「Senki nem lepődött meg túlzottan azon, hogy tanári pályát választott magának. Már gyerekként is nagyon szeretett tanulni és elmesélni másoknak mindazokat a dolgokat, amiket a könyveiben talált és onnan tanult. A testvére viszonylag későn, tizenöt éves korában született meg, ezért egészen addig az egyke gyerekek szindrómájában szenvedett és jobban szeretett ott lenni a felnőttek beszélgetésének közelében, meghallgatni azokat a dolgokat is, amelyekről neki még nem szabadott volna tudnia. Emiatt ébredt benne még nagyobb tudásvágy és tett fel ezer meg ezer kérdést minden témában, ami miatt talán a szülei agyára is ment. Ugyanakkor épp ezen körülményeknek hála felelős nagyfiúként viselkedett és viszonylag hamar rá lehetett bízni a feladatot, hogy foglalja le a kisöccsét, vagy épp vigyázzon rá. A nagy korkülönbség ellenére remek a kapcsolatuk és közel állnak egymáshoz, részben mert Sage-nek több figyelemre van szüksége, mint az átlagos gyerekeknek, Tay pedig szívesen tölti vele az idejét és igyekszik megtanítani neki mindent, amit egy nagy testvérnek tovább kell adnia a kisebbnek. 」

· A lelkesedését sokszor képtelen palástolni. Hosszú percekig beszél olyan dolgokról, amik érdeklik - amiből egyébként végtelen listát lehetne vezetni. Ha valaki, ő biztosan nem fog beleunni a munkájába, vagy a hobbijaiba azért, mert napról napra újra azzal kell foglalkoznia.
· Védelmező és egyben bátorító is. Ha valaki a barátjának, vagy családtagjának tudhatja magát, akkor számíthat rá, hogy Tay mindazokban a dolgokban, amelyek jó hatással vannak valakire és amelyek boldoggá teszik, támogatni fogja őket.
· Jó tanácsokat ad, illetve jó hallgatóság. Empatikus. Ugyanakkor neki is szüksége van azokra az emberekre és biztonságra, ahol a saját nehézségeiről beszélhet és ahol kikapcsolódhat.
· Nagyon szeret - és szüksége is van rá - tervezni, mindent figyelemmel kísérni írásban is, mert ha nem teszi meg, könnyedén elveszti az időérzékét, vagy egyenesen elhagy dolgokat.
· Családközpontú. Ő maga is szeretne egyszer családot alapítani, és gyerekeket. Ezt a témát azonban igyekszik kerülni családi eseményeken, mert a nagyszülei és egyéb távoli rokonok a magánélete minden részletét ki akarják vesézni, illetve állandóan randipartnereket ajánlgatnak neki.

「A sportos testalkata és a tény, hogy számos sportformát tart a hobbijának részben szemfényvesztés, mert csak azokban a dolgokban tartja magát jónak, amit egyedül is lehet űzni. A kollégáival való focival töltött órák alatt például fordult már elő, hogy orrba rúgták labdával, vagy hogy sikerült kicsavarnia a bokáját. A labdajátékok inkább csak a képernyőn érdeklik, de nem mond le egy jó alkalomról, amit a barátaival tölthet. A monoton sportokban ugyanakkor jól teljesít. A futás és úszás nagyon közel állnak a szívéhez, rendszeresen űzi is őket. 」

· Van benne versenyszellem, de nem hajt mindig arra, hogy ő legyen az első, vagy ő kerüljön ki egy vitából győztesen. Sokkal jobban élvezi ha saját magának bizonyíthat és tipikusan az az ember, aki igaznak gondolja, hogy nem a győzelem a legfontosabb, hanem a részvétel.
· Nem az a fajta férfi, aki a toxikus maszkulinitást erősíti. Kapcsolatban van az érzelmeivel és nem fél azoktól, viszonylag nyíltan ki tudja azokat fejezni.
· Szívesen meghallgatja mások véleményét, tudja mérlegelni, hogy mikor nem érdemes belemennie egy vitába. Ha valamivel nincs tisztában, nem akarja elhitetni másokkal, hogy mégis, nem gaslightingol.

「 Sokat mosolyog - amit egyébként az egyik vonzó tulajdonságának is tart -, illetve ha valaki megkérdezi, hogy szerinte félig tele van-e a pohár, vagy félig üres, azt fogja mondani, hogy teljesen tele van. Elfogadja a negatív történéseket és érzéseket, mert úgy tartja, hogy azokból képes fejlődni és tanulni, tanulságot levonni. Ugyanakkor a jó dolgokat szereti ünnepelni, még ha kicsi ideig is, vagy épp más számára nem olyan jelentős esemény történik. Hisz a fejlődésben, ezért másoknak is hajlamos több esélyt adni. Képes magán nevetni, nem sértődik meg annyira, hogy aztán a negatív érzéseit magával cipelje hosszú távon. Szereti megoldani a konfliktusokat szinte rögtön, habár tanulja azt, hogy időt kell hagyni a saját és mások érzelmeinek is ahhoz, hogy megfelelően el lehessen beszélgetni egy kényes helyzetről. Ha bántja valami, vagy nincs kiegyensúlyozott lelkiállapotban, jellemzően nem szereti a környezetére, a közvetlen kapcsolataira kivetíteni ezeket az érzéseket, sokkal inkább időt próbál találni magának, hogy feldolgozza ezeket és újra azzal a pozitív szemlélettel élje az életét, amivel egyébként az esetek többségében teszi. 」

· Kedveli a kreatív, nagy képzelőerővel rendelkező embereket, akik elhivatottak a saját szakmájukban. Felnéz azokra az emberekre, akik kitartanak a céljaik mellett.
· Hűséges, figyelmes társ egy párkapcsolatban. Az együtt töltött minőségi időben a legjobb, remek programokat tud kitalálni és szórakoztató társaság, de az apró szívességekben is jeleskedik, néha úgyis megtesz dolgokat másokért, hogy az nem is tűnik fel feltétlenül a másiknak.
· Ad a külsejére, szeret öltözködni, vásárolni és odafigyelni arra, hogy jól nézzen ki. Legalább annyit költ bőrápolásra, mint egy nő és nem szégyelli.
· Úgy tűnhet, hogy mindenkivel nagyon nyitott, amit egyébként ő is szívesen elmond magáról, ugyanakkor ha valakihez közelebb szeretne kerülni, jellemzően beletelik kis időbe, hogy előbújjon a páncéljából és teljesen önmagát adja azoknak, akik újak az életében.

A sötétbe burkolózó nappalit egyedül a lehalkított tévé fénye világította meg, az ölemben nyugvó laptoppal együtt, amin hozzávetőlegesen a nyolcvanadik zárthelyi dolgozat megnyitásával ügyködtem, miközben némán imádkoztam a létező összes istenhez, hogy az online rendszer oktatói felülete ne most akarja megadni magát. Ha most megtörik a kezdeti, korábbi hetvenkilenc dolgozatot megelőző lendületem, nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek eljutni mind a száztizenhatnak a végéig. Lehet azzal jönni, hogy korábban el kellett volna kezdeni, vagy hogy senki nem kéri tőlem, hogy hajnal háromnegyed kettőkor még ezzel foglalkozzak - és csak mosolyogni tudok azon, hogy mit élhetnek át azok a hallgatók, akik egy buliból hazafelé tartva kapnak értesítést ebben az időpontban a beérkező jegyükről -, de azzal, hogy még kitartottam, lényegében saját magamnak akartam időt megtakarítani. Sage egy hete megígértette velem, hogy el kell mennünk együtt gokartozni, szigorúan kettesben, plusz meghívásról szó sem lehet. Talán az érzés korral jár, de akármilyen programról volt is szó, újra meg újra jól esett, hogy az öcsém velem akarja tölteni az idejét és megosztja velem mindazokat a dolgokat, amelyek lelkesítik, vagy épp a végletekig kikészítik és felidegesítik őt. Ha én, vagy a szüleim nem lettünk volna elég megbízhatóak számára, azt hiszem sokkal nagyobb bajban lettünk volna mindannyian. Akkor nem lett volna olyan egyszerű a helyzet, hogy ha a szüleinkkel összevesznek, egyszerűen megjelenik az én ajtóm előtt, vagy épp fordítva.
Előbb az egyik hálószoba ajtajának finom nyikorgására kapom fel a fejem, amit tanácstalan, álmos léptek kísérnek, majd úgy a folyosó közepéről egy hangot is meghallok.
- Melyik utolsó barlanglakó hagyta úgy a... ÁÁÁÁ!
- Szia Sage. - Mosolyogva pillantottam rá, a teljes sötétségen át, amit tényleg csak a két készülék mechanikus kék fénye szelt át, ezzel furcsa színt és mélyebb árnyékokat adva az én arcomnak is. - Baj van? - Képtelen voltam nem elnevetni magamat, mégis igyekeztem halkan tenni azt, hogy Marco véletlenül se ébredjen meg az éjszakai horrorfilm rekreációnkra. Habár a lakótársam alvási képességei egyébként is megérnének egy misét, tekintve, hogy amikor szükség volt rá, pillanatok alatt talpon volt és észnél, viszont amikor hosszú-hosszú órák talpalása után hazaért a kórházból, úgy dőlt be az ágyba, mint akit el is lehet temetni benne és lehetetlen volt felébreszteni pusztán azzal, hogy valaki a konyhában matatott, vagy épp hajnal kettő körül a lakásban ordított. 
- Mi a halált csinálsz itt a sötétben? Ott a szobád, ha porn...
- Dolgozatokat javítok - szakítom félbe, még mielőtt olyasmit hallok a szájából, amit egy tizenhét éveséből nem szeretnék. Nem leszek képmutató és nem mondom azt, hogy én tizenhét évesen nem láttam az összes klasszikust már, amit az ember nem a szüleivel együtt néz, ugyanakkor azt sem fogom szorgalmazni, hogy Sage olyasmivel töltse az idejét, ami nagy eséllyel a szexualitás toxikus mintázatait égeti bele az emlékezetébe.
- Ilyenkor? - Úgy hunyorog a tévére, mintha az álmos pillantásával rögtön kiszúrná a képernyő sarkában megbújó órát.
- Miért, nem lehet?
- P'Tay, az emberek hamarabb meghalnak attól, hogy nem alszanak, mintha nem esznek, nem tudtad? És még neked van három diplomád... - Ciccegve forgatja a szemét, de közben mégis közelebb lépked, egészen addig amíg nem tudja ledobni magát mellém a kanapéra. Mosolyogva nyúlok a nyaka után, hogy a fejét közelebb tudjam billenteni magamhoz és puszit adjak rá. A négy fal között elvégre még lehet, és ki lenne az, aki hajnali kettőkor minket kukkol a szomszédos lakótömbből?


- Mit csináltok?
- Nagyszerű, most nem látunk semmit, mert a kidolgozott vállaid eltakarják azt a kevés napfényt is, amit ez a lakás befogad. - Sage olyan elítélő fejjel fordul a mögöttünk megálló Marco felé, hogy még én is elszégyellem magam tőle, pedig mellette ülök.
- Kölyök... - Halk sóhaj szökik ki az ajkaim között, társulva a rosszalló pillantásommal, amit Sage-re vetek.
- Mi van? - Nem szólalok meg, abban a néhány másodpercnyi beálló csendben pedig azt várom, hogy végre leessen neki. - Vagyis tessék? - A hangsúlya olyannyira kérdő, mintha nem lenne biztos benne, hogy szükség volt saját maga kijavítására. Ha Sage nem lenne, valószínűleg kitalálni sem lehetne. Nem is beszélve róla, hogy sokkal unalmasabb és szomorúbb életünk lenne nélküle.
- Akkor elmondja valaki, hogy miért néz ki úgy az étkezőasztalunk, mintha az FBI ide költöztette volna a főhadiszállását?
- Esküvőt szervezünk - jelenti ki egyszerűen a mellettem ülő fiú, nekem pedig rögtön magyarázkodhatnékom támad, amikor Marcus úgy néz rám, mintha elárultam volna és történetesen nem hívtam volna meg a saját esküvőmre.
- Nem az enyém!
- Persze, mert harminc évesen még mindig nem tudod hogy kell felszedni egy csajt.
- Hé!
- Milyen igaza van.
- Nem foghattok össze ellenem - legyőzötten dőltem hátra, de ahogyan előbb egyikükre, majd másikukra siklott a pillantásom, nyilvánvalóvá tettem, hogy ezt itt és most árulásnak nyilvánítom. Messze áll a valóságtól, amit ők most ketten szeretnének elhinni, habár az igaz, hogy kevesebb barátnőm volt, mint Marconak, aki még fiatalabb is nálam. De mondhatjuk, hogy én a nagyon hosszú kapcsolatok híve vagyok. Nem tartom hátránynak a tényt, hogy hiszek a szerelemben és a romantikus kapcsolatokban. Egész életemben a szüleim kitartó szeretetének szemtanúja voltam, ezért azt gondolom, hogy hosszú távon sem én sem, pedig az öcsém nem fogjuk beérni kevesebbel.
- Megint a szüleitek?
- Igen. - Aprót bólintok, miközben lapozok néhányat az előttem fekvő magazinban, amiben ideális helyszíneket keresgéltünk eddig. Nehéz olyan helyet találni, ami nagy általánosságban nem lett már lehúzva a listáról azóta, hogy a szüleink a tizedik házassági évfordulójuk óta évente újra fogadalmat tesznek egymásnak.
- Ez már vagy a hatvanezredik nekik, miért akarnak még többet? Ha én megházasodok, tuti csak egy esküvőm lesz, mert nekem annyi is elég. - Sage beletúr egy doboznyi polaroidképbe, aminek minden darabja egy-egy korábbi alkalomról származik. Én csempésztem ki a szüleink házából, hogy legyen valamink, amire alapozhatunk.
- Lehetek a tanúd az esküvődőn, Sage? - Csúnyán nézek Marcora, amiért volt képe ilyesmit megkérdezni, amikor én is itt ülök, de az öcsém válasza rögtön megnyugtat.
- Ne is álmodj róla, az csak P'Tay lehet.


- Taylor? - A hang a hátam mögül érkezik, reflexből fordulok oda, még felfogni sincs időm a kellemes női hang tónusát és azt, hogy tulajdonosa nem az oktatói kar egy olyan tagjához tartozik, akitől annak ellenére is félek még mindig, hogy én már nem tartozom a hallgatók közé. A kávé, amiből éppen kortyoltam egyet félreszalad és kis híján visszaköpöm a bögrémbe, amikor megpillantom a hang tulajdonosát. Némi fulladozás és az ingem tisztaságának ellenőrzése után tudok csak a nőre mosolyogni. (Szerencsére nem köptem le ijedtemben saját magamat kávéval. De ha már itt tartunk, még nagyobb szerencse, hogy őt sem.)
- Igen? Parancsolj, Celine. - Kíváncsi pillantással fürkészem az arcát, hirtelen elképzelni sem tudom, hogy miért keresett meg, csak mert biztos vagyok benne, hogy az összes kollégánk nagyon szívesen segítene neki a fénymásolóval, mint ahogyan én is megtettem úgy egy hete. De ki számolja.
- Ezt legutóbb ott felejtetted. - Egy könyvet nyújt felém, én pedig először nem is akarom elszakítani a pillantásomat róla, de végül mégis megállapodik a szemem a Dear Scott, Dearest Zelda egyik példányán, ami kísértetiesen hasonlít az én megviselt darabomra, amiről azt hittem, hogy örökre ott felejtődött egy metrón. Nehezen lehetett volna meggyőzni arról, hogy valaki szándékosan ellopta a táskámból, akármilyen fura emberekkel találkoztam is már ebben a városban, de végképp a metróaluljárókban.
- Á! Köszönöm! Már azt hittem, hogy örökre elveszett. - Amikor a nyomtatott példányért nyúlok, érzem ahogyan összeérnek az ujjaink, és esküszöm próbálok nem úgy viselkedni, mint egy szégyenlős kisfiú, de képtelen vagyok visszafogni a halk nevetést, ami úgy hangzik, mintha egy tizenéves lány kapna épp aláírást a kedvenc énekesétől. Még magammal sem mernék fogadást kötni ebben a témában, mert tudom, hogy a nyugdíjhoz közel álló hölgy kollégáimmal nem így szoktam viselkedni.
- Miről szól?
Néhány pillanatig értetlenül nézek rá, aztán amikor az állával a könyv felé int, újabb nevetés szökik ki a számon. - A Fitzgerald házaspár szerelmes leveleit gyűjtötték össze. - De ennél sokkal-sokkal többet is tudnék mondani a tartalmáról, amit nem egy alkalommal olvastam már végig a megjelenése óta.
- Ezek szerint boldog a történetük? - Olyan kedvesnek tartom a nyílt pillantását, amivel felpillant rám, hogy legszívesebben hazudnék és azt mondanám, hogy igaza van. De az irodalomrajongó és megrögzött szerelmeslevél olvasó szólal meg mégis újra.
- Nem feltétlenül. Inkább bonyolult. - Megnedvesítettem az ajkaimat, mielőtt folytattam volna. - Amikor megjelent Scott első könyve Az Édentől messze egy interjúban azt mondta, hogy két dolgot szeretne elérni az életben: megírni minden idők legjobb regényét és örökké szerelmesnek maradni a feleségébe. De ő negyvennégy évesen meghalt, fiatalon, ez már önmagában tragédiának tűnik, nem igaz? Viszont addig megírta A nagy Gatsbyt és kitartott a felesége mellett is, szóval ha úgy vesszük megtörtént amire vágyott. - Lepillantottam, a kezemben tartott könyvre. - De azt is tudjuk, hogy a szerelmük inkább pusztító volt és boldogtalan, mintsem békés. A lányukat például Scott irodalmi ügynökéhez küldték, tudtad? - Úgy avatom be ebbe, mintha minimum egy titkot mondanék el neki.
- Vagy lehet-e egyáltalán boldog egy házasság, ha Scott Zelda leveleiből használt fel részleteket a saját műveihez? És fordítva is megtörtént, Zelda ugyanarról írt, amit Scott már korábban körüljárt egy művében... - Levegőt vettem, majd vetettem egy pillantást a nő arcára, aki valósíznűleg a felére sem volt kíváncsi annak, amit előadtam neki a folyosó közepén. - Hát... Túl sokat beszéltem, ne haragudj. Még egyszer köszönöm a könyvet! - Odaintettem neki a kezemben tartott kötettel, majd olyan gyorsan fordultam sarkon, hogy újra fennállt a veszélye annak, hogy a kávé megtámadja az ingemet. De legalább Celine-nek már nem volt lehetősége végignézni, ahogyan szabályosan kigyullad az arcom a szégyentől, amiért egy olyan szép nőnek mint ő, a világirodalom egyik legviharosabb házasságáról tartok kiselődást. Talán az öcsémnek tényleg igaza van és ennyi idősen sem tudok elhívni egy nőt randizni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Imádtam a nagyon részletes jellemleírásod, ami Taylor jellemvonásait tökéletesen megismerteti velünk. Nagyon szerethető és kellemes társaság. Külön dícséretes, hogy a munkája inkább a hobbija és egészen biztos vagyok abban, hogy a diákok imádnak minden egyes órát, amit ez a nagyon lelkes, fiatal tehetség tart.
Jót mosolyogtam az apró jeleneteken, amik által bepillantést engedtél Taylor mindennapjaiba, Sage és Marcus is igazán szerencsések, hogy az életük része vagy. Szeretnék légy lenni a falon, hogy esténként még többet lássak ennek a triónak a mindennapjaiból )
Nagyon választékosan fogalmazol, imádtam olvasni, nagyon hamar megfeledkeztem a külvilágról és teljes mértékben az írásodra figyeltem. Szívesen olvasnám még a soraidat.
Elég ennyi zagyvaság így az új év reggelén, színt és rangot szokás szerint admin ad majd, te nyugodtan foglalózz addig is mehetsz a fiúk után.
Boldog Új Évet!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!