Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Idejét sem tudom már mikor estem utoljára árulása áldozatául. Talán Willa születése előtt, az pedig... nem mostanában volt. Előfordultak baklövések, kisebb hibák, amiket úgyszintén meg kell torolni, de az árulás, legfőképpen, ha hozzám közelálló teszi, megbocsájthatatlan. Ostobaságot tett, mert bár a vége mindenképp a halála lett volna, legalább megválaszthatta volna annak nemét.
Az éjleple alatt érkeztünk több sötétített üvegű kocsival és egy furgonnal. Nem kell a feltűnés. Ráadásul napokkal előtte alaposan megterveztük, mert olyan helyre volt szükség, ami felé macska is ritkán jár és a halál sikoly sem veri fel a közelben lévőket, lévén, hogy nincsenek. Ezért döntöttünk egy emberek, de már állatok által sem nagyon látogatott erdőbe. A vadakat kiirtották, a többi elmenekült, egy idő után pedig már nem volt miért maradnia az embernek sem. Nincsenek körül ölelő szép tavak vagy hegyek, sőt itt-ott elvétve rozsdás fémdobozok és konzervek kupacai találhatóak, ha nagyon keresgélnénk, tán még néhány hajléktalan csontváza is. A legtöbb növény mérgező, vagy kiszáradt, inkább gombák nőnek a kavicsos talajon. A fák száz évesnél is többek, de alattuk elmenni kész élet veszély. Dehát mit nekem egy kis kockázat, ha cserébe megúszok egy újabb gyilkosságot. Igyekszünk az erdőn belül parkolni, amit a fák és nagyobb kövek, de még az éjszaka alatt megjelenő köd is nehezít. Előtte már küldök ki az erdő széleire egy-egy tolvajnak, hamis erdésznek öltözött őrszemet. A parancs egyértelmű, nem kell a kockázat, ha valaki még is erre járna, nincs mese, meg kell ölni. Ha vele van a családja, azt is. Tűnjön egy rosszul sikerült lopásnak, egy szimpla támadásnak, de senki ne jöjjön rá, hogy ma itt sokkal nagyobb hatalmak előtt tisztelgünk.
Be is borul, bár még csak dörög, néhol talán csepeg is, de mára nem írtak nagy esőzést. Nem is lenne jó, mert ma még dolgom van. Az erdő közepén volt egy kicsit rendbe tett üres rész. Lehet, hogy kíméletlen vagyok, de igényes. Ráadásul nem csak négyen voltunk, majd huszan. A bűnös, az embereim és néhány üzlettárs, akiket jobb híján tanulságból hívtam el. Szívjóságból, pedig e nélkül is tudhatnák mi vár rájuk, ha hasonló hibát vétenek, lévén, hogy az Ördöggel kötöttek üzletet.
Egy kisebb szikla darabokkal körbe rakott kör közepébe vonszolták a halálra ítéltet, míg mi szépen beértük őket és körbe álltuk, valamivel távolabb. Senki sem akart véres lenni. Végig beszélt, sírt és minden bizonnyal könyörgött is, míg megszabadították a felső ruházatától, keresve velem legtöbbször a szemkontaktust, amit meg is talált.
- Ugyan már Melgren... ezt... ezt nem teheted velem. Évekig hű szolgád voltam... rengeteg vér tapadt a kezemhez, akkor is cselekedtem, mikor nem fűlött hozzá a fogam! - kiáltotta könnyes szemekkel, vörös, kissé talán piszkos arccal, gyűlölködve. Még én vagyok a hálátlan? A szolgálataiért cserébe megvédtem és éppenséggel nem kis összegeket fizettem. Rezzenéstelen arccal figyeltem, egy percig sem éreztem, hogy hibát követnék el. Közben kezeit kikötözték bőrszíjakkal, nem csak, hogy ne tudjon kapálózni, de csak így volt látványos a végeredmény.
A sárban térdelve reszketett, most még a hidegtől, később majd a halál szelétől.
- Elárultál, Berger. Tudtad, hogy kiszedik belőled, amit kiakarnak. Tudtad, hogy mit kell tenned. Ha akkor fejbe lövöd magad, most nem kéne előadásba csavarnunk a kínhalálod. Te döntöttél. - figyelmeztettem, egyúttal a tisztázások végett is, mielőtt bárkiben egy fikarcnyi kétség is felmerülne. Minden szabályszerűen történt. Általam. Ő vétett hibát, melyet aztán követett még egy. Példát kell statuálnom, hogy még egyi ilyen ne forduljon elő. Azért ezt a kivégzési módszert választottam, mert valóban nagyra becsült tagja volt a csapatomnak. Megérdemli, hogy ennyivel tisztelegjünk munkája és egykori hűsége végett. De az árulása ellenségemé tette, így az ezzel járó kínokat is el kell fogadnia.
- És a családom...? Mit mondasz majd nekik?! Ki gondoskodik róluk majd ezek után, te szörnyeteg?!? - ordította, de ez édeskevés ahhoz, hogy érzelmileg hasson rám. Pláne a történtek után. Pont én ne gondoskodnék az elhunytak rokonairól? Csalódtam Bergerben, azt hittem ismer már ennyire.
- A feleségedet már két napja fejbe lőttük. Nem szenvedett, és nem volt tudatban annak, hogy neked köszönheti. Nyughelyéről viszont nem számolnék be. A lányod vérképe kimutatta, hogy hajlamos bizonyos genetikai betegségekre és éppenséggel rákos sejteket is véltek felfedezni benne az orvosaink, így őt szintén fájdalommentesen végeztük ki, álmában. - felelem, miközben odahozzák nekem a tőrt, amivel a rituálét megkezdjük majd. Szépen át is törlöm azzal a ronggyal, amibe be volt bugyolálva, s közben közelebb lépek, hogy aztán majd át is adjam a kivégző osztagnak. Én itt csak néző leszek az este.
- Ami a fiad illeti. Tökéletes egészségnek örvendett, és a mai nappal ha jól értesültem már három másik gyermek életét is megmentette szerveivel. - nyújtom át felette a tört, ő pedig a sokktól kidülledt szemekkel néz maga elé. Mint egy disznó vágás, csak épp a kés nem a nyakának szántuk.
Csírájában fojtjuk el a lehetséges rosszat. Még csak az hiányzik, hogy felnőve rám vadászanak gyermekei. Vagy Willán keresztül próbálkozzanak. Az volna az igazi rémálom.
- Szörnyeteg! Szörnyeteg! Bestia! Szörnyeteg! - üvöltötte torka szakadtából mialatt visszasétáltam a tömegbe és biccentettem a hóhérainak, hogy kezdetét veheti a skandináv rituálé. A szavak formálását már az első szúrás a gerince mentén eltorzította. Nem szúrtak mélyre, mert nem az azonnali halál volt a cél. Hanem háta bőrének két oldali "lehámozása", illetve annak kifeszítése után az izmai és húsa eltakarítása, hogy a bordáihoz férjenek. Minél mélyebbre ásták maguk, annál inkább szűntek meg érthető üzenetei a világ felé, és annál fájdalmasabb, agonizáló hangot hallatott. Még el sem értek a tüdejéhez, de már csorogni kezdett a szájából a vér. Saját nyelvére harapott. Annyira lekötött a rituálé, hogy fel sem tűnt volna, ha egyedül többen lettünk volna. És mások sem igazán, lévén, hogy akadt tagok, akik gyomra kevésbé bírta az élőadást és jobbára próbáltak az ég felé tekinteni, vagy behunyni szemüket és nem elrókázni maguk. Berger a bordái felfeszítésekor heves rángatózásba kezdett, ahogy teste nem tudta másként feldolgozni ezt a hirtelen sokkot és kínt. Mire végeztek lassan el is halkult és már csak a föld felé meredve, mozdulatlanul, mint egy teljesen béna, "sírt". Alig élt már. Minek után pedig átnyúltak bordáig maradványai közt, amiket úgy feszítettek ki, akár a szárnyakat, s ragadták meg tüdejét, néhány még igen fájdalmas perc után ki is lehelte a lelkét. Legfőképpen a felszakított és bordáira terített tüdők miatt, mint sem a vérveszteség végett. Nem volt több ez 10 percnél, bár neki biztosan jóval többnek tűnt és a szemtanúkat illetően is óráknak tűnhetett. Volt, aki a végén el is fordult, hogy a legközelebbi bokorhoz lépve okádja ki gyomra tartalmát. De akadt kiknek szemeiben láttam a félelmet és azt, hogy ez a nap emlékezteti majd őket arra, ha rossz döntést akarnának hozni.
- Legyen ez egy tanulságos nap, mindannyiunk számára. A bizalom osztogatásának óvatossága, és a szabályok betartása. - kiáltom mindenki füle hallatára, meg is húzzák maguk, de pontosan ilyen hatást kell keltenie a vérsasnak. Ahogy pedig végig nézek rajtuk, hogy haza intsem őket kiszúrok egy ismeretlen arcocskát.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

A vendégeim általában meghívottak, akiket szívesen látok bármely esemény is legyen az, s melyre gyakorta meghívót is kapnak, csak hogy személyes üdvözletemet is kifejezhessem, s hogy jelezzem feléjük, nincs kitétel. Akit meghívok, annak el kell jönnie, hisz okkal lett meghívva. Nem mindig tudják minek oka folyamán, sőt van, hogy álszent módon a kivégzésre szánt áldozatnak is épp olyan díszes borítékba küldöm meghívóját, mint mindenki másét, hogy ne fogjon gyanút. Hogy önszántából jöjjön el.
Nos, ez most érthető módon nem egy ilyen esemény volt. Berger tudta jól, hogy eljön ez a nap, így került mindenféle kapcsolatot vele és embereimmel. Kénytelen voltam hát személyesen elmenni érte. Ellenkezett, s tagadhatatlanul még a szándék is meg volt benne, hogy megöljön, de esélye sem volt. S most még is úgy rimánkodik az életéért, mintha ő ezt ne tenné meg velem. Akkor bezzeg tartotta a markát, mikor kissé túl fizetve munkáját elismerte képességeit, amik nyilván elhalványultak idővel. A hűségével együtt. Berger és családja immáron ki van húzva a listámról. Nincs velük több dolgom.
A kivégzést követően pedig úgy terveztem, hogy megjelenek még egy kedves vacsorán és egy a legkevésbé sem az elismert vallást követő főpapnőt is meglátogatnék utána, kikérve tanácsát egy s másról. De félretekintve a műsor után, úgy érzem, fognak itt még fejek hullani. Már ha meg nem ölte támadóját, aki gyilkosságra lett megfizetve. Zavar, hogy patyolat tervembe egy apró tinta folt keletkezett, de egy pillanatig sem látszódik se idegesség, se más érzelem arcomon. Mert nincs. Ahogy neki fegyvere sem, és amit azt illeti, többen is vagyunk. Vagy ha volt is nála, mert megszerezte valakijét, még így is sok volt a lúd. Bárki elém vetné magát, a látottak ellenére is, ha rám lőne, de úgy hiszem azzal sem járna jobban, ha megölne. Viszont meg kell hagyni, botor és nem utolsó sorban bátor, hogy végül nem csak kilép, de mindenféle remegés nélkül még szóra is nyitja ajkait, azontúl, hogy igazolja magát.
Szemtelen. Ezt ugyan nem díjazom túlzottan, de megértem, hogy fél. Kilépek embereim közül és elindulok felé, de nem sietek. A levegő amúgy is hűvös, a kettőnk közt kialakulóban lévő feszültségtől pedig kifejezetten megdermed,  ahogy meredten bámul ránk mindenki. Senki sem tudhatja miképp végződik majd ez a nap. Még én sem. De kíváncsivá tett. Megállok előtte, pár lépésnyire, még is csak egy hölgy, és én sem szeretem, ha túl közel vannak hozzám. Aztán hidegen rá tekintve félre biccentem fejem kissé.
- A hűség, nem csak az ördöggel való alku legfőbbje. Azt hiszem szemet hunyhatunk a felett, hogy éppenséggel melyik oldal nevében tettük. - felelem jobbára szemébe, miután szép lassan, de láthatóan végig nézek rajta. Néhány száraz levél, fűszál itt ott a ruháján, hajába, egy-két aprócska horzsolás. Tehát tényleg hadakoztak, csak a másik húzta a rövidebbet. Remek. Pedig még képzést is fizetek ezeknek a semmirekellőknek.
- Talán elítéli a kivégzéseket? Talán most nem kívánna annak a másiknak a helyébe? - biccentem lejjebb a fejem, szemeibe pillantva, mintha csak az igazat szándékoznám kiolvasni belőle. Ítéljen csak el, de mindketten tudjuk, hogy a jó tettei a földön, ugyanúgy a Pokolra juttatják majd.
- Vajon a túlzott kíváncsisága vagy a kényelmetlen elhivatottsága okozza majd a halálát...? - emelem kezem álla alá és mutató ujjammal feljebb emelem általa. - Kár volna ezekért a szemekért. - teszem hozzá, szemeim lassan végig járva arca vonásain. - De a halálnak nem szokása válogatni. - engedem el lassan állát.
- Lucifer Drake Melgren. - mutatkozom be, s még kézfeje után is elnyúlok, ha csak ki nem rántja sajátoméból, hisz éppen csak megfogom, nem szorítom vagy markolok bele. Ha nem húzza el, még egy óvatos csókot is nyomok rá. S ha ez megtörténik, kihasználom bőrének közelét, s szaglásom extrém érzékenységét és az éj zajában, veszek egy néma szimatot róla behunyt szemekkel. Röpke pillanat ez, de az illatok tömkelege milliónyi dolgot fed fel a számomra. Nedves föld, izzadság, az utolsó dolgok, amikhez hozzáért, de még a kételkedést saját döntésében is kiérzendő. Nem hibáztatom. Én sem biztos, hogy kimertem volna lépni az ő helyében.
- Úgy hiszem két választása van a mai estét illetően, Miss Larson. Az egyik, hogy valamilyen kellemetlen módon, de hasonló sorsra jut, mint a mi vérsasunk, s ha szerencséje van, egy erre járó előbb megtalálja, mint egy falka éhező ragadozó, vagy megkockáztatja, hogy inkább velem... khm... - köhintek körbe pillantva röviden - velünk tart, és bízik benne, hogy a vacsorája velem, nem az utolsó lesz. De ebben az esetben kénytelen lesz némi nőiességet ölteni modorára. Más különben a kettőből csak egy lesz. - értem itt ez alatt a lehetőségeket, melyekből számomra egyik sem éppen rossz, de azt hiszem, neki azért nem mindegy. Mindenesetre, megelőlegezve választását, félig felé fordulva, félig már a visszaút felé, odanyújtom felé karom, hogy belém karolhasson.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Miliméterekkel vonom feljebb szemöldökeim, ahogy a hűségről alkotott véleményét osztja meg velem. Alapvetően, ezzel egyet is értek, ugyan akkor...
- Mint minden más, a hűség is tanítható, kellő odafigyeléssel... - emelem kezem és nyújtom tenyerem a kivégzett felé. Mindig lesznek próbálkozók, főleg az újaknál, de van, aki már jó ideje hűen szolgál. Nem kevés kivégzés látott már, de azt hiszem mégsem ez a hajtó ereje. Mindenkinek vannak gyengepontjai, amivel szükség szerint élnem kell. A család, a pénz, titkok...
- Nem ábrándozom. De a tapasztalatom azt mondja, hogy kivételek mindig lesznek. - felelem, majd finoman félrebiccentem fejem. - De attól még nem adom fel azt, ami árán idáig jutottam. - nem győzködöm, hogy van, ki több, mint 20 éve hű társam, s van, aki árulóként végezte szintén ennyi év után. Változó. Még a legprofibb emberismerők is tévedhetnek. A kérdés az, idejében képesek e rendet teremteni. Hajszálon múlt, s csak is a hírnevemnek köszönhetem, hogy nem estünk át a ló túloldalára, de még idejében léptem.
Kissé hunyorogva - akkor még távolabb állva tőle - figyelem, s próbálok rájönni, hogy a sok tapasztalás végett ilyen higgadt egy látványos és kicsit sem modern kivégzés kellős közepén, vagy, mert az érzések, amelyek talán sosem voltak meg benne, most sem igazán kerültek a felszínre. Nincs ebben semmi szégyellni való. Valaki sosem élheti meg őket, valaki ideje korán elveszti mindet, de olyasmi nem létezik, hogy a munkája során túl sokszor találkozott a halál ehhez hasonló arcával. A halál megunhatatlan, legyen szó bármely neméről. Kell, hogy érzéseket keltsen bennünk. Feltéve, ha vannak, ugye.
Kedvelem a spirituális dolgokat, hiszek bennük. Hiszem, hogy a belőlünk áradó energia is épp olyan árulkodó lehet személyiségünket illetően, mint a zsebünk tartalma vagy egy kis beszélgetés. Ő pedig kifejezetten külön energiákat bocsátott ki magából. Ha nem az volnék, aki, ha nem tudnám hol foglalok helyet, biztos elbizonytalanítana az az aura, amivel jobbára szavak nélkül is legalább fél méterrel odébb hessenti a körülötte lévőket. Az a néhány is csak azért állt ott, mert tudják, hogy a mostani helyzetben nem engedhetik meg maguknak a hibát. Ha én nem leszek is lesz, aki átvegye helyem és nem biztos, hogy jobban járnának.
Nem hiszem, hogy, amit mond, csak azért mondja, mert fél. Inkább őszinte. Okos nőnek tűnik, aki tisztában van vele, sőt, pontosan tudja, hogy az élete nem rajta múlik. Jelenleg az én kezemben van. Most speciel egy zenélő dobozkában, aminek forgó kis korongján ott táncol ő. S ezt a biztonságkedvéért azért éreztetem is vele, burkolt fenyegetéssel. Egyenlőre azonban jobban él bennem a kíváncsiság léte felől, semmint, hogy az erdő mai második áldozata legyen. Halovány mosoly ül arcomra.
- Most még... - jegyzem meg, noha ezzel semmi újat nem mondok. Mindketten tudjuk, hogy előbb vagy utóbb utol ér. Nem számít majd se kor, se rang, se jó tett. De azért az illem még eztán sem feledhető. Számomra legalább is, ha már eljutunk a bemutatkozásig. De ezt a többi itt lévőtől nem várom el. Nekem csak a hűségük kell és az, hogy kit kell tisztelniük. Az, hogy miként teszik, rájuk bízom, nem érdekel. Engem viszont így neveltek. Újabb mosoly ül ki arcomra, ahogy tisztázom a dolgokat vele szemben.
- Nem a megrémítése volt a célom. Csupán a lehetséges jövőbeli lefolyásokról tájékoztattam. - biccentem oldalra fejem, majd még mindig eme "jókedvvel"folytatom. - A családjára gondoltam ez ügyben. Rokonokra, barátokra, akiknek esetleg be kell majd azonosítaniuk azt, ami maradt magából. Esetleg életük végéig aggodalmaskodhatnak, míg keresik, noha lelkük mélyén egyre kevesebb reménnyel, s megannyi fájdalommal. - mert fiatal, és érezhetően, különös személyisége ellenére sem tűnik magányosnak. Van, aki figyel rá, beszél vele, látja, érdekli. Őket hívom gyengepontnak. Önző volna azt állítani, hogy nem érdekli, ők miként fogják megélni halálát, hiszen, az elárulja, miként éli meg most a velük való kapcsolatot.
Nem mintha nem sejteném válaszát, még is örömtelibb mosoly kúszik arcomra, majd bólintva nyújtom felé karom, amit el is fogad. Helyes. Kell a távolságtartás, ezt én sem vonom kétségbe, de jelenleg illetlenség volna, ha a közös programot is méteres távolságban töltenénk.
- Ott a pont. - somolygom egyetértően ,ahogy elindulunk kifelé a sötét erdőből. - Mindazonáltal még is azt veszem ki szavaiból, hogy eddig kivétel nélkül csak egyfajta elkövetőfélével volt dolga. Ez sajnálatos. De ne aggódjon, ezen most változtatunk. Mielőtt a végén még emiatt unna rá erre a szakmára, ami bár nem épp szívem csücske, nyilvánvalóan szükséges. - mint a takarító, végtére is rájuk is szükség van, még ha le is nézzük munkájuk.
Bár a séta némi időt vesz igénybe, hiszem, hogy addig is, míg elérjük a kocsit, jó társasága vagyunk egymásnak. Talán kölcsönösen érdeklődünk a másik iránt. Így végül kiérve, én magam nyitok neki ajtót hátul. A sofőr már bent ül, mindenki más pedig innentől megy a maga dolgára. Csak a példálózás végett számítottam megjelenésükre. Ez pedig megtörtént.
Ha beült, úgy megkerülvén a járművet, én is beültem mellé hátra és mehettünk is vissza a városba. Előbb a vacsora, aztán, ha lesz még időm, szeretnék találkozni a főpapnővel. Az ő ideje is drága, és hiába vagyok, aki, nekem is be kell jelentkeznem hozzá, ami nem egyszerű. Kivételesen nem szól zene a haladó járműben, máskor is csak nagyon halkan, és inkább klasszikus. Így viszont lehetőségünk volt beszélgetni, aminek lehetőségével én éltem is, ha ő nem.
- Az erdőben tett megjegyzése nyomán, elgondolkodtatott egy ponton túl. Nem feltételezem, hogy hisz a spiritualitásban, de úgy hiszem, valamiért még is kéz a kézben jár vele. Ez vajon miért lehet? - pillantok rá kérdőn, miután inkább ki sem nézek az ablakon, mert nagyon úgy néz ki, hogyha nem is most, de a vacsora alatt vagy annak végeztével bizony esni fog.
Szerettem volna, ha Willa is eljön a vacsorára, de éppenséggel nem ért rá, más társaságára pedig - akkor legalább is - nem vágytam. Úgy voltam vele, hátha meggondolja magát, vagy az utolsó percben okoz majd egy kellemes kis csalódást, de nem így lett. Miss Larson viszont épp jókor lépett be az életembe. A német étterem, bár sokaknak luxus volt - emiatt nem is volt sosem tömeg - átlagos hírnévnek örvendett, tehát nem volt se az alvilág kedvelt gyülekező helye, se olyasfajta étterem, ahol kéz alatt is lehetett volna ügyeket intézni. Ezért szeretem. Na és persze, mert itt a német tradicionális ételek valóban eredeti ízükben és tálalásukban vannak felszolgálva. Tény, hogy Emma nem éppen az étteremhez illően volt felöltözve, amennyi pénzt itt elkölt az ember, nem fognak érte szólni. Ráadásul a vendégem. Ilyen esetekben szemet hunynak e felett, s már az első pillanatban is úgy tekintenek rá, mintha kis estélyiben jelent volna meg. Leparkolunk, de az autót nem bízzuk az itteni parkolófiúkra. Volt már belőle kellemetlenségünk. És a parkolófiú családjának is. A sofőröm majd vigyáz rá és jön, ha a szükség úgy kívánja.
Kinyitotta az ajtót, előbb a hölgynek, majd nekem, s kiszálltunk után el is ment, míg mi be az étterembe.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Meglehet. - állapítom meg. - De remekül építhetünk rá. Gondoljon csak a házasságra. A szerelemből tett esküre. A pozitív érzéseket könnyen kioltani, mint a negatívakat. - teszem hozzá, ebből pedig nem is engednék. Noha a mai nap a hibáinkról szólt, hiszem, hogy még így is nagyobb eséllyel maradnak hűek hozzám embereim, mintha az örömtelibb érzelmekkel fordulnék hozzájuk. Nem is hiszem, hogy Willán kívül bárki is érezheti. Nem hiszem, hogy képes lennék másnak is adni belőle, mióta...
Feleletére, mit a megölésére tesz, megmosolyogtat. Túl idős vagyok már, hogy ne ismerjem fel, ha valaki hazugsággal próbál védeni valakit. Annak valahogy más hangszínt adunk.
- Ahhoz képest, hogy ön igencsak félvállról veszi a halálát, hallhatóan mégis fontosnak tartja az elhunytakat. Érdekes. Vagy mégsem annyira... mert nem a halottakhoz áll közel, hanem az élőkhöz. Vagy... egyhez? Azért próbálja annyira palástolni? - vizslatom közelebbről arcának apróbb mimikáit, pupillájának rezdülését. - Minden ember számára akad legalább egy élő, ami a soraik közt tartja, semmint, hogy átlépje a túlvilág kapuját. - utalok rá finoman, vagy tán annyira mégsem. Én sem tagadom, hogy ott van nekem Willa, aki noha mára érett nő, nekem akkor is a kislányom, életem értelme, számomra az egyetlen csillag e sötét égen. Ha ő nem volna, talán én sem volnék ilyen óvatos. De mivel, hogy van, így alkalomadtán kénytelen vagyok meg-meghámozni egy-egy árulót.
- Ha veszélyt jelent rám, természetesen. El kell varrnunk a legapróbb szálakat is, más különben örökké lesben kell állnunk. De ha nem... úgy szükségtelen ártani bárkinek is... - egyenesedem ki, felhagyva a vizslatásával. Ha tévednék is, ha tényleg őszintén felel is, akkor is ki tudom nyomozni minden létező ismerősét, rokonát és barátját. Így hát kár is titkolni.
- Bízom benne, hogy a beszélgetésünk során, idővel megszabadít majd engem a klisés címkéktől, ahogy az "elkövető" szótól is. Többre tartom a munkásságom, mint egy szimpla bűnszervezet. - és ezt komolyan mondom, mindenféle nárcisztikus megnyilvánulás nélkül. De persze nem várom, hogy már is másképp lássa a dolgokat. Ahhoz nagyon el kellene merülnie a szakmában, ami, tekintve foglalkozását, valószínűleg sosem történik meg. Közben ki is érünk, s ami azt illeti, az autóba ülve el is indulunk második úti célunk felé.

- Különös ellentétek dolgoznak magában. - állapítom meg válaszát, mely helyén való, tekintve, hogy én is ezt érzem felőle. Talán még nem elég beavatott, nem látott vagy hallott eleget. Nehéz is, ha már csak a bomló testet látja, s nem a mögöttes tartalmas, a pillanatot, azt, ami előtte történt. Olyasfajta dolog ez, mint egy emberi életet végig kísérni elejétől a végéig, röpke napok, órák alatt. Megismerjük, érezzük, látjuk és halljuk, már-már a gondolataiba is belelátunk, és onnantól egyszerű, mint az egyszer egy.
- Ó, igen, hiszek. Ennyi idősen, ennyi tapasztalással, eszemben sincs kétségbe vonni, hogy léteznek erők, amiket nem láthatunk, de kellő "technikával" alkalmazhatunk. - pillantok rá. A túlzott kíváncsiságát pedig nem tudom nem megmosolyogni.
- Is-is. A skandináv hagyományok kiemelkedőek számomra a többihöz képest, ugyanakkor hiszek az imákban, az áldozatokban és igen, a kivégzésekben. Amíg a büntetés nem a négy fal közé szólt, vagy némi munkával, hanem nyilvános kivégzéssel, jóval kevesebb bűnt követtek el az emberek. Titkolni is tán jobban tudták. És most? Félreértés ne essék, nem várok hálát, de lényegében maguk helyett is dolgozunk. - tekintetem nem megvető, csupán kissé szigorú. Mások a nézeteink, mert más oldalon állunk. Életünk végéig fújhatnánk saját igazunk, de az nem azt jelenti, hogy ne volna igaz mindkettő.

S közben el is érünk végül az étteremhez. Időben, mert már kezdtem megéhezni. A fogadásunk miatt nem aggódom, ők sem problémáznak, ellenben hamar asztalhoz kísérnek, mely az ablak mellé szól. Jó idő reményében foglaltam még anno ide, de nem baj. Az esőnek is meg van a maga varázsa.
- De, igen. Szeretem a hazai ízeket. Ilyen szempontból elég maradi vagyok. - válaszolom immáron az asztalnál ülve. - Remélem nincs ellenére. - pillantok a lassan esőtől fátyolos ablak üvegről ő rá. Nem mintha ne lehetne itt is mindenféle manapság is "trendi" ételeket rendelni, de okkal német a hely. Nem látok bele a fejébe, de érzem, hogy nem érzi magát biztonságban. Nem baj, én sem érezném.
- Ne aggódjon. Nem szándékozom bántani. - s ez vonatkozhat a holnapi napra és az azt követőkre is. Ez leginkább tőle függ.
- Nem messze Brownvilletől az egyik erdőben van egy barlang. Az arra élők úgy hívják a Sikolyok barlangja. Hallott már róla? - kíváncsiskodom ezúttal én, ám bár, mielőtt igazán elmerülhetnénk benne, megjelenik a pincér kezében egy jó minőségű vörös borral és várva a rendelésünk. Én a kisasszonyra pillantok türelmesen, megadva az elsőbbséget, csak aztán adom le én is az enyémet.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Onnan érezhető, hogy valakinek nem nőtt be még teljesen a feje lágya, hogy méltatlanul sokat kíváncsiskodik és kérdez. Mert ezek sokszor olyan helytelen vizekre eveznek az illetővel, mely vagy csúfos véget vagy olyas valamibe keveri, amiből kimászni már sokkal nehezebb. Bár engem nem zavar. Nem azért, mert vagyok olyan egocentrikus és nárcisztikus, hogy örömöm leljen a magamról való csevejről, esetleg olyan bolond, hogy kiadjak magamról olyasmiket, amiket nem kellene, de egyelőre nem lépte át azokat a határokat és legalább nem koccannak össze fogai, ahányszor csak szóra nyitja ajkait.
- Németországban születtem. Heidelbergben. - tettem még hozzá, ha esetleg láttam esélyt rá, hogy erre is kiakarjon térni.
- Váltani szerettem volna. Az ottani életemben már nem találtam kellő kihívást, s mivel, hogy nem szívesen ücsörgök otthon, mint egy idős nyugdíjas, inkább ideköltöztem. Nem feltétlen rosszabb, de kétség kívül másabb. Itt az engedetlenség lassan már divattá válik. Ám szerencsére a régi módszerek még most is remekül beválnak. - mosolyodom el halványan a végére, mert személy szerint, ha nem is leltem igazi örömöm a mai kivégzésben, azért azt elismerem, hogy szép ceremónia volt.
- Ön idevalósi, Miss Larson? - kíváncsiskodom én is, no nem azért, mert ne tudnék utána nézni ezeknek, de igyekszem kicsivel tovább maradni egy-egy témánál, hiszen, ha hamari váltogatás olyan érzést kelthet bennünk, mintha nem is élveznék egymás társaságát, csupán a jó modor takarásában igyekszünk lerázni egymást. Pedig én élvezem a társaságát, bár intelligenciájához mérten korát még nem tudtam teljesen megszokni, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
- Ugyan már... Nincs ebben semmi kedves. Csupán tényeket közöltem, amelyek persze, akár az évszakok, úgy változhatnak. - legyintettem finoman, nem köntörfalazva, miközben azért vetettem egy gyors pillantást az evőeszközökre, hogy biztosan tiszták e.
- Igen, ez sajnos benne van a pakliban. De azt gondolom, ha választani kellene, még mindig jobb volna, ha visszahoznák a kivégzéseket. Nem kell feltétlen fájdalmasnak lennie, bár akadnak, akik jóval több kínt érdemelnek, mint egy öregsége miatt altatásra szánt kutya. De ha jobban belegondol, ha kicsit is beleképzeli magát, mégis milyen élete minőségre számítson az, akit véletlenül ítélnek el évekre? Akit megnyomorítanak lelkileg, rosszabb esetben még fizikailag is, elvégre börtönről és súlyos bűnökről beszélünk. Ha ki is engedik, nagy eséllyel lesz öngyilkos, hiába volt ártatlan. Akkor már inkább a halál, nem? Én biztosan azt választanám... - magyarázom saját meglátásaim. Nem azt mondom, hogy egyenrangúak vagyunk az állatokkal, de ezt a méreginjekciós dolgot kifejezetten ostobaságnak tartom. Más rákbetegként könyörög érte, míg a rabokat ezekkel végzik ki. Na már most, akkor hol van itt az egyenjogúság?
- Ó, ne vegye sértésnek, nem annak szántam. - nem feltétlenül annak, de azért lássuk be, az, hogy ma meghalt egy áruló, nekik és nekem is jó.
- Üzletember vagyok. - felelem egyszerűen. - De természetesen ezáltal akadnak olyan ügyeim, amiket így vagy ehhez hasonlóan tudok csak elintézni. Az igazság pedig... részlet kérdés. Pontosabban inkább nézőpont kérdése. Az, hogy ma megölettem egy emberem, mindkettőnk számára jó. Ő is ölt embereket, hazudott, csalt és még sok más olyan dolgot tett, amiért többszörösen életfogytiglanra lenne ítélve. De vonjon csak kétségbe, ha másként gondolja... Vagy ön azt gondolja, hogy maguk, vagy a rendőrség igazságot szolgáltatnak? - visszájára fordítjuk a nekem szegezett kérdést, mielőtt még úgy ítélne meg, ami nem volna helyén való. Más szemében a szálkát ugye... Ugyan dehogy hiszi, pontosan tudja, - hisz benne dolgozik -, hogy ők sem jobbak, többek. Sőt, kénytelen elfogadni a tényeket és alkalmazkodni hozzájuk, hisz, ha nem így tenne, már bizonyosan nem dolgozna ott. Én megértem. De tényleg. Régebben is nehéz volt lázadni, meg is volt annak "jutalma". Ma pedig felszólalni is szinte lehetetlen.
Hogy ne végig egymás szakmáját bíráljuk, noha azt nap estig tehetnénk, inkább felhoztam egy itteni legendát, ha már az elmondottak alapján érdekli, noha szkeptikus a spirituális dolgokkal szemben. Folytattam is a történet mesélést, csak előtte még kivártam, míg rendelünk, hogy onnantól egy ideig semmi ne zavarjon közbe.
- Nos, ami bizonyosan igaz történet, hogy jó sok évvel ezelőtt kivégezte hűtlen feleségét egy csalódott férj. Állítólag a nő sikolyát bizonyos idő közönként máig hallani a barlangban. Sokan állítják, hogy csak a szél, a huzat vagy a barlang belsejének "adottságai" hallatják, de bőven akadnak, akik anélkül is hallották a sikolyt, hogy ismerték volna az eredetét. A legenda azóta persze szájról szájra járt, és azóta, ennek hatására, vagy ettől függetlenül is történtek ott halál esetek, főleg gyilkosságok, öngyilkosságok. Bár nem gyakran fordulok meg arra felé, a barlang belseje valóban különös emberi hangok forrása. Olykor még piszmogást is hallani. - mesélem el a barlang történetét, ami már csak amiatt is látogatott általam, mert feltételezhetően boszorkányság helyszíne volt egykor.
- A sziklák, valóban hordozhatnak magukban egy s mást, ám az emberi lelkek fogságban ejtése nem jellemző. Létezett egy mohawk nő, Konwahawen:se, aki állítólag úgy próbálta meg védeni falvát a támadóktól, hogy barlangba csalva őket egy szertartással képes volt kiűzni lelküket testjeikből, melyet a spirituális energiáktól már-már életre kelt barlang magába szívta. Persze, mint tudjuk, terve így sem sikerült, de eme trükköt többször is használta. Ki tudja... talán a Sikolyok barlangja is ezek közé tartozott, s ma már azoknak a lelkét is magáévá teszi, akik ott lehelik ki életük. - dőlök hátra és a mese est közben még az ételek is megérkeznek.
- Badarságnak tűnhet ez így, olyas valakinek, mint maga. De azt gondolom, nem volt még része igazi szertartásokban, hogy legalább elbizonytalanítsák a látottak vagy hallottak. De éppen ezért is érdemes meglátogatni ezt a barlangot. Főleg nyáron. Vagy ha más miatt nem is, már csak amiatt, mert máig sokan fordulnak meg ott, hogy gyilkosságot vagy öngyilkosságot kövessenek el. Néha csak próbálkoznak, de ma már talán senki sem sokkol le, ha arra járva bomló tetemekbe botlik. - s hogy miért nem zárták le a helyet? Biztos volt rá példa, de mióta tart vissza bárkit is néhány rendőri szalag vagy kiírás az erdő közepén?
Aztán jó étvágyat kívánva én neki is látok a falatozásnak, míg meleg a vacsora. Ráadásul itt még nem ér végett a mai nap. Számomra legalább is. Szóval nem húznám az időt.
- Na és manapság milyen mérhetetlenül fontosnak tűnő nyomozást bíztak önre, ha szabad tudnom? - nem szándékszom beleütni orrom az ő munkájába, pusztán érdekel, hogy ilyen különleges szemléletekkel rendelkező fiatal nőkre mégis milyen munkát bíznak a nagyokosok. Nem tartom kizártnak, hogy nem osztja meg velem, ám az is előfordulhat, hogy pontosan azért teszi meg, mert én nem egyszerű kívülálló vagyok az ügyben, de éppenséggel az ellenkező oldalon állok, talán közelebb a megoldásához, mint azt hinnénk.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Mindig is ugyanazzal foglalkoztam. A tapasztalataim alapján ehhez értek a legjobban. Annyi különbséggel, hogy itt másfajta üzletbe fogtam. Változatos, de azért maradok a saját terepemen. - válaszolok készségesen, remélve, hogy a rendelés leadása után, azért hamar megérkezik a vacsora, mert én már kellően éhes vagyok, és nehéz úgy jól el társalogni, ha az ember éhes. Kicsit elhúzódott a kivégzés, de a találkozóról nem késhetek.
- Velence tökéletes úticél, ha az ember szép helyen kíván pihenni, de ha munkáról van szó olyan helyre van szükség, ahol ténylegesen megtalálom a számításaim. Számtalan lehetőségem van, ami az üzletet illeti. A legálisat és az illegálisat is. - nem burkolózom semmi mögé, nyíltan beszélek, hisz miért is ne tenném? Egy általam vezényelt kivégzésen találkoztunk, és FBI-osként pontosan tudja, hogy nem ok nélkül vagyok azokon a bizonyos listákon. Ahogy nem is ok nélkül vagyok még szabad lábon.
- Gondolom gyermekként egészen más álmokat kergetett szakmát illetően? Kétlem, hogy minden kislány rendőr nyomozó vagy FBI-os akar lenni. Csak nem... személyes ügy? - kíváncsiskodom ezúttal én, de mit is árthatnék vele. Olyan nagy könnyedséggel beszélt az elvileg elhunyt rokonairól és barátairól, hogy azt kell feltételeznem jó régen elmentek már, azért nem fáj annyira.
Logikusan és szerintem elég jó érvekkel voksolok a halál mellett, mégis meglep, hogy egyetért velem. Arra számítottam, hogy elutasítja, hisz végtére is mások megmentésére tette fel életét. Vagy valami olyasmi. Érdekes meglátásait, eltöprengve hallgatom, elraktározva mik azok, amikben egyetértünk s mik, amikben nem teljesen vagy egyáltalán nem. Sokat elárul egy személyről egy kis beszélgetés, pláne, ha kicsit személyesebb dolgokról beszélgetünk. Már az, ahogy beszél, ahogy fogalmaz, amilyen szavakat használ, esetleg kézmozdulatokat, elárulja minden. Nem kell hozzá válaszolnia minden feltett kérdésre. Míg autóba nem ültünk, szinte biztos voltam benne, hogy a kos jegy szülötte. Most azonban megkockáztatnám, hogy téli gyermek és inkább vízöntő. Az erdőben tett kíváncsiskodásától eltekintve, biztosan nem menne fejjel a falnak.
- Örömmel hallom, hogy akadnak még az igazságszolgáltatás berkeiben is olyan emberek, akik lényegesen tisztábban átlátják feladatuk, semmint, hogy a pénz és a hatalom motiválná. - dicséret, bók, talán igen, és egyben szomorú is, mert lássuk be, nem sokan mondhatják el ezt magukról, pedig elvileg ugyanazt tanulták az iskolapadban.
- Jelenleg egy éjszakai klub tulaja vagyok. Nem meglepően ez is remek befektetés volt a részemről. - és ezzel most nem az egómat akarom cirógatni. Belépve ebbe a mocskos városba már egyből tudtam, hogy mire van szükségük. Mindegy, hogy akad még vagy száz. Ez kell az embereknek. Nem adom ki a klub nevét, ha külön nem kérdez rá, maga is utána tud nézni. Amiatt pedig nem félek, hogy rám küldi a hatóságokat. Hiszen... holló hollónk nem vájja ki a szemét, nem igaz? Még a hatóságokkal is remekül megy az adok kapok. Bármennyire is elítélem, úgy tűnik a tökéletességtől még mindig igen csak távol állunk. De valahogy nem is érezném méltónak, ha tiszta volnék, akár a frissen esett hó. Még is csak az Ördög nevét viselem.
- Ez a világ már réges-rég a feje tetején áll, s nagyon úgy tűnik, hogy ide már egy kisebb csoda is kevés volna. - sóhajtom belátóan, még ha egy csöppet magam ellen is beszélek. Bár ki tudja... lehet, ha nem ilyen életünk volna, én sem tartanék ott, ahol.
- Ne adja fel. Meg lehet, motiváltsága még nem jutott el ahhoz, aki követni fogja. De a sors úgy is maga mellé sodorja... - felelem, mialatt éppen csak kezdetét venné egy különleges történet, de a pincér félbeszakít. Nem baj, mert már ideje volt. A legenda elmesélésével pedig ki is érkezik a vacsora, aminek neki is állunk.
- Bármiféle? - pillantok rá a poharam mögül, miközben le is teszem azt. - Ugyan, kérem, ne ítélje el azok miatt, akik csupán bohóckodnak. Rosszkor rossz helyen, és jókor jó helyen. Nem egy oldalon állunk, így csak azt tudom mondani, igazi szerencsére van szüksége, hogy szemtanúja lehessen egy ilyen csodának, de hiszem, hogyha elég kitartóan akarja, be is vonzza azt. - s kívánom, hogy így legyen. Aztán, az, hogy ez milyen irányt veszi életében, nos, azt már a sorsra vagy annak fintorára bízom. Mindenesetre aprót bólintok elmosolyodva, igaz vagy hamis ígéret ide vagy oda.
Nem hittem volna, hogy ma még kellemesen is eltelhet a vacsora, annak ellenére, hogy Willa megüzente, hogy nem fog tudni jönni. Miss Larson nem csak, hogy megúszta, hogy hasonló sorsa jusson, mint a mi vérsasunk, de van olyan kellemes és érdekes társaság, hogy azt hiszem kellően kiharcolta ekképpen, hogy továbbra is életben maradjon. Nem érzem magam fenyegetve tőle, s ezt igyekszem én is viszonozni. Az étel is finom, így annak végeztével, s mert időre megyek, intek is a pincérnek, hogy fizetnék. Persze csak miután Emmalyn is befejezte az étkezést. Az órámra pillantva, idejét is éreztem, hogy elbúcsúzzak s elindulhassak, de akkor felrémlett a nem is olyan régi beszélgetésünk egyik témája. Bár már így is megannyi jó lehetőséget adtam, és nem szeretem elkényeztetni se az embereim, se az üzlettársaim, most még is tettem egy próbát. Legfőképpen, mert bántott, hogy gátat szab számára a szkeptimizmusa.
- Bár a jövőbelátás ma már kellően inkább tréfa tárgyát képviseli, semmint, hogy komolyan vegyük első hallásra, ha van még rám egy-két órája, szívesen bevezetem a fekete mágia egy igen alapvető rejtelmébe. - ajánlom fel tulajdonképpen, hogy találkozzon az én személyes, egykor főpapnőként munkálkodó jósommal. Persze el is utasíthatja, s ez esetben - illetve már az előtt is - felajánlom, hogy haza fuvarozom, vagy elviszem oda, ahol biztonságban érzi magát, és haza tud menni.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Nem árul el mindent szándékosan, de a sorok közt azért olvasok. Sokkal érdekesebbé teszi a beszélgetést, és ugyanakkor bosszantó is kissé, hiszen így csupán feltételezhetek dolgokat, ha csak kérdésem nyomán meg nem erősít. Apa halála nyomatékosította benne, hogy ez a szakma az övé, ergó, valószínűleg megölték, semmint, hogy betegségben hunyt el. Ennek azért nem árt utána néznem. Legalább többet megtudok róla és a családjáról. Az eltitkolt élőkről is.
- Azt gondolom sokra vihetné ott és ők is önnel, de persze ma már a tehetség vajmi kevés a feljebb jutáshoz. - bár nem hiszem, hogy ő pont azon emberek közé tartozna, akik hízelgéssel vagy egyéb nem éppen etikus módszerekkel kapaszkodtak fel. Nincs baj a kitartással, mely által mindenkit félre lökünk, aki csak az utunkban áll, sőt valahol ez is egy remek gyakorlati lehetőség. A baj azokkal van, akik amatőr nyájassággal jutnak hirtelen az élre, majd alkalmatlanságukban, hagyják leomlani az alattuk lévő kártyavárat. Én az ilyen embereket is kivégeztetném.
- Igen, ebben egyetértünk. - bólintok aprót, arra, hogy a világ nem éppen a jó emberek javát szolgálja. Ez még a mi példánkon is remekül meglátszik. Majd egy újabbat bólintok.
- Elfogadom, s hiszem, hogy ez majd megváltozik. - mármint a meglátása a sors létezését illetően. - Bízom benne, hogy mindettől függetlenül azért magam mellett is fogja tudni tartani az ön véleményén osztozkodókat. Fontos, mert valahogy el kell kezdeni.

Örültem, hogy elfogadta meghívásom, mert úgy hiszem, meglátásai tévesek a fekete mágiával kapcsolatosan, főleg véleményei és tapasztalatai miatt. Ugyanakkor egy csöppet frusztráló is. Nem azért, mert nyomozó. Nem félek a rendőrségtől. Hanem, mert alapvetően magam miatt mentem volna, de magánéletem ezen részeiről azért nem szívesen nyilatkoznék senki előtt, nem egy hatósági személy előtt. Így mondhatni kénytelen leszek átadni a staféta botot. Se baj, majd máskor...
Ophelia egy 50 év körüli egykori főpapnő, ma már inkább jósnőként ismert jó barátom. Az anyja médium volt, és vele is szoros kapcsolatban álltam, legfőképpen tudása és a közte és az energiák közt lévő kapocs miatt, amire nekem szükségem van. Erősebb volt, mint a lánya, de Ophelia is megéri a pénzért. Meg bizony, mert ugyan gondot nem okoz nekem, azért borsos ára van. Ez mégsem látszik egyszerű, itt-ott ütött-kopott kis házára, ami a város szélén, egy már kertvárosnak nem nevezhető helyen áll, s állt mindig is. Paranoiás, mióta anyja halála előtt figyelmeztette halálának okára és napjára, s a pontatlanság kisebb téveszmét okozott azóta a számára, ugyanakkor ettől függetlenül is nagyon jó jóslásokat ad.
Nem csengetek, csak kopogok. Állítja, hogy a reklámügynökségek és az általa utált vallásos hívők szoktak csengetni, azoknak pedig nem nyit ajtót. Igaz, én időpontra jöttem, mégha többed magammal is, amiről nem tájékoztattam. Egy kis neszezést hallani bentről, s közben a kinti szélcsengőt is megtáncoltatja kissé az esti szél. Közeledtét az ajtóhoz a papucsa csoszogásából lehet felismerni. Egy kis motoszkálás, nem egy lakatot kell kinyitnia, majd óvatosan, előbb csak résnyire nyitja az ajtót és néz ki rajta, kissé meggyötört, de mosolygós arccal. Még akkor is, mikor szemei Emmalynra tévednek. Ajkai alig észrevehetően megrezdülnek, mintha alább akarna hagyni mosolya, de a jó modor a jelenlétemben nem engedi. Nem olyan udvarias, mint mások, de igyekszik alkalmazkodni vendégeihez. Néma pislogások közepette aztán kitárja az ajtót, s közben motyog valami köszöntést félét, miután én is megtettem ezt felé, s esetleg Miss Larson is. Beinvitálásunk után pedig még az ajtó után megállok, hogy bemutassam őket, ha nem előz meg vele a kisasszony. Nem árulom el, hogy nyomozó, csak a nevét és, hogy jelenleg vendégszeretetem élvezni, illetve, hogy kíváncsiságának igyekszem eleget tenni. Nem jegyeztem meg a kisasszony jelenlétében, de bátortalan mosolya mögött, megfejthetetlen feszültséget éreztem. Talán nem én vagyok a legbarátságosabb ember a világon, de tőlem általában nem fél, mert tisztestávolságból ismer.
- A kíváncsiság jegyében, ma rendhagyó napot tartanék, ha nem volna ellenedre. - szólalok meg, amire Ophelia bólint is, majd míg megkér, hogy fáradjunk beljebb a szobába, jó házigazdaként teával kínál minket. Nem csak vendégszeretetből, de tea füvekből is szokott jósolni. Kellemest a hasznossal. Én elfogadom, bár a mai Emmalyné, így csak bízzik benne, hogy neki sincs ellenére. Amíg pedig a kissé füstölő és levendula illó olajtól különös illatú ház konyhájában sürög forog, én előre sétálva mutatom meg Emmalynnak a szobát.
- Ophelia főleg jóslással foglalkozik, de ért egyebekhez is, amikre most nem térnék ki, szóval, ne is kérdezősködjön. Sokszor keresem fel, ha tanácstalan vagyok, és akkor is, ha nem. A jövőbe lát, és ez nagy kincs. - ismertetem a ház egyetlen lakójának fontosabb ismertetőit, miközben nem alább hagyott kíváncsisággal járom körbe a mindenfélével is megrakott asztalkát, ami általában elárulja, éppen mivel foglalkozott nem olyan rég. Talán megválaszolják a rajta lévő holmik, mi okozza a feszültséget benne. Egy-két csengő, és egy fagyöngyökből, csontból faragott, rúnákkal ellátott kis karkötő. Az elhunyt anyjával próbált kapcsolatot teremteni, ami talán sikerült, talán nem. De ha tippelnem kéne, inkább nem. Ennyire nagy volna a baj? Vagy véglegesen eluralkodott rajta a paranoia? Tarot kártyák. Napi szinten használja őket, maga által is, ez nem újdonság, de mivel rendetlenül maradtak az asztalon, nem tudnám megmondani biztosan mit próbált megfejteni. Illetve ott pihent még egy több éves, megsárgult lapu, kis jegyzet füzet, melyben egyetlen betű szerepelt, több méretben, tollal, ceruzával, ideges lenyomatott hagyva, vagy épp sokszor átjárt vonalakkal. W. Nem engedhetem, hogy a saját félelmeim eluralkodjanak rajtam, mert bevonzanám őket, de akaratlan is eszembe jut Wilhelmina.
Közben Ophelia is megjelenik egy kis ezüst tálcán a csésze teákkal.
- Elnézést a rumliért, korán hozzáláttam valaminek, de nem sikerült a végére jutnom. Valami gátat szabott benne. Szóval jobb híján türelemre intettem magam. - mosolyogta félénken, ugyanakkor a karcos betűk számomra nem erre utaltak. Valóban sikertelen küldetés lehetett, bármivel is próbálkozott, de még mindig ezen jár esze. Ha most emiatt elrontja az egészet és Emmalyn ismételten csupán visszaigazolást kap majd, hogy újabb átverésnek lett szemtanúja, kénytelen leszek négyszemközt elbeszélgetni a jósnővel.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Nem sokkal, hogy átléptünk a küszöböt, már sűrű cseppekben esett odakint, amit számomra remekül kiegészített a bent lévő kellemes meleg és a nyugtató, lágy illó olaj. De azt mg így sem tudtam nem észrevenni, hogy Ophelia a szokottnál is feszültebb. Van, hogy idegenek miatt, van, hogy éppenséggel egy ismerős arc miatt. Hogy melyik, nem tudtam eldönteni. Kétlem, hogy ismernék egymást, de nyilván az én orromra sem köt mindent, amit tiszteletben tartok. Már csak amiatt is, mert vannak jóslatai, amikhez semmi közöm, őt még is felzaklathatják. Mint mikor halálos ágyán az anyja közölte vele, hogy egy vasárnapi napon, autóba balesetben leli majd halálát. Mondanom sem kell, azóta minden vasárnapját otthon tölti. Vendégszeretete nem volt szokatlan, sosem volt egy rá tukmálós fajta, de az alapvető dolgokra azért igyekezett figyelni. Azért az én teámat elkészítette, s míg ez megtörtént, én átvezettem a fő helyiségbe a kisasszonyt. Nem vagyok benne biztos, mert nem jártam végig a szobákat, de mint jósnő, biztosan akadnak olyan helyek, ahová nem örülne, ha betévednénk.
- Persze. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy, aki túl kíváncsi, hamar megöregszik... Csak annyit kérek, hogy ne hozza zavarba a foglalkozásának ismeretlen részeivel. Nyilván, ha elakarja, elmondja, ha nem, nem, de úgy vélem, általában kényelmetlenül kerülni próbálja a témát. Járjon hozzá gyakrabban, és talán egy nap beavatja azokba is. - tisztázom a helyzetet, s magam, illetve, hogy ne nézzen ünneprontónak, még javaslatot is teszek.
- Lényegében, igen. - bólintok válaszára, míg Ophelia a teával bajlódik a másik helyiségben. Le is ülök közben az egyik karfás ülő alkalmatosságba, mely közel van az asztalhoz. - A jövőbelátás sokak számára rosszul értelmezett fogalom. Kell hozzá némi... gyakorlat és tapasztalat, mert még a legtöbb jósnő is csak rébuszokban képes kifejezni magát, noha ezen jövőbeli pillanat képeket bevonzzák energiáikkal. Olyasfajta dolog ez, mint egy nyomozás. Értelmezni kell a jeleket, átvilágítani, látni, hiszen minden jelenthet valamit. A jósnő dolga, hogy felismerje a kép fontos részeit, de mivel a jövőkép nem az övé, jobbára az érintett személynek kell tudnia összerakni a jeleket. Előfordulhat, hogy rosszul értelmezi, és akkor persze a jóslat sem úgy érkezik, ahogy várja. Ilyenkor hibáztatják a jósnőt. Rámondhatjuk, hogy csak tippel, de bizonyos jelekkel nem tud mellé fogni. S igazán csak akkor érthetjük meg, ha már benne vagyunk. Más különben honnan is tudhatnánk, hogy amit elárult, az igaz e vagy sem? - felelem, miközben keresztbe teszem lábaim, már is kényelembe helyezve magam, mert nem egy félórát leszünk itt.
- Értelmezés kérdése, mennyire válik be a jóslat. - vonok aprón vállat. Volt, hogy én is értettem már félre a jeleket, hiszen nehéz nem túl komplikálni, elengedni, hogy az épp jelenlévő érzelmek is befolyásoljanak. - Ami pedig a módszereit illeti, elég széles skálán mozog, többfélét is ismer. - teszem még hozzá röviden, bár mivel, hogy én a jóslást csak kívülállóként ismerem, nem tudnék többet mondani róla. Nem is maradt sok időnk ezt kivesézni, ugyanis idő közben megjelent a házigazda is, aki zavarban, kissé esetlenül, de letette a tálcát a teákkal és annak kiegészítőivel az asztal üresebbik felére.
Ophelia nem tudta, hogy Emmalyn mennyire szkeptikus, és hogy a jóslásba vetett jövőbeli hite csak is rajta múlik. Nem is baj, így legalább nem feszül rá. Én viszont egy percig sem aggódtam. Maximum amiatt, hogy kissé feszült volt valami miatt, de hiszem, hogy ez most nem okoz gátat a "bemutatóban". Láthatóan eleinte kissé vonakodik, legalább is töpreng, hogy beavassa e a fiatal hölgyet, de végül még is megteszi. Talán azért, mert ki tudja, lehet épp Emmalyn lesz az, aki tudatalatt segíti majd a válasz megtalálásában.
- Ami azt illeti volt egy jósló álmom. Először azt hittem egy múltbéli énem próbált üzenni, de a jelek és az egész, rávilágított, hogy nem erről van szó. Voltak benne üzenetek, de túl... komplikáltak, hogy megtudjam fejteni... Ezért próbáltam kapcsolatot teremteni halott anyámmal a túlvilágról, mert ő könnyebben és tisztábban átlátta ezeket, mint én, de nem sikerült. Valami meggátolt benne. Egy külső erő talán... - sóhajtja kissé csalódottan, kissé kócos hajából pedig lerít, hogy jó ideje ezzel bajlódhatott.
- Fontosnak érzem legbelül, hogy kiderítsem, csak éppen elakadtam és nem tudom milyen irányba kéne mennem... Az elején egy fa előtt ébredek, aki magányosan áll törzsébe pedig az égtájak vannak belevésbe, mint egy iránytű. A nyugat... avagy a W betű frissen volt vésbe, így nyilván fontos, de számtalan dogot jelenthet. Induljak el nyugat irányába? Nem hiszem, hogy ez volna a megoldás. De biztosan nagy jelentőséggel bírt az is, hogy én és a fa egy hatalmas mező közepén voltunk. Nehéz, mert néha a sorok közt kell olvasni, néha pedig egyértelmű válaszokat ad, amiket össze kell csak rakni. - pillant a jegyzet füzetbe írt betűkről az asztalra, még mindig kissé csalódottan, mert kudarcnak éli meg, hogy képtelen megfejteni valamit, miközben érezhetően fontos, talán éppen minden perc számít. Végül kilépve abból a bús hangulatból, ha csak nem tartja fel további kérdésekkel a nyomozónő, leül és az asztal túlvégi üres szék felé intve, helyet kínál neki is.
- Szóval... Mr. Melgren azt mondta - pillantott rólam felé, majd vissza. - hogy a kíváncsisága hozta ide. Oka lehet, hogy éppen most. Ráadásul nem úgy ismerem őt, mint, aki akárkit elhozna ide, pláne, ha maga miatt tervezett ide jönni. Biztosan mély benyomást tehetett rá, ha idáig jutottak. - mosolyodott el bátortalanul, mert nem akart ő semmi személyesbe bonyolódni, csupán őszintén kifejtette eddig is tapasztalatait.
- Nyújtsd a kezed. - kérte illően és oda is nyújtotta egyik tenyerét, hogy abba fektethesse bele Emmalyn az övét. Én pedig addig jobbára megízesítettem a teát és kissé kívülállóként figyeltem és hallgattam őket.
- Óvatosan kell bánni a jóslással, mert a jövőbelátás veszélyes. S bár tudom, a negatív eseményeket hallva, mindent elkövetnénk, hogy megváltoztassuk azt, de tekintve, hogy a jövő kiszámíthatatlan és a sors nem igazán szívleli, ha közbe avatkozunk, megbánthatjuk tettünket. Megóvhatunk egy kapcsolatot a megromlástól és barátunk ily módon való elvesztésétől, de a sors tízszeres csapást mérhet, végül lehet, hogy a halál fogja elmarni tőlünk ezt a barátot, csak azért, mert mi önző módon nem akartuk elfogadni, hogy tovább kell lépnünk. - magyarázza, már-már személyes tapasztalásból érezhetően, miközben, ha Emmalyn átnyújtja tenyerét, ő két tenyere közé fogja egy időre, majd széttárva azokat, még mindig tenyereiben tartva a kisasszonyét, hüvelyk ujjaival kezdi végigjárni a tenyerében lévő vonalakat.
- Klisésnek tűnhet, de ez a fizikai kapcsolódás szükséges hozzá, hogy az energiáik megtalálják egymást, azonosulni tudjanak, és az öné engedjen olvasni Opheliaé számára. - szólalok meg, ha nem is zavaró hangerővel, nehogy megzavarjam a jósnőt a koncentrálásban, aki ha eltudta kezdeni a ceremóniát, lassan le is hunyja szemeit.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Még csupán nézőként is érdekes volt szemtanúja lenni az egésznek, noha nem tudtam megállni, hogy alkalomadtán bele ne szóljak. Egészen másképp fest így minden, mintha a jósnőre és az általa elmondottakra összpontosítanék. Már-már élvezem is, annak ellenére, hogy saját problémáim miatt jöttem volna ma el. Bíztam benne, hogyha Emmalyn ma nem is teljesen rajongással távozik a spirituális témát illetően, de legalább egy kicsit változni fog meglátása. Amennyire tudtam, abban a rövid kis időben nagyjából elmondtam, amit én tudok, ahogy én tudom, de olyan mélységekkel nem tudnék beszélni a jóslásról, mint mondjuk Ophelia, aki beleszületett. Mentségére szóljon, neki egészen más dolgok maradtak ki életéből emiatt. De úgy láttam még a magam bevezetőjével is sikerült valamelyest felkeltenem a nyomozónő figyelmét.
Szegény Ophelia nagyokat pillogva próbált fejben jegyzetelni, mikor a kisasszony elhalmozta kérdéseivel. Alapvetően sem szokott hozzá, hogy ily módon támadják le kérdésekkel, dehogy egymás után ennyivel. Én csak mosolyogtam egyet bajszom alatt, időt kell adni nekik, hogy kiismerjék a másikat és ahogy a mondás is tartja, később vagy megszokják egymást vagy megszökjenek egymás elől.
- Hát... a jóslásba születni kell, de egy ponton mindenki ért hozzá egy kicsit. Azt hiszem úgy tudnám a legegyszerűbben elmagyarázni ezt, hogy olyasfajta dolog ez, mint, amikor van egy erőteljes megérzésed valamivel kapcsolatban. De olyasfajta, ami nem csak úgy jön és megy, hanem végig ott kucorog az elmédben megbújva. Így lehet különbséget tenni. A másik pedig, az irányítás. Az álmokat, a nagy részüket képes vagy irányítani, mégha olykor csak tudatalatt is. De egy jóslatot nem. Ráadásul az álmokra nem is mindig emlékszünk. - feleli, bár egyenlőre még olyan félénkséggel, mintha orvosának kéne részleteznie kellemetlen tüneteit.
- A mai álmoskönyvek már alig adják vissza a valódi jelentéseket. Én az anyámtól tanultam mindent. Amit tudott átadott, bár olyan jósnő sosem leszek, mint ő. - mosolyogta szégyenlősen le-le pillantgatva. De így sincs mit szégyellnie, hiszen okkal járok én is hozzá.
- Eleinte a jelekből vagy éppen... sehonnan. A mostani sem hiszem, hogy rólam szólna, de nem tudom, hogy kinek és hogy így miképpen kerülhetnék vele kapcsolatba. Ha keresztezhetném útját, s netán fizikai kapcsolatba is kerülhetnék vele, érezném, hogy neki szól az üzenet. A megfejtés is könnyebb volna, dehát ez éppen olyan, mint a rendőrök munkája. Nem esik az ölembe a válasz csak úgy. Kutatómunkák, intézkedések, keresgélés... a jóslatok nem csak teákról, ülésről és beszélgetésről szólnak, ha kiakarjuk deríteni. Szóval nem, nem csak nekem szólnak, de mivel, hogy én nyitott vagyok erre, a jóslat előbb talál meg. Nem szoktam velük mindig ennyire foglalkozni, de most úgy érzem, ez valami nagyon fontos dolog. - magyarázza, óvatos példákkal, mert ő sem biztos benne, hogy jók e a hasonlatai, hisz honnan tudná miként dolgoznak a hatóságok ilyen ügyekben.
Némi meglepettséggel, de pillanatok alatt pozitív érdeklődéssel hallgatta a lány eszmecseréjét az álmát illetően. Több szem többet lát, Ophelia pedig sosem zárkózott el az ilyesfajta beszélgetésektől, pláne, hogy most igen csak rászorul az útba igazításra.
- Igen, igen, én is gondoltam rá, hogy esetleg egy név, de senki ismerősömmel nem találtam kapcsolatot. Még a lányoddal sem... - pillantott itt rá, majd vissza Emmalynra. - A város viszont nem elég segítség, de erre is gondoltam csak hát... ez még kevés, hogy bármiből is kiinduljak. - sóhajtja kissé csalódottan, mert ezeket a köröket már ő is átfutotta. Noha a magány, mint jelentés nem merült fel benne eddig. - A magány viszont... sok rosszat bevonzhat. Talán van valaki, aki magányában kiszolgáltatott. Esetleg bajban van... - gondolja kicsit tovább. - A mező, a magas gabona nem engedett átlátni. Talán, mert ez a személy sem látja a közelgő bajt. Ki tudja mi lehet azon túl... szakadék? Mondanám, hogy valami pozitív, de rossz érzések fognak el, ahogy ott állok. És úgy érzem okkal kellene megtalálnom ezt a valakit. - feleli kissé letargikusan, mert az idő fogytán, ellenben alig halad vele. Lényegében semmit. De hála a nyomozónőnek, azért tovább tudta gondolni.
Elmosolyodva pillantottam hol egyikükre, hol másikukra, ahogy feljött a szó rólam, noha Ophelia meglepettnek tűnt, mikor Emmalyn arról beszélt, hogy még egy napja sincs, hogy ismerjük egymást. Talán pár órája sincs, de mit számít. Az ember érzi, ha különleges személyre bukkan, kinek társasága megér némi kockázatot. Azt hiszem, így gondolhatja ezt Miss Larson is.
- Sajnálom... tényleg... De egyenlőre még annyira új a jelenléte, s még így is annyira elzárkózik a lelke ettől az egésztől, hogy így sem könnyű. Fizikai érintés nélkül pedig szinte lehetetlen volna. - szólal meg a jósnő kényelmetlenül, mert alapvetően ő sem szereti mások közelségét, ám munkájából adódóan sajnos el kell fogadnia, már csak amiatt is, mert ebből fakadó negatív érzései is gátat szabhatnának szakmájában, ami tönkretenné őt.
- Nem, semmi gond, ne szabadkozzon. - csóválta meg fejét Ophelia behunyt szemekkel, miközben, mintha csak Emmalyn pulzusát próbálta volna érzékelni tenyerében. - De valójában nem egészen így működik. A kérdések nem mindig olyan fontosak. Úgy értem, ha a jövőben akad valami, ami még annál is fontosabb, nem fogja engedni, hogy a kérdés válasza után kutassak. Lényegében most lélekben kapcsolatot próbálok keresni az önével, bár, mint mondtam, valamiért kissé elutasítónak érzem. De talán csak izgul... esetleg... fél. - lassul le beszéde, illetve akadozik néha, ahogy kezdi megtalálni a kapcsolódási pontot. Szemei még mindig behunyva, légzése eleinte meg-megremeg, idővel lassú ütemet vesz fel. El kell vonatkoznia a környezetétől és átadnia magát az energiáknak, amiknek áramlatai elvezetik őt valahová. Ujjaival is felhagy a tenyér cirógatásának, úgy tűnik elindult valahová.
- Hogy mennyi ideig keresi a kapcsolatot, az változó, lehet hosszabb és rövidebb. De onnan fogjuk tudni, hogy már lát valamit, hogy ismét kommunikálni fog velünk. Ha ez megtörténik, fontos, hogy ne húzza ki a kezét az övéiből, mert a kapcsolat most elég ingatag, és ha ily módon szakítja meg, talán később már nem fogják tudni megismételni. - feleltem halkan, ügyelve rá, hogy még a kanál halk csilingelésével se zavarjam meg az esemény, miközben elkeverem benne a cukrot. Talán ha egy perc tellik el, és Ophelia szemöldökeit kezdi összevonni. Lát valamit, érzékel, de egyenlőre még ismerkedik a dologgal. Sokat ráncolja homlokát, néha ütemes légvétele is megváltozik.
- Félelem. - szólal meg halkan, de láthatóan még keresi a szavakat. - Nem. Veszély. - javítja ki magát kicsivel később, de láthatóan nyugtalan. Nyugtalanabb, mint mikor beléptünk hozzá. - Ez... nem... Nem stimmel. Zavaros... Ködös és sötét. Az energiák hadakozhatnak. Melgren hagyja el a szobát! - talán először üt meg hangereje jóval erősebbet, és ellenkezést nem tűrőt. Még én is meglepődök, de elnéző vagyok, mert jelenleg olyan mélységekben próbál a felszínen maradni, hogy az elme nem képes még a felszíni kommunikációt is moderálni. Ami jön, a jön. A gondolatai is hangossá válhatnak. De attól még rosszul esik, hogy távozásra kér. Felállok a teával együtt, majd Emmalynra nézek.
- Kérdezhet tőle, de csak azokról, amik elhangzanak, a jóslatról. Mással ne zökkentse ki. - felelem még oda, majd biccentek egyet elköszönésképp. - Odakint leszek. - teszem még hozzá, majd ahogy kérte Ophelia elhagyom nem csak a szobát, a házat is. Addig is elszívok egy cigit. Vagy kettőt.
Nem sokkal azután, hogy megszűnök létezni a szobában, Ophelia mintha a hideg rázná ki, reszketni kezd egy pillanatra, majd mély levegőt véve, remegve fújja ki azt.
- Ez nem önről... Magának szól. - szólal meg újfent, láthatóan egyre kevésbé tartózkodva attól, hogy láttassa, mennyire negatív helyen van. - Az álom. Az üzenetet... magának kell átadnom, de segítenie kell, hogy tisztábban lássak. Én... érzem, hogy keresnem kell valakit. - halandzsának tűnhet, de fontos, hogy Emmalyn tudja követni. - Átmentem a gabonamezőn. Egy sötét erdő előtt állok. Nincsenek csillagok az égen. Hűvös van. A hold is bújkál a felhők mögött, alig látni valamit. Ez... nagyon rossz ómen. - jelzi a lánynak, és pontosan úgy kezd zihálni, mintha valóban a cudar hideg időben állna megfáradtan. - Emberek állnak az erdő előtt. Koszosak és... ó istenem... halottak. Rengeteg halott. Olyan... mintha engem néznének. A-azt hiszem... azt hiszem a túlvilágról akarnak üzenni, de nem mozog a szájuk. Félek, érzem, hogy rettegek, de nem tőlük. Közelebb merészkedem hozzájuk és az erdőhöz... kicsit szorít a mellkasom... a-azt hiszem futottam odáig. Vagy... menekültem? A ruhájuk... modern... úgy értem. Ők nem több száz éves halottak. Néznek, de nem beszélnek... Nem tudnak? Megmozdultak! Üzenni próbálnak! Nem értem... Be... befogták a szemeiket... és a szájukat! Meg a fülüket! Ismerem! Én ezt ismerem! A három bölcs majom szimbóluma. - zihálja, kezei pedig remegni kezdenek.
- Ott van! Látom magát! Nem, még sem! Ez nem maga... háttal van, nem is fordul meg. Nem látom az arcát. Miért nem fordul meg...? Egy... lány... szőke haja van. Mintha nem látná a halottakat, pedig ott van köztük... Nem... Látja őket, de nem fél tőlük. Fúj a szél, és fújja a haját. Valami... valami lóg a nyakában... háttal van, nem látom, de valami szíjszerűség... talán egy... távcső? A-azt hiszem közelebb megyek... - sóhajtja remegve, s ezen a ponton reszkető kezei nem csak ismételten közre fogják a lány kezét, de ha nem is erősen, belekapaszkodnak.
- Ne engedj el Emmalyn... azt hiszem... valami van a hátam mögött... - suttogja elcsukló, rémült hangon, még mindig behunyt szemekkel. A tegezés is csak azt mutatja, hogy a pillanatban van, és már nem figyel arra mit mond.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

Míg jelen voltam a helyiségben, s elhallgattam a témát érintő eszmecseréjük, úgy éreztem, az ellentétek ellenére is jól megértik egymást. Emmalyn továbbra is távolságtartó, ha azt nézem, még mindig szkeptikus, bár még nem is történt semmi, ami változtathatott volna ezen. Ophelia pedig ha nem is tárt karokkal fogadva, de nyitott volt a nyomozónő beavatásába. Azt gondolom, akkor is így tett volna, ha tudta volna mivel foglalkozik. Idehoztam, tehát nagy veszélyt nem jelenthet. Sőt én kifejezetten szeretek élni az effajta lehetőségekkel. Ki tudja nem e válik majd pont hasznunkra. Furcsa, de Willa jutott eszembe róla, noha ő már a kezdetektől fogva hitt ezekben a dolgokban, hisz ebben nevelkedett. Azt hiszem hamarosan Emmalyn is belátja, hogy létezik azaz erő, ami ő most még csak bohóckodásnak és szépen előadott mesének tart. Igaz, még bőven a történések elején meg lettem fosztva ennek részvételétől, mondván, hogy az én energiám jelenleg zavaró tényezőként vannak jelen. Se baj. Hiszem, hogy a nyomozó nő a végén velem is megossza őszinte gondolatait a bent történő dolgokról.
Ha időbe is telt, Ophelia igen látványosan került a történések hatása alá, melyet ő maga úgy élt meg, mintha valóságos lett volna. Pedig a jóslat nem teljesen szóról szóra azt mutatja, ami majd megtörténik. Ezért kell tudni olvasni a sorok közt. Pláne, ha óvva intés történik. Már pedig most igencsak afelé vette az irányt a mezőn túli világ. Vegyes és igen zavaró érzések lepték el Opheliat, ellentétesek melyek folyamatosan sugalltak dolgokat elméjének és szívének. Tudta, hogy a jóslatot meg kell érteni, így kénytelen szembe nézni bármiféle szörnyűséggel, hogy azt később átadhassa, ugyanakkor szíve csordultig volt félelemmel. Nem csak sajátjával, hisz ő nem riadt vissza a holtak látványától, de a jóslat által azon élők érzéseit is érezte, akik szerepeltek benne. Az előtte lévő lány pedig félt. De nem a halottaktól, hanem attól a valakitől, aki Ophelia mögött állt.
Voltak pillanatok, mikor ezek a félelmek olyannyira eluralkodtak rajta, hogy kimozdították abból a világból, mely szakadozni kezdett, de Emmalyn biztatására a kapcsolatuk ismét újra erőre kapott, és arra motiválta, hogy haladjon tovább. Nem is igazán attól félt, hogy az a valami bánthatja, végtére is csak egy jóslat, mely nem is róla szól. Attól viszont kifejezetten zaklatott volt, hogy a lány kilétét nem sikerül kiderítenie, és ez a valami előbb vagy utóbb elkapja, ő pedig végig kell, hogy nézze, ahogy kiontja életét a szörny. Az ő lelkén fog száradni, ha igyekszik.
- Igen... érzem a kapcsot... egyre... erősebben. Valahol te is itt kell, hogy légy. Bármit is üzen a sors, közbe fogsz lépni. Bár még nem látlak... A történések zavarosak, de kérdezz nyugodtan, mert a gondolataidon keresztül tisztulhat a homályos kép előttem. Ha közel járunk érezni fogom, ha távol, azt is... - zihálja teljesen átadva magát annak a különös sötét energiákkal teli világnak.
- A lány... a szőke lány, aki háttal áll nekem, nem fordul meg. Ez lehet azért van, mert az energiák akadályozzák a jóslatot és könnyítsék a dolgunk, de... azt érzem, hogy te, ismered őt. Tudom... elég nagy őrültség, de ha hirtelen eszedbe jutna egy ismerősöd, egy szőke, fiatal lány, talán, ha a nevén tudnám szólítani megfordulna. Segítened kell... Mert így a hangom nem ér el hozzá. Mintha meg se akarna hallani. - felelte, s bár meg lehet ezen a ponton kissé manipulatívnak tűnt kérése, ő tudta mi hogy működik. - A... a holtak nem bántják, és ő sem fél tőlük. Ez jelent valamit. Utal valamire... t-talán sok szerette elhunyt már v-vagy mostanában érte őt tragédia. Valami... valami köze kell, hogy legyen a halottakhoz. Várj! - kiált fel, bár nem Emmalynt akarja halálra rémiszteni, csak kibukik belőle, ahogy lehunyt szemei előtt berohan a lány az erdőbe. - Az erdőbe menekült... Fenébe! - bosszankodott kissé, de végül a lány után eredt ő is.
- Alig tudom tartani a tempót... Próbálom követni szememmel, de közben igyekszem figyelni a jeleket is, amik... ott. Meg ott! Mindenhol! A fák törzsébe van karcolva a W. És a fű helyett mintha még mindig a mező száraz gabonáin taposnék. A két dolognak köze kell, hogy legyen egymáshoz! De abban igazad lehetett, hogy nem irányt mutat. Erőszakos a jóslat, nagyon próbálja felfedni a jelentőségét. Nyugat... azaz... West... talán... talán nem csak az értelmezésen van a hangsúly... a Nyugat angolul West... a mező pedig... a fenébe... mi is? Field? Westfi...? - hirtelen harapja el a szót és újfent hangos zihálásba kezd, ahogy csukott szemmel úgy tekintet körbe a helyiségben, mint, aki hallott volna valamit. - Uramisten... u-uramisten... - kezdett hebegni, el-el csuklott hangja. - E-ez... ez... nem... nem ember... istenem... hallom a hangját... már érzem is őt. Istenem... - kezdett el nyüszögni, mint, akiben éppen most tudatosult, hogy halálra ítélték. - Itt van... a városban... - sírta el magát. - Ezért nem láttam... ezért nem... ezért nem tudtam beszélni anyámmal... istenem... itt van... itt... - hirtelen sikított fel és eresztette el azonnal a lány karját, miközben rúg kapálózva vágódott hanyatt a székkel együtt.
- Sót! KŐSÓT! - ordította, ahogy reszketve kecmergett fel a padlóról és rohant az egyik kis fiókhoz, amiből vett is elő kősót és egy maroknyi, összekötözött szárított zsálya csokrot, aminek végét meg is gyújtotta és a lány kezébe nyomta. - Járd körbe a szobát! Nem is... az egész házat! Ide nem jöhet be az a szörnyeteg! El kell távolítanunk minden nyomot! Minden... energiát! Nehogy szagot fogjon a fenevad! Mert, ha ez megtörténik... - fagy le egy pillanatra kezében a nagy befőttes üvegnyi sóval. - ...a jóslat... ez... nem.... - kezdte rázni a fejét, kissé zavarosan, mialatt a hangzavarra csak beléptem én is az ajtón, hogy szemügyre vegyem mi történt odabent. - Nem szabadott volna beszélnem róla... hagynunk kell, hogy... megtörténjen... hogy a tragédia bevégezze önmagát. Nem... Nem avatkozhatunk bele, mert az a bestia, mint egy vírus, minket is megszáll... Tudhattam volna... e-ezért nem szólt anyám. Ezért a W. A név és ez a... kapcsolat van köztük... már elkezdődött... már elkezdte behálózni. - motyogta, miközben gondosan, nem spórolva a sóval, elkezdte végig önteni az ablakokban, majd az ajtók küszöbére is.
- Mi történt? - néztem hol egyik hol másikra kérdőn. Ophelia idegesen egyenesedett fel, majd kezdett el kalimpálni egyik kezével, miközben ingerülten kezdett magyarázkodni.
- A bajt hozzátok a fejemre! Az történt itt! - csattant fel, amire én hunyorgó pillantással reagáltam, lévén, hogy most már kellően velünk van, és egyáltalán nem tetszik a hangneme. Róla magyarázatot várva Emmalynra néztem.

öltözet: x zene: x megjegyzés:  

Emmalynn & Lucifer

Life is about suffering. There’s no escape from it. That’s the truth.
What’s important is how we deal with suffering,
how we deal with the truth.

A fantázia képek valóságos lázálommá váltak Ophelia számára, ahogy éberen próbált szabadulni a képektől. Kíváncsisága ismételten sötét vizekre evezte, s most aztán nagy bajban van. Hiába az kimondatlan elismerés, hogy ismét fején találta a szöget, úgy érzi bár ne tette volna. Valósággal retteg attól, ami az erdőben mögötte magasodott. Amikor megfordult és szembe találta magát a több méteres góliáttal, s beletekintett annak mélyen ülő ében fekete tekintetébe, melyben ott keringet megannyi ember lelke tudta, hogy felébresztette, nem csak magát, de a lényt is. Fejvesztve menekült a képzelet világából, s igyekezvén mellőzni szerepét a jóslatban a jövőt tekintve, a háza megtisztításán kezdett fáradozni.
- Nem! Nem vagyok! - horkantotta még mindig idegesen, éppen csak nyála nem fröccsent válasza közben, ahogy néha már nem is öntötte a sót, hanem marokkal szórta, ahová csak kellett. Sarokba, küszöbre, ablakba és mindenhová, ahol eme lény beszivároghat. Tudta jól, hogy a lényt apróságokkal nem lehet vissza tartani, hisz olyan, mint egy cápa, csak vér helyett energiák foszlányaihoz jutott. Talán, ha kellően védekezik ellene, nem fog próbálkozni, de ez még így sem lesz egy életbiztosítás.
- Hiba volt idejönnötök... - motyogja maga elé még mindig elkeseredetten, de igyekezve nem megfeledkezni arról, hogy kezei sósak, így nem is törölgeti meg arcát. Kérdésére újra peregni kezdtek könnyei és a sózással is felhagyott, ahogy ismételten sírásba kezdett. Érezte, hogy Emmalyn nem fog felhagyni a kutakodással, s bár az ő életét is mélységesen sajnálja, azzal, hogy felakarja venni a harcot a szörnnyel, nem csak magát, de mindenkit, akihez köze lehet belerángatja. Fejét csóválva próbálta elűzni a lány hangját és vele együtt kérdéseit, de végül keservesen felé fordult, mély levegőt véve, hogy értelmes szavakba önthesse válaszát, s hogy mellette rávilágítson, hogy pont a valós veszély miatt kell távol tartania magát a jóslattól.
- A szörnyek szörnyéről. A pokol falánk démonáról. Tudtam, hogy vannak még, de nem is sejtettem, hogy egy közülük itt jár a városban. - remegtek meg ajkai, hisz akárhányszor beszélni kezdett róla, megelevenedett előtte a szarvas koponyás lény alakja.
- A lány... A jóslatból egy nem is annyira távoli, jövendőbeli áldozata a... a... Wendigonak. - bökte ki nagy nehezen, nagyokat szipogva, mint aki próbálna fellélegezni, de a veszély még távolról sincs megszüntetve. További kérdéseire, zavarosan rázni kezdte fejét.
- Nee... kérlek... nem tudom. Ez nem így működik... nálam csak a puzzle egyik fele van, a sarki és szélei, a tiéd a többi. De én nem akarok ennek részese lenni... Nem akarok. Mert a wendigo egy vérengző vadász, aki mindenkit megöl, ki útjába áll. A lány sorsa elrendeltetett. Mindenképp meghal, de a te jövőd még alakítható. Ne avatkozz bele... hagyd, hogy... megtörténjen... ne akarj még ennél is több embernek ártani, Emmalyn. Ne légy önző. - hadonászott kezeivel, mintha leakarná rázni magáról a rontást, aztán elfordult és tovább szórta a sót. Eközben jelentem meg én is, és próbáltam felvenni a szálat a történésekkel. Szemeim összevonva, még mindig kérdőn pillantottam a kisasszonyra, ahogy próbált beavatni, de talán csak nagyon a közepébe vágott. Nekem a név semmit sem mond, de ezek szerint elértek egy bizonyos mérföldkövet. Az pedig kifejezetten sértet, amilyen hangnemben újfent nekem szegezte a kérdést, de legalább kezdtem megvilágosodni. Ophelia nem fogott mellé, megint rá hibázott valamire. Valami csúnyára. Egy idő után ő is felhagyott a sózással és kisírt szemekkel fordult felénk, miközben hallgatta Emmalynt. Ophelia fejét csóválta megtörten a kérdésre.
- Úgy gondolja ismerősei jobban tolerálnák a magunk életstílusát? - vonom fel viszont kérdően
szemöldököm. - Hát ennyire lázba hozta a kisasszonyt, Delarosa? - lepődtem meg a jósnőn, hiszen láthatóan megingott szkepticizmusa, hisz olyasmikről beszél, amik hitelesnek tűnnek, de itt nem hangozhattak el. Szóval egy barát van halálos veszélyben. Nem meglepő, hogy nyomozóként nagyon is szorgalmazza a jóslat megfejtését.
- Brewster? - kérdek vissza eltöprengve, de a vezetéknév számomra semmit sem mond. Valószínűleg azért, mert még nem találkoztam vele. Se személyesen, se a hírekben. Fejem csóválom, Ophelia pedig már addigra nagyon magába réved, mintha megrekedt az úton és nem tudja merre meneküljön.
- Talán csak félreértett valamit. - jegyzem meg Emmalynnak, ahogy felvetődik benne a barátnője bántalmazása. De Ophelia rögtön rácáfol s egyúttal tisztázza is a lényeget. - A nyakamra küldtetek egy wendigot! Egy wendigot, Melgren! - fortyan fel, arcának izmai sem tudják, hogy mérgében feszüljenek, vagy gyászába torzuljanak. - Ahányszor csak beszélünk róla, érzem, hogy egyre több ajtót nyitunk meg neki, hogy megtaláljon. Te is tudod, hogy ebbe nem mehetünk bele... Gondolj Willára. - hüppögte, a lény hallatán pedig még nekem is elkerekedtek kissé szemeim. Nem sok mágikus lényről tudok, de a wendigo máig elég eleven legendának számít emberi mivolta miatt. Annyira még én sem őrültem meg, hogy ne akarja távol maradni az ilyen parazitáktól. Emberen még fog a golyó, de ez a lény a velejünkig megmérgez.
- Ez esetben meglehetősen jó hasonlat volt az előző... - szólalok meg végül a fiktív kannibált illetően.
- Bár őrültség volna elhamarkodott döntéseket hozni, hiszen pontosan ebben rejlik a lény ereje. A megtévesztés mestere, egy igazi manipulátor, a szemfényvesztés ördöge. Nem olyan könnyű felismerni, ellenben, könnyen félrevezethetnek a jelek... - magyarázom óvva intve Emmalynt az elhamarkodott lépésektől s talán ő maga is belátja, hogy a veszély ellenére bolondság volna foglalkozni a dologgal. Barát ide vagy oda.
- Álszent démon, aki a leghitelesebben adja elő ártatlanságát, hogy behálózzon. Sőt... olykor másokra tereli a gyanút aljas módon, miközben észre sem veszed, hogy elszívja az életerőd. - tette hozzá vészjóslóan Ophelia.
- A wendigo egykor valóban ember volt, így igen, elég nagy valószínűséggel a valóságban is egy személy az. Képes saját alakjában is létezni, de jobbára embereket szállt meg gonosz szellemként, ami utalhat arra, hogy a mai napig is szedi áldozatait, miközben senki sem hinné róla. a kapzsiság és a falánkság megtestesülése. Így válik valakiből később wendigo. Nem sok ismertetőjegye van, de azért... akad... - folytatom ismét átvéve a szót Opheliától, bár ő maga sem félt ezután kiegészíteni.
- Ritkán van egy helyen. Legfőképpen amiatt, mert általában áldozatai is sokáig próbálnak menekülni előle, ő pedig élvezi, hogy vadászhat rájuk. Csak akkor marad egy helyben, ha van már egy kiszemeltje. Emiatt... előfordulhat, hogy a jóslat nem a szomszédját írja le, hanem valaki mást, akit mostanában ismert meg és jó véleménnyel van róla. Nem gyanakszik rá, mert a wendigo igyekszik a barátja lenni... sőt... mivel a démon örökké éhes, nem fél kiterjeszteni ezt a körülötte lévőkre is. - felelte Ophelia a fal mentén lassan leülve, ahogy maga elé bámult.
- Jó módú. Valószínűleg. Ezt pedig nem is rejti véka alá. Jól ismeri a főbűnöket és tudja, hogy használja fel őket mások ellen, így végül is előfordulhat, hogy mutatja a nárcizmus jeleit, ugyanakkor... Vivienne felé csak is szimpatikus oldalát mutatja. A másik figyelmeztető jel a falánkság. Az étel. Bár ez akármiben megnyilvánulhat. Lehet az egy vacsora... - intek Emmalyn felé, ahogy korábban ő említette. - Vagy gyakorlat a főzésben. De az is lehet, hogy étterme van. - kezdtem sorolni a lehetőségeket, amik számtalan mód megjelenhetnek.
- Az is lehet, hogy szakács a szakmája. Vagy.... nagyon kövér. Esetleg... mindig eszik, nassol. Édesszájú! De rettentő módon. Mindig lapul a zsebében vagy a kezében valami édesség. Végülis... a csokoládé remekül szimbolizálja a falánkságot... - motyogja elmerengve Ophelia, amire aprókat bólogatok.
- Különösen kitartó, és akit kiszemel, azt el is kapja. Éppen ezért... hogy többet tudjon meg ezen jelenségekről, nem csak kutatásra és nyomozásra lehet szüksége, hanem Ophelia folyamatos se... - felelném, bár nem motiválásnak szánva, de Ophelia félbe szakít.
- Nem! Nem és nem! Elég! Kifelé. Kifelé! Soha többé hallani sem akarok erről! - ugrott fel és előbb Emmalynt majd engem is elkezdett kifelé tolni a szobából, majd a házból is. - Ha jót akarsz magadnak gyermekem, nem is gondolsz rá, és te is behinted sóval az otthonod. Égess zsályát, tisztítsd meg az energiáid ettől a mocsoktól, mert ettől a szörnyetegtől senki és semmi nem fog megvédeni. Hidd el nekem! Nem egy-két halott könyörgött segítségért, hanem több száz. Ki tudja mióta gyilkol, és hány embert játszott már ki. Hagyd, hogy bevégezze a dolgát és mielőbb tovább álljon. - tanácsolta, s ha kitessékelt bennünket és Emmalyn nem maradt erőszakoskodni, úgy be is vágta előttünk az ajtót.

öltözet: x zene: x megjegyzés: