Hogy megértsük mi is történik a jelenben, ahhoz vissza kell menni másfél évet az időben. Egy verseny pályán voltam kinn, mert akkori párom autóversenyeken dolgozott. Versenyző volt, én pedig szorgosan kijártam megnézni a ralikat, amiknek ő is a résztvevője volt. Nem volt az én világom, hiszen művész voltam, ráadásul a színházak jobban vonzottak, de igyekeztem minden téren szerető pár lenni, aki ott van szíve választottjával. Elvégre ő is igyekezett mindenben alkalmazkodni, hiszen jó két és fél éve együtt voltunk már. Ő is eljött az előadásokra velem, pedig szívesebben ment volna moziba egy jó akció, vagy horror filmre, de igyekezett a kedvembe járni. Ma már nem vagyunk együtt. Szakítottunk lassan egy éve. Egy ilyen autó versenyen ismerkedtem meg Savival is és lettünk jó barátok. Nem akartam magam fényezni, de én remek barát voltam és eddig még én sem csalódtam benne. Igaz, már egy ideje nem találkoztam vele, csak telefonon, vagy e-mailen beszéltünk. Elég zavaros élete van, meg sem próbáltam megérteni. Hol Amerikában volt, hol Franciaországban, hol másféle úton. Az élete erről szólt, nem tudott állandó részese lenni az életemnek, de soha nem is vártam volna el tőle, hiszen nekem is meg volt a magam élete, amit éltem. Meg aztán amúgy sem egy pár voltunk, nem kellett egymás nyakán csüngni állandóan. Pedig annyi közös program lehetőség volt, amit szerettem volna megvalósítani és tudtam, hogy neki is rengeteg minden járt a fejében, de idővel biztosan a "bakancslista" végére érünk.
És akkor most a jelen. Nemrég tudtam meg Savitól, hogy újra New Yorkba utazik, így találkozni tudunk végre. Tudunk egymással tölteni egy kis időt és végre meg tudjuk valósítani azokat, amikre eddig nem jutott időnk. És tudtam, hogy Savi nem az a fajta lány, aki annyira oda lenne a musicalek világért, vagy a színházakért, hiszen ő az autók világában szereti élni az életét, de vettem a bátorságot és vettem két jegyet a Manhattani Majestic Theatre egyik előadására. Talán még sosem volt a Broadway színházban, de most ideje volt már, hogy egyszer ő is beadja a derekát. Megígértem neki, hogy ha nem fogja élvezni, nem fog neki tetszeni, akkor többé nem erőltetem a dolgot, de bíztam benne, hogy el fogja nyerni a tetszését. Direkt az egyik nagy klasszikusra vettem jegyet, mely 1958-ban került először vetítésre. Ez nem más, mint az Ének az esőben, mely elsőnek filmmusical formájában került vetítésre, majd később színházakban is játszani kezdték őket. Szerintem a valaha volt legjobb klasszikus romantikus vígjáték. Annak idején a filmben Gene Kelly brilírozott a főszerepben. Tehát megvettem a jegyeket és bíztam benne, hogy nem fogok nagyon pofára esni, hogy sikerül kellemes élményt szereznem Savinak. -Hidd el, remek lesz.-Mondtam a telefonba.-Aztán lehet minden látogatásodkor el akarsz majd velem menni egy darabra. Ez olyan, mint egy új recept. Nem tudhatod ízlik-e, amíg meg nem főzöd és meg nem kóstolod.
barátaim többsége a pályáról való ismertség, nekem aki az egész életét ott élte le eddig nem is menne máshol az ismerkedés. Kicsit szűk a látóköröm, mert az egész életem, gondolatmenetem a versenyzés és a kocsik körül forgott és forog jelenleg is, bár manapság egy kicsit megfakult, az egyetem miatt, de mindenképpen vissza akarom hozni és nagyon jó úton haladok. Sok időt fogok ezután is tölteni New York-ban bár nem egészen ez volt a tervem, ez az évem a tesztelésekről fog szólni az új szerződéssel a kezemben és persze arról, hogy megtudjam mit tartogat nekem és Caesarnak a jövő. Minden tervem mellett nem hanyagolhatom el a kevés barátaim egyikét sem, mert nekem ők nagyon fontosak. Akiket nem a pálya mellől ismerek sajnos elég gyorsan kikopnak, mert egyszerűen nehéz felfogniuk azt, amit én képviselek, mint nő. Ha egy nő fog bukósisakot és ül be egy kocsiba, akkor az már veszélyes és felelőtlen, de ha egy pasi teszi ugyanezt, akkor szexi és nagyon vadító. Pontosan ezért is kerülök el sok embert, mert ez a felfogás nem az én világom, utálom ha ezzel jön valaki és sajnos, aki ebben a világban nincs benne, gyakran hozza elő. Nigelt is a pályán ismertem meg, igaz, hogy nem a mi csapatunknak szurkolt, de valamiért mégis megfogott benne valami, ami miatt elég könnyen megvolt a közös hang. Az érdeklődési körünk, egyáltalán nem volt hasonló, ő rajongásig szerelmes volt az egyik sofőr, én meg pontosan annyira nem kedveltem azt a pilótát. Bár nem ismertem, volt egy két elég csúnya húzása a pályán, ami miatt könnyen lett unszimpatikus számomra. Amikor találkoztunk még nem tudtam kihez van köze, de amikor megtudtam mégsem kezdtem bele a szokásos kis történetemben, mennyire nem kellene egy ilyen emberrel együtt lennie, hanem csak valamilyen oknál fogva megismertem őt is, mint ember és rájöttem, hogy a pályán kívül mennyivel kellemesebb társaság. Sokan megváltoztank odabent a kocsiban, a bukó mögött, és kijön belőlük a vadállat, így továbbra is igen ellenszenves volt ha a kormány mögé ült, de a sok együtt töltött beszélgetés közelebb hozott hozzá. Ha nem lett volna Nigel nem hiszem, hogy ezt valaha erőltetem, de ő volt a közös hang egy olyan ismertségben, amiről sosem gondoltam volna, hogy kialakul. Végül a szakítás után természetesen Nigelhez húzott a szívem, tudom, hogy ilyenkor nem feltétlen kell, hogy legyenek oldalak, de mégis voltak, volt egy ok, amiért mégsem kellett barátkoznom a volt pasijával, pedig esküszöm, hogy addigra már meg is kedveltem egy kicsit. Monaco után volt egy egész hetem, amikor a munkára fókuszálhattam és közben mégis eszembe jutott egy érzés, a hiánya annak a valakinek, akivel nagyon régen találkoztam és annyira szeretnék még. Tudtára adtam, hogy anyunál vagyok a városban, és elég sokszor pedzegette már nekem, hogy el kellene mennünk színházba. Én sportember vagyok, pontosan olyan, mint a fiúk, valamiért irtózom a színháztól, vagy csak egyszerűen az én közegemben nem volt elterjedt, csak a híre, hogy nagyon sokat énekelnek benne. Végülis egy mozit nézünk csúnyán véve csak élő szereplőkkel. Beadtam a derekam, mivel már nagyon hiányzott nekem és ideje volt megtennünk olyan dolgokat is amiről még régen szó volt, így belementem a színházas estébe, de csakis úgy, hogy utána ki adok neki mindent, mert amióta nem találkoztunk az életem fenekestül felfordult. Az utolsó infója rólam, hogy éppen riporterként készülök megváltani a világot, vagy valami hasonló, de közben leszerződök a jövő héten, ha minden jól megy, egy Forma 2-es csapattal jövőévtől, ami azt jelenti, hogy ez az évem a gyakorlásra fog elmenni, és az edzésekre, egy csodás férfi lett az oldalamon, aki miatt még mindig a föld felett járok egy kicsit. Ha az én rengeteg sztorim nem lenne elég, még neki is biztosan van mesélni valója, így előre félek, hogy az este nekünk nem is lesz elég. - Lásd mennyire szeretlek, elmegyek veled, kisebb győzködés követően. A színház előtt találkozunk. - teszem le mosolyogva a telefont, mert el sem hiszem, hogy ennyire egyszerűen sikerült megegyeznünk a programban és az időben. A legtöbb ismerősöm annyira elfoglalt általában, hogy még az időpontot is nehéz összeegyeztetni, így az is kisebb fejtörést szokott okozni. Vele egy kicsit könnyebb nekem, valahogy jobban megért néha, mint én magamat. Viszont, ami a színházat illeti, lehet nem fogok minden héten oda járni, mert valahogy jobban vonz a motorok hangos zaja, mint a dalolás a színpadon, de ki tudja, mennyire szippant be ez a világ. Szeretek új dolgokat kipróbálni ez is egy ilyen lesz. Kicsit korábban érkeztem a helyszínre,a bátyám hozott, aki most egészen véletlenül, vagy csak Caesar csekkolása miatt, van a városban. Forma 1-es pilótaként nem feltétlen vigyáz az utakon, magára, meg aki éppen mellette ül. Én már megszoktam, hogy őrült módjára közlekedik az utakon, szóval csak nyugodtan meredtem előre, ahogy a 20 perces útból 12 perceset csinált, de csak azért volt ilyen hosszú, mert a piros lámpákon nem ment át. - Haza már taxival megyek, köszi.- köszönök el tőle, mielőtt kilőnne mellőlem. Szeretem ahogy vezet, szeretem a kocsi hangját, bár ide New York-ba nem való ez az erőgép, mégis ügyesen használja ki a réseket a forgalomban balesetmentesen. A színház elé érve, dobok egy SMS-t Nigelnek, nehogy elkerüljük egymást. “Kicsit korábban, de azt hiszem itt vagyok. Tetszik amit látok.” - még nem mentem be, de kívülről is igen művészi az egész.
Mondanám, hogy meglepett, hogy sikerült rávennem erre a színházi kiruccanásra, de nem így volt. Azért az esetek jó részében sikerült "kisírnom" nála, hogy menjen bele az én dolgaimba is, elvégre én is mindig alkalmazkodok ahhoz, amit ő szeret. Volt azért köztünk ilyen formában egy kölcsönösség és részben ezért is kedveltem. És még sok más miatt. Ráadásul remek beszélgető partner is volt, aki mellett kiélhettem csacsogási mániámat. Már csak amiatt is mindig volt valami mondani valónk egymásnak, sztorink, mert nem töltöttük egymással a napjainkat minden áldott percben, lévén, hogy keveset találkoztunk és telefonon sem túl sűrűn beszéltünk. Eléggé érdekelt már, hogy mi lehet felé és most itt a lehetőség. Az pedig a sors iróniája volt, hogy egy autóversenyző volt az ex párom, a legjobb barátnőim egyike szintén a verseny pályákon éli az életét, én pedig még mindig képtelen voltam normálisan vezetni. Persze ezt úgyse láttam be, igyekeztem tagadni, pedig nagyon jól tudtam, hogy úgy kellett lefizetnem a vizsgabiztost, hogy engedjen át, adják meg a jogsim. De ezt senkinek nem vállaltam volna fel, nem ismertem volna be. Pont piros lámpám volt, amikor Savi írt nekem, hogy korábban érkezett. Csak egy "okét" küldtem neki az üzenetére, nem mertem több időt szánni rá, mert féltem, hogy későn indulnék el, ha sok időt szánok az üzire és végül ledudálnak, vagy balesetet okozok. A lámpa váltott, én pedig elindultam a Hondámmal. Néha-néha belenéztem a tükörbe, szerencsére időben, mert majdnem patkáztam egyet, így eloldalaztam a kocsival. Egyszer halálra is rémültem, amikor egy motoros elhúzott mellettem. Bátor ember volt, hogy csak így repesztett a kocsik között. Ez a pillanatnyi rémület elég is volt, hogy lelassuljak, így hátulról majdnem belém jöttek, de a dudaszóra észhez tértem és ismét felvettem a többi kocsi tempóját. Végül elérkeztem a színházhoz, már csak parkoló helyet kellett keresnem. Volt egy jó kis lehetőség két kocsi közé párhuzamos parkolásra, így végül egy merőleges parkolóhelyet választottam, mielőtt még kocsit "törnék" egy rosszul elsült tolatás miatt. Annyi magabiztosságom azért nem volt, hogy beálljak egy méreg drága Mercedes és egy majdnem olyan drága Hyundai közé. Nem mintha nem tudtam volna megtéríteni a kárt, de nem akartam kísérteni a sorsot, sem felesleges kiadásokba verni magam és szerezni egy-két újabb ellenséget. Mikor leparkoltam gyorsan megnéztem magam a tükörben. Megigazgattam hajam, ingem gallérját, mellényem. Ellenőriztem a fogaim, melyek még mindig csodásan ápoltak voltak és a leheletem is rendben volt. Nem randira készültem, de mégis csak a Broadway Színházba jöttem és mégis csak egy gyönyörű lány társasága leszek. Ráadásul emberek tucatjai lesznek itt, akik látni fognak. Jól kellett kinéznem, jobban, mint mikor az arborétumba, vagy a botanikai kertbe megyek dolgozni. Ez egy nívós hely volt, mellettem pedig egy nívós nő volt. A parfümöm rendben volt, ahogy én magam is. Kivettem a kulcsot és kiszálltam. Már a kocsi mellől integettem neki. Bezártam az autót és odakocogtam Savihoz. -Szia drágám! Ezer éve!-Mosolyogta bájosan és magamhoz öleltem.-Tudtam én, hogy ha eleget sírok eljössz.-Vigyorogtam kissé önelégülten, hiszen csak sikerült elérnem nála.-Már alig várom a sztorijaidat, mindig öröm hallgatni a memoárjaidat! Mi történt veled, amíg nem láttalak? Azon túl, hogy még szebb lettél, mint voltál? Lehet ezt még fokozni?-Mosolyogtam rá ismét bájosan.
n határozottan úgy gondolom, hogy nem vagyok önző barát, de vannak olyan tevékenységek, programok amikre a másik kedvéért sem mindig mondok azonnal igent. A színház is egy ilyen program volt eddig, mert valahogy sosem éreztem, hogy én az a színházban ülős lány lennék, ott csendben kell lenni, nincsen popcorn és nem lehet kommentelni semmit, mert nem illik. De be kell látnom, hogy ennyire nem lehetek szűk látókörű és a kalandvágyamat félretéve, vagy annyira nem is, ki kell próbálni valami újat. Nigel és én, ha fogalmazhatok így, teljesen más világ vagyunk, de szerintem mindkettőnkben van elég kíváncsiság, ami miatt ennyire jól működünk mi ketten. Az ő világa vonz egy kicsit, és ő talán az egyetlen, aki olyan élmények felé visz, amiket másokkal nem tennék meg, és biztos vagyok benne, hogy én is tudok neki meglepetést okozni. Bár ha belegondolok az én hobbim egy kicsit veszélyes, mint meglepetésszerű. Már rávettem egyszer egy erősebb kocsiban való beülésre, de csak mi voltunk a pályán, nem tudom mennyire volt őszinte a mosolya a végén, de a legtöbb embernek nem az amikor kiszáll, vagyis miután kiszáll mellőlem. Én szeretem a frászt hozni az emberekre, mellettem nem lesz semmi bajuk a kocsiban, nekem a volán mögött ülni olyan, mint másnak reggel felkelni az ágyból, rutinszerű, főleg ha csak egymagunkban kocsikázunk egy nagyon gyors pályán. Így ha tehetném őt is beültetném egy ilyen gép kormánya mögé, hogy egy kicsit eressze ki a gőzt, de lehet a színház után majd rá tudom venni. Fogalmam sem volt mit is vehetnék fel egy ilyen eseményre, de jártam már koktél partikon, elegáns helyeken, ahol nem volt megfelelő öltözet a haspóló és a farmer, nem barlangban nőttem fel, csak nem állt közel hozzám az elegancia ezen ága. Még jó, hogy anyu mindig is álmodott róla, hogy olyan lánya legyek, akivel ruhát válogathat, bukósisak választás helyett. Azt hiszem, most bőven kibontakozhat ez a vágya, mert elég gyakran kérem meg mostanában, hogy legyen a divattanácsadóm. A randimra sem mentem el anélkül, hogy kikértem volna a véleményét, mert ha valahova oda akarom tenni magam, akkor szükségem van még 22 évesen is az anyukám véleményére. A bátyám felajánlotta, hogy elvisz, pedig elmentem volna taxival is, vagy a saját kocsimmal, de persze még mindig nem sikerült Franciaországból idehozatni New York-ba. Nem is akartam pt itt látni, nem méltó a város erre a kocsira, mert nincs elég helye szabadon száguldani, de mivel azt hiszem sokkal többet fogok itt lenni, mint terveztem ideje, hogy a legjobb társam is velem legyen ezen a helyen. Addig is marad a taxi vagy anyu kocsija, ha éppen nincs kéznél az elbűvölő bátyám, aki igazából csak azért hoz visz, hogy ha már együtt vagyunk tudja mégis kivel találkozok. Mondjuk ők már pont találkoztak korábban Nigellel, pont ott ahol én is összebarátkoztam vele, még az is lehet, hogy ők többet lógtak együtt, ő kedveltem Nigel exét, vagyis a mai napig jóban vannak, túlzás lenne azt mondani, hogy barátok, de sok pilótával így van ő. Hamar szállok ki a kocsiból és kicsit izgatottan várom a következő perceket, amikor végre meglátom azt a mosolygós fejet, amit annyira szeretek. Elindulok felé, bár én nem olyan tempósan, mint ő, a magassarkúval mindig meggyűlik a bajom, de anyu szerint kiemeli a fenekem ami eléggé felesleges egy színházban. - Nigel! - zárom szorosan az ölelésben én is. - Tudod, hogy neked elég nehezen mondok nemet. - vigyorgok rá, az ő közelsége olyan szintű jó érzést ad, hogy ilyenkor mindig megfogadom, hogy több időt akarok vele tölteni, és tudom, hogy nem fogom tudni megtenni és ezért egy kicsit utálom magam, mert csak miattam van az egész, hogy ilyen nagyon ritkán látom az egyik legjobb barátomat. - Rengeteg mesélnivalóm van. - pirulok el egy kicsit, még mindig újdonságnak hat ha Caesarról kell mesélnem bárkinek, eddig nem okozott gondot beszámolni egy pasimról se senkinek, mondjuk olyan kevesen voltak, hogy lehet csak az emlékük veszett el a múltban. - Boldog vagyok, szerintem ezt láthatod. - tényleg minden összejött mostanában, és az éltem olyan szépen zakatol előre, hogy ez látszik is rajtam. Már nem vagyok olyan gondterhelt, mint az egyetemi éveim alatt, amikor tényleg elveszni látszott a versenyzői karrierem, most azért felfordult a világom, nagyon jó értelemben. - Azért te se panaszkodhatsz, kicsit alulöltözöttnek hiszem magam melletted, még jó, hogy ketten együtt jobban mutatunk, így majd nem fogok annyira feszengeni. - nálam nem nehéz jobban felöltözni, van stílus érzékem, de mindig inkább a kényelemre mentem rá, ez pedig nem egy utcai mozi, hogy csak úgy megjelenjen valahogy az ember, mindenki aki bemegy az ajtón elegánsan jött. Nigel bókjaira azrt egy kicsit lenyugszik ez a vihar a lelkemben, neki sokkal több érzéke van ehhez, és ha eddig nem szólta le az öltözékem, akkor azt hiszem jól választott anyu szerelést. - Bemegyünk? Bent mesélek, de már kíváncsi vagyok mire ez a nagy felhajtás. - karolok bele és elindulunk a bejárat felé, még van időnk a kezdésig, de nagyon érdekel, hogy belül milyen csodás kép fog elém tárulni, kicsit olyannak érzem magam, mint egy földműves, aki életében először kerül be a városba és mindenen elámul.
Bizony, tudtam, de azért mindig van bennem egy szemernyi kétely, hiszen sose lehet tudni. Az életben semmi sem volt száz százalékos a bájos mosolyomon kívül. Végre egy ölelés, már kezdett hiányozni. Izgatotta dörzsöltem össze tenyereimet, mikor végre szóba került a sztorizás. Mindig izgalmas mondanivalói voltak és abból ítélve, hogy elpirult, bizony férfi lehetett a dologban, ami pedig különösen izgalmas téma volt. Rengeteg mesélni való és vélhetően egy új párkapcsolat. Lesz miről beszélni! -Oh, váo! Micsoda izgalmak várnak itt ránk.-Mosolyogtam bájosan.-Igen! Szinte ki vagy virulva! Ennyire helyes a srác?-böktem oldalba játékosan.-Jót tett neked, hogy befejezted az egyetemet. Végigmértem a ruházatát, majd egy kirakat üvegében saját magamét is, amennyire csak a gagyi tükröződés engedte. Nem értettem mire ez a nagy szerénykedés. -Oh, hát simán feldobjuk egymás látványát, ne szerénykedj, káprázatos vagy.-Legyintettem vidáman, mintha nem is számítana. Jól néztünk kis és egymás mellett még annál is jobban. -Persze, menjünk.-Helyesltem bólintással is, és engedtem, hogy belém karoljon. Még szép hogy!-Hölgyem.-Vezettem be vidáman a színház épületébe, ahol leadva jegyeinket beengedtek minket az előadó terembe, melynek elképesztően nagy néző tere volt. Miközben a terem felé mentünk finoman oldalba böktem és egy magas szőke férfi felé mutattam. Diszkréten megjegyeztem neki, hogy ki is ő. -[bŐ a darab főszereplője. Adam Cooper, aki Don Lockwood szerepét alakítja majd.[/b] Nem akartam minden "poént" lelőni, pedig nagyon szívesen megjegyeztem volna, hogy az angol férfi mit fog alakítani majd! Amikor mesterséges esőt idéznek majd elő a színpadon és a "bokáig érő" pocsolyákat rúgdalja majd víg éneklés, táncolás közben! Talán az egész darab legjobb része, pedig nem csak ennyiről szól. Viszont tény, hogy Gene Kelly főszereplésével készült film óta sok emberben csak ez a jelenet maradt meg és evvel azonosítják a darabot, pedig sok más is van benne, amit a nagy többség nem is ismer, vagy nem emlékszik rá. Bementünk a nézőtérre és elfoglaltuk helyünket. Jó helyünk volt, ahonnan mindent kényelmesen látunk és hallunk majd. Még nem kezdődött el az előadás így felé pillantva keresztbe dobtam a lábaim és vártam, hogy bele kezdjen valami sztoriba. Volt még rá néhány percünk, sőt, ahogy a közönségteret elnéztem akár egy kényelmes negyed óránk is.
ehet inkább felcsigázott a találkozás gondolata, és igazából mindegy mit csinálunk együtt, tudom, hogy jól fogunk szórakozni. Amikor persze magamról kell beszélni egyből a versenyzést hoznám fel, de neki mégis könnyebb beszélnem arról, akiról másnak sokkal nehezebben menne. Nem tudom hogyan kellene elmesélnem azt, hogy egy olyan pasival találkoztam aki a kelleténél jobban mozgatja a fantáziám, anélkül, hogy nagyon nyálasnak tűnnék. A legtöbb egyetemi barátnőmet hallgatva, mindig arra gondoltam, hogy én nem akarok majd ilyen csaj lenni, aki ilyen nyájasan beszél a pasijáról. De úgy tűnik csak a megfelelő pasi kellett hozzá, hogy olyanná váljak, mégis a hallgatóság sem mindegy, nem mindenki előtt tudok olyan lánnyá válni, aki rögtön áradozni kezd. Mással inkább a versenyzéssel kezdeném, mert az mindig is életem szerelem sportja volt és igazából az életem, de ez most háttérbe szorul, mert Nigelnek mindent ki akarok adni, ami a szívem olyan rejtekében bújik meg, ami eddig feltételezem igencsak zárva volt. - Olyan szemei vannak, hogy elvarázsol, és a feneke. - büszkén vigyorodga nézek rá, mielőtt elnevetem magam, hogy máris a lényegre térek. A szexuális életemről nem nagyon tudok beszélni, nem azért mert szégyenlős vagyok, mert aki ismer tudja, hogy nem nagyon szégyellek semmit az életemben, nem vagyok szende kislány, aki nem meri kiteregetni a szennyesét, de azon kevés alkalmak amikor én valakivel ágyba kerültem, nem igazán említésre méltó. Most viszont, még az is különleges amikor egymásra nézünk, nekem mindig idő kellett ahhoz, hogy valakivel komoly testi kapcsolatba kerüljek, nem akartam sosem könnyűvérűnek tűnni, így nem adtam meg magam sosem könnyen csak ha biztos voltam benne, hogy megéri. Ez alól is igencsak kivételt képez a pasim, mert vele egyszerűen nem tudok várni. - Érdekes, mert pont azért találkoztam vele, mert sok idő után az egyetem végével kimentem egy versenyre, Monacoba. - Nigel tudja, hogy nem volt sosem szokásom a lelátón barangolni túl sokat, mindig a csapattal lógtam, ha nem volt dolgom valakivel máshol. - Kivételesen a lelátókon mászkáltam, hogy magamba szívjam a verseny illatát, és valamiért leszólítottam. Azt hiszem már akkor jó megérzéseim voltak, azóta meg nehéz levakarni a mosolyt az arcomról. - vallom be egy kicsit szégyenlősen. A mai világban még az is fura, hogy a nők leszólít egy pasit, na nem azért mert nem tehetné meg, csak egyszerűen olyan romlott világban élünk, hogy nem tudni milyen hatást vált ez ki a másikból. Igazán stílusosan, hozzánk híven mentünk be a színházba, ami először teljesen olyan volt számomra, mint egy kastély belseje, én kis tudatlan. A látvány határozottan meglepett, elkápráztatott, bár nem az én stílusom az egész mégis olyan mértékben vett le a lábamról, hogy hirtelen nagyon megörültem ennek a programnak, pedig eddig sem voltam már annyira ellene. - Ez annyira csodálatos. - bukik ki belőlem, aki kívülről figyel minket egészen biztosan jól szórakozik a ksiláynos zavaromon, de kit érdekel, komolyan lenyűgöz a hely, így nem fogom magamban tartani. A tekintetem a szőke férfi felé irányul, akit ezek szerint nemsokára látni fogunk a színpadon. Figyelek Nigel minden egyes szavára, és igaz, hogy nem nagyon tudom miről is fog szólni a darab, mégis egyre jobban kezd el érdekelni az egész és már nehezen tudom kivárni, míg elhúzzák a függönyt. A helyünkre ülve, még egy kicsit tátikázok, elvarázsolt ábrázattal, mire újra Nigel felé nézek, aki közben összefont lábakkal mered rám. Szóval itt az ideje visszazökkenni a valóságba és kezdhetek mesélni neki. Nem tudom elég lesz e ennyi idő elmesélni neki mit tett velem az utazás Monacóban, de elkezdem az este még fiatal ott van a szünet és a darab után is van még időnk, ha nem siet sehova. - Mindent hallani akarsz ugye? - nézek rá mosolyogva, de nem várom meg a választ, mert már amúgy is tudom mi lenne. - A hétvégén találkoztam vele, elhívott randizni, és képzeld kisebb huzavona nélkül mondtam igent neki. - nem szokásom, így ez már magában érdekesen kezdődik. - Aztán elmentünk a partra, ahol persze millió kép készült rólunk és egy csomó rajongó telepedett ránk az étteremben, ezért lementünk a víz mellé enni. - Monacoban igen híresnek számítunk a családdal és az egész Forma 1 világ is, így hiába nem vagyok még hivatalosan pilóta, mivel apám több tíz éve benne van és a bátyám is, így ott még rám is úgy néznek néha, mint valami nagy celebre, pedig komolyan nem tettem még le semmit az asztalra emiatt. Persze ott akkor nem volt kellemes és minden oldal cikkezett rólunk, aki csak tudomást szerzett a randinkról, bár akkor még nagyon az elején voltunk és fogalmunk sem volt, hogy mi is lesz ebből. - Olyan határozottan zavarta el a bámészkodókat, hogy nem tudott nem elkápráztatni, úgy vezet, hogy nem tudtam beleszólni. - még egy hihetetlen dolog, hiszen rólam köztudott, hogy nem szeretem azokat a sofőröket, akiket műteni lehet vezetés közben és rendszerint beleszólok, mit lehetne jobban csinálni. - Ja igen, lenyúltuk a bátyám McLarent és azzal jártuk be Monacot, bemásztunk a pályára, ott kaptam az első csókot. - kis hatás szünetet tartok, mert eddig akár egy normális randi is lehetett volna, mondjuk az is volt. Viszont olyan része jön az egésznek, amit még én is nehezen hiszek el, hogy megtettem, pedig nem nagy dolog, de nekem mégis eléggé annak számít. - Kapaszkodj meg valamiben, mert voltam olyan merész és aznap este vele maradtam éjszaka. De úriember volt, csak aludtunk. - szögezem le, mert mindenképpen meg akarom tartani magamról azt a képet, amit kialakítottam, legföképpen magam miatt, mert mások véleménye ilyen téren nem olyan fontos, mint a sajátom. De a határozottságomat szeretem megtartani, ami az első testi kapcsolatot illeti és nem akarok ebben máshogy gondolkodni soha. De remélem nagyon sokáig nem is kell, mert őt szeretném nagyon nagyon sokáig magam mellett tudni. - De most úgy érzem magam, mint egy tinilány, szóval kérlek hadd nyerjem vissza az arcom színét mielőtt folytatom. - nevetek fel, majd a szám elé kapom a kezem, amikor emlékeztetem magam, hogy itt nem kéne harsognom annyira. - Addig mesélj valamit, hogy vagy mostanában, biztosan történt veled valami amióta nem találkoztunk, mert annak már tényleg majdnem ezer éve.
Hangtalanul csaptam össze tenyereim, pontosabban szinte csak majdnem összetettem őket, amikor meghallottam a szemeire és fenekére tett reakciót. Majdnem nevettem, de inkább csak kedélyesen vigyorogtam. Ez nem volt semmi, főleg nem Savitól, akitől azért ritkán hall az ember ilyen intim részleteket. Vagy csak én nem, mert nem találkozunk olyan sűrűn. Nem tudhattam, hogy a közelebbi francia baráti körében hogy és miket beszélget, hiszen velük tölti ideje nagy részét. Nekem ritkán adatik meg, hogy a pasikról beszélgessek vele. Aztán lehet már korábban is mondott hasonlót, csak én nem emlékszek, hiszen sok idő telik el azóta, nekem pedig pörög az életem és mindig ezer féle dologra kell emlékeznem, hat felé szakadnom és néha már azt sem tudom mit ettem előző nap reggelire. Bár arra miért is kéne emlékezni? Vidám mosollyal hallgattam a megismerkedésük történetét, ami kicsit a Disney és a Hollywoodi szerelmi történeteket juttatták eszembe. Megvolt feelingje. Mint valami igazi kis klasszikus szerelmi történet. Valahol azért ismerős volt, mert a A versenyző előtti pasimat, Troyt például egy kisállat gyógyszertárban ismertem meg, amikor a kutyáinak vásárolt gyógyszert. Az is akkor nekem olyan Hollywoodi volt. Legalább most már tudom a filmek honnan merítik az ötleteket. -Hát, ahogy elhallgattalak eddig, van is mire az a bűbájos mosoly.-Vigyorogtam rá, majd be is léptünk a színházba. Ámulattal néztem vidám ámulatát. Örültem neki, hogy ennyire pozitívan csalódott. Legalábbis eddig. Reméltem ez a pozitív hangulat megmarad az előadás végéig és utána is. -Nem kis teljesítmény, hogy az eredeti 1952-es Gene Kelly filmet 2007-ben az Amerikai Filmintézet minden idők legnagyobb amerikai filmjei között az 5. helyre sorolta. Azért az sokat mond, hogy még 2007-ben is így vélekedtek róla, ráadásul egy Musicalről, amikor... nem is tudom... egy Bond film is lehetne ott, nem?-Mosolyogtam.-És azóta a színpadi darabot is újra és újra előadják és mindig rengetegen beülnek rá. Leültünk a nézőtéri székeinkre, majd helyeslően bólintottam Savi szavaira. Hát hogyne! De ezt mondanom sem kellett, elég volt fejben, hiszen a drága barátnőm már úgyis tudta a rendszert. Már az első pár mondata megért volna egy fél csomag popcorn elrágcsálását, de az itt nem volt. Tényleg jó pasi lehetett, ha csak úgy igent mondott neki és ha nem ültem volna, biztosan leültem volna a meglepettségtől, hogy vele is éjszakázott. Az elmondásai alapján olyan volt, mintha valami James Bond szerű alakkal lett volna együtt. Izgalmas volt hallgatni milyen fiúval is hozta össze a sors, még én is végig mosolyogtam az egész sztorit. Nevetve dőltam a nyakába és öleltem meg, amikor a tinilányos viccét elsütötte. Igen, pont olyan volt, ez jól érezte. Mint mikor a gimiben hallgattam a lányok első szerelmekről szóló meséit, de ettől függetlenül aranyos és izgalmas volt, amit hallottam. Kérdésén elgondolkodtam. Hát... biztosan nem azzal fogok dicsekedni, hogy elmesélem neki az elmúlt időkben hány kocsit húztam meg és milyen bírságokat kaptam. Pedig kézen fekvő lett volna. Viszont volt annál sokkal jobb hírem is. -Nemrég voltam kinn Münchenben egy hónapot. A Nymphenburg-i Kastély botanikus kertjében dolgoztam. Van ott egy barátom, akit még az egyetemről ismerek, ő a diplomaosztó után kiköltözött a feleségével Münchenbe és hát ott dolgozik. Az egyik kollega lebetegedett, aztán elintézte, hogy én legyek ott a helyettesítő. Egy hónap, de rettenetesen jó élmény volt! Amúgyis imádom a német kerteket, ráadásul ez egy huszonegy hektáros botanikus kert. Ez... kimondani is sok. Kétszáztíz ezer négyzetméter. Brutális.-Mondtam némi ámulattal.-De valami káprázatosan szép. Egyszer ki kell oda jönnöd velem látogatóba, meg kell néznünk azt a kertet közösen is. Felírom majd a bakancslistára.-Vigyorogtam.-És persze, ha már ott voltam, akkor be kellett mennem párszor a Kammerspiele színházba és a Müncheni Nemzeti Színházba is, hogy megnézzek pár előadást. Sikerült szereznem egy aláírást Thomas Borchert-től, aki Krolok Grófot játszotta a Vámpírok báljában-ban és Jan Ammann-tól, aki ugye Maxim De Wintert alakította a Rebeccában. Összességében remekül telt az az egy hónap. És persze kinn voltak velem a kis drágáim is, nem hagytam ám őket itthon.-Utaltam a kutyuskáimra.-Velem utaztak és ott is laktak velem a városban. Még az kéne nekem, hogy egy hónapig nélkülük legyek és ők is nélkülem. Szegények belehalnának a bánatba. Nem bízhatom őket csak úgy felügyeletre. A gyerekeinket sem hagyjuk csak úgy otthon egy bébiszitterrel egy hónapra.-Jegyeztem meg, mintha komoly jogi kérdésekről beszélgettünk volna. -És hát persze a szokásos turnusok a lakásokkal. Ohhh... hogy egyes emberek mennyi hülyeséget ki nem találnak. De igyekszem türelmes lenni, hisz ismersz. Én vagyok a megtestesült türelem és kedvesség. Csináltam pár szobrot is, szóval lehet el kellene kezdenem valami kiállításban gondolkodni.-Merengtem el a gondolaton.
ont az én számból lehet fura hallania, hogy ilyen módon áradzok egy pasiról. Igazság szerint még sosem tettem hasonlót, amikor meséltem neki egy pasiról az csakis a normál keretek között zajlott, elmondtam neki hol voltunk, mit csináltunk, de nem hozott különösebben egyik sem izgalomba. Vagyis valamilyen mértékben biztosan, különben nem mentem volna el velük randizni, de Caesar után határozottan kijelenthetem, hogy a többi nem volt fele annyira sem izgalmas mint ő nekem. Nigelnek nem meséltem az első szerelmemről, nem igazán akartam, hogy a múltam mindenhova kísérjen és én is azon voltam, hogy minél hamarabb kiverjem a fejemből. Meg aztán nem is volt az olyan igazi szerelem és odavoltam érte, de sosem mondtuk ki mi történt köztünk és a csókunk után mindenki élte a saját életét. Egészen a hétvégéig, ahol már közeledett volna, de addigra határozottan kimutattam neki, hogy már máshoz tartozok és azt hiszem a szívem is így érzett, így nem kell emiat aggódnom, hogy máshpgy alakulhat a dolog. Nem fog beleszólni az életembe egy régi érzelem, mert nem engedném. Elmesélem neki találkozásunk igen bohókás történetét, és így a színházba tartva kicsit messzerűnek mutat az egész, főleg, attól függetlenül, hogy egy elég közvetlen ember vagyok és benne van a pakliban, hogy csak úgy leszólítok valakit a pálya szélén. Képes vagyok csak azért beszélgetésbe elegyedni valakivel, hogy kiadjam a rossz kedvem, mert aki a csapatomnak szurkol vele együtt tudok majd örülni a sikernek és aki ellene, azzal pedig nagyszerű vitákba lehet keveredni baráti hangvételben. De azért a randiig nem nagyon szoktam eljutni ilyen helyzetekből, bár a hétvégén sem ez volt a tervem, de hát nem mindent tudok befolyásolni és az éppen nagyon jól vette ki magát az én helyzetemben. A színházba betérve kapok egy kis információ morzsát a darab hátteréről, ami azért elég meglep. Persze tudom, hogy nagyon szereti a színházakat és szoktunk is beszélgetni róla, de szerintem még nem volt olyan helyzet, hogy ilyen mértékbe bele tudtunk volna menni egy darab kibeszélésébe. Szeretem, amikor ennyire boldogan mesél valamiről, amit ilyen mértékben szeret, így végig figyelek amíg mesél én őszinte mosoly van az arcomon. - Azta, azt hiszem imádom ezt az oldaladat, ami a színházban jön elő belőled. Minden egyes szavadtól csak kíváncsibb leszek erre a darabra. - vallom be neki, persze ha felkészültem volna előre és megnézem nagyvonalakban mit is nézünk meg lehet ennyire nem tudna lenyűgözni, de jobban szeretem az ő szájából hallani ezeket, mert teljesen máshogy hat, mint ha elolvasnék pár kritikát, véleményt vagy a cselekmény szálat. Még egy kicsit bámészkodok odabent a helyünkön, mielőtt belekezdenék romantikus sztorimba. Tényleg olyan mértékben el vagyok varázsolva ha Caesarról van szó, hogy egyre jobban érzem, hogy pirul el az arcom és a szívem is hevesebben ver, így időt kérve, hogy ép elmével folytatni tudjam kíváncsiskodok felőle is. Elvégre olyan régen láttam őt, hogy már magam sem tudom mennyi mindenről maradhattam le vele kapcsolatban. Sajnos nem ő az egyetlen olyan barátom akivel legszívesebben minden nap beszélgetnék, de az életem nem igazán engedi ezt meg. Most már a suli kilőve azzal nem fog időm elmenni, de helyette itt lesz a gyakorlás, hogy a jövő évben már igen felkészülten álljak rajthoz. Szeretnék több időt tölteni vele és a legtöbb barátommal, még jó, hogy a pályán kívül nincsenek sokan, de azzal a kevés emberrel is egyre jobban ritkul a találkozások száma, és ez főleg az én hibám. Mindig is volt bennem egy olyan érzés, hogy a karrierem sokkal jobban fog húzni, mint az emberi kapcsolatok, nem azért mert jobban szeretem egyiket a másikkal, csak tudom, hogy a karrierem nélkül én senki vagyok és elveszek. Amilyen mázlista vagyok a barátaim megértik ezt és ha fél év csend után találkozunk is ugyanolyan érzés van bennünk, mintha mindennap beszélnénk, annyi különbséggel, hogy a végére teljesen elfáradunk a beszédben,annyi pótolni valónk van. Mosolyogva hallgatom végig a mondanóját, néha bólogatok ezerrel, mert szeretek tervezni és a nyáron lesz időm, amikor nem leszek elfoglalva a pálya körüli dolgokkal, így egészen biztosan rá fogok érni elmenni vele megnézni az a kertet. Amikor a kutyáit említi eszembe jut a két kis cukiság. Én személy szerint nem vagyok se kutyás se macskás, de az nem jelenti azt, hogy nem tudom mire gondol,amikor róluk beszél. Nekem csak egyszerűen nem való állat, mert nem vagyok annyit otthon, hogy meg tudjam nekik adni azt, amit megérdemelnek. Ha választhatnék valószínűleg nekem is kutyám lenne, inkább feléjük húz a szívem, de valami nagyobb testűben gondolkodnék, ami jól mutat a Ferrari ablakából lihegve, bámészkodva. Viszont ő tényleg úgy kezeli őket, mint a gyerekeit és szerintem ez tiszteletre méltó. Attól függetlenül, hogy szinte sosem volt állatom tudom, hogy néha többet tudnak adni mint egy ember, mert a szeretetéhez nincsen fogható, na meg elég aranyosak is, amikor odabújnak az öledbe. - Ha egyszer eljutok oda, hogy saját lakásom lesz, esküszöm én nem leszek ennyire bonyolult. - tudja, hogy neki kell majd segítenie ha végre eldöntöm hol vegyek házat. Szükségem lenne már egy privát térre, mert amikor utazunk nem apuékkal vagyok általában egy szobában, már csak az kellene, de ha hazamegyünk, vagy anyuhoz Amerikába vagy apuhoz Franciaországba, nincsen olyan, hogy az én otthonom,bár eddig sem a helyek határozták meg nekem az otthon fogalmát, sokkal inkább az emberek, de már lassan nem ártana valahol gyökeret eresztenem, ahol a szünetek alatt megpihenhetek. Bár egyenlőre azt hiszem New York lesz a megfelelő hely ehhez, de van egy olyan érzésem, hogy az itt tartózkodásom alatt sokkal többet leszek Caesarnál ,mint anyunál, így lehet ott meg is lesz a kis saját privát szféránk. Aztán ha nagyon előre akarok gondolkodni még az is lehet, hogy nem kell egyedül keresgélnem, mert ha minden jól megy nem szeretnék sokat nélküle lenni. - Egyik legnagyobb rajongódként, kérlek gondolj rám ha megszervezed, mindenképpen ott akarok lenni a megnyitón. - nem vagyok művészlélek, de az ő alkotásai tetszenek, olyan egyediek, még az is lehet, hogy megkérem alkosson valamit nekem ha ideje engedi az új, még egyáltalán nem létező otthonomba.
Társasági ember voltam, aki szeret sokat beszélgetni, ám-saját belátásom szerint-nem voltam az a fajta ember, aki rátelepedett másokra. Legalábbis én nem éreztem így sosem. Oké. Néha napján igen, de akkor muszáj volt kibeszélnem magamból azt, ami zavart, bántott és nem mindig volt elég, ha a kutyáimat traktáltam a nyűgjeimmel. Éppen ezért nem zavart, hogy csak ritkán találkoztam személyesen Savival. Így talán még élvezetesebb is volt a találkozás. Az ember jobban örül neki, jobban át tudja élni a pillanatot, ha egy rég nem látott számára kedves emberrel találkozik, mint egy olyan emberrel, akivel minden nap együtt tudja tölteni az idejét. És nem is tud ráunni arra a valakire, nincs lehetősége. Persze én még sosem untam rá senkire, azokra se, akikkel sűrűn tartottam a kapcsolatot. Már a szeme állásából, a szája szegletének moccanásából tudtam mire gondol és szemeim előtt láttam a képet, ahogy valami nagy dán dog, vagy egy méretes németjuhász kutya lihegve dugja ki fejét a kocsija ablakán. Én a magam jobban szerettem a kis testű kutyákat. Nem kellett egér méretűnek lenniük, de legyenek picik, aranyosak, olyanok, akiket az ölembe kényelmesen tudok babusgatni. Ezért választottam a havannai pincseket. Mosolyogva nyugtáztam, hogy egyszer én leszek a lakberendezője. Máris elkezdtem gondolkodni rajta, vajon milyen stílusú lakást képzelhet el magának. Elég érdekes volt elképzelni. Biztos voltam benne, hogy valami két-három személyes ágy lesz benne a lehető legkényelmesebb matraccal. Lesznek benne autós képek a falon, polcok, rajta a díjakkal. Talán beépített gardrobe. Elegáns, sötét barna éjjeli szekrény. A falakat pasztel színben képzeltem el. Talán szürkés, vagy metálos. Virágokat, növényeket nem tudtam benne elképzelni, hiszen azokat gondozni kellene. Maximum olyanokat, amik nem igényelnek sok törődést és az is csak azért van ott, hogy feldobja a szobát, vagy hogy legyen benne valami a természetből. Tovább is gondolkodtam volna, ha nem tökkent ki a sok-sok beözönlő ember, ami azt is jelentette, hogy lassan kezdődik a vetítés. Igazából azt gondolom felesleges egyelőre ezen gondolkodnom és neki is. Valahogy nem hittem benne, hogy sor kerül rá, hogy saját otthont vegyen, hiszen úgysem tud megmaradni egy fix helyen, mindig utazik. Ráadásul most ott van neki a fiú, akivel ha komolyra fordul a kapcsolatuk, akkor bizony lehet már nem is fog kelleni venni, hanem hozzá költözik majd. Vagy közösen vesznek. -Oh, mindenképp!-Mosolygok és puszit nyomok arcára.-Te leszel a legelső, akinek elmondom mikor és hol lesz, még mielőtt meghírdetnék!
em az a tipikus okat fecsegős lány vagyok, akikkel olyan gyakran sodort össze az élet az egyetemen. Mindig pozitívumként éltem meg, hogy helyettem is csacsogtak, mert az én témáim sosem voltak elég érdekesek ahhoz, hogy felhozzam nekik. Egy ideig amikor kérdeztek meséltem nekik az életemről, de annyira nem csajos téma, hogy nem a fodrászról beszéltem, hogy sokszor félbemaradt az én témám. Nigel persze sokkal könnyebben értette meg a fura rajongásom, talán mert akkoriban egy volt az érdeklődési körünk valamilyen formában. Ő odavolt egy pilótáért, akkoriban talán én nekem is volt rajonganom valakiért, na meg magam is a pálya mellett nőttem fel, így alár lehettem volna én is pilóta. Ő nem legyintett fejet csóválva, hogy megint ezzel untatom, még akkor is meghallgatott, amikor szomorú voltam, mert olyan hibáért kaptunk büntetést, ami szerintem nem volt fair. Velem együtt örült, ha nyert a bátyám és ha az ő pasija is valahol a dobogón végzett. De hiányoznak azok az idők, tudom, hogy most neki elég fura lenne ott lenni, de nekem hiányzik mellőlem, amikor együtt kiabáltunk, mielőtt célba ért valamelyik szurkolásunk tárgya. De nem mindig a jó dolgokon volt a hangsúly köztünk, rengeteg szar zuhant a nyakunkba, amit nekem elmondhatott, és én is neki, de mindig volt olyan téma amit valamiért mégsem egymással beszéltünk meg. De ezzel nincs is semmi gond, mert van amit az ember nem a barátjának akar elmondani, vagy nem egy adott ismerősének, mert mindenre megvan a megfelelő hallgatósága. Kapva kapnék az alkalmon, hogy ő rendezze be az otthonom, ha egyszer lesz olyanom, bár már lassan nem ártana kirepülnöm a honnan is? Mert igazából sehol sem lakom igazán, de nem ártana, egyszer tényleg letelepedni. Nem tudom akarok e nagy családot alapítani, megfelelne e az én életemnek egy nagy család, de szerintem el tudom képzelni, meg egy kicsit nem is. Az, hogy mit hoz a jövő sajnos nem látom, az összeköltözés még elég gyors lenne szerintem, így ez csak olyan kósza gondolat, mint hogy mit fogok csinálni mondjuk 10 év múlva. Szeretem ha csak úgy jönnek a dolgok, ritkán tervezem meg az életem ezen szakaszát, mert minden mást olyan nagyon meg kell fontolni, hogy a magánéletem gyakran háttérbe szorul. A karrier mindenek felett, és milyen mázli, hogy a pasim még ebben is támogat és nem hátráltat. Lelkesedésemnek hála kapok egy puszit, amit egy kislányos mosollyal nyugtázok. Vannak olyan dolgok, amik nem az én ízlésvilágom, mégis tudok olyan szinten örülni neki, hogy a lelkesedésem másokat is felcsigáz. Pont ilyen a művészet is, bár nem vagyok nagy műkedvelő ha az egyik legjobb barátom tart kiállítást, akkor biztos vagyok benne, hogy egynél többször fogom azt meglátogatni, mert az nem egyszerű művészet, hanem A nagybetűs művészet, mert sokkal többet ér nekem, mint egy ismeretlen szerző, alkotó máve. A darab a nagy csevegések közepette kezdődni látszik, így elfordulok tőle és a tekintetem a színpadra szegezem. Komolyan mondom nem fűzök nagy reményeket aziránt, hogy én itt törzsvendég legyek, de mégis valamiért ámulatba ejtenek a színészek, ahogyan olyan csodásan alakítják a maga szerepüket, a cselekményszál és a történet.
A szünet olyan gyorsan jön el, hogy az órámra kell nézzek a telefonomon, hogy ne kételkedjek abban, hogy valóban eltelt majdnem másfél óra az első felvonás végével. - Hű… - fordulok Nigel felé a székben, megvárjuk, amíg elvonul a tömeg, mielőtt kiszaladok a mosdóba. - Azt hittem túlzol, amikor a színházról beszéltél, régebben anyu elvitt ilyen helyekre, de akkor kicsit voltam, és szerintem nem is élveztem egyiket sem, de ez. - nyelek egy nagyot. - Nem mondom, hogy én leszek az állandó társad itt, de abban biztos vagyok, hogy már simán fogok igent mondani, ha valami hasonló terveid lennének. - mosolygok rá őszintén. Ezért mondom, hogy szélesíteni kell a látókörömet, mert néhány helyen még igen hiányos és vannak még olyan helyek a világban, és témák, amik közel állhatnak hozzám, csak még nem próbáltam ki őket, akárcsak a színház már felnőtt, érettebb fejjel.
Kezdőlap
