Szigorú neveltetésben volt része, az anyja egyedülálló nőként mindig arra ösztönözte, hogy a jobból még jobbat hozzon ki. Kicsit mindig olyan volt, mintha a lánya által akarta volna elérni mindazt, amit neki nem sikerült. Épp ezért Nikita egy maximalista lány lett, aki mindig arra törekszik, hogy kihozza magából mindazt, amit még ő sem hisz el, hogy sikerülhet. Kiskora óta hegedűzik és zongorázik, mindkettővel nyert már versenyeket, a zene az élete részévé vált olyannyira, hogy biztos abban, hogy a későbbiekben is azzal szeretne foglalkozni. Bár nem szeret álmodozni és tervezni, de ha valamit a fejébe vesz, akkor azért harcol. Kitűnő tanuló, bár mostanában kezdték érdekelni az olyan dolgok, amikre korábban sosem gondolt, így egy kicsit kezd meginogni. Már nem csak a könyvek kötik le, hanem kezdik érdekelni a fiúk, vágyakozik arra, hogy bulizni járjon, és végre egy kicsit fiatal akar lenni, amitől az anyja mindig is óvta. Hajlamos alá becsülni magát, ha a kinézetéről van szó, ilyen téren nincs túl sok önbizalma, kicsit talán félénk is, de ha szükséges, akkor ki tud állni saját maga mellett. Kíváncsi természetű, aki nem retten meg az új dolgok kipróbálásától. A zene mellett szenvedélye az állatvilág, rengeteget olvas róluk, és ahányszor teheti álla menhelyekre látogat, néha még önkénteskedik is. Ha rajta múlna biztosan be fogadná az egészet, de nem teheti, hiszen az anyja allergiás az állat szőrre. Rettentően fél a mély víztől, így sosem tudott megtanulni úszni. Képtelen elfogadni az anyja új házasságát, mióta az bejelentette, hogy férjhez megy, megromlott a kapcsolatuk. Már nem az a célja, hogy minél jobban megfeleljen a nőnek, hanem az, hogy megfeleljen saját magának. Élni akar úgy, ahogyan eddig sosem tudott.

- Akkor te most le feküdtél a... testvéreddel? - Sarah hangja töri meg a hosszas csendet, amely azóta töltötte be a szobát, mióta elmeséltem neki, hogy az anyámnak el ment az esze, és most, negyven évesen jutott eszébe, hogy férjhez akar menni. Ennek még a gondolata is az őrületbe kerget. Normális esetben nyilván örülnék a dolognak, hiszen mióta az eszemet tudom egyedül nevel, miután az apám magára hagyta terhesen, de egy kicsit az mindenképp zavar, hogy ebben a hatalmas városban Ő pont a Matteo apjába bolondult ennyire bele. Ennek most komolyan mennyi az esélye? Egy ideig értetlenül figyelem a barátnőmet a párnára dőlve, mert nem igazán értem a kérdését, hiszen annyi éve ismer már, tudja, hogy nincs is testvérem, de aztán hirtelen, mintha egy kővel valaki fejbe dobott volna esik le az, hogy tulajdonképpen miről is csacsog.
- Ne beszélj már hülyeségeket! - szólok rá fintorogva, de Ő még mindig olyan vigyorral bámulja a plafont, mintha most hallotta volna meg élete legjobb hírét. Én pedig máris megbántam, hogy elmeséltem neki, hiszen pontosan tudom, hogy milyen. Szeret viccet csinálni mindenből, pedig ebben most egyáltalán semmi nevetséges nincs.
- Ha a szüleitek összeházasodnak, akkor az nagyon is olyan, mintha testvérek lennétek. - világosít fel, mire megforgatom a szemeimet. Már így is elég ciki, hogy egy házban kell élnem azzal a sráccal, aki elvette a szüzességem, nem tudom, hogy miért akar még jobban feldühíteni a dologgal.
- Dehogy olyan! Fogd már be! - szólok rá újból, így tudatva vele, hogy egyáltalán nincs kedvem ezt a sok baromságot hallgatni, de az arcáról még még mindig az olvasható le, hogy Ő nagyon is mulatságosnak tartja a dolgot. Az a srác egy nagyképű, önelégült barom, akitől semmit nem akarok. Nemhogy a testvére, de úgy egyáltalán az élete része lenni. Anya mindig is egy talpraesett nő volt, engem is próbált olyannak nevelni, meg azt bizonygatni, hogy nekünk nőknek nem kell, hogy egy férfitól függjünk, erre Ő saját magát meghazudtolva képes feleségül menni egy olyan emberhez, akit annyira nem is ismer. Hiszen sosem beszélt róla korábban. Csak közölte, hogy férjhez megy, aztán elhurcolt abba a flancos vendéglőbe, hogy kellő képen mutathassa be nekem a választottját meg a fiát.
- Amúgy tudod milyen mázlista vagy? - az én kotynyeles barátnőm még mindig nem úgy tűnik, mint akinek esze ágában lenne lezárni a témát, így csak sóhajtok egyet, majd a párnán pihenő fejem felé fordítom. - Ha ott akarsz aludni nála, még csak nem is kell azt hazudnod, hogy hozzám jössz. Csak át osonsz a szobájába és senkinek még csak fel sem tűnne. - az arcán egy önelégült vigyor jelenik meg, mire hirtelen ülök fel az ágyban, és a párnámat hozzá vágom. Fel nem tudom fogni, hogy hogy tud valaki ennyi hülyeséget össze hordani pillanatok alatt.  Mulat egy olyan dolgon ami számomra elég kellemetlen, meg amit képtelen vagyok elfogadni. Nem vágyok én új családra egyáltalán. Nincs szükségem sem egy apára, sem pedig egy testvérre. Tök jól elvoltunk anyával, nem tudom, hogy minek kell felborítanunk a békénket.
- Már miért akarnék vele aludni? - sziszegem fogaim közül, mire Ő csak felnevet. Mintha szándékosan ki akarna hozni a sodromból.
- Ne már Niki! Van fogalmad arról, hogy most hányan szeretnének a helyedben lenni? Nem csak gazdag, de iszonyat jóképű is. - ismét vágok egy grimaszt. Engem a pénz sosem érdekelt. Anya talán nem cégvezető és nem hullott hirtelen minden az ölébe, kemény munkával ért el mindent, amink megvolt, de boldogok voltunk. Bánom is én, hogy azoknak mennyi pénzük van. Az meg, hogy jóképű... nem tagadom. De hiába az, ha saját magán kívül mást nem tud szeretni.- Jó... hát ha neked nem kell, akkor hozz össze engem vele! - dobja vissza a párnát vigyorogva, mire még jobban elkomorodok. Nem tudom, hogy most csak viccelni próbál-e, vagy komolyan beszél, néha nehéz ezt eldönteni nála, de abban egészen biztos vagyok, hogy semmi esetre sem hoznám össze őket. Már így is a gyomrom fordul fel attól a tudattól, hogy ki tudja, hány lányt fog haza hordozni.
- Biztosan nem. - zárom le határozottan, mire egy tudtam én dologgal végre el is hallgat. Még jó, hogy anya megengedte, hogy Sarah nálunk maradjon. ha már ez az utolsó éjszakám ebben a házban.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nos, valóban meglehetősen nehéz, bonyolult, sőt, ismerjük el, kellemetlen a helyzet, amibe kerültél. Egyrészt megszoktad azt a függetlenséget, amiben édesanyád nevelt, a tényt, hogy ketten vagytok egy család, hogy csak ő van és te, és értelemszerűen ez így elég is volt eddig. És most váratlanul, szinte egyik pillanatról a másikra, minden előzetes történés nélkül a kicsi családotok a duplájára nőtt. Persze, hogy nehéz ezekre az új emberekre úgy nézni, mint mostohaapára vagy testvérre, hiszen nem is ismered őket, és az érzéseiden nem változtathat egy darab papír. Érthető, ha össze vagy zavarodva, vagy ha egyenesen dühös vagy anyukádra. A helyedben én az lennék, hisz megtehette volna, hogy jobban felkészít, vagy hagy időt neked megszokni a változásokat, mielőtt férjhez megy, és nem csak egy közös vacsorát kapsz, hogy rákészülj erre lelkileg.

És hát igen, még nem beszéltünk arról, hogy milyen viszony is fűz az újdonsült mostoha bátyádhoz. Talán ebbe ne is menjünk bele, ugye? Nyilvánvaló, hogy ezt nektek kell kibogoznotok idővel, és ha jól sejtem, erre majd a játéktéren sor is kerül. Én drukkolok, hogy jól alakuljon!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!