zgalom, ez az egy dolog az aminek távol kellene ma lennie tőlem, és mégis olyan aktívan tüzel odabent, hogy szinte érzem, hogy megfulladok. Az osztrák tájak gyönyörűek, szeretek itt lenni, de ma valahogy minden annyival jobban tűnik. Caesar ma fog megérkezni, én már este itt voltam, de csak, hogy rendesen ki tudjam aludni magam. Ma lesz a nagy nap, amikor először ülök F2-es kocsi volánja mögé minden nagy fejes előtt, akik mind azt várják, hogy hibázzak és megmondhassák ,hogy igazuk volt és nem való nő ebbe a kategóriába. Hát de, sőt feljebb is lenne helyes egy nőnek, és nekem kell megmutatni ezt, főleg, hogy én vagyok a legközelebb az F1-es álomvilághoz, mármint ami a fejemben él, mert közben tudom, hogy nem annyira álomszerű minden, de ezt senki orrára nem kötjük, csak küzdünk én a báytám oldalán. Talán kicsit elszomorít, hogy Chris sérülése miatt nem tud itt lenni, vagyis nem mondta, de gondolom nem fog ideutazni Monacoból, bár a baleset már hetekkel ezelőtt volt, mégsem hiszem,hogy ennyi elég lett volna a felépüléshez neki. Caesar az egyetlen reményem ma, mert apám ígéretének nem eleget téve nem jelent meg, amin nem csodálkozok, mert ő nem akar a pályán látni, bár támogat, de ezt innen nem tudja megtenni, mert beleszólna és nem teheti. Az, hogy egy hete csak a telefon az ami kapcsolatban tart Caesarral kimerít, hiányzik nekem és meglep, hogy ennyire nehezen viselem nélküle. Talán csak túlságosan egyedül voltam, és megszoktam, hogy mindig van velem valaki. Nem New York volt a székhelyem ezen a héten, hanem elmentem Maranelloba, hogy apám csapatával legyek napközben, figyeljem a fejlesztéseket és amit tudok technikailag és hasznos nekem sajátítsam el. Az ottani csapat olyan mértékben kiáll mellettem,hogy nem tudok elég hálás lenni nekik, hogy megtettekmidnet, hogy a mai nap a lehető legjobb legyen. De ettől függetlenül minden nap egyedül aludtam el, egy hotelszobában, mert még apám sem tartózkodott az országban, így még hozzá sem tudtam menni. A paddock bejáratánál álltam és csak bámultam magam elé,a mosolyom elég szélesre húzódott, és éreztem, hogy remeg a kezem. Határozott léptekkel indultam meg befelé de nem a garázsok felé, mert látnom kellett a pályát, amit már megannyiszor jártam be, és ehhez szükségem volt valakire, aki most először képes úgy fogni a kezem, hogy én sem akarom elengedni. “A paddock clubban vagyok, a kivetítővel szemben! Félek!”- írtam Caesarnak, mert nem volt annyi türelmem, hogy a megbeszélt helyen várjam meg.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
Már ott akartam lenni vele, de a munka egyszerűen nem engedett el főleg most, hogy rohadt sokat szívok az átállással. Apám mindenféle tárgyalásokra, megbeszélésekre magával visz, mellette még mindig néhányszor éjszakázok az Emperorban és bedolgozok a műhelybe is miközben igyekszem leszervezni, hogy haladjon az építkezés a telepen, amire Savi rábólintott. Az agyam olyan szinten le volt terhelve, hogy a robbanás szélén állt főleg így, hogy a nőm közben a világ másik felén volt és videochaten kívül semmi lehetőségem nem volt látni őt. Voltak napok amikor konkrétan csak az tartott életben, hogy éjjel órákon át beszélgettünk, hogy kinyafogjak magamból minden szart, ami éppen aktuális volt. Pénteken délután indult a gépem szóval időeltolódással és a rohadt hosszú repülőúttal együtt végül szombat reggel érkeztem meg Bécsbe ahonnan még több mint 2 óra volt az autóút a Red Bull Ringhez Spielbergbe. Csak éppen annyira álltam meg a szállodánál, hogy felküldettem a szobába a bőröndömet és már mentem is tovább a pályához. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha egy egész bivaly csorda keresztülment volna rajtam pedig az út nagy részén aludtam. Talán pont az volt a bajom, hogy túl sok időt töltöttem öntudatlan állapotban. Leparkolom a bérelt autót és a VIP passt a nyakamba akasztva indulok meg amikor a telefonom pittyen jelezve az üzenetet. A napszemüvegemet megemelve olvastam el gyorsan és már írtam is a választ. "2 perc, szépségem." Aránylag gyorsan jutok át az ellenőrzésen és indulok meg céltudatosan mintha lenne bármi ötletem arról, hogy merre is kell menni. Végül kétszer sikerült eltévednem annak ellenére, hogy segítséget kértem, hiszen lelkesen bólogattam a helyi erőknek akik németül magyarázták el az útvonalat, amiből persze egy rohadt szót nem értettem. Már éppen készültem volna felhívni Savit, hogy lövésem sincs, hogy hol vagyok, amikor meghallottam néhány angol szót. Ugyan ők is nézőnek érkeztek de legalább meg tudták mondani, hogy hol is van a paddock club bejárata. Valahogy úgy nézhettem ki, mint egy elveszett kiskutya amikor végre megpillantottam Savi tökéletes alakját és gyors léptekkel indultam meg felé. -Hé, szépségem!-szólok neki oda, hogy éppen legyen még egy pillanatnyi ideje mielőtt odaérek. Gondolkodás nélkül nyúlok a combja alá felemelve őt a földről és magamhoz ölelve miközben a nyakába és sötét tincsei közé fúrom az arcomat. -Eltévedtem.-vallom be és magyarázom meg, hogy miért lett az a 2 perc 10. -Rohadtul hiányoztál.-búgok a fülébe.
azudnék ha azt mondanám, hogy ez is menne egyedül, mert nem. Amióta Caesar is az életem része, nem tudom úgy szemlélni a világot mint azelőtt. Persze viszonylag jól intézzük az egymás nélküli időszakot is, de nem könnyen. Nem mondom, hogy nem hiányzik, mert de, és fogalmam sincs mi lesz ha tényleg ott leszek a rajtkockán majdnem minden hétvégén és edzenem kell egész szezonban. A nyarakat vele fogom tölteni és a szabad heteket is, ha ő dolgozik az sem baj, mert anyu a világ legboldogabb embere lesz, hogy ennyit vagyok New York-ban. A paddockba lépve feltölt valami plusz energia és felmegyek, kicsit idegesen a lelátóra, mert már tesztel az egyik csapat már meglévő versenyzője. Azt hiszem az összes DAMS-os pilóta itt lesz, sosem a riválisokat látjuk egymás személyében, de szerintem nem annyira biztosak abban, hogy nekem itt van a helyem, bár elég barátságosan fogadtak és azt látom rajtuk, hogy szurkolnak,de fordított helyzetben én sem örülnék ha valaki el akarná vennia helyem és ebben pont az van benne. Ha nekem megy a mai nap és bekerülök a csapatba jövőre átveszem valaki helyét, bár ez jelentheti azt is, hogy akiét átveszem ő feljebb kerül a királykategóriába. Fuhh nem egyszerű. Caesar hangjára zökkenek ki a folytonos agyalásból, miközben a pályát vizslatom. Mosolyom kiszélesedik és a nyakába borulok, mintha ezer éve nem láttam volna. - Sajnálom, hogy nem vártalak meg a bejáratnál, de alig tudok egy helyben maradni. - nevetem el magam, nem rajta, hanem a helyzeten, bár fel sem tűnt, hogy ennyi idő eltelt az üzenete óta. Nem mindenkinek könnyű a eljutás az ilyen helyeken A-ból B-be, és mindig elfelejtem, hogy én a pálya mellett nőttem fel, nekem ez a játszóterem, másnak meg egy labirintus. - Te is nekem! - emelem el a fejem melőle és megcsókolom. Nem tudtam, hogy ennyire szükségem van valakire, aki a támaszom lehet, mert amint a közelembe érte úgy éreztem minden feszültség egyszerre omlik le rólam. - Nem tudod mennyire hálás vagyok, hogy itt vagy, mindig mindent egyedül csináltam eddig ezzel a projekttel kapcsolatban, de azt hiszem ez a mai nap nem menne nélküled. - nagyon sok minden miatt vagyok hálás neki, de főleg azért, hogy van nekem és egy percig sem zavarja, hogy egy káosz az életem ezen szakasza. - Nézd azt a kocsi! - mutatok a pályára a kivetítőn lévő autóra. - Majd azt kell figyelni a piros bukós barátnőddel és szorítani, hogy a lehető legjobban nyomjam neki. - nem engedtem el miközben lelkeden hadonászok a pálya felé. - Milyen utad volt? - felé fordulok és a kezeimet a nyakába teszem és nagyon nagyon közel lépek hozzá. - Remélem nem sietsz haza, mert van egy tervem. - nézek rá igenh uncut mosollyal.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
A barátnőm végre a karjaim között van én pedig fellélegezhetek ahogy a parfümje illata elönti az agyamat miközben a lehető legszorosabban magamhoz ölelem és lassan leengedem a földre a lábait. Egész héten csak erre vártam és most végre érzem, ahogy a teste az enyémnek feszül és megkönnyebbülök. -Semmi baj, semmi baj. Én voltam a béna balfasz, hogy eltévedtem.-nevetek egy kicsit a tincsei közé. Több pályán nem lett volna bajom azzal, hogy megtaláljam őt, de itt még nem jártam korábban, így az első hiba amit elkövettem, hogy rossz irányba indultam el. Ez azonban most már nem is számít, hiszen végre itt van. Ahogy távolabb húzódik tőlem a kezem egyből a nyakára simul, hogy végigkísérjem ahogyan a nyakam helyett most az ajkaimhoz hajol és végre megcsókolhatom. Látványosan simulnak ki mindkettőnk arcáról a ráncok, hogy végre itt lehetünk egymás mellett és én már ennyitől azt érzem, hogy kevésbé rettenetes ez a hét, amit eddig a hátam mögött tudhatok. -Rám számíthatsz szépségem és sajnálom, hogy nem tudtam korábban jönni. Tudom mennyire izgultál, illetve izgulsz, de minden rendben lesz, már itt vagyok.-ha már ennyivel hozzá tudok járulni a sikeréhez, amiben én személy szerint egy másodpercig sem kételkedem, akkor megteszem. Érdeklődve követem a tekintetemmel a kocsit, amire mutogat és igyekszem megjegyezni, hogy az lesz majd az, amivel nem is olyan sokára ő fog majd száguldozni ezen az aszfaltcsíkon. -Nagyon ügyes leszel. Kétség sem fér hozzá. Erre készültél és készen is állsz rá.-gyorsan adok egy csókot az arcára miközben kicsit megmarkolászom a derekát, a karjai pedig már fonódnak is a nyakam köré én pedig egy pimasz mosollyal semmi másra nem koncentrálok csak arra a játékos csillanásra az íriszeiben, ami azonnal megvillan amint kimondja azokat a szavakat. -Mérsékelten szar volt az út.. mármint kicsit fosul vagyok miatta, meg az egész hét miatt, de ez már kicsit sem számít.-vonom meg a vállaimat. Senki nem tudott volna visszatartani attól, hogy átrepüljek a fél világon érte. -Hétfőn reggel otthon kell lennem, van egy tárgyalás, amit nem hagyhatok ki, holnap éjjel indul a gépem... de addig azt csinálunk amit csak akarunk.-tudom, hogy nem túl sok idő, de örülök, hogy ennyire el bírtam legalább szabadulni a hétköznapjaimból. -Mi jár abban a fejedben szépségem?-kissé éhes tekintettel mérem végig a vonásait és őszintén szólva már most félek, hogy mennyire borítja meg a fáradt agyamat a válaszával. Pontosan tudja, hogy két szavától képes vagyok elveszíteni az önuralmam és ahogy most végigmérem vannak elképzeléseim, hogy mi járhat a fejében.
em akartam túlságosan is bezsongani, és én tényleg meg akartam várni a bejáratnál, de nem tudtam és most lehetne bűntudatom, de csak nevetek magunkon, meg az egész helyzeten. Nagyon jól esik, hogy végre velem van, most olyan, mintha nem kellet volna ennyit egymás nélkül tölteni. - Nekem tökéletes, hogy most itt vagy, eddig amúgy is aludtam, és végiggondoltam fejben vagy hatszor a pályát, meg a határokat, a kanyarokat. Szóval nagyjából hasztalan lettem volna melletted. - ez a mi életünk, ezt szoktuk meg, bár rossz most, hogy van nekem nem állandóan vele lenni, de nem fogunk megváltozni, mert kapcsolatban vagyunk, nem is akarunk, és egyikünk sem helyez nyomást a másikra. Lelkesen mutogatom neki, mint egy gyerek a kocsit, ami majd nemsokára az ebéd utáni időszakot követve az én vezetésem alatt fog menni. Addig még sok mindent át kell állítaniuk rajta, mert nem arra kíváncsiak hogyan tudok már beállításai mellett vezetni elsősorban, hanem, hogy az ő elképzeléseik alapján, hogyan működök együtt a kocsival. Hát meglátjuk, sok volt a kihagyás és az izgalom, a sosem ismert határaimat feszegetik, ami nem annyira tetszik, de igyekszem leküzdeni és most, hogy itt van lehet könnyebb lesz. Felé fordulok, mert nem kattoghatok egész nap a közeledő teszten, mert semmi értelme nem lenne. Benne van minden a lábamba és az izom reflexeimbe, amit a pályáról tudnom kell, már vezettem itt, elég sokszor, bár nem ilyen autót, és nem ilyen nagy téttel, de a lényeg ugyanaz volt. Nyomni és tökéletes köröket, gyors köröket. - Mondanám, hogy ha tudom, hogy ennyire nehéz heted volt ne gyere, de tudod, hogy nem fogok. Nem tudom honnan szeretnéd végignézni a tesztet, és akár aludhatsz is közben, úgysem lesz valószínűleg túl izgalmas. - mondom neki miközben átkarolom a nyakát. Valójában nem is tudom milyen lehet külső szemlélőként egy nem annyira izgalmas körözést végignézni, és nekem már az is nagyon sokat jelent, hogy itt van. - Nagyon szeretnék veled menni New Yorkba mostmár, de nem tudom mit hoz nekem ez a nap, így nem ígérem meg, hogy veled tartok, de addig szerencsére elég sok időnk van. - vigyorodom el elég huncut mosollyal. - Tudom, hogy az osztrák hegyek csodaszépek és minden adott lenne, hogy ne a hotelben üljünk, így az estére foglaltam egy erdei lakosztályt valami eldugott helyre. Mit szólnál ha ott töltenénk a teszt utáni időt, addig ameddig haza nem kell menned? Készültem meglepivel. - hajolok közel a füléhez és az utolsó mondatot már csak a fülébe suttogom, amibe még én is beleborzongok. - Vond el a figyelmem valamivel, még van egy pár órám mielőtt be kell öltöznöm. - kérem szinte könyörgő tekintettel tőle.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
-Az sosem hasztalan ha mi együtt vagyunk, de így legalább tényleg tudtál a megfelelő mentális felkészülésre koncentrálni és nem zavartam be annyira a képbe.-vigyorgok rá. Pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy tényleg minden figyelme a pályán és a rá váró feladaton legyen, hiszen ez egy mérföldkő lesz az életében, én pedig rettenetesen boldog vagyok, hogy ennek a szemtanúja lehetek. Édes, ártatlan őszinte lelkesedéssel kezdi el nekem a pályán mutogatni a kocsikat és csak remélni tudom, hogy majd tényleg a jó autót fogom követni a szememmel, amikor már benne fog ülni. Minden nyúzottságom ellenére még engem is átjár az izgalom, hogy hamarosan láthatom majd élesben is vezetni. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ma itt mindenkit le fog nyűgözni, ahogyan azt egyébként az élet minden más területén is teszi. -Ne beszélj ilyen butaságokat, szépségem. Egy nappal sem bírtam volna tovább nélküled és te is tudod, hogy le sem fogom venni a szemeimet rólad, amíg vezetsz.-kacsintok rá. Egyébként is szerintem most az a bajom, hogy borzasztó sokat aludtam igen kényelmetlen pózokban, meg nem azért jöttem, hogy a csukott szemhéjamon keresztül lemaradjak arról, amire már olyan rég óta várt.. meg én is. -A hazautat még ráérünk átbeszélni.-bólintok megerősítve, bár tényleg nagyon örülnék neki ha velem tartana, mert az azt jelentené, hogy ha napközben nem is, de legalább esténként együtt lehetnénk hétköznap is. Ezt viszont nem akarom túlságosan hangoztatni, mert nem akarom, hogy esetleg bűntudata legyen ha mégsem tart velem, mert más irányba viszi a kötelessége. Ahogy beszél egyre szorosabban ölelem magamhoz a derekánál fogva. Igen. Pontosan jól gondoltam, hogy majd totál ki fog borítani azzal, amit mond, pedig most nem azzal kellene foglalkoznom, hogy hogyan kerüljek még közelebb a testéhez, hanem hogy lelkileg támogassam. -Hogy mit szólnék hozzá? Az egyik legboldogabb ember lennék a földön.-vigyorgok rá, de ez lassan le is fagy az arcomról ahogyan közelebb hajol hozzám és a fülembe súg. A kezeim csak azért maradnak a derekán, mert rohadt sokan vannak itt és nem akarok ennyi ember előtt a fenekére nyúlni. -Nyilván tudod, hogy mire gondolok, de nem tudom, hogy szabad-e lefárasztanom téged azzal, ami most beugrott.-pillantok rá kissé kérdőn. Még az kellene, hogy miattam ne menjen neki valami jól ma...
em vagyok benne biztos, hogy nélküle sokkal jobban tudtam készülni erre a mai napra, mint vele. Fogalmam sincs milyen hatással lesz majd az agyamra, amikor már éleseben versenyzek és mellette majd úgy fog hiányozni, mint most. Abban viszont biztos vagyok, hogy a sok munka mindkettőnk számára talán előny is, mert más nem biztos, hogy megértené, és nem lenne képes áldozatot hozni azért, hogy a kapcsolat működjön. Azt hiszem ebben mindketten egy kicsit őrültek vagyunk, a munka fontosabb, a karrier, és ezt akkor is tudjuk, amikor összejöttünk, és ezt sosem változtatnám meg magunkban, mert imádom, hogy egymás hiánya mellett is ennyire optimistán tudunk a jövőre nézni. - Azt ugye tudod, hogy sosem zavarnál be a képbe. - nyilván tudja, de tudom, hogy anyu is képes volt olykor meghúznia magát, amikor apu ezerrel készült és nem direkt csak olyan bavált rossz szokás volt tőle, és remélem én nem hozom ki majd Caesarból ezt, mert ennyire nem leszek őrült mint apu volt. Nekem mondjuk ő eléggé jól kompenzálja azt, ami belőlem hiányzik, ő nagyon jól gondolkodik szerintem, ami nekem nem minden helyzetben megy és így nem is tartok attól, hogy bármi kikészítené, ami velem történik és ezért elveszne néha önmaga lenni. Szerencsés vagyok vele, és erre mindig rájövök, amikor látom őt. Talán csak azért mondom, hogy nem kell néznie mert annyira izgulok, hogy nem akarok előtte lebőgni, amikor éppen együtt készülünk beindítani a gokart csapatunkat. Nem látott még a pályán, ez lesz az első alkalom és lehet, hogy jobban izgulok amiatt, hogy ő mit fog mondani, mint amiatt, hogy a leendő csapatom mit fog. Őrület, amit tesz velem, de nagyon jó értelemben, mert ez ösztönöz engem. Nem beszéljük túl a hazautat, de tudom, hogy mindketten ugyanarra gondolunk, New York sokkal több lehetőséget adna nekünk a találkozásra, és lassan itt a téli szünet is, amikor talán több időm lesz otthon lenni anyunál, de van egy olyan érzésem, hogy akkor is inkább Caesarnál leszek, mert kihasználunk minden egyes napot, amikor nem azzal vagyok elfoglalva, hogy bejárjam a világot, vagy letelepedjek Maranellóban, vagy ha sikerül minden akkor Franciaországban, hazai pályán a DAMS székhelyén. - Akkor a legboldogabb ember leszel a földön. - mosolygok rá, de már nem éppen a cuki mosolyommal, hanem a telivigyorossal, amit nem tudok levakarni. Kezdem elengedni a sok izgalmat, ami egészen eddig feszített belül és kiengedni és hagyni, hogy átjárjon az egész lénye. Nem hiába terveztem előre, ez az ország csodás, és csodás szállások vannak mindenütt, ahol kettesben lehetünk és azt hiszem ennyire megérdemel, sőt ennél sokkal többet, hogy ha már ennyit utazott az amúgy is feszített tempójú életében, hogy lásson engem körbe körbe menni, bár nekem ez a világot jelenti és tudom, hogy ezért neki is fontos, de nem biztos, hogy olyan izgalmas lesz innen, mint a kocsiból. Szükségem van arra, hogy egy kicsit kikapcsoljak, mert még van időm, ameddig át kell öltözni. Akármennyire is várok valami frappáns megoldásra, mélyen legbelül tudom mit fog mondani és igazam is lesz. - Háááát… - mondom neki egy kicsit elgondolkodva, de nyilván megjátszva a tanácstalanságomat, mert nagyon akarom őt és ezt nyilván tudja. - Egy kis bemelegítés sosem árt. - nyomok egy puszit az arcára huncut vigyor kíséretében és elindulok a lépcsőn lefelé. Talán az evés az ami egy nagyon nagy közös hobbinkká vált, bármilyen mennyiségben, de most egy falat sem menne le a torkomon, és már egy hete folyamatosan tartom a nagyon jó kis diétámat, így maximum a mozgás maradhatna, ami itt most azért eléggé kivitelezhetetlen, annyi kamera meg telefonnal mászkáló ember van itt, aki csak azt várja, hogy megjelenjen egy Forma 1-es pilóta, hogy lőhessen vele egy szelfit, de azért nem restelkednek készíteni bármiről képet, amiből hírt tudnak csinálni. - Gyere mutatok valamit! - csúsztatom a kezem az övébe, és elindulok a parkolók felé. Nem tudok és nem is akarok taxival mászkálni akkor amikor a vezetésé a főszerep, így kénytelen voltam bérelni egy kocsit. Pontosan tudja, milyen kocsikat szeretek a fenekem alá pakolni, és most mégis egy kis Mercedes mellett állok meg, amiben nincsen semmi extra, nem is nagy teljesítményű, de cserébe elég nagy, hogy felvigyen majd holnap minket a szállásunkra. - Azt hiszem most már az utakon nekiálltam vigyázni magamra. - mutatok a kis szerzeményemre nevetve. - Ezt neked kell vezetni holnap, mert tuti olyan izomláz lesz az egész testemben a mai után, hogy a kis teljesítménytől a fejem is fájni fog. - minden mutogatási szándékom mögött egészen más tervem van, amit még hezitálok előadni neki, mert ez az egyetlen hely, ahol tényleg ketten lehetünk, mert senki nem kíváncsi egy parkoló autóra, ha minden csoda odabent történik a pályán.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
Persze, azt mondja, hogy nem zavarom, de azért valahol mégiscsak elterelem a figyelmét a feladatairól még akkor is ha az ellenkezőjét állítja. Ezen most azonban nem állok le hadakozni, hiszen egyébként nem akarok magam ellen beszélni. Nagyon jól esik, hogy a sok dolga ellenére még arra is szakított időt, hogy kiterveljen a számomra egy kis meglepetést, ami tök romantikusan is hangzik, ezért pedig nagyon hálás vagyok. Ő rengeteget edz, nekem ott van a sok munka, ilyenkor legalább valamennyit be tudunk pótolni. A mostani terveit így a bemutatkozása előtt nem tudom, hogy mennyire kellene támogatnom, hiszen tényleg tartok tőle, hogy majd az én lelkemen szárad az, hogy ha esetleg nincs ott fejben teljesen, mert elfárasztom bár ezzel az erővel attól is tarthatnék, hogy ha nem lazítom le őt egy kicsit, akkor majd azért nem tud koncentrálni. Hát ez.. patthelyzet. Ellenkezés nélkül követem őt, hiszen van már annyira felnőtt, hogy eldöntse mi a jó neki, bár az én agyam azért még pörög ezerrel. -Mit?-kérdezem kíváncsian, de a kezét fogva követem is a parkolóba, ahol megállunk a bérelt autója mellett. Széles vigyorra húzom a számat miközben a derekára simítom a kocsit és finoman az oldalának döntöm vékony testét. -Na ezt örömmel hallom.-mosolygok rá. -Tudod, hogy nekem sosem probléma, ha vezetnem kell, ha gondolod majd este megmasszírozlak egy kicsit.-vigyorgok miközben a nyakába csókolok, miután félresimítottam a válláról a haját, de egy mély sóhajjal végül inkább csak a vállára támasztom a homlokomat. Bassza meg. -Meghalok azért, hogy hozzád érhessek szépségem, de nem akarom befolyásolni a teljesítményedet... és tudom, hogy azt mondtad, hogy egy kis bemelegítés nem árt, de ma tényleg nem merek ezzel rizikózni.-vallom be neki végül. Ezt jelenti azt, hogy kicsit felelősségteljesebben gondolkozik az ember? -Esküszöm este bepótoljuk.-szinte én magam sem hiszem el, hogy ez most így kijött a számon, de hát ez van. Az élet minden területén többet kell használnom a fejemet, így most sem árt ha így teszek. A mai nap pedig tényleg borzasztóan fontos Savi karrierje szempontjából. Ezzel pedig tényleg nem szórakozhatok és most biztosan nem lehetek könnyelmű vagy felelőtlen.
okszor voltam már olyan helyzetben, amiben most, mégis úgy hat rám ez az egész, mintha valami újdonság lenne, az izgalom a fejem teljesen össze vissza van. Legszívesebben elfutnék de közben meg már pályán lennék, ami teljesen összezavar. A kihagyás az utolsó lehetőség van a szemem előtt, és nem ronthatom el. Elindulok huncut gondolataimmal fejemben, mert tényleg nagyon nagy a hiánya már Caesarnak bennem, de amikor a parkolóban érünk már nem tudom valójában miért is rángattam elide. Amúgy tényleg meg kell csodálnia milyen biztonságos kis autóm van erre az időre, amit itt töltök, de nem ez a célom vele. Egy pillanatra látom, hogy megkönyörül rajtam, elgyengül, de valamiért most ő tud csak józanul gondolkodni. Annyira hálás vagyok neki, hogy helyettem is agya van és nem akar nekem semmi rosszat, de nem tudom, hogy mi lenne a rosszabb a visszautasítása vagy az, hogy tényleg lefárasztja a nagy pillanatom előtt az agyam. Felé fordulva hallgtaom a szavait, és elmosolyodok, mert nem teljesen ezt vártam tőle ismerve a sztorijait és azt amit egymással tudunk művelni. - Csak ölelj meg Caesar! - mondom neki mosolyogva és magamhoz húzom, hogy a vállába fúrjam az arcom és szorosan magamhoz öleljem. - Nem tudom mi zajlik bennem és megijeszt, hogy nem tudok felelősségteljesen gondolkodni. Olyannak érzem magam, mint amikor az első gokart versenyen indultam, mint egy lézengő kisgyerek. - mondom még mindig a pulcsijába fúrva az egész arcom. Beszívom az illatát, amit magammal akarok vinni, mert olyan, mintha akkor is mellettem lenne. - Mindegy mi lesz ennek a vége, azt hiszem kelleni fog egy kis amerikai levegő és te. Nem azt akarom bepótolni, mert semmit nem halasztunk el, csak hülye vagyok és ezt még meg sem tudom most magyarázni. - vallom be neki, még mindig ölelve őt, de a tekintetem az övébe fúrva. - Olyat fogok neked mutatni este, amit még soha senki nem látott tőlem. Nézegettem videót, hogyan lehet megcsinálni a legfinomabb spagettit, amit elvileg a világon evett az ember. Nem tudok főzni, de megpróbálok, mert talán az kikapcsolja az amúgy totál ovis agyam.- nevetek fel hangosan, kicsit megkönnyebbülve, várva már azt ami ezután jön majd.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
Simán megdughatnám, de azt hiszem éppen itt az ideje, hogy igazán felismerjem és a helyén kezeljen a komoly helyzeteket. Ez pedig tényleg az hiszen a karrierje múlik rajta. Szóval kivételesen úgy döntök, hogy ideje felnőttként viselkednem. Kérésére persze egyből magamhoz ölelem egy mosollyal az arcom. Gondolom, hogy mennyire kuszák most a gondolatai és valószínűleg ötlete sincs, hogy hogyan kezelje a helyzetet. A helyében egyébként legalább ennyire elveszett lennék, úgyhogy teljesen megértem. -Nincs semmi gond, csak nem akarom, hogy ezen múljon a teljesítményed. Csináljunk valamit amivel inkább felkészülsz és ráhangolódsz és nem pedig totál kibillent a próbanapból.-inkább ilyen irányba próbálom terelgetni őt akármennyire is furcsa vagy éppen meglepő ez tőlem. Vannak dolgok amikkel nem lehet baszakodni... én is leléphettem volna korábban, de azzal arcon köptem volna a kötelességeimet, ezt pedig egyszerűen nem engedhettem meg magamnak. -Azt hittem, hogy ha ez jól megy, akkor visznek is tovább tesztelni a többi pályára.-kissé felvonva a szemöldökeimet pillantok az arcára miközben épp csak néhány centit húzódok hátrébb, hogy a szemeibe bírjak nézni. -Hmm.. szóval te ennyire felkészültél. Az igen. Hát kíváncsi leszek.-vigyorgok rá miközben a vállát átkarolva indulok vele vissza a pálya felé, hogy legalább nézze meg a többieket vagy tudja a tököm, de az biztos, hogy a parkolóban ácsorogva nem lesz semmivel sem előrébb. Mondanám neki, hogy majd én besegítek, de minimális főzési rutinom van, szóval jobb ha én távol maradok a konyhától. Ahogy visszafelé megyünk megállok az egyik büfénél és veszek mindkettőnknek egy egy üveg vizet. -Apád ellátott azért néhány jó tanáccsal vagy úgy csinál mintha nem érdekelné annyira a dolog?-kérdezem kíváncsian rápillantva mielőtt iszok néhány kortyot.
icsinek nem tűnt ennyire stresszesnek az egész, utána meg nem voltam ennyire nagy kihagyással a pályán újra, így az érzés annyira ismeretlen számomra, hogy totál képes vagyok össze vissza gondolkodni és cselekedni is képes lennék ha nem lenne is Caesar, hogy megállítson és a helyes mederbe tereljen. - Melegíteni kellene és bejárni a pályát, akkor tudnék megnyugodni, de egész nap megy a tesztelés, szóval a pálya foglalt a melegítés meg ebben a ruhában egészen biztis nem fog menni és az overálom még nem akarom felkapni, pedig elég dögös. - mosolyodom el már egy kicsit magabiztosabban, amikor lelki szemeim előtt megjelenik az az énem, aki a bukó mögött nem parázik csak vezet. - Ha jól megy Franciaországba kell majd repülnöm, hogy a szerződést megkössük, itt megállapodunk ha minden okés, aláírunk valami formai papírt, de a nagyja otthon vár rám. - nekem Franciaország lenne a legkényelmesebb minden szempontból, de ez akkor változott meg erősen, amikor megismertem Caesart, mert sokkal szívesebben lennék vele Amerikában, mint bárhol máshol ennyi időt. - De mindezek ellenére szükségem lenne arra a hazaútra veled és amint ez lezongorázdik, azonnal megyek is hozzád, egy két nap, a komolyabb tesztelések majd csak a nyári szünet után lesznek, addig nem kell annyira aktívnak lennem, bár simán elképzelhető, hogy behívnak. - ezekről még nagyon nem tárgyaltunk, vagy ha igen, akkor sem tudtam teljesen odafigyelni, de mondták, hogy ha mellettem döntenek, akkor mindenképpen át fogja rágni még egyszer. Büszkén mesélem az esti terveim egy részét, a komoly főzési tudományom, amit a Youtube-ról tanultam, de azért remélem jó lesz. Elindulunk visszafele, egyre jobban hangososdnak az autók zajai, és egyre jobban érzem magam közelebb egy célhoz, amit már pisis korom óta el akarok érni, hála apámnak és miatt tartott ugyanekkor ennyire sokáig is. - Apám próbál nem úgy tenni, mint aki foglalkozik ezzel, még mindig nem tetszik neki, hogy itt vagyok, de szerencsére azért a bátyám szól egy két jó szót az érdekemben, ami miatt nem annyira utálja ezt a helyzetet. - tudom mi zajlik benne, most, hogy saját szememmel láttam, ahogy Chris majdnem az autóban maradt, nem könnyű, de ez egy ilyen sport, amiben megvannak a nehézségek és a csodálatos részek is. - Mesélj kérlek valamit, amivel eltereled a figyelmem, mi történik mostanában otthon? - indulok el a kezemben az övével a lelátók felé, hogy közben valami izgalmas is legyen a szemünk előtt, ne csak mi magunk legyünk azok egymásnak.
“I didn't want to fall in love, not at all, but at some point you smiled and I blew it.”
-Nincs valami aláöltözeted vagy valami, amit felkaphatnál?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Tényleg fontos lenne, hogy bemelegítsen, szívesen segítek neki. El is hiszem, hogy overálban rohadt jól fog majd kinézni. Neki egyébként is minden jól áll. Csak van nála valami, amit felkaphatna, hogy megfelelően felkészülhessen. Minden bizonnyal csak izgult reggel azért nem a megfelelő ruhát választottra mára, de a karrierje múlik ezen szóval kitalálhatnánk valamit. -Értelek.-bólintok egyet. Hát igen... jön a szokásos matekozás, hogy hogyan is oldjuk meg az életünket. Tudom, hogy ha én nem kerültem volna be a képbe, akkor sokkal egyszerűbben menne neki ez az egész, hiszen nem szaladgálna oda-vissza, hanem maximum Franciaországba menne és onnan röpködne a különböző európai helyszínekre. -Mindkettőnknek szüksége lenne rá, de a karrier fontosabb.-miután kimondom persze tudom, hogy ez elég gyökér módon hangzik, de egyébként akármennyire fájdalmas rohadtul igaz is. Szörnyű kimondani, de nekem is előrébb van a belépésem a családi bizniszbe, mint a párkapcsolat. Ezt még az elején átbeszéltük. Ettől függetlenül persze rohadtul nem lesz egyszerűbb a dolog. -Szóval akkor nincs nagy változás a felállásban..-sóhajtok egyet miközben rápillantok. Tudtuk, hogy az apja nem rajong az ötletért. Chris már egyébként is viszi a versenyzői vonalat a családban, de ő legalább támogatja ebben, ami abszolút szerencse. Mondjuk most a testvére balesete is nehezít egy kicsit a dolgokon. El tudom képzelni, hogy milyen lehet otthon a hangulat pillanatnyilag náluk. -Hát öö... zajlik az élet. Majdnem teljesen sikerült átadnom Kimy-nek a klub vezetését, mert lassan beszarok annyit melózok a műhelyben. Ha nem szerelek, akkor intézem a papírmunkát, mert apám szeretné ha érteném, hogy hogyan is működik egy szervíz mielőtt betanít az egész kézben tartására. Kurva sok most minden..-sóhajtok egy nagyobbat. Egyébként szerelni egyértelműen jobban szeretek, mint az íróasztal fölött görnyedezni, de ez nem választható. Mielőtt folytathatnám a gondolatmenetet megcsörren a telefonom. -Bocsánat..-mondom miközben előhalászom a zsebemből. -Apa?-szólok bele miután felvettem majd néhány másodperc csend következik a részemről miközben hallgatom őt és egyre jobban ráncba szalad a homlokom. -Lassíts egy kicsit, mert így nem értelek.... Igen.. De hogy van most?.. bassza meg.. megyek. Foglalj nekem repjegyet kérlek.-gyorsan nyomom ki a hívást. -Haza kell mennem.-fordulok Savi felé. -Anya kórházba került alhasi fájdalmakkal, még nem tudják mi a baj.-és most duplán öl meg a bűntudat. Otthon kellene lennem, közben pedig a barátnőm mellett lenne a helyem.
Kezdőlap
