Két féle gyilkos létezik. Mondhatnánk úgy is... két féle gonosz. A társadalom teremtette gyilkosok és az eredendő gyilkosok. Az első kategóriába tartoznak azok, akiket a körülmények tesznek azzá. Olyan gyilkosok, akik azzá váltak, mert rákényszerültek valami miatt. Bizonyos dolgok azzá tették őket. És voltak azok, akik annak születtek. Akik már születésükkor vért éreztek az ízlelőbimbóikkal.
De van ennek lényege? Mit határoz ez meg? Sok mindent. Mindkét kategória más képességekkel rendelkezik és a természet törvényei úgy határozzák, hogy az első kategória sose érhessen fel a születettekhez. Az olyan lenne, mintha egy kezdő bokszoló kiütne valakit, aki már öt éve világbajnok csúcstartó. Nem lehetséges.
Nem tudom ki és miért, de a nyakamra küldött egy bérgyilkost. Akarom mondani most még nem tudom kis és miért, de meg fogom tudni. Hiszen itt van az a valaki, akit a megölésemmel bíztak meg. Itt van velem a szobában.
Az üres szobában, melyben nem voltak berendezések és az épületnek szomszédai sem, hiszen az erdő mélyén volt. A falnak döntött, kinyújtott lábakkal ülő elkábított nőt figyeltem, miközben ébresztgetően beszéltem hozzá. Nem akartam, hogy megmozdítsa kezeit, ezért előtte guggolva erősen fogtam őket. Még idő előtt meghal nekem.
- Jó reggelt Mata Hari. Ébresztő. Ne, ne, ne, ne akarj megmozdulni, amíg nem beszéltünk. Még megölöd magad. Érzed a köteleket a csuklóidon? Ezek a kötelek hozzá vannak erősítve a pengékhez a mellkasodnál.
Nem hazudtam, valóban volt egy tűhegyes, borotvaéles tőrökkel felszerelt öv a mellkasa köré erősítve. A szerkezethez tartozott egy kötél, mely stabilan körbe volt erősítve a testén egyenesen a háta mögé erősített kezeihez kötve. Minél jobban próbálta kezeit mozgatni, húzni, a két tőr annál mélyebbre fúródott mellkasába, mivel a kötél a mellkasa felé húzta a hegyeit. Megpróbálhatta lazán tartani kezeit, a tőrök akkor is a helyükön maradtak, mert a szíjak stabilan tartották őket testén.
Elvettem kezeim a háta mögül, felálltam és lepillantottam rá.
- A helyedben nem mozgatnám a fejem. Egy olyan szerkezet van a nyakad köré szíjazva, mely egy két oldalú villa. Úgy hívják "eretnek villa". Ha megpróbálsz bólogatni, vagy félre fordítani a fejed, a villák átszúrják a torkod és meghalsz. Gondolom még szeretnél élni.
Leguggoltam, feje tetejére markoltam és picit lejjebb toltam, hogy érezze, amint a villák belefúródnak a gégéjébe, de nem toltam annyit rajta, hogy túl mélyre fúrjanak benne.
Jót kacagtam, miközben a nyakán lefolyó vérre pillantottam, majd arcába vigyorogtam.
- Remélem nem fárad el túl hamar a nyakad és bukik le a fejed. Kár lenne egy ilyen helyes pofiért. De gondolom ez ösztönöz majd, hogy tartsd magad. Kellemetlen, tudom én, de szeretném, ha csak rám figyelnél. Ez a kis szerkezet garantáltan rajtam tartatja majd a szemeid - nevettem.
Egy laza mozdulattal kibontottam borotvakésem, ahogy bűvészek varázsolják elő pálcájukat egy kendőből és térdeimre tettem karjaim, jobb kezemben a késsel.
- Csak beszélgetni szeretnék. Aztán majd eldől életben hagylak-e.

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

Zsibbasztó, pokolian szaggató fejfájásra ébredek. A tudatom tele van óriási fehér foltokkal, de ahogyan köd eloszlani látszik, villanásszerűen ugrik be a keserű tény: elraboltak. A legtöbb nőt bizonyára maga alá temetné a pánik első hulláma és keserves zokogásba törne ki, azonban én nem tartozom az átlag kategóriába, nem vagyok ijedős virágszál. Szörnyeteg vagyok. Hidegvéremet megőrizve inkább minden erőmet összeszedve azon igyekszem, hogy a sajgásig merevedett végtagjaimba életet leheljek. Sikertelenül. Hiába próbálkozom újra és újra, nem tudok megmozdulni. Így hát érzékeimre hagyatkozva leltárt végzek. A végtagjaim a helyükön vannak, sehol egy hiányzó ujj, törött testrész. Mi akadályoz a mozgásban? Érezz – érkezik a parancs tudatomnak. Hangokat hallok, melyek szép lassan mondátokká formálódnak.
“Ne, ne, ne, ne akarj megmozdulni, amíg nem beszéltünk. Még megölöd magad.” Mi a faszról hadovál? Folytatom a leltárt. A ruhám sértetlenül fedi a testem. Hurrá. Valaki a jéghideg mancsaival lefogja a hátam mögött összekötözött csuklóim, ó ezt szeretem mondjuk nem éppen ebben a felállásban, lássuk mi van még itt; nyakam körül is van valami szar… Első blikkre azt mondanám nyakörv, de mégsem, ahhoz túl hideg és súlyos. Nemtetszésemet bosszús sóhajtással jelzem, bár inkább tűnik nyöszörgésnek. Baromi szánalmas tudom, de többre nem futja, nyelvem nehéz, döglötten hever a számba, mintha részeg volnék. Kár, hogy nem vagyok az. Tovább folytatom a felmérést és több dolog is feltűnik egyszerre: ülőhelyzetben vagyok, lábaim szabadok és az elrablóm megállás nélkül fossa a szavakat. Baromira fáj a fejem, értékelni tudnám, ha kemény két percre befogná, de csak folytatja és felvázolja mekkora szarban ücsörgök. Várjunk csak! A hangja hátborzongatóan ismerős…? Ösztönösen pattannak ki a szemeim, unottan hunyorogva vizslatom, ügyelve rá, hogy még véletlenül se mozdítsam meg a fejemet és okozzak magamnak mélyebb sérülést. Meleg vérem így is kövérem vércseppekben folyik végig nyakamon. A szemtelen tönkre teszi a kedvenc pólóm. Hát mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.  
- Csak beszélgetni? - Erőtlenül és rekedten jönnek ajkaimra a szavak.
- Akkor minek a körítés? Félsz tőlem? Túl sok fűrészt néztél? Netán erre áll fel? - Elnézést, ha modortalannak tűnhetek, nincs túl jó hangulatom. Szabadulni akarok, küzdeni, fájdalmat okozni neki, mégse vagyok rá képes. Több, mint bosszantó.
- Szedd le rólam ezeket felesleges szarokat és talán beszélgethetünk. - Talán, de nem ígérhetem, hogy nem próbálom megölni. Sötétjeim az ujjai közt forgatott pengére tévednek, ettől most megkellene ijednem? Szívesen felnyomnám a seggébe, aztán meglássuk mennyire lesz kedve vigyorogni. A gondolatra ördögi mosoly terül el a képemen, elég egyértelműen a pofámra van írva miféle ötletek forognak kába elmémben. Sajnálom, hogy nem sajnálom.  
- …de még ma, ha kérhetem, az időbeosztásom igencsak szűkös nem érek rá játszadozni. - Ó de még mennyire, hogy nem. Ha Ramiz rájön, hogy félresiklott a “bevetésem”, elevenen fog megnyúzni, aztán fel is darabol. És még csak nem is neheztelhetnék rá, tökre jogos volna. Nem értem hol baszhattam el, nem vall rám, hogy hibázzak. A célpontjaim sosem élik túl, azt nem állíthatom, hogy mindegyiket könnyű becserkészni és levadászni, de mindeddig még nem fordult elő, hogy ennyire tőrbe csaljanak.
Szeretném azt hinni, hogy rossz álomba cseppentem, amiből bármelyik pillanatban felébredhetek… Azonban fájdalmasan lüktető gégém, sajgó, oxigénre szomjazó tüdőm, apró darabokra morzsolja a közhelyes, naiv vágyálmom. Ez a rideg valóság, amiből csak akkor menekülhetek, ha Ő úgy akarja. Bassza meg! Nem dögölhetek meg így itt, amikor már olyan közel a szabadság…  

Lassan, de csak észhez tért a prédává lett vadász, de úgy festett nem igen viselték meg a vele történtek. Sebaj, teszünk róla, hogy ne legyen ennyire nyugodt. A helyzetét minden esetre felmérte, realizálta, de kételkedett az elhangzottakban. Jogosan.
- Most még csak beszélgetni - bólintottam.
Megpróbált manipulálni. Nem féltem, nem néztem sok fűrészt. Próbált rászedni, hatni a büszkeségemre, hátha eléri, hogy leszedjem róla a játékokat, de nem jön neki össze, nem tud rám hatni ezekkel az ócska szavakkal, érvekkel. Nem fogom leszedni róla.
Nem féltem tőle, nem lenne számomra kihívás, de szerettem, ha nyugton vannak a beszélgető partnereim és értékeltem, ha szenvednek.
Nem kellett sokat gondolkodnom rajta mit forgathat a fejében, de itt most én diktáltam, én vagyok a főnök. Neki itt nincs joga semmihez az engedelmességen túl. Nyugton marad és figyel, beszél, engedelmeskedik az akaratomnak. Ennyi. Különben megjárhatja.
Fokozatosan kezdte felismerni helyzetét, láttam az apró jeleket rajta, amik arra utaltak, hogy észre vette mibe is keveredett, hogy itt most semmi esélye ellenem, itt én diktálom a programot, a túlélésre pedig az egyetlen lehetősége, ha én úgy döntök megkímélem. Baromi szar érzés lehetett neki, hogy a prédáján múlott mi történik vele. Milyen kínzásoknak vetem alá, mikor, hogy ölöm meg, mikor kapja tőlem vissza szabadságát és milyen áron. Megtehetném, hogy így, ahogy van itt hagyom, majd mikor elfáradt és eldől saját magát öli meg, vagy feladja a reményt és ő maga követ el öngyilkosságot.
Nem voltam ostoba, a telefont is elvettem tőle, sőt, mindent, amiben GPS lehetett és biztos helyre tettem, hogy ha esetleg valaki megkeresné és érte akarna jönni, akkor teljesen máshol keressék. Nem kellettek a vendégek, ez a kettőnk dolga volt.
Parancsolgatását, sürgetését igazán rossz néven vettem, de megértettem őt. Próbált erősnek tűnni, próbált nagynak látszani, szerette volna azt hinni ura a helyzetnek, de rájött arra is, hogy ez nem így van. Olyan helyzetben van, mely számára a reménytelenséget jelentette, olyan helyzetben, melyben még a meghunyászkodás és a közreműködés sem jelenthetett biztos megoldást.
A helyzet teljesen bizonytalan végkimenetele, melyben hiú ábránd volt azt képzelnie, hogy nyertesként szállhat ki. Most cseppnyit sem számítanak a képességei, a rutinja, hiszen olyan csapdába került, amiből csak az élete árán szabadulhat meg, vagy pedig az én kezeim által. De bolond lennék csak úgy eloldozni.
- Ezek szerint nem akarsz velem együtt működni. Ezt sajnálattal hallom - sóhajtottam, felálltam és közelebb léptem hozzá. - Tudod, nem kell feltétlen végeznem veled, elég ha tönkre teszlek. Például, ha megvakítalak. Ha elveszem a szemed, akkor elveszem a munkád. A látásod nélkül semmit nem érsz már. Próbáljuk ki, mi történik, ha kivágom a jobb szemed.
Felé közelítettem a borotvakéssel, de jó lassan, hogy lehetőséget adjak neki rá, hogy meggondolja magát és mégis csak úgy döntsön hajlandó beszélgetni.
Amennyiben nem történt áttörés az alsó szemhéja alá vágtam a pengével és elkezdtem a szeme vonalában húzni a kést. Lassan, hogy ismét csak lehetősége lehessen szólni, hogy fejezzem be, inkább beszél. Tudtam jól, nem tudja elkapni a fejét, nem tud félre biccenteni, hiszen akkor a villa egyből végez vele, kénytelen tartani a fejét úgy, ahogy van és tűrni, amit vele teszek, ha élni akar.
Nem vakítottam még meg, hisz nem a szemgolyóba dugtam a pengét, ellenben biztos nem kellemes élmény; viszont ha a késsel elérek egy pontig, akkor már megvakulhat, sőt, ki tudom majd emelni a szemét mindenestül.
- De megtehetem azt is - beszéltem közben -, hogy alaposan felkaszabollak. Mielőtt elvéreznél, összevarrlak, bekötözlek, majd mikor jobban leszel, újra feltépem a sebeidet és mielőtt elvéreznél, megint elsősegélyben részesítelek. És ezt ismételjük.
Vagy kioperálok belőled ezt azt. Elsőnek a jobb szemed, majd a balt, majd tovább, amit elérek. Levágok rólad ezt azt, amit feleslegesnek ítélek meg. Egyszer csak jobb belátásra bírlak.

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

2 nappal ezelőtt

A mobilom újabb rezgéssel jelzi, hogy üzenetem érkezet, immáron a sokadik. Épp elérhetetlent játszom, a főnököm meg nyilván érhetetlent. Mondhatnám, hogy nem rossz fickó, de orbitális hazugság lenne, szurok fekete lelke mélyéig romlott, már ha egyáltalán van neki olyan. Akadnak kétségeim. Feloldom a képernyőt még a végén képes az éjjel kellős közepén megjelenni és nincs hozzá hangulatom.  


Olvasom elsőként a csupa nagybetűs költői kérést. Unottan sóhajtok. Lejjebb görgetek.  



A pontosság nem tartozik az erősségem közé. Van, hogy az engedelmesség sem. Mert hogy jelenésem lenne, egyenesen az elit fertőjében clubjában, mivel azonban legutóbbi privát szobás táncomnál történt egy kis “incidens”, egyszerűen otthon maradtam dögleni.
És hogy mit takar az “incidens”? Véletlen betörtem a vendég orrát, mentségemre szóljon, hogy visszataszítóan izzadt és fogdosott, már pedig nálam alapelv; nézhetsz, de semmi tapi, különben levágom az ujjaid egyenként. Gyakorlatilag imába kellene foglalnia a nevem, amiért ennyivel megúszta, ehelyett a pénzes gennyláda bocsánatkérésre várt. Tőlem?! Hát még szép, hogy elfelejtettem bemenni, és az sem különösen érdekel, hogy Ramiz kebelbarátja. Szopja le. Aztán lépjünk túl.


Várjanak csak a seggfejek úgysem megyek.


Milyen okos. Hangos taps jár neki.  





Ami azt jelenti, hogy újfent máris elkéstem. Három fekete pont Ramiznál pedig felér az öngyilkossággal. Még jó, hogy szeretem, ha fáj és a fogorvosom tünemény könnyedén helyre hozza a kilazult fogakat. Hehe.


Jön az újabb üzi miután az előzőt szépen válasz nélkül leláttamoztam. Köcsög vagyok és még csak nem is menstruálok. Na de elkalandoztam térjünk vissza az smsre. Ki kell nyírnom valakit. Felkeltette az érdeklődésem. A gyilkosságra sosem mondok nemet. Nem mintha volna más választásom, idestova tizenkét éve vagyok a bérhentese. Korán kezdtem. Túl korán… Ő szerinte nem eléggé, de kellett pár év, amíg beletanultam az ölés fortélyába, s rákaptam az ízére. Bizony ám Ramiz mindamellett, hogy menő night club tulajdonos, az összekötőm is. Nem kisebb embereknek dolgozunk, mint az albán maffiának.
Club felé tartva még csatolt képet is kapok az új áldozatomról. Felnevetek. Nem a fura fizimiskája szórakoztat; ki vagyok én, hogy kigúnyoljak másokat, csupán maga tény, hogy minap néztem valami elbaszott filmet és baromira hasonít az egyik szereplőre.

Jelen

Akkor még murisnak ígérkezett a meló, mostanra átcsapott unalmasba. Ezért is sürgetem Mr. cirkuszból szabadult őrült tudósunkat, na de fő ok valóban az időszűke. Kérem szépen nekem minden másodpercem ki van számolva. Fontos fellépésem van, és az is lehet, hogy máris elkéstem. Bár olyan régóta minden bizonnyal nem lehetek itt, különben megjött volna az erősítés. Nem vagyok kispályás, de nem hencegek vele, a GPS még mindig a helyén van, bőröm alatt jó mélyen. Egy pont ide. A másik ok, ami nyilván többet nyom a lantba, mint említettem untat. Idegesítően bosszantó figura, rosszabb, mint egy nő. Megállás nélkül dumál, bla-bla-bla. Ennek se volt gyerekszobája. Bármit megadnék, hogy kussba legyen, amennyiben így folytatja ásítani fogok. Fájdalmas lesz mivel, hogy nem hajlandó nyakamra szerelt beteg, fétis szerkezetétől megszabadítani. Legalább a stílusa nem vérszegény. És akkor még merje valaki azt állítani, hogy a bérgyilkosok élete csupa móka és kacagás.  
Mély levegő. Orron be, szájon ki. Nagy kortyokban nyelem az életető oxigént, keresem a higgadt zen énem, jól elbújt a köcsögje.  
Bántani fog, ez egyértelmű. A kérdés az, hogy mikor és hogyan?    
Élveteg mosolyra görbül szám. Már megfosztottak mindentől. A szabadságomtól, az ártatlanságomtól. Ellopták a lelkemet, érző szívemet. Nem maradt semmi, amit elvehet.  
- Nem szívesen zökkentelek ki, hatásos duma, egy oscart tőlem simán érdemelsz, de megtennéd, hogy befognád és nem fenyegetőznél, mondjuk úgy…fél percig? - Hatásszünet. Sötétjeim morcosan villannak a feléjük közeledő pengére. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha helyzet úgy hozza, felfogom dugni a seggébe.  
- Fogalmam sincs milyen szart adtál be, de baromira hasogat a fejem és hangod. Bakker… irritál. Aztán csacsoghatunk, ha ennyire rá vagy gerjedve, oké? Fél perc néma csend és az anyám cipőméretét is elárulom. Cserkészbecsszó. - Szívemre tenném a kezem, ha tudnám.  
Ösztöneim az súgják, hogy engedelmeskedjek, férkőzzek a kegyeibe, ne adjak esélyt rá, hogy bánthasson, de a bennem élő szörnyeteg lételeme a makacs engedetlenség. Fájdalom pedig nem riasztja; vonzza akár döghús a legyeket. Nem fűlik hozzá fogam, hogy tönkre tegyen. A puszta gondolat is, megmozgat bennem valamit, nem félelmet, ahhoz még kevés. Tönkre lehet tenni, amit már darabokra törtek? A külsőmön még akad hely bőven a sebhelyeknek, de ha nem muszáj nem szeretnék újakat, tőle legalábbis. Belemegyek a játékba, felöltöm a préda szerepét, úgyse fogja túlélni, függetlenül attól, hogy milyen sorsra jutok. Ramiz bosszúálló típus, nincs olyan hely ezen a kibaszott föld nevezetű sártanyán, ahol elrejtőzhetne haragja elől.  
- Beszélgessünk. - Elgyötörten bukik ki belőlem, rájátszom, nehogy kedve támadjon kioperálni a lépem.  

Idegesítő volt a stílusa, főleg, mivel tettette, hogy nem vesz komolyan. Illetve próbálta magának bemesélni, hogy őt nem érheti semmi kár, hogy ura a helyzetnek és ép bőrrel fog innen kimenni - ha kimegy. Parancsolgatott, igyekezett feltűnni a főnök szerepében, átvenni az irányítást, de siket fülekre talált személyemben. Nem hagytam magam manipulálni.
Tudtam jól, csak az önbizalmát növelném, ha engednék minden apró-cseplő kérésének, sőt, meghoznám a kedvét, hogy további igényekkel álljon elő. Nem fogok eleget tenni a kéréseinek, itt ő nem dirigál, itt ő most csak egy porszem a sok közül.
Nem tetszett a flegma stílusa, a modora, el is gondolkodtam rajta, hogy kivágjam a nyelvét. Ha csak így tudja használni, élezni, akkor nem is kell neki. Főleg, hogy én igyekeztem végig szépen beszélni vele, megadni neki a tiszteletet. Egy flegma, vagy tiszteletlen, csúnya szó sem hallatszott el tőlem, ráadásul szűkszavú is voltam. De megértettem a lényeget, ez arra kell, hogy a magabiztosságát, keménységét erősítse. Ezzel pszichológiailag erősebb képet festett magáról, hiszen, ha engedne és "behódolna" nekem, odalenne az erős kép, ami nem csak pszichésen gyengítené meg, de önbecsülését is aláásná. Ezt nem engedhette meg magának.
Engedetlenkedik, hiszen ettől érzi azt, hogy felettem áll, hogy nem irányíthatom, a maga ura. Pedig ez minden képzelgése ellenére távolról sem így volt. De megpróbálta meggyőzni magát róla, hogy független, erős és nagy.
Mikor beleegyezik, visszahúzom a még tiszta borotvát - nem lett még véres, de, ami késik nem múlik. Még megcsapolhatom. Függetlenül az indoktól, de megadta magát az akaratomnak és ez számított. Az, hogy miért, lényegtelen volt. Talán féltette a szemét, az életét, a szépségét. Sok mindent elvehetek tőle még, ami fontos lehet számára és talán elsőre bele sem gondolna, hogy valaki szemet vethet rá.
- Látod? Ennyire nehéz volt? - mosolyogtam. - Akkor felteszem a kérdésem. Ki bízott meg a megölésemmel és miért? Mert biztosan nem a reggeli kávé mellett döntötted el, hogy ma az életemre törj. Biztos vagyok benne, hogy hivatásos vagy.
Nem tűröm, hogy valaki csak úgy az életemet követeljre.

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

A kávé említésére megköszörülöm a torkom és megnyalom kiszáradt ajkaim. Eddig fel sem tűnt, hogy szomjas vagyok. Jó forró nedű. Ölni tudnék érte. Vajon, ha megkérem lefőzne egy csészével?
- Hmm őszintén, olyan nehéz lenne elhinni, hogy az első gőzölgő feketém felett jutottam erre az elhatározásra? - Oldalra dönteném a fejem a szerep kedvéért, csak a fránya, eretnek cucc – nem jegyeztem meg a nevét, - nem biztosít túl sok mozgásteret. Ramiz mennyire gyűlölne így látni, főleg, hogy nem Ő aggadta a nyakamba ékszer gyanánt. - Lehet, hogy a super marketből ismerlek. - Folytatom tovább a csevegést, valamivel finomabb stílusban, bár nem tartom kizártnak, hogy mondat végére előbukkannak a nőies, finom szitokszavak. Csak a szokásos.
- Szemét módon lenyúltad az utolsó akciós kertiszéket, és bosszút akartam állni. - A hatás kedvéért tág tekintettel, ördögien villanó pupillákkal meredek arcába. Olyan természetellenesen fehér, jól állna neki egy kis szín. Felgyújthatnám. Attól biztosan kapna némi pírt.  
Tetszik a borotva éles észjárása még a végén megkedvelem.
- Hivatásos mi…? -  Úgy tűnik szereti járatni a pofáját, nekem pedig nem esik nehezemre hülyét alakítani, főleg, ha azzal időt nyerhetek. Valamikor csak feltűnik a főnöknek, hogy rohadtul nem vagyok elérhető státuszban és nem a megbeszélt helyszínen tartózkodom. Ez önmagában elég vészjósló jel lehet, mert az egy dolog, hogy imádok a kötél ideigein szakadásig táncolni, de amennyibe munkáról van szó, véresen komolyan veszem, s nem térek el az eredeti tervtől, ha csak nem muszáj.  - …Szabad úszó fejvadász? Önbíráskodó kopó? Mondok még jobbat. Mi van, ha nem is vagyok az, bár hízelgő a feltételezés; - És még csak nem is hazudok. - lehetek akár sorozatgyilkos is. Kitudja mi az igazság… - Tikk-takk. Fárad a nyakam. - De tegyük fel, hogy beletrafáltál. Kinek ne lennél az útjában?! Gondolkozz kicsit.  - Értem én, hogy mindenkinek kell valami hobbi. Semmi baj nincs azzal, ha például a méhekért rajongsz, de ha aztán belenyúlsz a kaptárba, ne csodálkozz, hogy szarrá csípnek.  
Ilyen hosszú és gyalázatos bűnlajstrommal, amivel ez a tag rendelkezik, hogy nem rakta még össze a képet. Kapásból felsorolhatnák legalább öt gengsztert, akik befolyásuk, az alvilágban betöltött posztjuk miatt, megpecsételhették a sorsát. Túl mélyen nem ástam bele magam a hátterébe, nem érdekel kinek mi a mozgatórugója, amennyiben kapok egy nevet, kivégzem. Az ő esetében a neve igencsak nagy vízhangot ver, a madarak csicseregték, hogy nem csak az albán maffiának van a begyében.  - Segítek. - Hogy lásd kivel van dolgod. - 2019. Nyara. Golden Casino gyanús körülmények között leég. Az áldozatok közt olyan nevek szerepelnek, mint Admir Selimaj, Ahmet Toçi, Gabriel Sukaj. Mi a közös bennük? Roppant fontos személyek voltak a maffia világában. - Maffia tág fogalom a városban pedig bőven akad belőlük minden nemzetiségből. Nevek alapján viszont könnyedén belőheti, hogy albán cica bajuszát húzogatta. Na már pedig rólunk tudni illik, hogy bosszúéhes nemzet vagyunk. Nem bocsájtunk meg és sosem felejtünk. Már gyerekként csúnyán megtoroltam, ha meghúzták a hajam az óvodába, és attól sem riadtam vissza, hogy térden rúgjam az óvónénit, hogy mindezért még le is szid.  
Kibaszott fegyver vagyok Mesterem kezében és baromi jól céloz. Még korlátoltak a lehetőségeim és meglehet, hogy úgy fest ez esetben alul maradtam, de mindez múlandó. Nincs olyan reménytelen helyzet, amiből ne táncolnék ki. Nem zuhanhatok össze. Azzal arcon köpném Mesterem tanait. Nem törhetek meg. Szörnyeteg vagyok, akár az előttem guggoló fickó és nem kevésbé veszélyes. Valamikor engem is utol fog érni a sorsom és jó öreg kaszás elragad, de nem itt és nem most. Hogy miből vagyok ebben annyira biztos? Nevezzük női megérzésnek. Készen állok hát a folytatásra bármilyen szörnyű legyen. Ez megint csak egy újabb kibaszott játék. Próbatétel. Ramiz nem fogja tétlenül nézni, hogy az egyik, ha nem a legjobb bérgyilkosának lába kélt. Kiváltságos vagyok; különös helyet foglalok el szurokfekete szívében. Rám fog találni. Kiszabadít. Tikk-takk.
- Megkaptad a válaszaid. Szerintem megérdemlek egy kávét. Feketén iszom, cukor nélkül. -

- Nehéz, igen - bólintottam "szolid" mosollyal, fellengzős, kétkedő hanggal.
Nem voltam vevő a humorára. Talán egy másik életben biztos jókat nevettem volna, sőt, én is viccelődtem volna, de ebben az életben nem tettem. Lesajnáló, rosszalló pillantást vettem felé - nem kedveltem az időhúzást. Általában az emberek ezekben a percekben találták ki, mint hazudjanak. Tereltek, mást mondtak, viccelődtek, de közben hevesen gondolkodtak mit hazudjanak. Talán ő is erre játszik. Talán csak most próbálja össze rakni a meséjét.
Ha nem tudnám, hogy elvettem tőle minden GPS-el ellátott eszközt, azt hinném azért húzza az időt, hogy míg beszél, találjanak rá.
- Hivatásos, igen. Bérelhető gyilkos, ha úgy tetszik. Egy bérgyilkos. Ó, és ez nem csak feltételezés, szerintem ez a kőkemény igazság, leányzó.
Homályosan beszélt, ami idegesített kicsit. Jobb szerettem, ha nyíltan beszélnek nekem, de voltak sejtéseim, hogy kire gondolhatott. Sőt, talán több tippem is volt. Persze soha nem jegyzem meg az áldozataim. Miután meghaltak, már el is felejtem őket, nem terhelem az elmém azzal, hogy hullák emlékeit őrzöm, de így, hogy sorolta és még dátumot és helyszínt is mondott, nem volt túl nehéz dolgom.
- És téged küldött, hogy ölj meg? Elég amatőr. A mellékelt ábra mutatja, hogy jobban járt volna, ha felbérel egy mesterlövészt, aki leszed egy tetőről a távcsöves puskával. De hát ez van. Nem lehet mindenki tökéletes. Késő bánat - vontam meg vállaim baljóslatúan mosolyogva.
Felálltam, majd tettem egy kört a szobában, mint, aki nagyon gondolkodik valamin. Még a borotvát is ide-oda forgattam ujjaim között, közben tanakodtam mi legyen a sorsa. Mihez kezdjek vele most? Nem kételkedtem szavaiban, ahogy abban sem, hogy fog még a jövőben fejfájás érni miatta. El nem fogom engedni, mivel talán előbb-utóbb ide csalogathatja nekem megbízóját, vagy még pár emberét. Szóval egyelőre itt fog maradni nekem.
- Kávét? Nagyon bátor vagy, ha elfogadsz tőlem bármit is. Sose tudhatod mit keverek bele - nevettem fel kárörvendően, de végül csak főztem neki egy kávét. Levettem a nyaka köré szíjazott villát, majd mivel kezeit nem voltam hajlandó eloldozni, ha úgy is jó volt neki és még az előbbi elszólásom után is meg akarta inni, akkor megitattam őt, majd félre tettem a csészét.
Természetesen nem kevertem bele semmit. Még nem volt érdekemben megölni.
- Látod, nem is vagyok én olyan rossz ember. Kaptál kávét. De nagy igényeid ne legyenek, nem vagyok a szobaszervízed. Te itt csak egy rab vagy. De ha már te ilyen készséges voltál és beszéltél, akkor megérdemled a kávét. Ki tudja, talán többé nem jutsz ételhez és italhoz. Mindenkinek jár egy utolsó szép emlék. Halálod előtt még lesz egy emléked egy finom kávéról. Már nem éltél hiába - vigyorodtam el.

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

Nem az vagyok, akinek hiszel. Vagy talán az vagyok, akinek nem hiszel. Ha úgy tartja kedvem bármit elhitetek veled… Úgy forgatom a szálakat, hogy a lehető legjobban jöjjek ki belőle. A manipuláció szakmám elengedtethetetlen kelléke, s ha zseniális színészi tehetséggel párosul… Veszélyesebb, mint a csőre töltött fegyver. Lehet miután visszavonulok, meg sem állok Hollywoodig. Jól néznék ki a tv-ben. Újabban úgy is elég sokat szerepelek benne. Rám aggatták a lídérc nevet, ott virítok az újságok hasábjain. Ki lehetek én, mi a motivációm, magányos farkasként tevékenykedem, mikor csapok le újra, ki lesz áldozat - és egyéb baromi unalmas kérdésekkel dobálóznak, de senki nem tud a kegyetlen gyilkoshoz arcot párosítani és ez roppant szórakoztató.  
Siran Zakaryan tizennégy éve halott, borzalmas baleset során bent égett nevelőszüleivel. Egy részem valamilyen szinten valóban meghalt velük. Újjászülettem, a hamvaimból, mint egy kibaszott főnix madár.  
- Engem. - És a bennem lakozó többi személyiségem. Lebiggyesztett ajkakkal bólogatok. Jaj hát amatőrnek nevezett, lelkemre venném, már ha volna. - És abban mi az élvezet? - Megvan a maga bája persze, de túl gyors és egyszerű. Túl szép halál lenne egy sorozat gyilkos számára. Ha fegyverrel kellene kivégeznem, sem felétlen loccsantanám ki az agyát. Tüdőre mennék és mosolyodva nézném végig, miként hörögve belefullad a saját vérébe.  
- Kimondottan többet fizetett érte, hogy elhúzzam a haláltusád, és hogy sokat szenvedj. Nem hízelgő?! - Ez egyszer hazudok, drága Ramizom pont az ellenkezőjét kérte. Legyen rutin meló, gyors és tiszta munka.  
(…) Történetemnek van valóság alapja, több sebből vérzik ugyan, de neki ezt nem kell tudnia. Kezdjük ott, hogy kihagytam egy “aprócska” információt… Hogy mi a közös még az említett három férfiban? Egytől egyig a riválisaink táborát erősítették. Gabrielt még futólag ismertem is. Kretén volt, nem kár érte. Évek óta szívták a vérünk, ahol tudtak megpróbáltak fúrni minket, több kevesebb sikerrel. Annyi a minimum, hogy “meghálálom”. Néha még én is meglepődök mennyire gerinctelen rohadék tudok lenni. Elmondtam, amit hallania akart és reakciói alapján bevette. Követem tekintetemmel, ahogy fel alá járkál, szinte hallom a fogaskereket kattogni a fejében. Katt. Katt. Mihez kezdjek vele? - Ott virít a homlokán. Az ő helyében már rég kinyírtam volna magam. Miért vagyok még mindig életben? Megesz a kíváncsiság. Csupa meglepetés ez a fickó.  
- Szerintem - javíts ki, ha tévedek; az nem a te stílusod. - Megtehetné, hogy megmérgez, de rajtam lévő szerkezetekkel éles ellentétben állna. Épp ezért nem gondolom, hogy fent áll a veszélye annak, hogy bármit is belekever. Ő ennél sokkal, de sokkal kreatívabb és kegyetlenebb, nem igaz?  
Míg távol van és vélhetően a kávém főzi, nem pedig újabb kínzóeszközöket keres, unottan bámulok magam elé. Legalábbis látszólag, komoly harcot vívok, az elhangyásodott végtagjaimmal. Megérkezik a kávém, jellegzetes illata megtölti a szobát, s sokkal barátságosabbnak, otthonosabbnak hat, még gyomromban keletkezett góc is kiold. Megszabadít a kecses nyakamon éktelenkedő “béklyótól”, hálásan pillogok rá. Melyikünk is az amatőr?
Átmozgatom a nyakam, kiropogtatom. Mennyei érzés ennél már csak az lenne jobb, ha már ott tartanék, hogy gödröt ásom élettelen testének. Míg megitat, a csuklóimmal is hasonlóan járok el, óvatosan persze, nehogy a tőr megmozduljon. Ujjaim következnek, azokat is jól átmozgatom, hogy megfelelő vér jusson beléjük.
Vendégszeretete hátborzongató bántani fog még, ebben biztos vagyok.
- Az utolsó kávémhoz édesség nem jár? Ismerek egy baromi egyszerű muffin receptet, közösen megsüthetnénk… - Meddig feszegethetem határait? Nem akarom, hogy elunja magát és beváltsa fenyegetését; bár még mindig azt súgják a női megérzéseim, hogy nem ma fogok meghalni. Annyi esélye volt rá, mégis lélegzem. Nem mintha bánnám. Minél tovább húzza az időt, annál biztosabb, hogy valaki bekopogtat az ajtaján. Alábecsült és túlzottan elbízta magát, a nyakamba lévő GPS létezéséről mit sem sejt. Régimódi fickó, régimódi gondolkozással.  
- A kávé pocsék volt, - Válogatós vagyok és drága az ízlésem, ne szívja mellre. - Rajta oldozz el, - kérlek. - Nagy hangsúlyt fektetek a szóra.
- Tekintheted utolsó kívánságnak. Olyan finom muffint sütök, hogy életed végéig bánni fogod, hogy veszni hagytál egy ilyen tehetséget. - Ki kell jutnom a szobából. Kezd eluralkodni rajtam a bezártságtól való súlyos félelmem. - Közben mesélhetek a megbízómról. Hol találod, mit eszik reggelire és a többi. - Nem hagyhatok ki ekkora lehetőséget, hogy konkurencia fejét ezüstálcán kínáljaim. Ki kell jutnom. Borvörösre lakkozott körmeim mélyen a tenyerembe vájnak. Meleg vér szivárog az öklömbe, miközben állom a hosszan vizslató szemeket.  
- Kééérlek. - Lássuk valóban nem olyan rossz ember, mint amilyennek előadta magát. Ha van szíve kizárt, hogy ne essem meg rajtam.

- Lehet nem lenne túl élvezetes, de legalább megkímélted volna magad attól, ami most rád vár. De ebből is tanultál, látod? - követtem szemeimmel az apró vércsíkokat, amik frissen serkentek bólintása által. Kezd lankadni a koncentrációs képessége.
- Oh, hát ha már a megbízód is ilyen hülye, akkor nem lep meg, hogy a bérgyilkos sem százas. De nem baj, ez csak az én sikereim könnyebbségét idézi elő. Én csak jól jártam. De hát ilyen esetek is kellenek a világba, nem?
Tény és való, a mérgezés nem az én stílusom volt. Az Rowan jobban szereti, számtalan különleges koktélja van, amit csak neki gyárt a vegyésze. Én jobb szerettem a hagyományos eszközöket. Jó alaposan megmérgezni az áldozat lelkét. Elérni, hogy féljen, rettegjen, essen össze, menjen tönkre és csak utána végezni vele, ha már minden reményt elvesztett. Ritkán voltam kegyes és engedtem el bárkit is élve.
De persze ott volt a másik véglet, amikor abszolút nem akartam vesződni, hanem egy gyors torokvágással mindent elintéztem és nem húztam az időt. Most viszont kifejezetten jól esett húzni az időt és a létbizonytalanságban hagyni őt.
Talán a kávét is csak azért kapta tőlem, hogy a helyzetét még labilisabbnak érezze.
- Igazad van. Én nem szoktam mérgezni. Maradi vagyok, a rendes fegyvereket szeretem.
A vérnyomásom csak akkor emelkedett meg, amikor még muffint is kért tőlem. A kis hálátlan nyomorult, viccesnek hiszi magát. Vagy tán abban a meggyőződésben van, hogy ez itt egy cukrászda és tőlem csak úgy rendelhet, amit gondol?
A kávém leszólta, ez csak dobott a helyzeten. Meg lesz még ennek a böjtje.
- Szóval... oldozzalak el? Nem bánom! - mondtam, majd nemes egyszerűséggel a térdébe szúrtam a borotvakést, amivel átvágtam az elülső oldalszalagot, majd mikor meghúztam a külső oldalszalagot is, ezzel ellehetetlenítve, hogy használni tudja a jobb lábát. A szalagok nélkül még arra is képtelen lesz, hogy ráálljon, nem, hogy hajlítsa és lépjen is vele. Nem beszélve az ezzel járó fájdalomról. Kihúztam belőle a kést, majd leszedtem róla a gyilkos övet és elvágtam a köteleit.
Ahogy elterült a földön megfogtam a haját és annál fogva húztam be a konyhába, miközben lába véres csíkot húzott a padlón. Most már biztos nem a saját lábain fog innen távozni.
Igaz, örökre nem nyomorítottam meg, mert HA majd egyszer kijut innen és összevarrják neki az orvosok, újra lábra fog tudni állni. Nem állítom, hogy tökéletes lesz, de ki tudja... mankós nem lesz.
- Gyere, akkor süsünk muffint! Konyhatündér! De előtte beszélgetünk!
A konyhába érve elengedtem a haját, majd bekapcsoltam a gáztűzhelyt (gázpalackos) és egy fa nyelű kés pengéjét tettem a tűzbe, markolata pedig a tűzhely rácsain feküdt.
Mikor a penge jól átforrósodott, beszúrtam a térdébe, a sebbe. Ha a fájdalom kegyetlen is volt, legalább annyi előnye volt, hogy a hő megégette a környező ereket, így már nem vérzett annyira, csak ott, ahol nem érte az izzó kés pengéje.
- Van bármi, amit el akarsz nekem mondani? És nem a receptre értem!

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

Sértegethet, vastag bőr van a pofámon; az évek és rutin, - lepereg rólam a véleménye. Próbálkozni ettől függetlenül lehet, csak nem érdemes. Az egészséges női önbecsülésemen egy valaki ejthet súlyosabb sebet… Mesterem. Ő pedig nincs itt. Figyelemre se méltatom a távolba meredek, eltűnődőm, hogy a falon éktelenkedő sötét vélhetően rászáradt vér(?)foltok drasztikus módszereinek lenyomata?  
Egyik fülemen be a másikon ki jó öreg taktikát alkalmazva jelét sem adom, hogy mennyire nincs ínyemre továbbá az sem, hogy konkrétan lehülyézi összekötőm. Képzeletben tikkel a szemem. Kivághatnám a nyelvét, a saját borotvájával és megetethetném vele, amiért szemtelenmód becsméreli Ramizot, valami elpattan bennem… visszafordíthatatlanul. A szörnyeteg megmoccan, feszegeti láncait. Azonban nem vagyok abban a szituációban még, hogy megbüntessem. Türelem, türelem rózsát terem. Megkapom a kávém, közel hajol, de nem eléggé.  
Mások bosszantására való, kifejezetten provokáló célzatú beszólásaim általában célba érnek. És még csak bemelegítettem, erre tessék máris borul. Adok neki még egy órát és sírva fog kihajítani.  
- Talán gond van a hallásoddal? - Csupán kérnie kell és orvosolhatom a problémát. Levághatom a fülét is, úgysem lesz rá szüksége, föld alatt már úgyis mindegy mennyi harapnivalót kapnak a férgek. Várok, hogy lecsapjon. Nem okoz csalódást.  
Mintha megállna az idő… Körülöttem minden megszűnik. Csak a fájdalom van. Nem kapok levegőt. Azt hiszem nem is veszek levegőt. Akár egy vadállat; vonyítva harapom véresre ajkaim, de akkor sem engedem útjára a torkomból kikívánkozó sikoltást. Nem adom meg neki ezt az örömöt. A penge mélyre hatol, elvág ezt-azt. Újra tanulom a légzést, a szám pedig megtelik meleg, bíbor vérrel. A saját ízemmel…  
Könnyek, a nyavalyás könnyeim azonban utat törnek maguknak. Amint megszabadít a szerkezettől, elterülök, mozdulni sem bírok. Mennyire lehet súlyos? Örökre nyomorékká tett? Siran a tolókocsis bérgyilkos, még viccnek is ízléstelen.
Megragadja a kontyba kötött frizurám, - nem ellenkezem, nincs értelme; egészen a konyháig vonszol. Fejbőröm nem díjazza a mutatványt, habár egy maroknyi haj maradhat a kezébe, frizurám nagyjából ép marad és ez jó, neki kevésbé, de mindent a maga idejében. Néhány rakoncátlan tincs az arcomba hullik és meg-meg emelkedik zihálásomtól. Sikerül előcsalogatnia a sikoltást. Többször is. “Kibaszott szadista állat! Nyelt volna le inkább az anyád.“ - és egyéb trágár kijelentések “csusszannak” ki, ahogy a tűzforró penge meg becsusszan az így is meggyötört sebbe. Legalább nem vérzek el.  
"Legyen rutin meló, gyors és tiszta munka. Ne kelts feltűnést.” Rövid, ám velős parancs Ramiz egyik kedvenc mondata, alapszabálya. Kár, hogy megint nem voltam hajlandó hallgatni rá. Meg is iszom levét.
Egyedül van, - legalábbis ebben a helységben nincs vele más; - súgja egy hang; mintha ettől meg kellene nyugodnom. A gondolatlanak nincs jelentősége, az agyam megszűnik úgy működni, ahogy kellene. Vadul pulzál bennem a fájdalom, süket és vak leszek mindenre.
A drámaian feltett kérdésére kút sötét íriszeimben felcsillan a kíváncsiság, az eltökéltség, és még valami: a kimondatlan kihívás. Összeáll a kép. Eljött a pillanat, mely nekem kedvez.  
- Maradj talpon, ha tudsz! - Sejtem, hogy nem lesz ínyére a válasz. Szavaimmal egy időben húzom ki megviselt frizurámból a hajtűt esélyt sem hagyva, hogy reagáljon, egyenesen a sarka fölötti részbe szúrom. Kölcsön kenyér szúrás visszajár. Az Achilles-ín-ra megyek. A vádli izmait köti a sarokcsontunkhoz, tehát alapvető szerepe van a mozgás közben. Lehet, hogy én se fogok két lábon elszaladni, de ő sem. Kihasználom a meglepetés erejét, a fájdalmát, és kihúzom belőle hajtűm, állóhelyzetbe küzdöm magam. Torkon szúrni nem marad lehetőségem, mert védekezik, így hát az első kezem ügyébe kerülő tárgyat hozzá vágom grátisz gyanánt, lehet az bögre, vízforraló. Ezt neked a szar kávéért.  
Jobb lábam tökéletesen épp, elbicegek vele akár kilométereken át, nagy úr tudni lenni a szükség. Előbb jussak ki a házból. Konyhából közvetlenül rövid keskeny folyosóra érek, nincs időm fontolóra venni merre haladjak tovább. Valószínűleg úgy sem olyan hülye, hogy a bejárati ajtót nyitva felejtse. Nappaliba kötök ki és az ablakon át távozom. A lefelé vezető lépcsősor nem egyszerűsíti meg a szökést, de nem fog könnyen utolérni, tettem róla. Amennyiben az utolsó lépcsőfokot is sikerül elérnem az erdő felé veszem az irányt, és egy fa tövében húzódom meg.  

Tán tolókocsis szörnyeteget csináltam belőle? Mankós bérgyilkost? Ki tudja, a lényeg, hogy alaposan elláttam a térde baját, láttam rajta, hogy lassan sikerül megtörni, már könnyezik, azon gondolkodik most ment tönkre az élete, egy életre nyomorékká tettem?
Tán azon gondolkodik, hogy mi lesz most vele, hogy vajon élve kijut-e innen és ha igen mi fog vele történni. Nem, egyre biztosabb voltam benne, hogy innen élve nem sűrűn jut ki. Nem érdemli meg. Ha élve el is engedem, elérem, hogy örökre lelki és fizikai roncs legyen.
A konyhába vonszoltam, ahol tovább kínoztam egy izzó késsel, miközben ő sikoltozott és szitkozódott. Zene füleimnek, most biztosan átértékeli az életét és azt, hogy jobban tette volna, ha távolról lelő. De sajnos őt sem olyan fából faragták, hogy könnyedén feladja a harcot és meghunyászkodjon. Ő is harcos volt és nagyon leleményes, mert a hajtűjével vett revansot, amitől kiserkent a lábamból zöld vérem.
Összeestem, bár nem nagyon jajgattam, mivel gyakorlott fájdalomtűrő voltam, ő pedig újra megtámadott, de most már felkészülten, így mielőtt még a torkomba szúrt volna kicsavartam kezéből a fegyverét, megdobált, majd menekülésre adta a fejét.
Nocsak, a magabiztos, rátarti bérgyilkos inkább az írháját menti? Mennyire szánalmas!
Felkeltem, megsántulva eredtem a nyomába, közben magamhoz vettem egy fejszét. Nem volt nehéz, a vér nyomokat kellett követnem, ám odakint már nehezebb volt, mert sötét volt és a vérnyomok elvesztek a gazos, leveles, faágas talajban, mely a házamat övezte. A sötétben nehezen tudtam kiszúrni a vért, főleg, hogy az izzó kés után alig vérzett. A fák sűrűjébe érve esélytelen volt követni a nyomait, annyira sem, mint eddig.
- BÚJJ ELŐ TE GYÁVA FÉREG! SZÁLLJ SZEMBE VELEM! - kiáltottam el magam ingerülten. - KIVÁGOM AZ ÖSSZES FÁT, HA KELL, DE ELŐKERÍTELEK! - ordítottam.
Túl messzire nem juthatott, de itt a sűrű erdőben igazi kihívás lesz megtalálni. De ha megtalálom...
A fejsze hegyes végét a bordái alá fogom csapni, míg él és egyenként fogom kifeszíteni őket a testéből, majd miután az összes bordáját kitéptem, elnegyedelem a végtagjait és hagyom kínok közt elvérezni.
- ÚGYIS MEGTALÁLLAK! HOVÁ LETT A MAGABIZTOS ARCOD?!- ordítottam, majd csendben füleltem, hátha hallok valami neszt, amin elindulhatok. Hátha visszaválaszol, vagy mozogni kezd, mondjuk kúszni. Vagy rálép valami ágra, ami reccsen majd.
Dühös voltam és úgy döntöttem nem hagyom életben. Ezek után nem. Szenvedni fog és még a halála előtti másodpercek is kínokban fognak eltelni, ha a kezeim közé kaphatom.
Fájt a lábam, nehezen lépkedtem, inkább csak vonszoltam sérült végtagomat, de ez nem állíthatott meg céljaim elérésben.

that's a joke, right?

be careful darling; the devil has a pretty face

Pedig nem blöfföltem, mennyei áfonyás muffint tudok összerittyenteni. Kár, igazán nagyon kár, hogy nem süssük meg. Se baj a manipulációm célt ér, és belesétált a csapdámba. Felhasítom a sarkát. Nem ad hangot a fájdalmának, hősiesen tűri, miként tropára vágom az int. Beleadok apait anyait; úgy szurkálom, miként a gyerekek gyepálják a pinyátát az elvadult szülinapizsúron. Vér szökik a szemembe, az arcomba. Zöld vér. Hosszú pályafutásom során még sosem találkoztam hasonlóval. Szemet gyönyörködtető látvány. Mindjárt benedvesedem. Miféle mocsári szörnyeteg ez? Ég bennem a kíváncsiság, milyen lehet belül, miután megdöglött felboncolom. Elteszek belőle valamit emlékbe; szeretek gyűjtögetni megtartani ezt-azt a zsákmányból.  
Ez egyszer biztos megyek: nyaki ütőerét célzom meg, de ügyesen hárít és hosszas ellenkezést övezve kicsavarja kezemből az éles, gyilkos eszközt. Rohadt erős állat. Nem is olyan rossz egy begyöpösödött figyelmetlen félnótástól. Benne hagyni a kontyomban a hajtűt, amatőr vétek. Roppant leleményes és kreatív vagyok, nem túloztam. Gyakorlott gyilkosként akár egy toll is gyilkos tárggyá avanzsálhat ujjaim közt. Mester nem aprózta el, megkaptam a megfelelő kiképzést. A legjobbtól tanultam. Gondolatban jól vállon veregetem magam. Szép munka Siran, bár még van hova fejlődnöm. Almákkal teli tál akad elsőként a kezembe, nem túl halálos, de az üvegpoharat már vélhetően megérzi. Koppan a fején. Már bánom, hogy nem loccsantottam ki az agyát. Felhúzom a nyúlcipőt, az életem tét. Közelharcban sérülten aligha kerekedhetnék felül rajta. Nem kockáztatom az életem. Ráérek később kivégezni.  
Bumm.
Bumm.
Bumm.
Zakatol a szívem, ahogy elhagyom a fogvatartóm bizarr erdei lakját. Kiérek a kellemes hűs éjjeli levegőre. Köröm sötét van idekint, az orromig se látok el. Sajgás. Merevség. Fájdalom, mely lüktetve áramlik térdembe. Nem nézek le rá, addig jó míg nem látom mekkora a kár. Törni-zúzni akarok kiabálva belerondítani az éjszakába. Ha letéphetném a saját bőrömet és elmenekülhetnék a saját testemből, megtenném. A tehetetlenség, a sebezhetőség érzésétől rosszabbul vagyok, mint valaha életemben. Vajon lábra fogok tudni még állni mindezek után? Pezseg a vérem az adrenalintól, lök előre az ismeretlen sötétségbe. Mezítláb, ropogó gallyakkal a talpam haladok előre a fák között egyre gyorsabb tempóra válta, ügyetlenül egy lábon botladozva. Tökéletesen beleillek a B kategóriás unalmas horrorfilmek képkockáiba. Már csak baltás gyilkos hiányzik… Lehet itt is van közvetlenül a nyomomba. Nem fekszik nekem az áldozat szerep.  
Ezt a csatát én nyertem. Kiszabadultam és nincs, ami megállíthatna. Túlélő vagyok. Reménytől megrészegülve menekülök. Szabad vagyok. Tényleg ilyen egyszerű volt túljárnom a briliáns elméjén? Kárörvendően vigyorgok, el is hasalok egy kidőlt fa törzsében. A közeli fához kúszom, biztonságot jelentő árnyékában bújok el. Ó hallom már, itt jár nem messze.
Mozdulatlanná dermedek, egy árva árulkodó neszt sem hallatok. Provokálhat, ordítozhat míg csak a torkán kifér; fülem botját sem mozdítom. Nem fogok előbújni, nem őrültem meg. Hová lett magabiztosságam? Itt van még ne félj köcsög. Csupán többet ér az életem, mint a becsületem. Megnézném milyen arcot vág, mennyire elszánt ádáz a tekintete, de csak hogy kigúnyolva pofon nevethessem. Milyen érzés a saját csapdájába sétálni? Szar lehet.  
Autó kanyarodik le nem messze tőlünk fákkal szegezett útra. Halkan közelít, biztosan hibrid, erős fényszőrója felfedi a környező területet, átvilágítja a bokrokat, fák koronáit, szerencsére hozzám nem ér el. Megáll, ledögleszti motort és lekapcsolja a reflektort. Megérkezett a felmentősereg? Bakker rohadtul könnyen szöknek a szemembe az örömtől. Ma este megdöglik ez a faszkalap.
Figyelek és várok.