Ahogy összecsomagoltam a laptopom meg a tabletem, hirtelen úgy éreztem magam, mintha dolgozni mennék, pedig valójában épp arra készültem, hogy kikapcsolódjak egy kedves barátommal. Ennek ellenére volt nálam ebook olvasó, meg az összes eszközöm, amit a munkához használok. Olyan hobbikkal, amikkel én magam rendelkeztem, mondjuk maximum az edzőterembe tudtam volna lemenni anélkül, hogy az ember rögtön a foglalkozásom kezdje el találgatni. Nyilvánvalóan senkire sincs ráírva az, hogy hány diplomával rendelkezik, esetemben a fokozatnövelés miatt a papírjaimért töltött évek nem feltétlenül mutatják azt, hogy mennyit tanultam. Tekintve, hogy egy karrierutat köveztem ki lehetőség szerint a legmagasabb szinten – bár ennek ellenére sem gondolom, hogy megérkeztem volna, mert bőven voltak olyan területek, amivel nem foglalkoztam, vagy tártam fel eléggé a kutatásaim során – szóval lényegében egyetlen papírral rendelkezem, de azt legalább igyekeztem teljes mértékben végigcsinálni. Nyilvánvalóan eljuthatnék professzori szintig, azonban most szimplán csak nagyon élvezem a tanítást és a kutatások vezetését, meg a hallgatókkal történő kommunikációt, hiszen a társadalmunkról sosem tanultam annyit, mint amióta tanítással foglalkozom. Mindig észreveszem, hogy az összes évfolyam más, és mivel különböző korú egyetemi polgárokkal ismerkedhettem meg – egy-egy évfolyamon belül is – ezért láttam, hogy mennyire színes társaság teszi ki a mai Z generációt. Pont emiatt a különbözőség miatt rengeteg vita és egyéb említésre méltó pillanat volt, amikor megtapasztalhattam azt, hogy mi emberek mennyire különbözőek vagyunk, de mégis teljes mértékben hasonló dolgok hajtanak minket.
Szerettem karriertanácsadással foglalkozni, aminek a keretein belül többször hirdettem a New York Egyetem Szociológiai vagy Antropológiai tanszékét, de leginkább az előbbi megszerettetése volt a célom a diákokkal. Mivel az antropológia már elég specifikus terület és kevés fiatalt érdekel – legalábbis a gimnazista korban – én is megfigyeltem, hogy teljesen máshogy lehet megfogni a mai gyerekeket a társadalomtudományokat illetően. A kommunikáció szakos kollégák dolga viszonylag könnyebb, mert sokkal vonzóbb lehet elsőre mondjuk a média világa, de összességében kevesen vannak, akik ténylegesen el tudnak helyezkedni szakmán belül. Emiatt próbáltam szerencsét minden alkalommal, mert nekem is az volt a célom, hogy ha a saját területemre nem is, de legalább az egyetemre el tudjam csábítani a lehetséges hallgatókat.
Pont emiatt vettem fel a kapcsolatot annak idején Noahval is, aki még akkor volt a diákom, mikor csak óraadóként nagyon általános tárgyakat oktattam hallgatóknak. Nem túl nagy a kettőnk között húzódó korkülönbség, emiatt jól megértettük egymást és azóta ő is tanárként dolgozik, ami miatt nem egy alkalommal futottunk össze az iskolában, ahol jelenleg helyettesít… Ugye a karriertanácsadás miatt. Most viszont szimplán csak egy jó kávét akartunk együtt elfogyasztani, mert tartottam magam ahhoz, hogy egy kapcsolat csak akkor maradhat fenn, ha közösen dolgozunk valamin. A komoly felszerelésnek mindössze az volt az oka, mert szerettem volna pár könyvet, filmet és sorozatot ajánlani azokra az időkre, amikor ő is kikapcsolódni akar. Mivel már egy ideje nem volt szerencsém találkozni vele, a mások dolog, ami hajtott az volt, hogy tudjunk végre értelmesen beszélgetni egymással, amit nem korlátoz le egy chat applikáció. Nem voltam jó az üzenetes kommunikációban, szimplán munkára és a feleségemmel, és Ronnieval folytattam beszélgetéseket a messengeren. Olykor egyes barátaimmal felvettem rajta újra a kapcsolatot, de alapvetően nem volt jellemző az, hogy ott kommunikálnék bárkivel.
Valószínűleg, amiért én amúgy is Manhattanben lakom, könnyebb volt odaérni a helyre, pontosan ez volt az oka annak is, hogy a kabátomat lepakolva választottam ki a kedvenc asztalunkat, majd nyitottam meg a laptopom, hogy néhány emailre válaszolni tudjak. Mindig merültek fel kérdések a hallgatókban, vagy a kollégáimban, ami miatt igyekeztem a szabadnapjaimon is korlátozottan ugyan, de elérhetővé tenni magam. A gépet pont akkor csuktam le, amikor a férfi alakját észleltem közeledni.
- Szia – mosolyodtam el, miközben rápillantottam és felálltam a helyemről, hogy üdvözölni tudjam – Brutális, amit el kell szenvednünk a közlekedés miatt. Anyukádtól jöttél? Hogy van?
Nem tettem hozzá, hogy a rendeléssel megvártam őt, mert addig sikerült elfoglaltságot találni, az üres asztalom épp eléggé árulkodó volt erről. Pont ezért is pakoltam kicsit összébb a cuccaim majd csúsztam beljebb a boxban, hogy helyet csinálhassak neki. Hajlamos voltam szétpakolni, ha otthon éreztem magam valahol.
- Lefoglaltam az asztalt, szóval addig maradunk, amíg jólesik – nem tudom milyen dolga van a mai napra, nyilván a nyitvatartási időn belül kell megoldani a kávézást – Vannak szezonális italaik, ha most kipróbálnál valami újdonságot.

683 szó ⁝ öltözék ⁝ gyere, foglalj helyet     ⁝ rm ft. parkjiyoon - no.2 ⁝ D.