Nem voltam benne biztos, hogy a félholtra vert fickó nem e fog visszatérni, akár többed magával, de most nagyobb szükségem volt arra, hogy lenyugtassam az idegeim, semmint, hogy ezen agyaljak. Kellett a friss, esti, már-már hűvös levegő, a cigi és valami még az idegekre, ami most épp egy whisky üveg. Eleinte föl-alá mászkáltam a bár mögötti kis részen, aztán ahogy fogyott az ital, éreztem, hogyha a fejem még mindig fáj, azért kezdek lezsibbadni, szóval végül leültem a falmentén és egy ideig az eget néztem, aztán behunytam szemeim és úgy szívtam tovább a cigit. Mehetnék már haza, de otthon meg a kölykök szednék ízekre a maradék józanságom, szóval ez ilyen élet közbeni mindenek felett álló szünet, avagy a fasz ki van mindennel szünet. Hébe-hóba becsúszik, és akkor nem számít, se idő, se hely, csak egy cigi kell, pia és a friss levegő, meg pár perc. Nos a pár perc most is csak pár perc volt, mert bár csukva voltak szemeim, hallottam, ahogy kinyitódik az ajtó és kilép rajta valaki. A gorillák bakancsot hordanak, a maszkos tornacsukát, szóval egy valaki lehetett, aki egyiket sem. Csak nyugalom... hagyd, hogy a pia a tudatalattidba evezzen veled. A kérdésre azért összevonom szemöldökeim egy pillanatra. Zavaró tényező. Sőt végül résnyire ki is nyitom a szemeim, hogy elküldjem a búsba, de csendre int. Szidnám egyből az anyját, de rájövök, hogy inkább sajnálnom kellene. Lehet nem tehet róla, de ha tudja, hogy a baj állandóan a seggében van, akkor esetleg tehetne annyi szívességet, hogy távol marad mindenkitől. A vodkáért már nem szólok. Nem azért, mert sejtem, hogy kifizette, tekintve, hogy utóbb is meghivatta magát, plusz annyi nem volt benne, hogy hamutartóba szórja a hamut, azért nem szóltam, mert nem érdekelt. Így is lesz hiány, mit számít néhány üveg... Visszaszándékoztam hunyni szemeim, meg is tettem, mikor leült mellém a földre, és igazából nem is a kérdés zavart be, mint inkább az utolsó mondata, amire felé fordítva fejem rá pillantottam, erőteljesen csitítgatva idegeim. - Nem a maszkos volt itt a probléma... - felelem, sorok közt erőteljesen rá utalva, mert, ha ő nincs... Lehúzom az utolsó kortyokat, aztán a földről az egyik nyitott kukába hajítom az üres üveget és elnyúlok az ő üvegéért, s ha tudom, el is veszem tőle. Így már nem a legjobb a reakció időm, de attól még megpróbálkozhatok vele. - Tudod, mókus.... megérdemelnél tőlem is néhány baszott pofont, amiért ide vonzod a hülye haverjaid. De elnéző vagyok veled, mert iszonyatosan szerencsétlen pali vagy... - dőlök vissza a falnak, piával vagy anélkül. A cigi addigra már elfogyott, így azt is elpöcköltem. - De azért érdekelne, hogy mi a szart is akar a nemzetbiztonság egy eddig egészen békés kis bártól... - pillantok rá, fejem is oda fordítom, de a falnak támasztva. Nem utalok rá, hogy tudom, hogy közöm lehet hozzá.
Viszonylag jól reagálta le a helyzetet, ahogy a társaságomat is. Mások ilyenkor már elküldtek volna az anyámba, vagy a sörétessel vettek volna üldözőbe, de Roman idegei még egész jól bírták. Nem ő az egyetlen, aki nem lát szívesen, sőt, vannak helyek, ahonnan bizonyos események után ki is vagyok tiltva és vannak emberek, akik szabályosan azzal jönnek, hogy minden baj forrása én vagyok. Persze ebben én nem hittem, szerintem csak véletlen egybeesés, hogy épp akkor történik valami, amikor én is ott vagyok, de tény, hogy néha gyanús egybeesések vannak. De ez akkor sem bizonyít semmit. Egy Ausztriai hotel recepciósa szokta mondani, hogy ahol én megjelenek, ott a baj azonnal felüti a fejét, amire később a Kaszás is felfigyel. Szerintem ez csak költői túlzás, de néha eszembe jut, amiket mondott. Persze, hogy nem a maszkos volt a fő probléma, hanem a nemezisem, de csak meg akartam neki említeni ezt az információt is. Elnevettem magam, amikor szerencsétlennek nevezett és az üveget is hagytam neki elvenni. Ki vagyok én, hogy megfosszam őt az italtól? Tudom én jól, hogy nehéz ital nélkül meglenni. Sőt. Az utolsó két szál cigim is odaadtam neki, hadd lássa milyen jó ember is vagyok. Kellenek a jó pontok és az önzetlenség az szokott lenni. - Már nem vagyok NSA tag - javítottam ki. - Ezt csak ő nem tudja már. Kirúgtak, amiért szétvertem az igazgató irodáját. Össze vesztem vele. A fickó, aki itt járt egy brit terrorista. Londonban találkoztam vele 2015-ben egy küldetés során, de nem tudtuk elfogni. 2019-ben futottam vele össze utoljára, Melbourneben, amikor nukleáris fegyverekkel üzletelt egy Tajvani kommunista vezetővel, ám összeütközésünk végén az égő helikoptere bezuhant a Csendes-óceánba. Azt hittem meghalt. Idő közben sok minden változott, azóta már leszereltem, de ő erről gondolom nem értesült és még mindig ügynöknek hisz. Bár ha tudná se érdekelné, hogy már nem vagyok az. Szerencsénk volt, hogy ilyen könnyen megúsztuk, sokkal rosszabbul is járhattunk volna. Ő sem volt rám felkészülve és én sem voltam felkészült. De mit ne mondja, szépen állta a sarat maga is, meg a viking hadserege is. És meglepő módon nem fojt vér. Igen, ez mindenképpen szokatlan, hiszen az esetek nagy részében szokott lenni pár halott, de most nem volt. Mázlista nap. - Nem akarok én a maguk bárjától semmit és szerintem ő sem. Csak csajozni jött, ahogy elnéztem, de pechünkre felfedezett engem is és pattant a cérna. Ennyi történt szerintem, nem több. Viszont nyugtalanító belegondolni, hogy itt van New Yorkban. Valahogy rács mögé kellene dugni végre, bár az nem lesz könnyű menet. De az legyen az én gondom. És a volt feletteseimé. Oldalra fordultam felé, majd elsóhajtottam magam. Úgy hittem felesleges játszanunk itt egymás előtt a jó zsarut, a rossz zsarut és a mindent tagadó dílert. Már mindketten sejtettük, vagy épp tudtuk a másikról az igazat. - Ugyan mondja már el mi a fenéért kell drogot adni egy huszonéves srácnak? De még ha fizet is érte. Csak egy suhanc, öreg.
Csendben, behunyt szemmel hallgatom, bár a pián kívül mást nem fogadtam el. Lelki szemeim előtt pedig meg is jelent, ahogy kis mókusként betér a főnökéhez, hogy szétverje az irodáját. Arról pedig az a videó, amit még Lucyfer mutatott odahaza. Csendben el is röhögöm magam a gondolatára. Nem akarom már túl gondolni a dolgot. Nincs is értelme. De azért a mondadója is eljutott az agyamig. Szóval terrorista... ahhoz képest nem volt valami óvatos. Ráadásul az elvegyülés sem erőssége, ellenben a felvágás... Hallgatva őt, aztán sóhajtok egyet, és kinyitva szemeim félszegen felé fordítom fejem. - Tudod... én nem voltam se kém, se James Bond, és a zsarukat sem bírom, különösképp még okosnak sem kell lenni ahhoz, hogyha elütök valamit, ami akkor még élt, az a minimum, hogy kiszállok a kocsiból és megbizonyosodom arról, hogy meghalt e. Aztán max nem húzom le az útról, de nem hagyom, hogy órákig, vagy napokig szenvedjen. Még a rendőrök is felkutatják a holttesteket, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ki és mi az. Te meg egyetemmel a hátad mögött, meg fasz tudja milyen szakmákkal, képes voltál csak úgy ott hagyni egy "Jó van az úgy" mondattal. Szerinted ez mennyire profi? És még te papolsz itt nekem a helyes dolgokról... csak azért nem ütlek meg, mert már lezsibbadt a kezem a piától, és lusta vagyok az iváson kívül még emelgetni is. - magyarázom neki őszintén, várva, hogy bele kössön, de ettől függetlenül is visszafordítom fejem és a velem szemben levő kukát nézve hallgatom tovább. Úgy beszélt, mintha teljesen tiszta volna a keze az ügyben. Pedig, ha nem ismerném a háttérsztorit, akkor is azt mondom, hogy a mai balhét ő indította el. - Csajozni ott vannak a nightclubbok. Aki vágja mit jelent a bár neve, az nem itt várja az effajta megváltás... - kortyolok bele az üvegbe, majd morcosan ránézek. - Nem, kis mókus. Azt is nehéz volna elhinni, hogy teljesen véletlenül ma ennyi hülye jelent meg itt. Mintha egy temetésen jelmezbe jönnél, kábé, annyira nem voltatok idevalóak. De az, hogy konkrétan még ősellenségek is vagytok... na ezért nem véletlen. Viszont ne add nekem itt az ártatlant, mert, ha nem jössz oda, nem játszod a nagyfiút, ezzel mindenkit kurvára életveszélybe sodorva, akkor a pajtid békében eliszogatott volna, és ahogy te mondtad, csajozott volna tovább. De neeem... te nem bírtál nyugton maradni... már az elején sem. Kerested a bajt, és bár megúsztad az első pofonokat, amiket csak sikerült behoznod, még mindig nem volt elég, ezért rá tapadtál a másik flúgosra is, aki lehet tovább is állt volna idővel, de neeeem, mert neked spanolnod kellett vele. Ám mivel ő jól láthatóan nem volt vevő az erőszakra, ezért a pulthoz toltad a segged és nekiálltál arcoskodni egy pszichopatával, akinél pisztoly is volt egy civilekkel teli épületben, mindenféle erősítés nélkül, de még pisztoly se volt nálad, hogy legalább két szóváltás után tarkón lőd! - mondtam a végét már olyan idegesen, hogy teljesen felé fordulva, az utolsó mondatokat már az arcától egy centire közöltem vele. - Az, hogy nem halt meg senki, nem a te érdemed!! - ordítottam rá, s mivel a vodka érezhetően nem segített, sőt még talán rontott is a helyzeten, le is tettem. Mikor rátértünk az övéhez képest semmi ügyemre, csak röviden elröhögtem magam fejem csóválva, miközben visszaültem a helyemre előre fordulva. Helyben vagyunk. Az én bűnöm az övéhez képest. - Gőzöm sincs miről beszélsz... De ha tényleg drogokat árulnék, és tényleg volnának fiatal vásárlóim, nem adnék nekik olyasmit, amibe bele dögölhetnének. Ki ne szeretné a visszajáró vendégeket...? Az pedig, hogy egyeseknek több koncentrációra vagy pihenésre van szüksége valamihez, nem az én dolgom. Téged talán érdekeltek a vendégek, vagy a túszul ejtett kolléganőm? A faszt... - nézek rá, és igen, haragszom, sőt kurva dühös vagyok rá. Végig dörgöltem az arcom, és nagyot sóhajtottam. - Remélem lesz még, aki a faszi nyomába ered, mert ha a magára bízzuk a dolgot, kurva élet, hogy meghalunk... - engedtem le kezeim. - Őszintén... ha a fogadásnál csók helyett szopást kértem volna... leléptél volna utána? - nézek rá kérdőn, bár már minden mindegy alapon, de gondoltam hagy emésszem kicsit magamat is, hogy egy kicsit az én hibám is, mert megsajnáltam. De ha megsértődött volna, és előbb ott hagy, most nem ülnénk idekint. - Miért akartál hátra hívni? - néztem rá ismét egy kis idő elteltével.
- Ne higgye, hogy ennyire pitiáner vagyok. Vagyunk. Kihalásztuk a helikoptert, de nem volt benne. Megkíséreltük átfésülni az óceánt is, de nem találtuk. Azt gondoltuk elvitte a sodrás, vagy ragadozók kapták el és tüntették el. Azért a Csendes-óceán baromi nagy és rosszabb időjárási viszonyok között szinte lehetetlen jó kutatói munkát végezni ott. Aki próbált már négylevelű lóherét találni a háromlevelűek között, az tudja miről beszélek. Hallgattam felháborodását, de nem értettem vele egyet. Kicsit sem. - Ha nem megyek oda hozzá, ő jött volna oda hozzám. De a maszkos sem volt ártatlan, ha rá hallgatok, meg kellett volna ölnöm. Ha nem lennék leszerelve, talán meg is tettem volna, de így, hogy már nem vagyok a nemzetbiztonság embere, nem ölhetek csak úgy én sem. Pedig sokkal könnyebb lenne az életem. Ő sem volt százas és nem spanoltam vele, csak játszottunk. De hé! Ne gondoljon engem olyan megveszekedett erőszakos ámokfutónak. Nem keresem a bajt, ha nem muszáj. A baj úgyis megtalál engem. Erről nem én tehetek, ilyen a formám. De lehet magának van igaza. Lehet mégis csak tudott rólam és tudta hol talál meg. Nem tudhatom biztosra. Felvettem vele a szemkontaktust, mikor arcomba hajolt. Nem ijesztett meg, nem húzódtam el, álltam a "próbát". - Fogalmazzunk úgy, hogy közös érdem volt. Én is hozzá tettem, maga is, a maszkos is és a barbárok is. Mikor a vodkát letette, visszavettem és belekortyoltam. Most két alkoholista vagyunk, aki együtt piál és együtt morog? Na szép. Jól visszaestem mára a ranglétrán. - Már hogyne lenne. Tudja jól miről van szó. Kár játszania a tudatlant. De amúgyis, ki mondta, hogy beledöglött bárki is? Csak egy kis fűről van szó, ami miatt aggódnak páran. Ennyi. Koncentrációra és pihenésre van más is, mint a kábszer. Inkább jógázzanak, mint szívjanak. Vagy vegyenek valamit a patikába. Úgy hallottam a MagneB6 egész jó cucc. Nincs kedve azt is forgalmazni a pult alatt? - pillantottam rá félre billentett fejjel, közben minden bizonnyal megpendítve egy húrt az idegszálai közül. - Most miért hiszi, hogy érzéketlen vagyok? Ha letojtam volna őket, maga szerint kockáztattam volna az életem? Fenéket. Leléptem volna. De nem tettem. A sértést elengedtem a fülem mellett. Nem akartam pörögni rajta. Még a végén összeverekszünk, ami most nem hiányzik. Kapok még két kérdést, amiken jót nevettem. - Ami azt illeti azért akartam magát elhívni, hogy négy szem közt szóljak önnek róla, hogy a csajmágnes vendége egy veszélyes bűnöző. Ami meg a másikat illeti... - a maradék vodkát megittam, majd kukába dobtam és elé guggolva az arcába hajoltam. - Dolgozni jöttem ide, tehát tehet maga akármit, akkor sem tud lepattintani. De nem aggódom. Minél tovább kell ülnöm az ügyön, annál jobb pénzt kapok. Csak a bevételem növeli, nem fog tudni olyat tenni, amivel elrettentene innen. Sokat tapasztalt katona vagyok - vigyorogtam rá magabiztosan és öntelten.
Pedig, eddig csak erre láttam példát. - csóváltam fejem fáradtan, miközben erősítgette, hogy hát ő aztán mindent is megtett. Nem értem az ilyen kutatásokhoz, se ahhoz, miként kell ezt kivitelezni az óceán mélyén, de az tuti, hogy félvállról vette a dolgot. Most is azt csinálja. Odabent is csak tette magát, aztán mi lett a vége? Majdnem tragédia. - Így van... és aki keres talál. - vonok vállat, ezzel le is zárva a kifogásainak tárházát. - Nem, nem hiszem. Nem tervezte. Ellenben te és a cimborád feltűnően bámultátok jó ideig... - válaszoltam a szemben lévő falat figyelve. - Nem, ez érthető. Ezért gondoltad, az a legjobb, ha odasétálsz, felhergeled, és bízol benne, hogy csak vízi pisztoly van nála, mi? Nem, mókus. Te szándékosan hergeled az embereket. Őt, a vendégeket, engem... mindenkit. A maszkossal csak azért sültél fel, mert ő láthatóan le se szarta a dolgokat. Ne kend rá. Ha látod, hogy valaki hibbant, és baltákkal dobálózik, még hozzá jól célozva, nem mész oda piszkálni. És ne mond, hogy nem piszkáltad... - néztem felé, majd vissza előre. Voltak higgadtabb pillanataim, de ahhoz ő nem járult hozzá, sőt... Közös érdem. Egy pillanatra megint lehunytam szemeim, éreztem, hogy a szívem nem azért akar kiugrani helyéről, mert annyira izgalmas párbeszédet folytatnánk, hanem, hogy a dobogás hangja a fülembe, elnyomja a fejemben lévő hangokat, amik egyre csak azt mondják, verd pofán. - Ezt kurva rosszul hiszed... - csóválom fejem, többet hozzá se téve, mert csak magamat idegesíteném tovább. De azért ő sem vett vissza... A drogok. Tudtam én. Hát valamibe nekem is hibásnak kell lennem. - Gondolom... Csak nem értem, hogy ezeket miért nekem mondod, miért nem annak, akik füvezett? - pillantok vissza rá, hasonló arc kifejezéssel. Szóval még csak nem is kokain, heroin, hanem fű. Ezért küldték a nyakamra? Na ez az igazán gáz... Hová süllyedt ez a világ? Mintha ő még életében nem füvezett volna? De ez az egész munkája és annak "szintje" is sokat elárul róla. Ilyen piti dolgokkal foglalkozni... - Jobban tetted volna. Mondjuk még azelőtt, hogy egyáltalán leültél volna a bárba. Az életed nem kockáztattad, és ami azt illeti az ellenségéét sem. Csak hajba kaptatok kicsit, na és... én is kaptam. Sőt még egy-két bátor vitéz is... Mikor a kollégánkat fenyegette, és feltételezem rád pályázott, előléphettél volna, hogy rendben, itt vagyok. Azzal kockáztatottál volna. De így nem tettél semmit. Semmit. Álltál és néztél. Ha a hibbant maszkos nem küldi a földre, nem kizárt, hogy miattad most elvesztettünk volna egy munkatársat, és barátot. - magyarázom meg miért érzéketlen, miért nem kockáztatott. Ő rúgta az olajat a tűzre, ő indította el, mindenki más csak reagált. Legalább is próbált. Kérdésemre adott válaszára mélyet sóhajtottam. - Nem ismerem se őt, se téged, de komolyan azt gondolod hogy amilyen jól ismeritek egymást, és te elhívsz privátba beszélni, nem fogja sejteni, hogy miről lesz szó? Ember... tényleg ehhez kellett az egyetem? - nézek rá rosszallóan összevont szemöldökkel. Elgondolkodva hallgattam, és mivel a képembe hajolt, így jobbára arcát figyeltem. De lassan nekem is mosoly kúszott az arcomra. - Miért sajnálnám tőled a lóvét...? De idővel az aggódó szülők leállnak majd az utalásokkal. Ha egy dolgozó csak van, de teljesen haszna vehetetlen, azt nem szokás tovább fizetni... - válaszolom nyugodtan, majd szélesedő mosollyal összevonom szemöldökeim. - Szóval azt mondod, simán leszoptál volna a munkád végett? Na persze... Süket duma... - vigyorodtam el, mert amilyen nagyra tartja magát, kizárt, hogy akár térdre ereszkedett volna. A csók piti dolog... bárki képes rá. Max egy heteró férfi kicsit fintorog miatta. - Sokat tapasztalt... az... meg mazochista is, amilyen sokat veretted magad, nem igaz? Szereted, ha fáj, hm? - vigyorgom, nem zavartatva magam. S mivel ki voltak nyújtva lábaim, így guggoltában mindenképp lábai közt voltak. Szóval csináltam velük egy kisebb, de akkora terpeszt, hogy minimum seggre üljön tőle, ha nem is borul hátra. Aztán behajlítva lábaim, közrefogtam a bokáimmal és közelebb húztam, mindezt egy-két pillanat alatt. - Tényleg hetero vagy, vagy még nem voltál férfival, hogy ezt kiderítsd? - kíváncsiskodtam, mert a kisugárzásából ítélve, én nem állítanám 100% heterónak.
Fogalmam sem volt róla, hogy komolyan ennyire semmibe vesz és tényleg pitiánernek tart, vagy csak idegesíteni akar és megalázni, közben meg az ellenkezőjét gondolja. Mintha fel se fogná, hogy a maszkos egy elmebeteg, aki gyilkosságra akart buzdítani, ő az ártatlan. A nemezisem szintén ártatlan, őt is csak én hergeltem magam ellen és mindenki más ellen. Hát ez szép. Én vagyok minden rossz oka. Annyira nyilvánvaló. Ezt nem a neten olvasta véletlen? Lehet bemagolta. Másoktól hallhatta. Nem létezik, hogy annyira sötét legyen, hogy ezt komolyan gondolja. Neki is látnia kellett, hogy én is egy áldozat vagyok és ha én nem lettem volna ott, lehet vér is folyt volna. Sokat köszönhetnek nekem. Biztos azt hiszi magáról ő a hős. - De hát én tényleg nem piszkáltam senkit - mondtam ki már csak azért is. De szerintem tényleg ez az igazság. - Nem ölte volna meg azt a bigét - szögeztem le. - Elvégre ő volt a biztosítéka, hogy mások sem bántják őt. Amikor kijutott volna az épületből, el is engedte volna. De tettem volna lépéseket, csak nem várta ki, hogy meglépjem. Nem lepett meg, amikor újra szónokolni kezdett arról mekkora semmit mondó ember vagyok. Nem tudtam elengedni a fülem mellett, muszáj volt visszaszólnom. - Nekem legalább van - mondtam epésen, hiszen belőle még egy befejezett gimnáziumot is csak nagy nehezen nézek ki. - Ki beszél itt eredménytelen munkáról? Lesz eredmény, attól ne féltsen - mosolyodtam el. Legalábbis én hittem magamban és abban, hogy tudok bizonyítékot szerezni a bűnösségére. Fölényeskedtem, fölényeskedtem, de nem vártam volna, hogy csak így visszakérdez. Azt hittem kiröhög és inkább ejti a témát. Csak egy hangyányit jöttem zavarba, mivel fogalmam sem volt megtettem volna-e. Volt rá esély, de arra is, hogy pofán vágtam volna. Mondjuk jobban belegondolva, annyit nem fizetnek ezért a munkáért, hogy megtegyem... Mazochista? Nem gondoltam volna magamról, bár tény, hogy perverz izgalmat érzek, amikor az életem a tét. Ez éltet. Az állandó veszély. - Meg a fenéket, idi... - nem tudtam befejezni a beszólásom, kötekedésem a fájdalommal kapcsolatos megjegyzésére, mert seggre ültem. Csak azért nem vágódtam el, mert meg tudtam támaszkodni kezeimmel. Hamarosan már lábai fogságában voltam. Mit mondjak, kérdése cseppet sem tűnt bizalomgerjesztőnek, de legalább tapintatos volt. - Most meg mi lelte? - kérdeztem és térdeire fogtam kezeimmel. Sejtettem mire készül, de inkább elhesegettem a gondolatot és valami poénba akartam önteni. - Azt hittem távol akar tudni magától, most meg ennyire vágyik a közelségemre? Mit mondtam, hogy ennyire megkedvelt?
Fejem csóváltam. - Mindenkit piszkáltál. - szögeztem le. - Még azt is, akire csak rá néztél. Itt sem kellett volna lenned. - felelem és elfojtva közben egy ásítást, helyette sóhajtok egyet. - Szerintem meg igen. De láthatóan egy cseppet sem zavart volna, ahogy futni is simán hagytad, ahelyett, hogy most utána loholnál. Szarsz te a világra, meg a gyilkosaira. - közöltem a lényeget, de tagadja csak, miközben süt minden szavából. - Aham. Az előbb még azon hüledeztél, hogy csoda, hogy nem folyt vér a tiéden kívül... Dehogy tettél volna... Ha cselekedtél volna, senki másnak nem kellett volna bele avatkoznia. - ráztam a fejem, de a szúrós megjegyzésére azért sikerült felnevetnem. - Aztán sokra mentél vele. Megvereted magad, és csupán feltételezheted, hogy dílereket kergetsz... Öcsém, csoda, hogy eddig magadat elláttad... - nevetek. - A 10 éves lányom életrevalóbb, mint te. - mosolygom, bár ez sem tart sokáig, mert pillanatok alatt képes a nyugiból áttéríteni az agyfaszig. - Hát persze... egy bárban lévő bunyóért nem hiszem, hogy fizetnek. - sóhajtom, de rá is hagyom, mert nem is érdekel, és csak az idegeimen táncolna vele. Látom, hogy direkt csinálja, csak sajnos a pia túl gátlástalanná tesz, hogy ne vegyem fel olykor a baromságait. Hiába a sokadik korty, még mindig nem elég részeg, ahhoz, hogy befogja. Vagy nem is fogja? Nagyoskodik, még mindig, de kilendítem a komfort zónájából. Pontosabban lábait maga alól. Szerintem vicces volt a reakciója, szóval nevettem is egyet rajta, de nem szorítottam lábaimmal, lényegében majdnem olyan volt, mintha félig törökülésben ültem volna, ő pedig nem egészen az ölemben, mint inkább a földön, de ha csak át nem veti lábait keresztbe köztünk, akkor terpeszben, ami által, ha akarnám, még közelebb vonhatnám. Mondjuk nem biztos, hogy el is bírnám lábammal, tekintve, hogy már így is a földön pihen a segge. - Hát... ami nem megy azt nem erőltetem. Megszoksz vagy megszöksz... És szerintem te inkább szökni fogsz... Profi vagyok kikészítésben. Jobb, mint a haverja... - vigyorodom el, aztán vetettem néhány részeg pillantást a térdeimen lévő kezeire, majd lassan vissza rá és nyakánál megragadva - de nem fojtogatva - közelebb vontam arcomhoz. - Kifizetted egyáltalán azt a vodkát? És amit a barátoddal törtél össze többit? Ő lelépett, helyette is te tartozol a bárnak, mert te hergelted ki, hogy előkapja a pisztolyát... - vonom még közelebb, már ha előtte le nem szedi kezem, ami nem kerülne nagy erőfeszítésébe, de akkor garantáltan rászállnék, hogy milyen beszari. - Megbeszéltük mókus.... valamit valamiért... Hmmm?
- Már megbocsásson, de hogy nem is létezik olyan, hogy nézéssel piszkálni. Ez már csak költői túlzás, vallja be maga is - csóváltam fejem hitetlenkedve. Megütődve pillantottam rá, amikor azt mondta nem is érdekel az egész. Hogy szarom le és mindenkit futni hagyok. - És mégis hol keressem öreg? - tártam ki karjaim. - Lelépett. Hiába mentem utána. Feleslegesen nem fogok kajtatni a városban, értelmetlenül. Itt is volt még dolgom, ráadásul a fő megbízásom is ide szól. Majd elintézek pár telefont és az ő nyomába is odaszegődöm. Figyelmen kívül hagytam az életképtelenségre és a haszontalanságra, leszaromságra utaló megjegyzését. Egy ideig. Egy ideig sikerült, de aztán kibukott belőlem a visszaszólás. - Mert maga aztán sokra vitte. Tényleg. Jó is, hogy mondja - bólogattam. - Piákat kiadni és drogot árulni aztán életrevaló munka - tapsoltam. - Ez igen! - mutattam like jelet. - Nem, nekem majd azért fognak fizetni, hogy bizonyítékot szerzek maga ellen.
Mit ne mondjak, elsőre nem tudtam megszólalni sem, amikor nyakamnál fogva magához vont. A helyzet túl abszurd volt, életemben nem hittem volna, hogy egyszer egy részeg, biszex bartender kiszemeltje leszek. De lehet csak szándékosan húzza az agyam, lehet nem is gondolja komolyan, csak kényelmetlen helyzetbe akar hozni. - Kifizettem, igen... - mondtam, bár lehet azóta már az emberek lenyúlták a lóvét a pultról. - Mi? Várjon már... én már adtam pénzt a javításba, miért kéne még az ő részét is nekem fizetnem? Milliomosnak nézek ki? Még közelebb kerültem hozzá, ez már különösen kellemetlen volt, főleg, amit mondott. Oké, kezd kicsit elég lenni a melegedésből, ezért ha csak meg nem akadályoz benne, szinte kiugrok a karjai közül és felpattanok a földről is. - Mi? Ne már, öreg, maga részeg! - mondtam és leporoltam a nadrágom. - Ne szivasson már, ezt nem gondolhatja komolyan!
Hát... eddig én magam sem hittem, hogy létezne. Aztán jöttél te... - vonom meg vállam fejem is félre biccentve. Vicc, nem vicc, ez bizony tényleg így történt. Belépett és abban a pillanatban kiharcolta mindenki ellenszenvét. A szemrehányás után meg persze tőlem válta a választ. - Én voltam nemzetbiztonsági...? Nem. Kettőnk közül ki ismeri jobban a palit? Te. Van lóvéd is, és manapság is sokat lehet vele kezdeni. Ne egy pultostól várd a megváltást, mókus. Hát hogy még többre tartod magad mindenkinél. - pillantok rá párat fáradtan, unottan és becsmérlően. Válaszán pedig csak szemeim forgatom. Ja, végülis mindig van egy fontossági sorrend, nem? A dílerek után jönnek csak a terroristák, hiszen sokkal veszélyesebbek, a droggal kereskedők, mint valaki, aki atombombákkal játszik. Duzzogásba kezdett, de ezek szerint legalább ő is tisztában volt vele, hogy mik a hibái, csak hangosan nem akarta elismerni őket. Visszavágásán viszont elmosolyodom. - Igen, nos, kettőnk közül én még mindig tartom a saját szintem. És te? Kémből valami pancser magánnyomozó, és már ott is a legalja vagy. Függetlenül, hogy mim van vagy nincs, még én is tudom, hogy nem lefelé kéne haladnod. - magyaráztam neki, ezúttal egy pillanatig sem magamra véve, sőt már-már valós elismerésként fogadva szúrkálódását. Lehettem volna katona, de rájöttem, hogy az nem nekem való. Jó sportoló vált volna belőlem, de alább hagyott a lelkesedésem, és konyítok a mérnöki dolgokhoz és az infóhoz is kicsit, de nem éreztem, hogy ez az én vonalam. Ide jöttem, mert ide akartam, 5 gyerek mellett, nagyon nem is pattoghat az ember. De nem is léptem le azóta sem egy lépcsőfokkal lejjebb sem. A dílerkedés szükséges rossz, több pénz. Ha nagyok lesznek a kölykök, és már nem lesz rám szükségük, nyilván én is elengedhetem magam. De most még nincs így. Ő az egyetemével láthatóan a seggét is kitörölheti, sanszos, hogy még válni sem vált soha, gyerekről nem is beszélve. Így könnyű ugatni. De nem baj, a mait látva, veri eleget a sors is, miért tegyek rá még egy lapáttal. - Sok sikert... Csak nehogy a végén még a gatyád is lepereljék rólad. Tudod a bizalom olyan, mint egy fogpiszkáló. Hasznos, jó, ha van, de ha eltöröd, már te sem dugod a fogaid közé. A szülők visszaéltek a kölyök bizalmával, amivel ő maga is tisztában lehet. De mi van, ha még azelőtt valaki ellátja egy s más jó tanáccsal, miként fordítsa mindezt a javára, mielőtt még bármiféle célt is elérnél. A gyerkőc a szülei ellen fordul, és onnantól az aggódó szülők figyelme már nem terelődik más felé, mint, hogy rendbe hozzák a gyerkőccel a kapcsolatuk. Na már most, így a te munkád is feleslegessé válhat... És akkor már pénzt sem fogsz látni belőle, hiszen feltételezem itt is a kézzel fogható dolgokért fizetnek. - magyaráztam neki a szemben lévő falat figyelve mosolyogva. Ez nem gonoszság, rafkóság. És hogy megtenném-e? Simán... hiszen rólam van szó. Bár józanul kevésbé látványosan, azért szerettem viszonozni a nagyképűek pofázmányolását a magam módján. Gondoltam próbára teszem, ha már ilyen "tapasztalt katona". - Hát odabent előszeretettel mutogattad a pénzed, és ha már neked köszönhető ez a balhé is, igen, jó volna, ha állnád a dolgokat. Ha megölted volna, most nem lenne szétverve a hely. Ha nem mész oda, nem rántja elő a pisztolyát. - felelem neki, közelről, a nyakát fogva és szemeibe nézve. Mikor menekülésbe kezd, hagyom neki, de elnevetem magam. Nem, hogy katona, de még kadét se lenne belőle. - Szóval inkább megszöksz... Csak a megbízóid meg ne tudják, mennyire elszánt vagy... - rötyögöm és ha most lenne nálam cigi, biztos rá is gyújtanék. - Beszari... - jegyzem meg halkan, miközben végül jómagam is elhatározom, hogy felkelek a földről. Nem mondom, hogy felpattanok, mint ő, de azért egyszer sem botlok meg. No persze, azért maradok a falnál. - Nem csodálom, hogy kirúgtak... Ha már csinálsz valamit, csináld jól, nem? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn, lassan elvigyorodva. - Gondoltam bebizonyítod, hogy tévedek, és igen is rátermett fickó vagy, de no para... - emelem fel megadóan kezeim, mert nekem aztán totál mindegy, mekkora hősnek adja elő magát. Közben látom, hogy a villanyokat is lekapcsolják odabent, szóval a két gorilla is most lép le, így én sem maradok tovább. Bár így, hogy jóval korábban végeztünk, nem szándékozom még haza menni. Lehet én is betérek valahova vendégként, és azelőtt elköltöm a tárcájában lapuló pénzt, mielőtt még észrevenné, hogy megfújtam, mikor kellően elterelődött figyelme zavarától és attól, hogy próbáltam rávenni valamire, ami talán a legtávolabb állt tőle. De mondom én... Ha már csinálsz valamit, csináld jól. - Na mókus, menj haza és nyalogasd a sebeid, én még érzek magamban némi józanságot, amit már csak máshol tudok lepiálni, szóval pápá... - löktem el magam a faltól és bár látható volt a lépéseimből, hogy azért már van bennem ez is az is, illetve jómagam is éreztem, hogy a világ mintha néha elakarna kanyarodni, azért elindultam valamerre.
Már szinte fárasztott a monológja, amivel engem igyekezett alulértékelni. - Nem is értem miért nem életvezetési tanácsadó, ha maga ezt ennyire érzi. Már milliomos lenne. Az viszont tagadhatatlan volt, hogy igaza van. Eléggé lecsúsztam ahhoz képest, ami voltam, de ő nem ismeri a teljes történetem és nem is terveztem neki elmondani mi-miért történt. Nem kötöm az orrára a fél életem. Persze, minden szituáció megfordítható, sőt, képlékeny. Az enyém is, az övé is és a srácé is, nameg a szülei helyzete is. Könnyen lehet, hogy dobják majd a megbízást és akkor kifizetik az eddigi költségeket, így kevesebb pénzt látok majd belőle, de akkor sem fogok kétségbe esni. Majd lesz más meló, más költségek. Meló mindig van, még ha pitiáner is némelyik. - Több mindenből tevődik össze a díjam. Valamennyi pénzt így is - úgy is kapok. Nem akartam még egyszer az orrára kötni, hogy nem ölhet csak úgy embereket, ahogy azt sem, hogy lehet így is-úgyis balhé lett volna, hiába megyek, vagy nem megyek oda "hergelni". Nem akartam ismételni magam.
- Úgy hiszem még a megbízóim sem akarhatják tőlem, hogy feküdjek össze egy ittas férfi bartnederrel, vagy mivel. Itt nem a nemzet sorsa múlik most ezen, haver. A beszari erős kifejezés volt, én a hetero szót használtam volna helyette, de nem akartam vérig sérteni azzal, hogy ilyesmit hangosan kimondok. Minden joga meg van hozzá, hogy homi legyen, elvégre ez itt az USA. Persze mikor már a munkahelyem és a kirúgásom is belekeveri már felvontam a szemöldököm. Elé léptem és megböktem a mellkasát. - Mi köze ennek a munkámhoz? Nem a saját döntésünk kikkel fekszünk össze, kikkel enyelgünk? Nem ezen múlik a rátermettség. Nem kell mindenféle jött-ment srácnak odatennem a seggem, illetve nem is kellett akkor sem. Nem ezen fog múlni az államok sorsa. Felfigyeltem az elsötétítésre. Ezek szerint már végeztek mára és bezárnak. - A pénz a pulton van. Már kifizettem a részem. Innom azt nekem is kéne, sőt cigiznem is. Muszáj lesz rágyújtanom, mert kezdtem magam igazán szarul érezni. Talán kezdett célt érni a sok beszólása, amit a fejemhez vágott. Már lassan kezdtem azt hinni bűntudatot akar kelteni bennem, amiért nem fekszem le vele. Vicc. - Nem szoktam nyalogatni a sebeim. Jól szoktam tűrni az ütéseket. Megigazgattam zakóm és már fordultam is neki háttal, majd tettem előre pár lépést, de aztán megálltam és visszafordultam. - Én sem vagyok minden ható, sem hős. Nem tudok csodákat tenni és nem tudok mindig minden helyzetet megoldani és kezelni. Maga is csak Hollywoodi akciófilmeken nőtt fel - ejtettem meg egy szolid mosolyt. - Még találkozunk, öreg. Jó piálást - folytattam utam elfelé a kocsim felé. Reméltem még egyben van.
Kezdőlap
Nem voltam benne biztos, hogy a félholtra vert fickó nem e fog visszatérni, akár többed magával, de most nagyobb szükségem volt arra, hogy lenyugtassam az idegeim, semmint, hogy ezen agyaljak. Kellett a friss, esti, már-már hűvös levegő, a cigi és valami még az idegekre, ami most épp egy whisky üveg. Eleinte föl-alá mászkáltam a bár mögötti kis részen, aztán ahogy fogyott az ital, éreztem, hogyha a fejem még mindig fáj, azért kezdek lezsibbadni, szóval végül leültem a falmentén és egy ideig az eget néztem, aztán behunytam szemeim és úgy szívtam tovább a cigit. Mehetnék már haza, de otthon meg a kölykök szednék ízekre a maradék józanságom, szóval ez ilyen élet közbeni mindenek felett álló szünet, avagy a fasz ki van mindennel szünet. Hébe-hóba becsúszik, és akkor nem számít, se idő, se hely, csak egy cigi kell, pia és a friss levegő, meg pár perc. Nos a pár perc most is csak pár perc volt, mert bár csukva voltak szemeim, hallottam, ahogy kinyitódik az ajtó és kilép rajta valaki. A gorillák bakancsot hordanak, a maszkos tornacsukát, szóval egy valaki lehetett, aki egyiket sem. Csak nyugalom... hagyd, hogy a pia a tudatalattidba evezzen veled. A kérdésre azért összevonom szemöldökeim egy pillanatra. Zavaró tényező. Sőt végül résnyire ki is nyitom a szemeim, hogy elküldjem a búsba, de csendre int. Szidnám egyből az anyját, de rájövök, hogy inkább sajnálnom kellene. Lehet nem tehet róla, de ha tudja, hogy a baj állandóan a seggében van, akkor esetleg tehetne annyi szívességet, hogy távol marad mindenkitől. A vodkáért már nem szólok. Nem azért, mert sejtem, hogy kifizette, tekintve, hogy utóbb is meghivatta magát, plusz annyi nem volt benne, hogy hamutartóba szórja a hamut, azért nem szóltam, mert nem érdekelt. Így is lesz hiány, mit számít néhány üveg... Visszaszándékoztam hunyni szemeim, meg is tettem, mikor leült mellém a földre, és igazából nem is a kérdés zavart be, mint inkább az utolsó mondata, amire felé fordítva fejem rá pillantottam, erőteljesen csitítgatva idegeim.
