2003. 10. 16.
Másfél órával ezelőtt még duzzogva néztem a Dr. Csontot a húgommal. A legjobb program az ember 15. születésnapjára, nem? Főleg, hogy a kis szaros addig nézheti csak, amíg az ősök rá nem jönnek, hogy lenyúzott, megégett hullákat mutogatnak benne. Nem mintha nem látna elég ilyesmit, ha kimegy az utcára. A bátyám a tizenötödiken már orrba-szájba borította a piát. Annyi különbség volt csak kettőnk között, hogy róla azt hitték, pizsipartin van a matekfaktos barátaival és tortát zabálnak; ezzel ellentétben én elvileg szobafogságban vagyok egy hónapig, mert nem vallottam be, hogy már öt karóm van matekból.
A húgom amúgy értelmes csaj tízéves létére. Nyolckor másztam ki a szobája ablakán - ekkor megígérte, hogy ha az ősök bedugják a fejüket fél kilenckor jó éjszakát kívánni, akkor azt mondja, kiugrottam a kocsmába a heti fizumért, mert hétvégére elutazik a főnök, valamint ha hajnalban hívom, átballag az én szobámba, és kinyitja az ablakot, hogy fél óra alatt talán be tudjak mászni, állapottól függően.
Most pedig, túl öt tequilán, három korsó sörön és legalább negyvenhat "boldogot tesa" köszöntésen, csak állok és bambán bámulom. Tudok róla mindent. Tudom, hogy a neve Sierra, tudom, hogy nemrég múlt húsz, tudom, hogy van egy Lizzy nevű kutyája, tudom, hogy Porshe-t kapott szülinapjára, és azt is, hogy az innen legmesszebbre eső gazdagnegyedben lakik, mégis ebben a poros, cigi és marisfüstös lebujban tolja minden hétvégén. Egyetlen dolgot nem tudok róla. Fogalmam sincs, miért jött el. Csütörtök este van, csak az alkoholisták tartózkodnak itt ilyenkor azokon kívül, akik engem ünnepelnek. Szaros utcagyerek mind, a legnagyobb spanok, meg a csajaik, esetleg pár talpnyaló.
A kezembe nyomnak két újabb tequilát. Egyszerre húzom le, és még le sem gurult a torkomon, de érzem, hogy kezd beütni az ajándékom. Összedobták nekem kokóra.
Képszakadás után kicsatolt övvel mászom elő a női mosdóból. Sierra megy előttem, rázza a seggét.
- Na, meghúztad? - hirtelen vagy öten körémgyűlnek.
Büszke vigyorral bólintok. Hát persze, hogy meghúztam, csicskák.

2015. 09. 21.
Borotválkozni kéne. De nem, asszem már soha többé nem fogok. A hajnyíró leviszi ezt is, a húgom szerint meg amúgy is szopottgombóc fejem van csupasz arccal. Így legalább kinézek úgy huszonkettőnek és nem kell a személyivel szarakodni egy üveg bor miatt. Ráadásul mindenki bukik rá, a csajok azért, mert nekem jobban áll, mint az exüknek, a pasik meg azért, mert nekem jobban áll, mint nekik. Többek között ezért dobtak ki otthonról a múlt héten. Nem, nem a szakáll, hanem a pasik miatt. A fater meglátta, ahogy az egyik utcabeli csávót fűzöm, és még úgyis tudta, hogy semmit nem hallott a témából. Az ebből fakadó némaság és undor után jött az, hogy majdnem huszonhat évesen mit keresek még a szülői házban. Aztán másnap reggel megjelent. Sierra, a csaj, akit kitudja már hányadik születésnapomon kaptam el a kocsma mosdójában. Kézenfogva egy kislánnyal, aki kiköpött én. Mint kiderült, azért, mert én vagyok az apja.
- Hallod, tesó! - utánam kiált az a fogyatékos, mielőtt még becsapnám magam mögött a műhely ajtaját. Akad itt néhány munkatárs, aki normális. És van ő, aki nem. - Áll akkor a dolog, amiről beszéltünk?
- Persze. Holnap, este tíz, a játszótéren. Százötven. Csak ne késs, azt nem csípem - gyorsan elhadarom, majd elhúzom a csíkot. A húgom maradt otthon a kislánnyal. Otthon. Abban a koszos lakásban, ami a bátyámé volt, amíg be nem jött neki az élet. Most Kanadában él, vagy öt éve nem láttam.
A zsebemben lapul egy adag kristály, amit hazafele le kell szállítanom. Idegesen dobolok a kormányon, alig megyek ötvennel, pedig máskor odalépek. Kölyökként a kocsmában is illegálisan melóztam, de ez más. Ezért csak én vagyok a felelős, nem viszi el senki a balhét ha lebukom. De kell a pénz. Kell a pénz a lányomra.

Napjainkban
Kómásan pillantok az ágy mellett sírdogáló, engem szólongató lányra, s rögtön kipattannak a szemeim, mikor eszembe jut, hogy talán nem csak ketten vagyunk. Megtapogatom az ágy másik felét, majd megynugszom. Szét van túrva ugyan az ágynemű, de a takaró már gazdátlanul hever az ágy végében.
- Gyere ide, kicsim - behúzom a takaró alá, szorosan ölelem át, és megvárom, amíg lenyugszik. - Mi a baj?
- Ne haragudj apu, én nem akartam kiszökni. Csak az a fiú aki tetszik rám írt, hogy menjek ki, és hát azt hittem jó lesz. Egy ideig jó is volt, kedves volt velem, de aztán Bianca Collins-ot csókolta meg - újra zokogni kezd, én pedig lejátszok a fejemben százféle variációt, ahogy megölhetem azt a kis szarházit, aki bántotta a lányomat. Tizennégy éves, basszameg! Tizennégy évesen még a kicseszett babáival kellene foglalkoznia, nem? Nem tudom. Ha magamból indulok ki, messze nem. Három év alatt megtanultam, hogy kell kezelni a kislányokat, de azóta elkezdett felnőni.
- Nincs semmi baj, Skylar. De legközelebb megbeszéljük, kikkel lóghatsz, és meddig maradhatsz kint, oké? - szipogva bólogat, majd hátrafordul, hogy zsebkendőt vegyen ki az éjjeliszkrényem fiókjából. Másodpercekig nem ver a szívem, egészen addig, amíg észre nem veszi, hogy a tetején is van. A fiókban tartom a leszállítandó áru egy részét. Elég kicsi részét, a sürgőseket. Arról soha nem tudhat, hogy miből kap minden héten valami újabb meglepetést. Szerencsére fogalma sincs, mennyi nálunk a szerelős fizu, nem is érdekli. Csak örül, hogy el van kényeztetve. Később kiderült, hogy az anyja, miután a szülei kihajították Sky miatt, prostinak állt, a keresete nagyját pedig drogra költötte. Ezért passzolta le nekem. - Most már alvás. Reggel akkor is mész iskolába, ha rózsaszín lesz az ég.
Öt perc múlva már szuszog, mégis napkeltéig simogatom a haját.