Társak a bölcsi óta, ez az ami az elsőre eszembe jut rólad, azon kívül, hogy mennyire szeretlek. Egész életemben ismertelek, olyan igazán testvéri kötelék van köztünk. Te vagy az, akivel együtt nőtem fel, mégsem voltál a vérem, testvérek voltunk, de más szülőtől, ami egy kicsit fura, hiszen az igazi szüleim, nem is azok akik. Te voltál az első, akinek elmondtam a gondjaimat, mindig hozzád rohantam, amikor valami nem úgy sült el ahogy akartam. A világon te vagy az egyetlen, aki tudja kezelni, és el is viseli olykor kegyetlen énemet és a makacs természetem. Nem vagyok egyszerű eset,  sosem voltam, de te mindig elég nyugodt voltál hozzám. Még a gimiben is együtt mentünk, egészen addig elválaszthatatlanok voltunk, amíg nem jött egy lány, aztán egy másik és szépen lassan te lettél a gimi egyik legkapósabb legénye. Nem szakadtunk annyira el egymástól, voltak hétvégék, amiket együtt töltöttünk, de ezek is megritkultak. Azok a fránya hormonok ezerrel dolgozat benned és én is inkább más társaságot kerestem a felnőtté válás egyik fontos szakaszában.
Amikor az életem fenekestül felfortult hosszú idő után először kerestelek fel, kisírt szemmel, hozzám egyáltalán nem szokásos kétségbeeséssel kopogtam az ajtótokon és egész este velem maradtál. A legjobb barátnőm pont abban az időben tűnt el másik városban és nem tudtam vele sem beszélni erről, pedig lehet ez lett volna a helyes. Mégis te voltál az első gondolatom, akihez futhatok ezekkel a problémákkal. Szeretném ha megint minden olyan lenne, mint régen, mert az a pár nap, amíg összeszedtem magam pontosan olyan volt. Te végig mellettem voltál, és a barátom lettél ismét, pedig azt hittem a tinédzserkorunk eljövetelével ez örökre elveszett.  

Biztosan ismerős az a szituáció, amikor megkérdezik egymástól a legjobb barátnők, hogy miként lettek ők ennyire jóban. Van a tipikus sablonos megismerkedés, amikor mást sem látsz a másikból, csak, hogy egy igazi ellenszenves csaj, akit minden nap el kell viselned, mert a tanulócsoportba, ahova jártok egymás mellé ültetnek titeket.
Na ez a mi történetünk eleje , bár a végét még nem tudom, hiszen a barátságunk azóta töretlen nem szeretném egyhamar megismerni azt, amikor végül búcsút intünk egymásnak, már ha lesz olyan egyáltalán.
Én amióta a gimi padjait koptatom a Trinity az én második otthonom, lévén, hogy ott töltöm a legtöbb időt, bár közel sem szeretem annyira, mint a másikat. Talán az ellentétek vonzzák egymást jellemzés illik ránk a legjobban.
A tavalyi év elején csatlakoztál az évfolyamunkhoz, ideköltöztetek, mert apád itt kapott állást, és mivel elég jól keres ahhoz, hogy ne mondjon le egy költözés miatt róla elrángatott téged is, a megszokott, szinte tökéletes közegedből.
Tipikusan olyan ember vagy, aki mindig megtalálja a többiekkel a közös hangot, ez New York egyik elit gimijében sem volt másként, és hamar te lettél az, akinek mindenki  barátja akar lenni. Persze én a padtársad, sosem volt vevő a hasonló barátkozásokra veled, mindig is jobban vonzottak a deszkás srácok, nem a szerelmi része miatt.
Minden jeget meg lehet törni és te olyan óvatosan tetted, hogy észre sem vettem, hogy egy nap már együtt vagyunk a játékteremben és egymás oldalán öljük a zombikat. Ezek az alkalmak sűrűsödtek és szépen lassan váltunk legjobb barátnőkké, akik nem is lehetnének különbözőek. Ketten vagyunk a világ ellen.
Fél éve viszont elutaztatok, és azóta nem jöttetek vissza, apádnak időszakos munkája van, elmondásuk szerint egy hónap a maximum, amit távol lesztek, ennek fél éve. Telefonon tartjuk a kapcsolatot, de ez kevés. Érzem a hiányod, hogy nem tudom neked elmondani azt, ami most igazán a lelkemet nyomja, mert telefonon nem lennék képes erről beszélni veled.
Amióta megtudtam, hogy a szüleim nem is az igazi szüleim feltűnően hanyagolni kezdtelek, nem miattad, csak a lelkiállapotom nincs azóta topon. Mindig is szeszélyes gyerek voltam, de a düh és a méreg, ami fokozatosan gyűlik bennem egyre rosszabb hatással van rám.
Ideje hazatérned, hogy végre észhez téríts, hogy újra a legjobb barátom legyél és a lelki szemetes, akinek végre ki tudom önteni a szívem. Őszintén.