Egyre furább vonulatot vesz a kis csevegésünk. Egy béna csóknál sokkalta több kiábrándító dolog létezik ezen a sárgolyón, de nem kezdek el vitatkozni vele. Még csak meg sem akarom győzni, mert minek is tenném? Mindenki azt gondol, amit jónak lát. Így kijelentésére csak egy sejtelmes vigyort ejtek meg. Talán majd később visszatérünk még rá. Talán. A további okfejtésére vigyorogva megrázom a fejem. - Egyiket sem. Az én egomat nem kell legyezgetni, lerombolni meg nincs mit, mert sziklaszilárdan áll. Nem fogok attól eret vágni, ha valakinek nem tetszik a pofázmányom, a modorom vagy épp a nyelvem a szájában. - vonok vállat lazán két slukk között, elvégre tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is akarok. Bőven elég, ha a családi elvárásoknak eleget teszek. Nem így fog fogást találni rajtam a kicsike. Máshol kell tapogatóznia érte, rajtam. De úgy látszik, én viszont beletrafáltam valamibe. Túl jó emberismerő vagyok. Muszáj is a dolgok mögé látnom és pár lépéssel mindig mások előtt járnom. Pedig eskü nem akarom itt fejtegetni őt. - Nem gondolok semmit. Ja, de mégis. Mindannyian bolondok vagyunk kicsit drága lelkem. Ezen a világon senki sem totálisan normális. - jegyzem meg félvállról. Ez az igazság. Nincs olyan ember ezen a földkerekségen, aki makulátlanul tiszta, mindenkinek van valami takargatni valója meg csontváza a szekrényben. Elvégre a szörnyek bennünk élnek és nem az ágy alatt. - Talán ez kölcsönös. - kacsintok rá utalva, hogy felkeltettem az érdeklődését és közelebb lépek hozzá, elvégre voltam én már közelebb is hozzá. Nem vagyok vészjósló, legalábbis a szándékaim nem azok. Nem-e? - Értem. - nyugtázom a szavait és zavart kis mosolyát. Nem szűz ő, csak nyilván össze van zavarodva. Nem került még ilyen helyzetbe, ez a napnál is világosabb. De pechére vagy nem pechére összetalálkozott a két lábon járó káosszal és csak rajta áll, hogy bekebelezem e a sötétségbe vagy sem. Mondjuk nem olyan szar a helyzet, de akinek egyszer köze lesz hozzám, azt előbb-utóbb akarva-akaratlanul is tönkre teszem. Kihozom mindenkiből a legrosszabb énjét, én és a démonaim. Már nem is félek tőlük, mert egy vagyok közülük. Mélyen gondolataiba mélyed, ez egyrészt a maris jótékony hatása. Érintésemmel zökkentem ki az ő egyéni kis világából. Magamra vonom a tekintetét ismét, mert úgy akarom. Ki akarom szakítani abból a gyönyörű hazugságból, amiben leledzik. A nyakához hajolva meg is kóstolom kicsit bőrének ízét. A válasza megmosolyogtat, ő tényleg más, mint a többi. Másképp reagálja le a szavaim, a tetteim, kiszámíthatatlanabb és ezért üdítőbb és érdekesebb is, mint az összes többi némber, akikkel körül vagyok véve. - Nem, addig semmi sem az enyém, míg ki nem próbáltam. - nézek mélyen a kis Bambi szemeibe. Talán ő sem erre a válaszra számított, de nem én vagyok és leszek az a személy, aki majd lovagias szavakat és liberális sanszonokat suttog a fülébe. Szörnyeteg vagyok, de legalább őszinte. Féligmeddig. - Hát, ha el akarsz tűnni... Én azért megvárnám a koncert végét. - suttogom már szinte ajkaihoz, majd egyetlen okot kérek, miért is kellene vigyáznom vele. Tetszik ez a macska-egér játék, főleg úgy, hogy az egér közben identitás zavarban szenved és azt hiszi, hogy ő a macska. De egyelőre meghagyom ebben a hitben. Hagy legyen ma neki is gyereknap. Azért nem mondom, tetszik a válasza. Nem adja könnyen magát a kicsike, de nem is baj, mert szeretem a kihívásokat. Széles vigyorral indulok meg utána, de egy pillanatra sem tévesztem szem elől, olyan vagyok, mint egy ragadozó, ami szemmel tartja az áldozatát. Igazából találó hasonlat. Csak épp ma nem vagyok szolgálatban. Lépteimet gyorsabbá veszem, hogy beérhessem. - Két Heinekent! - kérem ki a sört, miután a pulthoz léptünk és ki is fizetem, majd bárminemű megjegyzés nélkül a kezébe nyomom az egyik üveget. - Egészségünkre! - koccintom hozzá az enyémet, majd meghúzom a tartalmát. - Dehogy maradunk le. Na gyere. - kulcsolom át ujjaim az övéin, majd magammal húzom vissza a tánctérre, ahol már gyülekezik a tömeg. El ne vesszen itt nekem. Percekkel később a bandatagok újra a színpadra lépnek, felpörögnek a gitárhúrok, csak úgy röpködnek a riffek a levegőbe, a dob ütemes dobbanásai pedig a fülemben visszhangoznak. Ismét magam elé állítom őt, mert így hátulról be tudom védeni, ha kell és jobban szemmel tudom tartani, bár az érzékeim nem kicsit tompultak már a maris hatására. Mégsem tartok attól, hogy bármi gond adódna, mert én már azzá váltam, amitől mások rettegnek. Itt nem nekem van félni valóm. Egy szünet alatt még több részeges, izzadt ember termelődött ki és hullámzik most együtt a zene ütemére. Engem is jobban elkap a hangulat és a dalok mondanivalója. Szinte a zsigereimben érzem a melódiát. A derekánál fogva kezdem el mozgatni az előttem álló Bambi szeműt, hogy mi is eggyé váljunk ezzel a hullámzó katyvasszal.
Abban igaza van, hogy nem vagyok hithű keresztény. Valójában semennyire sem tartom magamat annak, mert a vallás mint olyan, nem túl szimpatikus. A hit már egy másik kérdés, de az emberek ezt örökké összekeverik. Néha éppen elég a hit valamiben, valami nagyobb dologban, jóban, hogy magadról is elhidd, képes vagy rá, hogy legyőzd a szörnyeket. De azt hiszem, hogy ez egy igazán megfoghatatlan és jelen pillanatban egyáltalán nem számító gondolat. Úgy értem, biztosan nem félrészegen egy koncert közepén kéne megvitatni a hit és a vallás kérdésköreit. Nem?! Kint a hűvösben már sokkalta tisztábban érzem saját magamat is. Meg ezt az egész képtelenségbe hajló történéssort is, bár erről nem Seth tehet, ez még az én fejemben nem billent be normálisan a jelek szerint. Végtére is majdnem azt mondtam neki, hogy házas vagyok, kopjon le. Micsoda érv...csak éppen nem lenne igaz. Nem is tudom, hogy hogy ugrott ez most be. Talán azért, mert eddig nem kutyulódtam bele ilyen helyzetbe, tehát nem kellett hangosan is lereagálnom a tényszerű hülyeségemet. A kérdésre felkapom a fejem. - Fogalmam sincs, ezen sosem gondolkodtam. - csóválom a fejem, nem mintha most képes lennék gondolkodni mélyebben bármin - Egy béna csóknál kevesebb kiábrándító dolog létezik. - nálam nagyon vízválasztó és voltak már nagyon rossz partnereim ebben. És ezen sok múlik. Ő viszont tényleg meglepett vele, semmi nem jelezte előre, hogy meg fog történni, csak csinált egy BUMM-ot velem. Mint valami bomba. Igazság szerint, ha annyira kiakasztott volna, nem ülök a nyakába és nem jövök ki utána, ez tény. Az is tény, hogy néha még mindig nem értem, mit miért csinálok, de már kezd nem érdekelni az önvizsgálatnak az a mélysége, ahol mindig mindent meg kell kérdőjelezni. A fű meg oké, tiltott, de hát mégsem heroint fogunk belőni egy mocskos wc-ben, szóval...miért is ne. Ennyitől nem fog a Hold a lábunk elé omlani. Elmosolyodom. - Azért, hogy legyezgessem az egód, vagy hogy leromboljam az egód? - egy újabb elmés kérdés a sok közül. Amíg persze ide nem adja a spanglit, akkor némileg az köti le a kapacitásaimat. Nagyon fura srác, árad belőle valamiféle vibrálás, amit egyelőre nem tudok hová tenni, de talán nem is kell. Nem kell őt megfejtenem, hisz nem egy rejtély. Sőt, ha a nevéből indulunk ki, akkor talán ő maga a kaotikusság, és ennek van ez a ...vibrálása. Bár tényleg teljesen véletlenül ütköztem bele, minden szándékosság nélkül. Nyúlnék is a fókuszolni kívántra, amikor elhúzza előlem, ami megnevettet. Mintha egy gyerek lenne, akitől a játékát készülnék elvenni, pedig megígérte előtte, hogy odaadja. Végül persze megkapom a saját távozó két slukkomért, mert a jótékony zsibbadás becsengőzi, hogy ebből ennyi elég lesz, különben elalszom valamelyik sarokban egyszerűen. Kifújom a füstöt és visszanyújtom neki. - És most azt gondolod megfejtettél valami igazságot? Talán bolond vagyok, vagy némi ingyen fű reményében caplattam ki ide utánad. - ráadásul nem hazudok, talán tényleg bolond vagyok és ő valami olyat ajánlott, amivel jelenleg nem rendelkezem. - Talán felkeltetted a kíváncsiságomat. - mert ugye ez is benne lehet - De nem ragaszkodnék a mélyére ásáshoz. - megrázom a fejem óvatosan, nehogy összekoccanjon benne az ital és a fű valósága. Neki támaszkodom az egyik mellettünk lévő asztalnak és rágyújtok rendes cigire. Egyre erősebb a gondolata annak a hideg sörnek. Inkább, mint az asztalra tolt édes koktélnak. - Áh, de, mert váratlan volt teljességgel, szóval a fogalom inkább csak olvasat kérdddéése.. - halk a nevetés, ami elhúzódó mosolygásba fordul. Főleg mert valóban egy csókról beszélünk, egyetlen röpke csókról, amitől a világ mozgása nem változott meg, és mi sem lettünk más emberek..csak már közünk lett egymás szájához. Csak hát szegény Seth nem tudja, hogy én rendre katasztrófát csinálok magam körül, mert egyszerűen ilyen vagyok. Ha nincs, ami kontroll alatt tartson...vagy, ha ilyen a periódusom mint most, hogy egyszerűen minden hullik szét, és csak állok, mint egyszer kamaszként a szakadó hóban, amikor bőgtem amiatt, mert apám egyszerűen nem volt hajlandó meghallgatni, kiparancsolt a kocsiból és ott is hagyott, hogy akkor oldjam meg, ha annyira akarom. Az érintése kiránt abból a régi emlékből, némileg fátyolos tekintettel nézek fel rá. - Nem, egy szellem nem. - ezt nem lehet mosolygás nélkül kimondani, mert ugye képtelenség lenne. - Szóval.. - a nyelve gyakorlatilag belém is forrasztja a gondolatmenetet. - ez most a megnyaltam, tehát már az enyém, játék? - elnevetem magam, de a borzongás megmarad, mintha egyetlen tollal simogatta volna végig a hátamat. Az érzés végiggurul a gerincemen, de talán a fűtől, talán mástól, nem fagyok le benne. Talán mert még ilyen téényleg nem történt. Megnyalnak csak úgy. - Tehát nem tűnünk el. - vonom le a hatalmas következtetést. Mármint én biztosan bemegyek a sörömért, a jelek szerint pedig ő is. Az arca vészesen közel kerül az enyémhez. Okot, okot. Nem elég ok egy figyelmeztetés? - Mert.. - fektetem a mutatóujjam az ajkaira - kiszámíthatatlanok. - végighúzom rajtuk, hogy legörbüljön az alsó, arra nyomok egy futó csókot, az ujjamra szintén, de ki is lépek ebből a bűvkörből, mert sört említettünk. - Tik-tak, tik-tak..megy az idő Mr.! - indulok meg hátrafelé, és fura mód most az se érdekel, ha beleütközöm valakibe. - És lemaradunk a koncertről is! - amiért ugye elvileg mindketten jöttünk. Lotti...jut az eszembe, valójában nem is tudja, mennyire közel jár az igazsághoz, bár belőlem nincs kettő, de kreáltam egy másodikat. Már átfordulok, hogy befelé tudjak menni, de visszanézek rá. Ez egy..erős véletlen, annyi biztos.
Érdekes megszólalásai vannak ennek a spinének. Maga ő is egy érdekes jelenség, ami arra ösztönöz, hogy felfedezzem. - Nem vagy gáz, de ezek szerint hithű keresztény sem. - kacsintok rá. Nem mintha én az volnék. A templomot is legalább annyira kerülöm, mint vámpír a szentelt vizet. Kint, a friss, szmogos levegőn aztán végre nem nyomja el a hangunkat a zene, így egy spanglit elszívva akár még kellemesen el is tudunk dumálni. Persze, a kérdésemre a szokásos választ adja, mint minden normális ember. - Miért nem tetted meg? Mi tartott vissza? Az erkölcsi normák? - kérdezek vissza kapásból, miközben beizzítom a marist. Legalább egy kicsit gondolkodtassa el a kérdésem. Érdekes válaszára ismét összevonom a két szemöldököm. Még azt mondja megítélhetetlen. Ez nálam azt jelenti, többet akar, csak nem mondja ki nyíltan. De hagyom, hogy ő is mérlegelje a dolgokat és maga döntsön, mit akar. Nem nyújtom felé tálcán a dolgokat, azt akarom, hogy akarja és tegyen is érte. - Felőlem megismételhetjük. Akkor már nem hat a meglepetés ereje. - nyitva hagyom a javaslatot, az már csak rajta áll, mit kezd vele. Én nem vagyok semmi jónak sem elrontója. És szívesen eljátszadoznék vele. Tetszik a stílusa. Nem ehhez vagyok hozzászokva. Van benne valami megmagyarázhatatlan furcsaság. De én pont a furcsaságokat kedvelem. Megejtek egy sejtelmes vigyort, miközben elsuhan a fejem mellett a füstje, amit az előbb fújt ki. Kérdésére egyik szemöldököm a mennyek kapujáig szalad, de nem válaszolok neki azonnal, előtte kellemesen beleszívok a bölcsességrudacskámba, nem is egyszer, háromszor is egymás után. Nálam mindig három slukk az alap, mielőtt tovább adnám, de ő ezek szerint a kettőre esküszik. Meg se akarja várni a kicsike, hogy a harmadjára is beleszívjak, már ki is kapná a kezemből, de itt én diktálom a tempót, így elrántom a keze ügyéből és csak azután nyújtom ismét felé, miután megvolt a bűvös hármas is. Hiába, a szokások rabja vagyok... - Előbb dugtam a nyelvem a szádba és utána jöttem ki ide. Ha nem mozgatja meg valami a fantáziád kicsit sem, nem mész utána. Te mégis itt vagy. - nézek rá fürkészőn, mint aki bele akar látni. Átható pillantásaimat csak a füst gomolygása zavarja meg. - Egyébként sem hiszem, hogy szűz volt a szád, szóval nem történt megrontás. Vagy azt ne mond, hogy még soha sem smároltál? - teszem fel a kérdést, egyúttal vissza is kapom a spanglit, de a tekintetéből látom, hogy beütött nála rendesen a téma. Biztos elefántot kapott. Hozzá képest én még egészen jól tartom magam, bár lassan olyan laza vagyok, hogy majd szétesem. A merevségemet nyilván átadtam neki azzal a rövid csókkal. Bár úgy tűnik, a lazasággal neki sincs most már gondja. A bódultság gyorsan kúszik a testébe bizsergető érzéssel terjeszkedve, hogy aztán a gondjait félre söpörje. Legalábbis holnapig. Olyannyira, hogy előbújik belőle a francia. Szóval nem amerikai. Legalábbis nem egészen. Vagy csak jó a nyelvtudása. Minden esetre elraktározom ezt az információt, csak el ne felejtsem. Kijelentésére megrázom a fejem. - Szellemnek tűnök? - húzódik egyre szélesebbre a vigyorom. - Egy szellem nem tud így hozzád érni. - simítok végig az oldalán, miközben az ujjai a felsőmön lévő rúzsfolttal játszadoznak. Karcsú derekát átölelve közelebb húzom magamhoz és a fülébe suttogok. - Elszívom a maradékot, utána jöhet a sör. De nem hagyunk semmit se veszni, nem igaz? - hajolok a nyakához és nyelvemet végig húzom rajta. Mint egy cseszett vérszopó. Csak épp nem harapom meg. Azt máskorra tartogatom. Majd ismét elhúzódom tőle és kiélvezem az utolsó slukkokat, mielőtt válaszolnék a kijelentésére. Húú, most nagyon megijesztett! Tisztára berosálok. Ja nem, mégse. Minden esetre izgalmassá kezd válni a helyzet. Egészen kíváncsivá tett. - Mondj egy okot... - leejtem a földre a spangli végét, majd eltaposom a cipőm talpával, aztán ismét közelebb és közelebb hajolok hozzá. - ...amiért vigyáznom kell veled Lotti. - a mondat végét már ajkaihoz suttogom és ördögi vigyorra húzott pofával várom a következő lépését. Csak pár milliméter választ el minket egymástól, olyan közel vagyok hozzá.
Néha olyankor jönnek a váratlan ismeretségek, amikor abszolút nem számítunk rá. Úgy értem oké, buli van és ilyen bolond balesetek beleférnek, bár most a rúzsomnak lőttek félig. Viszont sebaj, mindent túl lehet élni, mindent ki lehet mosni, tehát elengedhetjük a kérdéskört abszolút. A pasasok egyébként sem olyanok, hogy hisztiznének egy rúzsfoltért...mindegy miféle részeikre gondolunk. Viszont a mai balesetem igazán érdekes névvel rendelkezik. A káosz istenének neve. A szüleinek bizonyára bizarr humora van, vagy furcsa érdeklődési köre. Mondjuk...legalább erre mindenki emlékszik. - Most gondolom rém gáz vagyok, ha fogalmam sem volt róla, hogy Ádám és Éva fiát így hívták. - beszélek bele én is a fülébe, mert másképp nem hallana belőlem sem semmit. Mondjuk nem vagyok vallásos igazság szerint, tehát nem ücsörögtem hittan órákon sem soha. Apám nagyon is a földi dolgokban hisz: pénz, pénz, pénz. Valahogy viszont most pont a Biblia és az apám azok a dolgok, amikre nem akarok gondolni. Ha pedig mégis, akkor valami szentesítő port szórtak a piámba a pultban, de ilyen nem létezik, tehát marad az, hogy átadjam magam a zenének úgy is, hogy a nyakába vesz egy ajánlattétel után. Végtére is mit bánom én, egy kis fűtől még nem változott meg a bolygó mozgása. Az az élet pedig elég szar, amiben nem tudod azt tenni, amihez kedved van, ráadásul nem is bánt másokat sem. Mondjuk a csókja megdöbbentő, sőt, annyira bennem van a mozdulat ahhoz, hogy képen lendítsem az italommal, hogy hát mégis mit képzel, nekem van egy...De nincs egy. Egyáltalán nincs, senkinek nem kell ezt elmondanom, bár Isten látja lelkem, megtenném, de a döntés szabadságát mindenkinek meg kell hagyni. - Akkor most mondom! Hé! - szólok utána, de már megy előre, mint a golyó és valójában...kíváncsivá tett. Vagy ez már inkább az a szint, hogy hajszolom a teljes kikapcsolást? Szeretném tudni, hogy ez még mindig abból a rohadt szomorúságból fakad, vagy csak így élem meg a család távollétét, a hiányt? Franc sem tudja. Kint hirtelen megcsap a kinti hűvös, egész beleborzongok. Abba is, hogy végre friss levegőt szívhatok. Bent már egész...erős szagok terjengenek. - Végül is, nem néz ki szarul. - állapítom meg egy mosoly kíséretében. Elég rég nem szívtam totál idegennel, valahogy nem jön ki a lépés úgy. Nem mintha ez igazság szerint baj lenne. Figyelem, amit csinál és legalább ez ellövi azt a furcsa zavart, amit a helyzet előhív. Vagyis ez az egész furcsa, na! Lehet, hogy tényleg megbolondultam egy kicsit, de esküszöm nem tudom, hogyan tudnám kitisztítani a saját fejemet. - Ó! - oké, ez az őszinteség meglepő. Mostanság csak alakoskodó barmokkal találkoztam mindenfelé, akik lényegében szintén apám hármas alapelveit követték. De ő valahogy...most üdítő változó ebben a képletben. - Nos, még ha éreztem is, nem tettem meg. - legalábbis nem emlékszem ilyesmire. De ő más mint én, legalábbis a jelek szerint teljesen. Seth, Seth..Elnevetem magam. - Kicsit felrúgná a fizikát ugyan, de fogd rá akkor. - slukkolok a spangliba magam is kétszer, lenn is tartom a füstöt és felé nyújtom. Most legalább van alkalmam jobban megnézni az arcát is, ami mellett végül kifújom a füstöt. - Annyiból kábé megítélhetetlen, a meglepetés ereje tudod... - kap tőlem is egy franciás vállvonást, aminek az előnye, hogy jelenthet akármit. Nem mozdulok ki előle, bár teljességgel kiszámíthatatlannak látom, és a füst meg a pia éppen randevúzik valahol a homlokom mögött. Most olyan, mintha megremegne közöttünk egy furcsa pillanat, ami magában rejti a vagy-vagy izgalmát. - Mi van akkor, ha a kettőnek nincs köze egymáshoz? Előbb tettél ajánlatot és utána rontottad meg a számat. - lassan mosolyodom el, én is szeretek szópárbajozni. Mindenesetre kinyújtom a kezem a spangliért, ne most kezdjen tárgyalásokba az árakról. Arról már lekésett. Ha ideadja, csenek is két újabb slukkot és adom is vissza, mielőtt az agyam tényleg teljesen lezsibbad. Igazából jobban bírom a szintetikus vackokat, mint a füvet. Sokkal jobban. Rossz kicsi indián lennék. Lerakom a koktélomat az egyik kinti asztal tetejére. Túl édes, túl...fúj. - Nem kérek többet. - emelem a kezem megadón - De egy sör...mmmm.. - lehunyt szemekkel elmosolyodom, igen, egy hideg sör most tökéletes lenne. Az jó kesernyés. - Comment ça continue? - lépek egy lépést hátra. - Bocs, szóval most eltűnsz a ködben vagy nekem kellene eltűnnöm a ködben? - felnevetek, a fura meséket végül is valahogyan így írják. - Mert részemről én inkább innék egy sört. Hiiideget. - ez már mosolygósba fordul. Oké, jó cuccot adott. Körberajzolom a rúzsfoltot a pólóján. - Vigyázz az ilyen nőkkel. - ezt úgy próbálnám komolyan mondani...de képtelen vagyok, bazsalygok, mint egy idióta.
Néha be kell lazulni, bár egy szinten én a lazulásban is merev vagyok. Teljesen totálisan csak otthon tudom elengedni magam, mert tiszta sor, hogy akkor biztosan nem talál fejbe egy kósza golyó. Mondjuk itt a tömeggel együtt hömpölyögve elég nehéz dolga lenne bárkinek is golyót reptetni az agyamba, szóval megengedhetem magamnak, hogy a szokásosnál kicsit jobban belazuljak. És ebbe beletartozik az is, hogy a figyelmem egy kis csibére irányul, aki már nem igen lehet szomjas. És akit elvileg letapostam, gyakorlatilag csak ő állítja ezt. Minden esetre a pólómat szépen lecsókolta, otthagyva a lenyomatát rajtam, mint valami jelölést. Ha májerkedni akarnék, még viríthatnék is vele, de nekem nincs szükségem arra, hogy verjem a pélót a semmire. Kérdésére nem tudok nem elvigyorodni. - Igen is meg nem is. Anyám szerint róla, apám szerint viszont Ádám és Éva fiáról neveztek el. - súgom a fülébe, máshogy nem igen lehet kommunikálni. Jó az illata, tetszik. Viszont, amiért szívélyesen kínálgat és épp jó passzban vagyok, így nem maradok hálátlan, megmentem attól, hogy egy "kicsi a rakásban" végezze, majd a nyakamba is felengedem, hogy ott csápoljon. Igazán méltányos vagyok. A szünetre azért már izzadtra csápoljuk magunkat, rámférne egy frissítő meg egy jó kis ganja is, így miután lesegítettem magamról Lottit, meghívom őt egy mariskapartira. Bár nem adom ingyen ezt sem, mert mit adok ingyen? Annyira nem vagyok jó szamaritánus. Bejön, mit tagadnám? Én pedig nem szoktam magamtól semmi jót se megtagadni, így lazán lekapom itt felspannolva. Ha bánja, majd szól érte utána, de akkor már rohadtul mindegy lesz, nem igaz? Talán lesokkoltam a hirtelen jött intenzív nyelvessel, mert pislog rám, mint hal a szatyorban vagy öt másodpercig, mire kiesik a száján valami felháborodásféle, de még annak is kevés. - Hmmm. - gondolkodom el egy fél pillanatra színpadiasan, majd megrázom a fejem. - Nem mondták. Na de gyere! - bökök a fejemmel a terasz irányába. Amúgy tényleg nem mondták, igazából cseszettül leszarták, mit csinálok, míg tettem, ami a kötelességem volt. A mai napig is ezt teszem. Megyek, míg bírják a lábaim, játszom a szerepem, közben élvezhetem a sérthetetlenséget. Egy igazi szörnyet neveltek. Kint végre megcsap a szmoggal kevert hűs, éjszakai levegő, de eskü jobb, mint a benti pállott testszag. Egy csendes sarkot nézek ki magunknak, be is foglalom mindjárt, mielőtt bárki más szemet vetne rá. Kijelentésére a pólóm felé sandítok. - Igazán művészi, elfér rajta. - kacsintok rá, majd ismét előkotrom a szivartartóm, kinyitom, mire azonnal megcsap bennünket a fűszag. Jó minőségű, házi termés. Én nem szarral gurigázom. Nem válaszolok azonnal a kérdésére, hanem meggyújtom a spanglit és beizzítom magunknak. Három slukk után átadom neki, majd a füstöt a fejem mellé fújom. Hmm...de jó érzés, baszki! - Csak úgy. Mert akartam. Miért, te nem érezted már a pillanat hevében, hogy csak úgy lekapnál valakit? - kérdezek vissza kapásból, miközben egyik szemöldököm a homlokom közepére húzom. - De fogjuk rá a gravitációra, az vonzott a szád felé. - válaszolom egy laza vállrándítással. - Bár nem hinném, hogy annyira szar volt, igaz? - hajolok hozzá közelebb és közelebb. - Akkor nem jöttél volna ki velem, hogy még bódultabbá tedd a csinos kis fejed. - nézek vele farkasszemet, miközben megnyalom a szám szélét. Elég közel vagyok hozzá, hogy a gravitációra fogva ismét rátapadjak arra a csókolni való szájára, de nem teszem. Csak kiveszem a kezéből a ganját, majd elhúzódom tőle és jólesően szívok ismét bele. Azt nem teszem hozzá, hogy igazából nem vagyok Vöröskereszt, az ingyen szó az én szótáramban nem azt takarja, amit valójában jelent. Mert ebben a világban mindennek ára van, még pár slukk füves ciginek is. Egy kis nyelves pedig nem veri a földhöz őt sem. Kérhetnék többet is, de nem vagyok telhetetlen. Nem ma. Nem itt és nem most.
Csak azon akarok ma gondolkodni, hogy miből és mennyit, semmi máson. Érzem, hogy elfáradtam az elmúlt időszakban. Érzem, hogy most semmi frusztráló szarságot nem tudnék elviselni. Kicsit szeretnék levegőhöz jutni, kikapcsolni az agyamat. Otthon erre megvolt a saját társaságom, a közegem, itt azért némileg nehezebben mennek az ilyenek, de nem lehetetlen. A bódulást, az alkalmi, hazudós mámort mindenki kergeti valamiért, és sosem kérdezzük meg egymást, hogy te miért vagy itt már megint. Ez ennek a legnagyobb szépsége igazság szerint. New York pedig mindehhez remek teret ad, mintha ennek a városnak is lenne egy egészen másik oldala, aminek megvannak a maga történetei, a maga titkai. Tetszik, ahogyan mindig is tetszett. Bár bevallom, kicsit azért másképpen képzeltem el az "amerikai életem" bizonyos pontjait, de van, ami még az én fejemben is besípolja a megálljt. Ebbe nyilvánvalóan a bulik nem tartoznak bele, ráadásul szívből imádom, hogy mennyire jól tudnak sikerülni. Nem mondom, hogy Párizs egy unalmas hely, mert nem az. De egészen más, az emberek másmilyenek. Ez a koncert pedig a spontán gyönyörűség energiából emelt fellegvára. Valahogy csak átáramlik az embereken, mintha egy közös érzésen osztozna mindenki, ami teljességgel ugyanaz. Nem tudom, hogy a zenekar ebből mit érzékel, jobban mondva mennyit, de idelent szinte vibrál az egész. Én meg ütközöm, lekenem a rúzsom felét, ami még jól is mutat a pólón, bár mondjuk a lábamra állt, úgyhogy ez a véletlen inkább egy baleset, ugyanis nemigen tudtam felfogni. És inkább a rúzs, minthogy a koktélomat öntsem rá, nem? Ugye. Hiába másznék be elé, megint oldalból löknek meg, úgyhogy már én is érzem, hogy ez talán...sok, de a fintorgását látva az elektromos cigim látva, majdnem felnevetek. Valaki milyen ítélkező hirtelen. Mosolyogtató. Végül érdeklődve vonom fel a szemöldököm. Nocsak, talán a könnyűdrogok alkalmi fogyasztóinak van valamiféle különleges vibrálása egymás felé? Más esetben mérlegelnék, mert ugye hallani ezernyi történetet, hogy mit tettek olyan nőkkel, lányokkal, akik szimplán igent mondtak. Csak ez most nem más eset és a mai este egy bulis este. Akkor ne ilyeneken fékezzünk, ugye? - Ooké. Ha már ilyen gálánsan felajánlod. - és mert én nem hoztam semmit, ami majd kivezényel ebből a klubból, és átvezényel egy másikba, ami újfent segít azon, hogy problémás lett az alvásom. És inkább emberek között vagyok, mint egyedül. Örökké Timet sem hívhatom fel, neki is van egy élete, gondjai, amikhez én ennyire szervesen nem hiányzom. Tehát felőlem az ördög is felajánlhatná a társaságát, elfogadnám. Tényleg. - Lotte. - mutatkozom be szépen én is, ugyan az arcán ezernyi színpadi fény simogat egymáson, még így is látszik, hogy valószínűleg nem az első cigije volt már. - Mint az egyiptomi istenség? - kérdezek vissza valahogy reflexből, mert sikerült az agyamnak feldolgoznia az információkat. Mondjuk miért neveznének el egy amerikai srácot egy egyiptomiról? Hiába, mindig is remek volt az asszociációs képességem. Persze nem a beszélgetésnek van itt az ideje, ami inkább egymás fülébe kiabálás, mivel visszafordít és figyelhetem a színpadot helyette. Addig, amíg engem kis híján gyomron nem vág a pasas a nagy igyekezetében, hogy átjusson előttünk, Seth pedig ki nem húz onnan. Az ajkai erősen a meglepő kategóriába esnek. Mármint, hahó...?! De mielőtt igazából lereagálnám, jön az ötletével és ez...ez jónak hangzik. - Nanáá! - nem is mosolygok, vigyorgok...nos, jó rég volt már, hogy akárkinek a nyakában ültem volna. Talán az egyetemen? Így van némi kétségbeesett kapaszkodásom, mikor a vállaira ülök. Sok-sok piros pont azért, hogy nem borulunk rögtön orra, mint egy rosszul összerakott torony. De így hirtelenjében felmagasodok a zenekarhoz, a tömeg felé és ez letereli az agyam minden egyébről. Néha tényleg csak a zene számít. Talán ezért nem engedtem el soha a zongorát sem. Mert terápiás gyógyír tud lenni. A szünet hallatán csalódottan sóhajtok fel, és ismételten próbálok nem leborulni a nyakából, de a szája az enyémre zuhan, még mielőtt mondhatnék valami "húúúú"-t, de annyira megdöbbent, hogy először élből felháborodok. Aztán utolér a tényleges felismerés, hogy...nem vagyok már házas, a hűségem összes morzsáját Aziel lábai elé szórtam az elmúlt években, de...ő nincs. De ezt leszámítva is. - Hé, nem mondták még, hogy nem mászunk csak úgy egy nő szájába? - de oké, nem tiszta a feje. Az enyém sem, csak évek óta nem csókolt meg idegen. Sőt, azóta sem, hogy véget ért a házasságom. Ez most kicsit...meglepő élmény. Szóval végül csak bólintok és követem kifelé a tömeggel, mert mindenki most érez késztetést a dohányzásra, mosdóra, egyebekre. Kint is majdnem sikerül a hátába ütköznöm igazából. - Bocs a pólódért. Kicsit rúzsos. - nézek rá a foltra halkan nevetve- Na, muti mid van! - és akkor megbocsátom, hogy megrontotta a számat. Talán. - Miért csókoltál meg? - adódik az evidens kérdésem. Úgy egyébként. Ha azt mondja, hogy mert csak....hhhhhhh.
Néha jól esik kizökkenni a sűrű hétköznapokból és úgy tenni, mintha normális életem lenne. Mintha én is egy lennék a sok kis sakktáblán mozgó bábu között. És mi is lenne jobb alkalom erre, mint az egyik kedvenc bandám, a Neverending koncertjén izzadtra csápolni magam beszívva? Ilyenkor általában mindig megvilágosodom. A kidobók velem már nem szívoznak, pénz beszél, kutya ugat, nálam meg a füven kívül fegyver is lapul. De csak egy kicsi uzi. Mondhatni női fegyver, de jól el lehet dugni. Csak arra az esetre, ha valaki rám támadna. Az én esetemben nem árt elővigyázatosnak lennem, van pár ellenségem, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy golyót repítsenek a fejembe. Nyilván nem egy koncerten fogják ezt megtenni, de láttam én már karón embert...Jobb előre gondolkodni, mint halottnak lenni. El is szívok egy jointot, mielőtt leöblíteném valami olcsó piával, amit ebben a lebujban adnak. Mondjuk ez nyilván nem vesz el a koncert élvezeti értékéből. Egyedül jöttem. Barátaim nem sokan vannak, jobbára inkább ismerősök, szövetségesek, lekötelezettek. Meg amúgy is magányos farkas vagyok, ritkán vágyom társaságra, de akkor azt a női ölek között keresem. Már az előzenekart is végig állom, de az igazi durranás, mikor a Neverending a színpadra lép és felbőgnek a gitárhúrok a színpadon. Akkor kezdődik csak a tombolás. Elengedem magam, belazulok és hagyom, hogy a tömeggel együtt hullámozzak. Nagy headbangem és ugrálásom közepette nem is veszem észre, kit taposok el, de őszintén szarok is rá jelen pillanatban. Ekkor hirtelen meglódul az egyik bige és kb megfejeli a nyakamat. Na jó, kicsit lejjebb sikerül belém csapódnia, a mellkasom közepén csodás rúzsfoltot hagyva. Ő sem lehet már szomjas, könyvelem el gondolatban, miután eljutott egyáltalán az agyamig a dolog. Kicsit tompa vagyok. De csak egy pöppet. A kicsike felém nyújtja a kancsót, vödröt, nevezzük bárminek. Látom, gondoskodott az utánpótlásról is, ezt már szeretem. Mármint ha valaki nem bízza a véletlenre. De nem fogadhatom el, így megrázom a fejem és eltolom magamtól a kancsóját. Nem iszom én meg akármit, ki tudja, mi van benne, mondjuk patkányméreg szeretettel Seth Rockefeller számára. Paranoiás volnék? Ja. De tényleg jobb félni, mint hullaként végezni hat láb mélyen. A kicsike próbálkozik arrébb fészkelődni, de a tömeg csak nem hagyja, ismét hozzám löki valami fasz, úgyhogy mielőtt agyrázkódást kapna és telenyomdázná a szájával a felsőmet, a vállainál fogva átkarolom és magam elé vezetem. Amúgy is ez lett volna a terve szerintem, csak nem igazán jött össze neki. Aztán hirtelen megfordul, és a kezembe nyomja a piáját majd előkapja a borzadályt, amit csak a nyomik szívnak. Ne már, komolyan? E-cigi? És még megkínálna vele. De csak újabb visszautasítást kap. Egy igazi ordas nagy fintor ül ki a pofámra. Én abba a szarba bele nem szívok. De azért az vicces, hogy kalimpál, miközben próbálja elrejteni, amit csinál. Közelebb hajolok hozzá, hogy hallja is, amit pofázni készülök neki. - Nyugi, a biztonságiak idáig nem látnak el. De én tudok valami sokkal jobbat is adni a szünetben, mint az, amit szívsz. - húzom elő a koporsó alakú szivartartómat mutatóba és remélem, érti a célzást, hogy nem csak szimpla bolti bagó lapul benne. - Seth vagyok, örvendek. - vigyorgom rá szélesen, totálisan látszik a fejemen, hogy be vagyok szívva atomra. Szimpi ennek a bigének a stílusa. És az, hogy egy Neverending koncerten csápol csak még több pirospontot ír a számlájára. Remélem, az IQ-ja azért nagyobb az egojánál. Bár mit számít egy éjszaka erejéig nem igaz? Visszacsúsztatom a cigitartót a helyére, majd megvárom, hogy kipöfögje magát, aztán megfordítom, hogy inkább a koncerttel foglalkozzon. Pár pillanattal később, látom, hogy egy ingatag tintás pacák tombol előttünk és mielőtt még letaposná a kis csibét, a dereka két oldalára simítva a tenyerem magamhoz húzom és hátrálni kezdek vele. A csóka két pislogást követően már el is vetődik előttünk bele egyenest a tömegbe. Mivel a megmentőnek is jár valami, így a kicsike nyakához hajolok és nyomok rá egy csókot. - Felülsz a nyakamba? - kérdem a füléhez hajolva és amennyiben bólogat vagy igennel felel, leguggolok előtte. Miután a nyakamba ült, lassan állok fel, a combjaira fogok, úgy tartom őt. Na, most már magaslati levegőt szív és tutira látja ő is a koncertet, remélem, élvezi is. Mikor bejelentik a szünetet, levakarom a nyakamból majd gondolkodás nélkül lesmárolom. Ennyi nekem is jár. Amúgy is könnyebb bocsánatot kérni utána, mint engedélyt előtte, nem igaz? Az íze édes, de nem émelyítően. Biztos nem vattacukros koktél lapul a kancsójában. Intenzív pár másodperces élmény után azonban elszakadom tőle és a füléhez hajolok, ha nem vág azonnal pofán a kezével vagy a bazinagy pohárral. - Gyere, szívjunk el egy rendes cigit. - javaslom, majd elindulok a terasz irányába és amennyiben velem tart, jobb ha szorosan a nyomomban marad.
Talán nem normális, hogy heti több napot valami szórakozóhelyen töltök. Talán az pláne nem normális, hogy megtalálom hozzá az alanyokat. Az emberek mindenhol egyformák, mindegy melyik országban tartózkodunk. Senki nem mond nemet arra, ha mulatni hívják. Esetünkben ez persze egy fülledt klub koncerttermére koncentrálódik. Végtére is, aki állja a bulit, az választja hozzá az aláfestő zenét, és kevés dolog képes olyan érző, lélegző lüktetést kiváltani, mint egy koncert. Az élő zenének ereje van, a tömegen átszáguld az energia és ad valami olyat, ami leginkább az eufóriához hasonlatos. Na, ezért vagyok itt. Meg mert jobb, mint otthon ülni a lakásomon, kajálni és az ezredik sorozatba belekezdeni, ami nem köt le 8 résznél tovább. Teljesen tervezetlen, csak egy programos appot görgettem végig. A hívások pedig megtörténtek, valahogy sosem mondanak nemet a vonal másik végén. Én sem szoktam, bár a kedvenc szavam nem az ingyen, csak a nem számít kombináció. Pedig már egyenesebb vagyok a világgal sokkal, mint pár hónappal ezelőtt. Teljesen jól vagyok. Stabil. Vagy valami ilyesmit szeretnek hallgatni a terapeuták újabban. Nem mintha járnék, vagy jártam volna. Nem az én asztalom a dolog, ráadásul annyi másra is lehet időt szánni...ugyebár. Persze, Sarah eltűnése még mindig ott munkálkodik a fejemben, de ebben a városban megtalálni valakit, aki nem akarja, hogy megtalálják... A pultoknál irdatlan sokan vannak, és már-már ott tartok, hogy nem egy pohárral, hanem egy kancsóval kérem ki az italt, mert az talán kitart...valameddig. Megtanultam már kiszűrni a különös tekinteteket, amik végigmérnek és mérlegelnek, hogy mire lennék alkalmas, mire nem. Nagyrészt jótékony részegek, szót sem érdemelnek. Viszont mikor tényleg az orrom alá tolnak egy kis akváriumhoz hasonló izéét felnevetek. - Te tutira gondolatolvasó vagy, Meghan! - dicsérem meg alkalmi barátnőim legleleményesebbjét. Leintéz vele, hogy mindig ezt szokta csinálni, sokkal egyszerűbb. Nem is értem, hogy a legtöbb klub miért nem él ezzel. És hagyjuk, hogy mindenkit elvigyen magával a zene, jóformán lapjával haladunk át az emberek között, és imádom, hogy már nem zavar, hogy meglöknek, nekem jönnek, sőt mosolyogva töröm az utamat, öröm, hogy a testem nem azt hirdeti magáról, hogy hahó, hagyj békén és rám se nézz soha! Mintha kigyulladtak volna a belső égőim. A minap volt szerencsém vacsorázni egy hölggyel, aki valószínűleg annyi botoxot kapott, hogy már elveszítette a mimikáit is. Na, ő is hirdetett magáról...csak valami egészen mást. A fejem tele van örömmel, a szám meg...textillel, amit próbálok is kitiltani onnan, helyette rúzsfoltos lesz a lábaimra nehezedő súlytól. Másodjára már sikerül, meg felnézni is. - A lábamon állsz! - kiabálom az üvöltő zene mellett, tömeg mellett, de annyira képtelen a helyzet, hogy elnevetem magamat. Talán egy szót sem hall belőlem, vagy el sem jut az agyáig. A rúzsfoltra nézek, amit a ruháján hagytam. Egész jó lett így. Olyan egyedi. Bocsánatkérés? Jelesül felemelem az "akváriumot", és az arca elé tartom. Igyon, ha akar, de pont betakarja előlem az egész színpadképet lényegében, sőt minden mást is. Megpróbálom kikerülni, jobban mondva eloldalazni mellette, és nem rákenni a maradék rúzst. Most már ennél bénább helyzet nem jöhet elő, szóval végre sikerül látnom a zenekart is. Már csak egy cigi kellene, ennyiből hiányoznak a szabadtéri bulik. Megfordulok, hogy szegénynek a kezébe nyomhassam az italt, miután megveregetem a vállát persze. Ha megfogja, csak kihalászom az elektromos cigit - ügyes kis találmány - és kettőnk közé hajolva vidáman beleszívok. Talán egy icipicit megütött az alkohol. Icipicit! Muszáj vagyok lefelé fújni és táncolni, hogy lehetőleg a biztonságiak ne szúrjanak ki. Úgyhogy végül felpillantok, mert tudom, hogy ez elég...erőszakosan hathat, de felé tolom a kütyüt. - Kösziiiiiiiiiii! - a szívességért...már, ha ezt nevezhetjük annak. Talán inkább vissza kellene fordulnom. Sőt, talán eljátszanom az előttem, mellettem állóval. Ó, jó ég...
Kezdőlap
