A New York University egyik méltán híres professzora vagy - ha nem a pofidról, akkor a szakértelmedről pusmog mindenki -, és az Institute of Fine Arts kar igazgatója már hosszú évek óta. És felreppentek a hírek: talán esélyes vagy az egész NYU dékáni posztjára?
Aztán jöttem én, berobbantam, mint egy mandarin, és végtelenül idegesítettelek az örökös lelkesedésemmel, és azzal, hogy hozzám hasonló tehetséget már évek óta nem láttál (khm, ezt nem én mondom, ezt te mondod, csak semmi egoizmus).
A negyedik félévemet kezdem, és az az igazság, hogy az előző három leforgása alatt meglehetősen megkedveltél. Persze kizárólag, mint diákodat... Ugye?
Eleinte csak az óráidon bonyolódtunk apróbb vitatkozásokba némely témát illetőleg, vagy döbbentünk rá, hogy mennyire tisztán egyetértünk bizonyos dolgokban. Aztán a folyosón is beszéltünk erről-arról, én elmondtam, hogy csak biosampont használok, te pedig, hogy ez annyira azért nem érdekelt. És már a lakásomban járkálsz? Hogy kerülsz ide? Csak megmutatom a rajzaimat, meg egy-két képet, amit nem a suliba, csak úgy itthonra festettem... És elbeszélgetünk erről, arról, amarról...
A vizsgák után tökéletes vezetőként jó szokásod minden sikeres vizsgát tett diákodat, és a karon tanító tanárokat meginvitálni egy vacsorára valamelyik étterembe, és valahogy úgy keveredtünk, hogy egymással szemben ültünk a hosszú asztalnál, és egész este élvezhettük egymás társaságát.
Ne mutogass ujjal, én nem csináltam semmit sem.
Én miért is flörtöltem volna, miért is néztem volna az illendőnél pár másodperccel hosszabb ideig a szemeidbe, és miért is nevettem volna azokon a poénjaidon is, melyeket nem is tartottam viccesnek (nagyon szívesen). Nekem barátom van, vagyis valami barátfélém, van kivel találkozgatnom, meg köztünk különben sem lehetne semmi, úgyhogy én egész biztosan nem akartalak magamba bolondítani, vagy hogy mondják azt szakszavakkal.
Mosom kezeimet, ez a te hibád volt...
És mégis, amikor elbúcsúztam a társaságtól, és elsomfordáltam a ruhatárhoz, te utánam jöttél, és azt mondtad, hogy "Megőrjítesz.", mintha feltett szándékomban állt volna, aztán megcsókoltál, titokban, elrejtve a kabátok mögött.

És eljöttem.
Azóta nemigazán beszéltünk, de azt hiszem, nem nagyon akaródzik megbeszélődni a dolog, csak úgy magától. Lehet kéne valamit kezdeni ezzel, nem gondolod? Értem én, hogy a csók csak egy csók, de azért eléggé para... Főleg, hogy te mindent tudsz rólam, én meg semmit sem rólad. Van-e feleséged, esetleg gyereked... én lazán lehetnék. Mármint a gyereked, úgy értem, lazán lehetnék a lányod, mondjuk.

// No stressz, nem akarom nagyon csapni a nyálat, valójában egészen könnyed hangvételű játékokra gondoltam. Remélem hamar jössz, ha bármi van kérdezz, és a pb-csere jár a csomaghoz, csak azért kérdezz meg róla. Családi élet, személyiség, név, pb, mindent kényed-kedved szerint, és még a sztorihoz is fűzhetünk hozzá, és vehetünk belőle el, olyan rugalmas vagyok, mint a... rugó. Csók <3 Várlak.