z utóbbi néhány percben túlságosan felforrósodott a hangulat, de most úgy érzem, hogy egyáltalán nem bánom, aztán ez holnap lehet, hogy teljesen másképp lesz majd. Azzal, hogy belemászom Lan ölébe, a barátságunk érdekében nem sok jót teszek – sőt, épp ellenkezőleg. Talán a Katyvel való szóváltás hozta elő belőlem ezt az ént, hiszen eddig még nem tettem ilyet soha, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem jutott eszembe. Nyilván fantáziáltam már bizonyos dolgokról, de mindig igyekeztem elhessegetni azokat, mert tudtam, hogy bármi ilyesmi viszonzatlanul maradna, akkor meg semmi értelme az egésznek. Aztán most ahogy elborult az agyam, meg persze az, hogy megittam majdnem egy üveg tequilát egyedül, tökéletesen előhozták belőlem ezeket az érzéseket, amelyeket mindig is igyekeztem elnyomni. Az utosló kérdésnél jött el nálam az a pont, amikor visszavonhatatlanul vége lett ennek az elnyomásnak és úgy döntöttem, hogy teret engedek az érzéseimnek, hiszen azt mondják: aki mer, az nyer. Nem vagyok ám olyan szerencsés, hogy mindig nyerjek, de úgy vagyok vele, hogy egy próbát megér. Lan érintése a derekamon, és az, hogy nem tol el magától, már jó jelnek számít. Aztán végül ő teszi meg az első igazi lépést, és habozva, mintha maga sem tudná, mit szeretne, megcsókol. Először óvatosan, de végül olyannyira felforrósodik, hogy képtelenség abbahagyni. Minden arról árulkodik, hogy nem kell megbánnom semmit abból, amit most teszek. Bárcsak ne vártam volna ezzel ilyen sokáig, bárcsak megléptem volna már korábban… bármikor képes lettem volna rá, azt hiszem. Az ölében ülve könnyedén észreveszem a jelét annak, hogy ő is igazán azt akarja, amit én, így hát talán emiatt, vagy nem is tudom igazán miért egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntök, hogy tovább akarok lépni a következő szintre. Lan pólója után nyúlnak a türelmetlen kezeim, azonban legnagyobb meglepetésemre az övéi óvatos megálljt parancsolnak. A csóknak vége szakad és ekkor úgy érzem, hogy ez lesz a vége. A homlokunkat egymásénak támasztva próbálunk levegőhöz jutni néhány pillanatig, amikor Lan felteszi az i-re a pontot: le kell állnunk. - Miért? Vagy talán rosszul éreztem, hogy ez neked is tetszett? – kérdezem csendesen, és az arcán simítok végig a kezeimmel. Értetlenül állok a dolog előtt. Hamarosan eltávolodik tőlem, én pedig úgy döntök, hogy inkább kimászom az öléből, mert valami azt súgja, hogy ez mára ennyi volt. Kisvártatva aztán kiderül, hogy Katy az oka mindennek… - Az a picsa? – csattanok fel hirtelen. – Az, aki kábé lekurvázott, amikor itt volt egy félórával ezelőtt? – pattanok fel a kanapéról és arrébb megyek. Nem tudok most egyhelyben ülni, túlságosan is felbosszant, hogy egy ilyen csaj miatt most véget kell vetnünk mindannak, amit egyértelműen mindketten akarunk és amivel kapcsolatban teljesen biztos vagyok, hogy jó. - Tudom, hogy utál engem, ez nem kérdés, és mit ne mondjak, elviseltem mindig is, de csak a te kedvedért, viszont ma totál kiidegelt a kis műsorával… ezek után még ezen agyalsz, hogy jaj megcsalod őt? Pofám leszakad… - darálom a szöveget és közben fel-alá járkálok Lantől tisztes távolságban. Az iménti csodás pillanatoknak az emléke is egyre halványabbá válik, ahogyan előjött ez a Katy-téma. A szívem a torkomban dobog, de már nem azért, mert a csókot akarom, hanem azért, mert mindjárt felrobbanok dühömben, de igyekszem kontrollálni magamat. Huh, de jól esne most egy cigi. - Talán jobb lenne, ha most hazamennék… - mondom egy hosszabb csendet követően, és el is kezdem levenni a pólómat, hogy visszavegyem a sajátomat helyette.
A szavak sok mindent meghatároznak nem csak egy kapcsolatban, hanem egy üzleti megbeszélésen is. Tudom, hogy Kie és a szavak, szinte egymás mellett állnak párban, vele minden olyan könnyen jön ki, nem kell megforgatnom őket és nem kell gondolkodnom mit mondjak ki. Soha. Most mégis azt érzem ennek pont úgy kellett volna történnie. Csak össze kellett volna szednem magam és átgondolni mindent, ami kijön a számon. De ittam, ami tudom, hogy nem mentség, ahogy az sem, hogy nem történt semmi és nem számít, ami mégiscsak megtörtént. Ez hazugság lenne, a csók az érintések és az érzések, nem semmit mutatják előjönni, hanem valami sokkal többet. Azt jelzik, hogy ebben igenis több van, de az én lelkiismeretem nem tudja megemészteni és nem tud tovább lendülni rajta. Csak meg kéne kérnem, hogy mellém üljön, csak nem kellene megcsókolnom, a kezemet nem a derekára kellene tennem, hanem, hanem hova? Már azt sem tudom mi volt eddig a határ, akkor vajon később tudni fogom. Kevés a ruha rajtunk, és ő az ölembe ül, nem tudok és az az igazság, hogy nem is akarok ellenállni neki, olyan sok mindent teszünk bele abba a csókba, minden mozdulatba, hogy szinte égeti a belsőmet, égeti a számat és a gatyámat is, ami kezdhetne aggasztani, helyette nem aggaszt, hanem sokkal inkább feltüzel. Ez az, ami okot add arra, hogy megálljak, hogy elengedjem azt, amit akarok, amiért megveszek ebben a pillanatban és még ilyen fejjel is elbasszak mindent, mindkét lánnyal. Leállítom, pedig nem akarok, de az észérvek ezt súgják és én megyek a parancsszó után. kérdésére elmosolyodnék más helyzetben, de tudom, hogy igaza van, nem érezte rosszul, nagyon is jól érezte, de ezt nem most kellene, ott van Katy és mi barátok vagyunk, ilyen barátság nagyon ritkán van az ember életében, ennyire hosszú és ennyire őszinte. Már ha ez őszinte volt eddig, mert mint kiderült sokkal több mindent raktunk bele eddig is titokban, mint amennyit láttattunk a másikkal. Amikor leszáll, nem esik jól, de el akarom neki magyarázni mi az oka annak, hogy ennyire tiltakozok, miért nem mehetünk tovább, ami részemről érthető, hiszen van valakim. De ő felcsattan, amire hirtelen ráemelem a tekintetem. Mindig ennyire heves volt, de nem velem és nem így. Újdonság erejével hat a felém irányuló kérdése, részben igazat kellene adnom neki, de nem tudok, amivel meg fogom bántani. De most már ideje nem elrejteni azokat, amik bennünk tombolnak, és totálisan tele van a fejem a piával és nem tudok uralkodni magamon, mert nem vagyok önmagam egyáltalán. - Ő a barátnőm Kie, akárhogy viselkedett, ő az, akit szeretek, máshogy szeretek. Sajnálom, ha ezt nem érted meg, sajnálom, hogy ennyire felkavart, de én nem vagyok olyan, aki képes lenne megbirkózni azzal, amit éreznék azután. - felállok, mert nem bírom nézni ahogy fel-alá mászkál, szinte beleszédülök. Inkább a konyhába megyek, töltök egy pohár vizet, mert most arra van szükségem és felé fordulok. Nem lenyugtatni akarom, egyszerűen nem tudok ugyanúgy beszélni vele, nekem nem megy, nem tudok ennyire heves lenni, nem tudom ennyire hirtelen védeni a nőt, akit elvileg szeretek, ami már erősen jel lehet, de nem tudom értelmezni. - Arra nem gondolsz ugye, hogy nekem lenne ez rossz, hogy én őrülnék bele abba az érzésbe, hogy megcsaltam valakit. Neked csak az a lényeg, hogy ami hirtelen fellángolt az égve is maradjon. Kiara ez nem jó, nem ebből áll egy kapcsolt. Nekem nem megy, és nem kérek tőled bocsánatot, mert nem csalom meg őt. - megsértett nem kicsit, a szavai a lelkemig hatoltak, és mint egy hisztis srác fakadok ki neki, tőlem teljesen meglepő módon. Az asztalra teszem a poharam, és amikor indulni akar, keresztbefűzöm a kezem magam előtt és ráemelem a tekintetem. - Akkor ez lesz a megoldás Kiara? Hazamész? - komolyan kérdezem tőle, mert így nem lehet megoldani semmit és ezt ő is tudja. Menekül, pont előlem, akivel eddig mindent meg tudott beszélni, mi ez ha nem a vége valaminek? - Jobb lenne, ha felnőnél, és nem azzal oldanál meg mindent, hogy elmenekülsz. - nem rá haragszom igazából, hanem saját magamra mégis rá vetítem ki és amint kimondom, máris megbánom, de nem mutatom ki. Most a piától olyan lettem, aki simán megmond bármit bárkinek, és főleg neki, és úgy érzem eddig féligazságokat mondtunk egymásnak, szóval ideje mindent kimondani. Holnapi elég lesz megbánnom, hogy megbántottam a legjobb barátomat, de ma nem érzem rossznak, csak egy kicsit. Ellökőm magam a konyhapulttól és magam mellé engedem a kezeimet. Nem akarok veszekedni, nincsen erőm hozzá, talán holnap ezt meg tudjuk beszélni, de ma nem. Elindulok felé, de megállok, mielőtt odaérnék és nézem, hogy mit fog tenni, felpofoz vagy elviharzik?
em számítottam arra, amikor jöttem ma, hogy Lannel konfliktusba keveredek… Ha visszaemlékszem, talán még sosem volt vele semmi ilyesmi, mindig mindent meg tudtunk beszélni, ha bármi nézeteltérés volt közöttünk. A mostani egy olyan téma, ami túlságosan érzékeny, mégis irtóra fontos lenne, hogy normálisan elmondjam, hogy mit gondolok ezzel az egésszel kapcsolatban, de ehelyett csak a csaja miatt bosszankodom, ami voltaképp teljességgel jogos a részemről. Nem érdekel az a lány. Egyértelmű számomra, hogy mindketten akartuk, amit az imént tettünk, de azért az is biztos, hogy józanul nem biztos, hogy megléptük volna, főleg Mr Erkölcs, aki most arról papol nekem, hogy a barátbője blabla… Ahhoz képest, hogy részeg, teljesen megdöbbentő, hogy mennyire racionálisan előadja magát, olyan tipik Lan módon. Ezt annyira imádom benne, de most az a helyzet, hogy meg bírnám fojtani egy kanál vízben. Rá sem akarok nézni, mert úgy érzem, hogy menten felrobbanok, mintha egy időzített bomba ketyegne bennem valahol, ami bármelyik pillanatban felrobbanna. A kérdésemre sem válaszol, de nem vagyok hülye, értem a jeleket, de mindegy, nem is lényeg… csak megforgatom a szemeimet, miközben amellett érvel, hogy így Katy meg úgy, meg szereti, de ez megcsalás meg ilyenek… Legszívesebben bedobnám a kérdést, hogy ha nem akarja megcsalni, de valaki mást szeretne, akkor soha az életben nem fog kilépni a Katyvel való kapcsolatából, hogy ne legyen megcsalás? Vagy azt akarja, hogy ő lépjen ki belőle? Áh, nincs is ennek értelme, az én agyam sem százas már, meg végül is nem vagyok már annyira szomjas. Tudom jól, hogy Lan nem kezel mindent olyan lazán, mint én. Én sem veszek mindent félvállról, például amihez neki köze van, azokat végképp nem, így meg kellene értenem, hogy miként érez most, de mivel az én káromra történik most minden, képtelen vagyok még csak magamra sem tudom erőltetni. Amikor az utamba kerül, inkább más irányba fordulok, mert nem akarok közel lenni hozzá, rá sem akarok pillantani, inkább a szőnyeget nézem meg a falakat, az ízlésesen berendezett lakást, amit lehet, hogy most látok utoljára. - Ez faszság – jelentem ki némi keserűséggel a hangomban, mert értem én, hogy nem akarja megcsalni, de már késő, és nagyon is jól éreztem, hogy mi akart. Úgy döntök, hogy nem hallgatom ezt tovább, mert nem vagyok biztos benne, hogy sokáig tudom türtőztetni magamat és félek, hogy még több olyan dolgot öntenék rá a hirtelen dühöm és az összetört szívem miatt, amit nem akarnék. Felveszem a ruháimat amilyen gyorsan csak tudom, megkeresem a telefonomat meg a táskámat és a mellettem álló Lanre pillantok. Csalódottság és fájdalom látszik a szemeimben, de szerintem semmit nem lát ezekből… Újfent nem akarok megszólalni. A fejemen látszik, hogy legszívesebben kitörnének belőlem a szavak, de inkább csak állok csendben vele szemben, mint egy űzött őzike, aki menedéket keres és inkább elfut olyan messzire, amilyenre csak tud. Már nyitnám a számat, hogy valami köszönésfélét mondjak, de meggondolom magam. Megszakítom a szemkontaktukst és az ajtóhoz megyek, hogy minél előbb felöltözzek és amint megvagyok mindezzel, nyitom az ajtót és kilépek az udvarra. Kijózanító az éjszakai hűvös. Amint kattan a zár mögöttem, az ajtónak dőlök néhány pillanatig, hogy vegyek néhány mély levegőt, ezáltal kicsit észhez is térek. Soha nem tettem még ilyet, főleg azzal, akit a világon legjobban szeretek és most teljesen megsemmisülve, összetört szívvel elindulok az utca irányába. A cipőm kopogása visszhangzik az éjszakában, nem is igazán hallok mást, csak ezt a monoton hangot. Könnyes szemmel egyszer csak tudatosul bennem, hogy most mennyire elcsesztem mindent és, hogy olyasvalakit vesztettem el, akit valószínűleg már sosem kaphatok vissza.
Lehet el kellene beszélgetnem Katy-vel, elmondani neki mindent, ami itt történt és dönts róla, hogy ezek fényében akar ez folytatni vagy sem. Vagy egyszerűen nem mondom el enki, titkolom és elfelejtem, ami jó lenne nekem, de közben meg marna a bűntudat és ott van Kie, aki olyan paprikás, hogy azt hiszem mentem felhívja. Meglepő módon nem rémiszt meg, hogy Katy megtudja mi történt és mi történhetett volna. Ami nem jó, mert félnem kellene, hogy elvesztem, van bennem rossz érzés, de a jövővel kapcsolatos érzéseim nem biztos, hogy felé húznak és erre Kie csókja, érintése, nézése mindene ébresztette rá, ki tudja már hány év után. Össze vagyok zavarodva, ő is és csak egymásnak dobáljuk azokat a landákat, amiket sosem akartunk igazán használni egymás ellen. Nem is tudtam, hogy én valaha így fogok vele beszélni, vagy ő velem, mi mindigolyan tükéeletesnek hatottunk, a jó barátok, a legjobb barátok és azok, akik eddig rohadtul vonzódtak egymáshoz, csak nem is tudtak róla. De lehet mégis, kezdem azt érezni, hogy megfájdul a fejem és nem csillapodik sem az érzelem, ami tombol bennem. Nem csoda, hogy kifakadok, nevetséges, amit csinálunk, mégis olyan flegmán közlöm vele a dolgokat, mintha azt hinném, neki nincsenek érzései, pedig vannak, nagyon is én tudom a legjobban. Nem akarom megcsalni Katyt, és nem akarom megbántani Kiet sem, de a kettő együtt nem fog menni és döntök, vagyis azt hiszem. A szavaim elhangzanak és nem tudom visszavonni őket, a kezeim keresztbe vannak, teljesen kizárom őt, de igazából tudom, hogy van a szavaimban valami, amit igaznak érzek. ha most elfut azzal nem érünk el semmit, és mégis elindul öltözni. Már a végén rám sem néz, mint két idegen a hanglejtése is olyan, mindene és amikor egyszerűen kilép az ajtón azt érzem szétesek. Kezeim leesnek a testem mellé és az ajtót bámulom, tudom, hogy nem ment el, hogy az ajtó túloldalán van, látom az árnyékát még az ajtó alatt, bár alig, de tudom, hogy itt van. Megfordul a fejemben, hogy utána megyek és bocsánatot kérek, de annak nem lenne értelme, magam alatt vágnám a fát továbbra is és azt nem tehetem. Én állítottam le azzal az okkal, hogy ott van Katy, akivel nyilvánvaló, hogy szakítanom kell, mert az én becsületem nem bírná el, hogy ezt tegyem valakivel. És ha ez nem is lenne elég, tudom, hogy több van bennem Kie felé, aminek nem kellene ott lennie. Mi olyan jók vagyunk együtt, a megszokott felállásban és nem többen. Már szinte bosszantó, a hiánya, hogy nincs ott, és amint távozik, a nagy csendben meghallom a cipőjét távolodni. Egyre halkabb lesz és egyre jobban azt érzem ,hogy elvesztettem őt, amikor már nem hallom, akkor egyre biztosabb leszek benne. a kanapéra roskadok és azt hiszem a sok italtól elég hamar elnyom az álom, de tudom hogy reggel nagyon fog fájni, az, ahogy elment és nem az amit tettünk és emiatt én nem vagyok jó ember.
Kezdőlap
