Terry & Katniss

Amikor megpróbáltam magamon felejteni azt a csodálatos gyűrüt, ami már messziről úgy csillogott, hogy egyenesen magához csalogatott, nem gondoltam arra, hogy kiderül róla, hogy egy baromi értékes ékszer, ahoygan az sem volt a számításaim között, hogy egy öreg néni észre veszi, amint azt lehúzva az ujjamról végül a zsebembe csúsztatom. Természetesen rögtön sápítozni kezdett, amire az eladó felfigyelt, a biztonságiak nem hagyták még azt sem, hogy megmagyarázzam a helyzetet, így vagyok most egy rendőr autó, kényelmetlen hátsó ülésén, és várok arra, hogy megérkezzünk fogalmam sincs hová. Nem elég, hogy órákat töltöttem a rendőrségen, még valami táborba is akarnak száműzni egy kerek hétig, mert szerintük szükségem van az ottani nevelésre. Éppen csak néhány percig álltunk meg a lakánunk előtt, hogy pár dolgot magamhoz vehessek és értesíteni tudjam a nővéremet, aki szerintem ha tudna sem tenne értem már semmit, mert annyiszor okoztam neki csalódást. Magamnak is egyébként. Mert hiába igyekszem arra, hogy megfelelően viselkedjek, egyszerűen valami azt nem hagyja. A kocsimegáll, nekem pedig a pillangók ott kezdenek repkedni a gyomromban. Félek, hiszen fogalmam sincs, hogy mi fog rám várni. Sosem voltam még olyan táborban, így nem is tudom, hogy az milyen lehet. Félve szállok ki és nézek a férfire, közben pedig reménykedek abban, hogy történni fog valamiféle csoda, ami kimenekít majd ebből a helyzetből is. Esküszöm, hogy soha többé nem lopok, ha ezt sikerül túl élnem valahogy. Türelmetlenül állok egyik lábamról a másikra, miközben a papírokkal foglalkoznak, majd amint el mennek a rendőrök, csak még nagyobb lesz bennem a pánik amiatt, hogy kettesben maradok egy azt sem tudom kivel. Nem is úgy néz ki, mintha Ő is valami rendőr lenne.
- Lelki vezetőm? Az meg mit jelent? - pislogok nagyokat, mert esküszöm semmit nem értek abból amit mond. Most akkor valami pszichológus? Vagy, hogy kell ezt értenem? Végül mégis csak be ülök a kocsiba, mert aligha látok más választást és próbálok az útra koncentrálni, a zenét hallgatva, de természetesen nem tudok csendben ülni. Muszáj tudnom, hogy mi fog ott rám várni.
- De gondolom nem olyan tábor, ahol esténként a tábortűz mellett énekelgetünk és csupa móka meg kacagás lesz... - bár az egy kicsit megnyugtat, hogy bezárva nem leszek, de akkor sem gondolom, hogy olyan kellemes egy hetem lesz majd. - Nem akarok megszökni. De oda menni sem igazán van kedvem. - motyogom még mindig az utat bámulva, mintha abban bíznék, hogy megsajnál majd és inkább vissza fordul velem. Tudom, hogy csak a munkáját végzi, de nem hizem, hogy bárki is jönne és leellenőrizné, hogy valóban ott vagyok-e, ahol lennem kéne. mert egyébként nem is tűnik olyan szigorúnak. Még legalábbis.
- Tényleg? Hát így már kezd egy kicsit jobban hangzani. Bár azt nem igazán értem, hogy mire jó így. Egy hétig gondolom sehová sem mehetek onnan igaz? Sajnos nem igazán szeretek egy helyben maradni sokáig. - még közben az ujjaimat is tördelni kezdem, azt meg inkább nem mondom, hogy milyen morcos tudok lenni, amikor az elvonási tüneteim kezdenek jelentkezni. Vajon mások is lesznek ott? Vagy csak mi ketten? Mi van akkor, ha valami perverz rendőr, vagy lelki nevelpő vagy mit mondott? Ott senki sem fog rám találni sem. Annyi hülyeséget lehet hallani nap, mint nap...  

Nagy meglepetésemre nem is úgy néz ki a hely, mint amilyennek azt elképzeltem, akár még szépnek is nevezhetném, ha nem tudnám, hogy milyen célból is vagyok itt. Félve szállok le a buszról és nézek körbe, miközben botladozva követem Terryt egy kis iroda szerű helyiségbe, ahol aztán félénken rakom hátra kezeimet és hol lábujjhegyre, hol pedig a sarkamra nehezedek rá miközben a papírjaimat olvasgatja. Egyből kiegyenesedek amint beszélni kezd hozzám, és még a szemöldököm is a magasba ugrik a meglepettségtől. Ez aztán igazán furcsa egy ember. Csak végig a fejem rázom, mintha ártatlan lennék, és örülök is annak, hogy végre akad valaki, aki ezt rajtam kívül is így gondolja.
- Igen... igazából valami ilyesmi történt. Nyílván mikor ki érek az üzletből és észre veszem azt a gyűrűt, vissza is vittem volna. Van nekem egy egész csomó belőle. Minek lopnék bárkitől is bármit? - helyeslően bólintok, bár nehéz lenne kiigazodni azon, hogy vajon ezeket Ő is el hiszi-e vagy... vagy csak simán nem fix. Hát nem annak kéne örüljön inkább, hogy kapott valakit maga mellé, akit csicskáztathat? Vagy tudja a fene, hogy mi a dolga itt. - Tényleg nem lehet ezen változtatni? Nem tudnád ezt el mondani a rendőröknek is? - egyből még a kedvem is megjön, és máris érzem, hogy igazán jóban leszünk. Talán meg tudom győzni majd sok mindenről és mégsem lesz olyan elviselhetetlen az itt töltött időm. Hihetetlen, hogy létezik a földön olyan ember is, aki megért.
- Igen... egyetértek. Bár most épp nem dolgozom, de a nővérem viszont igen. És tőle mindent megkapok. Nagyjából. Szóval semmi értelme, hogy lopjak. Ha nagyon akarnék egy ilyen gyűrűt, akkor csak simán megvetetem vele. - még a vállamon is vonok egyet, és csak most kezdek igazán büszke lenni magam is. A férfit viszont még mindig nem igazán értem, de mindenesetre nekem jól jöhet.
- Hm... mi lenne, ha mondjuk otthon tölteném le a bűntetésemet, ami ugye mint tudjuk teljesen felesleges. Az a baj, hogy nem tudok idegen helyen aludni. Meg félek egyedül lenni amúgy is a sötétben. Mi van ha itt vannak farkasok? Menjünk inkább vissza, jó? - miközben beszélek próbálom elő venni a boci szemű tekintetemet is abban bízva, hogymegesik rajtam a szíve. Mert tudom, hogy van neki olyanja.     

Terry & Katniss

Muszáj vennem egy mély levegőt, hogy sikerüljön vissza tartanom a belőlem ki kivánkozó röhögést, amint pontos választ kapok arra a lelkivezető szóra, amivel egyébként eddig soha az életben nem is találkoztam. Megtudva a jelentését pedig nem is csoda, hogy miért nem. Valahogy az esik le az egészből, hogy ez a Terry egy rendőr pap, aki még mindig hisz a csodákban, fogalma sincs arról, hogy nem én vagyok a megfelelő ember ahhoz, hogy hívőt faragjon belőlem. Még, hogy megvilágosodás. Komolyan nagyon nehéz nem elnevetnem magam, csakis azért uralkodok magamon, mert tudom, hogy így is elég nagy bajban vagyok már, nem szeretném ezt fokozni a szemtelenségemmel. Még akkor sem ha nem tűnik olyan túl szigorúnak.
- Na és volt olyan akinél ezek a módszerek be váltak? Akik megvilágosodtak? Mi lesz akkor, ha én erre képtelen leszek? Remélem nem kell addig itt maradnom, amíg meglátom Istent....vagy mi a csuda. - vonom fel az egyik szemöldököm reménykedve,hogy nem akarnak belőlem valami apácát csinálni. A tábort meg hírtelen olyan kolostor féleségnek képzelem el - nem mintha tudnám, hogy az hogyan néz ki -, és a kedvem csak még jobban el megy az egésztől, amit egy sóhajjal adok a tudtára. Azonban a következő szavai egy kicsit mégis azt sugallják, hogy lehet mégsem lesz az egész olyan borzalmas, bár önmagában már a tudat is elég, hogy valamennyire azért mégis csak megfosztanak a szabadságomtól. Nem épp vágyok tábortűzezésre és énekelgetésekre egy idegen, lelkinevelő pap rendőr féleséggel.
- Akkor valamilyen szinten mégis csak rab vagyok, nem? Ha nem mehetek egyedül sehová. Mit fogunk csinálni ott? Dolgoznom is kell? Na és ha szeretnék a barátaimmal találkozni? Azt sem lehet? Ők jöhetnek esetleg hozzám? Én nem értem, hogy mi ez az egész. - csóválom meg a fejem még mindig értetlenül, és itt lényegében a legnagyobb problémám az, hogy nem tudok kábítószerhez hozzá férni. Ha mindenhol a sarkamban lesz, akkor igazából be is vihet a vársoba, akkor sem tehetek előtte azt, amit szeretnék. Mégis csak a rendőrökkel működik együtt. Nem hiszem, hogy túlságosan bízhatnék benne. Bár a tábor helyszíne igazán kellemes, mégis még mindig bennem van egy kicsi félelem, ami leginkább csak azért lehet, mert még nem tudom, hogy mi fog itt rám várni. Az irodában hallgatva aszavait el kell gondolkodnom azon, hogy vajon ez az ember mennyire lehet normális. Hát ott írja a papíron, hogy loptam, Ő meg nem hiszi ezt el. Miért nem tud minden rendőr ilyen lenni?  Természetes, hogy így én is tagadok, olyannyira, hogy lassan még én magam is elhiszem azt, hogy minden a véletlen műve. Helyeslően is bólogatok, kiskutya tekintetemmel, aki megérdemli, hogy sajnálják, mert hát mégis csak egy balszerencsés napot tudhatok magam mögött. Azt mégsem közlöm vele, hogy ha nem csípnek el, akkor vidáman, megbánás nélkül húztam volna el a csíkot a helyszínről.
- Hát elég szomorú, hogy ilyen rendőrök vannak. Az ehhez hasonló apróságokat észre veszik, miközben sok gyilkos, meg elvetemült futkorászik szabadon. Mondjuk nem is olyan régen megismertem egy igazán barátságos rendőrt... látta, hogy mennyire szeretnék egy bort, amire sajnos nem vot pénzem. Képzeld... Ő maga fizette azt ki nekem. - forgatom meg a szemeimet, és az maradjon csak az én titkom, hogy ez nem is teljesen így történt, ahogy mesélem. Mikor ideges vagyok akkor mindig többet is fecsegek. Úgyhogy készüljön fel, mert egészen biztos, hogy le terhelem az agyát bosszúból, amiért itt tart. Bár őt sem kell félteni, úgy tűnik, hogy az Ő beszélőkéjével sincs probléma.  Tud igazán sokat fecsegni. Már most nagyon unok itt lenni, pedig csak alig pár perce érkeztünk.
- Tényleg nagyon szomorú helyzetbe kerültem. Szegény nővérem biztosan nagyon sírhat. Csak mi vagyunk egymásnak. Soha nem is voltunk még távol egymástól. - sóhajtok egy újabbat a hazugságomat megpecsételve azzal, és még mindig bízok abban, hogy megsajnál és mégis talál valahogy kiutat ebből az egészből. Nem tarthatnak itt napokig, mert abba megőrülök. Olyan, mintha vidéken lennék, elszigetelve a társadalomtól. Már csak az hiányzik, hogy kecskéket meg teheneket kelljen fejjek. Remélem itt nincsenek állatok.
- Úgy tűnik ebből nincs menekvés a számomra, igaz? - még a szám is lekonyul a csalódottságtól, és már érveket sem tudok ki találni azért, hogy valahogyan el kerüljek innen. - Vannak itt mások is? Ketten leszünk végig? Tévé, videójáték, laptop... valami ilyesmik vannak? Legalább legyen mivel le foglalnom magam. Nem szeretek túlságosan és feleslegesen fáradozni. Majd valamivel biztosan elütöm az időt. - mert olyan lazának néz ki, talán nem fog nekem mindenféle ostoba programokat csinálni. Nincs arra szükségem. Valahogyan a szobámba zárkózva majd ki bírom ezeket a hosszú napokat, csak még arra nem jöttem rá, hogy hogyan.    

Terry & Katniss

Kicsit kételkedve nézek rá, nem igazán tudom eldönteni, hogy igazat mond-e vagy sem, de végül úgy vagyok vele, hogy nekem ez mindegy is. Egészen biztos, hogy én nem fogok azok közé tartozni, akiket megtérít egy ilyen tábor. Mert amúgy nincs is velem semmi olyan baj, ami változást igényelne, igazából tök jól megvagyok így, ahogy. Persze a drogok miatt már haragszom magamra, leginkább Sam miatt, mert tudom, hogy Miran kívül Őt zavarja még a legjobban az, hogy függője vagyok valaminek, aminek nagyon nem kéne. Csak az a külömbség, hogy a nővéremnek muszáj elfogadnia így is, mert ha haragszik is, attól testvérek maradunk, de Sam... hát Ő bármikor dönthet úgy, hogy többet még a barátságomból sem kér. Azt nagyon nem szeretném, bár megmagyarázni a miértjét aligha tudnám.
- Akkor csináljuk azt, hogy ha letelik a bűntetésem, akkor azt mondod majd a rendőröknek, hogy megtértem. És akkor nem lesz több bajunk. De azért nyugtass meg, hogy nem kell a Bibliát olvasnom. - nem igazán értem még most sem, hogy mit ért a megtérés alatt, de nekem valahogyan még a szó sem tetszik, így csak valahogy megpróbálom túlélni majd az itt töltött napjaimat. Más választásom egyébként sincs.
- Mert a te szemeddel te, hogy látod a helyzetemet? Én elég szívásnak gondolom. Viszont ha van rá egy mód, akkor jobban szeretném a munkát kikerülni. Biztosan van más is itt, amit csinálhatunk. - még ha egyenlőre nekem unalmasnak is tűnik ez a hely. Vajon ha mégis meglógnék képes lenne tényleg beköpni utána? Olyan kis naívnak néz ki. Ez mondjuk nekem kedvez, mert amig a rendőrkocsiban ültem még csak, addig mindenfélét elképzeltem az őrző védőmről is és a helyről is. Szerencsémre egyik sem annyira veszélyes. Az értetlenség azonban továbbra sem tűnik el az arcomról, mert akármit is mondok, igazából mindenre engedélyt kapok. Még a barátaimra is. Ennyi erővel otthon is maradhattam volna, nem? Na nem mintha bánnám, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy ebből a helyzetből is én fogok ki jönni jól. Kár, hogy nincsenek is barátaim. Mármint olyan tutira nincs, aki el jönne ide. Ezzel a kérdésemmel igazából csak próbára akartam tenni, hogy mennyire engedékeny, de simán kapható bármire. Csúcs.
- Attól még nem fogom azt mondani, hogy a rendőrök a szívem csücskei. - ismerem be vigyorogva, bár azt gondolom, hogy engem sem túlzottan szeretnek az egyenruhások, na de ez van. Valamikor még a saját apám sem igazán tudta kimutatni az érzelmeit a családja felé, ő is rendőr volt. Úgy tűnik, hogy gyerekkorom óta ez a sorsom. Ne legyek a zsaruk barátja. Mintha vágynék rájuk.
- Jó... hát majd felhívom a nővéremet. Hátha kedve lesz meglátogatni. - nem lesz. Ebben én biztos vagyok. Ha rajta múlna, mérgében biztos, hogy a börtönig vitetett volna. De csak pár napig. mert annál tovább azért Ő sem bír meg lenni nélkülem. Abban egyébként sem hazudtam, hogy csak mi vagyunk egymásnak.
- Milyen helyzetben? Te is csináltál rossz dolgokat? Vagyis... rád is fogtak rossz dolgokat? Mert ugye én itt csak egy áldozat vagyok jelenleg. - helyesbítek, mert az előbb úgy tűnt, hogy annyira hisz abban, hogy a világ összes kincséért sem szeretném lelombozni.
- És a többiek milyen bűnt követtek el? Azok akik még itt vannak. - kérdezem most már kíváncsian, és remélem, hogy olyan nincs aki mondjuk megölt valakit. Nem szívesen lennék egy légtérben nagyon rossz emberekkel. - Hát... ezek elég unalmas játékok, ami azt illeti. Pénzben is lehet játszani őket? Úgy talán egy kicsit szórakoztatóbb lenne. - nem mintha lenne nálam pénz, még azt a csodás gyűrüt ie elkobozták, amit elcsórtam, de már minden mindegy jelenleg. Eléggé elcsesztem.
A körbevezetés igazán elnyerte a tetszésem, egyáltalán nem kelt bennem olyan érzést, mintha rab lennék. Inkább, mintha csak valami panzióban lennék megszállva. Összeségében nem rossz a hely, a problémám leginkább azzal van, hogy nem mehetek el sehová innen. Utálom, ha korlátozva vagyok. Mégis tudom, hogy ki kell bírnom, bár kutya legyek, ha tudom, hogy azt mégis hogyan csináljam.
- Igazából ez nem is olyan rossz. De tuti nem fogom majd senkivel osztozni ezen a menő szobán. Akkor sem, ha van még benne bőven ágy. - ezt jelentem ki határozottan, mert egyetlen idegennel sem vagyok hajlandó egy légtérben megmaradni. Főleg nem bűnözőkkel. Ide azok jönnek. Csak én nem számítok annak igazán, hiszen ha úgy vesszük én ártalmatlan vagyok másokra nézve. De ki tudja, hogy ez elmondható-e másokról is.