Kian & Noah

Nem tekintem magamat makulátlan embernek. Sőt, hiszek benne hogy egyikünk sem tud igazán jó ember lenni, a "bűneink" pusztán a mértékükben különböznek. De azt is tudom, hogy bizonyos dolgokból és szokásokból kinövünk, mint a füllentésből a szüleink előtt. Jó ideje azt hiszem, hogy egyike vagyok azon embereknek, akik a nehéz úton tanulták meg, hogy milyen amikor saját maguknak is hazudnak. Valószínűleg azért nem tudok siránkozni egy olyan élet után, ami a balesetem következtében végül nem adatott meg nekem, mert nem is akartam igazán. Ha pedig mélyen a szívembe nézek, azt hiszem így is volt ez. Olyan embert akartam büszkévé tenni a sporttal, akivel a jelenlegi állás szerint beszélni sem feltétlenül vagyok hajlandó. Nem csak azért, mert nekem hazudott, hanem mert mindenki másnak is, akik fordított esetben nem szimplán felszínes érzelmekkel kötődtek hozzá. Mára pedig apám mondhatni elveszített mindent, két családdal túlságosan nehéz volt egyszerre zsonglőrködnie, végül pedig két szék között a földre esett. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívánom azt neki ezt az időszakot és azt, hogy jó mélyen átgondoljon mindent, aminek kitette nem csak anyámat, hanem Kiant és az ő édesanyját is.
Viszont én nem az apám hibái miatt érzem bűnösnek magamat, habár ha valakire rá akarnám fogni a viselkedésemet, amit korábban a féltestvérem felé tanúsítottam, igenis köze van ehhez apánknak. Sosem gondoltam magamról, hogy naiv lennék, akkoriban, amikor Kian felkeresett minket viszont mégis annak mutatkoztam, mert képes voltam vakon bízni valaki olyanban, aki a csillagokat is lehazudta az égről több embernek is, egyszerre. Nem azért vettem ajándékot, terveztem be még egyet és kértem meg rá korábban Kiant, hogy lakjon velem, mert le akartam volna kenyerezni, vagy mert azt vártam tőle, hogy visszaadja a szívességet. Ha valamit, akkor egyedül azt láttam ebben az egészben, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak. Nem élek úgy a helyzettel, hogy ne akarjam közben talán csak egy icipicit jobb embernek érezni magamat. Ha pedig a testvéremnek nem is feltétlenül örömet okozok, de minimum megkönnyítem egy kicsit az életét azzal, hogy nem mással kell egy lakáson osztonoznia és mindig talál mit enni a hűtőben, akkor már megérte.
Megemelkedtek valamelyest a szemöldökeim, amikor meghallottam Kian szavait, a szám sarkába pedig olyan mosoly költözött, amit a legtöbben talán észre sem vettek volna. - Én nem csinálok semmit. - A kávésbögre pereme újra az ajkaimhoz ér, amikor visszaemelem azt és beleiszok a benne lapuló sötét folyadékba. - Te pedig nem vagy undorító. - Ennél többet nem is feltétlenül tudtam hozzátenni a megnyilvánulásához, tekintve hogy csupán annyit csináltam, mint mindent normális ember reggelente: arcot mostam és felöltöztem.
- Készülök, de neked is jönnöd kell majd. - Nem szerettem volna előre lelőni a poént a mai nappal kapcsolatban, de az út egy pontján úgyis realizálnia kell, hogy hová megyünk. Legkésőbb a helyszínen majd rájön. - Ha nincs más programod. - Sosem voltam a szavak embere, ami a munkámmal kapcsolatban elég nagy mínusz pontot jelentett nekem, de vannak, akik szerint a komfortzónánkban élni le az egész életünket olyan, mintha önként vállalnánk a börtönt.
- Előbb reggelizhetsz is, nem kell sietnünk. - Ha nagyon félre akartam volna vezetni, talán az édesanyám meglátogatását hozom fel, de van annyi esze neki is, hogy akár ugyanerre a következtetésre jusson. Az iskolába értelemszerűen nem vinném őt magammal, viszont egyébként sincs ott dolgom ma.
- Majd máskor megpróbálom. - Teljes mértékben hazugság volt, amit mondtam neki, mivel azért sem próbálkoztam túl sokat, hogy úgy nézzek ki, ahogyan és ez sem tetszett neki. Megemeltem a szabad kezemet, és óvatosan a fejére simítottam a tenyeremet. Ezt követően próbáltam csak néhány lassú és óvatos simítással a helyére rakni a kialudt hajtincseit.
- Boldog születésnapot - jelentettem ki könnyedén, miközben meglapogattam a hátát. Nem tartottam említésre méltónak, vagy feszegetni való témának azt, hogy pontosan honnan tudom, hogy mekkora jelentősége van ennek a napnak, mivel ő sem verte nagy dobra és nem emlegette a megelőző héten, mint ahogyan a gyerekek szokták. - Nem vagy éhes? - Nem fordítottam oda a fejemet, hogy lássam is az arcát, de feltételeztem, hogy választ is kapok a kérdésemre, ő pedig nem aludt vissza rögtön, ráadásul a konyha közepén állva.

⋈ | 666 | öltözet

outfit ⁝ 605 szó ⁝ kérem a kutyám!   ⁝ ◇