To Jeremiah▸
#The Indian Way

Sebastian & Jeremiah

"Did perpetual happiness in the Garden of Eden
Maybe get so boring that eating the apple was justified?"

Baljós érzés kezd megtelepedni a zsigereim mélyén, mikor a reverendámat gondosan összetűrve helyezem le az öreg kis bőröndöm mélyére. Már annyira elszoktam a hétköznapi viselettől, hogy különös magammal úgy farkasszemet nézni a kopott tükörben, hogy nem a papi viselet van rajtam. Párszor azért felmerült bennem a kérdés, hogy biztosan jó ötlet meglépni ezt az utat? Biztosan én vagyok az az ember, akinek szembe kell szállnia a Gonosszal? Hiszen vannak az egyháznak olyan emberei, akik lényegében erre szakosodtak... Mégis mikor elbizonytalanodom, megszólal egy belső hang, mely újra megerősít abban, hogy igen, nekem kell Sebastian mellett állnom, s nekem kell kivizsgálnom és megtisztítanom azt a vidéket, ahonnan sejtéseim szerint magával hozta a Gonoszt. Ám addig van még egy kis időnk.
- Még sosem hagytam el Amerikát. Számomra még New York is nagyon új. Elmaradott vidékeket jártam szinte egész életemben. Ebben a modern világban talán sokan el sem tudják képzelni, milyen az, ha nincs áram, nincs vezetékes víz, és fényt csupán a gyertyák adnak, vizet pedig a kút vagy a patak. A leglátványosabb különbség viszont az emberi kapcsolatokban van. Egy elmaradottabb vidéken sokkal összetartóbbak az emberek, mint itt. - beszéddel próbálom elterelni a gondolataimat, de a gyomrom egyre jobban kezd felkúszni a torkom irányába, ahogy közeledünk az induláshoz. Még repülőtér közelében sem voltam egyáltalán, így ez a sok ellenőrzés is szokatlan volt számomra, az pedig, hogy hamarosan a magasban leszünk... Mintha egy rémálomba csöppennék.
- Huszonegy óra? Az... Remek... - felelem bizonytalanul, s mikor megindul a gép, én egyből görcsösen belekapaszkodok Sebastian csuklójába, s összeszorított szemekkel próbálom visszafogni, hogy ne ájuljak el, vagy ne köszönjön vissza a reggelim.
- Bocsánat, szörnyű tériszonyom van. - nem is tudom, hogy mikor könnyebbülnek meg az ujjaim, mikor oldódik fel a görcs, hogy végre elengedhessem őt. A kilátás ugyan csodás, amikor egyáltalán látok valamit és ki merek nézni az ablakon, viszont az egész út számomra borzalmas élmény lesz. Émelygés és fejfájás kísér végig, s bár azt hittem, hogy a tériszonyomra jó hatással lesz a magas, de be kell látnom, hogy ez bizony ostoba gondolat volt.
Mikor végre megérkezünk, leszálláskor még a földet is meg tudnám csókolni! Sápadtságom szinte azonnal enyhül, s a kedvem is látványos javulásnak indul.  
- Mennyire mások itt az emberek. - jegyzem meg már odakint, mikor a taxira várunk. - Amikor legutóbb itt voltál, egyedül érkeztél? - a taxink hamarosan felszed minket, s egy guruló járműben már sokkal szívesebben elzötykölődök, mint fent a magasban. Tekintetem egyből az üvegre tapad, s szinte végig csak a tájat bámulom, miközben a nyakamban levő keresztet morzsolgatom ujjaim között.
- Ma indulunk is egyből kutatni? - az időérzékemet elvesztettem, fogalmam sincs, hol járhatunk a napban, s még az sem jut eszembe, hogy előhalásszam a bőröndöm mélyéről a telefonom.  
- Esetleg egy könyvtárral is kezdhetnénk, hátha találunk valami hasznosat a helyi viszonyokról. - az internet eszembe sem jut, bennem még a könyvek élnek erősen. Egy ilyen látogatás talán nem lenne olyan megterhelő Sebastian számára, akinek szerintem pihennie kellene majd ezután a hosszú repülőút után, hogy holnap tiszta fejjel vágjunk bele a napba.  
Mikor megérkezünk a szállás elé, s kimászok az autóból, egyből kellemesebb, frissebb levegő csapja meg az orrom, mint amit a város mélyén éreztem. Sokkal tisztább itt, mint New Yorkban, ahol teljesen elszoktam a természet illatától pár hét leforgása alatt.
- Lenne kedved meginni velem egy kávét? - pillantok fáradt mosollyal Sebastian irányába.

To Jeremiah▸
#The Indian Way

Sebastian & Jeremiah

"Did perpetual happiness in the Garden of Eden
Maybe get so boring that eating the apple was justified?"

- Néha talán jót tenne neked egy kis kikapcsolás is, nem? Egy-két hétre magad mögött hagyni mindent. A munkát, a modern világot. Visszavonulni egy erdő mélyére egy kunyhóba, s megújulni a természet lágy ölén. Talán a lelkednek is jót tenne, ha kiszakadna ebből az állandó pörgésből, aminek a részese vagy. A gépek folyamatos zúgását felváltaná a madárcsicsergés és a csend. - nem tudom, hogy pontosan mi vár ránk majd India mélyén, de talán erre is fektethetnénk némi hangsúlyt a nyomozás mellett, hogy Sebastian lelkét megpróbáljuk helyre tenni. Biztosan zaklatott lesz az eseményektől, de talán esténként és reggelenként hozhatunk némi nyugalmat.
- Itt nagy szerepe van a technikának is. Sokan inkább görgetik a telefonjukat és ott komunikálnak, egy elmaradott vidéken azonban erre nincs lehetőség, így az emberi kapcsolatoknak nagyobb szerepe van. Viszont az tény, hogy sokkal jobban megkönnyíti az emberek életét ez a modern világ. Lényegében... Ki  sem kell mozdulni, s házhoz érkezik minden. - én a kényelemhez nem vagyok hozzászokva, de ha választani kellene, akkor megmaradnék inkább a kapcsolatoknál. Számomra még mindig nagyon szokatlan ez a rengeteg újdonság és ez a fejlett világ. Mintha egy álomba csöppentem volna, ami nem is tudom még, hogy jó vagy rossz.
A beszéd leheletnyit könnyít a feszült lelkiállapotom, de sajnos ez végigkíséri az egész utunkat, s inkább csak akkor tudok fellélegezni teljesen, mikor már magunk mögött hagyjuk a repteret, s végre egy földi járműben zötykölődünk a szállásunk felé.
- Ezekben az esti órákban nyitva lehet még egyáltalán a könyvtár? Nem is gondolná az ember egy elmaradottabb vidéken, hogy a könyvtára nagyobb lehet, mint New Yorknak. Talán ráakadunk valami hasznosra... Illetve, kezdhetjük ezt holnap reggel is. Ma inkább beszéljük át a terveinket a következő napokra. Rendben? - pillantok felé egy fáradt mosollyal a taxi mélyén. Már nem szeretnék belekezdeni semmibe, ami túl sok időt igényelne erre a pár órára, ami megmaradt a napunkból. Nem árt, ha kipihenjük ezt a hosszú utat, hiszen szükség lesz majd az erőnkre, s arra, hogy tisztán tudjunk gondolkodni, a fáradtság pedig eléggé nagy húzóerő. Szerencsére az autózással nem telnek el órák, így hamarosan végre a szállásunk előtt állunk bőröndjeinkkel. Még mindig szokatlan, hogy nem lóg le hosszasan a reverendám, s talán még kényelmetlen is ez az utcai viselet, amin újfent végig kell néznem.
- Ebben döntésképtelen vagyok most, sajnálom. - elnevetem magam, amint bevesszük a szállást, s megindulunk a szobánk irányába. - Hangulatos lehet egy helyi kávézó és egy könnyed esti séta. Akkor legyen ez a verzió... Vagy inkább egy bár? - vetem fel a lehetőséget, bár én inkább kerülöm az alkoholt, hiszen könnyen meglódul az üveg, de ezekben a napokban talán az Úr is meg fogja bocsátani nekem, hogy könnyíteni akarok az alkohol által a lelkemen. Ki tudja egyáltalán, hogy visszatérünk még valaha, s nem kebelez be minket végleg a Gonosz?
- Ó, ez... Történt egy kis félreértés, úgy látom... - torpanok meg egy pillanatra az ajtóban. - Nem fog neked ez gondot okozni...? - mutatok a széles ágy irányába, melyből csupán egyetlen pihen a szoba közepén. Számomra gondot ugyan nem okoz, hiszen még ez is luxus azokhoz a helyekhez képest, ahol ágyra hajtottam már a fejem. Mikor szalma volt az ágyam, s a hálótársam egy kecske és egy ló...
Bárhogy is legyen, vagy itt, vagy egy másik szobában, de hamarosan gondosan kipakolom a holmijaimat az egyik szekrény mélyére, s fájón, óvatosan simítom meg reverendám, amiből muszáj volt hoznom egyet magammal.
- Olyan furán nézek ki... - jegyzem meg a levegőbe, még mindig nem sikerült megszoknom ezt a fekete nadrágot és szürke felsőt. Viszont részemről indulhatunk bárhova, így megállok nem messze az ajtótól, jelezve, hogy mehetünk.

To Jeremiah▸
#The Indian Way

Sebastian & Jeremiah

"Did perpetual happiness in the Garden of Eden
Maybe get so boring that eating the apple was justified?"

- Nehezen viselnéd az igazi magányt? Vagy ez a rohanó világ hiányozna, ami az életed részévé vált? Tudod, a múltban az én fejemben is megfordult a visszavonulás gondolata. Elköltözni egy erdő mélyére és az elmélkedésnek és az Úrnak szentelni teljes mértékben az életem. - sóhajtok vágyakozóan, hiszen a pillanatnyi, át nem gondolt gondolat mindig csábító. Ezért sem szabad soha egy hirtelen jött ötletet azonnal megvalósítani, hiszen meglehet, hogy csupán egy kósza hangulatkilengés hátán érkezett, s már száll is tova.
- Aztán átgondoltam alaposabban, és arra jutottam, amire te. Maximum pár hét talán jót tenne, de nem tudnék teljes magányban létezni. Számomra fontosak az emberek. Szükségem van arra, hogy segítsek másoknak, hogy új történeteket és életeket ismerjek meg. - erre mi sem jobb példa, mint hogy itt ülök Sebastian mellett, s egy olyan küldetésre vállalkoztam, ami nem feltétlenül fog sikeres véget érni. Erős sejtéseim vannak, hogy innen eredhetnek a gyökerek, hiszen minden azután kezdődött vele, hogy innen hazatért. Ám ezek csak sejtések. Ettől függetlenül igyekszek mindent megtenni, hogy kirántsam őt a Gonosz karmai közül.
- Nem feltétlenül. Az alkoholnak inkább akkor van rossz hatása, mikor átlépünk egy határt. Amíg tudatunknál vagyunk, s képes feloldani egy kevés gátlást teljesen ártatlanul, addig talán a Gonosz előtt sem lennél nyitott könyv. - gondolom ezt én, persze ehhez ismerni kell a mértéket, s nem szabad úszni az árral, mert az bizony rossz vizek felé sodorna.  
Örülök, hogy Sebastian is inkább a pihenés mellett dönt, hiszen érzem minden porcikámban, hogy megviselt az út, s az elmém még nem áll készen arra, hogy ilyen súlyos dolgokban helytálljon, mint ami ránk vár.
- Ezt én is így gondolom. Ha történne valami az éjszaka folyamán, én azonnal tudok reagálni legalább. Nem szoktam mélyen aludni. És te? Elvonatkoztatva a mostani helyzettől. - felelem, miközben a kis bőrönd tartalma szép lassan a szekrényben landol. - Egyáltalán az itteniek felismerhetnék a reverendát, hogy mit képvisel? Vagy talán maga a kialakítása lenne szokatlan számukra? - az üres bőröndöt elrejtem a szekrény mélyére, s indulásra készen lépek az ajtóhoz. Egy esti könnyed kis kávé most nagyon jól esne a szervezetemnek.
- Tudnál nekem mesélni a helyi vallásokról? Nem igazán vagyok velük tisztában, bár azt tudom, hogy eléggé radikális a helyzet. - emlékszek vissza Sebastian szavaira, miközben haladunk lefelé a lépcsőn. A kinti levegő jó pár fokkal melegebb, mint New Yorkban, így a vastag szövetkabátomat is magam mögött hagytam a szobában, hiszen bár az esti szellő hűvösen szökik át a szürke felsőm résein, mégis ez most nagyon jól esik.  
- Mindentől függetlenül jó érzés ide visszatérned? - kérdem tőle halkan, s a következő kérdésemet megakasztja egy hangos csobbanás, mely mögöttünk terül el a földön, s melynek tartalmából jó pár cseppet mi is kapunk. Tekintetem egyből a felettünk levő ablakra ugrik, ahonnan épp egy idősebb nő húzza vissza a fejét.
- Úgy érzem, nem túl barátságosak a helyiek... Vagy csak véletlen lett volna? - kérdezem naivan, bár a lelkem mélyén nagyon jól tudom a választ. Az idős hölgy tekintete sok mindent elárult. Nem véletlen, hogy egyre jobban sóvárgok azért a nyugalmas kávéért, úgyhogy remélem, hogy nincs már messze a kávézó.  

To Jeremiah▸
#The Indian Way