Isaac Henderson. Az az Isaac Henderson, aki azon a gépen szolgált pilótaként, amivel nyáron Taiföldre utaztam, ez a "szerény" kis kiruccanás volt a jutalmam a múzemtól, én pedig naturalmente[természetesen] éltem a talán soha vissza nem térő alkalommal, anyát rásóztam arra a pár napra Helenre, és alig vártam, hogy végre távol legyek mindentől, mindenkitől. Egy olyan helyen, ahol kicsit levetkőzhetem magamról annak a szörnyetegnek a pikkelyes bőrét, akit New York-ban öltök magamra. Az út hosszú volt, és fárasztó, nem beszélve az időzónák közti ugrásokról, amik kellőképp megzavarták a normál bioritmusomat, két napra volt szükségem ahhoz, hogy megszokjam az időeltolódást. Bár az egész vakáció kifogástalanul jól sikerült, valóban nem szólt másról, mint a pihenésről, relaxálásról, meditációról, azért a Washington-ba tett kis kitérőről sem akarnék végképp megfeledkezni. Igaz, elég kaotikusan indult, és mondhatjuk, hogy eleinte jómagam is -az utastársaimhoz hasonlóan-, kellőképp ki voltam borulva, amiért a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az irányítótorony nem engedte tovább a gépet, így veszítettem egy napot, de mindenképp pozitív élményként említeném, hogy a reptérhez legközelebbi szállodában biztosított ingyen szállást a repülőtársaság. Sovány vigasz, mondhatnánk, egy valami, helyesbítek, valaki, azonban mindenért kárpótolt. Először a transzferbuszon szúrt szemet, azt követően a szálloda éttermében botlottunk egymásba -minő véletlen-, s töltöttünk el együtt egy kellemes vacsorát, némi bor zamatos társaságában. Igazából nem volt kérdés egy percig sem, hogy működik-e a kémia. Ahogyan az sem, hogy a vacsora végeztével egy, s ugyanazon szobába fogunk visszavonulni, ahonnan másnap reggelig nem is szándékoztunk kijönni. Még a reggelit is együtt töltöttük, nem foglalkozva azzal, hogy mások mit szólnak majd, ha együtt látnak távozni minket a szobájából. Sose foglalkoztam ilyen jelentéktelen részletekkel. Egy életem van. Ha hibát is követek el, legalább abban a pár órában biztos, hogy jól éreztem magam. A temetésemen úgysem erről az oldalamról fognak megemlékezni, a föld alatt meg már oly' mindegy lesz, ki mit gondol, vagy beszél... Bárcsak azt mondhatnám, hogy repetázás céljából kerestem fel, de jelenleg sokkal inkább az önös érdekeim, mintsem a vágyaim vezéreltek. Ritkán cserélek telefonszámot az egy éjszakás kalandjaimmal, de Isaacet úgy ítéltem meg, hogy túlságosan is karrierista, nem mellesleg, szereti a puncit -azt meg még jobban, ha minél többet felpróbálhat-, így nem kell attól tartanom, hogy szerelmes üzenetekkel, lánykérések hadával fog bombázni, amint elválnak útjaink. Szóval, a számcsere igazából annak az apropóján történt, ha egyszer valamikor megint egy hotelban szállnánk meg, és épp nem akadna egyikünknek sem partnere, akkor legyen kivel elütnünk az időnket... Ennek ellenére most itt ülök a reptér egyik kávézójában, és az időnként rám törő hányingeremmel küzdök, ami a különböző illatok, szagok keveredésének köszönhetően háborgatja a gyomromat. Egy félreeső, kétszemélyes asztalnál ülök, előttem egy koffeinmentes latte gőzölög az évszakhoz illő mintázatú bögrében. Ahhoz túl úriasak az igényeim, hogy én alkalmazkodjak bármely hímneműhöz, most mégis félre kellett tennem az egómat a büszkeségemmel együtt, mivel Isaac épp két járat közt ingázik, vagy indulás előtt áll...? Fogalmam sincs, nem is érdekel, hogy őszinte legyek. Lábaimat elegánsan keresztezem térdeimnél, s ameddig várok, a sminktükrömben ellenőrzöm a rúzsomat, ahol úgy látom, hogy szükség van korrekcióra, ott megtapogatom ujjbegyemmel, kitörlöm a szemzugaimban megülő, fölösleges festéket is, és mire összecsukom a tükröt, pont szemtől szemben találom magam Mr.Nők Bálványa Henderson-nal. Szemeimben elégedettség csillan, szám széle egy éppen hogy észrevehető, sunyi félmosolyba rándul. Testtartásom, felszegett állam sziklaszilárd magabiztosságról árulkodik, arról a fajtáról, amivel bárkit egy szó nélkül a földbe tudnék döngölni... -Hola, Isaac. - Köszöntöm stílusosan, hangomba némi bujaságot csempészve, ahogy negédesen felmosolygok rá, és ha eddig nem ült le, most a velem szemben lévő székre biccentek, hogy hellyel kínáljam. -Neked nem rendeltem, Carino[Drágám]. Nem tudom mit innál. - Csúsztatom át az asztalon az itallapot, egy félbehajtott A4-es papírral egyetemben, ami a terhességet megállapító vizsgálatról szól. Ezután irigylésre méltó higgadtságot erőltetek magamra, kezeimet összekulcsolom az asztallapon, és kíváncsian várom a reakcióját. -Talán valami töményebb most jobban esne, bár ha jól emlékszem, titeket szondáztatnak felszállás előtt, nem? - Könnyed csevejbe kezdek, mintha azon a papíron nem egy újonnan megfogant élet ténye állna, hanem valami egészen jelentéktelen dolog. Vajon mit fog szólni hozzá, hogy apa lesz?! Talán indíthattam volna egy sablonos "hogy vagy manapság?" kérdéssel, de mégis miért húznám az időt, ő minden bizonnyal úgyis siet. Ha már itt tartunk, én sem érek rá...
Vannak azok a dugások amik nem érik meg a fáradalmat. Ami után nem is érdekel, hogy csöndben távozz a hotelszobából, ahol nem akarsz még egy reggelit a másikkal tölteni, ahol nem érzed szükségét annak hogy békében váljatok el az esetleges folytatás miatt. Na de nem romantikus folytatás reményében. Vannak ugyanis azok a numerák amikért megéri fáradni. Ami után jól esik egy összebújás, egy közös reggeli vagy épp egy számcsere. Ezek azok amik folytatásét könyörögnek, egy újabb szexért, egy újabb találkozóért. Kevés ilyen van ugyan, de azokért megéri az extra áldozat. Sajnos a legtöbb nő az első csoportot erősített ugyanis a legtöbbjük egy reggeliben többet lát és én jobb szerettem megspórolni magamnak a fölösleges köröket. "Nem veled van a baj hanem velem.", "Nem vagyok hozzád elég jó.", "Sokkal jobbat érdemelsz nálam.", "Barátok attól még maradhatunk." Unalmas, de sokszor életmentő klisék voltak ezek. Sonia Gutiérrez azonban azt a csapatot erősítette aki megkapta a telefonszámomat. Oltári volt vele a szex, csinos volt és nem pofázott fölöslegesen. Kiterítette a lapjait ami tiszta játék volt. Csak szex és más semmi. Óh és én mennyire imádtam az ilyenek nőket. Akik nem titkolták az igényeiket, akik nem vágytak rózsára meg bókokra, akik felvállalták amit akarnak... jelen esetben engem. Amikor csörgött a telefonom és az ő nevét jelezte ki, imádtam a gondolatot, hogy beviszem a WC-be, felnyomom az egyik fülke falára, befogom a csinos kis száját a morgásommal és máris könnyebben fog menni az a 12 órás repülőút. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a repülőtérre megigazítva a kabátom gallérját. Az apró bőröndömet húztam magam mögött miközben szalutáltam Seth-nek a biztonsági őrnek a csekkolásnál. - Jól nézel ki Henderson. - üvöltött át a tömeg feje fölött. Óvatosan megrándult a szám széle. Óh ha tudná, hogy milyen jól fogok kinézni 20 perc múlva mikor Soniából kidugom az életet is. A kávézó felé vettem az irányt, bár kissé feszélyezett az embertömeg, de mint már mondtam vannak azok a kalandok amik megérik az erőfeszítést. Ahogy befordultam a folyosóra a szemem rögtön megakadt a nőn. Csinos, hosszú lábait keresztbe vetette, épp a rúzsát igazgatta amitől ezernyi gondolat tódult az agyamba, hogy mi mindent csinálnék azzal a szép szájjal. Hatalmasat nyeltem, az ádámcsutkám fel-le liftezett és éreztem, hogy a nadrágom kezdett szorossá válni. Ahogy elemelte a tükröt arca elől szemem rögtön összeölelkezett az övével. Arcom meglágyult a látványától. - Sonia! - állítottam meg a bőröndömet közvetlenül az asztal mellett. Én igazság szerint már mentem is voltam tovább, de abból, hogy ő nem állt fel, sőt hellyel kínált éreztem, hogy valami nincs rendben. Szemem követte a vele szemben lévő széket. Mi a fasz? Én nem kávézni jöttem, pláne nem csevegni. Hatalmasat sóhajtottam és ott abban a pillanatban elengedtem a földöntúli szexet. Az előbb felvett arcom megkeményedett, az állkapcsom megfeszült. Előszedtem a következő lerázós szöveget. "Sajnálom Sonia, de az én életembe most nem férne bele egy kapcsolat. Te egy csodás nő vagy és valakit biztosan nagyon boldoggá fogsz tenni." Leültem a vele szemközti székre és íriszemet mélyen a nőébe fúrtam. - Mit keresek itt Sonia? - dőltem kissé előre miközben a szememmel követtem a felém csúszó itallapot és ketté hajtott papírt. A szavai eljutottak a fülemig, de nem méltattam válaszra. Oldalra döntött fejjel méregettem a papírt majd a nőt s ismét a papírt. Szemeim összeszűkültek úgy emeltem magam elé a papírt. - Mi ez az egész? - tettem fel az újabb kérdést és a kezdeti kedvességemnek már nyoma sem volt. Ha ezt még nem említettem volna, van egy harmadik csoport is a szex terén. A lerázhatatlanok. Akikkel ocsmányul kell bánni, akiket vérig kell sérteni mert nem értenek a szép szóból. Lehet hatalmasat hibáztam Sonia megítélése kapcsán? Óvatosan hajtottam ki a papírt amin egy kórház és Sonia -feltételezhető- adatai szerepeltek a fejlécben. Nem kívántam lejjebb olvasni. Nem voltam kíváncsi senki betegségére, zsarolására. - Én erre most kurvára nem érek rá. - raktam le az asztalra az újra összehajtott papírt. -Most pedig ha megbocsájtassz...- nyúltam a bőröndömért készen arra, hogy a telefonszámát is letiltsam.
Negédes mosollyal jutalmazom, s most valahogy egészen másképp cseng nevem a szájából, mint amikor a fülledt szállodaszobában lehelte ki magából teljes extázisba esve. Bár azt mondhatnám, hogy újból megéheztem, és repetáért vagyok most itt, de ennyire heves, kínzó rosszullétek mellett a legutolsó gondolatom a kefélés... És bár azt mondhatnám, hogy övé a gyerek. Attól még persze ugyanúgy irtózom az egésztől, és nyilván számítok rá, hogy Isaac sem fog a hír hallatán fejre állni örömében, hogy aztán boldogan papás-mamást játsszunk valahol New York kertvárosi részén, egy fehérre mázolt kerítésű, emeletes kertesházban, ahol együtt választjuk ki a gyerekszoba színét, és betanítjuk a gyerekbarát golden retrieverünket, hogy minden reggel behozza a postát. Buktatókkal teli, vattacukor illatú, gelly Amerikai álom. Számomra inkább rémálom. Rosszalló cancogásba, fejrázásba kezdek, amint számon kérő hangnemben kishíján a torkomnak ugrik. Ezzel igazából nem tiport a föld alá, nem fogom hagyni, hogy lábtörlőnek használjon, és belém taposson a kutyaszaros bakancsaival! Annál többet érek! S ezt jelzem is anti-hősünk számára egy titokzatos félmosollyal. Nyugodt vagyok. Halálosan nyugodt. Már rég túl vagyok a sokkon, amit az a kurva terhességi teszt okozott, az öngyilkos gondolatokon, igazából az sem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha nem tudom véghez vinni a küldetésemet amiért most itt vagyok. Megyek, és behálózok valaki mást, bár igazán nincs kedvem apa jelöltek keresésébe beleölni a drága időmet. Isaac kézenfekvő "megoldás". Minden stimmel. Ráadásul ő azon ritka esetek egyike, akitől nem vágtam el teljesen magam egy egy éjszakás kalandozás után. -Meglátogattalak...? - Válaszom szándékosan kérdés formájában érkezik, szemöldökeim kíváncsian ugranak homlokomra. Nem mondom, hogy nincs bennem némi félsz, izgalom a hamarosan bekövetkező reakciója kapcsán, de az évek alatt már tökéletesre fejlesztettem póker arcom, így vonásaimon most sem láthat mást, csupán irigylésre méltó higgadtságot. Azért meglódul a szívem, amint kihajtogatja azt a bizonyos papírt. Hogy ne kezdhessek feszült ficánkolásba a széken, lábaimat keresztbe vetem egymáson, karjaimat összefűzöm mellkasom előtt, ezzel tulajdonképpen "lekötve" végtagjaimat. Negédes mosollyal arcomon, beletörődő sóhajjal válaszolok az elutasító reakcióra. Pont ahogy sejtettem. Még akkor sem mozdulok, egy szemernyit sem változtatok arckifejezésemen, mikor feláll, hogy a távozás hívogató mezejére léphessen. Csupán kezem lendül előre, mellyel határozottan markolok rá alkarjára. -Khm... A páciens panaszai: Vérzéskimaradás, alhasi görcsök, feszülés, hőhullámok, rosszullétek, szédülés. - Kezdem olvasni halál nyugodtan a papírra vetett sorokat, szemeim szinte lyukat égetnek két lapockája közé. -Várandós vagyok Isaac. - Bukik ki belőlem játszi könnyedséggel "halálos ítélete". -ATegyerekedet várom! - Folytatom. Olyan légiesen bucskáznak ki számon a szavak, hogy már-már magam is elhiszem őket. Ha létezik a pokol, talán jobb ha már most, előre jegyet váltok, nehogy lemaradjak. -Nem fogok uzsorásokat küldeni a nyakadra a gyerektartás miatt, azt sem várom el, hogy holnap oltár elé vezess, és együtt neveljük fel. De, ha homokba dugod a fejed, letiltod a számom, törölsz a létező összes internetes platformról, attól még ezt a gyereket nem fogod tudni semmissé tenni. - Nyugodtan, megértően beszélek, mégis fellelhető némi határozott, fenyegető él hangomban. Innen már csak rajta áll, hogy férfiként szembenéz-e a következményekkel, amik valójában nem is őt terhelik, vagy maga alá húzza a farkát, és eltűnik a képből, mint egy sértődött óvodás.
Kezdőlap
