Sokan azt mondják, lassan négy év házasság és öt év kapcsolat után természetes, ha hűlnek ki a dolgok, és a felek elkezdenek egyfajta automatizmusban élni. Ránk ez azonban sosem volt jellemző, tűzoltó vagy – vagy bombaszakértő tűzszerésznek tudom még elképzelni! -, hisz mindkettőnknek kevés szabadidő adatik meg, így azokban a kivételes napokban úgy ragaszkodtunk egymáshoz, hogy az már fájt. Jó volt a kapcsolatunk, izzó, izgalmas, unalom és közhely mentes, mégis harmonikus...megoldottuk. Az elmúlt másfél évben romlott el valami, és mindketten tudjuk mi az az elefánt a szobában, ami bekavar, mégsem tudjuk megoldani.
Gyereket akartunk, mindketten. Amikor először lett pozitív a teszt, amikor először láttuk az ultrahangon, csak még jobban elmélyítette a kapcsolatunkat, még jobban összekovácsolt minket egységgé. Imádtam, amikor esténként a hasamra hajtva a fejed hangosan soroltad, milyen veszélyes helyzetekbe is viszed bele majd a vagány lányod vagy fiad – hisz mindketten az extrém sportok szerelmesei vagyunk, te az adrenalin függőséged, én pedig a gyermekkori szigorú neveltetésemből adódóan. Aztán elvetéltem.
Aztán újra.
És azóta hiába próbálkozunk, nem jön össze. Voltunk beültetésen is – felszívódtak. Végig jártuk az összes orvost, senki sem érti a miérteket, holott mindkettőnket kivizsgáltak, és egészségesek vagyunk.
Kezdek beleroppanni, és te is. Eleinte egymásba kapaszkodtunk, együtt igyekeztünk pozitívak maradni és optimisták, de a stressz, a feszültség és a ki nem mondott hibáztatások felőröltek minket. Olyannyira, hogy igazán meg sem lepődtem, hogy másoknál kerestél vigaszt. Hibáztatlak, gyűlöllek érte, és egyben megértelek. Ezért nem váltunk el egy évig, amióta ezek az afférok meg-meg ismétlődnek. Tudom, hogy te is szeretsz még, és tudom, hogy ez nálad egyfajta önszabotálás, mert képtelen vagy feldolgozni a dolgokat, de elfáradtam.
Én adtam be a válópert, de te nem vagy hajlandó aláírni. Elköltöztem. El kellett, mert a vonzalom irántad nem szűnik, és minden veszekedés után az ágyban kötöttünk ki, még több bűntudattal, önutálattal, és hibáztatással. Mágnesként vonzol, és én is téged, de a józan eszünkre kéne hallgatni, nem gondolod?

Igyekeztem inkább a karakterek közti dinamikát, és a probléma kulcsát leírni, ezen felül nem igen szabnék meg semmit, a jövőre vonatkozóan meg pláne nem! Szeretem, ha minden a játéktéren alakul ki, hisz ott fog eldőlni a kémia, és a karakterek sorsa is. Lehet szeretőd, lehet kialakulóban lévő új kapcsolatod – remélve akkor nem kötünk ki megint izzadtan egymásba gabalyodva -, ezt teljes mértékben rád bízom! Szeretem kijátszani a belső feszültségeket, az érzelmek hullámzását és a gyötrődést, a két karakter jellemfejlődését. Szeretném, ha az aki elviszi egy mély érzésű férfit hozna, akit épp úgy megvisel és megkínoz az, hogy két gyermeket elvesztett. Nem kell happy enddel végződnie – ebben a dinamikában nehéz pozitívra kihozni a dolgot -, de azt semmiképpen nem szeretném, hogy ez vagy az el legyen döntve előre.
Gyere, gyere nagyon várlak! És szerintem  @Ariel Hella Wright is szívesen megkínozna kicsit!