Oh, micsoda kalamajkák születhetnek az ártatlan, majd egyre titokzatosabb pillantásokból. A Végzet pont abba a gimnáziumba sodort, mint gyakornok ahova járok. Először fel sem tűnt, hogy dolgozni jössz az iskolába, talán a fiatalos kiállásod miatt. Szerényen mosolyogtam rád: „Első nap?”. Itt kezdődött minden, és azontúl minden egy kuszaság, hogy mikor mit érzünk pontosan, mert mindkettőnk félti a másikat. Te, hisz nem akarod, hogy hátrányom legyen, akár tanulmányi szempontból is, én pedig azért, mert nem akarom összedönteni a tanári pályádat. El tudom képzelni az ajánlást, miután együtt látnak minket.. És mégsem vetünk véget ennek, mert furcsa bizalom kering át mindkettőnket, és tudod mit, ki mondta, hogy ez így nem helyes?

//Csupán ennyi volna, amit tudnod kell, a többit a fantáziádra bízom. Illetve már itt a kibontakozó kapcsolatról is írtam, de a játékot a kezdetek kezdetétől indítanánk. És még annyi, hogy: várlak, nagyon!