Karizmatikus, figyelemigényes művész
   Atticus kiváló és sok oldalú művész, aki színpadra született. Már fiatalabb korában megmutatkoztak előadói képességei, tenor hangja, humora, kézügyessége és az a fajta karizma,  amivel képes volt megragadni az embereket és a figyelmüket magára szegezni.
   Az a tehetsége, amivel hangjával és alkotásaival elbűvölte az embereket.
   A humora, amivel képes volt még azokat az embereket is nevetésre sarkallni, akik nem szerették a vicceket, a vígjátékokat, a komédiát, a stand upot, vagy épp karót nyeltek voltak.
   Mindenki tudta, közönség előtt van a helye, sőt, ő maga is non stop igényelte, hogy az emberek rá figyeljenek és őt imádják.

   Túlzottan extrovertált
   Atticus egy elképesztően pörgős, mindig élénk figura, aki sosem fárad el és az esetek javában rendszeres jókedvet áraszt és igyekszik másokat is jókedvre deríteni, másokat is extrovertált, felpörgetett állapotba helyezni.
   Olyan, mint egy kölyökkutya, akit bekoffeineztek és nem lehet befogni, nem lehet leszedálni, hanem folyamatosan pörög és igényli, hogy a gazdái is kivegyék a részüket.
   Nagy dumás és mozgékony, aki lendületbe akarja hozni az egész világot.
   Mindig mindenre van egy találó, kiváló válasza és szinte mindig képes megtalálni a legtöbb emberrel a hangsúlyt. Az egész világot igyekszik barátként kezelni.

   Romantikus, érzékeny és nárcisztikus is.
   Igazi művészlélek lévén nagyon is romantikus, aki keresi a nagy szerelmet, akivel tökéletes élete lehet majd. Igyekszik az emberekkel belsőséges kapcsolatot ápolni. A kiválasztottakkal próbál megnyerően viselkedni, flörtölni és csábítani.
   Érzékeny és nárcisztikus is, ugyanis magát rendkívül sokra tartja. Tökéletesnek, őstehetségnek és megismételhetetlennek, így nem bírja elfogadni, ha valaki más véleményen van. Ha valaki nem értékeli eléggé, azokkal az emberekkel nem tud jó viszonyt ápolni. Kissé érdektelenné válnak a szemében. Sőt, ha lebecsmérlik, alul értékelik, megalázzák, akkor támadó módba kapcsol és agresszívvé válik.
   A kritikát képtelen elfogadni, mi több, elvárja az emberektől, hogy elismerjék, éltessék, dicsérjék, nagyra tartsák őt.

   A pszichózis - avagy Álom és Valóság között.
   Differenciálatlan szkizofrénia, vagy egyszerű téboly?
   Nem mehetünk el a tény mellett, hogy Atticus elmebeteg, aki álom és valóság között lebeg, amit egy fiatalkori LSD túladagolás váltott ki belőle. Atticus ugyanis tizenéves korában erős LSD függő volt, mely nagyban hozzájárult művészetéhez, alkotásaihoz, ám egyszer csak túladagolta a szert és élet-halál között lebegve kórházba került, majd drogelvonóra, viszont addigra már károsodott a prefrontális kérge.
   Az eset óta hallucinációk, tévképzetek gyötrik. Különböző alakokat lát és hangokat hall, megesik, hogy tévesen érzékeli azt, ami valóságos és a tévképzeteket hiszi valóságosnak. Ezekkel a hangokkal és hallucinációkkal alkalom adtán még beszélgetni is képes.
   Hallucináció és különös álmai gyakran szolgálnak festményei alapjául, a tévképzetekkel folytatott beszélgetései gyakran szolgálnak stand upjai témájául és írja bele őket verseibe, novelláiba is.

   Erőszak és béke határán, avagy öl, ha muszáj.
   Bár normál esetben Atticus nem egy erőszakos ember, sőt, tündéri alak, megesik, hogy ha megsértik, akkor támad, de nem csak ebben az esetben, hanem akkor is, ha tévképzetei erre sarkallják. Nem túl büszke rá, de ölt már embert és állatot is, amikor a hangok és a képzelt alakok felbuzdították rá.
   Ugyanakkor saját védelme érdekében sem riad vissza a gyilkosságtól. Volt már, hogy azért ölt meg valakit, mert rájött egy korábbi gyilkosságára, vagy mert meg akarta zsarolni valamivel, amit nem hagyhatott.

   Beteges ragaszkodás.
   Atticus nagyon hamar megkedvel másokat és mások is őt, de elengedni már képtelen őket. Körme szakadtáig, legvégső kétségbeeséséig ragaszkodik azokhoz, akiket megszeretett. Barátok, szerelmek, fogadott rokonok, stb. Ha el akarják hagyni őt, akkor magába zuhan, összeesküvés elméleteket gyárt, elveszve, vagy éppen elárulva érzi magát.
   Kész bármit megtenni, hogy megakadályozza az elvesztésüket. Ígéretek, hízelgés, vesztegetés, zsarolások, végső kétségbeesettében fizikai erőszak, gyilkosság.

   Kárszeres, de igényes önmagára.
   Atticus a mai napig szokott alkalom adtán drogozni, de alkoholt is fogyaszt, koffein függő és gyógyszerezi is magát, ha szükségét érzi, ugyanakkor önmagára és a megjelenésére igényes. Ad magára.
   

Stand up show,
   The humor of marriage.

   - Tudjátok én pár éve voltam pszichiáternél, de csak egy alkalmat, nem többet, mert akkor is ötvenöt dollárt hagytam ott. Nagyon vacakul voltam, depressziós és elveszett, erre még le is húztak.
   Még aznap este beugrottunk a haverommal egy kocsmába iszogatni, én meg panaszkodtam neki, hogy a doki mennyire lehúzott, mennyire nem volt segítség, csak az időmet pazaroltam, mire ő nagyon segítőkészen így szólt: "Hát de Kit, neked egy feleség kell. Az ingyen is kérdez!".
   Na hát erre én meg azt mondtam: "Bolond vagy? Az előzőtől is azért váltam el, mert minden alkalommal, amikor megkérdezte, hogy elmehet-e a butikba új ruháért, az nekem száz dolcsimba került és két ilyen alkalom is volt hetente."
   A közönség tapsolt, én pedig büszkén vigyorogtam magamra.
   - Egyébként szerettem azt a nőt, de voltak meredek dolgai. Tudni kell, hogy elég sűrűn kérdezgette tőlem: "Drágám, mennyire szeretsz engem?". Na hát én meg egyik alkalommal így feleltem: "Mint a sót drágám, mint a sót.". Megrökönyödve nézett rám, aztán kis pillogás után így szólt: "De hát a sok só felviszi a vérnyomást.", mire én nagyon előzékenyen feleltem is: "Te is az enyém, amikor ezt napi hússzor megkérdezed.".
   A közönség ismét jót nevetett, én pedig igyekeztem még több humoros sztorit mesélni a nemlétező múltbéli házas életemről. Attól még, hogy a legtöbb humorista igyekszik saját életéből ihletett meríteni, nekem még nem kellett. Megvolt a fantáziám ahhoz, hogy élethű és humoros történeteket tudjak mesélni úgy, hogy nem nagyon teregetem ki a privát dolgaimat a közönség elé. Nem szerettem fűnek-fának megnyílni, vagy éppen közfüllé hirdetni a magánéletemet. Főleg a sikertelenségeket.

   Let's paint our imagination

   A műtermem közepén álltam egy vászon és festékkel teli asztal előtt, miközben az előttem álló, lilás bundájú macskát ölelő, simogató Ludvig van Beethoveen hasonmást igyekeztem megfesteni. Kifogástalan ügyességemnek, avagy isten adta tehetségemnek hála ez nem okozott különösebb gondot.
   - Komponált ma valami szépet, Ludvig? - kérdeztem, miközben a zeneszerző hullámos haját igyekeztem a szürkés festékkel megfesteni.
   - Tessék? Beszéljen hangosabban, nem hallom - felelte erőteljes hangon, mire én morcos tekintettel csak ennyit motyogtam: "A fene a siket mindenségét..."
   - Most sértegetett engem? - kérdezett a zongorista, mire én szemeim forgattam. - Tudok ám szájról is olvasni.
   - Akkor meg miért kellene hangosabban beszélnem? - kérdeztem vissza értetlenül, tán kissé sértetten.
   - Nem képzeli, hogy állandóan a maga ajkait fogom nézegetni. Nem vagyok homokos. A macska amúgyis cukibb, mint maga.
   Igyekeztem nem felállni és a fejére vágni egyet a vászonnal és az állvánnyal, hanem mély levegőt venni és uralkodni magamon. A macska kacagása már csak hab volt a tortán. Kellett ez a festmény, így minden higgadtságomra, önuralmamra szükség volt.
   - Ne legyen ideges, Kit, majd tanítok önnek néhány újdonságot a zongoráról. Tudta, hogy csónakázni is lehet vele? A zongora úszik a vizen. Pont úgy, mint a gramofon.
   - Na ne viccelődjön Ludvig - vettem egy kis lila, kevert festéket az ecsetre a macska bundája miatt. - Teljesen hülye én sem vagyok.
   - Pedig így van, próbálja csak ki. Én már csónakáztam zongorával Percy Bysshevel.
   Sóhajtottam és a fejem csóváltam. Ez biztosan csak hülyére akar engem venni. Tuti hazudik. De lehet kipróbálom majd egyszer azért. Az öreg szava eddig még mindig bejött.
   Néha képes lennék őt agyon verni, de mindig remek festmények születnek róla és még ha pimasz is olykor és oltogat, akkor is azért elég jó társaság.

   The moment when life stopped

   Hideg, fagyos, késő esti óra volt már. Hajnal két óra is elmúlt, amikor kiléptem a házam ajtaján. A hó és jégfedte út, járda csillogott a köztéri lámpák fényében. Az autók egy helyben álltak az ingatlanok előtt, a hó pedig lassan, de biztosan több centi vastag réteget képezett rajtuk, ahogy az épületek tetején is.
   Embert már nem lehetett látni a környékemen, ahogy elhaladó autókat sem. Tán csak én voltam ébren. Mindenki aludt, vagy az éjszakai műszakot töltötte, én viszont képtelen voltam aludni és megmaradni a házban. Kényszert éreztem arra, hogy meginduljak az utcákon és friss levegőt szívjak. Tán még inni is fogok.
   Jól esett a nyugalom. Ráadásul annyi clozapine-t vettem be, hogy csoda, hogy a teljes valóságot tudom érzékelni, nemhogy a tévképzeteket nem látom. Nem éreztem magam fáradtnak, ellenben feszültséget éreztem és menni akarást.
   Olyan érzés volt, mintha megállt volna az idő és eltűnt volna az élet. Talán csak én maradtam életben. Mindenki meghalt? Még sosem láttam ilyen csendesnek Los Angeles ezen környékét. Mi történhetett? Valóban csak az volt, hogy hajnal két óra volt?
   Frusztráltan indultam el az utcában, láttam magam előtt a leheletem és éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánik, amit az emberek hiánya okoz, de csak addig, amíg meg nem láttam egy éjjel nappali kocsma fényeit, ahová betérve még aggasztóbb lett a világ. Az ittas emberek mozdulatlanul ültek, lehajtott fejjel, az asztalokon üres poharak és korsók pihentek, a csapos pedig sehol nem volt. Meghaltak?
   Hamarosan a csapos is elő került, még élt és mozgott, ahogy pedig a pult mögé ért már az ittas vendégek is felélénkültek. Ennek hatására én is kértem magamnak egy korsó sört. Át kell lendülnöm a frusztráltságaimon. Pedig még csak huszonkét éves vagyok...
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem véletlenül mondják, hogy a sok kábítószer használata ártalmas lehet az emberi agyra, te vagy  ennek a tökéletes bizonyítéka. Nagyon nehéz lehet úgy élni a mindenapjaidat, hogy a képzelet és valóság között lebegsz. Bár az igaz, hogy amennyi kegyetlenség történik a világunkban, néha valóban jobb lenne, ha ki alakíthatnánk egy saját képzeletbeli világot, olyat, amilyenben lenni szeretnénk. A te ilyen világod sajnos szerintem egy kicsit szomorú, még ha jót is nevettem azon, hogy maga Beethoveen szólt rád a festményedről  Az viszont igazán menő, hogy ilyen sok mindenben van tehetséged, mindenképp kaptál azért olyan lehetőséget is az élettől, amikkel mindenképp élned kell. Na és ezt nem azért mondom, mert félek rólad rosszat mondani azok alapján, ahogy le írtad, hogy milyen rosszul viseled a kritikát  tényleg, komolyan el mennék egyszer egy akármilyen előadásodra.  Azt azonban remélem, hogy megtalálod azt a szerelmet és azokat a barátokat, akik segíthetnek abban, hogy ha néha elkalandozol vissza húzzanak, de vigyázz mennyire akarod kisajátítani majd őket, mert nem mindenki szereti, ha bírtokolni akarják.      
Külön gratula a nevedhez, imádom    
Színt és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is hódítsd meg New Yorkot! Köszönöm, hogy olvashattalak  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!