[hajnali 3 óra]

- Még egy utolsó kör srácok, aztán zárok. - szólal meg komoly hangon Lor, de tudja, hogy ez úgy sem fog menni, vagy ha mégis akkor rávesszük, hogy jöjjön el velünk valahova, hogy tovább szórakoztathassuk. Roger ráhajtott, de ez nem csoda, ő szinte mindenkit meg akar dugni aki él és mozog, bár részegen ez sem igazán érdekli, volt, hogy egy padon ülő szobrot kezdett el tapizni, és bókolni neki, mi többiek persze dőltünk a röhögéstől és egyikünk sem sietett felvilágosítani kissé eltévedt barátunkat. Most ennyire azért nem áztunk el, de azért érzem, hogy a fejem húz és már a járást sem biztos, hogy sikerülne nyíl egyenesen kivitelezni. Amíg nincsenek itt a zsaruk vagy a szülők addig ez nem is okoz problémát.

[reggel 8 óra]

A nagyon jó görbe estéknek általában nagyon pocsék másnapja van és ez alól a mai nap sem kivétel. Négyen voltunk el tegnap este és most mindannyian ugyan azon az órán szenvedünk. Nem tudom mi a tananyag, már az első másodpercben elveszítettem a fonalat, ami azért baj, mert így egyedül kell majd feldolgoznom a tananyagot… de az is lehet, hogy még el sem kezdtük az órát, mert valaki felel?
Óra előtt próbáltam minél több vizet magamba dönteni, hogy dehidratáljam az alkohol miatt kiszáradt sejtjeimet, de még nem értem el a megfelelő hatást, ugyanolyan aszalt baracknak érzem magam, mint fél órával korábban, annyi különbséggel, hogy a mosdóba is illene már kimennem.
Roger, Tom és Luke ugyan úgy néznek ki, mint én, ha nem rosszabbul, Roger már azelőtt elaludt, hogy bejött volna a tanár, csak azért van most ébren, mert mielőtt Mr.  Burns belépett volna a terembe hozzá vágtam a kiürült vizes üvegemet, amitől ő frászt kapott én meg a röhögéstől a földre estem a padomból.
Próbálom nyitva tartani a szemeimet és ahogy telnek a percek ez egyre jobban megy, sőt előbb vagy utóbb odáig is eljutok, hogy nem csak fogom a tollamat a nyitott füzet fölött, hanem körmölni is kezdek, bár a szavak néha kissé össze mosódnak ezért a leírt szöveg nem mindenhol lesz értelmes, de majd otthon csak kibogarászom valahogy.
Általában szeretem a történelem órákat és várni is szoktam őket, be kell valljam nem csak a tantárgy szépsége, hanem az oktató szépsége is hozzájárul a tantárgy szeretetéhez.  Úgy tudom lesz nemsokára egy töri verseny, a szüleim majd kiugranának a bőrükből ha mennék és megnyerném, amire az esély meg is van a kitűnő jegyeimmel, csak a mostani életmódom annyira nem kedvez a versenyen való részvételeknek.

Noel & Alexander

"Tanár úr kérem, én készültem. "

Hajnali öt óra.

A gonosz szerkezet, mely talán maga a sátán találmánya, alias ébresztőóra, hangos recsegéssel keltett. Úgy ugrottam fel ijedtemben az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki, természetesen ez a lendület, miután egy szitokszóval konstatáltam, hogy csak megint reggel van, alábbhagyott.
Hatalmas ásítással vetettem be magamat a fürdőszobába, ahol elvégeztem a reggeli rutinomat, megborotválkoztam, és lezuhanyoztam. Ezek után elköltöttem a reggelim, majd fogmosás után elkezdtem összekészülni.
Nagy nehezen felöltöztem, majd egy kis életkedvet varázsolva magamba, dudorászva pattantam a motoromra, s indultam dolgozni.

Reggel nyolc.

Amikor beléptem az osztályba, ahol az első órám volt, elmosolyodtam. Megrohantak az emlékek, ugyan olyan nyüzsgéssel voltak, mint én, és az osztálytársaim voltunk annak idején. Lazán letettem a bukósisakomat és táskámat a tanári asztalra, majd megálltam az osztállyal szemben kezemben a táblagépemmel, melyen meg volt nyitva az osztály elektronikus naplója.
Az osztályban ekkor tudatosult, hogy talán el kéne hallgatni, és valakinek kéne jelenteni annak az idiótának ott a katedrán. Egy lány pattant fel ültéből, és lépett ki mellém, majd, miután az osztály vigyázzba vágta magát, elmondta, hogy kik hiányoznak, én meg pár kattintással beírtam azokat. Sokkal egyszerűbb volt ez a módszer, mint a régi, könyvecskébe irkálós, bár az idősebb kollégák nem így vélekednek.
Intettem, s mindenki helyet foglalt.
Végignéztem a díszes társaságon, és megtaláltam azt a négy embert, aki a legrosszabbul festett, valahogy úgy, ahogy én festettem anno a gólyatábor után. Hát igen, ne várj mást, ha te vagy a csapatod „mája”.
Nagyot sóhajtottam, majd kiválasztottam az egyik megviselt diákot, Noelt, aki éppen az elalvás ellen küzdött.
– Noel, gyere ki a táblához - mosolygok a srácra, majd az osztályra nézek. –  Addig, míg osztálytársatok felel olvassátok át a tankönyv hetvennegyedik és hetvenötödik oldalát – miután kijött, leülök a székembe, s keresztbe téve lábaimat felteszem a kérdésemet. – Hány frontja volt az első világháborúnak, illetve azok mettől meddig húzódtak és kik harcoltak melyik frontvonalon?
Erre a kérdésre a válasz többször elhangzott már órákon, sőt a füzetbe is leírtuk az előző órán.
Csak mosolygok, és segítségül lerakok elé egy Európa térképet, hogy azon be tudja nekem mutatni a frontok helyét, plusz még abban is segít, hogy kik harcoltak ott. Nálam mindig könnyű a felelés első kérdése, utána szoktam kicsit megizzasztani a kedves diákot.
Miután a srác válaszolt, csak felvonom a szemöldökömet, s megkérdezem:
– Biztos vagy ebben? – ha jól válaszol, ha nem, akkor is megkérdezem, ugyanis így tudom eldönteni, hogy egy mázlistával van dolgom, vagy egy diákkal, akit érdekelnek az óráim.

Magamhoz kell térnem igen csak hamar, mivel érzem, szinte fizikai fájdalomként érzem ahogy az agytekervényeim próbálnak forogni de nem megy nekik, vagyis megy, csak befogadott információ mennyisége erősen korlátolt. Ahogy jegyzetelni kezdek rájövök, hogy ez még nem is a tananyag, hanem csak a szokásos jelentés az óra elején, de legalább azt felírtam, hogy milyen nap is van ma. Egyszer csak a nevemet hallom, amire felkapom a fejemet, és értelmezem a következő szavakat, én a táblához a többiek csöndben olvasnak. Szinte hallom a többiek megkönnyebbült sóhaját, miszerint ma ők ezt megúszták, a tanár engem fog cseszegetni. Látom Roger fején, hogy vigyorog és valahol belül én is vigyorgok, hiszen a tanár nem tud megszívatni hála a fotografikus memóriámnak. Akkor cseszett volna ki velem ha a következő óra elején feleltetett volna le a mai anyagból, mert arra nem biztos hogy teljes egészében sikerülne emlékeznem, de a múlt órai tananyaggal nincs problémám, azon az órán figyeltem és jegyzeteltem mint egy kisangyal.
Lustán felemelkedek a székről és kimegyek a táblához, nem valami gyorsan, de legalább egyenesen. Az alkohol már kiment a szervezetemből, már csak az utóhatása van meg, azzal pedig majd csak elbánok valahogy.
Papírsercegés hallatszik ahogy a többiek lapozgatják a könyvet és próbálják megtalálni az olvasásra kijelölt oldalakat. Egyikük sem igyekszik, tudják, hogy a tanár úgy is el fogja mondani ugyan azokat, vagy esetleg közös megbeszélés lesz, de annak meg ugyan az lesz a vége. Mr. Burns elmondja az anyagot. Legalábbis a legtöbb tanárnál ez a technika be szokott válni, de ez a töri tanár rafináltabb lehet mint a többi.
Pislogok párat míg feldolgozom a kérdést és megkeresem a fejemben a hozzá tartozó emlékeket. Ha szeretné azt is meg tudnám mondani, hogy pontosan melyik inge és melyik nadrágja volt aznap rajta.
- A nyugati front Franciaország és Németország között húzódott, az Antant: Francia ország, Egyesült királyság és az Amerikai egyesült államok; és a központi hatalmak: Német Birodalom, Osztrák- Magyar monarchia voltak a harcoló felek. A Keleti front Németország és az Orosz birodalom határán húzódott, a harmadik front a balkáni front, valamint Afrikában és Amerikában is folytak harcok. - Az asztalra rakott térképen meg is mutogatom azt amiről éppen szó van. Nem beszélek valami gyorsan, egyrészt mert épp újra játszom a fejemben a múltkori órát másrészt tnyleg lassú vagyok most egy kicsit… inkább kicsit nagyon.
Kérdése hallatán újra átfuttatom a fejemben az adott órát, ezért hallgatok egy darabig, amire azt hiheti, hogy elakadtam, pedig nincs így, csak eszeveszett mód másnapos vagyok.
- Igen Tanár Úr,biztos vagyok benne. - Ha kihagytam valamit… nem, annak elenyészően kevés az esélye.
Próbálom kihúzni magam és egyenesen állni, de a testtartásom jelenleg egyáltalán nem tökéletes.
- Vissza ülhetek a helyemre? - Kérdezem de kétlem hogy máris befejezte volna a kínzásomat.

Noel & Alexander

"Tanár úr kérem, én készültem. "

Noel válaszát hallva felsóhajtok. Még hogy biztos ebben a válaszban, nevetséges. Egy frontot kihagyott. Halványan elmosolyodok, s megköszörülöm a torkom. Ezt a három frontot azonban jól tudta, bár ha nagyon akartam volna kötekedni bele tudtam volna kötni. A kérdésére, hogy leülhet e, fel se figyelek, jobbnak tartom figyelmen kívül hagyni.
– Egy frontot kifelejtettél, de a többi elfogadható – ekkor rábökök a térképre, és végighúzom az ujjam azon a vonalon, ahol a kifelejtett front húzódott. Ekkor kuncogásra lettem figyelmes, egy, az első padban ülő srác találta viccesnek társa hibáját.
Én csak ördögien a jól mulató ifjúra mosolyogtam, és így szóltam.
– Gratulálok, nyertél magadnak egy kis délutáni elfoglaltságot! Négy oldalt kell írnod az Afrikában és Amerikában történt világháborús harcokról, holnapra – erre a kuncogás abba maradt. – Nincs annál gusztustalanabb, ha valaki kineveti a társát – ezek után visszafordultam Noelhez – Szóval Noel, itt volt található az Olasz front. Ha meg tudod mondani, hogy az olaszok hányban léptek be a háborúba és hol folytak azok a nevezetes csaták ezen a fronton, akkor a hibádat kijavítottnak tekintheted.
Bájosan mosolygok a fiúra, és várom a válaszát. Amennyiben nem kell kijavítani, helyeslően bólintok, és átsiklok a következő kérdésre.
– Akkor nyaggatlak a következő kérdéssel, rendben? – kérdezem vigyorogva, bár tudhatja, hogy bármit válaszol, úgyis megkapja a kérdést, mely szokás szerint az utolsó szokott lenni. – A verduni „vérszivattyú” mikor volt, illetve nagyjából hány ember halt meg ott, s meddig tartott az ütközet? – ezt az infót többször is hangoztattam órán, sőt, ezt is leírattam velük, tehát egyszerű volt a kérdés. Még egy hetedikes is tudna erre válaszolni, hisz ez a csata szinte legendás.
Lazán hátradőlök, és a kezembe veszem a naplót, közben kerek szemekkel figyelem a tanulót.

Elmosolyodik, ennek soha sincs jó vége, párszor már láthattam tőle ezt az arckifejezést, ez az a tipikus „na most megvagy” amikor vagy segít és ad még egy esélyt, vagy leültet egy egyessel, bár én még sohasem kaptam ötösnél rosszabb osztályzatot és nem is most tervezem elkezdeni a begyűjtésüket. Nem tudom mit ronthattam el, hiszen amire emlékszem azt elmondtam, hol járhattak a gondolataim akkor amikor nem arra figyeltem amit mondott? Nem sűrűn esik meg velem az, hogy nem tudok figyelni, csak akkor a mikor másnapos vagyok, de a legutóbbi órán nem volt semmi bajom sem.
Nézem azt a részt a térképen ahova mutat, és gyorsan elolvasom a mellé írt évszámokat, helyszíneket és neveket, hátha így beugrik majd valami, de semmi konkrét. Tudom, hogy már hallottam róluk valahol, de konkrét eseményt nem tudnék hozzájuk kapcsolni. Az a baj, hogy ha azt kéri részletezzem az ott történt csatákat akkor végem van mint a botnak.
Szerencsére egyik seggfej osztálytársam ezt az időpontot választja arra, hogy röhögni kezdjen. A büntetésén meg én röhögnék, de inkább vissza fogom magam, és nem csinálok semmit sem, nincsen kedvem nekem is házi dolgozatot írni.
Amíg Mr. Burns figyelme a kedves osztálytársamra irányul addig gyorsan memorizálom a dátumokat és eseményeket, amiket a múlt órán kifelejtettem, amit jól is teszek, mivel éppen ezekre kérdez rá.
Ha nem sikerült volna megjegyeznem őket akkor a válasz helyett most egy szép, válogatott szavakból álló káromkodás hagyná el a számat, de szerencsémre emlékszem mindenre amit most olvastam.
- 1915-ben léptek be a háborúba… - Kezdem a választ, majd elsorolom a csaták helyszínét is. Úgy gondolom hibátlanul, mert azonnal megyünk tovább a következő kérdésre.
- Úgy emlékszem, hogy a Verduni csata 1916. február 21-től tartott december 14.-ig, ez volt az első világháború leghosszabb csatája és a második legvéresebb, megközelítőleg negyed millió halottat számlál. - Idegesen topogok a tábla előtt, mert nem vagyok benne biztos, hogy jól mondom, mert itt is elterelte valami a figyelmemet és az információ biztosan nincsen benne a füzetemben, csak mintha ezt mondta volna órán, plusz Daniel a leghátsó sorból ezeket a számokat mutogatta nagy bőszen, remélve, hogy a tanár nem veszi észre.
- Ha nem jó akkor esetleg kérdezne még? Nem szeretném lerontani a jegyeimet. - Kérem őt, miközben próbálok olyan szemekkel nézni rá, mint amilyen a Shrekből van a macskának.

Noel & Alexander

"Tanár úr kérem, én készültem. "

A mosolyom, mely eddig ördögi volt, megenyhül, és kedvesen mosolyog a fiúra.
– A válaszod majdnem jó… A Verduni csata ne december 14-ig, hanem 18-ig tartott, bár, szerintem, a csata kimenetele már 14.-én látható volt. A franciák csúnyán helybenhagyták a Német Birodalmat.
Felnézek a fiúra ültömből. Belenézek szép kerek szemeimmel az ő szemeibe, és sóhajtok.
– Még egy kérdés, és nem kínozlak tovább. Ezen múlik az „A”-d. Mi volt az ürügye a háborúnak?
Felvonom a szemöldököm és úgy várom a választ. A többi még olvassa az anyagrészt, nagyon jól teszik.
A fiú akármint válaszol, hümmögök egyet, és felteszek megint egy kérdést, amire bizonyosan nem számított.
– Legalább jól érezted magad tegnap éjjel? – barátságos és elbűvölő vigyor ült ki az arcomra. – Máskor lehetőleg ne iskolanap előtti éjjel vigadjatok, hisz nagyon kellemetlen másnaposan iskolában ülni... Tapasztalatból beszélek.
Szépen mosolygok, majd beírom a naplóba az érdemjegyet. Ha jól válaszolt a kitűnő átlaga gyarapodik egy A osztályzattal. Normál esetben nem adnám meg neki erre a feleletre az ötöst, de látva kínlódását, megkapja. Őt érdekelni szokták az óráim, s ő kérdez általában a legtöbbet, és legértelmesebb kérdéseket teszi föl. Hazudnék, ha azt mondanám, nem ő a kedvencem az osztályából. Amennyiben elrontja ezt a borzalmasan egyszerű kérdést, nagy szomorúsággal írok be egy kövér B-t.
– Noel, mielőtt helyedre ülsz… Bizonyára tudsz már a közelgő történelemversenyről. Örülnék, ha indulnál. Ha indulsz, akkor felajánlom, hogy segítek felkészülni rá. Gondolkozz ezen, óra után megbeszéljük – biztatóan elmosolyodok.
Miután Noel a helyére ballagott, nekiállok leadni az anyagot, pontosabban, hozzávenni az eddigi anyaghoz amit most olvastak. A cári Oroszország összeomlása és a bolsevik hatalomátvételről volt szó.
Szépen krétával darálom fel az évszámokat, és lököm hozzá a rizsát, ahogy szoktam. Szépen beszélgettük meg a dolgokat. . Rátértem az egyik legérdekesebb személyre, Raszputyinra.
– Grigorij Jefimovics Raszputyin – mondom ki a teljes nevét. - 1869 január 22.-én látott napvilágot egy szibériai faluban, Pokrovszkojeben – ejtem ki a falu nevét, nem túl helyes oroszsággal. - Vezetékneve a raszputnyik orosz szócskából ered, jelentése züllött, vagy szoknyapecér… – megköszörültem a torkom. – Ez elég rendesen jellemzi emberünket, ha akarjátok beszélek róla bővebben, elég érdekes figura volt, és egyik vezéralakja a cári birodalom összeomlásának – ajánlottam fel nekik. Gyorsan haladtam az ő osztályukkal. Bőven belefért ez a kis mesélés. Pláne, hogy még nem közöltem velük a jó hírt, aminek én nagyon örültem, ők meg szerintem pláne fognak.
Mindenesetre megállok egy pillanatra, várva az igenlő választ. Általában szeretik, ha az érdekesebb dolgokat elmesélem nekik.

Valamiért rossz dátum ugrott be, ami eddig még sohasem fordult elő velem, nyilván órán félre érthettem amit mondott és ezért maradt meg az emlékezetemben a rossz évszám, de most kicserélem a jóra, hogy legközelebb ne hibázzak.
- A háború kiváltó oka a szarajevói merénylet volt de a valós okokról még ma is vitatkoznak. - felelem, és tudom, ez a válaszom jó, tehát megkapom a megérdemelt kitűnő minősítést a feleletemre és az átlagom továbbra is olyan amire a szüleimnek egy rossz szavuk sem lehet. Ha csak jó minősítést adott volna akkor mennék hozzá óra után reklamálni, arra hivatkozva, hogy beteg vagyok ezért nem tudtam megfelelően válaszolni a kérdésekre és megpróbálnék magamnak egy javítási lehetőséget kikönyörögni, de szerencsére erre semmi szükség, továbbra is folytathatom egészség romboló életvitelemet.
Kérdése meglep, de válaszolok rá, hiszen így illik.
- Nagyszerű volt, bár kissé fárasztó. Esetleg van olyan módszer amivel a kettő együtt művelhető? Az iskola és a szórakozás? - Kérdezem teljesen komolyan. Egyetemre járt, biztosan tökéletesen tudja hogyan kell egy átmulatott éjszaka után végig ülni egy másfél órás előadást anélkül, hogy elaludna. Ez a tanács nem csak nekem lenne hasznos, hanem az osztály háromnegyedének is, akik szintén szoktak hétköznap esténként bulizni járni.
Bólintok, miszerint át fogom gondolni a dolgot, de már eleve tudom a választ. Menni fogok a versenyre, nem csak azért, mert az osztályból senki más nem alkalmas ara, hogy versenyre menjen, hanem azért is, mert az egyetemi felvételin nagyon jól néz ki ha versenyeken részt vettem és meg is nyertem őket, már pedig ha elindulok akkor egészen biztos, hogy meg is fogom nyerni.
A helyemre ballagok, a többiek pedig elmosolyodnak, tudták jól, hogy nem foghat ki rajtam egy felelés. A füzetem kinyitom majd amint a tanár elkezdi az anyagot jegyzetelni kezdek. Néha csak rajzolgatok az órán, de most tényleg figyelni is fogok, mert nem akarom kihúzni nála a gyufát.

Noel & Alexander

"Tanár úr kérem, én készültem. "

Noel szépen teljesített a felelésen így másnaposan, mosolyogva írtam be neki a jobb osztályzatot. Kissé meglepődtem, amikor a kérdésemre válaszolt, szinte azonnal, meglepődöttségnek csak kicsiny jelét mutatva. Amikor ő is kérdezett, nagyon meglepődtem, majd piciny gondolkodás után válaszoltam.
– Tudod, általában én a jó kisgyerek voltam, aki hétköznap vagy tanítási nap előtt nem rúgott be… nagyon. Ha mértékkel iszunk, akkor kevésbé leszünk rosszul másnap, de a legfontosabb: Alkohol nélkül is lehet szórakozni. Élvezze ki mindenki a társaságát, nem kell berúgni mint az albán szamár, hogy jól érezzük magunkat. Ha meg iszogatunk, akkor ajánlatos azt nem éhgyomorra tenni, és ha kíséretnek iszunk más folyadékot, így a sejtek dehidratáltsága csökken, és lehet kompenzálni vele az alkohol által okozott kárt. Vagyis elméletileg, gyakorlatilag meg a fene tudja. Azonban fontos, hogy ne romboljátok az egészségi állapototokat. Na szóval, térjünk rá a témára – fejezem be a monológom, és nekiállok tartani az órát, miután Noel is leült.
Mikor már az anyagot is leadtam lényegében, és rákérdeztem, hogy kívánnak e többet hallani az általam felhozott személyről, heves bólogatás lett a válasz. Én mosolyogva kezdtem bele a mesébe.
– Tehát, Raszputyin elég kicsapongó kamaszkort élt, majd vándor szerzetesnek állt. Egyik útja során, megjelent neki Szűz Mária (gyerekek, ne drogozzatok) aki Szentpétervárra küldte őt, hogy segítsen a cári családon. Raszputyin gyógyító és misztikus hírében állt, utazásai során néhány egyházi vezető előtt is bemutatta képességeit, így megalapozva hírnevét. A kis Alekszej cárevics vérzékenységét meggyógyította az „őrült szerzetes”, így a cári család barátja lett. A hatalma folyamatosan nőtt politikailag. Nagy rajongótábora lett, akik bárhova követték őt, és mesternek szólították. Nem egyszer Szentpétervár fürdőiben a nemességgel és követőivel mágikus rituálénak titulált orgiákat tartott – meséltem nyugodtan az életútját. Tudtam, hogy ilyeneket mondhatok ennek az osztálynak, sokat meséltem nekik már, és elég idősek is voltak hozzá, hogy ilyet hallhassanak, alsóbb osztályban még lehet, hogy nem merném elmesélni ezeket, de imádtam itt órát tartani. Kényelmesen leültem a helyemre, s néztem a figyelő, csillogó szemeket. Ha magára Raszputyinra nem is voltak kíváncsiak, az orgia szóra bizonyosan felkapták a fejüket, és rájöttek, hogy nem oly unalmas a történelem. – Raszputyin a követőit többször is bolondnak nevezte. A politikai hatalmát pletykák szerint, melyeknek részben volt alapja szerintem, annak köszönhette, hogy gondját viselte Alexandra cárnénak, mikor férjura nem ért rá vele foglalkozni. De ez csak szóbeszéd volt, de köztudott volt, hogy Raszputyin különleges szexuális vonzerővel bírt, ápolatlan külseje ellenére. Raszputyin tevékenysége alatt borzalmasan aláásta a cári család tekintélyét, és rengeteg ellenségre tett szert. Ezért egyszer megesett, hogy egy kurtizánt felbéreltek, hogy vessen véget a szerzetes munkásságának. Ez az után történt, hogy többször is atrocitások érték őt, például 1911-ben Jermogen szaratovai püspök és társai, miután szemébe mondták, hogy ő a gonosz, feszületekkel megverték. Ezt követően Raszputyin bepanaszolta a püspököt, akit utána megfosztottak rangjától, és egy kolostorba zárattak. Szóval, ez az örömlány, nevén nevezne Guszeva egy késsel hajtott végre merényletet ellene. A támadás nem úgy sikerült, ahogy akarták, azonban életveszélyes sérülést kapott a férfi. Pokrovszkojében lábadozott, eközben kitört az első világháború. A háború alatt Raszputyin befolyása egyre nagyobb lett, ahogy ellenségei sora is nőtt. 1916. december 7-i keltezéssel írt levelében megjósolta a cárnak, hogy nem fogja megérni az újévet, ugyanis gyilkosság áldozata lesz. December tizenhatodikán Feliksz Felikszovics Juszupov, aki Raszputyin homoszexuális szeretője volt, meghívta őt vacsorára, miszerint a város legszebb nője látni akarja, és egy vacsora mellett társalogni vele. Raszputyin ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták. Raszputyin először elutasította, de a várakozást annyira unta, hogy elkezdte valni a süteményeket és vedelni a piát. Raszputyinnak egy darab süteménytől padlót kellett volna fogni, ám nem hatott rá a cián. A herceg, látva, hogy a méreg nem használ, lelőtte Raszputyint. Felment a többi nemeshez, hogy megünnepeljék Raszputyin halálát, de a herceget nem hagyta nyugodni, hogy raszputyinra nem hatott a méreg, tehát lement megnézni a hullát. Amikor lement, a szerzetes kinyitotta az egyik szemét. A herceg érthetően megijedt, és felrohant a többiekhez, Raszputyin az udvarra baktatott. Az ekkor már elég megviselt állapotban lévő szerzetes szembetalálkozott két halálát kívánó nemessel, szegénynek elég sűrű napja volt, Dmitrij Pavlovics nagyherceggel és Vlagyimir Puriskeviccsel, az utóbbi úriember rálőtt, majd mind a ketten botokkal verték meg. Ezután a misztikust folyóba vetették. A boncolás eredményeit nézve rengeteg vizet találtak a tüdejében, ez arra enged következtetni, hogy a gyorsan kivitelezett úszáslecke idején, még életben volt. A szerzetes halála után egy év sem telt el, és mint azt már tudjuk, forradalmi erők megdöntötték a cári birodalmat. Emberünknek aki kíváncsi rá részletesebben utána lehet nézni, és az életéről készült filmeket is ajánlom a figyelmetekbe – nagyot sóhajtok a hosszúra sikeredett sztori végén, majd kuncogva hozzáteszem. – Elég szívós ember volt ez a Grigorij, nemde?
Erre néhány diák csatlakozik a kuncogáshoz, vagy nevetésben törnek ki, de voltak, akik nem vették a gyenge poénomat.
Ránézek az órámra, aztán a diákseregre.
– Nos, sajnálatosan be kell jelentenem, hogy hamarosan ránk csengetnek, de hatalmas örömötökre a következő órátok, mely ének lenne, velem lesz, így azon is törizhetünk.
S amint én azt megjósoltam, kicsöngettek. A diákok nagy része el se rakja a felszerelését, csak felkel és kimegy néma csendben a teremből. Na de ez a néma csend csak addig tart, amíg ki nem érnek a teremből, utána elkezdenek beszélgetni, néhányak még a hangjukat is felemelik, és nevetgélnek. Én rákönyököltem az asztalra, és úgy figeltem a kifelé igyekvő diákokat. Ha Noel is el akarja hagyni a termet, gyorsan leszólítom.
– Noel, akkor beszélhetünk?