is belekényszerített, hogy az egyik fekete ruháját magamra öltsem, ami olyan érzést kelt, mintha egy kis idő múlva az egész a nyakamba kötne neki. De legalább a tűsarkúhoz nem ragaszkodott, mert akkor lehet a sürgősségin kötöttünk volna ki. Dave-nek vajon ezt mivel magyaráztam volna ki? Ezt a látványt az égvilágon semmivel. Épp csak beesünk a bejáraton, - én majdnem szó szerint - amikor Odette siet elénk és úgy tűnik Veronica lelkessége őt is hasonlóképpen megfertőzte. Alig szedem össze magamat a nagy szétesés elleni expedíciómban, de már egy pezsgős pohár landol a kezembe annak tartalmával és mivel nem akarok én lenni a fekete bárány az estén, ezért bele is kóstolok, de annyira kár volt. - A sikeres tanárnőkre! - elmosolyodom és megpróbálom elhessegetni az arcomra kiülő kellemetlenségeket, melyet a pezsgő íze okoz. Ezért mivel úgy tűnik másképp nem megy, ezért inkább kérdéssel indítok Odette irányába. - Ma is fog előadást tartani, Odette? - kérdezek rá és körülnézek a teremben. Neki ez biztos nagy alkalom lehet, én viszont még egészen elveszettnek érzem magamat így első körben.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Igazán aranyosnak tűnnek, nem is tudom, hogy lehet ekkora szerencsém. Rám fér pár tanár barát. Igaz, abban reménykedtem, az egyetemen találom meg, de nem éppen járok ott sikerrel. A nők féltékenyek a külsőm miatt, a férfiak meg csak egy darab húsnak néznek, vagy éppen egy üresfejű Barbienak. Kivéve Maxet, ő a munkám is megbecsüli, látom rajta. Azonban nem a barátom, egyelőre, hanem a főnököm, és még több. Szóval nehéz így. A szobatársaimmal is jóban vagyok, de ők nem szakmabeliek. Most mégis lesz alkalmam rendes tanár barátokra, valakikre, akivel értelmesen is el tudok csevegni. Na azért szerencsém van, hogy a lakótársaim nem tudják, miket gondolok itt. Okosak ők, félreértés ne essék, de mindkettő a divatszakmában dolgozik, mint modell, a másik fotós. Csak azt hallom, hogy milyen rossz képeket készítettek, vagy milyen szúrós volt a ruha. Mindketten a Michael Kors cégnek dolgoznak, ami nem semmi, de kellett nekem már olyan is, akivel el tudtam csevegni egy jó könyvön, nem csak a tavaszi kollekción. Tudom, nem kedves, hogy ilyenre gondolok, de ez van. Szóval Jules és Veronica jó esélyt nyújtottak. Azonban nyomni sem akarok nagyon, de sajnos ez az alaptermészetem, néha túlzásokba esem. Szóval abbahagyom a leitatásuk is, amit esküszöm nem szándékosan kezdtem el. Ez is Max miatt van, a hatására, teljesen megbolondulok, még jobban, mint általában. Felé pillantok, és ismét találkozik a tekintetünk. Még mindig a dékánnal, rektorral és a planetárium igazgatójával beszélget. Egy pillanatig, talán kicsit sokat is nézem őt, mire hirtelen felfogom mit kérdez Jules. Én beszédet? Na még csak az kéne! Jól le is járatnám magam. -Á, nem tartok. Az elég vicces lenne, azt elhihetik nekem. Az is csoda, hogy túléltem azt az egyet tegnap. - nevetek fel kissé fájdalmasan. Trudy nagyon fog kapni még ezért az biztos. Aztán meghallom a nevem, majd megfordulok, és a reflektor szinte megvakít. A kezem magam elé emelem, eltakarva a fényt. -Most kérem fogadják szeretettel a legújabb felfedezettünk, Miss. Odette Walsh-t. Nem csupán a legújabb, de páratlan is, és igen büszkék vagyunk, hogy megtisztel minket. Bizonyára nagyon lelkesítő nyitó beszédet fog tartani. Kérem, Miss. Walsh, fáradjon fel a pódiumra. - szólal meg Trudy, majd taps követi, én pedig lefagyok. Uram atyám! Ez valami rossz vicc? Kérem, mondja valaki, hogy csak álmodom! Már megint! Mi vagyok én a beszédet és előadások istennője, hogy mindig kifogom ezt? Zavartan a tanárnők felé, majd Max felé nézek, akinek mintha halvány mosoly jelenne meg az arcán. Nevess csak te... uh, na jó nem jut eszembe semmi jelző még gondolatban sem. Akkor mégis hogyan fogok beszédet tartani? Ez kínos, nagyon-nagyon, és van olyan érzésem, még kínosabb lesz. -Segítség. - suttogom a lányoknak, de késő, a lábaim mégis visznek Trudy felé, fel a pódiumra, a mikrofon elé. A reflektor megvakít, én pedig izzadni kezek, és szédülök. Csak nyugalom Odette, hunyd le a szemed, mély levegő. Mikor kinyitom, Maxre nézek, majd Julesra, és Veronicára, és hirtelen sikerül elérnem, hogy ne ájuljak el. Ha a csillagokról kell beszélni, az olyan természetes, de ha ennyi ember előtt kell, a miről is? Fogalmam nincs, na az nem éppen megy könnyedén. -Köszönöm szépen, Trudynak ezt a csodás felvezetést. - tapsolom meg őt, mikor lefárad utána a pódiumról. -Valamint szeretném megköszönni ezt a lehetőséget is, hogy beszédet tarthatok, de leginkább azt, hogy itt lehetek és, a tegnapi lehetőséget is. Egy gyerekkori álmom vált valóra. Mindig is nagyon szerettem a csillagokat, és az eget kémlelni. Hamar szenvedélyem lett, a történelem és az irodalom mellett. Ezek nyújtottak támaszt nekem a nehéz időkben, a múltban, és tényleg hálás vagyok, hogy most ha részben is, de ezzel foglalkozhatok, és, hogy tegnap végre a csillagokról is beszélhettem. Az új szárny, pedig sok új lehetőséget fog nyújtani a planetáriumnak, és a tudomány szerelmeseinek. Nem is szaporítom a szót. Át is adnám a szót ismét csodás barátnőmnek Trudynak. - felelem, majd elindulok lefelé a színpadról, miközben taps követ. Közben a torkomban dobog a szívem, de én csak megyek vissza a lányokhoz. A tekintetemmel elkapom még Maxet is, de nem hosszú időre, az feltűnő lenne. Biztosan téma lesz az előbbi beszédem az irodában, sőt az egyetemen is. Nem is nagyon volt alkalmam szólni a tegnapi előadásról, de már biztosan ezt is tudják, ha a planetárium tulajdonosa a rektorral beszélgetett, na és a dékánnal és Maxel. Sőt még Trudy is csatlakozott előtte hozzájuk. Szépfiúnak nevezte tegnap, vajon mondott kínos dolgokat Maxnek? Esetleg rólam? Remélem nem. -Hát én még egy ilyet nem élek túl. - suttogom a lányoknak. - Nagyon szörnyű volt?- kérdezem tőlük kétségbe esetten. Ezt már másodszor az elmúlt huszonnégy órában. -Nem, dehogy. Tömör, lényegre törő. - dicsért meg Veronica. -Köszönöm. - mosolyodom el, még ha sejtem is, hogy csak kedveskedni akart. -Na, de elég is ebből. Meséljenek magukról. Már eleget szerepeltem én. - nevetek fel kissé zavartan a lányok felé fordulva. Azonban tény, hogy elég volt. Az egyetemen más előadást tartani, mint így. Magam sem értem miért más, de azt élvezem, ezt nem.
Kezdőlap
