-Hát annak én is.-bólintok egyetértve egy széles mosoly kíséretében. Ne mondja senki rám, hogy szar tesó vagyok ennyit tényleg le szoktam ellenőrizni, sőt amikor tényleg rottyon volt a kis lelke a húgomnak .... hát fasz se tudja már mi volt a srác neve ... miatt, akkor még külön erőfeszítést tettem, hogy legalább egy kicsit megpróbáljam felvidítani legalább egy közös filmezéssel. Ez is valami. Szerintem. Én értékelem magam.
-De arra se, hogy különösebben tanuljak valamit a történelemről.-hiszen akkor egészen más terelné el a gondolataimat és így vagy úgy, de tuti nem a tanulásra összpontosítanék.
Tényleg figyelnem kell majd, hogy az utolsó évet meghúzzam, mert be kell jutnom a kiválasztott egyetemre és ugyan a hátszél sokat dob az esélyeimet, de nem szeretnék csak azért bejutni, mert Jack Kershaw fia vagyok. Mondjon bárki bárkit ez igenis rengeteget számít. Szeretném kiérdemelni a helyemet az egyetemen és a cég élén is majd, hiszen ha ezt megteszem még úgyis sokan azt fogják mondani, hogy csak megszületni volt nehéz nekem... ez pedig csak akkor nem csapja majd szét az önérzetemet, ha a lelkiismeretem tiszta.
-Magadra meg tényleg ne neheztelj azért, mert van étvágyad. Nincs azzal semmi gond. Ha valaki mást mondd azt küldd hozzám, majd én megbeszélem vele.-küldök felé egy biztató mosolyt, éppen csak egy pillanatra ráemelve a tekintetem miközben parkolok.
Lehet hagynom kellene egy kicsit enni, hogy feltöltődjön és a vércukorszintje helyre billenjen mielőtt bedobom neki azt, amin már egy ideje gondolkozom. Nem kis meglepetést sikerült neki okoznom, bár se felbosszantani, se kiborítani nem akartam, de úgy tűnik egy kicsit mégis sikerült. Összevont szemöldökökkel figyelem a kiborulását, de hagyom, hogy kiadja magából, ami benne van. Megértem, hogy mindez így, ilyen formában jön ki belőle, csak azt nem tudom felfogni, hogy miért mindig mindenért önmagát hibáztatja. Azok alapján, amit elmondott.... azt a nagyon keveset, nem látom, hogy miként lehetne ő a hibás.
-Na figyelj... állj meg egy kicsit.-teszem le a sültkrumplit és felé fordulok az ülésen.
-Először is.... csak egy év... valóban, de az a legfontosabb év. Ezen múlik gyakorlatilag, hogy innen hova mehetsz tovább és ha minden napod egy kín, akkor erősen kétlem, hogy tudnád hozni a várt szintet. A másik... ha nem te kezdted, de kezet emeltél azt hívják úgy, hogy önvédelem. Aki nem ismeri a fogalmat annak fogd meg a kezét, hogy könnyebben viselje, amikor elmagyarázod neki. A negyedik.... vagy harmadik? Tököm tudja mindegy. A tudás kicsit sem baszható, ne degradáld le... te is tudod, hogy nem így van. És végezetül, mert már nem tudom hányadiknál tartok... biztos, hogy apád bevonása jó ötlet?-a végén már a kérdésnél jóval óvatosabb a hangom.

öltözet

zene

helyszín

BEE

Nem mondom, hogy én mindent tudok Eliotról, vagy épp ő rólam, habár volt idő, amikor mindent megosztottunk egymással, de amióta minden elszaródott körülöttünk, elkezdtünk távolodni, sőt egészen más úton haladni tovább, és bevallom, aggódom érte, amiért rossz módszert talált a túlélésre. Mégis.. bármikor próbálom a fejére olvasni, vagy megértőbb pillanataimban kedvesen jelezni felé, ő tagadja, hogy valami gond lenne. Szerinte csak képzelődök, de miután többször kaptam drogfogyasztás hatása alatt, nem tud megnyugtatni, ahogyan a meséi sem hihetőek már, bár minden alkalommal bepróbálkozik beetetni, és épp ennek okán érzem azt, hogy igyekszik kihagyni az élete részleteiből.

Ennek, a saját kevésbé idilli családkép ellenére, mégis képtelenség, hogy ne nevessem el magam Tommy utolsó mondatán Lita kapcsán, ahogy a testvéri szeretetét nyilvánítja ki éppen.
- Azért örülök, hogy él még és lélegzik. Bólogatok elismerően, amiért ezt legalább megállapította, és nem bántásképp szánom a szavaimat, egyszerűen csak nyugtázom magamban, hogy annak érdekében, ha valamit megszeretnék tudni Litaról, jobb, ha őt magát kérdezem. Habár ez a tudatlanság némiképp elgondolkoztat, és felmerül bennem a kérdés, hogy vajon feltűnt-e neki a koncert előtt Lita micsoda parádét művelt, amiért Riveraval érkeztem, egyébként teljesen félreértve a dolgokat, és ez adott-e vajon neki is gyanakvást arra, hogy van köztük valami, vagy legalábbis tetszik neki a srác. Mindenesetre nem akarom belemártani magam ebbe, így meghagyom őt ebben a "majd ha akarja elmondja, egyébként nincs értelme feszegetni" állapotban.

- Ha én tartanám neked azt a töri órát, esélyed se lenne az alvásra. Jegyzem meg szándékosan félreérthető módon, mert szívesen "korrepetálnám", ha arra lenne szükség, ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a tananyagból, amire épp most gondolok, neki kéne felkészítenie. Ennek gondolatára be is harapom a szám, és nem is baj, hogy időközben megérkezünk a drive-ba, habár ha azt kérdezné valaki épp mire éhezem, biztos kimerülne egy névben, és nem abban a tételes listában, amit épp leadtam, mint aki képtelen betelni a választékkal.
- Tudom édes. Vegyük úgy, hogy inkább magamat dorgálom, amiért telhetetlen vagyok. Vele kapcsolatban leginkább, most mégis az ölemben kikötő kajára gondolok elsősorban, mert jobban belegondolva ez legalább még egy plusz főnek elegendő lenne, mégsem osztoznék rajta senki mással, mint vele.

A következő téma viszont hideg zuhanyként ér, ami nem hagyja, hogy tovább húzzam a mai események történésének elmesélését, így valahogy azzal indokolva próbálok felelni Tommy felvetésére.
- Szerinted tényleg működne? Kérdezek vissza lényegre törően, amiért én magam előtt még mindig csak az alkoholista, depressziós anyámat látom, és az aligha beszámítható bátyámat, akik jelenleg támogatásként a legkevésbé sem funkcionálnak, ezért elképzelhetetlennek tűnik az egész, mégha valahol mélyen belül vágynék is a változásra, így végül Tommy részéről várnék több megerősítésre, hogy el is higgyem működhet az iskolaváltás.

- Túl sok van a rovásomon... Sóhajtok, de nem azért, mert amúgy egy elviselhetetlen rossz kölyök példáját mutattam volna, de a diákmelók, meg minden mellett mulasztani kezdtem, aminek köszönhetően már nem én voltam az az üdvöske, akit ajánlhattak az egyetemnek, és valahogy így maradtam a csalódás, a kudarc, egy igazi lúzer.
- Csak egy év basszameg. Szakad ki belőlem a káromkodás, miközben egy nuggetsert nyúlok, és belemártom a szószba. - Korábban kapkodtak volna utánam, most meg ugyan nem én kezdtem a balhét, de én vagyok a probléma. Állapítom meg hangosan, és bosszankodva, amiért gyűlölöm ezt az igazságtalan rendszert. - A pénz beszél, a tudás baszható. Fogalmazok nyersen továbbra is, de Tommy előtt már nem érzem, hogy szükség lenne megjátszásra, és valahol biztosan meg is ért. Legalábbis remélem. - Azt hiszem épp itt az ideje, hogy előkerítsem a szarházi apámat. Még az apa szó is kiráz, ahogyan kimondom, mégis tudom, ha valaki most tovább tud vinni azon az úton, amit kijelöltem, ráadásul családon belüli segítséggel, és nem mások pénzére támaszkodva, akkor az ő, és ezt utálom.

Szerintem én alapvetően kurva lazán kezelek mindent az életben. A legtöbb akadályra egyszerűen vállat vonok és tovább lépek. Konfliktuskerülő ember vagyok, így nem szeretek beleállni az emberekbe. Természetesen ez nagyjából addig igaz, amíg rajtam áll a dolog, hiszen ha valaki olyanba kötnek bele, aki közel áll hozzám, akkor ott már hajlamosabb vagyok egészen máshogy reagálni.
A kocsiban igyekszem megnyugtatni magam, hiszen Mills-nek arra van szüksége, hogy kizökkenjen a történtekből, de tényleg zavar, hogy nem tudom mi is történt vele, de biztos vagyok benne, hogy ha ő is leeresztett egy kicsit, akkor majd meg tudjuk beszélni a dolgot. Vagy legalábbis nagyon remélem.
-Egy házban élünk, de attól még a tököm se tudja mi történik a fejében. Ha nem túl nagy a gond én nem kérdezek bele, mondja ha akarja, egyébként nincs értelme feszegetni. Azt viszont ellenőriztem, hogy még él és lélegzik.-mosolygok egyet, mielőtt rábólintanék arra, hogy majd ír neki. Mills-nek szerintem egyébként is sokkal több dolgot elmondani. Mármint én ezt tippelem. A csajok sokkal könnyebben tudnak kommunikálni egymás között lelkizős szarokról. Lita szerintem egyébként sem oszt meg velem mindent és ez így normális. A tesója vagyok. Igazából nem is akarok tudni mindenről, de ez csak egy megérzés.
-Tudtam, de ez még nem ment meg attól, hogy folytassam a suliban.-vonom meg a vállaimat vigyorogva. A töri egyébként sem tartozik feltétlen a kedvenceim közé, de a tanárunk végtelenül monoton hangszíne a maradék lelkesedésem is képes teljesen kioltani.
Még szerencse, hogy Mills egyesével diktálja mit szeretne, mert ennyi mindent nem tudtam volna megjegyezni és hiba nélkül visszamondani. Azt azért nem felejtem ki a végéről, hogy egy külön pohár jeget is kérjek a szemére. Mindent továbbadok neki, hogy kijussak a driveból és leparkoljam a kocsit.
-Mi?-pillantok rá meglepetten.-Nem is mondtam semmit és te is tudod, hogy én lennék az utolsó ember, aki ilyesmi miatt beszól.-húzom be a kéziféket és állítom le a motort.
Nem igazán várok sokat ahhoz, hogy bedobjam neki a dolgot, amin már egy ideje gondolkoztam igazából, de nem akartam még jobban felborítani az életét. Most azonban aktuálisabbnak tűnik a felvetés, mint valaha.
-Én tényleg örülnék, ha kicsit közelebb lennél, de ez most tényleg nem erről szól.-valószínűleg egyébként nem kellene ebbe beleszólnom, de gondoltam nem árthat ha beszélünk erről, hogy tudja van más lehetősége és én támogatnám a dologban.
Csendesen hallgatom ahogyan gyakorlatilag saját magát győzködi arról, hogy nem a mi sulinkban van a helye.
-A Trinitybe is sok minden köt.-jegyzem meg csak úgy mellékesen.
-Megértelek, szóval ne izgulj. Én nem csinálok ebből balhét, meg semmi ilyen. Ez csak egy felvetés volt, de természetesen a te döntésed. Ha csak az ajánlólevél miatt izgulsz szerintem van elég ismerősöd, aki szólhat érted néhány jó szót.-a szüleim biztosan megtennék.
-Ha.. nem te kezdted ezt a mait, akkor tulajdonképen miért is neked kell ebben a rövidebbet húzni?-próbálok finoman tapogatózni, hogy apró részletekből megtudhassam mégis mi történt vele ma.

öltözet

zene

helyszín

BEE

- Tudom. Nézek a szemeibe, és kezemmel végig simítok az arca élén, miközben még egy bólintással is megerősítem, hogy tisztában vagyok azzal milyen súlyos a helyzet, egyelőre mégsem vagyok képes szembenézni a következményekkel, így könnyebb vállalásnak tűnik viccelődéssel terelni a téma komolyságát. Legalábbis fejben szórakoztatóbbnak tűnt ez az elképzelés, de mivel Tommy érthető módon erre nem vevő, ezért végül nem erőltetem tovább, hogy még ennél is kínosabb legyen. Egyébként is jobb lenne őszintének lennem vele, ahogyan azt megérdemli, ezért erről meggyőzve vagyok csak hajlandó beszállni a kocsiba, mégha előtte annyira sietve is akartam távozni innen.

Már az segít, amikor végre nem látom az iskola épületét, de valójában ami igazán eltereli a figyelmem az Tommy, na meg a keze, ami a combomon pihen. Egy egészen rövid pillanatra el is kalandozok, amiért minden egyes találkozásunk során egyre jobban akarom őt, mintha képtelen lennék betelni vele, és ha most nem vezetne, biztosan az ajkaira találnának az enyéim, viszont egy balesetet megelőzve igyekszem hamar más irányba vinni a gondolataim. Érdeklődni kezdek felőle, a napjáról, ami lássuk be, neki azért jobban telhetett, mint az enyém, és Litáról, akinek az említése láthatóan váratlanul éri Tommyt.
- Úgy csinálsz, mintha nem egy házban élnétek. Nevetem el magam azon, hogy ugyan tényleg hatalmas a lakásuk méretei, de azért csak nem kerülik el egymást állandóan. - Írok majd neki. Döntöm el végül, és mivel a meglepettségen kívül mást nem fedeztem fel az arcvonásaiban, úgy gondolom Tommy sem bánja, főleg miután ő javasolta, hogy kérdezzem Litat. Azon pedig, hogy elaludt az órán, képtelen vagyok nem elmosolyodni, igazán szórakoztat ahogyan elképzelem őt. - Talán nem bírtál aludni az éjszaka? Cukkolom azért egy kicsit, amiért vagy a fáradtság kényszerítette őt álomba órán, vagy egész egyszerűen unalmas volt a tanár előadása.

Nem esik nehezemre kitalálni mit szeretnék a mekiből, így amikor a drive-ba érünk, inkább segítek Tommynak a rendelésnél, mert tételes listát sikerült összehoznom, valahogy mindenből egy kicsit akarok alapelven. Van itt hamburger, sültkrumpli, nuggets, sajtfalatok, különböző szószok, shake, és nem utolsó sorban mcflurry, így amikor ezeket, és még Tommy rendelését is az ölembe veszem, látom rajta, ahogyan végig néz rajtam, nem bírja letörölni a vigyort az arcáról a látvány miatt, amit most nyújtok.
- Ne nézz így rám. Nem egy salátás lány a barátnőd, és nem utolsó sorban fontos az energiapótlás. Vigyorgok már én is, mert tényleg viccesen festhetek felpakolva, de amikor leparkolunk, és segít Tommy az ételeknek, és italoknak megtalálni a helyét, hogy elférjünk, én is kikapcsolom az övem, és kényelembe helyezem magam. Azonnal a sültkrumpli után nyúlok, és nyitok hozzá egy szószt, mert ha az kihűl, már nem az igazi. Közben persze ügyelek, hogy ne piszkoljam össze a kocsit, mert már így is bűn, hogy egyáltalán itt eszünk.

Egészen váratlanul ér Tommy kérdése, szinte örülök, hogy épp nem ittam, vagy volt egy falat a számban, mert tuti megfulladtam volna a döbbenetnek köszönhetően, amiről valószínűleg kikerekedett szemeim is megfelelően árulkodnak.
- Vigyázz Kershaw, mert azt fogom hinni, hogy már egy percet sem bírsz ki nélkülem. Iszok egy kortyot zavartan, és nem azért mert hülyeség, amit javasol, főleg a ma történtek után, de mindjárt itt a nyári szünet, és utolsó évre átiratkozni szintén egy elit iskolába aligha egyszerű. Az otthoni körülmények meg csak még jobban megnehezítik, és ezért ez most egy olyan dolog, ami számomra lehetetlennek tűnik.
- Tudod nem arról van szó, hogy nem csábít a gondolat, hogy a szünetekben nem csak írni tudok neked, hanem láthatlak is, de még azt sem tudom a jelenlegi sulimban maradhatok-e a mai balhé után. Sóhajtok egyet bele a levegőbe, ami azt súgja feszültebbé fog válni, mégis folytatnom kell, hogy Tommy értse miért nem tud működni a terve. - Az edző büntetésként már eltiltott a döntő meccstől, de a dirinél van még egy látogatásom holnap, amiért én sem kíméltem Katet miután nekem rontott, és nem hiszem, hogy ez jó ajánlólevél lenne a Trinitynek az átiratkozáshoz. Ráadásul nem tudom. Sok minden köt oda. Tudom, hogy ez most abszurdnak hangzik, mert valóban minden kezd elszaródni ott, és mintha a barátaim sem lennének igazak, így vegyes érzések kavarognak most bennem, és kivárva Tommy reakcióját egy sajtburgerért nyúlok, mintha csak a gyomrom ürességének kitöltésével megszüntethetném az űrt, ami bennem van. Ez ráadásul nem Tommynak szól, az elhagyatottság érzése Katnek köszönhető.

Nem szeretem, hogy ennyire nincs ráhatásom arra, ami Mills körül történik. Nem tudom őt megvédeni nap közben és mintha nem lenne elég baja, már fizikailag is bántják, ami jóval több, mint amit az én idegrendszerem elbír. Alapvetően sosem voltam az a típus, aki szerette az öklét felemelni, bár nem mondom, hogy sosem kényszerültem rá, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor a másik már tényleg nem ért a szép szóból és egyszerűen nem vagy képes arra, hogy hátat fordíts és elsétálj.. még akkor sem, ha az lenne a jó döntés.
-Nem vicces.-ingatom meg a fejemet egy halvány mosollyal. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy rá neheztelek, hiszen hülye lennék emiatt rá haragudni, illetve azzal is tisztában vagyok, hogy csak próbálja tompítani a helyzet súlyosságát, hogy ne bukjak ki teljesen, de ezt most sajnos... vagy sem, de nem tudom félvállról venni. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Látom rajta, hogy mennyire fáj neki a dolog testileg és lelkileg egyaránt még akkor is, ha ezt szeretné előttem a lehető legjobban titkolni. Ez mondjuk egy kicsit bosszant, hiszen megint ott tartunk, hogy nem akar őszinte lenni a fájdalmával kapcsolatban.. bár azt is megértem, hogy leginkább csak szeretne eltűnni innen.
-Elhiszem.-bólintok kicsit megfeszítve az állkapcsomat. Kicsit sem vagyok most laza ezzel az egésszel kapcsolatban, de már így is elég hosszú napja volt szóval nem akarom még inkább növelni a nyomást a vállain.
-Oké, akkor menjünk inkább.-bólintok a csók után és elengedve őt nyitom neki a kocsit, hogy be tudjon szállni. Jobb is tényleg, ha nem itt beszéljük meg, mert a végén még bemennék, hogy váltsak néhány szót a vétkessel. Kezet nőre nem emelnék, de minden bizonnyal lenne néhány keresetlen szavam a számára, hogy egy életre tisztázzuk kezet lehet-e emelni a barátnőmre vagy sem.
A kocsit megkerülve beülök a kormány mögé és indulok is, hogy minél előbb maga mögött hagyhassa ezt az egész szarkupacot és inkább valami kellemesebb legyen a program... valami, ami még megmentheti a napját a totális katasztrófa címkétől.
-Akkor meki.-küldök felé egy nyugodtabb mosolyt. Azt hiszem én is egy kicsit leeresztek a gyengéd mozdulat nyomán. Kicsit rászorítok a combjára miközben kihajtok a forgalomba és megcélzom a legközelebbi mekit.
-Lita?-kérdezek vissza kissé meglepetten felvonva a szemöldökeimet. Tudom, hogy egész jól elvoltak, de nem gondoltam volna, hogy egyből utána fog majd érdeklődni.
-Hát.. mit tudom én. Elvan.-nevetek egy kicsit a forgalomra összpontosítva.-Kérdezd őt, velem úgyse oszt meg mindent.-jóban vagyunk a testvéremmel, de azért nem mindennapos, hogy egymás érzelmi állapotát ellenőrizgetjük.
-Nem volt ma semmi érdekes egyébként. Konkrétan nem történt semmi említésre méltó... bár.. azt hiszem elaludtam egy kicsit törin és ez volt a legkeményebb része az egész délelőttömnek.-vigyorgok rá egy pillanatra, remélve, hogy ez tényleg oldja majd a feszültségét legalább valamennyire.
-Találd ki gyorsan, hogy mit szeretnél enni.-mondom elengedve a lábát, amíg bemanőverezek a drive-ba. Amint sorra kerülünk leadom mindkettőnk rendelését, a végére biggyesztve egy pohár jeget külön, hogy legyen mivel lehűteni a monokliját. Fizetek majd a következő ablaknál néhány percen belül meg is van az ellátmányunk, amit Mills kezébe adok, amíg leparkolok egy árnyékos helyen. Amint leállt a motor kikapcsolom az övem és kicsit jobban elkényelmesedek, hogy jól ki tudjunk pakolni és a lehető legkevesebb eséllyel zabáljam össze a kocsit.
-Figyelj csak... nem akarok én beleugatni a dolgaidba, de.. nem lennél jobb helyen a Trinityben? Velünk?-kérdezem egy kicsivel óvatosabb hangon.

öltözet

zene

helyszín

BEE

Nyilván egyszerűbbnek tűnik elviccelni a dolgokat, de valójában ez csak elterelés próbál lenni, miközben nem szeretném, hogy Tommy aggódjon, mert ismerem ahhoz eléggé, ha itt helyben tálalok ki, nem én leszek az egyetlen, aki monoklival fog távozni innen. Tudom, hogy félt, és hasonló helyzetben én is aggódnék, így egyáltalán nem bánom, amiért védelmezni akar, sőt kifejezetten imádom érte, de nem akarok még több balhét. Mára elég jutott.
- Nem is tervezem túl sokáig hordani kiegészítőként, de ha már viselni kell, tegyük stílusosan. Kacsintok rá az ép szememmel, ami részben azért kellemetlenséget okoz a sérültnek, mégis próbálom hozni a "semmi fájdalmat nem érzek" arckifejezést az újabb szar viccemnek közepette, ami még mindig a téma eltérítésének céljából jön kínosan, az is lehet erőltetettnek hatóan belőlem.

Mindenesetre, ha teljesen nem is sikerül hárítanom a kérdéseket, igyekszem nem részletekbe menően információkkal szolgálni, helyette csak morzsákat szórok el, amire nem is csoda, hogy Tommynak homlokát összeráncolva ugrik meg a hangja, tetőzve a meglepettséggel, miután megtudja a monoklit Kat okozta.
- Hidd el, ha nem döbbenek meg legalább annyira, mint most te, hogy erre képes velem szemben, esélye sem lett volna. Én mondom a csaj teljesen bekattant. Erősítem meg, hogy igen, tényleg az állítólagos legjobb barátnőm művelte le ezt a kis külön mutatványát az én káromra, de mivel nem itt szeretném elmagyarázni mi mit követett, a keze után nyúlok, és közelebb húzom magamhoz, ezzel hatva rá, kérlelve őt annak érdekében lépjünk le, méghozzá ha lehet gyorsan.

- Jól hangzik. Lehelem már az ajkaira a szavakat válaszként, miután egy rövid csókba invitál, mert valóban nem ártana a szememet is jegelni, mégha első körben nem is fagyival tenném azt.
- Nincsenek titkaim előtted. Mindent elmesélek ígérem, de nem itt. Adok egy puszit még az arcára, amikor kinyitja nekem a kocsiajtót, és behuppanok az anyósülésre, komolyan is gondolva a szavaimat. Megígértem neki, és túl sok időt pazaroltam el már arra, hogy ne legyek teljesen őszinte vele, így eszem ágában sincs lepattintani, habár tény ezekről az engem kellemetlenül érintő témákról még mindig nehezen beszélek. Mert ugyan bízok benne, mégis mindig egyedül akarok megoldást találni, és valljuk be éppen ez vezetett el a mai nap katasztrófájához is, ahogyan azt Eliot megjósolta előre, sőt figyelmeztetett.

- Életem legkimerítőbb edzése volt minden szempontból, úgyhogy a meki jöhet. Nézek rá hálásan, mosolyogva, miközben én is bekötöm magam, és végigsimítok azon a karján, ami a combomra talál. Úgy érzem a legjobb helyen, és a legjobb emberrel vagyok, így ugyan ez egy szar napnak indult, biztosra veszem, hogy Tommy mellett ez változni fog.
- Mi lenne, ha most inkább először te mesélnél? Milyen napod volt? Lita, hogy van? Érdeklődöm először róla, majd a testvéréről, akivel a megismerkedésünk első fél órájában még megtudtuk volna fojtani egymást, majd miután tisztázódott a félreértés, egészen egymásra hangolódtunk. Komolyan kíváncsi vagyok mi lehet közte és a spancim Eddie között, mert tagadhatatlan, hogy van valami, így egyszer, ha alkalmam adódik rá, egy csajos este folyamán biztosan kifaggatom majd Litat.

Szerintem kicsit sem vicces, hogy valaki bántotta a barátnőmet, de megértem, hogy humorral próbálja kompenzálni az egész helyzetet. Ha valóban komikus balszerencséből adódóan szerezte volna be ezt a csodálatos példányt, akkor napközben kaptam volna legalább egy üzit, hogy elmesélje mi volt egy képpel mellékelve, ha pedig az edzés alatt szerezte volna egy szó szerint benézett labdától, akkor pedig nem akarná ennyire elrejteni.
-Abszolút értékelem a szóviccet, de bárki más szemére jobban illene ez a gyönyörűség, mint a tiédre.-sóhajtok egyet miközben kicsit alaposabban megnézem őt magamnak. Éppen csak egy másodpercig érintem az arcát utána el is veszem onnan az ujjamat, hiszen szánt szándékkal nem szeretnék fájdalmat okozni a számára, márpedig egy friss monokli nem a legkellemesebb ezt saját tapasztalataim alapján állíthatom.
-KaAaT?-ugrik egyet a hangom, mintha most járnék a pubertás elején, de csupán a meglepettség okoz egy fura kilengést a tónusomban. Gyorsan megköszörülöm a torkomat, hogy minden hangszál a helyére kerüljön.
Homlokomat összeráncolva, szemöldökeimet összevonva hallgatom a sok pontos információval nem szolgáló magyarázatot és már nyitom is a számat, hogy nyakon öntsem a megközelítőlegesen százezres darabszámra rúgó kérdéseimmel.
Kérése, azonban megelőz, így inkább összezárom az ajkaim és a kezébe csúsztatva a saját közelebb lépek hozzá.
-Ha ezt szeretnéd ez lesz. Két fagyit kapsz... egyet megehetsz egyet a szemedre nyomok.-bólintok egy határozottat, mintha mintha megerősíteném a saját tervemet. Lejjebb hajolok, hogy még egy rövid csókot lophassak az ajkairól mielőtt szabad kezemmel hátranyúlok és kinyitom neki a kocsi ajtaját a hátam mögött.
-Na akkor lépjünk.... és mielőtt azt hinnéd, hogy ennyivel lepattinthatsz csak szólok, hogy később azért ki kell fejtened a monokli eredettörténetét. Rohadtul nem úszod meg ennyivel.-villantom rá a lehető legaranyosabb mosolyomat mielőtt besegítem a kocsiba. Az autó orra előtt teszek egy félkört, hogy beülhessek a volán mögé.
-Valami extra fagyira vágysz vagy meki és kajálunk is? Mit szeretnél?-kérdezem miközben bekötöm magam és hamarosan már tolatok ki a helyemről, hogy a parkolót magunk mögött hagyhassuk. Mindenképp szeretnék a kedvére tenni az összes lehetséges módon, hiszen látványosan fos napja volt, most pedig a felelősségemnek érzem, hogy ezt tompítsam a számára. Kezem gyengéden a combjára siklik, hiszen váltanom nem kell, így legalább annyira szórakoztathatom mindkettőnket, amennyire azt a forgalom és a figyelmem engedi.

öltözet

zene

helyszín

BEE

Az egész nap olyan elcseszett, megalázó, és dühítő, mégis Tommy tud lenni a fénypontja, aki eltudja űzni azt sok rosszat, amit ma át kellett élnem, és az ölelése, ami épp megment. Megnyugvásra lelek, miközben jó szorosan körém fonja a karjait, és én is úgy kapaszkodok belé, mintha csak az ölelésével egyszerre tartaná a testemet, és a lelkemet össze. Kérdése hallatán elmosolyodom, mert valójában nem is rossz ötlet, lehet jobban járnék, ha a nyári szünetig a suliban inkognitó módba kapcsolnék, eltitkolva ki is vagyok, ezzel legalább megakadályozva, hogy a folyosón mindenki engem bámuljon.

- Igazán szemrevaló, szép monokli, nem gondolod? Próbálom elviccelni a dolgot, miután leveszem a baseball sapkát magamról, és megmutatom magam, ahogy azt kérte, amikor az államat finoman megemelve próbálta meglátni, amit legalább egy kis ideig még rejtegetni akartam előle.
- Bárcsak. Hunyom le a szemem egy pillanatra, amikor Tommy hüvelykujjával érinti az arccsontomat, de nem szisszenek fel a fájdalomtól, habár valószínűleg egy jeges borogatás segítene.
- A sör ért volna annyit, de Kat.. franc hitte, hogy ekkorát tud ütni a csaj. Vonom meg a vállamat, mintha ez csak egy óvódás balhé lett volna köztünk, habár nagyjából azon a szinten is éreztem Katet gondolkodásban, aki nem ért a szép szóból, és végül marad nála az erőszak. - Ostoba picsa. Teljesen elszállt az agya, és nem fogok azzal takarózni, hogy ő kezdte, de azt kapta, amit kikövetelt magának. Magyarázom Tommynak, akinek ennyiből nem lehet tiszta a kép, de ha csak beszélnem kell róla, vagy egyáltalán Katre gondolnom, ahogyan hátba szúrt a legjobb barátnőm, elönti a testem az ideg, és nem akarok újra dühös lenni.

- Fagyira vágyom. Nyújtom felé az egyik kezemet, hogy megfoghassam vele az övét, és közelebb húzom magamhoz. - és szeretnék innen gyorsan lelépni. Nézek hátra a suli irányába, majd a tekintetem vissza fordítom Tommyra, kérlelve őt, mert még véletlenül sem szeretném megvárni, hogy esetleg Kat vagy bármelyik másik barom kerüljön újra az utamba.

Úgy tűnik egyszerűen minden kezd a helyére billenni. Apuval egész jó a kapcsolatom mióta itthon van, még úgy is, hogy anyával egy igen komoly ellentét kezd kibontakozni közöttük, amiről ötletem sincs, hogy ki tudnak-e keveredni... jó most szépítek és hazudok magamnak. Apa elköltözött otthonról. Kurva nagy a baj, de hazudnék ha azt mondanám, hogy ez bármilyen szinten meglep. Az évek alatt fokozatosan, elkerülhetetlenül távolodtak el egymástól, ami szinte fel sem tűnt, amíg ez a folyamat lezajlott, de most ténylegesen kibukni látszik a szög a zsákból. Visszatekintve már persze látványos romlás következett be a kapcsolatukban, persze ehhez látni kellett a képet, így teljes egészében. Nincs jogom ahhoz, hogy ebbe bármilyen szempontból beleszóljak vagy megpróbáljak beleavatkozni, bár az őszintét megvallja nem is szeretnék. Már túl vagyunk azon a koron, hogy egy ilyen dolog a földhöz vágjon bennünket és igazából... hát már évek óta gyakorlatilag külön élnek és az megy csoda számba, ha a Kershaw klán egy fedél alatt tartózkodik nem pedig az, ha külön vagyunk.
Én már egyébként is gondolkoztam, hogy az egyetem megkezdésével majd külön költöznék, hogy ténylegesen megélhessem az önállósodási élményt.. vagy valami ahhoz hasonlót... inkább csak szeretnék elszakadni otthonról és elkezdeni építgetni az életemet a szülői házon kívül, főleg ha elkezd majd ténylegesen elmérgesedni a viszony a szülők között.
Ez most sokad rangúnak tűnik, hiszen a napjaim egyik fénypontja következik, amikor a röplabda edzése után végre Mills-el együtt lehetünk egy kicsit. A kocsi oldalának támaszkodva várok már jó húsz perce, hogy végezzen. Nem ő van késésben, én szeretek jóval korábban érkezni, hogy még véletlenül se kelljen rám várnia. Amikor látom, hogy nyílik az ajtó kikapcsolom a fülhallgatómat és visszacsúsztatom a tokjába, hogy méltón köszönthessem.
-Szia, csini.-vigyorgok jó szorosan megölelgetve őt a csók után és hiába szeretnék vetni az arcára egy kicsivel alaposabb pillantást erre gyakorlatilag esélyem sincs, ahogy az ölelésembe temetkezik. Pedig mintha láttam volna valamit rajta, de ilyen gyorsan nem tudtam megnézni rendesen.
-Mi van a sapival? Inkognitóban vagy?-röhögök egy jó szorosan köré fonva a karjaimat.
-Hé! Haló! Mi a helyzet? Mi történt?-kérdezem a vállaira simítva a kezeimet, hogy egy picivel távolabb toljam magamtól, mert valami van és nem szeretem, hogy próbálja rejtegetni.
-Mutasd magad!-emelem meg az állát finoman, hogy belássak a sapka alá.
-Mi a kénköves lófasz ez, Mills??-a szemeim elkerekednek és finoman érintem a hüvelykujjammal az arccsontját a monokli alatt.
-Ha azt mondod, hogy semmi, csak megvédted a sörödet én lefejellek....-csak, hogy érezze a törődést.

öltözet

zene

helyszín

BEE

Nem volt könnyű Tommy előtt teljes nyíltsággal beszélni, felfedni az életemnek olyan részleteit, melyeket még én magam sem akartam elfogadni, és talán a beismerés hiányába takarózva próbáltam menekülni előle, azonban mostanra minden megváltozott. Szükségem volt a tiszta lapra, vele szemben mindenképpen, mert ugyan minden porcikám üvöltözve kiáltott utána, titkokat rejtegetve előle, szinte biztos, hogy az első perctől halálra ítéltem volna a kapcsolatunkat. Kapcsolat. Szinte még most is ott cseng a fülemben, amikor azt mondja: A barátnőm vagy. Ezzel az egy mondattal pedig sosem fogok tudni betelni, ahogy a szeretlekkel sem, ami kicsúszott mindkettőnk száján azon a csodás estén, ami mindent megváltoztatva átírta a barátságunk.

Egyszerűen boldog vagyok, boldoggá tesz ez a fiú, és levakarhatatlan mosolyt okoz, amikor csak rá gondolok, vagy érkezik egy üzenet tőle. Nyálas tudom, de nem tudok ellene tenni, és bárcsak ebben a mi kis kettőnk buborékában tudnék maradni, de a gimnázium nem kegyelmez. A koncert utáni estét követően már az első sulinapon szóbeszéddé váltam, a ribanctól, a hasonlóan kedves szavakig terjedően mindent megkaptam, és tudtam, hogy ez mindössze Damian sértettsége, amiért vele nem működött, ráadásul a plázás incidens után már meg sem tudtam lepődni rajta. Csalódott ugyan voltam a viselkedése miatt, na meg teljesen kiábrándult, de meglepett egy cseppet sem. Az viszont már bánt, ahogy Kat viselkedik velem az elmúlt napokban, és képes Damian alá adni a lovat, segítve őt az ellenem kitervelt kis kampányában.

Mégis a mai nap a legdurvább. Katnek teljesen elment az esze, és ugyan én is hibás vagyok, amiért nem avattam be az életem nehéz részleteibe, de miután saját magától jött rá, és adta tovább egészen más képet lefestve, aligha hiszem, hogy megérdemelten kapta volna meg a titkaimat, vele együtt a bizalmamat. Harsonaként zengi be a folyosót a családom hátrányos helyzete, a megcsalt feleség, akinek leáldozóban van, és a szerencsés apa, aki legalább megszabadult a csődtömegtől, értsd ezt akár a gyerekeire, vagy a tartozásra, ami miatt anyámnak fel kellett számolnia a céget. Utálom ezt, feltudnék robbanni a dühtől, és amikor elkapom Ethan bátyám tekintetét abból is csak annyit tudok leolvasni, hogy ő figyelmeztetett. Ő többször is szólt, hogy ez előbb vagy utóbb, de úgyis kiderül, akkor viszont nagyot fog robbanni. Tényleg így lett. Szinte átviharzok a tömegen annak ellenére, hogy minden tekintet engem követ, megjegyzéseket téve, és célba veszem az öltözött, ahelyett, hogy Katet hajánál fogva húznám végig a folyosón, csak úgy jófejségből, ahogy azt ő is tette velem, amikor mocskos módon kitálalt.

Kibaszottul szar ez így, főleg miután épp a döntő meccs előtti utolsó röplabda gyakorló ideje jön el, mintha csak Kat szánt szándékkal így időzített volna, hogy még véletlenül se tudjam számon kérni. Nem is teszem, hiába nagy a kísértés, amikor az öltözőben vagyunk, egyszerűen csak próbálom levegőnek nézni, amit a pályán már úgysem tehetek meg. A csapat az első. Legalábbis nekem.
- Az anyjában ráadásul annyi szégyenérzet sincsen... Kezd bele Kat már a pályán, ahol épp mellette állok, amikor félbeszakítom, mert nem akarom tovább hallgatni a mocskolódásait úgy, hogy aligha tudja pontosan mi is történt valójában.
- Kurvára állj le Kat! Szart se tudsz, úgyhogy ahelyett, hogy a semmirekellő kis életed unalmát az enyémmel akarod kitölteni, inkább játssz! Ez pedig a végszó hál'istennek, amiért az edző megfújja a sípot és a játék elkezdődik.

Vagyis kezdődne, mert ezt mindennek lehet nevezni csak együttműködő csapatnak nem, leginkább Kat jóvoltából, amiért akármikor helyzetem lenne odaugrik, magának akarva a labdát, amivel semmi mást nem ér el, minthogy pontot vesztünk.
- Normális vagy? A nyakunkon a döntő, basszameg! Nem érted, hogy nem csak velem, hanem a többi lánnyal is kiszúrsz? Észérveket próbálok felhozni neki, habár már az arcában vagyok, mert annyira felcsesz a viselkedésével, amiért nincs tekintettel másokra, miközben felháborodott egyébként én lehetnék vele szemben.
- Egy megjátszós kurva vagy! Lök egyet rajtam, majd behúz egy akkorát, hogy nem csak az ütés erejétől, hanem attól is, ezt képes megtenni egyáltalán, teljesen leblokkolok egészen addig, amíg fel nem fogom mire volt képes az állítólagos legjobb barátnőjével szemben, és ez már a sokadik, így már a harag, amit elnyomtam magamban teljesen úrrá lesz a cselekedeteimen. Lendületből támadom le, leteperem a földre, és ütni vágni kezdem, ahol csak érem, miközben ő is karmol, harap, ahol csak ér, mire valakik végre szétválasztanak minket.

Az edző iszonyú pipa. Esküszöm, ahogy itt állunk előtte olyan, mintha az orrából füstöt fújna, miközben a szemeibe csalódottság költözik.
- Nem tudom mi ütött belétek, két olyan játékosba, akik eddig vállvetve védték a másikat, ezzel elhozva a meccset, de én ezt nem kockáztathatom. Az igazgatónál lesz még egy körötök, de az én büntetésem az, hogy a döntő meccstől eltiltom mindkettőtöket. És most tűnés a szemem elől! Hangzik el szigorúan, és annak ellenére, hogy Kat esdekelni kezd az edző lábai előtt, én elhúzok a francba, ahogy kérte. Úgysincs már mit tenni, holnap majd könyörgök eleget, hogy ne csapjanak ki.

Veszek egy gyors hideg zuhanyt, és amikor visszaérek, hogy átöltözhessek már ott vár Kat felbőszülve, mint egy bika.
- Utállak! Sulykolja belém a szót, miközben vizsgálgatja magát a tükörben, merthogy akad egykét sérülés itt-ott, ahogy már én is megállapíthattam, hogy szép kis monoklival fogok innen távozni.
- Te utálsz engem? Áruld már el Kat, hogy én mit ártottam neked? Tudod mit? Ne válaszolj, csak hagyjuk egymást. Elég nagy ez az iskola, hogy elkerüljük egymást. A közös órákon meg csak túlélünk valahogy. Nem akarok jobban belemenni, magyarázni, amit megmagyaráztam volna, ha felteszi a kérdéseit, ahelyett, hogy szétkürtöli a suliban fél információk tudatában kiszínesítve a történteket.
- Hazug vagy! Ezt még hozzám vágja, de nem foglalkozom vele, egyszerűen csak kisétálok az öltözőből, és nyugtatom a szívverésem, és az idegeim, mert Tommytól üzenet érkezett, hogy már vár rám. Ha pedig valaki eltudja feledtetni velem ezt a fos napot, sőt varászló módon egy jó nappá tenni, az ő.

- Szia szépfiú! Köszönök neki egy csók után, baseball sapkába temetve az arcomat, de még így is kivehető a monokli a szemeim alatt, egyelőre mégsem mondok többet csak szorosan átölelem, ahogyan a kocsi oldalán áll, mert most semmi másra nincs szükségem, mint rá.