Azt hiszem, kétféleképpen írhatnám le legjobban a személyiségemet.
Ha a családomat nézem, vagyis anyát és apát, akkor biztosan állíthatom, hogy mindketten egy kedves, rendes lányt látnak maguk előtt, amikor rám pillantanak. Ugyanezt az énemet tapasztalják meg a hozzám leginkább közelálló barátaim is, pláne, hogy a szüleim mellett ők is azok közé az emberekhez tartoznak, akikért szó nélkül kiállok, hogyha kell. Ezek mellett viszont akaratos és ezáltal rendkívül szorgalmas is vagyok - pláne, ha a tanulmányaimról és a jövőbeli munkámról van szó -, éppen ezért nem minden esetben mutatom más emberek felé a legszebb arcomat és a viselkedésem sem tükrözi állandóan, hogy a támogató Madeira családban nőttem fel. Persze, néha tényleg szeretnék olyan lenni, mint mondjuk az édesanyám - ő konkrétan egy igazi angyal, amit ezernyi példával tudnék is bizonyítani, hogyha egyáltalán szükség lenne rá -, de bármennyire is próbálkozok, a rosszabbik énem az, ami általában legyőzi a jó Keziát.
Pontosan ezt a részemet látja a családomon - és a néhány közeli barátomon - kívül mindenki más, aki legalább egyszer találkozik velem. És hogy szándékosan hagyom-e őket a hisztérika Kezia társaságában? Hát, talán ezt a kérdést is inkább két részletben lenne érdemes megválaszolnom.
A női nemet igen - ugyanis ők csak egy lányt látnak maguk előtt, aki talán szebb, mint ők és ez mellé túlságosan is törtető, ha az életéről van szó. Ezért nem érdekli senki és semmi más, hogyha arról van szó, hogy elérje, amit akar - vagy ha éppen csak szórakozni szeretne.
Aztán van még egy elég széleskörű vélemény, amit javarészt a férfiak alkotnak rólam - annak ellenére, hogy biszexuális vagyok, egyelőre kevesebb nőhöz volt szerencsém, mint a másik nemhez. Mondjuk, ezt a nézetet legjobban a külsőm befolyásolja, de egyáltalán nem bánt, túlzottan nem is érdekel, mert egyik aktuális kapcsolatom iránt sem szoktam komolyabb érzéseket táplálni. Nem is voltam még szerelmes - talán pont ez az egyik legnagyobb probléma velem.
Összefoglalva, egy olyan ember vagyok, akinek két dolog számít igazán az életében - a család és a barátok, illetve a tökéletes élet, amit a jövőben elérhet. És hogy ezekért pontosan mit és hogyan kell megtenni, az már egy teljesen lényegtelen kérdés.
Csak akkor vagyok nagy bajban, ha ez a kettő egyszercsak összekeveredik...

A hatalmas franciaágyon hasalva lapozgatok a mobiltelefon névjegyei között, miközbe azon gondolkodok, hogy kit is próbáljak meg felhívni?
Először anya telefonszámát tárcsáznám, de mielőtt rányomnék a hívás gombra, inkább gyorsan elvetem magamban az ötletet. Valószínűleg az eddigi legjobb barátnőm mellett ő lenne az a másik személy, aki végig sem hallgatva a történet másik részét - az én oldalamat - azonnal végeláthatatlan fejmosással kezdené a beszélgetést mielőtt akár egyetlen egy szót is ki tudnék nyögni neki védekezés gyanánt. Az, hogy leszidna azért, amit elkövettem Luana ellen, nem is kifejezés talán.
Anya mindig is egy olyan ember volt, aki mindenkivel egyenesen és rendesen viselkedett, legyen szó bármilyen élethelyzetről. A Machado családot pedig a megismerkedésük óta úgy szerette, mintha a vérszerinti rokonaink lettek volna.
Éppen ezért sem tartom jó ötletnek, hogy a Luanával szembeni veszekedés mellé még őt is felhívjam hajnalban.
Apa már más tészta. A család szerint mindig is tipikus apja lánya voltam - és ezért lettem az a kissé elkényeztetett, akaratos fruska, aki.
Ha felhívnám és elmondanám neki, hogy pontosan mi is történt - még hónapokkal ezelőtt -, akkor biztosan megértene, sőt meg is vigasztalna. Elmondaná, hogy Luana biztosan csak napokig vagy maximum pár hétig lesz majd ennyire dühös rám, aztán lesz majd rá alkalom, hogy mindent megbeszéljek vele, utána pedig megtörténik a kibékülés és minden olyan lesz majd, mint régen volt, mi pedig ismét a legjobb barátnők leszünk.
Kár, hogy még a tizedik csörgésre sem veszi fel a telefonját...
Tulajdonképpen nem is igazán értem, hogy az unokatestvérem neve miért is tűnik fel a képernyőn. Ő ugyanis csak akkor beszél vagy találkozik velem, hogyha a családi üzlet megkívánja - éppen ezért egyáltalán nem is érdekli, hogy mi van velem éppen.
Azért egy másodpercig eljátszadozom a gondolattal, hogy őt hívom fel ilyen későn - vagy korán, részletkérdés. Valószínűleg köszönés nélkül küldene el a francba és nyomatékosan megkérne, hogy legyek kedves normális időben visszahívni. Vagy inkább ne is keressem a hülyeségeimmel, ha nem muszáj.
Inkább tovább is görgetem a listát, egészen addig, amíg az incidens másik résztvevőjének neve fel nem tűnik rajta.
Ha nem lenne éppen rettenetes bűntudatom Luana iránt, akkor valószínűleg azonnal nyomnék is rá a hívásra - de egyelőre a rosszérzés sokkal erősebb bennem, minthogy képes legyek megint arra, amit az elmúlt időszakban többször is megtettem a barátnőm testvérével.
Visszagondolva a legelső alkalomra, már nem is igazán emlékszem rá, hogy pontosan mi és miért történt akkor köztünk. Az rémlik, hogy éppen nagyon ki voltam borulva az egyetem miatt, mert megbuktam az egyik tantárgyból, ami addig soha sem fordult elő velem - és nem is szabadott volna, mert állandóan megtettem mindent azért, hogy mielőbb átvehessem apától a hotelmenedzsmentet -, erre pedig csak hab volt a tortán, hogy egy idióta is éppen felültetett - amihez szintén nem voltam hozzászokva -, a legidősebb Machado testvér pedig pont jókor volt rossz helyen. Megtörtént, aminek nem kellett volna, az esetet pedig más alkalmak is követték - amit Luana elől sikerült is eltitkolni egy darabig.
Pontosabban tegnap estéig.
Nem is igazán értem, hogy hogyan is derült ki az egész, de talán nem is ez a legfontosabb most. A legjobb barátnőm megbékítése inkább - de hiába hívom már hatvanadjára is, vagy kinyomja telefont, vagy még arra sem veszi a fáradtságot és egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, hogy éppen keresem. Persze, megértem, hogy miért is nem akar most velem beszélni - azt mondjuk már kevésbé, hogy miért kellett konkrétan kidobatnia a biztonsági szolgálattal a szórakozóhelyről, miután nekem esett a bátyja miatt -, de valljuk be, nem egy korábbi szerelmével kavartam össze a háta mögött, hanem csak a testvérével. Olyan rossz dolog lenne ez, hogy nem érdemlek meg legalább egy magyarázkodást miatta?
Valószínűleg igen, mert megint megszakítja a hívást.
- Hát rendben - veszek egy mély levegőt, mielőtt a telefont magam mellé ejtve a párnába fúrom a fejemet. - De ne hidd azt Lu, hogy ennyire könnyen feladom a dolgot. Egyszer úgyis meg kell, hogy hallgass - bizonygatom magamnak - hiszen nemcsak barátnők, de szomszédok is vagyunk. Hamarosan találkozni fogunk majd és addig biztosan nem nyugszok, amíg ez meg nem történik.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Idő. Azt mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít, talán Luana-nak is csak erre van szüksége. Minden bizonnyal nem fog rád életetek végéig haragudni, csak arra van szüksége, hogy lehiggadjon és átgondolja a dolgokat. A barátság mindennél erősebb kötelék, és ha egy olyan szoros kapocs köt össze valakit, mint titeket, azt nem lehet egyetlen rossz döntéssel tönkretenni.
Engedd meg, hogy megjegyezzem mennyire szép arcot sikerült választanod a karakterhez, különleges és gyönyörű Nem is csoda, hogy mindkét nem képviselői szeretnek behódolni a szépsége előtt
Egy nagyon magabiztos, kitartó de ugyanakkor szeretetéhes lányt ismerhettem meg a lapod olvasása közben, akinek éles tervei vannak a jövőre nézve és ezért meg is dolgozik. A család centikusság számomra mindig egy hatalmas pozitívum az emberekben, nincs fontosabb mint kitartani a család mellett.
Színt és rangot admin fog adni, addig is foglalózz és mehetsz is megbeszélni a dolgokat a barátnőddel.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!