Az aggodalma kimeríti a szó fogalmát! Matt türelmetlenül jár, - kel a lakásban, s ha Noah hajlandóságot mutatna, hogy elérje őt, és emiatt még is rápillantana mobiljára, a kijelzőn 123 nem fogadott hívást és körülbelül 43 darab üzenetet fedezhetne fel - mind Mattől.
Hajnali négy, és az ágynak jobbik oldala üres. Noah nem jött haza, miután Mattel olyan csúnyán összevesztek. //Pedig azt gondolhatnánk, hogy már nem meglepő, hogy képtelenek anélkül egymás mellett létezni, hogy ne tépnék darabjaikra egymást...// Türelmetlenül felsóhajt. Képtelen aludni, annak ellenére lassan felkelhet. Az oldalára fordul és az ablakon bámul kifelé. Hol állig betakarózik, hol anélkül fetreng. Forgolódik. Az álmosság leghalványabb érintése is elkerüli. Hiányzik a szöszke mellőle, kinek hője altatja... Felrobban a szíve! - Jól tudja, hogy a kapcsolatuk nem idilli, és talán jobb is lenne, ha a férfi meggondolta volna magát kettejükkel kapcsolatban, de van valami megmagyarázhatatlan űr, amit Noah elvesztése kapcsán érez. Akkor is, ha szánalmasabb életük már nem is lehetne... Kialvatlan állapotának köszönhető, hogy hagyja a kölyköket játszani. Életunt arccal szórja szét a lehetőségeket, miközben óra - órát követ. Tekintete állandóan a nyitva hagyott tornaterem ajtajára ácsingózik. Bizakodik abban, hogy a történelem tanár felbukkan, s szóra inti... De nem történik meg. Múlnak az órái. A szüneteiben vagy mosdózik, vagy kávézik. Esetleg beszélget ezzel-azzal. Unottan vánszorog az ötödik órája felé, 'mi lyukas, így tehát szabad pontosan hatvan percre - mikor megpillantja a folyosón elsuhanó Noaht. Döbbenetében kis híján magára borítja a koffein-italt. Végezetül a még meg sem kóstolt - napjának harmadik - kávéja agresszív mozdulatát követően landol az ablak alatti szemetesbe. Eközben le sem veszi tekintetét a szőkéről, és neki iramodik heves léptekkel. Minő szerencse, és boldogság, hogy alig választja el őket pár méter a tornateremtől! - Elnézést! - szól közbe, ha valakivel társalogna a férfi, vagy csak spontán őt figyelmezteti a következőre, majd tenyerét belecsapja annak könyökhajlatába, s vonni kezdi magával. Ellentmondást természetesen nem tűrve! - Dühös, rettenetesen mérges, amiért válaszra sem méltatták az éjszaka folyamán. Matt nem áll le a tornaterembe lépve, bár szabad kezével rendesen bevágja maguk között az ajtót, egyenesen a szertárig ráncigálja, vonja, húzza magával, ahová is belökve maga elé - rájuk zárja az ajtót! - Hol a francban voltál? - ejti a kulcsot zsebébe, majd kezeit karba-téve ácsorog a szöszkével szemben. Szemei szikrát szúrnak. Őrjítően hat rá a gondolat, hogy talán mással simulhatott össze a férfi pár órája,... s ezért képtelen kedvesebb formáját előhúzni magából. - Ha úgy döntöttél, hogy lelépsz, akkor nem ártana közölnöd velem is, nem gondolod?! - összemorzsolja ajkait, de mindezt talán csak azért, hogy sértőbb - gunyorosabb szavakat ne vágjon hozzá a csábító kékekhez. Azok a szemek képesek kibűvölni belőle mindig a legvadabb oldalát, és ez kegyetlenség... - Kivel voltál? - leejti pillantását, s minden bizonnyal rezignáló légzése árulkodó. Matt legyen akármekkora barom, viselkedjen kegyetlenül, de soha nem csalná meg a szőkét... - ezért ez a fajta árulás biztosan kiverné a biztosítékot nála! Pedig van esély rá, hogy Noah máshoz menekül előle. Talán nem most először...
Az életben általában nem sok minden esik nehezemre, de ez a mai nap, na ez igazán oda sorolható. Szinte fizikai fájdalmat jelent elkerülnöm Őt. Lehetetlenség. Ezelőtt ezt gondoltam, és még talán most is így érzek. A szünetekben azon kaptam magamat, hogy a lábaim életre kelve a tesitanári felé vezettek, nekem pedig unos untalan vissza kellett fordulnom, nem engedve a csábításnak. Pedig mennyire kíváncsi voltam rá! Arra, hogy vajon mit érez ebben a pillanatban, hogy melyik felsőjét vette fel, és hogy sikerült-e aludnia az éjszaka? Annyira egyszerű lett volna. Nagy levegőt venni, odasétálni, halkan bekopogni, és az asztalának támaszkodni. Csak rá kellett volna mosolyognom, és a viharfelhők amik mindkettőnk feje fölött gyülekeztek, szépen tovasuhantak volna. De megtanulhattam volna már ennyi idő alatt, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Az emberi makacsság hatalmas méreteket képes ölteni, és belül uszítja az embert a másik ellen. Ha a folyosó végéről kiszúrtam, gyorsan irányt váltottam, és vészesen ügyeltem, hogy a csöngővel egyszerre lépjek ki a teremből, majd azzal együtt érkezzem. Egyszerűen nem akartam vele összefutni. A gondolataim képtelenek a jelen síkján maradni. Habár hallgatom az egyik diákom, nem figyelek rá. Tudom, hogy épp a sztori tetőpontjához értünk, mert a hangja izgatottabb, mint azelőtt volt, én mégsem tudok mást csak hümmögni. Egészen máshol járok fejben. Belemerülök a saját világomba, és teljesen biztos vagyok benne, hogy senki nem tud onnan kirángatni. Kivéve egy embert. Hideg zuhanyként ér a hangja, az érintése valóságos villámcsapás. Ott ahol az ujjai csupasz karomat érintik, egy láthatatlan szikra pattan, végigbizseregve az egész testemen. A lélegzetem egyszerre sokkal szaporább lesz, és mielőtt bármit tehetnék, mielőtt kifejezhetném, hogy én mennyire kíváncsi vagyok annak a sztorinak a végére, már hagyom, hogy magával sodorjon. Tehetetlenül úszom mellette. Az ajkaimat tüntetőleg összepréselem. Nem szándékozom hozzá szólni. És hogy miért büntetem? Magam sem tudom. Még csak magamnak sem akarom bevallani, nem hogy neki. A rágót a számba egyre idegesebben rágom, az arcizmom belefeszül minden mozdulatba. Kitéphetném magamat a karjai közül, tudom, mégis, akár egy tehetetlen rongybaba, hagyom, hogy bevezessen a vesztőhelyre. Nincs menekvés. A kulcs becsusszan a nadrágja zsebébe, én pedig, úgy bámulom azt a zsebet, mintha képes lennék kiégetni azt a szememmel. Mikor rájövök arra, hogy semmilyen szuper képességgel nem vagyok megáldva, csak akkor jut el a tudatomig, hogy az ingerült hang nekem szólt. Megrántom a vállamat. A rágót a számban pedig egyre hangosabban csattogtatom. -Erre-arra..- Tudom, hogy túl lövök a célon, egyszerűen érzem a zsigereimben. A feszültség ami felőle áramlik átjárja az egész szobát. Ha kés lenne nálam, egészen biztos tudnék hasítani belőle egy darabot. Felsóhajtok, hogy az elégedettség mosolya ne üljön ki az arcomra. Szóval féltékeny. Aggódik. Zavarja a hiányom. - El ne felejtsek legközelebb szólni, ha épp szarni megyek.. - Provokálom. Provokálom mindennel. A hangommal, ami gúnytól csöpög. Az arckifejezésemtől, amire gúnyos vigyor ül ki. A testtartásommal, ahogy lazán a falnak dőlök. És, hogy élvezem-e? Mindennél jobban. Felüdít, és életre kelt. Szaporábban ver a szívem, a levegő egyszerre élesebben áramlik bele a mellkasomba és minden Ő lesz. Egyre éhesebben bámulom, mintha eddig nem kaptam volna belőle eleget. mintha nem lenne elég hogy körülölel. Érzem az illatát, hallom ahogy veszi a levegőt, látom a pólóját. És mindez kicseszettül elég. Felkavar. Felborít mindent. Elemi erővel tör rám. Oda akarok menni hozzá. -Most? Vagy tegnap éjjel? - Szemtelenül csendül a hangom, átszeli a kettőnk közti teret. -Mert most Luke Barrsow-val. Arról a buliról beszélt amit kihagytam. - Felképelném magamat a helyében. A hangom olyan mézes-mázos, mintha arról kérdezett volna, hogy mit ettem. -Tegnap éjjel pedig nem voltam senkivel. Mármint persze állt velem szemben egy lány, de az nem is lényeges... - Vállat vonok, és a szememet komiszul belemarom az övébe. Szinte várom, hogy kirobbanjon. Eszembe jut a tegnap éjszaka. Ott álltam a Mustangnak támaszkodva a 78-as és a 56-os sarkán. A lábaimat keresztbe vetettem, és a telefont bámultam. Az olcsó kurva velem szemben topogott platformos magassarkújában. Vagy fél órája állhattunk így ott. Ő topogva, én meg a folyton rezgő telefonomat bámulva mikor megszólalt másodjára. - Akarod, hogy kibontsam az öved, és bekapjam? Nézheted közben a telefonodat.. - Én meg úgy bámultam rá, mintha azt mondta volna, hogy a Napkirály valójában Angliában élt. - Csak állj ott, és fogd be a szádat.. - Engem roppant mód elkeserített, hogy még csak ránézni is képtelen voltam. Vagy még egy órát álltunk úgy ott. Én a bejövő üzeneteimet olvastam, Ő meg tanácstalanul bámult engem. Aztán elhajtottam, és hozzávágtam egy százdollárost.
A szertárban ácsorogva már túl késő lenne visszavonulót fújnia, ami már csak azért is lenne szerencsés, mert ismerve Noah stílusát, képtelen lesznek ők ketten egy nevezőre jutni. Ráadásul a férfi semmiféle ellenkezést nem mutatott, mikor megragadta, s magával sodorta. Ez pedig valószínűvé teszi számára, hogy a férfi a legkevésbé sincs békülős kedvében, hiszen máskülönben már megkereste volna. Ha másért nem is, hogy megnyugtassa. Az üzeneteiben nem szerepelt -kivételesen- szitkozódás, csak egyszerű érdeklődés. Kényelmetlenül fészkelődik, egyik lábáról a másikra helyezi a súlyt, úgy vizsgálják szemei a rikító kékeket. Még a félhomály ellenére is ragyognak szemei... S, ha Matt nem lenne felkészülve rájuk, egy gyengébb pillanatában már biztos levetkőztetné Noaht. - Ennyit tudsz mondani? - csapja ketté karjait kérdőn, szemöldökei párhuzamban szaladnak a plafonig. Érthetetlen számára, hogyan képes valaki akkora közönnyel lenni, mint a szemben álló. Le kell fognia haragját, s fékeznie dühét, mielőtt még megbánná, mit tesz. Ráadásul nem vetne rájuk jó fényt az intézmény szemeiben, ha véres, esetleg törött csontokkal távoznának. Feltéve, hogy ezek után nem verik agyon egymást... - Hogy lehetsz ekkora barom?!? - lehajtva fejét, csóválni kezdi azt. Nevetnek rajta! Noah egyenesen az arcába nevet!! Maga sem érti, miért nem kapja ki zsebéből a kulcsát és rohan neki a világnak. Noah egyértelművé teszi a számára, hogy jelentéktelen, hogy nem számít, hogy a kapcsolatuk semmis. Miért küszködik mégis? Mi az a vénáiban áramló és dübörgő erő, ami vonzza a szöszkéhez? Arcizmait feszítve pillant fel. Szemeiben jele - nyoma sincs a barátságosabb oldalának. Átvette az irányítást egész teste fölött a dühe. A mérge. A fájdalma, mit a kapcsolatuk által szerzett sebeiből nyert. - Ne idegesíts... - hunyja le szemeit, jobbját feltéve, azzal is megálljt parancsolva a hülyéskedésnek, a játszmáknak. Matt türelme felborul, apró darabjaira omlik és felváltja helyét az idegesség. Az érzés, mit mindig érez, ha mellette van a szöszke. Ahogy a tegnapról, és a buliról beszél, már csak felszisszenve felnevet. Nem örömében! Sokkal inkább hitetlenkedésében... Képtelen elhinni, hogy valóban képes vele így viselkedni. Hét hónap együttlét után. Matt azt hitte, Finley után elnyerte a főnyereményt, de helyette... amint lemállott a rózsaszín felhő, már kristálytisztán érezte, s tudta jól, hogy kettejük románca nem kerül majd be a legszebb históriák közé. Sőt! Egyenesen cenzúrázva lesz, több, mint a fele. Maga a kapcsolatuk egy nagy cenzúra lesz! - Ő állt, te meg dugtad... - megjátszott kacarászása közben bólogat hevesen, elpillantva Noahról, valahová az oldalára. A gyomra liftezni kezd, de legkevésbé sem örömében. Hányingere támad a gondolattól, hogy a férfi, ki életének ezen szakaszának meghatározó fele, így válik el tőle. Kétségbeesésében a szíve rohamosabb ütemet diktál a bíbor csermelyekben. Pihegni kezd, majd állát szegve az ég felé pillant, onnan kérve erőt, de a cérna elszakad. - Mi a faszért nem fogod a cuccaid, és tűnsz el a lakásomból? - indul meg hevesen, majd tenyerei a történelem tanár nyaki anyagába marnak, s ragadják közelebb. Olyan közel rántja magához, hogy az már veszélyes! Ennek ellenére szemében nem olvasható jele, hogy most képes lenne bármiféle testiségre, mihez nem társul erőszak. - Kurvára elegem van belőle, hogy szarba se veszel! Menj akkor! Baszd meg, nem foglak visszatartani!! - hárítja neki a falnak, tőle megszokottan durván, majd elfordul tőle és az ajtó felé veszi az irányt. Mérges, szemöldökei összeszaladása, a kitáguló orr, a heves légzés - árulkodóak! - Gyűlöllek... - motyogja, mérgében elejtve a kulcsot, így utána hajol. Azt fölkapva idegesen dugja be azt a résbe. A létező legkínzóbb, ami csak lehet - megcsalta, és rezzenéstelen mosollyal az arcába mondja! Matt valószínűleg felrobban a haragtól! - Miért csinálod ezt velem? - pillant válla fölött a szőkére, ezúttal megacélozva arcizmait. A francnak sem hiányzik, hogy lássa rajta, megviseli ez az egész... A szerelem gyerekeknek való! Matt másféleképpen kötődik Noahhoz. S most, azt sem tudja, hogyan fogja túlélni ezt. Ujjai elengedik a fémet, a következő pillanatban ismét ott terem a szőkébb közelében, megállva előtte. - Mi a faszért nem tudsz normálisan viselkedni? Miért? - éles csattanás, Matt keze ezúttal Noah feje mellett a falba csapódik. Ott tartja azt, úgy vizsgálja a kékeket, keresve bennük a választ, követelőzőn. Nyilvánvalóvá téve a szándékot, hogy véget vessen ennek...
Ha én vagyok a nyugalom, akkor most Ő a megtestesült nyugtalanság. Látom rajta, hogy fel fog robbanni. Nem szó szerint, de eléggé nyilvánvalóan. Szinte remeg az ajka, a szeme meg ha képes lenne olyasmire, akkor biztos szikrákat szórna. Nem bír megállni egyhelyben, a szememet folyton elcsalja az íriszeiről a ficánkolása. Majdnem rászólok, hogy nyugodjon meg, és tanuljon meg egy helyben állni, de jobb nekem ha nem vágom még jobban magam alatt a fát. Csak hümmögök. Mégis mi mást kellene még neki mondanom? Azt nyilvánvalóan nem mondhatom el neki, hogy kibaszottul nay hatással van rám, és ez megrémiszt. Azt sem mondhatom el neki, hogy kicsezettül sokat jelent, sokkal többet, mint azt valaha terveztem. Így csak erőszakosan préselem össze az ajkaimat, hogy még véletlenül se csússzon ki rajta egyetlen egy szó sem. Tüntetőleg hallgatok. Hagyom, hogy mint a vihar csapjon le rám. Magamat arra készítem, hogy mi lesz akkor, ha a szél elhűl és megérkezik az igazi vihar. Mert persze azt tudom, hogy ez csak a kezdet, ez csak egy kedves előszele annak, ami ezután jönni fog. Nem lesz képes ennyiben hagyni a dolgot. - Remélem a kérdésed csak költői.. - Cinikus vagyok. A legszívesebben visszavágnék neki, hogy Ő a barom. Egy nagy seggfej amiért ennyire beférkőzött a bőröm alá. Pedig én esküszöm, az egész kapcsolatunkat nem így terveztem. Csak egy szórakozást láttam Mattben, szombat esti elfoglaltságot. De a szombat estéből több szombat este lett, az estékből meg cívódás nappalokon át. A cívódásból péntek esti mozik, ebéd valami puccos helyen, koncertek csütörtökönként, és észre sem vettem, már mindenhol Ő volt. A fogmosópoharamban, a ruhásszekrényemben, de még bennem is. Gyűlölöm érte. -Nem idegesítelek. Csak válaszoltam a kérdésedre. Szerintem ebben nincsen semmi idegesítő. Véleményem szerint, sokkal idegesítőbb lenne, ha nem is válaszolnék.. - Farkasszemet akarok vele nézni. Kihívóan pillantok rá, a szemöldököm fölszalad a homlokomon. Élvezem a játékunkat, élvezem, hogy jelentek neki valamit. Simogat, kecsegtet, jól esik. Kibaszottul sól esik, hogy ahogy nekem Ő, neki is vagyok Én valaki. Csak nézem, lassan emelkedő mellkassal, ahogy a vihra kezd életre kellni. Ciccentek, ahogy felkacag, és az én játékos tekintetem, a kihívó, nagyduás pillantásom elsötétül. Ősszezsűkítem a szemgödreimet, az ajkaim idegsen remegnek meg. - Még ha megdugtam volna, akkor sem kellene, hogy érdekeljen.. faszfej. - Idegesít, hogy ezt képzeli rólam, hogy én képes lennék Őt megcsalni. Hiszen képtelen vagyok rá. Képtelen vagyok úgy másra nézni, ahogy Ő rá pillantok. Kibroít. Én is kiborulok. A hangomat felemelem, képtelen vagyok higgadt maradni, és habár tudom, hogy Ő nem kiabált, a hangja is csak alig emelkedett, én harsányabban támadok neki. -Szóval lépjek le? Ha ezt akarod, miért nem szóltál? Mi van Matt, van más a helyemre? Mert a világért sem akarok zavarni... - És a vihar már előttem tombol. Keze a nyakamra tapad, az én szemem pedig kissé kikerekedik. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem ért váratlanul. Pedig tudtam. Ujjaim mégis akaratlanul akaszkodnak bele a nyakamat szorító karba, körmeim igyekeznek mélyen a húsba marni. Közel van. Érzem leheletének koffeintől átitatott illatát. Az ajkára pillantok. Egy egész pillanatig azon morfondírozom, hogy érezhető-e még rajta a kávé kesernyés íze, vagy sem, de aztán ellök. Magatehetetlenül csapódik a hátam a falba, a szusz is kiszalad belőlem. Beszúr a hátam, és ha a fal nem lenne ott, már rég a földön lenék. A lábam megrogy a hatalmas erőtől. - Kapd be Matt! Mi a fasz bajod van már megint? - A hangomon hallani az elfúló dühöt, a tehetetlenséget és az értetlenséget. Persze, nagyon is jól tudom, hogy mi a gond, ennek ellenére előszeretettel teszek úgy, mintha fogalmam sem lenne róla. Felnevetek. Hidegen, bármiféle érzelem nélkül. - Gyűlölsz? Hát jó. Talán tényleg le kellene lépnem.. - De még én magam sem gondolom komolyan. Képtelen lennék elmenni, képtelen lennék Őt elhagyni, és ez, hogy ezzel vagdalózik, tőr a szívemben. Előszeretettel forgatja. Összerezzenek a csattanásra, a keze vészesen közel csapódott be a fejem mellett. Nagyot nyelek. A következő engem fog eltalálni, ezzel tisztában vagyok. Ráemelem kék íriszeimet, és egyszerre nem tudok neki ellenállni. Képtelen lennék tiltakozni bárminemű akciója ellen. Ha ütne hagynám, ha csókolna visszacsókolnám. - De mit Matt? Mit csinálok? Hogyan viselkedem? - A hangom egészen ellágyul ahogy a dühtől szikrázó szembogarakat vizslatom. Örökké így tudnék maradni.
Nem segít a helyzetén, hogy Noah kénye kedvére játszadozik idegállapotával. Ujjai köré csavarta Mattet, aki képtelen bármiféle józan gondolatot végig produkálni e percben. Rettenetesen bosszús, amiért ennyire közönyösen bánnak vele. Amiért ennyire nyíltan érezteti vele a férfi, hogy márpedig nem jelent ő semmit, és a kapcsolatuk sem igazi kapcsolat, csak amolyan inkább legyen, mint sem. Dühödt, s hiába egyébként érzékeny Noahra, jelen pillanatban azon kívül, hogy járkál, és ordít, nem képes másra. Ő tudná szeretni a férfit, talán, még ezek után is, úgy, ahogy illene egy kapcsolatban együtt működniük, de a férfi fölényeskedő, hárító jelleme miatt képtelen rá. És, ha szavakkal nem megy, majd tettekkel alapon! - próbálkozik. - Ne idegesíts, Noah, könyörgöm fejezd már be egy pillanatra!!! Semmi költői nincs ebben a helyzetben. Csak egyetlen egy perce viselkedj már úgy, mint aki kapcsolatban van... - Matt homlokán az a bizonyos ér kitüremkedik. Nyakának inai megfeszülnek. Pihegővé válik a méregtől, amit Noah szavai, s viselkedése fecskendeznek belé. Képtelen elviselni a gondolatát, hogy tegnap szó nélkül lett hagyva, talán még meg is csalták, s most még annyira sem méltatják, hogy egy normális magyarázatot kaphasson. Fel sem fogja, hogyan képes valaki akkora nemtörődömségre, mint a szöszke. - Komolyan? Ezt csinálod? Ilyen gyerekesen kezeled ezt a helyzetet? - látva Noah felszaladó szemöldökeit, Matt végső kétségbeesésébe zuhan. Képtelen megérteni, hogy mi folyik most a szertár falain belül. Egyszerűen túl bizarr a gondolat számára, hogy a férfinak semmit, de tényleg semmit nem jelent, ennyi eltöltött idő után. Holott hányszor képtelenek voltak elválni egymástól, s az a megbeszélt szombat, hányszor lett teljes hétvége, majd hetek, végül összeköltözés. Matt Noah függője lett. És addig hajszolta a kapcsolat felé, amíg talán ő beleroppant. Valószínűleg képtelen a komoly kapcsolatra, Matt pedig nélküle meglenni az, úgyhogy meg kell küzdeniük azzal, ami emiatt van! Noah reakciója a nyers támadásra mindent elmondó Matt számára. Elsötétül tekintete, épp úgy, ahogy a szöszkéé. Valószínűleg ezzel választóhoz érnek. Nyelnie kell, mielőtt válaszolna a új - és semmitérő feleletre. - Mi van? Mi az, hogy nem kellene érdekeljen?? - lép közelebb, legalább hármat a hitetlenségében - Hallod egyáltalán, amit mondasz?!?! - a férfi valószínűleg idegösszeroppanás szélére kerül, annyira belehajszolja magát ebbe a látszólag értelmetlen veszekedésbe. Matt nem tudja elfogadni, hogy így reagál rá Noah. A szitoknév, mivel illeti, nem érdekli. Fel sem veszi. Jobban zavarja, hogy nem kap igazán egyértelmű választ... csak talán! És ez dühödt pillantása elárulja. Az üvöltése, a kifakadása azonban már intőjelként kellene szolgáljon Matt számára. Fognia kéne magát, és most abbahagynia ezt. Hiszen nem lesz jó vége annak, ha már Noah is elborul. Soha nem jó a vége... Fejrázása, s lépkedése továbbra is azt sugallja, teljesen kikészül ettől. - Te kurvára ne gyere nekem azzal, hogy nekem kim van. Te tűnsz el éjszakára, ... És igen, azt akarom, hogy fogd a cuccod, és húzz el a picsába!!! - kapja el nyakánál a ruha anyagot, s a kelleténél jobban megráncigálja, mire belevájja körmeit a szöszke húsába, ekkor felszisszen, s ez az egyetlen momentum, minek köszönhetően elhárítva magától belelöki a falba. Nyilvánvalóan fájdalmas a találkozása vele, mert összerogy Matt előtt, akinek arcára nem rajzolódik különösebben féltés. Elborítja gondolatait a fájdalom, mit a felszarvazott ember érez... S hiába gyűlölné az életét, ha Noah többé nem lenne része, most is gyűlöli, hogy az! Lehet ennél rosszabb? Elfordul tőle, öklét ajkaihoz szorítja. Hallja a kérdést, de jogtalannak érzi, hogy még őt vádolják, mintha feleslegesen korholna problémát maguk közé. Képtelen megszólalni, háttal áll a szőkének egy darabig. Vissza kell tartania a haragot, nem engedheti, hogy megint előtörjön belőle. Már épp az ajtóban van, onnan motyog hátrafelé. Persze, ahogy sejthető, nem hagyják válasz nélkül, így a férfi visszarobban, s öklét Noah feje mellett a falba csapja. Dühe határozott!! Szemei szikrákat szórnak a másikéba, üvölt vele. Úgy tényleg! Azzal, ahogyan a kékek rátalálnak, s bársonyos hangja simogatni kezdi Matt feldúlt lelkét, le kell hajtania a fejét, mert nem tud mit kezdeni vele. Tenyerei felcsúsznak a szöszke két oldalán, elzárva annak útvonalát. - Megőrjítesz... - suttogja, majd felpillant rá, előzékenyen pihegve, megfáradt mosollyal rázva meg a fejét - Úgy, mint akinek nem jelent ez semmit közöttünk. Úgy viselkedsz. És ez baromira szarul esik nekem, tudod?! - már nem kiabál ő sem, hangja finom, épp csak érződik rajta a fájdalom, inkább susogásnak mondható - Mondd a szemembe, hogy nem jelentek semmit, az ég egy adta világon semmit neked, és soha többé nem foglak keresni Noah... - búgja halkan, szemei a kékeket keresik, bízik benne, hogy legalább annyira hatással lehet rá, mint a szőke őrá. Így marad vele, addig amíg választ nem kap.
Kezdőlap
|| 
|| 