Te meg tudod állni, hogy ha valaki a környezetedben nevetni kezd, akkor egy idő után is ugyanolyan faarccal bámulsz magad elé, mint korábban? Szerintem biztosan nem. A nevetés, a jókedv, az alapvető optimizmus szerintem igenis gyógyító hatással van az emberekre.
Már gyereknek is olyan voltam, hogy nagyon kevés dolog miatt fakadtam sírva, és ez mostanában sem sokat változott. Ellenben a jókedvemet mindig szerettem túlozva, nagyon erőteljesen, és minden érzelmemet a felszínre engedve megélni.
Azt hiszem nem változtam soha abban, hogy a dolgoknak alapvetően a pozitív oldalát néztem, és bár számoltam mindig azzal, hogy valami nem feltétlen tökéletes, vagy vannak dolgok amelyekkel el kell vonulnunk, meg kell élnünk ott legbelül, fel kell dolgoznunk, de igenis van mindenből kiút. Még akkor is ha úgy érezzük, hogy sosem fogjuk megtalálni.
Mindig ragaszkodtam az elveimhez. Amiben hittem, ami mellett kiálltam. Még akkor is, ha később bebizonyosodott, hogy nem a jó oldalon állok, vagy éppen egyedül maradtam a véleményemmel. Kitartó és céltudatos vagyok, aki tudja merre tart, és aki sosem felejt el hátra is nézni, hogy honnan jött, nem csupán előre menetelni, elfeledve mindazt amit maga mögött hagy.
Ragaszkodó vagyok. Emberekhez, barátságokhoz, családhoz, tárgyakhoz, emlékekhez. Tulajdonképpen mindenhez, ami ilyen vagy olyan formában fontos lett az évek alatt a számomra.
Hűséges vagyok. Nem csupán egy eszméhez hanem a kapcsolataimban is. A barátokhoz éppen úgy, mint ahhoz, akinél éppen úgy érzem a szívemet hagytam, az összes megélni vágyott érzelmemmel együtt.
A munkám a hobbim is egyben. Mindig is világot akartam látni, eljutni a világ összes nagyvárosába, látni szinte mindent közelről és aztán élményekkel felpakolva hazatérni.
Imádom a színes, tarka ruhákat, ha a lábam a homokba süpped egy forró nyári napon, a jeges és színes koktélokat, a csinos szandálokat, a régi filmeket. Meg lehet vesztegetni nagyon hamar egy nagy kosár eperrel.
Könnyen teremtek emberekkel kapcsolatokat, de ugyanolyan könnyen szakítok meg, ha megbántanak. Nehezen békülök, nehéz eljutnom arra a pontra, hogy megbocsássak. De én is tudok bocsánatot kérni ha úgy érzem én hibáztam. Kompromisszum kész vagyok, de csak olyanokkal szemben akik fontosak a számomra.
Hamar szerelembe esem, és nagyon nehéz kiábrándítani. Nehezen engedem el a kapcsolataimat, mert az utolsó pillanatig ragaszkodom hozzájuk. Végül ha mégis meg kell tenni, napokig bánt. Nehezen dolgozom fel a kudarcot.

#képeslapok #utak #repülés #szabadság #szerelem








Drága Mama!

Ez az első utam, amióta végeztem, és minden vizsgám sikeres volt. Kicsit ideges is voltam, de Mona, aki már legalább százötvenszer repült, megnyugtatott, hogy még egy gép sem maradt a levegőben. Ez afféle mondás a stewie-k között, bár bevallom, hogy inkább nevettem rajta, nem akartam, hogy idegesnek lássanak. Nem a repüléstől félek, hiszen tudod, hogy gyerekkorom óta imádom. Azóta, hogy Joe bácsikám először felvitt a levegőbe egy Cesna kisgépen úgy tizenhárom éves koromban. Én pedig éreztem azt a semmihez sem fogható érzést, azt a szabadságot, amit azóta is, valahányszor egy gép a levegőbe emelkedik, és ott vagyok a fedélzetén. Inkább azért voltam ideges, hogy jó legyek abban amit csinálok, elégedettek legyenek velem, ne okozzak csalódást. Tudod mennyire maximalista vagyok, és mennyire törekszem arra, hogy a legjobbat nyújtsam.
Helsinki gyönyörű. Főleg akkor, amikor felkel a nap, és a távolban a tenger mögött megbújó apró hegysipkák havas csúcsán mint nevető gyémánt csusszan végig a nap melengető, aranykék sugara. A reptéren találkoztam legalább hat joulupukkival, és mindegyik állította, hogy ő az igazi és hamisítatlan, egyetlen mikulás. Az egyik engedte, hogy megrángassam a szakállát. Egek mama! Valódi volt és hófehér és puha! Mona azt mondta, hogy valódi, de festett. Szerintem roppant illúzióromboló volt. Mármint Mona. De ő egyébként a legjobb kolléga a világon, és azt hiszem a többi úton is szeretnék majd együtt repülni vele.
Kinn voltunk a halpiacon is. Hideg van és büdös. Viszont olyan nagy a választék, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ha ennék halat, valószínű szeretném, így inkább csak sajnáltam őket. Mona elmondta hogyan főzik meg a rákot. Fél óráig vigasztalhatatlanul bőgtem. Azt hiszem, hogy soha az életben nem fogom megkóstolni a rákot.

Ölel
Lily


Drága Mama!

Annyira sajnálom, hogy nem lehetsz itt, és nem láthatod ezt a várost. Este tizenegyre értünk be, és a másodpilóta Michael meg Mona elrángattak a fesztiválra. Szereztek nekem mindenféle színes csillogós ruhát, temérdek nyakláncot akasztottak a nyakamba, és fél óra múlva már úgy táncoltam a rumbát, meg a salsát mintha egész életemben ezt csináltam volna. Őrület ami itt van. Az ember körül tarka tömeg, szédület, varázslat, csillogás, a szívem helyén a ritmusra verő dobok tamtamja kopog rendületlen, én pedig önfeledten nevetek. Az ember itt elfelejti egy kicsit az időt, azt, hogy tulajdonképpen az egész élete egy rohanás. Mama, hidd el, itt megáll az idő egyetlen éjszakára, és te úgy érzed, hogy soha nem fognak elindulni a mutatók. Mintha egy óriási fiesta lenne a továbbiakban az élet, amelyben a fellobbanó tüzek, az elcsattanó csókok, a nehéz virágillat és a ritmusra kopogó zenék kakofóniájában csak élvezni vágysz az életet és kifulladásig nevetni.
Rio az a város, ahol nem szabad és nem lehet szomorúnak lenni, még akkor sem ha előtte két nappal szakítanak veled. Igen Mama, Terence és én szakítottunk. Furcsa ezt leírni négy év után, annak tükrében, hogy semmiféle előzménye nem volt. Vagy csak én nem láttam. Azt mondta nyugalmat és családot akar, nem pedig egy olyan feleséget, aki repked a világban, és soha nincs rá ideje. Azt hiszem csak azt a négy évet sajnálom a legjobban amiben azt hittem, hogy elfogadta az életem. Hogy elfogadott engem.
De mindegy is. A reggeli pirkadatig táncolt salsa tökéletesen átmosta a lelkem, és már tudom, hogy ennek azért kellett így lennie, mert valaki másra várok. Valakire, aki elfogadja azt, hogy repkedek, aki elfogadja, hogy  az életem célja nem feltétlenül csak az, hogy neki gyereket szüljek.

Ölel
Lily


Drága Mama!

Ez az a város amit egyszer látnod kell! A nyári melegben, valamikor délelőtt tízkor érkeztünk meg Budapestre. Van valami különös ebben a városban. Mintha a történelem megérintene, mintha kicsit visszarepülnél az időben, abba a korba, ahol még úriemberek éltek, ahol a nők gyönyörű ruhákba jártak, apró, csipkés napernyőket tartva a fejük felett, és egész nap szólt a Kék Duna Keringő. Ó Mama! Azt hiszem imádtam volna azokat az időket, bár a város így is gyönyörű. Pezseg, nyüzsög és a kultúrák úgy olvadnak össze benne mint a színes olvadt gyurmák, amelyeket megsütött a nap.
Jártam a Margit szigeten, ahol a fák az égig nyúlnak, és alattuk elheveredve, az azúrkék eget nézve elgondolkodtam, hogy az élet tulajdonképpen bármilyen nehéz, bármennyi buktató is van benne gyönyörű. Itt érzi az ember, a fűben fekve, kezét a halántéka alá téve, hogy imád élni, élvezi minden percét amit neki ajándékoztak, és soha nem adná semmiért ezt az érzést.
Rettentő fűszeresek, de valami hihetetlen finomak az ételek. Úgy éreztem, hogy nem tudok betelni semmivel amit elém raknak, és észre sem vettem, de kifulladásig ettem magam. Van itt egy vicces édesség, amiről azelőtt soha nem hallottam: madártej. Mintha vanília folyón úszva az édes illatok közepette mennyei ambrózia felhőket ennél, és képtelen vagy abbahagyni. Bár elkértem a receptet az étteremben ahol jártunk, nem vagyok benne biztos, hogy ugyanúgy meg tudom majd csinálni, de meg fogom próbálni.
Tudod az a különös, és azt mondják akik már sokat jártak ebben a városban, hogy ha sokáig jársz benne biztosan fogsz találni valamit, ami emlékeztet majd a te országodra, származz bármely részéről a világnak. Én az ételekben találtam meg, ami emlékeztet otthonra. A magyarok ugyanúgy szeretnek enni, és élvezik is a kulinaritást mint az otthoniak.Vettem neked egy piros-fehér-zöld ruhába öltöztetett babát. Remélem tetszeni fog.

Ölel
Lily


Drága Mama!


Ide is eljutottam, életemben először. “Rómát látni és meghalni.” ahogy egy régi mondás tartja, persze tévesen, hiszen eredetileg Nápoly-t emlegették benne, mint az akkori világ kulturális fellegvárát. Egyszer biztosan eljutok oda is, de Rómába egyszerűen bele lehet szeretni. Mona ma nem jöhetett, pedig nagyon szereti  ezt a várost, szinte mindig úgy igazította a beosztását, hogy a római járaton ő legyen szolgálatban, de ez most nem jött össze. Az új kolléganőm Isabel egy nagyon kedves lány, és éppen úgy kezdő, ahogy én voltam közel két éve. Közeledett az este amikor landoltunk, így egy kis hangulatos pizzériában vacsoráztunk meg. Odáig vagyok azért, hogy mindent paradicsommal készítenek.
A város szélén volt egy vidámpark. Az a fajta amit akár két hét múlva fel is szednek és tovább állnak egy másikba. Lehetett benne célba dobálni apró kis rongylabdákkal, és ha leverted az összes poharat akkor a tiéd lehetett egy óriási plüss állat. Jobban belegondolva annyi labdát vettem, amivel végül ledobáltam a poharakat, hogy abból két plüss is kitellett volna valamelyik madridi játéküzletben, de azt hiszem nem ezen van a hangsúly. Lett egy hatalmas óriási….minek is nevezzem...manókoboldmacim. Bár ha más irányból nézem akkor lehet inkább bajusz nélküli manókoboldcica. Lehet ennyi idősen már inkább ciki ilyesmit csinálni, de hát tudod, hogy véglegesen és menthetetlenül oda vagyok a körhintákért, a színes fényekért, azért a hangulatért amit az ilyen vándor vásárokban tapasztal az ember.
Ha már Rómában jártam, nem lehetett kihagyni a Trevi kutat és persze a Bocca della Veritá-t sem, az igazság száját, amibe nagyjából fél órányi hezitálás után mégis bedugtam a kezem. Persze tudom, hogy ez legenda, és alapvetően sem nagyon szeretek hazudni, de voltak füllentéseim amire nem vagyok büszke. Például amikor azt mondtam, hogy Marcelo lopta el a félkész tortákat a kamrából, pedig én ettem meg. De azt hiszem felnőttként is csináltam olyan dolgokat amire nem feltétlen vagyok büszke. De ez is hozzám tartozik, és szerintem az igazság szája azt is érzi, hogy megbántad a hazugságaid vagy sem.

Ölel
Lily

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Ez a bájos kis természeted annyira magával ragadó és olyan szinten végigkíséri a történeted, hogy szinte minden utazósoddal kapcsolatos beszámolód után akaratlanul is veled lelkesültem.   Tetszett ez a képeslapos megoldás és ahogy elmesélted egy adott helyen mivel töltötted el az idődet. Így valahogy személyesebbé vált számomra az egész, hisz olyan gondolatokat osztottál meg amik csak rád és arra a személyre tartoznak akinek címezted ezeket a sorokat.  
Nincs azzal semmi gond hogyha keresed a pozitívumokat a környezetedben és eszerint szemlélsz dolgokat. Ha képes vagy őszintén örülni bàrminek vagy lelkesülni olyan pillanatokban amik màsok figyelmét talán el is kerülnék. Maradj mindig is ilyen, hisz csak így csempészhetsz boldogságot a napjaidba és olykor a környezetedébe is.
Tetszett a történeted és kívánom, hogy sok jó élményt tudj majd gyűjteni a továbbiakban is. Örülök, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!