Nila a látszat sokszor csal aforizma földi, élő-lélegző megtestesítője. Ebben a szép, sötét világban betöltött szerepe miatt elérhetetlennek és távolinak tűnik, talán, a külső szemlélő számára, beképzeltnek és nagyképűnek is, de ez mind, mind betudható annak, hogy aránylag fiatal korában a saját lábára kellett állnia - és távol az otthonától, a család meleg ölelésétől, csak és kizárólag magára számítva helytállni.
Hedonista, féktelen és temperamentumos. Nem szereti, ha le akarják szabályozni, ha meg akarják mondani neki, hogy mit tegyen, vagy, hogy egyáltalán mit tehet meg és mit nem. Hajlamos már csak azért is-alapon bebizonyítani rátermettségét, vagy éppen kivívni mások figyelmét és elismerését – még, ha ez nem is mindig tüntette fel jó színben őt-, vagy a családját. A maga ura, a saját szabályrendszere szerint él, nehéz kivívni a tiszteletét és a megbecsülését, mert magasra teszi a lécet és olykor nagyon szigorú tud lenni – magával szemben éppúgy. Nem az a követő, meghunyászkodó, fejet hajtó típusú ember, ezért néha nehéz vele a munka, főleg, ha nem ő a főnök. Tudatosan kell vennie egy nagy levegőt és tennie egy lépést hátra ilyenkor, emlékeztetve magát arra, hogy bizony állnak fölötte a ranglétrán, és nyomatékosítani magában, hogy neki is van egy adott helye - ahonnan számára csak és kizárólag egyszer fent, másszor még feljebb lehet. Nem a visszafogottságáról híres, vagy arról, hogy csendben és vakon követne bárkit; a bizalmát és a hűségét ugyanis éppúgy ki kell érdemelni.
Szabadszellemű, nem szereti túl komolyan venni az életet, inkább élvez minden egyes pillanatot, ami neki adatott és nagy kanállal habzsolja. Szereti a szép dolgokat, a finom ételeket, a még jobb borokat, a lélegzetelállító kilátásokat, a végtelennek tetsző utazásokat, és inkább ilyesmire költ, semmint, hogy a manhattani-, a nápolyi-, vagy a marrakesh-i lakásában gyűjtögesse a pénze manifesztálódását. Nagyvonalú, ha a szeretteiről van szó, értük bármit megtenne, még, ha arrogáns, nagyképű viselkedése nem is ezt sugallja első blikkre.
Vad, vehemens életszeretet szikrázik a szemeiben, és minden, amit tesz, azt szenvedéllyel teszi. A rutin untatja, kevés dologtól irtózik jobban, semmint a köznapi emberek monoton, szürke életétől. Céltudatos, tudja, hogy mit akar és arra is mindig van ötlete, hogy hogyan érje el-, valósítsa meg ezeket a vágyakat és kitűzéseket és van annyira maximalista és opportunista, hogy a végsőkig küzdjön ezekért. Határozott, rámenős, leginkább a robbanékonyság, a bátorság jellemzi. Fáradhatatlan és makacs, nem ismeri a feladás, a megadás szavak jelentését, ha a fejébe vesz valamit, attól eltántoríthatatlanná válik.
Mindig, mindenhol észreveszik, bárhova is menjen, bárhova is tegye be a lábát, de hazugság volna azt állítani, hogy nem szereti a rá szegeződő tekinteteket, a figyelmet, a reflektorfényt, aminek a középpontjában lehet, amiben fürdőzhet. Extrovertált, könnyen szóba elegyedik az emberekkel, de soha nem mondaná, tenné azt, amit hallani akarnak-, elvárnak tőle, ha ő maga nem gondolja-, vagy érzi így teljes szívével. Közvetlensége dacára érezni rajta a feszes távolságtartást, a szarkasztikus, leplezetlen őszinteséget, az érinthetetlenség nagyképűségét, a fenséges büszkeséget. Mégis van annyira figyelemreméltó és érdekes, csábító és karizmatikus, hívogató és megtartó, hogy úgy hat rád, akár a gravitáció.

Még évekkel később is furcsa és idegen érzést vált ki belőlem, amikor hazamegyek; igazán groteszk egy szívet melengető pillanat nyomán fagyos hidegséget érezni.
Nem, mintha mostanra bárkit is érdekelne, vagy foglalkoztatna a majd’ húsz évvel ezelőtt elkövetett szószegésem, árulásom, szökésem, amivel kijátszottam az apámat és Grecóékat, már-már egyetlen, hanyag mozdulattal, amikor megvetettem a lábamat Marrakeshben. Akkoriban persze borzasztóan kellemetlen heteket-, hónapokat okozhatott az apámnak – már csak azért is, mert fogalma sem volt róla, hogy hol vagyok -, s, bár nem voltam jelen és szemtanúja az események utózöngéjének, tudtam. Bántott? Egy kicsit. Másképp csinálnám? Kizárt. A visszatérésem után évekig láttam átsuhanni az arcokon egyfajta megrökönyödést, elképedést, volt a vonásaikban valamiféle lesújtó, valami, ami olyan üzenetet hordozott magában, hogy a mór királynő megbízhatatlan. Nem csak lánynak, menyasszonynak, családtagnak, de szövetségesnek is. Aztán persze ez is-, mint minden botrány, elült, elhallgattak és többé nem foglalkoztak vele. Mondhatnám, hogy az apám könnyedén vette, amikor visszajöttem Olaszországba, de az ordas nagy hazugság volna. Épp szivarozott, mikor megjelentem a dolgozószobája ajtajában, és ki kellett mennie a hatalmas teraszra – állítása szerint friss levegőt szívni, de szerintem szívrohamot kapott.
Én mégis idegennek érzem magam az otthonomban és a családom ölelésében.
Egy oda nem illő szilánknak, egy repedésnek, a tökéletesre csiszolt és összecsiszolódott felületen, durva, savas hatású marásnak. Rögeszmémmé vált, hogy kibújjak a házasság kötelezettsége alól, és ennek az volt az egyetlen módja, hogy elvágtam minden köteléket. A visszatérésem legalább ennyire volt személyes, és nem gondoltam, hogy marasztalnak-, vagy maradok majd, de végül a szinte hobbi szinten űzött tevékenység a munkámmá vált, és ezáltal hasznos lettem a közeg számára, és nem úgy, mint egy nemesített tenyészkanca.
- Boldog születésnapot, öregember – mondom ezt úgy, Alfonso mögé lépve, mintha kettőnk közül valóban ő volna az idősebb. Nem foglalkoztam vele, hogy becsomagoljam az ajándékát, vitrinestől-, a maga szépségében nyújtom át neki, az apró zárt nyitó kulccsal együtt, meg egy bársony szütyőt, lövedékekkel és egy fiola lőporral. – Flintlock. Működik, de ne ezt vidd magaddal éles helyzetekbe – legyen a fa-, és patina ötvözete, a szépen megmunkált markolat-, és pisztolycső bármennyire is elegáns, a lőtávolsága csapnivaló. Váltunk pár szót a kokainról, meg a modern kor fegyvereiről vívmányairól, amiket a Castoron és a Polluxon érkeztetek a napokban, amíg még itt vagyunk, miközben pezsgő helyett Martini Fierót kérek a libbenő, térülő-forduló pincértől.
Szeretnék a koktél vörösségére, a ruhák bíborára és a kipirult arcokra emlékezni, de csak a kezemre tapadt vért, az apám ordítását, a sógornőm-, Alessia sikítását, a mob bábeli zűrzavarrá lényegült felbolydulását, a földre bukó-, boruló testeket tudom felidézni arról a szép napról – ami katartikus káosszá és egy rémálommá, földi pokollá vált sokunk számára. Dante, annak dacára, hogy ellenfeleknek tekintettük egymást, hiába a közös vér, az örökség, a család szentsége. Ő, a család arany ifja, meg én, a fekete bárány – és mégis az én karjaimban halt meg, én néztem végig, ahogy az utolsó, elhaló lélegzet elhagyja szép ívű ajkait, és a hasonszín szempárból kihuny a fény.
Mindenki azt gondolta, hogy fordítva fog megtörténni, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy én magam nem másképp vizionáltam volna az utolsó pillantást, amin osztozunk.
A harag és a düh végigrobog az ereimen, miközben a tehetetlenség zsibbaszt, és úgy érzem magam, mintha bármelyik pillanatban szétvethetne a szikrázó feszültség. Azonban várnunk kell – ezt mondták. El kell tűnnünk, be kell olvadnunk, meg kell húznunk magunkat.
Meddig? Meddig várjunk még?
Meddig bujkálunk?
És mégis... miért tennénk ilyesmit, miért menetelnénk a mészárszék felé, miért várnánk a kivégzés napját, amikor mi nem leölésre szánt birkák vagyunk, hanem farkasok?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A karakterlapod, a jellemzésed, a megjelenésed és úgy összességében az egész jelenséged egy nagyon figyelemre méltó, magával ragadó impresszió.
Ahogy belépsz egy helyiségbe, megragadod mindenkinek a figyelmét. Nem lehet nem észrevenni. A kisugárzásodban van valami titokzatos és vonzó, ami mindenkit megmozgat. Ismeretlenül is hasonló személyiséget képzelnék a megjelenésedhez. Egy igazi határozott, talpraesett, vad, temperamentumos nő vagy, akinek nem lehet utasításba kiadni, mit csináljon. Vagy hát meg lehet, de nem rajongsz érte.
Mindig nehéz, ha fiatalon magunkra maradunk valamilyen okból kifolyólag, de te fejest ugrottál ebbe a mélyvízbe, és még ma is talpon vagy, ami sokat elárul rólad. A családunknak kéne mindig minden körülmények között mellettünk állnia ideális esetben. A családnak kéne minden döntésünket támogatnia ideális esetben. De a te családod közel sem az a fajta ideális, normális pereputty, amitől ezt várná az ember. Rád akartak kényszeríteni valamit, amire neked az volt a válaszod, hogy megpattansz. Tök érthető.
Azt hiszem, még egy olyan életben is, amilyet te élsz, vannak "megszokott hétköznapok", amikből talán kilóg, amikor a saját testvéred halálát kell végignézned. Ráadásul a kezeid között. A ti életviteletek magában hordoz bizonyos... kockázatokat, de vannak olyan helyzetek, amikre egy dolog fejben felkészülni, hogy megtörténhet, teljesen más dolog viszont átélni és megtapasztalni azokat. Sajnálom a történteket, a veszteségedet, és akármilyen fájdalmas is lehet, remélem, ez is csak megerősít téged.
Az elejétől a végéig imádtam a lapod minden sorát, nagyon szívesen olvastam volna még tovább, de ez így volt egy kerek egész.  

Színt és rangot admintól fogsz kapni, én viszont addig sem tartanálak fel, úgyhogy utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!