Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Ködös a fejem a zihálástól, a szívem pörög, a kezeim már majdnem görcsösen markolják a fenekét az élvezettől, ahogy megvillan a szeme és hirtelen mélyre engedi magát és hevesen lovagolni kezd. Mintha víz alá nyomtak volna, tompa a világ, nincs más, csak az élvezet, az ő hangjai, az érzés, ahogy karmol, hogy a mozdulataival hozzám dörgölőzik, égető csókjai, a lehelete, ahogy lecsapódik az ajkaimon. Minden érzékem megtelik vele, megszűnik a külvilág és csak ő létezik és az édes kín, amelyet egymásnak okozunk. A szemeimmel is csak őt fogom fel, az ő élvezetét, a kéjes arcát, kerek mellei rugózását, teste hullámzó mozgását. Nem csoda tehát, hogy ez is elég ahhoz, hogy a végén begőzöljek és többet akarjak tőle, belőle, főleg, amikor elvéti a ritmust. Csípőjét fogva, megtámaszkodva kezdek a mozdulataira rámozogni, míg ő káromkodva egyre erősebben kapaszkodik belém, aztán nem sokára érzem is, ahogy elélvez, amitől szintet lép az én kéjem is, ráadásul az övével együtt tovább tart és amikor én is beteljesülök egy elégedett nyögéssel és morgással, ő is megpihenhet az elhúzódó orgazmusból. Szinte rám esik, én pedig fél kézzel megtartom, a másikkal az édes ajkaim simítok végig, miközben kissé rekedten, halkan megdicsérem azért azt is. Mintha ez motiválná, fel is kel rólam, hogy aztán lecsússzon a földre a lábaim közé. Felsóhajtok, mert már ebből tudom, hogy pontosan mi fog következni, de ő is elmondja, hogy megkívánta azt, hogy én élvezem őt. Megnyalom a kiszáradó ajkaimat, miközben hangosan szuszogva figyelem, ahogy ajkai és fogai bejárnak, a keze pedig a farkam köré szorul. Halkan sóhajtozva simítok a fejére és ismét elködösülő szemekkel figyelem, amit csinál és ahogy csinálja, nem is kell túl sokat várnia, hogy ismét kő kemény legyek, amikor pedig ez megtörténik, ő már rám is hajol... Az érzés majd kisüti az agyamat, szinte hátra is hajtom a fejem a kanapé támlájára, behunyt szemmel adom át magam neki, eleget téve annak a kívánságnak, hogy lássa és érezze, ahogy élvezem, amit csinál. Persze nem sokáig tartom csukva a szemem, mert közben arra is vágyom, hogy lássam és az agyamba égessem a látványt, ahogy a barna szemei néznek, miközben szó szerint felfal, mindezt persze úgy, ahogy előzőleg már kifigyelhette, hogy mit szeretek. Majd megőrjít a szájával, néha el is káromkodom magam, a hajába túrok, markolok, halkan hümmögök, hol őt nézem, hol le kell hunynom a szemem. Élvezem, de ennek ellenére megállítom őt, mert hiába élvezem, ő pedig hiába kitartó, már nem csak így kívánom. Csak annyira tolom el, hogy fel tudjak állni és meg tudjak szabadulni a ruháktól, aztán  már állítom is fel és hajolok az ajkaira. Hevesen megcsókolva fogom továbbra is a felkarjait és kis lépéssel fordulok meg vele, hogy ő a kanapé és köztem legyen.
- Térdelj fel! - sóhajtom rekedten, magamnak háttal fordítva őt. Ha teszi, amit mondtam és feltérdel, mögé állva húzom közelebb magamhoz a csípőjénél fogva, és mivel így tökéletes magasságban van, be is illesztem a farkamat a helyére, hogy aztán ráfogva két marokkal a csípőire hevesen és vadul kezdjem el dugni.

A gondolat, hogy megint óráink lesznek, elégedettséggel tölt el, és ezen a ponton már szerencsére nem is tudok a miértekkel foglalkozni. A fejem már kellemesen zsong a heves csókjainktól, a testem pedig a vágytól, és mivel hamarosan már a póló sincs rajtam, végleg búcsút inthetek a józan gondolatoknak. Hát még amikor munkához lát és kiderül, hogy cseppet sem túlzott, mert módszeresen felfalja az egész testem... Már akkor teljesen kész vagyok, amikor még el sem ért a hasamig, de ez őt cseppet sem zavarja, én pedig szinte szétfolyva a kanapén élvezem ki szégyentelenül azt, amit adni akar nekem az ajkaival, a nyelvével és az ujjaival. A heves orgazmus ereje rendesen elzsibbasztja az agyamat is a reszkető testem mellett, de ahhoz még nagyon is marad erőm, hogy hevesen csókoljam. Azok a mozdulatok, amiket a csípőjével tesz, egyébként is kijózanítanak az orgazmus zsibbadásából – mert beletaszítanak a kéjes vágyakozás ködébe. Ettől könnyebb erőre is kapnom, felültetem őt a kanapén, csak hogy én az ölébe helyezkedhessek és végre őt is vetkőztetni kezdjük. A pólója rövid úton repül a földre, a nadrágjával viszont most nem végzek teljes munkát, mert ahhoz túlságosan is vágyom a folytatásra. Bármilyen módon. A választást rábízom, és igazából nem is csak szavakkal kapom meg tőle az instrukciót, mert mire sikerül kimondania, addigra a kezei már annak megvalósításán dolgoznak. Megvillanó szemekkel nyalom meg az ajkaimat, és mivel már tett róla, hogy a farka a tökéletes helyre kerüljön, nekem csak annyi a dolgom hogy egy határozott mozdulattal teljesítsem a kívánságát.
– Fuck yes – nyögöm kéjes elégedettséggel, kissé rekedt hangon, ahogy teljes testsúlyommal ráereszkedek, így olyan mélyre fogadva magamba, amennyire csak tudom. Míg az ő ujjai a fenekembe marnak, addig az enyémek az ő vállába, hogy stabilan tudjam tartani magam, miközben olyan hevesen kezdem meglovagolni őt, amire ő is ösztönöz a kezével és én is vágyom. Leplezetlenül élvezem ki őt, de a fejemben ez nem csak arról szól, hogy elvegyem, amire szükségem van, mert az ő élvezetét is legalább akkora örömmel figyelem, mint amekkora hatással a sajátom van a testemre. Zihálva, hangos nyögésekkel, fáradhatatlan csípőmozdulatokkal mozgok rajta és közben nem szégyellek néha heves csókokat is lopni tőle, amikor és ameddig épp bírjuk szusszal. Kezeim néha elkalandoznak a testén, körmeim több helyen is ott hagyják a nyomukat, egy ponton azonban elengedem az egyik kezemmel, ugyanis azzal hátratámaszkodok a térdére, míg a másikkal tovább kapaszkodok belé. Így egészen más szögben tudom meglovagolni, de nem kevesebb hévvel... noha az a más szög engem el is indít egy meredek, édes kínokkal teli lejtőn. Ezért kell csak visszatérnem az eredeti testhelyzetembe is, megtámaszkodva a vállain, elnyílt ajkakkal zihálva és nyögdécselve hangosabban, ő pedig pont ezt a pillanatot választja, hogy elkezdjen rámozogni. Felnyögök egy elhaló káromkodást, körmeim a vállaiba marnak, a csípőm elkezd ki-kiesni a ritmusból az élvezet miatt, de egy kis ideig még fenn tudom tartani a tempót és a mozdulatokat. Akkor sem kell mondjuk aggódnom, amikor a heves és erőteljes találkozásainknak köszönhetően végigvág rajtam az orgazmus, mert akkor teljesen át is veszi a mozgást, nekem pedig jócskán elnyúlik a kéjes érzés attól, hogy a farka tovább jár a testemben, mélyen és hevesen. Reszkető és lüktető testtel kapaszkodok belé, mintha az életem múlna rajta, és amikor látom és hallom, hogy ő is átlépi a határt, elnyílt ajkakkal követem végig a kéj megjelenését az arcán. A nyögése egészen megborzongat, még mindig reszketve és lüktetve, de ösztönös mozdulatokkal segítek rá a mozdulatokra, amikkel kiélvezi a teste lüktetéseit. Csak ezután engedem én is el magam egy kicsit, lényegében rádőlve az ő hátradőlő testére, hogy kifújjam magam és egy kicsit visszatérjek a kéjködös élményből. Akkor emelem fel a fejem, amikor megszólal, a szavai pedig először csak egy rosszcsont mosolyt csalnak az ajkaimra, de aztán ahogy végigsimít azokon és a mosolya is megváltozik... belém is belém költözik a kisördög.
– Tényleg? – kérdezek vissza rekedt hangon, vontatottan, mintha nem emlékeznék elég jól azokra a bizonyos percekre. Megnyalom az ajkaimat, szuszogva lopok az övéiről egy mély, forró csókot, aztán újra helyezkedni kezdek. Leszállok az öléből, hogy mindenekelőtt most már rendesen is meg tudjon szabadulni a maradék ruháitól, utána viszont nem ülök vissza és neki sem engedem, hogy helyzetet változtasson. Ördögi, de egyben csábító mozdulattal térdelek le a kanapé elé, a lábai közé helyezkedve és hajolva előre.
– Én azt imádtam, amennyire te imádtad, szóval most igénylek egy kis emlékeztetőt – mormolom kettőnk közé, és nem várok beleegyezésre. Most egyébként is szüksége van egy kis ösztönzésre, hogy újra erőre kapjon, én pedig nem vagyok rest segíteni ebben. Először csak a felsőtestén kezdek elszórni forró, nedves csókokat és élveteg harapásokat, adva neki még egy kis időt, hogy ne legyen majd túl érzékeny. Legalább addig is én falhatom fel őt, márpedig én is ugyanolyan élvezettel kóstolok végig minden forró, feszes bőrfelületet és ízlelem meg az érintéseim alatt megfeszülő izmok érzését. Amikor látom rajta, hogy már biztosan jó úton járok, először a kezemmel segítek rá az érzésre, de amint keményen lüktet a markomban, már hajolok is fölé, hogy az ajkaim közé csúsztassam. Elégedett hümmögéssel ízlelem meg, izzó tekintettel nézek fel rá, aztán pontosan úgy kezdem megdolgozni, ahogy emlékszem, hogy imádta. Az erős szívásokkal nem spórolok, mert az volt a gyengéje, de amint a torkom hozzászokik a méreteihez, azt is bátran használom, a kezemet el is véve az útból és felvezetve a felsőtestére, hogy azt is élvezhessem. Leplezetlen élvezettel kényeztetem, közben figyelve és hallgatva az ő élvezete jeleit és hangjait, a folytatást viszont ezúttal is rábízom. Tudom, hogy most nagyon sokáig tudná bírni, ami engem egyébként nem zavarna, de ha nagyon határozottan kér arra, hogy lépjünk tovább, akkor nem kéretem magam. Ha viszont ismét hasonlót játszik el, mint tegnap, amikor igazából csak azért kért (volna), hogy hagyjam abba, mert nem akart volna önző lenni, akkor ismét nem hat meg. Ha látom rajta, hogy nagyon élvezi és egyáltalán nem bánná, ha így fejezném be neki ezt a kört, akkor szükség esetén kiengedem a számból, hogy rekedt hangon, csábító dorombolással közöljem vele, miszerint azt akarom, hogy a számban menjen el, aztán már folytatom is a farka megdolgozását, fáradhatatlan lelkesedéssel lesve az élvezetét egészen addig a pillanatig, amíg az akaratom be nem teljesül, akármikor következzen is be. Amikor pedig bekövetkezik, ugyanúgy finoman átsegítem a teste lüktetésein, mielőtt elengedném és jóllakott macska módjára körbenyalnám a számat.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Talán red flagnek kellene lennie, hogy ennyit gondoltam rá tegnap, éjjel, és ma, meg hogy szinte izgalommal vártam ezt a percet, de nem realizálom a veszélyt. Egyszerűen betudom annak, hogy ő rendkívül szexi, én rendkívül kanos vagyok, ráadásul ő is akar engem. Ebben semmi rossz nincs, egyszerűen csak attraktívak vagyunk a másiknak és jól esik a szexuális együttlét. Csak ennyiről van szó. Leon itt közbe vágna, hogy de egyébként minden más együttlét is jól esik vele, de ezt a részt ignoráljuk. Ezek csak forró alkalmak, amiken valószínűleg ismét hónapokig, évekig úgy fogok majd nosztalgiázni, mint anno a csókkal, hiszen őt csak a "nem-munka" hozta ide, engem meg lehet küldenek majd a Vörös Tengerre a báli seggnyalás után. Úgy hogy úgy is állok ehhez az egészhez, hogy most kell előre is bepótolni mindent, ezért különösen örülök, amikor Viva sem húzza az időt, de még öltözködéssel sem, illetve nagyon is örül annak, hogy ennyi időnk van. A kanapéra cipelem, mert az van a legközelebb, és miután elfektettem, kijelentem mi járt eddig a fejemben és meg is valósítom. Érzem, látom, hogy már mennyire kíván engem, de egyelőre be kell élrnie a nyelvemmel, az ajkaimmal és a hozzájuk becsatlakozó ujjaimmal. Ő azért ezt is bőven kiélvezi, ennek pedig nem fél hangot adni, úgy hogy jól el is húzom neki az orgazmust. Amikor elengedem, már mászok is fel hozzá, hogy újra hevesen csókoljam és közben ritmikusan hozzászorítsam a csípőm, míg a kezeim a meztelen testét fedezik fel. Nagyon jó dolog a csipke, de azért a meztelenségért sem fogok panaszkodni. Így legalább nem kell félre túrni semmit. Miután kipihente a fáradalmakat, úgy intézi, hogy fölém ülhessen, de az agyam ekkorra már minimális kapacitáson üzemel az alacsony vérnyomástól - legalább is fejben, máshol igen csak nagy a vérnyomás. Segítek neki lehúzni a pólóm, aztán lejjebb tolni egy kicsit a nadrágot, mert úgy tűnik most le nem akarja venni a kapkodás miatt, én meg nem bánom, mert amíg nincs a térdemre tolva, nem korlátoz mozgásban. Felülve csókolom őt és ahogy ő is, úgy én is végig járom a kezeimmel minden elérhető domborulatát. Amikor az ajkamra sóhajtja a kérdését, már igazából túl türelmetlen és felajzott vagyok, főleg ahogy újra és újra végig szántja nedves ölével a farkamat, mindezt azokkal a kéjes, szexi nyögésekkel. A fenekére markolok egy kézzel, hogy megemeljem, a másikkal már magamat igazítom a helyemre.
- Ülj bele... - szuszogok türelmetlenül csak ennyit, mert ennyi beszéd még kitelik ebből az agyi kapacitásból, pedig ha lenne hozzá több, valami frappáns hülyeséget is mondhatnék, mint pl "Lovagolj meg, de úgy, mintha a csataméned hajszolnád a harcmezőn", vagy "Úgy akarok meghalni, hogy közben lovagolsz" és ehhez hasonló faszságokat, de most ennyi sem jön a nyelvemre. Legszívesebben annyival is beérném, hogy ül, de ő nem kutya, ráadásul technikailag már így is rajtam ül, szóval még csak pontos se lennék. Persze a kérésének ezzel is eleget teszek és pillanatokon belül meg is érzem magam körül ismét apró, szoros, forró kis testét, ő pedig első "kézből" érezheti, hogy mennyire nagyon vártam már ezt a pillanatot. A másik kezemmel is a fenekére markolva kezdem heves mozgásra ösztönözni őt. Csak akkor dőlök hátra, amikor támaszkodásra akar használni, olyankor inkább a csípőjét markolom olyan erővel, mint aki az életébe kapaszkodik. Minden mozdulatát élvezem, amikor pedig a látvánnyal is kényeztet - akkor is, ha igazából nem is arra koncentrál -, akkor nem félek a szemeimmel habzsolni a látványt. Amikor érzem, hogy kezdem elérni a határomat, hátra dőlök, hogy a lábam megtámasztva a csípőmmel alá tudjak mozogni, magamra rántva a mozdulatok közben még mélyebb és hevesebb találkozásokat kikényszerítve ezzel a lovaglásából és szükség szerint, ha ő már az orgazmusa miatt nem tudja tartani a ritmust, megtartsam azt én. Így nem is kell végül túl sokat várnia ahhoz, hogy engem is elérjen az első megkönnyebbülés egy mély nyögéssel és hosszas hümmögésekkel nyomva mélyre magam újra és újra, míg hátra nem ejtem a fejem, hogy kipihegjem magamat.
- Csak azért választottam ezt, mert ez volt gyorsabb... Egyébként imádom a szádat is. - zihálom halkan egy perc után, le/felnézve rá és végig simítva az ajkán egy csibész kis mosollyal. Nem akarom, hogy azt higgye, nem keltett bennem mély benyomást legutóbb a játékba, mert oh boy, nagyon is emlékezetes volt, de már annyira nagyon akartam őt, hogy egyszerűen azt se tudtam volna megvárni, hogy lemásszon rajtam.

Valószínűleg aggódnom kéne amiatt, amilyen hatást Axel kivált belőlem, de minden jel arra mutat, hogy egyelőre az egészséges (?) tagadás fázisában vagyok. Ameddig elhitetem magammal, hogy ez a küldetésem szempontjából is hasznos, meg egyáltalán képes vagyok még arra is koncentrálni – amikor épp nem vele vagyok, nem az együtt töltött éjszakánkról álmodozom és nem a telefonomat csekkolom folyamatosan –, addig nincs olyan nagy baj. Még akkor sem, ha szinte kiugrok a bőrömből, amikor végre üzen, és szabályos izgatottság lesz úrrá rajtam a ténytől, miszerint hamarosan itt is lesz. Azok után, hogy hajnalig ébren tartottuk egymást, nem kellett volna ennyire magányosnak éreznem magam előző éjjel az ágyamban, de a pótlás gondolata türelmetlen várakozással tölt el. Már csak ezért sem túlzom el az öltözést, meg hát... azt hiszem, egyébként is felesleges lenne, mert perceken belül úgyis lekerülne rólam minden. Mikor végre becsenget, már nyitom is neki a kaput, bár nekem sem tűnik fel, milyen gyorsan felér, mert én azt próbálom elkerülni, hogy az ajtó már nyitva legyen. Igazából már a köszönés hangsúlya és az ahhoz társuló mosolya felforrósítja a levegőt, nem is beszélve arról, amikor belép és kölcsönösen alaposan megnézzük egymást. Sikerül is elszólnom magam, de viszonozza a múltkori szívességet, amikor is én mentettem ki egy ugyanilyen helyzetből, és ezen már én is csak vigyorgok. Végül is, miért ne mondhatnám neki, hogy jól néz ki? Ha nem találnám elképesztően szexisnek, most sem akarnám azonnal rávetni magam, márpedig amint levette a cipőjét és a kabátját, pontosan ezt teszem. Ő sem panaszkodhat egyébként, mert lényegében egyszerre nyúlunk a másikért és mozdulunk egymás felé, így tulajdonképpen félúton találkozunk egy vad és felhevült csókban. A tény, hogy ezen érzés alapján ő is ugyanannyira megőrült már egy ismétlésért, mint én, igazából csak még jobban felpezsdíti a már egyébként is forró véremet. Talán ezután már tényleg könnyebb lesz. Hátrálva teszem fel az ügyünk szempontjából legfontosabb kérdést, a válaszra pedig elégedett, dorombolás-szerű hümmögéssel felelek. Az jóóóóó sok idő. Már nyúlnék is a pólójáért, hogy rá tudjam tapasztani a kezeimet, de ezúttal ő a gyorsabb, és kitapintva az én pólóm alatt a semmit úgy dönt, ez is felesleges rám. Újra köré fonom kezem-lábam, ahogy az ölébe kap, és ezúttal hiába csak a kanapéig megyünk, én minden pillanatot kihasználok, hátha most már eleget kapok az ajkaiból ahhoz, hogy ne kelljen később búcsúcsókról álmodoznom. Mondjuk erre csak addig tudok koncentrálni, míg végig nem fektet a kanapén, ott ugyanis a világ egyik legizgatóbb dolgát morogja az ajkaimra.
– Fuck... – nyögök fel halkan a puszta szavaktól, na meg attól, amilyen emlékeket ezekkel felidéz bennem. Újabb csókkal fogja be a számat, amit szuszogva viszonzok, bár a lélegzetem nyugalmát a legkevésbé sem segíti elő a folytatás. Tényleg elkezd felfalni, módszeresen és lassan, alaposabban, mint az első alkalommal, mintha most már nem lenne annyira türelmetlen, hanem pontosan az lenne a szándéka, hogy mindent megkóstoljon rajtam. Engem pedig az őrületbe kergessen. Már a melleimnél is olyan sokat időzik, hogy én már sűrűn kapkodva a levegőt nyögdécselek alatta, a bőrébe és a hajába kapaszkodva édes kínomban, és igazából ennél többre nem is lenne szüksége, ha nem akarná... de ő minden bizonnyal akarja, mert ahogy lehalad a hasamon és feltolja a lábaimat, már minden érzékével biztos lehet abban, mennyire kész lennék rá, ő viszont mégis azt választja, hogy ténylegesen megőrjítsen. A neve újra az ajkaimra ég a nyögéseim között, reszkető és vonagló testtel élvezem kendőzetlenül minden pillanatát annak, amit tesz velem. A testem ugyanolyan érzékenyen reagál rá, minden egyes mozzanatra finoman megrezzenek, egyik kezem ujjai az ő karjába kapaszkodnak, a másik pedig a kanapé párnáját készül széttépni. A fejem végleg megtelik kéjes, vörös köddel, és ha akarnám sem lenne erőm megállítani. Ismét hagyom, hogy eljuttasson arra a pontra, ahol hosszú másodpercekre, vagy ha rajta múlik akár egész percekre is csak a gyönyör hullámai várnak.
Még az orgazmus elülte után is finoman reszkető testtel, zihálva fekszem a kanapén, a szemeim ködösen fókuszálnak rá, de amint felmászik hozzám, már húzom is oda magamhoz egy heves, hálás, de nem kevésbé vágyakozó csókra. Érzem ajkain a saját ízemet, de most nem is ezzel foglalkozom; amint érzek magamnak elég erőt, finom, de határozott mozdulattal késztetem arra, hogy feltérdeljen, csak azért, hogy én is felemelkedjek vele együtt. Ugyanis ugyanezzel a mozdulattal elérem azt is, hogy ülő helyzetbe helyezkedjen, én pedig lovaglóülésben üljek fölé. Most már tényleg leveszem a pólóját, mielőtt újra megcsókolnám, kezeim éhes kíváncsisággal fedezik fel újra testének minden elérhető, forró felületét. Most juttatott el a csúcsra, és én máris őrülten kívánom, már megint... de nem feltétlenül akarok ennyire előre rohanni. Egy kicsit megemelem a csípőm, hogy ki tudjam bontani az övét és a nadrágját is, aztán segítek neki azokat akár kicsit, akár nagyon lejjebb húzni, hogy utána csak le kelljen rúgnia magáról, ezt a részét rábízom. Az biztos, hogy én élvezettel felsóhajtva ereszkedek vissza az ölére, csípőmmel vágyakozó mozdulatokat téve, halk, elégedett kis nyögésekkel dörzsölve magam hozzá.
– Mit szeretnél először érezni? – lehelem az ajkaira rekedten. A hajába túrva tartom közel magamnál, a lélegzetünk szinte egymás ajkain csapódik le, én pedig megnyalom az ajkaimat, hogy értse, mire gondolok.
– Válassz, Axel, és megkapod... – szuszogom, és talán emlékszik még, hogy nem csak játszom vele. Ha szeretne kapni, én élvezettel adok.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Miután elhagyom a lakását, még egyszer összenézünk a folyosón, amit én egyébként aranyosnak tartok, legalább is azt, hogy úgy viselkedik, mint aki lebukott valamiért. Csak mosolygok ezen, mielőtt "jelentenék" Leonnak, mit sem tudva arról, hogy elindítottam egy lavinát. Az éjszaka üresen és hidegen telik az előzőhöz képest és folyton azon kapom magamat, hogy újra és újra végig játszom magamban a kellemesebbnél kellemesebb részleteket. Ezúttal csak azért nincsenek szerintem nedves álmaim, mert Viva valószínűleg mindent kinyert belőlem hajnalban, de nem baj. Hasonló terveim vannak másnap délutánra. Rövid családlátogatás után már autózok is a belvárosba és megállva írok egy üzenetet Vivának, remélve, hogy tudta magát tartani a semmittevéshez és át tudok menni. Előre gondolkodtam és magammal hoztam már a málhám, így gyakorlatilag csak haza kell vinnem a kocsit és mehetek is majd be, nem kell pakolásznom, de még a lakásomra se kell felmennem. A válaszát tűkön ülve várom, amikor pedig megjön, szinte izgatottan vigyorodok el kicsit, főleg a kacsintós smiley látva. Nem is húzom az időt, még válaszolok neki, hogy mikor érek oda, aztán már megyek is. A kapun bejutva már megyek is az emeletre, ahol kopogok. Nincs időm azzal foglalkozni, hogy elgondolkodjak, miért nem hallottam sietős lépteket a kopogásra a kis szünetben, de nem is zavar, mert meglátom Viva fejét az ajtó mögül kibukkanni. Belépek, ahogy beenged, persze először, mielőtt neki állnék levenni a kabátot, megnézem magamnak és feltűnően hiányosnak tűnik az öltözete, de ezt úgy is mindjárt kiderítem. Leveszem a cipőmet, aztán egyszerre a cipzáras pulcsit a kabáttal, a megjegyzésére pedig elvigyorodom.
- Te pedig pizsamában is. - bókolok ezúttal vissza, mint ő az illatos dolog esetén, hogy ne érezze magát zavarban - mondjuk ott egy fokkal viccesebb volt a helyzet, de én most a leszarom a határokat állapotomban vagyok, mert már most látványosan kívánom őt. Ez aztán csak erősödik, amikor végre egymásnak eshetünk, meg se tudnám mondani, hogy ki kezdi hamarabb, mert míg ő a felsőmért kap, én az ő csípője után és míg ő lábujjhegyre áll, én lehajolok hozzá. A csók megint olyan heves és türelmetlen, mint az első kettő, meg az utána következő néhány száz, amit aztán éjjel váltottunk. Nem tudom, hogy lehet valakit ennyire kívánni, vagy hogy miért, de úgy érzem, mintha már most köd ülne ettől a fejemre. Követem őt pár lépést hátra, épp csak azokra a másodpercekre engedve el, míg ő kérdez és aztán én válaszolok.
- Úgy 5 óránk van. - szuszogom az ajkai közé szavanként, csókok között, de aztán fel is sóhajtok, mert ahogy a kezem a póló alá ér, rájövök, hogy az öltözete kb 99%-ban hiányos. Le is kapom róla a pólót és ezúttal is a derekamra kapom, de most nem viszem messzire, épp csak a kanapéig.
- Alig vártam már, hogy felfalhassalak! - mormogom az ajkára, miközben hosszában végig fektetem a kanapén, aztán be is teljesítve a vágyaimat, neki állok módszeresen csókolni, nyalni, harapni a bőrét, kezdve az ajkán, le az állkapcsán át a nyakára, onnan a mellére - ahol azért jó sokat el is időzök és még kezeimmel is kiélvezem a helyzetet -, aztán a bordák érzékeny bőre jön, majd a hasa, alhasa, aztán már nyúlok is a térdei alá, hogy megemelve azokat rákapjak a finom desszertre a combjai között és addig faljam, amíg nem reszket folyamatosan az orgazmustól.

Miután elmondom neki a történteket – az igaz történteket –, Axel olyan együttérzéssel néz rám, hogy elfog a késztetés, hogy a kezéért nyúljak. Csak egy pillanatra... de amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan hessegetem is el. Mégis honnan a faszból jött ez? Ennyire nem kellene megérintenie annak, ahogy rám néz. Maradok is inkább egy kis mosolynál és egy pár megnyugtató szónál, hiszen tényleg szükségtelen sajnálkoznia. Ő nem tehet semmiről, én pedig nem mondtam volna el, ha annyira rosszul érint a dolog.
Leon, mintha csak megérezte volna, hogy szükség van rá, épp ezt a pillanatot választja, hogy elterelje a figyelmünket az előzőekről és keserű érzések helyett újra vidámságot varázsoljon közénk. Vigyorgok és nevetek, amikor hirtelen végtelen számú üzenettel kezd el pittyegni a telefonja, és meg sem merem kérdezni, mit írt neki, amitől ennyire beindult. Axel viccelődésén is elnevetem magam, aztán mindketten betakarítjuk a reggeli és a kávé maradékát... de szerencsére Axel nem bízza a véletlenre a folytatást. Én sem játszom zsákbamacskát, a válaszom, a mosolyom és a tekintetem is egyértelmű, és látva, hogyan villannak meg a szemei és hogyan válik a mosolya éhessé, hirtelen újra csábítóvá válik egy jeges zuhany gondolata. Visszafogom magam, mielőtt meginvitálom egy reggeli utáni búcsúhancúrra is, de aztán az egész csak rosszabb lesz, mert amikor az ajtóban felveszi a bakancsát is, hirtelen megtámad a búcsúcsók gondolata is. Na nem olyan értelemben, csak... elég visszaemlékeznem a csókjára, hogy többet akarjak belőle. Pislogva igyekszem megszabadulni a gondolattól, de aztán rápillantva látom, hogy sikerült az ő gondolatait is megfertőznöm. Ezen egy kicsit mosolygok, mert legalább nem csak én szenvedek, de látva, hogy ő is küzd ellene, engem csak megerősít abban, hogy ezt a határt ne feszegessük.
– Várni fogom – ígérem azért meg neki mosolyogva. Egy kicsit még megállok az ajtóban és figyelem, ahogy elindul lefelé a lépcsőn, amikor pedig hátratekint, halkan elnevetem magam, mert lebuktam. Mosolyogva intek neki egyet, aztán visszalépek a lakásba és bezárom magam mögött az ajtót. Sóhajtva túrom hátra a hajamat.
Most aztán jó nagy szarba kevertem magam...


Hazugság lenne azt állítani, hogy nem vágytam volna társaságra már aznap éjjel is – egy bizonyos társaságra –, de tudtam, hogy türelmesnek kell lennem. Lefoglaltam magam, elmentem bevásárolni egy kicsit a lakásba, hogy legyenek alapvető élelmiszerek, rendeltem kaját, edzettem, és este egy rövid, lényegretörő és tulajdonképpen semmitmondó jelentést is küldtem Doronnak, csak hogy ne tudjon a nyakamba varrni megfigyelőket. Az estét azzal töltöttem el, hogy nekiálltam egy kicsit szaglászni és kutakodni a célpontom után, ami végül annyira elhúzódott, hogy hajnalig fent voltam, így aztán a reggel megint későn ért.
A reggeli futás után, de még fürdés előtt eltüntettem a gyors ebéd-reggelimet is, nem sokkal később pedig már éppen azon tűnődve lépek ki a zuhany alól, hogy Axel talán jobban kivár, mint gondoltam, amikor a telefonom üzenetet jelez. Megpróbálhatnék úgy tenni, mintha nem csekkoltam volna 5-10 percenként szerencsétlen telefont tegnap délután óta, de úgy kapom fel most is, mintha az életem múlna rajta. Elvigyorodom a képernyőn felvillanó szavak láttán és már írok is vissza.
Szia! Itthon vagyok, gyere csak. 12-es a kapucsengő.
Még megvárom a válaszát, aztán rosszul leplezett izgalommal mosolyogva szárítom meg gyorsan a hajamat. Ledobom a törölközőt és kisietek a hálóba felöltözni... amit végül egyáltalán nem túlzok el. Most parfümöt sem fújok magamra, hiszen most fürödtem, és egyébként is idő van. Szaladok a kaputelefonhoz és már engedem is be, aztán erővel küzdöm le a késztetést, hogy már nyitott ajtónál várjam. Lerázom egy kicsit a kezeimet, mert szabályosan izgatott vagyok, fogalmam sincs, miért. A kopogás után csak két pillanatot várok, mintha nem álltam volna már eleve az ajtóban, mielőtt kinyitnám neki... hogy aztán a mosolya ellopja egy kicsit a lélegzetem.
– Szia – felelem hasonló hangszínen, ugyanazzal a rosszul leplezett várakozással. Hátralépek, hogy beengedjem, és miközben bezárom mögötte az ajtót, gátlástalanul végigmérem az alakját. Civilben is pofátlanul szexi. Önkéntelenül beharapom az alsóajkam, miközben ő leveszi a cipőjét és a kabátját, én pedig nézem.
– Civilben is jól nézel ki – csúszik ki a számon, de ahogy rájövök, hogy ezt hangosan is kimondtam, gyorsan korrigálok. – Mármint... jó ez a farmer – bökök a nadrágjára, mintha kicsit is érdekelne, aztán mielőtt még tovább vágnám magam alatt a fát, inkább kihasználom, hogy már levetett mindent, amit le akart. Egyelőre. A felsője elejénél fogva húzom magamhoz, és ezúttal nem küzdök semmilyen késztetés ellen, hiszen mindketten tudjuk, miért jött. Lábujjhegyre állok, hogy mire a mozdulatot befejezem, meg tudjam csókolni, még mindig olyan éhséggel, mint először és másodszor is, mintha azóta sem kaptam volna meg. Pedig csak nem volt elég. A hajába túrva simulok hozzá, lassan elhátrálva vele az ajtótól, és közben ha szeretné, hagyom neki, hogy felfedezze az én öltözékem. Vagy inkább annak a hiányát. Ugyanis egy a tegnapihoz hasonló póló van rajtam, ami laza és hosszabb, majdnem a combom közepéig leér, de történetesen ez az egyetlen ruhadarab, amit viselek. Ezúttal még csak bugyival sem szórakoztam.
– Mennyi időnk van, mielőtt menned kell? – lehelem szuszogva az ajkaira két csók között.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight

Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos történetek állnak a hegei mögött. Nem gondoltam volna, hogy hősi történeteket mesél majd az asztalra pattanva, mint a vikingek, de basszus, ez tényleg nagyon nehéz. Még hallgatni is, hát akkor milyen lehetett átélni? Én is vagyok robbanások és lövések közelében, de én felnőttként, magam választottam ezt, ő pedig alig néhány évesen megkapta, hogy lássa a családját elpusztulni. Képzelem mennyi időbe telt legyőzni a rémálmokat, ptsd-t, eljutni arra a dühös szintre, hogy ne csak kötelezően sorozzák be, de katona is maradjon, aztán haditudosító legyen belőle. Tényleg sajnálom őt és ezt nem csak a tekintetemmel, de szavakkal is kifejezem. Egy picit azt is sajnálom, hogy felhoztam, mert nyilván valahányszor beszél az ember a traumáiról, újra is éli őket. Nem akartam rosszkedvet okozni neki, de ő azért megnyugtat a kis mosolyával együtt, hogy nem haragszik és minden rendben van. Szinte megkönnyebbülten sóhajtok egyet, de aztán a telefonom közbe szól, illetve Leon. Elárulom Vivának, hogy ki keres és őt is szórakoztatni kezdi a tény, hogy Leon mennyire lelkes, utána pedig szinte az oldalára is áll, jutalmat javasolva neki egy válasz képében. Meg is teszem, de ezzel csak Pandora szelencéjét sikerült kinyitnom, ami miatt én kénytelen vagyok lenémítani a telefonomat, különben ezt hallgathatjuk végig. Viva kérdésére sóhajtva ránézek egy bólintással.
- Mint a pestis... Nem merem rajta hagyni a rezgést, mert a végén földrengést okoz. - viccelődöm egy kicsit, mielőtt bekapnám a szendvicsem végét. Csak miután lenyeltem mindent - szendvicset, croissant, kávét -, akkor kérdezek rá arra, hogy volna-e esetleg szabad kapacitása rám még ezen a hétvégén, ő pedig olyan mosollyal válaszol, hogy megfordul a fejemben, hogy inkább el se menjek.
- Ezt örömmel hallom. - válaszolom végül egy kicsit éhesebb mosollyal, mint akarom, de végül felkelek az asztaltól, hogy összeszedjem az ingemet, a kabátomat, aztán a bakancsommal a kezemben a bejárathoz sétálok, hogy ott húzzam magamra. Amikor kiegyenesedem, Viva már mellettem álldogál és olyan pillantással nézi az ajkam, hogy egy kicsit bele is melegszem. Nyilván emiatt nekem is megfordul a fejemben, hogy megcsókoljam, de egy búcsúcsók olyasmi jelentéseket hordoz magában, amit egyikünk se szeretne.
- Jelentkezem majd. - mondom rekedtebben, mint szeretném, de aztán megköszörülöm a torkomat és egy barátságos mosollyal kilépek az ajtón. A lépcső tetejéről még azért visszanézek, de aztán elindulok rajta lefelé és ekkor már eltűnik az alakja a szemem elől. Csak ekkor veszem elő a telefonomat, hogy megnézzem, mivel árasztott el az a hülye.


Még aznap kénytelen voltam Leonnal telefonálni is, mert egyszerűen nem bírt a seggén maradni... úgy csinál, mintha ez az egész több lenne, mint amiben mindketten megegyeztünk Vivával, pedig semmi oka így gondolni... Aznap még pihentem kicsit, lógtam vele és a többi haverral, meséltem egy kicsit az estéről - muszáj ugye Leon miatt -, aztán este már kicsit magányosan is éreztem magamat, de hiába volt minden második gondolatom Aviva, nem akartam továbbra sem nyomulni és még aznap este megint megjelenni az ajtajában. Szóval másnap reggel edzettem, reggeliztem, tusoltam, borotválkoztam, sérót vaxoltam, normális ruhát húztam és cologne után elindultam. Bóklásztam kicsit a városban, meglátogattam a szüleim, aztán náluk még ebédeltem, de olyan egy óra körül már "véletlenül" Viva lakásának környékén kocsikáztam, szóval írtam is neki egy üzenetet.
"Szia! Otthon vagy? Itt vagyok a környéken, aztán fel tudnék ugrani, mielőtt este visszamegyek dolgozni. " Izgatottan figyelem a telefont, várva a választ, ha pedig megjön és az pozitív, akkor önkéntelenül is boldog kis vigyor ül ki a fejemre.
"Király. 10 perc és ott vagyok." írom a választ és nem is hazudok. Beröffentem a járgányt, hogy azt a kevés távolságot megtegyem autóval. A parkolás mondjuk a legidőigényesebb, de amint meg van, már megyek is. Mivel egy blokkra tudtam megállni, még út közben elszívok egy cigit, de oda érve már el is nyomom. Emlékszem, melyik emelet melyik ajtó, így könnyű kikövetkeztetni a kapucsengőt - bár ha megadja, annál könnyebb dolgom van. Egy rövid ideig hallgatom csak annak a csilingelését, de aztán már csak a zár zúg, jelezve, hogy kinyitotta nekem az ajtót. Benyomom, aztán szinte kettesével szedve a lépcsőfokokat, lendületesen megyek fel az elsőre, aztán az ajtó elé érve, azon csak visszafogottan kopogtatok, aztán mikor kinyílik az ajtó, én leplezve az izgatott örömömet úgy mosolygok le Vivára, mint aki pontosan tudja, hogy mindjárt valami nagyon finomat fog kapni. Enni. Bármi.
- Szia... - köszönök is ezzel a várakozó, örömteli, kicsit türelmetlen lelkesedéssel.

Még ha némi zavarral is indul a reggel és mindkettőnk elsüt itt-ott némi bénázást emiatt, nem lehet okom panaszra, mert könnyedén túllépünk ezeken. Mondjuk nem nehéz, hiszen már a hajón kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk és könnyen megy mind a társalgás, mind a hülyéskedés egymással... meg tegnap éjjel az is kiderült, hogy van még valami, ami nagyon jól megy együtt. Ezért sem zavar, hogy megnéz magának, még akkor sem, ha ezt a nézelődést most a hegeimre hegyezi ki.
Azon is könnyen túllépünk, amit a reggeli beszerzése után mondok neki, mintegy felvezetés gyanánt. Olyan könnyed stílusban válaszol, hogy megkönnyebbülten elmosolyodom, mert biztos lehetek benne, hogy ez nem túl sok neki. A történetekről már nem tudom, ez mennyire mondható mondjuk el... ugyanis nem Aviva hátterét osztom meg vele, hanem a sajátom darabjait, és az nem szép. Az első után mondjuk már könnyebb, akkor már enni is tudok, de látom rajta, hogy ő is érzi a dolgok mélységét. Ahogy ezekkel az érzésekkel a szemeiben rám néz, bátorító mosolyra húzom az ajkaimat, a bocsánatkérésre pedig megrázom a fejem.
– Ne sajnáld – mondom megnyugtató mosollyal. Nem kell sajnálnia sem azt, hogy felhozta, sem semmi mást; nem mondtam volna el neki, ha nem akarom. Ennél többet mondjuk nem is tudunk beszélni erről, mert pittyen egyet a telefonja, ő pedig mosologva felsóhajt. Kíváncsi kis mosollyal nézek rá a kávém maradéka felett, és amikor a kerítőnket említi, halkan elnevetem magam.
– Nagyon odatette magát tegnap, megérdemli a választ – jelzem vidáman, hogy nyugodtan írja csak meg. Én addig iszok a kávémból, de aztán újra nevethetnékem támad, mert akármi is volt az a bizonyos válasz, a telefonja gyors egymásutánban, folyamatosan újabb és újabb üzeneteket jelez. Végül el is nevetem magam, mert szerintem nem rajta múlt, hogy elhallgat a telefon, csak Axel némította le.
– Elszabadult? – vigyorgok hátradőlve. Tudom, hogy lassan itt a búcsú ideje... de szerencsére a módjában nem kell csalódnom, ugyanis Axel pedzegetni kezdi a hétvégi programomat, olyan mosollyal az arcán, amitől kedvem lenne most azonnal visszacsalni az ágyba. Egy kicsit megnyalom az ajkaimat.
– Vakációzni jöttem. Nagyon sok szabadidőm van... és ezt mind szívesen fordítom arra, hogy jól érezzem magam – felelem egy félreérthetetlen, csábító mosollyal. Innen biztosan tudhatja, hogy nagyjából bármikor szívesen edzek vele egy jót, ha ahhoz támad kedve.
Azt is tudom persze, hogy nem fog már sokáig maradni, és bár én el nem zavarom, nem is tartom vissza, ha jeleit adja azzal, hogy például megy összeszedni a dolgait és kezébe veszi a kabátját. Az ajtóhoz is elkísérem, bár a könnyedség egy kicsit elveszik, miután felvette a bakancsát is... ugyanis a tekintetem az ajkaira téved és hirtelen erőteljessé válik a kényszer, hogy megkóstoljam őket. Gyorsan megpróbálom elhessegetni a gondolatot, mert majd érzem őket megint, ha tényleg felhív hétvégén. Türelemre intve magam köszörülöm meg a torkom és mosolygok rá.
– Akkor a számomat tudod, ha úgy érzed és ráérsz – búcsúzom inkább tőle egy egyértelmű célzással. Kiengedem az ajtón és egy kicsit még kővetem az alakját a tekintetemmel. Csak miután visszalépek a lakásba és bezárom magam mögött az ajtót fog el a vágy, hogy letépjem a bőröm az arcomról, mert nagyobb szarban vagyok, mint valaha. A legijesztőbb pedig az, hogy már most alig várom, hogy jelentkezzen.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight

Tudtam, hogy tetszett neki az éjszaka - elég látványos volt -, de ezúttal a felajánlással szóban is megkapom ezt a jelzést. Nem ugrok rögtön a dologra, hogy "jó, akkor holnap este jövök", mert a nyomulás az utolsó, amit csinálni szoktam, bár nála azért megkérdőjelezem ezt a gondolkodásmódot. Nem azért, mert szívesen csinálnám ezt minden este, hanem azért, mert tudom, hogy nem venné tolakodásnak. Elgondolkodom, hogy ráér-e várni ezzel a döntéssel, holnap keressem fel, hogy van e kedve edzeni, vagy inkább most, hogy biztosan ne legyen programja, de... közben rájövök, hogy az nem is holnap, hanem ma, szombat. Holnap estére nem szervezhetek semmit, mert vissza kell mennem a barakkba. De most meg már pár óra van estig, szóval kb csak zuhanyozni, enni mennék haza, aztán újra tali? Nem inkább azzal tűnnék nyomulósnak..? És ha holnap délben írok rá? Iiigen... lehet ez lesz a megoldás. Holnap dél.
Azért közben oldódik a hangulat és a feszültség, megnevettet kétszer is, rákérdezek a hegekre, de ő egyelőre reggelit kínál. Elfogadom a dolgot, úgy hogy megyek fürdeni, cigizni, öltözni, aztán segíteni neki, de távozta előtt még azért elmondom, hogy dupla presszót kis tejjel szoktam inni. Amikor visszaér, igyekszem neki segíteni, de közben persze elszólom magam, és hiába javítom ki a dolgot, meg próbálom elmismásolni, ő azért csak somolyog az orra alatt és megjegyzést tesz ... végül is a saját illatára, mire megcsóválva a fejemet nevetek halkan. Jobb, ha nem vonom tovább ezt a témát, ezért inkább a hegeire terelem azt, ő pedig neki is áll mesélni, miután leültünk és felbontotta a zacskókat.
- Köszi. Lökjed nyugodtan, ha nem kényelmetlen megosztani, szívesen meghallgatlak. - veszem el tőle a kávém is, és biztatóan mosolygok, mert hiába a tegnap éjjel, nem gondolom mindenről azt, hogy nyomulás. Aztán már figyelek, mint Rozi a moziban. Tudtam a hegekből, hogy nehéz sorsa volt, de holy shit a gyerekkora ... ami inkább kb nem is volt, hiszen miután egyedül lesz az ember, kénytelen hamar felnőni. Igazából bele gondolni bele tudok, meg tudom érteni, felfogni mindazt, amit mond, de úgy igazán átérezni sosem fogom tudni, mert vele ellentétben nekem nagyon jó gyerekkorom volt. Fel sem hozom inkább, csak együttérzően, már-már bocsánatkérően mosolygok rá nagyon halványan, mert láthatóan még mindig érzi a gyerekkora traumájának fájdalmát - ha egyáltalán ki lehet azt nőni, túl lehet rajta lépni. A többi dolog már csak hab a tortán, de azért azok sem vidám mesék.
- Sajnálom. - mondom halkan, együttérzéssel vegyes bocsánatkéréssel, amiért felhoztam ezt a dolgot. Valamiért azt hittem, hogy kevésbé lesz szomorú a dolog. Hogy inkább a munkájához kapcsolódik majd, nem pedig a gyerekkorához, de hát hinni a templomban kell, tartja a mondás. Nem is nagyon tudok mit mondani, mert pár másodperc múlva a zsebemben csippan a telefon. Kiveszem és már fel is sóhajtok egy apró mosollyal, ahogy Leon üzenetét olvasom:
"NA?? Mizu? Milyen volt az este? Nem írtál reggel. Élsz még, vagy a túlvilágra lovagolt?   " Idióta...
- A kerítőnk meglehetősen tapadós. - jegyzem meg válasz írás közben, hogy ne érezze rosszul magát, amiért neki állok telefonozni.
"Majd nemsokára írok. Még itt vagyok." Ééééés talán hiba volt ezt írnom, mert a következő 5 percben Leon mást sem csinál, csak spammeli a telefonom különféle emojikkal és kérdésekkel. A végén inkább le is némítom a telefont.
- Na ezért kár volt bekapcsolni. - jegyzem meg somolyogva, mielőtt kiinnám a pohárból a kávém utolsó kortyát.
- Mi a programod egyébként? A hétvégén .... ráérsz, ha esetleg... én is? - puhatolózom óvatosan egy kicsit, felpillantva egy pajkos kis mosollyal rá.

Egy részem azt kívánja, bárcsak ne lenne ez az egész több, mint életem eddigi alighanem legfantasztikusabb éjszakája. Bár más körülmények között találkoztunk volna és gabalyodtunk volna össze Axellel, és akkor most egyikünk már biztosan lelépett volna, és mindkettőnk élete folyna tovább a saját medrében. Pedig még csak nem is a némi kínos zavarral járó közös ébredés piszkál, hanem két másik dolog: az, hogy kötelességem lenne ebből rendszert csinálni, és az, hogy amúgy sem lenne ellenemre, hogy rendszert csináljak ebből. Meg persze az, hogy ez a kettő mennyire üti egymást. Az kifejezetten idegesítő.
A zavaron egyébként hamar túl is lépünk, és ebben nem kis szerepe van annak is, hogy az én balfaszkodásom után Axel némi humorral kezdi oldani a hangulatot, ami határozottan jó taktikának bizonyul. Ahogy a hasára téve a kezét bevallja, hogy nagyon is izomláza van, a poharam pereme mögé rejtem a somolygásom.
– Akkor majd egyeztetünk időpontot, ha még egy ilyen kiadós edzésre vágysz – kacsintok rá ezúttal én, de mindez csak egy könnyed félmondat, jelezve, hogy nekem sincs okom panaszra, szóval szívesen ismétlek, ha ismét úgy jönne ki a lépés. Nem kapom elő a naptárat, hogy egyeztessük is azt az időpontot, sőt, egy kicsit magam is viccelődni kezdek vele meg a potenciális Leonnak küldött tapadós csaj, azonnali mentést kérek! üzenetekkel. Sikerül is megnevettetnem, aztán én is csak vidám mosollyal bólogatok, hogy vizet azért mer majd tölteni magának.
Gyorsan és hideg vízben fürdök meg – nem mintha ettől tisztább lenne a fejem –, aztán éppen akkor lépek ki a fürdőből, amikor Axel bejön a teraszról. Érzem a cigiszagot, de nem zavar, az sokkal inkább megüti a gondolataimat, hogy egy szál alsóban ment ki, mert belém a szar is belém fagyott volna. Végül mégsem erre teszek megjegyzést, hanem a tusfürdővel kapcsolatban igyekszem megnyugtatni, amivel ismét kicsalok belőle egy vidám nevetést. Magam is elvigyorodom, miközben leteszek neki egy tiszta, összehajtott törölközőt az ágyra, aztán nem zavartatva magam kezdek öltözködni. Igazából kifejezetten imponál, hogy magamon érzem a tekintetét. A kérdése nem lep meg, mert előbb-utóbb várható volt, hogy rá fog erre (is) kérdezni, viszont a dolog igényel némi körítést is majd, ezért én meg egy javaslattal állok elő. Szerencsére nincs ellenvetése – és talán emögé sem gondol túl sok mindent –, szóval viszonzom azt a kis mosolyt és én is bólintok. Már indulnék is, de még hirtelen visszafordulok, ahogy eszembe jut valami.
– Hogyan iszod a kávét? – kérdezek rá. Ha megosztja velem, értőn bólintok, aztán ő zuhanyozni megy, én pedig – vastag, hosszú – kabátot és cipőt húzok, aztán sietek is a célomhoz. Nem aggódom amiatt, hogy Axel egyedül marad a lakásban, hiszen semmiféle kompromittáló dolgot nem találhat, azt pedig nem fogom letagadni előtte, hogy ez csak egy rövidebb időszakra kibérelt apartman. A kávézóban van egy rövid sor, így nem vagyok olyan gyors, mint szeretnék, de azért várnom sem kell túl sokat. Két sajtos-sonkás szendviccsel, két croissant-nal és két kávéval gazdagabban indulok vissza a lakásba, az ajtókat könyökkel bűvészkedve nyitva ki, de ahogy az apartmanba lépek, már érkezik is a segítségem.
– Köszi – mosolygok rá, felé nyújtva a két papírpoharat tartalmazó kis tálcát, és kizárom a tudatomból, mennyire kellemes volt arra "haza"érkezni, hogy Axel épp a pólóját húzva jön felém. Kellemes látvány, úgy értem. A szavai épp ezen gondolatmenet közben jutnak el hozzám és nehéz nem egy kis meglepetéssel pillantanom rá, de aztán már korrigálja is magát. Ezúttal ő van zavarban és ő bénázik, szóval kuncogni kezdek, viszont tudom: ideje viszonoznom a korábbi felém dobott mentőövet.
– Neked is jó illatod van – kacsintok rá vidám és könnyed mosollyal, egyszerre érzékeltetve vele, hogy nincs gáz, és viccet is csinálva a helyzetből, hiszen egyrészt a saját tusfürdőmet dicsérem, másrészt ugye ugyanolyan illatunk van.
– Nem felejtettem el – szelídül egy kicsit a mosolyom. Csak annyit csinálok még, hogy előveszek két tányért és két szalvétát, aztán a papírzacskókat középre teszem és hosszában eltépem őket, hogy mindenki abból vehessen, amiből szeretne. A poharak közül odaadom neki az övét is, hacsak nem ugyanúgy isszuk a kávét, mert akkor teljesen mindegy, ki melyiket kapja. Ezután már leülök, és vele szemben helyezkedek el, továbbra is tiszteletben tartva a láthatatlan határainkat.
– Oké, szóval... Út közben gondolkoztam egy kicsit, és továbbra is szívesen megosztom veled, amit ígértem, de szeretnélek előre figyelmeztetni, hogy van ami elég... személyes. Nem kényelmetlen számomra, csak biztosra akarok menni, hogy számodra sem lesz az – nézek figyelmesen a kék szemekbe, magam elé húzva a kávémat és a tányéromra véve egy szendvicset. – Nem az előző éjszaka miatt osztom meg veled ezeket szívesen, hanem mert kedvellek, mint embert. Barátot – igazítom ki magam még jobban, mert ez még mindig félreérthető volt egy kicsit. Ah, istenem, ennek nem kellene ennyire bonyolultnak lennie, pedig az, mert tényleg szívesen lennék a barátja, de közben ugyanilyen szívesen gyűrném vele össze a lepedőt minden éjjel. Na mindegy... Mindenesetre ha átment neki az üzenet, miszerint nem azért megyek bele személyesebb témákba, mert nyomulni akarok rá, hanem mert szívesen beszélgetek vele, akkor egy kicsit megnyugszom.
– A legtöbb heg elég régről származik – vágok bele egy mély levegővel. – A nyolcadik születésnapomon rakétatámadás érte a várost, ahol éltünk. Akkoriban még sehol nem volt az iron dome, szóval nem volt olyan nehéz – vonok vállat egy szomorkás mosollyal. – Lényegében a házunk előtt csapódott be, szóval sokkal rosszabbul is járthattam volna, ha ne lett volna a bátyám. A szüleink odakint voltak az utcán, nekik esélyük sem volt, és nekünk sem lett volna, de... a bátyám a saját testével védelmezett engem. Fogalmam sincs, miféle ösztön az, ami ilyen hirtelen cselekvésre bírja az embert, de mire én felfogtam, mi történik, ő már próbált eltakarni a robbanás erejétől és minden következményétől még akkor is, ha ez a saját életébe került. – A szendvicset csak millimétereken tologatom ide-oda a tányéron és azt bámulom, miközben beszélek, és még csak meg sem kell játszanom magam, ugyanis megint szabályokat szegek: Aviva aktájában nyoma sincs ilyesminek. Nem az ő előéletét osztom meg most Axellel, hanem a sajátomat. – Minden sérüléstől persze nem tudott megóvni, hiszen lényegében a házon belül is szétrobbant minden, aztán félig ránk is dőlt az egész épület. Ezért van annyi kisebb-nagyobb vágás jóformán mindenhol a testemen. Repeszek, üvegek, törmelékek... Az orvosok szerint minden begyógyulhatott volna akár nyom nélkül is, ha jobban vigyázok a sebeimre, de valahogy nem tudtam osztani az ő nézeteiket. Szerintük egyszerűen csak örülnöm kellett volna, hogy egyáltalán élek, csak ez kevés vigasz, amikor lényegében egyedül maradtál a világon – mondom egy halk, örömtelen, inkább szomorkás kis nevetéssel. Hagyom, hogy ez egy kicsit ülepedjen mindkettőnkben, mielőtt megköszörülném a torkomat és innék egy kortyot a kávémból.
– Azt ha jól emlékszem, meséltem, hogy ugye engem is besoroztak annak idején 18 évesen – pillantok ismét fel rá. – Egyszer ott is sikerült komolyabb fegyveres konfliktusba bonyolódnom, amikor határőrzésre osztottak be és egy palesztin fickó tüzet nyitott ránk. Onnan van egy golyó ütötte hegem itt – emelkedek fel egy kicsit, hogy rá tudjak mutatni a jobb oldalamra, a derekam magasságában visszaemlékezve a lövésre, ami szintén sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha kicsit más szögben érkezik és nem csak a húst tépi fel, hanem mondjuk elmegy a vesémig.
– Szíriában is igyekeztek megdolgozni, de nem az volt a legrosszabb – folytatom aztán egy halvány mosollyal. – A tűzszünet meghiúsulásának híre miatt a főnököm tavaly Jemenbe küldött, csak épp azt felejtette el közölni, hogy ez csak ürügy volt. Fülest kapott egy a jemeni elnök ellen készülő merényletről, és azt akarta, hogy a közelben legyek, amikor bekövetkezik. Talán ha ezt előre elmondja, nem lettem volna annyira közel, hogy majdnem a fogamat is ott hagyjam – rándul meg keserűen a szám sarka. – A fegyveres puccskísérlet szó szerint az orrunk előtt indult be. Két közvetlen kollégám meghalt, és ha észrevetted azokat a golyónyomokat itt és itt – mutatok előbb bal oldalon a bordáim aljára, aztán a kulcscsontom magasságába –, akkor talán elhiszed, hogy nem sokon múlt. Az orvosok szerint ha a golyók nem kap gellert a bordámon és a kulcscsontomon, az egyik a tüdőmet, a másik meg az egyik artériát trafálja el, és akkor én is ott maradok. Több mint fél évre estem ki a munkából, és... azóta egy kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy biztos jó ötlet-e tovább csinálni – fejezem be végül, előrevetítve azt is, amikor majd arról mesélek neki, pontosan mi hozott még ide a vakáción – és rajta – kívül, de azt hiszem, mára talán elég lesz neki ennyi is. Talán még sok is. Pedig még csak nem is hazudtam egyszer sem; a Jemenben történteket persze interpretálnom kellett a haditudósító-szerepre, de ezen kívül őszinte voltam bele. Már megint. Tényleg kész szerencse, hogy nem hallgatózik senki, mert különben ebben a szent pillanatban szednének le végleg erről a melóról.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight

Nem mondom, hogy nem fura úgy felébredni, hogy alig vagyok magamnál az egyszerre fáradt és valahol még is kipihent érzéstől, de a tegnap este fényében ez még is érthető. Egész sokáig bírtuk Vivával - gondolok itt a türelemre -, de két órás szórakozás és huzavona után csak el jutottunk addig a csókig. Ma már arra gondolok, hogy Leon biztos megértette volna, ha inkább nem megyek el bulizni, hanem csak írok neki egy sms-t, hogy Aviva a városban van és vele találkozom, de ennyire nem vagyok önző, nem akartam kisajátítani, meg ennél azért több fokkal jobb a közös hátterünk. Ettől függetlenül - vagy épp pont emiatt - kicsit zavarban is vagyunk, mikor rájövünk, hogy milyen édesdeden aludtunk együtt ... mintha nem csináltuk volna ezt már vagy százszor, másokkal. A saját zavaromon akkor esek túl, amikor ő hadarva halandzsázni kezd, a végén pedig inkább fel is kel, hogy a távolsággal is nyerjen magának nyugtot, meg gondolom már kereste volna az ásót, de azért gyorsan megnyugtatom, hogy minden rendben van, és vizet azért kérnék. Amikor a konyhába megy, nem fogom vissza az ösztöneimet és alaposan megszemlélem hátulról még akkor is, ha éjszaka jó közelről megszemlélhettem már. Kimászok én is az ágyból, felhúzok egy alsót és mire megfordulok, már jön vissza egy-egy pohár vízzel. Igyekszem oldani a feszültséget némi kacsintással és viccelődéssel, amiben szerencsére partner. Az izomlázat emlegetve a hasamra teszem a kezem.
- Egek, de igen. Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen felhőtlenül fárasztó estém. - mondom ezt szinte hálásan mosolyogva rá, pedig azért tudom, hogy ahogy én is, ő is kivette a maga élvezetét az egészből. Amikor az S.O.S. sms-el kezd el viccelődni, magam is elvigyorodok és aztán halkan nevetek is, de bólogatok.
- Oké, nem riadok meg, de azért iszok egy kis vizet. - somolygok, aztán figyelem - megint -, ahogy ő elvonul fürdeni. Mély levegőt veszek, amikor bezáródik mögötte az ajtó halk sóhajjal engedem ki a tarkómat dörzsölve, mert ismét van lehetőségem végig mérni a meglepetésemet és őt. Amíg ő fürdik, én teszem amit mondtam és iszok még egy pohár vizet. Közben nézelődök, megnézem a tájat az ablakból, meg a lakást, ami kicsit RnB-s, szóval valószínűleg nem rokoné. Visszamegyek a hálóba, rendbe teszem a ruháimat pótcselekvésként, elszívok egy cigit az erkélyen, aztán mire bemegyek, Viva már jön is be. A szavaira hangosan elnevetem magam, aztán vigyorogva figyelem.
- Jól van, majd tesztelem. - figyelem őt, de ismét érzem a kísértést, főleg ahogy ledobja a törülközőt és neki áll öltözködni olyan nadrágba, amely továbbra is kiemeli az alakját, bár a póló azért bősége azért takar ebből. Most már egyébként, hogy kicsit könnyebb a hangulat, ismét visszajutok gondolatban a hegekig - nem volt nehéz, amikor épp most néztem meg az emlékeztetőt -, és most már kevésbé érzem pofátlannak a rákérdezést.
- A hegek... A szíriaiak cincáltak így meg? - kérdezem azért óvatosan, a törülközőmet a kezembe fogva. A válaszát hallgatva még csendben állok egy kicsit és valahol értem is, hogy nem közösen akar lesétálni az utcára reggeliért és közben mesélni, hogy aztán majd utamra mehessek, mert gondolom sok olyan részlet van - amit ha megoszt egyáltalán - nem való minden fülnek. Szóval bólogatok párat aprón és teszek hozzá egy kicsi mosolyt is.
- Oké. - nyugtázom a dolgot, aztán megyek is a fürdőbe. Meglepő módon nincs szauna érzetem, pedig általában a nők után pára és meleg szokott fogadni. Emiatt legalább nem érzem eltelve a tüdőm, könnyű sóhajjal sétálok a zuhany alá. A tusfürdő tényleg elég semleges, ami egyébként szintén érdekes tény Aviváról. Visszafogott nőnek ismertem meg és úgy tűnik, ez a színfalak mögött is így van. A tusolás után megigazítom a szét aludt hajamat, aztán kimegyek. Viva még nem ért vissza, de én nem is tusoltam kb 5 percnél többet, szóval nem is vártam volna, hogy ennyi idő alatt leérjen, megvegye a reggelit, aztán visszaérjen. Ismét kimegyek a teraszra egy bagóra, akkor megyek vissza, amikor már igen kicsi hideg van. Kirázom magamból a libabőrt, de legalább felfrissülten húzom magamra a nadrágot. Épp a pólót veszem a kezembe, amikor meghallom az ajtót. Kifelé sietve húzom magamra, míg Viva elé megyek.
- Segítsek? - kérdezem, de azért oda lépve már el is veszem tőle a kávés papírtálcát, hogy be tudja zárni az ajtót.
- Hmm, jó illatod van. - mosolygok rá, aztán pislogok egyet.
- Mármint jó illata van. A kávénak! - magyarázkodok hirtelen a nyelvbotlás okán. Nem mintha nem lenne igaz az állítás, bár ezen a ponton már azt sem tudnám megállapítani, hogy őt, vagy magamat érzem, mert mindketten ugyan azzal tusoltunk. Sóhajtok egyet és megköszörülöm a torkom.
- Erhm... szóval hegek! - terelem inkább az ígért témára vissza a szót, mielőtt még azt gondolja, udvarolni akarok neki, közben az étkező asztalra teszem a poharakat.

Nem is lehettem volna ostobább, amikor azzal áltattam magam, hogy majd ezután az éjszaka után könnyebb lesz. Azt hittem, majd megkapom őt és ezzel pontot tettünk annak az ügynek a végére, hogy úgy vonz engem, mint egy mágnes, de nemhogy nem könnyebbültem meg, de egyenesen úgy vagyok vele, hogy ennyi nem volt elég. Mondjuk elég csak ránézni és belegondolni, hogy egy ilyen észbontó éjszaka után ki gondolná ezt másképp... Talán abban még bízhatok, hogy neki elég volt. Nem szeretném, de nagyon sok mindent megkönnyítene.
A reggel – ami sejtéseim szerint nem annyira reggel, mint inkább délelőtt vagy dél környéke – ebből a szempontból mondhatni jól indul, mert amellett, hogy elég kómásan ébredünk, egyértelmű, hogy mindketten zavarban vagyunk egy kicsit. Ez jó. Nem örülök neki, de jó, ha ő sem tervezett volna maradni. Persze lehet, hogy mégsem, mert az lenne a dolgom, hogy magamba bolondítsam vagy mi, de őszintén? Előbb nyomom le a saját torkomon a Beretta csövét, mint hogy tudatosan játszani kezdjek vele. Nem. A szükséges hazugságoknál megmaradok, hiszen le nem buktathatom magam, de ennyi. Úgyis tudja, hogy legfeljebb három hónapom van itt, talán magától is felajánlja majd, hogy menjek el vele arra a rohadt bálra, hogy lássak valami exkluzívat is az Államokból. Ha meg felsülök, akkor majd találok más módot arra, hogy sikerrel járjak, de nem... ezt nem tudom megtenni. Vele nem. Elég csak ránéznem a kócos hajára, a mosolyára, belegondolni, mit csináltunk egész éjjel, hogy a józan eszem is belássa a saját határaimat.
Talán emiatt az egész szarság miatt is kezdek el össze-vissza halandzsázni, de a válasza alapján nem haragszik a bénázásért. Még mosolyog is, szóval én is egy kis mosollyal biccentek, magamban nyugtázva azt is, hogy utánam akar zuhanyozni, szóval tartjuk a távolságot. Felkelek az ágyból és a konyhába indulok, igazából csak félúton realizálva, hogy még mindig a fehérneműszettben vagyok, bár az majdnem teljesen feleslegesen van már rajtam, mert mindenhol el- és félre lett túrva. Azért diszkréten megigazítom magamon legalább ezeket a konyha takarásában, mert átöltözni nem lenne sok értelme ha úgyis mindjárt megyek fürdeni. Megtöltök két nagy poharat vízzel, aztán visszasétálok a hálóba... és próbálok nem nagyon elbambulni, de azért megnézem őt magamnak napfényben is, ha már itt van. Nem mintha egyetlen porcikájában is csalódnom kellene nappali világosságban... egy kicsit sem. Viszonzom a mosolyát, miközben átnyújtom a poharat, a megjegyzésére és a kacsintására viszont kénytelen vagyok az ajkamba harapni.
– Az már biztos – somolygok az orrom alatt, és játékosan "köszöntésre" emelem a magam poharát. – Nincs izomlázad? – szélesedik ki a mosolyom vigyorrá, a pillantásom pedig játékossá változik, így tudhatja, hogy szándékosan szívom a vérét. Azért én is felhajtom a magam vizét, aztán mosolyogva bólintok... mielőtt megint elvigyorodnék attól, ami eszembe jut.
– Nem akarom azt mondani, hogy érezd otthon magad, mert még a végén SOS sms-t küldesz Leonnak, de nyugodtan tölts majd még magadnak, ha szeretnél – piszkálom megint meg egy kicsit. Így, vidámsággal és viccelődéssel sokkal könnyebb elmismásolni ezt a kis zavart feszültséget a "közös reggel" miatt. Én egyelőre csak leteszem a poharam az éjjeliszekrényre, aztán be is veszem magam a fürdőbe; nem hívom magammal, mert tiszteletben tartom a határokat. Gyorsan lezuhanyozok, mert bár a rengeteg izzadás miatt a hajamat is meg kell mosnom, a fürdés 90%-át kijózanító, jeges víz alatt töltöm, hátha attól majd észhez térek. Persze ha azt nézem, hogy mikor törölközőbe csavarva kijövök a fürdőből, még mindig egy Axel van az apartmanban, a közvetlenségével, a humorával, az őrjítő testével, a csillogó kék szemeivel és a csibész mosolyával... száz jeges zuhany sem tudná elérni, hogy függetlenítsem magam tőle és csak a munkára koncentráljak.
– Nincs férfi tusfürdőm, de ígérem, elég natúr illata van az enyémnek, hogy ne legyen tőle identitás zavarod – mosolygok rá. Akkor sem zavartatom magam igazából, ha nem megy rögtön fürdeni: előtte sem vagyok zavarban, míg ledobom magamról a törölközőt, hogy felhúzzak egy bugyit, egy hosszabb pólót és egy cicanadrágot. Egyrészt látott már mindent, másrészt azt hiszem, sikerült leráznom magamról a hirtelen reggeli zavart. Épp ezért akár végignézi az öltözésemet, akár nem, és akár a maga fürdése előtt találja meg a módját és a pillanatot a kérdése(i) feltevéséhez, akár utána, azzal sem hoz zavarba vagy kellemetlen helyzetbe. Várható volt, hogy rákérdez majd. Egy kis mosollyal fordulok felé, hogy ő is lássa rajtam: nem vettem rossz néven.
– Egy része onnan való, igen. A többinek több története is van, és szívesen elmesélem, ha szeretnéd őket hallani, de az hosszú lesz... és nem mind üres gyomornak való. Mit szólnál, ha gyorsan leugranék abba a kávézóba, míg te fürdesz, és utána mesélném el? Persze csak ha nincs más dolgod. Meg ha nem küldesz emiatt is SOS jelzést – teszem hozzá játékos somolygással.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight

Most kifejezetten örülök, hogy viszonylag visszafogottan ittam, mert így emlékezni fogok erre az estére. Arra, hogy végre beteljesült egy régi vágy és hogy ez a beteljesülés ráadásul nem is olyan volt, mint a többi. Kifejezetten örülök annak, hogy Viva három hónapig itt marad, mert ebből őszintén szólva kevés egy alkalom. Éééés ha most erre gondolok, érezhetném ebből a figyelmeztetést is, hogy mikor lenne egyáltalán elég, és hogy ez olyan lehet, mint az ópium, függő lehetek. A kábítószer hatása így is meg van, mert rohadtul oda meg vissza vagyok most ezért az éjszakáért és ahogy hallom - és érzem - Viva is. Órákon át nyúzzuk egymást, főleg én őt, míg a végén szó szerint ki nem dőlünk.

"Másnap reggel", ami igazából aznap késő délelőtt, felülök az ágyon, mert észre sem veszem, hogy a vállamon aludt. Kell pár másodperc, míg bebootol az agyam, addigra pedig már ő is ébren van és halványan, zavart mosollyal köszön.
- Szia. - köszönök vissza némileg én is egy hasonló zavarral, mert ha valamibe nem gondoltam bele, az a "másnap reggel". Általában ébredéskor felkelek, felöltözöm, aztán le is lépek, mielőtt a partnerem felébredne, de ezúttal ez nem hogy nem játszható be, valahogy nem is érezném fairnek. Vagy szimplán csak nem akarom, de tekintve, hogy "egy" éjszakás kalandról volt szó, ciki lenne, ha csak úgy itt maradnék. Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, ő már fel is ajánlja a fürdőt. Magával. Aztán felül és elkezd hadarni nem létező reggeliről, amiből hozna, ha nem mennék haza, így aztán hazafelé is beugorhatok. Vagy nem. Egy kicsit már én is összezavarodok, de az ő zavara annyira szórakoztató, hogy belülről megharapom az ajkamat, hogy ne mosolyodjak el túl szélesen. Örülök, hogy nem csak én vagyok összezavart ettől a szituációtól.
- Egy kis víz jól esne, meg a zuhanyzás is, de azt ráérek utánad is. - mondom mosolyogva, miközben nem felejtem el világosban is megnézni az alakját és természetesen a fenekét. Meg kell állapítanom, hogy nála minden nagyon rendben van, de aztán a tekintetem a hegeire terelődnek és nekem eszembe jut, hogy máshol is láttam rajta, nem keveset. Némelyik golyónyomnak tűnik, de láttam talán vágás nyomát is, vagy szúrásét, én pedig egy kicsit sajnálni kezdem őt, mert fogalmam sincs, min mehetett keresztül, ha ilyen nyomokat visel magán. Ami egyébként azért is fura, mert az ember azt hinné valakiről, aki ilyen hegeket hord, hogy nem ennyire közvetlen és jó társaság, hanem csendes, visszahúzódó és félénk.
Elbambultam... már rég a konyhában van. Halkan sóhajtva kelek fel az ágyról és csak azért húzom fel az alsómat, hogy ne egy szál pöcsben várjak rá, meg ne is úgy feküdjek az ágyában, mint egy kiskirály. Mire oldalra fordulok, ő már jön is a pohár vízzel, én pedig rámosolygok.
- Köszönöm. Te is igyál, jó sokat izzadtunk éjjel. - mondom és feszültség oldásképpen rákacsintok egyet, miközben az ajkamhoz emelem a poharat és jó nagyokat kortyolva ki is iszom azt.
- Ez nagyon jól esett... - sóhajtok fel szinte megkönnyebbülten, és aztán gondolkodni kezdek. Hogy kérdezzek rá a hegekre anélkül, hogy bunkó parasztnak tűnnék..?

Rá kell jönnöm, hogy fogalmam sincs, mibe keveredtem. Az este elején még azt hittem, "csak" meglepetés jön majd meglepetés hátán – és mindegyik nagyon pozitív lesz –, azonban ezek a meglepetések végül odáig fajulnak, hogy életem legeszméletlenebb éjszakáját töltöm el Axel alatt. És felett. És előtt. És mindenhogy... Egyébként sem volt egyszerű a helyzet, de amikor közlöm vele, hogyőt akarom, teljes egészében, visszafogottság nélkül, mintha Pandora szelencéjét nyitnám ki – a tartalma pedig izgatóbb és észbontóbb, mint amiről valaha álmodni mertem volna, pedig sokat álmodoztam ezekről a pillanatokról. Pillanatokról? Órákról. Az, hogy rájöttem, milyen érzés igazán akarni valakit, igazán élvezni mindent, még a másik élvezetét is, csak a kezdet, ugyanis ezeket követően túlzás nélkül órákon át egymásba gabalyodva maradunk. Orgazmusból orgazmusba hajszol, míg a végén már én sem hiszem el, hogy képes vagyok ennyiszer elélvezni; nem csak a csípője heves mozgása és a vad tempó őrjít meg, hanem minden más apró inger is: ahogy forró teste az enyémhez simul akár szemből, akár hátulról, ahogy az élvezettől a fülembe morog, a határozott fogása az államon, a csípőmön, a combjaimon, a fenekemen, a heves és mély, észbontó csókok, amiket zihálva váltunk. Berekedek a nyögésektől, a szomszédokkal alaposan megismertetem a nevét, a bőrét pedig szerintem minden általam elérhető négyzetcentiméteren vörösre, néhol talán sebesre is pingálom. Még szerencse, hogy viszonylag az elején adja át nekem az irányítást, mert így pont olyan hévvel tudom meglovagolni, ahogy szeretném és ahogy érdemli; később erre már nem nagyon lenne erőm, mert eléri, hogy a testem már akkor is reszkessen, amikor épp nincs orgazmusom, és mire ő is elélvez, engem már csak az tart a felszínen, hogy ennek mindenképpen szemtanúja akarok lenni. Hallani akarom az élvezete hangját, érezni, ahogy a bőrömbe mar, ahogy a csípője mozgása mélyen a testembe merülve megáll, aztán lassú, mély mozdulatokkal kíséri végig a maga euforikus lüktetését. A most épp a hajába gabalyodott ujjaim még magamhoz húzzák egy félkómás csókra, aztán hagyom kidőlni mellettem, miközben én nagy levegőket véve leengedem a lábaimat. Kisimítom a hajam az arcomból, de már ez a mozdulat is túlságosan megterhelőnek érződik, szóval igazából félúton abba is marad.
– Mmm-hmmmm... – szuszogom már lehunyt szemekkel, aztán bizonyítandó, mennyire készen állnék a folytatásra, a következő pillanatban jóformán álomba ájulok. Mély, nagyon mély, kisimult álomba.

Elégedetlenül mormogok, amikor a nagyon kényelmes, nagyon jó meleg párnámat kihúzzák alólam, és én kénytelen vagyok az oldalamról a hátamra gördülni. Álmosan hümmögve nyújtóztatom ki az egyébként kicsit furcsán fájó lábaimat... aztán ahogy megérzem a mozgást magam mellett, pánikszerűen pattannak fel a szemeim. Már majdnem zsigerből nyúlnék a lámpáért az éjjeliszekrényen, vagy bármiért, amiből fegyvert tudok kovácsolni, de még előbb megtanulnak fókuszálni a szemeim. Egyenesen Axel fáradt, kócos fejére. A nagyjából végtelen – és végtelenül őrjítő – éjszakánk emléke egy szempillantást alatt lepörög a fejemben, aminél kevés jobb ébresztőt tudnék elképzelni.
– Szia – mosolyodom el halványan, talán kicsit zavartan is, mert egyrészt én sem szoktam soha senkivel együtt aludni, másrészt fogalmam sincs, ő mennyire tudatosan maradt itt ahelyett, hogy kiszökött volna az ajtón, miután elaludtam. Úgy értem... igen, megbeszéltük, hogy majd mindenképpen találkozunk még, szóval az én életemből nehéz lett volna eltűnnie, mint a kámfor, de nem tudom, ez amolyan határszegésnek számít-e. Azt nem kérdőjelezem meg, hogy élvezte-e az éjszakát, mert szerencsére mindenre emlékszem, csak... na. Ez mindkettőnknek szokatlan. Egy kicsit. Vagy nagyon. Nekem nagyon, még akkor is, ha egyébként valahogy egyáltalán nem zavar a jelenléte. Megköszörülöm a torkomat.
– Szeretnél zuhanyozni...? – teszem fel talán a legevidensebb és leggyakorlatiasabb kérdést. – Rám biztosan rám férne egy – teszem hozzá egy kis mosollyal, bár ezt legszívesebben vissza is szívnám, mert ez most olyan, mintha közös zuhanyra invitálnám. Mondjuk nem bánnám azt sem, de nem ezt akartam kérdezni. Jesszusom, mekkora katyvasz van a fejemben... Inkább felülök és zavartan megdörzsölöm az arcom.
– Kérsz vizet? Nem vásároltam még be igazán, szóval sajnos egy kávét sem tudok felajánlani. Mondjuk van egy kávézó itt a sarkon, onnan tudok hozni, ha te is kérsz... vagy csak ajánlom a helyet, ha be akarnál ugrani. Úgy értem, hazafelé. Mert lehet, hogy már inkább le is akarsz lépni, szóval... Na jó, most inkább befogom – zárom le a teljesen összefüggéstelen darálást, hogy nagyjából totálisan megsemmisülten elforduljak tőle és kikeljek az ágyból. Mégis mi a fasz volt ez? Még jó, hogy már első este megsemmisítettem minden transzmittert, amit Doron megpróbált becsempészni a cuccaim közé meg a lakásba – tudja, hogy utálom, és azt is, hogy a ha nem bízol bennem, akkor ne bízd rám a kurva melót mentalitást képviselem, de azért szokott próbálkozni –, mert ha ezt hallották volna... Ha az éjszakát hallották volna... Merthogy elvileg dolgozom, bassza meg, de a küldetéstudatnak a csírája sem üt meg jelenleg, sőt, pokolba kívánom az egészet, mert már eleve el volt baszva ez az egész helyzet, de most már biztos vagyok benne, hogy ez csak egyre rosszabb lesz.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Áldom a főnökeimet, amiért arra a küldetésre engem osztottak be. Jó, nyilván benne van az is, hogy hajszoltam az ilyen küldetéseket, hogy minél gyorsabban rangot tudjak majd lépni, de azon kívül is megérte ez a munka. Nem tudom, volt-e már rám olyan figyelemmel nő, mint amilyennel Aviva van. Nem tudom, voltam-e már ennyire izgatott és vágytam-e már ennyire nőt. Most, hogy végre beteljesedik és kiderül, hogy még csak vissza sem kell fognom magam, mert neki ez tökéletes, úgy gondolom, hogy Aviva olyan, mint egy fehér holló. Ki is használom egyébként a lehetőséget és ha már kérte, megkapja a teljes hosszt és vele azt a szenvedélyt, amelyet adni tudok. Látom az arcára kiülő kéjt, a hangjai betöltik a teret és visszhangoznak a fejemben, a látványa beleég a tudatomba és minden csak ösztönöz arra, hogy tovább hajszoljam, egyre jobban. Emiatt sem állok meg, amikor most ő figyelmeztet engem, sőt, erősebben szorítva a csípőjére emelek rajta egy picit, hogy a szöget még élesebbre formáljam. Az oragmusát én is élvezem egyébként - nem csak azért, mert egyébként is szeretnék örömet okozni neki, hanem mert testének ritmustalan szorítása rám is hatással van. Élvezettel mordulok fel és húzom el neki - és magamnak - az élményt, aztán megállok és leengedem őt az ágyra. A hasára fordítom, lábai közé férkőzök, aztán finoman ráfekve simulok hozzá. Egy kezemmel azért annyira támaszkodok, hogy ne nyomjam agyon, illetve hogy a csípőmet tudjam mozgatni, a másikkal miután ismét behelyezem magam, az állára fogok és az arcát az enyémnél tartva kezdek ismét heves tempóba. Hangosan zihálok és élvezettel morgok a fülébe, és úgy érzem, teljesen elveszi az eszemet.
Egész éjszaka birkózunk. Legalább is, ami maradt az éjszakából. Hol oldalt, hol lovagolva, hol félbe hajtva, de újra és újra megkaptam őt, az orgazmusait. Körmei vörös árkokat véstek rám, a rekedt hangja annyit ismételte a nevemet, hogy mást már lassan én se tudnék mondani, aztán végül ő is megkapott engem, legalább is a végén már megadtam magam a vágyaim ezen felének, hogy én is elélvezzek. Kifulladva, fáradtan, zsibbadtan és izomlázasan dőlök végül mellé az ágyba, franc tudja... 5-kor? Szerencsére már szombat van, szóval nem kell öltöznöm és munkába menni, így hangosan szuszogva túrok bele a hajamba.
- Egy kicsit pihenek... - motyogom ezt úgy, mint aki mindjárt folytatást ígér, de aztán ebből a pihenésből az lesz, hogy el is alszom, aztán csak később - sokkal később - kelek fel. Mint aki azt se tudja hol van, kócosan, ziláltan ülök fel és úgy nyitom ki a szemeimet és nézek körbe, erősen hunyorogva a nap fényétől, ami az ablakon árad befelé.

Voltak sejtéseim. Sejtettem például, hogy Axel rám gyakorolt hatása valamiért sokkalta erősebb, mint eddig bárkié; soha, senkit nem akartam még annyira, mint őt abban a kabinban akár csak megcsókolni is, és soha, senki nem érte el azt sem, hogy megfeledkezzek magamról és a helyzetemről. Emiatt nem szabadott volna annak a csóknak sem megtörténnie, és most? Most már olyan mélyre süllyedtem ebben a mocsárban, hogy ha tudnék még gondolkozni, azt is tudnám, ennek hatalmas fejfájás lesz a végre, ugyanis nem tudok gondolkozni. Mintha megnyomott volna egy gombot, amitől minden kiszállt a fejemből rajta kívül, és az egyetlen dolog, ami még mozgat, az ő. Nem elég, hogy olyan magasságokig fokozza bennem a vágyat, amit szerintem még soha nem tapasztaltam, de utána olyan élményben részesít, amiben biztos nem volt még részem, és ezért is határozom el, hogy ez minimum viszonzásért kiált. Szerencsére van egy kis időm összeszedni magam az orgazmusom után, és addig is csókolhatom, érezhetem és vetkőztethetem őt, ezután viszont már tényleg munkához látok... ami újabb nem várt tapasztalatokhoz vezet. Rá kell jönnöm, hogy az ő kényeztetése olyan, mintha saját magamnak is örömet okoznék, ugyanis minden egyes kis hang és a legapróbb élvezetteljes rezdülése is hatással van rám, tovább korbácsolják bennem a vágyat, és ez a vágy már arra is mutat, hogy neki nagyon jó legyen. Ezért sem állok meg, amikor jelez, mert látom rajta, hogy ő nagyon is szeretné, ha ezt befejezném, csak nem magára gondol, hanem rám. Én viszont most rá akarok koncentrálni. Ezt azzal mutatom meg neki, hogy nem állok meg, hanem befejezem, amit elkezdtem, és amikor elélvez, finoman kísérem végig a lüktetéseken, hogy teljesen ki tudja élvezni az érzést, mielőtt elengedném. Az ajkaimat nyalogatva, elégedetten nézik végig ziháló, az ablakon beszűrődő lámpafényben a verejtéktől finoman csillogó testén, ködös szemein, és egy pillanatig sem bánom, hogy befejeztem, amit elkezdtem. Felmászok hozzá és finoman, kényelmesen eresztem magam vissza a testére, nem követelve tőle a minél gyorsabb visszatöltődést, de kiélvezve minden érzést. Csókokat szórok el a testén, miközben libabőrös leszek az érintéseitől, a gumival kapcsolatos kérdését pedig gyorsan meg tudom válaszolni. Nem gondolnám, hogy kell tartanom valamitől, és nem csak érezni akarom, de azt is akarom, hogy ő is érezzen engem.
Erre pedig már nem is kell sokat várnom. Persze előtte még maga alá fordít, aztán tesz róla, hogy még annál is jobban megőrüljek, mint eddig. Már a látványa és az, ahogy ő néz rám teljesen elveszi az eszem, de aztán még fel is szabadítja egyik oldalon a mellem a csipke alól, hogy az ajkaival, a nyelvével, aztán pedig még a fogaival is tovább játsszon. A légzésem hamar felgyorsul, ujjbegyeim, aztán már a körmeim is a bőrébe marnak, de eszemben sincs megállítani, csak halkan nyögdécselve bátorítom. Amikor már úgy érzem, végképp el fog szakadni a cérna is csak a csípőmet dörgölöm vágyakozva az övéhez, megmutatva neki, mennyire kész vagyok és ebben érezve azt is, hogy ő sincs másként ezzel. Szerencsére ezután már el is helyezkedik, én pedig ködös szemekkel nézek fel rá, mert ennél készebb nem is lehetnék erre a pillanatra. Nagyon sokat vártunk rá. Amikor végre a testembe merül, az ingerek ellepik a már egyébként is ködös agyamat; én is érzem, hogy a méretkülönbségeink máshol is kirajzolódnak, azonban nem okoz nekem egy pillanatnyi kellemetlenséget sem, sőt, teljesen megőrülök tőle, még úgy is, hogy lassú és óvatos. Ezt viszont már nem akarom hagyni. Az egy dolog, hogy én is többre vágyom, de nem csak magamért jelzek neki. Tudom, hogy ő is többet akar, mert azoknak a heves csókokban és érintésekben nem ilyesféle finom visszafogottság volt. Köré fonom a lábaimat, hogy aztán a csípőm egy mozdulatával olyan mélyre segítsem magamban, amennyire csak tudom, és amikor ő válaszul ő a nyögésemmel együtt sóhajt mélyen a csókunkba, aztán még a csípőm alá is fog, hogy ott tartson, már biztos vagyok benne, hogy csak vigyázni akart rám. Úgyhogy megmondom neki: nem kell. Vágyakozva nézek az ő szintén ködös szemeibe és megnyalom az ajkaimat.
– Téged akarlak – lehelem rekedt, de határozott hangon, mielőtt azt mondanám, mutassa meg, ő mennyire akar engem. Oh egek, és ő megmutatja... Már amikor megvillannak a szemei érzek megmozdulni valamit mélyen magamban, de aztán ahogy hagyja leomlani azt a falat, amivel eddig kímélni próbált, tényleg mintha átlépnék egy másik dimenzióba. Egy kéjes, vörös köddel borított dimenzióba, ahol csak ő van és én. Ezúttal rajtam a sor, hogy egyszerre imádkozzak, káromkodjak, nyögjek és szólítsam úgy, mintha hozzá imádkoznék, ugyanis az a szenvedélyes vadság, amit ad nekem, az valami észbontó. Nem elég a látvány, ahogy feltérdelve tartja a csípőmet mindkét kezével, szemeivel úgy figyelve a testemet és a testünk találkozásait, mintha magát a menyországot szemlélné, a megfeszülő izmai, a bőrén megcsillanó verejték, a csípője heves mozgása... nem, ez csak rárakódik az érzésekre, amiktől szinte fel tudnék robbanni, a lehető legjobb értelemben. Egyik kezemmel a takarót, markolom, a másikat a fejem fölé nyújtom, hogy én is meg tudjam támasztani magam a heves és erőteljes lökések ellenében, mert minden egyes alkalommal, amikor a teste szinte becsapódik az enyémbe, a farka pedig őrjítő mélységekbe jut, én csillagokat látok. Elnyílt ajkakkal zihálok hevesen és nyögdécselek hangosan, a kabinban megfogalmazódott sejtéseim vele kapcsolatban pedig mégis megcáfolódnak, mert ez nem egyszerűen csak fantasztikus, hanem erre már szavaim sincsenek. A tudat pedig, hogy ő is ennyire akart engem, egészen a fejembe száll. Nem is tudok uralkodni magamon, egyszerűen képtelen vagyok nem megadni magam az ingerek előtt, mert róla sem tudom levenni a szemeimet, és ez összeadódva azokkal az érzésekkel, amit kelt bennem, végzetesnek bizonyulnak.
– Oh fuck... Axel... én nem... – bírom tovább, akarom mondani, de a zihálások és a nyögések közben, meg a félig kikapcsolt agyam miatt olyan nehezen fogalmazom meg már az előző egyszerű szavakat is, hogy esélyem sincs befejezni a mondatot. Az orgazmus így aztán figyelmeztetés nélkül vág át rajtam, a testem megfeszül, aztán pedig hevesen lüktetve reszketni kezd, miközben szinte széttépem a takarót és mást sem tudok ismételgetni csak Axel nevét és némi káromkodást, míg a kéj végighullámzik a testemen.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Örömmel fészkelem be magamat Viva lábai közé és örömmel juttatom el a csúcsra. Szeretek olyan partner lenni, akire emlékeznek és habár ő már elmondta, hogy már a csókunk is felejthetetlen volt, szeretném überelni az érzést. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy vissza is kapom a kedvességet, mert a nők legtöbbje csak kapni szeret, adni kevéssé, de ez egy kellemes csalódás. Ahogy az is, hogy amikor jelzem neki, hogy meg kell állnia, különben elélvezek, ő ezt csak bátorításnak veszi és még intenzívebben kezd játszani a farkammal. Éppen ezért, amikor jóllakottan megszemlél és mosolyog, még meg is köszönöm neki az élményt, amit szerintem már évek óta csak az álmaimban kaptam meg. Amikor hozzám simulva csókolgatni kezd, lehunyom a szemem és cirógatni kezdem a bőrét, aztán rákérdezek a koton-dologra, de ahogy sejtettem, ő nem ragaszkodik hozzá. Csak bólintok egyet, aztán magam alá fordítom, hogy ismét játsszak vele, hogy újra hallhassam az őrjítő nyögéseit és érezhessem ahogy megőrül értem. Nem is fukarkodik se a hangokkal, se az érintésekkel, így hamarosan már újra mereven simulok hozzá. Mikor kijátszottam magam a mellével, feltérdelek és elhelyezkedek, hogy annyi év után végre enyém legyen, az érzés pedig nem csak ezért katartikus, hanem mert mint korábban megállapítottam, észbontóan szűk. Lassú vagyok, nem csak azért, hogy kiélvezzük az érzést, hanem hogy ne okozzak fájdalmat, de korábbi tapasztalataim miatt nem is hatolok be teljesen. A csípőm megindul és habár vissza kell fognom magam, még így is élvezem. Úgy tűnik, hogy ő is, de vagy látja rajtam, hogy félgőzzel dolgozom, vagy ő maga kíván többet, mert körbe fon a lábaival, hogy megemelve a csípőjét minél mélyebbre tolja magát. Felsóhajtok az érzésre és a látványra, fél kezemmel a csípője alá fogok, hogy megtartsam, de közben az ajkaim is heves csókkal foglalja le. Mikor elenged, ködös szemekkel nézek le rá és amikor azt mondja, hogy ne fogjam vissza magam, mély levegőt veszek.
- Biztos? - hozzá tenném, hogy fájhat, de valószínűleg ő is tisztában van azzal, hogy miért kérdezek vissza. Amikor pedig ő erre egy kihívással válaszol, megcsillan a szemem, megnyalom az ajkamat. Akkor megmutatom. Továbbra is térdeplek, de a csípőjét nem eresztem le az ágyra, csak a másik kezemmel is ráfogok, hogy könnyebben megtartsam, ugyan is felgyorsulnak a meginduló mozdulataim. Annak az időszaknak minden frusztrációját, minden nedves éjszakáját, minden vágyódását bele illesztem ezekbe a mozdulatokba. Nyilvánvalóan figyelek rá, de összességében pont ezek miatt inkább olyan, mintha elvenném azt, amire eddig vágytam, miközben olyat adok neki, amit más nem kért. A póztól ráadásul tökéletesen látok mindent, a munkámat és az ő feldíszített testét is, amitől egyébként is megőrülnék, de így, hogy még kéri is, hogy engedjek a vágyaimnak, főleg hevessé válnak a mozdulataim. Kihasználom, hogy ahhoz képest, milyen kicsi, szinte tökéletesen bele illek, így az előre hatoló mozdulatokban csak a teste állít meg, ahogy tövig nyomom magamat. Nem mondom, hogy ez az érzés ne venné el az eszem, de ezen a ponton már nehéz követni, hogy mi az, amitől teljesen begőzölök. Az biztos, hogy hosszú percekig kiélvezem ezt a pozitúrát, mielőtt úgy döntenék, hogy más szögből is ki akarom élvezni. Szerencsémre nem hallgatott rám korábban, így egy élvezés után nem kell attól félnem, hogy ismét hamar elmennék.

Kár lenne szépíteni, hogy a szex számomra eddig kizárólag egyfajta stesszlevezetés volt. Soha nem vágytam ennél többre, ezért soha nem is kerestem ennél többet, aminek egyenes következménye volt, hogy az ilyen alkalmak mindenkivel ugyanarról szóltak: elvettük, ami kell, és el is felejtettük egymást. Senkit nem érdekelt igazán a másik élvezete, csak a sajátja. Az igazságnak ugyanakkor az is a része, hogy Axelt előbb kedveltem meg, mint hogy fellobbant volna köztünk az a szikrából lett láng, ami most is vezérel minket... és fogalmam sincs, hogy ennek mi lesz a vége, de az biztos, hogy a hálószoba élmény egészen más értelmezést nyer az életemben. Hazugság lenne azt állítani, hogy senki nem próbált még hasonló élményben részesíteni, de az már biztos, hogy legtöbbször egyszerűen csak meguntam, és most először érzem azt, hogy igazán hatással van rám, ami történik. Hatással? Megőrjít, a lehető legjobb értelemben. Nem tudom, hogy ez "csak" a tapasztalata okozta tehetsége-e, vagy valami más is, de az biztos, hogy az unalom fogalma fényévekre van tőlünk. Észbontó az élmény és az orgazmusom is, amit még jócskán el is nyújt, és megszólalni ugyan képtelen vagyok emiatt, a szenvedélyes csókban tudtára adom, mekkora hatással volt rám.
Sikerül meglepnie a feltételezéssel, hogy esetleg szűz vagyok, de igazából örülök neki, hogy megkérdezte, mert amikor megmutatom, hogy nem, ő pedig felnyőg egy káromkodást, azt valamiért borzasztó szexinek találom. Nem ekkor fogalmazódik ugyan meg a tervem – azt már akkor tudtam, amikor eljuttatott a csúcsra –, de az biztos, hogy motivál. Szerencsére nem akadályoz meg a végrehajtásban, mert miután minden maradék rohadarabtól megszabadítottuk egymást, egy szenvedélyes csókot követően megfordítom magunkat. Végigkóstolom a bőrét, élvezem az ízét a nyelvem hegyén, az érzést, ahogy végigsiklanak az ajkaim a finom bőrön, a reakcióit, ahogy megfeszülnek az izmai egy-egy harapásra. A legjobb azonban akkor következik, amikor elérek a célomhoz. Bizseregni kezd a fejbőröm, ahogy a hajamba túr, és amikor az ajkaim közé veszem a farkát, olyan intenzíven reagál, hogy én is halkan felnyögök. Soha nem érdekelt más élvezete, most viszont élvezem az ő élvezetét. Az élmény egészen új és én csak lelkesebb leszek tőle. Kihegyezem magam minden apró rezdülésére, szemeim élesen és izzón figyelik őt, az arcára kiülő élvezetet, a torkán feltörő hangokat. A tekintetünk néha találkozik, és nem hiszem, hogy láttam volna ennél kívánatosabb látványt. Amikor finoman megszívom a farkát, egyenesen felmordul; a hang borzongás formájában fut végig a testemen, meg sem állva az ölemig, és én többet akarok belőle, ezért elkezdek a szívásokkal kísérletezni. Erősebben, hosszabban csinálom, és amikor kiül rá az élvezet és hangot ad neki, én is élvezettel hümmögök a farka körül. Látom rajta, mennyire élvezi, és őszintén? Az a halk, rekedt elég egyáltalán nem győz meg. Szemeimmel az övéibe pillantok, és egyszerűen csak folytatom, még lelkesebben. Erőseket szívok rá és két szívás között mélyen a torkomra engedem, mert azt is hallottam és éreztem, mennyire tetszett neki; ujjaimat feljebb simítom, körmeimmel finoman a bőrébe marok, és innentől már nem is kell sokat várnom, hogy elélvezzen. Az ujjai megszorulnak a hajamban, a nyögésétől megborzongok, és mivel érzem a késztetést, mélyen a torkomra engedem, míg elélvez. Hagyok neki egy kis időt, mielőtt elengedném, hogy aztán lenyelve az élvezetét lassan felüljek, az ajkaimat nyalogatva nézve végig rajta ugyanolyan elégedettséggel, mint ő rajtam az imént. Elmosolyodom, amikor megint jézust kezdi emlegeti, amikor pedig megköszöni, ez a mosoly fenn is marad, miközben lassan felmászom hozzá.
– Részemről az öröm – búgom bazsalyogva, biztosítva arról, hogy nincs mit megköszönni. Lehelek egy csókot az ajkaira aztán finoman rajta fekve maradva hintek el újabb csókokat a bőrén; a nyakán, a vállán, a mellkasán, ahol épp érem. Adok neki időt, nem akarom siettetni, és csak akkor emelem fel a fejem, amikor megszólal. Követem a tekintetét, aztán az óvszerről visszanézek rá.
– Miattam nem kell – felelem. Nem gondolom, hogy ha valaki olyan, mint ő, és gyakran cserélgeti a partnereit, ne figyelne oda az ilyesmire, ezért eddig sem véltem úgy, hogy elkaphatnék tőle valamit. Felcsinálnia pedig fizikai képtelenség lenne, így amiatt pláne nem aggódom. Amikor ezúttal ő fordít a helyzetünkön, élvezettel hagyom magam, és míg ő ismét alaposan megnéz magának, én ugyanezt teszem vele. Ujjaim felsimítanak az oldalán a hátára, de aztán ismét őrjítés következik. Már attól élvezettel sóhajtok fel, amikor ujjai közvetlenül érintik az egyik mellemet, amikor viszont oda is hajol, le kell hunynom a szemeimet. Halkan felnyögve marok a bőrébe, ahogy megérzem magamon az ajkát és a nyelvét, és azt hiszem, visszakapom az előzőt, mert mintha csak bátorítaná. Erősen kapaszkodom belé, a testem meg-megvonaglik egy intenzívebb mozdulatára, amikor pedig a fogait is beveti, hangosabban felnyögve marok a hátába. Mire felemeli a fejét, már én is halkan zihálok, amihez annak is köze van, hogy érzem, milyen keményen feszül már nekem. Nem is várakoztat minket tovább; kiszáradó ajkakkal, ködös szemekkel nézek fel rá, hirtelen felfogva, hogy ez most tényleg megtörténik és végre nem csak egy befejezetlen ügyünk lesz. Mélyen felsóhajtva fogadom az érzést, ahogy a farka édesen feszíteni kezdi a testem, ujjaim belemélyednek a bőrébe, ajkaim pedig elnyílnak. Egy pillanatanyi kellemetlenséget sem érzek, sőt, a tudatom szinte fel akar robbanni az ingerektől. Lassan mozdul csak meg, én pedig újabb mély, kéjes sóhajokkal fogadom az érzést, lehunyva a szemeimet is, csípőmmel ösztönös vágyakozással mozdulva ellen... és hiába észbontó végre megkapni őt, nem érzem elégnek. Visszafogott, én pedig nem akarom elhinni, hogy aki olyan hévvel csókolt és marta a bőröm, mint ő, annak ez lenne a stílusa. Kinyitom a szemeimet, megnyalom az ajkaimat és magamhoz vonom egy szenvedélyes, mély csókra, közben pedig lábaimat a csípője köré fonom, hogy megkönnyítsem magamnak a mozdulatot, amikor a csípőmet kicsit megemelve és előre tolva a lehető legmélyebbre csúsztatom a testembe. Kéjesen nyögök a csókba az érzéstől, aztán elengedem az ajkait, hogy a szemeibe tudjak pillantani.
– Ne fogd vissza magad – sóhajtom az ajkaira. Őt akarom, azt akarom érezni, amit igazán adni akar nekem; ha valakit, hát engem biztosan nem fog összetörni. – Mutasd meg, mennyire akarsz engem... – lehelem vágyakozva.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Nem szoktam a lányokat "megismertetni" a fiúkkal, de Vivát nem tudtam volna csak úgy "eldugni" előlük, hogy az enyém legyen, hiszen már ismeri őket. Nem szoktam a baráti társaságomat is megosztani az egy éjszakás kalandokkal, de aztán be kell lássam, Viva nem egy egy éjszakás kaland. Ha három hónapig itt lesz, akkor remélhetőleg jó sok éjszakás lesz és egyébként is annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy még barátok is lehetnénk, és ez fura... Csak akkor szoktam egy esténél többet lenni egy nővel, ha 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem lesz belőle több, mint kellemes közös időtöltés, de hiába van nála meg ez a rizikófaktor, hogy nem tudok csak úgy távolságot tartani, még is akarom őt. Olyan, mint egy tiltott gyümölcs, azok pedig köztudottan a legédesebbek. Ha már gyümölcs, én hamar megszabadulok a héjtól, hogy az ropogós húsát kóstoljam és lenyalogassam az édes nedvét. Mámorba kerget a hangjával, a vonaglásával, az élvezetével, de azért meglepődök, hogy ilyen gyorsan elélvez és hogy mennyire szűkös a hely. Miután kiélveztem minden kis neszt, amit kiadott magából, fölmászok egy szenvedélyes csókra és a kérdésre, amely elsőre megnevetteti, de amikor rákérdez, elmondom neki, hogy mit éreztem. Az arca egyből megváltozik, sötét és csábító lesz, és míg válaszol, a keze pedig az övem helyett a farkamra simul és markol rá. Már ettől a hirtelen "hangulatváltástól" is kicsúszik belőlem egy "fuck", de aztán minden további mozdulata egyre jobban forralja a vérem és a bőröm. A csóktól kezdve a vetkőztetésen át a szókimondásáig, amit a következő kérdésemre ad válaszként. Aztán folytatja és ő magára veszi az irányító szerepét. Elsőre hirtelen az villan a fejembe, hogy meg akar lovagolni, hiszen az előbb szóban kifejezte, hogy mennyire magában akar már tudni, de aztán lehajol hozzám és egy teljesen másik irányba indul a dolog. Megszédülök, hogy rájövök, hogy mi a terve, ez körülbelül akkor jut el a vér hiánytól elég lassan forgó agyamig, amikor már a csípőmnél jár és a farkamra markol. Igyekszem térben és időben itt maradni, mert látni is akarom, amit csinál, nem csak érezni, de a játéka elég erősen elködösíti a fejemet. Már azt sem tudom, mikor túrtam bele a hajába az ujjaimmal, csak a selymes, csiklandozó érzést érzem és azt látom, ahogy sötéten csillogó szemekkel nyitja el az ajkait, hogy azok közé vegye a farkamat. Nem tudom, hogy milyen hangot hallatok, hogy imádkozom, káromkodom, nyögök, vagy az összes egyszerre, mert rendszer minimálisan fut az agyamon, és az is arra van kiélezve, ami oda lent történik. Nem kell sokat várnom egyébként, hogy Viva be is bizonyítsa, hogy nem szűz, mert olyan jól oboázik, hogy csillagokat látok. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy mindezt milyen szerelésben teszi... kár, hogy ebben a pózban keveset látok belőle. Vagy inkább... nem, egyáltalán nem baj, mert így is rohadt nehéz megtartani magamat és az önuralmamat. Hol őt figyelem, hol lehunyom a szemeim, az izmaim megfeszülnek, az ujjaim a hajába marnak, ahogy egyre csak haladunk előre az időben, ő pedig egyre lelkesebb és egyre jobb lesz. Biztos vagyok abban, hogy a legkisebb rezdülésemet is figyeli, mert miután halkan felmorranok egy szívására, azt kezdi el ismételgetni, én pedig úgy érzem magam, mint akit egy kéjes kínpadra vetettek. Nagyon élvezem, amit csinál, de közben nem is akarok elmenni, mert egy perc szünetet sem akarok beiktatni.
- Elég.. - lehelem inkább kérő hangon, mint utasítva, de az már rajta áll, hogy meg is áll-e, mert én biztosan nem tudom megállítani - már azt az egy szót is rohadt nehéz volt kinyögni. Persze kegyelmet hiába várok, mert ő ettől mintha csak lelkesebb lenne, én pedig a maradék erőt is elvesztem arra, hogy beszéljek, vagy megállítsam, szóval csak elfogadom a szörnyű sorsomat és alig egy perccel később halkan felnyögve rezzenek össze, ajkai közé élvezve. Igyekszem megfeszíteni a karjaimat, hogy ne akarjam magamra húzni még annál is mélyebben, mint van, de aztán a lüktetés és a fejemet majd felrobbantó ingerek elülnek, én pedig ellazulva zihálok és figyelem, ahogy felül. Kiszáradó ajkakkal figyelem, ahogy elégedett macska módjára néz le rám és nekem a "Jesus Christ" után csak az jön a számra, hogy
- Köszönöm... - lehelem ezt is. Valljuk be, a nők legtöbbje nincs odáig ezért a befejezésért, épp ezért is ritka, de boldog pillanat nekem az ilyesmi. Lehunyom egy pillanatra a szememet, ahogy felmászva hozzám csókolgatni kezdi a bőrt a nyakamon, a vállamon és a mellkasomon, az én kezeim pedig már a derekát, hátát járják be.
- Használjam majd? - bökök fejemmel az óvszer felé, miközben az arcát figyelem. Ha attól félne, hogy elkap tőlem valamit, akkor már azelőtt rám húzta volna, hogy a szájába vesz, de ki tudja kit mi triggerel alapon rákérdezek. A válasz után azonban már fordítom is magam alá, hogy újra felépítsem magamban a vágyat. Nem nehéz egyébként, egyszerűen csak nyújtott karral megtámaszkodva lenézek rá és végig pillantok rajta. A glóriaként szerte omló hajától a csipkébe bújtatott testrészein át mindent jól megnézek rajta. A hegek persze feltűnnek és valahogy természetellenesen soknak tartom őket ahhoz képest, ami a munkája, de erre később is ráér kitérni. Helyette fél kézzel lenyúlok és felszabadítom a csipke takarásából az egyik mellét, aztán felsóhajtok. Nem heves a mozdulat, de határozott, amivel oda hajolok, hogy a nyelvemmel és ajkaimmal ingereljem. Hallani szeretném újra azt az őrjítő hangot, a nyögdécselését, érezni szeretném, ahogy összerezzen, hogy az ujjai belém marnak. Nem sokra rá már a fogammal is finoman megismertetem az érzékeny testrészt, aztán amikor végre úgy érzem, hogy ismét kőkemény vagyok, elhelyezkedem. A méretkülönbségek miatt lassan hatolok belé, de figyelek arra, hogy ne csússzak túl mélyre. Nem könnyű, főleg, hogy milyen szoros, plusz ott a tudat, hogy végre érezhetem és milyen könnyen el tudná venni az eszem, de önkontrollt erőltetek magamra és lassú mozgással kezdek.

Ahogy végre bejutunk az apartmanba, ismét úgy érzem magam, mintha egyetlen perc sem telt volna el a kabin óta, nemhogy évek. Az egész olyan, mintha akkor kiléptünk volna a valóságból egy párhuzamos dimenzióba, hogy ne kelljen ellenállnunk annak a vonzásnak, ami kialakult köztünk, hanem végre kiteljesíthessük. Már akkor is tombol bennem a vágy, amikor az ajtónak szorítva megcsókol, de ez csak egyre súlyosbodik, ahogy az ágyra kerülünk. Már az érzékeny bőrfelületekre adott csókok is feltüzelnek, aztán pedig legalább félig levetkőztethetem őt és végre újra a forró bőrét simíthatom – persze csak miután alaposan megnéztem magamnak a nagyon is szemrevaló látványt. Ezt egyébként igyekszem viszonozni is neki, és miután levette rólam a ruhámat is, biztosan láthatom és hallhatom, hogy a célt el is értem. Gondolkozni mondjuk nem tudok sokat ezen, mert azt hiszem, a látvány nála azt éri el, hogy szó szerint fel akar falni, nekem pedig nincs ellenvetésem. Ó, dehogy van... Már a melleimnél járva és megőrjítenek az ajkai, de amikor lecsókol a hasamon és ugyanilyen kényeztetésben részesíti a belső combjaimat és a csipkén keresztül azt a pontot is, ahol már lüktetve vágyódom utána, akkor már elkezdek könyörögni. Meg is adja nekem, amit kértem, én pedig megvonaglok a nyelve és ajkai érintése alatt. Nem fogom vissza a hangomat sem, igazából csak két dologra figyelek: hogy ne sebezzem meg a csizma sarkával, és még időben elengedjem a haját, mielőtt tépni kezdeném. Ezen kívül minden érzékem átadom neki, hogy játszhasson velem, és jézusom, meg is teszi. Kis idő után már egy, aztán két ujja is csatlakozik ehhez a játékhoz, én pedig meg-megfeszülő testtel reszketek alatta, miközben körmeim a másik kezébe marnak, ajkamról pedig elhaló nyögéssel gördül le a neve. A csípőmmel ellenmozgok egy kicsit, aztán már érzem is, ahogy  átvág rajtam egy nagyon jóleső, az első megkönnyebbülést meghozó orgazmus. Na jó, megkönnyebbülést csak hiszek, ugyanis nem hagy abba semmit, az ujjai is tovább mozognak bennem, egészen addig a pillanatig, amíg már azt nem hiszem, hogy nem is elégedett meg ennyivel. Végül aztán mégis elenged, és ahogy feltámaszkodik, zihálva, kipirult arccal, verejtéktől finoman csillogó testtel nézek rá. Ahogy feljebb kúszik, én is felemelem a mellkasom, hogy érte tudjak nyúlni és elébe tudjak menni a csóknak, amit még mindig szuszogva, de szenvedélyes éhséggel viszonzok. Az ajkai közé sóhajtok, amikor keze megtalálja a mellemet, és csak akkor nyitom ki ködös szemeimet, amikor felemelve a fejét rám néz... Aztán egy pillanatig zavartan pislogok rá, mert azt hiszem rosszul hallottam, de nem úgy tűnik, mintha viccelne. Az előző gyönyörtől és a vágytól rekedten, halkan elnevetem magam, és ha már amúgy is levitte a kezem, akkor én először nem az övéért nyúlok, hanem annál is lejjebb, hogy úgy markolhassak rá a farkára a nadrágon keresztül, mint aki nagyon is tudja, mit csinál.
– Nem, nem vagyok szűz. Mégis honnan jutott ez eszedbe? – kérdezek vissza, de közben mosolygok, mert nem akarom, hogy rossz néven vegye, vagy azt higgye, hogy én veszem rossz néven. Inkább csak vicces, hogy kinézte volna belőlem. Amikor megválaszolja a kérdést, akkor viszont a mosolyomba a vidámság helyére valami sötét és csábító költözik.
– Nem gyakran van alkalmam ilyesmire... de fogadni mernék, hogy nem fogsz emiatt panaszkodni – suttogom az ajkaira szinte dorombolva a szavakat, mielőtt megcsókolnám. Ekkor már azzal foglalatoskodik a kezem, amivel kell: fürge mozdulatokkal bontom ki az övét, majd a nadrágját is, aztán elengedem, hogy a segítségével le tudjuk venni a nadrágot, meg vele együtt az alsót is, mert arra sem lesz szüksége. Ezúttal már a csizmámat is levesszük, de nem bánom, mert így legalább amikor újra hozzám simul, nyugodtan köré tudom fonni a lábaimat, hogy így vonjam magamhoz még közelebb. A kérdéseire és a közben a nyakamon elhintett csókokra kiszárad a szám, ezért meg kell nyalnom az ajkaimat, mielőtt válaszolni tudnék.
– Mmm-hmmm... – hümmögök egy kicsit, és a lábaimat és a csípőmet együttesen hasznosítom, hogy vágyakozva az öléhez tudjam dörzsölni magam. – Nincs semmi, amit kizárnék, de azt már nagyon szeretném, hogy végre magamban érezhessem a farkadat is – dorombolom a fülébe szókimondóan, ám ezzel még nem fejeztem be. Elengedem a csípőjét a lábammal, hogy utána magam alá tudjam fordítani, már ha hagyja magát. Ha igen, akkor néhány pillanatra kényelembe helyezem magam az ölén, miközben forrón megcsókolom, és csak aztán támaszkodok fel egy kicsit.
– Viszont most azt is kifejezetten szeretném, ha egy kicsit feküdnél itt – lehelem az ajkaira. Finoman az állára fogva biccentem oldalra a fejét egy kicsit, hogy hozzáférhessek a nyakához, ugyanis én is éhes vagyok, minden értelemben. Úgy fedezem fel magamnak a forró bőrét, mintha éheztettek volna és ezzel tudnék jól lakni; ajkaim, nyelvem és a fogaim is kiveszik a részüket abból, ahogy én is módszeresen felfalom őt a magam módján. Ha nem állít meg – és remélem, hogy nem állít meg –, akkor nem állok meg sem a mellkasánál, sem a hasánál, sőt. A legfinomabb résznek a szentháromságot ítélem meg, finoman harapom meg mindkét oldalon azt a borzasztóan szexis vonalat, ami megadja a tökéletes V alakot a csípőjén, aztán forró, nedves csókokkal haladok végig a farkához, amire a csókok közben már határozottan rá is markolok és a kezemmel izgatni kezdek. Az ajkaimat nyalva nézek fel rá sötét, vágyakozó szemekkel, és nagyon remélem, hogy ha nem is végig, de egy kicsit még hagy érvényesülni, mert ha igen, akkor olyan határozottsággal csúsztatom a farkát az ajkaim közé, hogy biztosan ne legyen több kérdése a szüzességemmel kapcsolatban. Vagy egyáltalán bármivel kapcsolatban, ugyanis mindent megteszek annak érdekében, hogy kikergessek minden más a fejéből azon kívül, amit most művelek vele.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Nem panaszkodom. Egy percig se. Se a fiúkra, se Leonra, se a taxisra, senkire és semmire, mert végül még is csak elérkeztünk idáig. Az ajtó becsukódik mögöttünk, de ezúttal nem kell sem visszafogni magunkat, sem csendesnek lennünk. Most nem titok, mit csinálunk. Max kellemetlen lehet a szomszédoknak, de talán nem hallják meg, ha már alszanak, végül is fél 2 van. A hálóba érve végre magam alatt tudhatom, de nem sokáig simulok hozzá, mert ahogy mondta, túl sok ruha van rajtam - és egyébként igaza van. Megszabadulunk a felsőtestemet borító anyagoktól, hagyom, hogy kézzel és tekintettel kiélvezze, de aztán én is követelőző leszek. Sejtettem, hogy miattam öltözött olyan csinosan, de a fehérneműszettre aztán végképp nem számítok, el is szólom magam csúnyán, ahogy meglátom rajta a gyönyörű, hófehér
csipkét. Nem sokáig gyönyörködök benne ami azt illeti, mert rettentően éhes vagyok, szóval neki állok módszeresen felfalni őt. A melleivel kezdem, de aztán lekúszok rajta a hasán át a combjaira, belsejeire és azok közé. Nem sokáig bírja, ahogy izgatom, de nem baj, ez nem verseny és különben is még így is érzem, hogy ő már elég felkészült. Amikor már kérlelni kezd, elhúzom az anyagot az útból, hogy közvetlenül érintsem az ajkaimmal és a nyelvemmel. Megérzem magamon a kezeit, és kicsit máshogy, de viszonzom: az ujjaimat is használni kezdem. Először csak egyet, aztán kettőt, a harmadikban már bizonytalan vagyok, mert nagyon intenzíven reagál rám és azután, hogy eléri a csúcsot, olyan szinten szorul körém, hogy megfordul a fejemben, hogy... szűz? Nehéz elsőre kinézni belőle, de láttam már ilyet, amikor egy látszólag mindenre is felkészült nőről a végén kiderült, hogy akkor látott életében először férfit meztelenül - élőben. Alapvetően nincs ezzel semmi bajom, csak körülményessé teszi a dolgokat. Mivel a gondolataimba merültem egy pár másodpercig, ezért egészen véletlenül jó hosszúra is húzom az orgazmusát, ami végig vág rajta. Miután elengedem, feltámaszkodva nyalom körbe az ajkaim és nézek végig rajta elégedetten. Felkúszok hozzá, ajkaira rabolok, mély csókot lopok magamnak, nem támaszkodó kezemmel újra megtalálom a mellét, aztán felemelem a fejem, hogy ránézzek.
- Ugye nem vagy szűz? - lehelem a kérdést az ajkára, miközben kezét az övemre vezetem, hogy kibontsa azt. Engem az se zavar, ha az egyébként, ez remélem átjön azért a hangsúlyomból, még ha a szavaim mást is sugallanak. Ha elmondja, hogy nem, csak rég volt már lehetősége lepedő akrobatikára, akkor mindent tudóan bólintok, ha rákérdez, hogy miért kérdeztem, akkor meg elmondom a tapasztalatot lentről. Miután kibontja a nadrágot, segítek  neki le is venni rólam, ha épp úgy akarja az alsóval együtt. Most már csak azért veszem le róla a csizmát, mert rövidesen útban lesz ha helyezkedünk, illetve nem akarom összekoszolni az ágyat.
- Van valami, amit kifejezetten nem szeretsz és ne csináljak? Vagy amit kifejezetten csináljak? - kérdezem a fülébe súgva, miközben ismét hozzá simulok, az ajkaimat pedig végig vezetem a nyaka vonalán.

Nem tudatosan lépek át egy olyan határt, amit még soha nem tettem – ezen a ponton még csak nem is olyan mélységben, mint ami még fenyegethetne, hiszen hogyan is jutna eszembe ennél több? Az nem az én világom. Az én világomban már ezzel is messzire megyek, mert soha, semmiért cserébe nem tettem még szét a lábam, ha munkáról volt szó. A csábítás egy dolog, hiszen néha szükség volt rá, de ahogy kettesben maradtam a célponttal, egyszerűen csak bevégeztem, amiért ráküldtek és kész. Soha nem mentem el idáig... és talán az a legnagyobb probléma, hogy ezt sem a munka érdekében teszem. Egyetlen pillanat sem megjátszott, a csókba szövődő szenvedélyt nem kell erőltetnem és a vonzalmamat sem kell színlelnem, mert minden egyes porcikámmal akarom Axel minden csókját és minden érintését. Nem a munka miatt flörtölök, táncolok és olvadok heves csókba vele és nem azért ragaszkodom hozzá, hogy hazakísérjen. Amíg Doronék azt hiszik, hogy minden ezért történik, addig jó... mert én már elvesztem egy kavargó kék szempárban és nem tudnék a felszínre jönni. Az egyetlen reményem az, hogy ezután az éjszaka után könnyebb lesz.
Miután a taxiban már nem csak a csókjával, de a ruhám alá kúszó ujjaival is elkezdett az utolsó idegszálamon táncolni, talán nem meglepő, hogy magam is sietősre veszem a figurát a lakásba. Bejutni és enged is, odabent viszont egy pillanat alatt újra átveszi az irányítást, és én ismét élvezettel esek édes csapdába a teste és az ajtó között. A kezei már sokkal bátrabban kutatják végig a testem, ujjai bejárják a combjaimat és a fenekemet is, én pedig a vágytól lassan megsemmisülve nyögök bele a heves, éhes csókunkba. Útbaigazítást is adok neki a hálóhoz, aztán már csak kezemmel-lábammal körbe kell ölelnem, míg ő az ölébe vesz, és – szerencsére – úgy csókol tovább, mintha nem lenne holnap. Az ágyra dőlve aztán már nem csak az ajkamon érezhetem a csókját; ajkai a nyakamra és a szabadon hagyott vállamra és kulcscsontomra tévednek, amitől a libabőr konstanssá válik az egész testemen, a vágy pedig olyan mértékűvé fokozódik bennem, hogy csodálkozom, hogy még nem őrültem meg. Amikor finoman a bőrömbe is harap, halk nyögéssel markolok bele a hajába a jóleső érzéstől. Hagyom, hogy megőrjítsen ezekkel a csókokkal, de amikor már úgy érzem, hogy tényleg meg fogok gyulladni... elkezdem vetkőztetni őt. Hagyom, hogy segítsen, és míg kiüríti a zsebeit, én a ruháival foglalatoskodom, aztán mindent dobálok félre, mint végtelenül fölösleges dolgokat, mert perpillanat azok is. Kifejezetten élvezem, hogy miután félig lecsupaszítottam, nem is siet vissza; szemeim leplezetlen éhséggel pásztázzák végig a testét centiméterről centiméterre és a tekintetem útját követik az ujjaim is, forró útvonalakat simítva a még forróbbnak érződő bőrére. Még nem elégedtem meg ennyivel, de a csókját újra megkívánom, ő pedig mint aki a gondolataimban olvas adja ezt meg nekem, miközben én tovább simítom a bőrét telhetetlen, kíváncsi mozdulatokkal. Csak akkor engedem el, amikor már ő is megunja a sok ruhámat, és igazából hálás is vagyok, mert már tényleg nagyon melegem van. Először a kabátom kerül az ő ruhái sorsára, aztán a ruhámat is felgyűri, én pedig segítek neki, hogy könnyen át tudja húzni a fejemen... aztán hagyom neki, hogy beigya a a fehér, finoman csipkézett, de nem kevésbé szexi fehérnemű látványát. Még hangot is ad annak, mennyire tetszik neki, ezért nem kérdezek rá, csak csábítóan mosolygok rá, egyik lábamat feljebb húzva, és finoman kidomborítva a felsőtestemet. Először az ujjai ismerkednek meg a bőrömmel és a csipke anyagával, de nem kell sokat várnom, hogy az ajkaival is kövesse az útjukat. Először a melltartónál időzik el, nekem pedig újra lecsukódnak a szemeim, ahogy halk nyögéssel újra a hajába túrok egyik kezemmel, míg a másik a vállában kapaszkodik meg. Úgy érzem, hamarosan csatlakoznom kell az ő szótárához, mert már olyan vastagon ül a köd a fejemen és annyira vágyom rá, hogy a józan ész határai végképp eltűntek. Megborzongva vonaglok meg, amikor ajkai végigkúsznak a hasamon, le a fehérnemű alsó részéhez, a belső combomhoz, és ahhoz a ponthoz, ahol a vágyam már elviselhetetlen mértékben összpontosul. A csizma még rajtam van, de úgy tűnt, tetszik neki ez az összhatás, szóval egyelőre nem vettem le, és most már azt hiszem nem is lenne hozzá erőm. Felnyögök egy káromkodást, amikor a finom harapások és csókok már túl soknak érződnek csak a csipkén át, ujjaim szinte könyörgőn túrnak a hajába.
– Fuck... Axel... kérlek... – zihálom, ködös, vágytól izzó tekintettel nézve le rá, nem mintha ez a látvány sokat segítene a helyzetemen. A szám is kiszárad, és ha érti a kimondatlan kérésemet és végre közvetlenül is megérint, egy hangosabb nyögéssel fejezem ki, mennyire vágytam már erre. Is. Mindenre is, de annyi évet vártam erre, hogy nem akarok semmit siettetni. Ezért is hagyom neki, hogy annyit és úgy játsszon velem, amennyit és ahogy csak szeretne; hazugság lenne azt állítani, hogy nem élvezek minden pillanatot, és ezt ő is láthatja, hallhatja és érezheti is. A nyögéseim hangosabbakká és sűrűbbekké válnak, a bőrömre kiül a finom veríték, a csípőm pedig öntudatlanul mozdul ellen, míg ujjaim belé kapaszkodnak. A haját nem akarom tépni, de ha az egyik kezébe bele tudok kapaszkodni, akkor megteszem, mintha az életem múlna rajta – megint –, főleg, ha nem éri be azzal, hogy "csak" megőrjítsen. Nem állítom meg, ha a csúcsra akar hajszolni, már csak azért sem, mert egyáltalán nincs nehéz dolga: egyértelműen tudja, mit csinál, az én testem pedig ugyanilyen intenzíven reagál rá.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight
+18

Ha valaki egy hete azt mondta volna nekem, hogy Avivával újra smárolni fogok egy klubb közepén, nem hittem volna el. De még csak azt se, hogy felhív majd, erre tessék, mindkettő megtörténik. Mondjuk a csókolózás része kicsit bővebb ennél, ugyan is nem csak a tánctéren, de folytatjuk oda kint is, aztán a taxiban is, ahol már a bekapcsolt fűtés sem kellene, hogy meleget teremtsünk oda bent. Már nem csak a derekára korlátozódnak a kutató ujjaim, hanem a combjára, annak teljes felületére. Nem csak az alatta lévő harisnyát tapintom ki, hanem a forró bőrét is, én pedig úgy játszok ezen a határon, hogy egy hangosabb szusszanást is kicsalok belőle. Nemsokára azonban köhögés vonja el a figyelmem, de hamarosan kiderül, hogy azért krákog a sofőr, mert megérkeztünk. Mély levegőket véve engedem el Vivát és nyúlok előre fizetni, aztán amint csippan a kártyám már szállok is ki. Kézen fogva megyünk be és fel, de a lakásba érve én már megint nem bírok távol maradni. Ismét magamhoz préselem, csak ezúttal az ajtó segítségével, a kezeim bejárják a testét és fenekét és végre meghallom az oly régóta csak álmaimban visszhangzó nyögését. Egyetlen kérdést teszek csak fel - egyelőre - aztán amikor megkapom a választ, már kapom is fel és indulunk. Mivel nem nézek, nem látok, szóval nem sikerül egyenesen menni, így aztán hol a fotelbe, hol asztalba, hol falba ütközünk, de én csak kihasználom ezeket is, hogy még több érzést nyerjek belőle. Az ágyra fekve kihasználom, hogy így könnyebben elérek mást is, szóval az ajkam elindul az érzékeny bőrterületek felé. El is időzök rajta, mivel nem csak a hajamba túr - amivel lesodorja a sapkámat -, hanem el is fordítja oldalra a fejét, szóval egyszer-kétszer finoman meg is harapom. Miután eleget ízleltem a bőrét, panaszkodni kezd a ruhamennyiségemről, és neki áll levenni rólam mindent. Segítek, amiben tudok, mert mihamarabb meg akarok én is szabadulni ezektől. Amikor az ingem alját gombolja, én már kiveszem a nadrágomból a telefont - és kikapcsolom -, meg a pénztárcámat is, amiből azért előtte kiveszem az óvszereket és mindent az éjjeliszekrényre helyezek. Az ing után jön a pólóm, de mielőtt még újra rávetném magam, hagyom, hogy végig simítson rajtam és magába szívja a látványt. Úgy vettem észre, hogy ez tetszik a nőknek, szóval csak akkor ereszkedem vissza rá, amikor már újra az ajkaimra függeszkednek a szemei. Lerúgom magamról a bakancsot, de onnantól már én vetkőztetem őt. Letolom vállairól a kabátot, aztán mivel a ruhája könnyű stretches anyag, megfogom alul és felgyűrve áthúzom a fején, hogy csatlakozzon a többi ruhához. Ekkor már elém tárul az, amit eddig csak ujjakkal érezhettem.
- Aztakurva... - motyogom megbabonázva, ahogy lenézek rá és a tekintetem végig fut az egyértelműen nekem szánt fehérneműn, amihez egyébként rettentő jól áll ez a csizma is. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki - talán az életmentéssel, talán mással? - de nagyon örülök neki. Láthatóan nagyon örülök. A szótáram beszűkül egy kicsit az oh, fuck és jesus szavakra, amíg most már ujjakkal és az ajkaimmal is felfedezem, amit kapok, először a mellén, de aztán lefelé csókolva végig a hasán és az alsó részen is minden pontját felfedezem magamnak, ezúttal egy kicsit ingerelve is finom csókokkal, harapásokkal a belső combjain és azok közt.

Az a csók... Amikor annak idején sikerült elszakadnunk egymástól a kabinomban, szentül hittem, hogy sosem fogom már ezt érezni, most mégis megtörténik, és egyszerre olyan érzés, mintha be akarnánk pótolni az elvesztegetett éveket, és olyan, mintha egy perc sem telt volna el a kabinban történtek óta. Olyannyira megszűnik a külvilág, hogy ha itt akarna tovább menni sem állítanám meg, de aztán ehelyett megszakítást kapunk, és mivel Leon jön érte, egyértelmű, hogy komoly lehet a helyzet. Útjára is engedem, Leon őrizete alatt maradva, aki aztán az asztalnál vigyorog, mint a tejbetök, és kicsit sem burkoltan közli velem, hogy ő lesz a kerítőnőnk. Én pedig nem vitatkozom, ahogy azzal sem, hogy a távozásával minket is utunkra bocsásson.
Miután Leon eltűnt a taxijával, ismét kettesben vagyunk, és most már úgy sem teszünk, mintha lennének gátlásaink. Axel magához húz, közel hajol, megcsókol, és én beleveszek a megrészegítő közelségébe és forró csókokba. Csak sokatmondóan somolygok, amikor azt mondja, hogy őt eddig sem zavarta a tömeg, és bár megvárom, hogy megrendelje a fuvart, utána én mutatom meg neki, hogy ha nem vesz minket körbe a tömeg is el tudjuk ütni az időt... nagyon kellemesen. A szavaimat ő is csak azzal egészíti ki, hogy nem csak a büntetlenség, hanem az idő is mellettünk áll, aztán míg a taxira várunk, adózunk is ennek. Nem tudok betelni a csókjaival, az ízével, az ajkai érzésével az enyémeken; a kabátja alá simítok, a hajába túrok, és már kezdeném elveszíteni a türelmemet, amikor végre megérkezik az autó. Lediktálom a címet a sofőrnek, aztán csak annyi időm van, hogy kibontsam a kabátomat, mielőtt Axel magához és némileg magára húzna. Csábító mosollyal segítek lerövidíteni a távolságot kettőnk között, tenyeremet az arcára simítva húzom és tartom közel, és ahogy az ő tenyere a ruha alól kilógó részre simul és markol a combomon, a csókba szusszanok. Másik kezemmel ismét a kabátja alá simítok, tenyerem felfedezi a mellkasát, a vállát, lesimít az oldalára... ahol aztán kissé erősebben kezdek kapaszkodni belé, mert az ujjai felfelé simítanak a combomon, be a ruha alá. Eszemben sincs megállítani, noha lassan úgy érzem, leolvad rólam a kabát is, amikor pedig az ujjai teljesen feljutnak a combomon és végigsimít velük, a csókba sóhajtva marok az oldalába. Az arcom kipirul, a fejemre pedig ráül egy ismerős köd, így én a torokköszörülést sem hallom meg, egyszer sem, csak akkor kapcsolok, amikor Axel megszakítja a csókunkat. Az ajkaimat megnyalva próbálok nyugalmat erőltetni magamra, még egy kicsit. Kiszállok, és miután Axel fizetett és ő is kiszállt, már fogom is meg a kezét és vezetem az épület, odabent pedig a lakás ajtajához. Kinyitom az ajtót, belépve viszont – szerencsére – gondolkodni sincs időm. A táskám repül, én pedig az ajtónak préselve találom magam. Most már nem szégyellek halkan bele is nyögni a csókba, ahogy a forró emlékek elkeverednek a valósággal.
– Csak itt végig egyenesen. A hátad mögötti ajtó a folyosó végén – szuszogom a puha, csóktól nedves ajkakra, amiket aztán vissza is követelek magamnak, mintha sosem kaphatnék eleget belőlük. Átölelem a nyakát, lábaimat a csípője köré fonom, és egyáltalán nem zavar az út lassúsága, míg így csókoljuk egymást, és amikor véletlenül nekimegyünk valaminek is csak még közelebb préselődik egymáshoz a testünk. Ennél már csak az a jobb, amikor az ágyra dőlünk, és én a testemen érezhetem az ő testének súlyát. Lecsukódó szemekkel, élvezetteljes sóhajjal túrok bele újra a hajába, amikor ajkai letérnek a nyakamra, és a fejemet az ellenkező irányba billentve adok neki még több teret ehhez. Libabőrössé válok, ami csak egyre erőteljesebb lesz, ahogy a csókjaival a vállamat és a kulcscsontomat is bejárja. Csípőmmel az övéhez dörgölőzök, mert érezni akarom azt, amit már a tánctéren is éreztem... és ettől csak még elviselhetetlenebb lesz a forróság.
– Nagyon-nagyon sok ruha van rajtad – lehelem elégedetlenül, és már tolom is le a válláról a kabátot, hogy aztán hanyagul oldalra hajítsam a földre. Nekem is borzasztóan melegem van, de most sokkal jobban érdekel, hogy őt ki tudjam csomagolni, és végre kedvemre érinthessem, ugyanúgy, mint akkor. Türelmetlen mozdulatokkal gombolom végig rajta az inget, és nem sok választ el attól, hogy egyszerűen csak széttépjem rajta, de nem akarok kibaszni vele, hogy utána meg varrogatnia kelljen vissza a gombokat. Ettől is gyorsan megszabadítom, hagyom a zubbonyt a kabát sorsára jutni, aztán már nyúlok is a pólójáért, hogy kirángassam a nadrágból és áthúzzam a fején. Miután a póló is elrepült a szoba másik végébe, már sokkal elégedettebb vagyok, mert végre rátapaszthatom a kezeimet az ő forró bőrére, hogy úgy járjam be azt a tenyereimmel, mint a kabinban is tettem: gátlástalanul és vágyakozva. Ismét magamnak követelem az ajkát, míg ujjbegyeimmel felfedezek minden régi és új heget a felsőtestén, élvezettel simítom végig a megfeszülő izmokat, és nem feledkezem meg arról a hegről sem, ami tulajdonképpen ehhez a pillanathoz vezetett.

Aviva & Axel

Lady
Hear me tonight
'Cos my feeling
Is just so right
As we dance
By the moonlight
Can't you see
You're my delight

Olyan felszabadító érzés végre megcsókolni, mintha a kabin óta minden percben csak ez járt volna a fejemben... és ahogy érzem, az övében. Már nem is foglalkozunk a tánccal, csak szorosan öleljük és csókoljuk egymást, olyan hevesen, mintha nem is emberek között lennénk. Hamar kapom azonban a reality checket, mikor először, majd másodszor is megkopogtatják a vállam. Csak azért nem küldöm el az illetőt a faszba, mert Leon az és tudom, hogy ha ő jött, akkor tényleg én kellek. Folytatást ígérek Vivának, de a felajánlását csak megmosolygom.
- Nem fog odáig fajulni. - biztosítom róla, aztán Leonra bízom őt, míg kimegyek. Nehogy valaki lecsapja a kezemről!

Kint viszonylag hamar sikerül elintéznem a dolgot, de azért kell egy kis időt töltenem azzal, hogy elmagyarázom Bernhardtnak a szabályokat. Azonban mielőtt bemennék, Viva és Leon jön ki velem szembe. Meglepetten nézek rájuk, de aztán utóbbi felhomályosít arról, hogy neki ütött az órája és már itt sincs. Szó szerint. Pár pillanatig csak nézek utána, de aztán úgy vagyok vele, hogy egyáltalán nem baj, amiért ez így alakult és megkérdezem Vivát, hogy haza kísérhetem-e. A lelkesedését megmosolyogva húzom magamhoz és oda hajolok hozzá, közben felajánlva a taxi és a tömegközlekedés valamelyikét. Ő a taxira szavaz, de mielőtt hívnám, megcsókolom őt.
- Engem mondjuk most se zavart a tömeg. - váltok cinkos mosolyra. Végül is inkább kihasználtam, hogy tömeg volt, ezt pedig a buszon is el tudom játszani. Nem baj egyébként a taxi sem, az "meghittebb", úgy hogy applikációval ide is hívok egyet.
Amíg várunk se tétlenül állunk, mondjuk. Én újra és újra az ajkára hajolok, mintha most akarnék mindent bepótolni, amit ebben a pár évben kihagytunk.
- Büntetlenül és sokáig. - teszem hozzá bazsalyogva, mielőtt egy újabb csók csatára invitálnám. Gyakorlatilag így várjuk a taxit, amibe aztán be is szállunk, mikor megérkezik. Megvárom, amíg Viva bemondja a címet, kibontja a kabátját, de őszintén szólva a gentleman már a tánctéren eltűnt belőlem, szóval a lábait kissé keresztbe húzva a térdemen fordítom kicsit magam felé, hogy oda hajolva újra birtokba vegyem az ajkait... csak ezúttal a kezem is talál elfoglaltságot magának. Megtalálják ugyan is azt a részt, amelyet nem fed se a ruha, se a csizma, csak egy vékonyka harisnya. Rámarkolok erre a részre a combján, mint aki már most képes lenne őt szét tépni és közben a csókommal sem sugallok kevesebbet. Az ujjaim aztán finoman meg is indulnak felfelé a ruha alá, ameddig csak engedi. Persze ha nem gördít elém akadályt, akkor óhatatlanul is megérzem egy idő után, a combja felső részén azt, amit nem láthatok még. Mintha vak lennék és az pedig Braille írás lenne, úgy simítom végig az ujjbegyeimmel, továbbra is lefoglalva ajkait. Csak akkor állok meg, amikor feltűnik, hogy a cab nem halad, ellenben a taxis már harmadjára köszörüli meg a torkát, mintha hirtelen rá ragadt volna valami. Mikor realizálom, hogy megérkeztünk, elengedem Vivát, fizetek, aztán én is kiszállok. A kezét fogva követem őt és bár meg tudnám állapítani, hogy micsoda környéken lakik, az agyam igazából már csak egy dologra fókuszál. Nem kell messzire mennünk egyébként, csak az elsőig, ott pedig Viva már gyorsan ki is nyitja az ajtót. Amint belépünk, én már veszem is el a táskáját és dobom félre, aztán úgy szorítom testemmel az ajtónak, mint régen, hevesen megcsókolva őt, a kezeim pedig ismét kisajátítják a combjait, fenekét.
- Hol a háló? - lehelem a kérdést az ajkára, miközben úgy ahogy van, kabátostul veszem a csípőmre és indulok el vele. Követem az utasításait, bár csókolózás közben nem haladunk valami gyorsan és néha neki is megyünk tárgyaknak, azokat csak kihasználom arra, hogy újra magamhoz nyomhassam. Mikor végre elérjük a hálót, vele együtt dőlök az ágyra és most már megengedem magamnak azt a luxust, hogy az ajkaim ne csak az ajkát, de a nyakát és kivillanó vállát, kulcscsontját is bejárják.