Thaiföldön született, de lévén, hogy édesapja vállalkozása hamar felpörgött, Zane három éves korában az Államokba költöztek. A fiút már itt iskolázták be, thaiul a szüleivel való otthoni kommunikáció miatt beszél. A családja nagy része Thaiföldön maradt, egyedül egy apai nagynénje él még az Egyesült Államokban, vele valójában a szülei válása óta fél felvenni a kapcsolatot. Ünnepekkor és születésnapok alkalmával köszöntik fel egymást.
Szülei házasságából ő az egyetlen gyerek, édesanyja azonban a válást követően hamar új párra talált, akinek két lánygyereke van. Zane kedveli a lányokat, de nem sűrűn látogat haza, ezért inkább telefonon vagy üzenetben tartják csak a kapcsolatot. Nevelőapja gyerekkora óta több alkalommal szexuálisan zaklatta. Sokáig nem értette teljesen, hogy mi történik vele, amikor azonban elmondta édesanyjának, az nem hitt neki, megvádolta azzal, hogy túlreagálja a dolgot és csak azért mond ilyeneket, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a férfit, akit sosem tekintett igazán az apjának. Amikor édesapjának mondta el a történteket, az bíróságra vitte a dolgot a gyermekfelügyeleti jogok megszerzése céljából, de tragikus hirtelenséggel elhunyt, mielőtt Zane hozzá kerülhetett volna. A vagyonát és vállalkozása feletti tulajdoni jogokat egyetlen fia örökölte, ami miatt Zane édesanyja neheztel is rá, rendszeresen manipulálja a fiát pénz reményében, azért cserébe, hogy "felnevelte" a fiút.
Zaine célja, hogy egyszer elég méltó legyen rá, hogy átvegye apja vállalkozását, aminek a székhelye Los Angelesben található, ahová rendszeresen elutazik, hogy tartsa a kapcsolatot és tanuljon az igazgatósági tanács többi tagjától.

Ha a gyerekkorában megélt dolgok alapján ítélnénk meg őt, biztosan inkább introvertált jellemnek gondolnánk. Valójában rengeteg extrovertáltakra jellemző jellemvonást fedezhetünk fel nála, amivel saját magát motiválja arra, hogy meg tudja élni a fiatalságát és ne gondoljon - túl sokat - a traumáira. Rendszeresen jár pszichiáterhez és gyógyszert szed szorongás ellen. Sok időt tölt emberek között, de nem árul el magáról túl sokat másoknak. Részben, mert szereti fenntartani a saját magával kapcsolatos titokzatos légkört, részben mert túl megerőltetőnek tartja megosztani másokkal a megrázkódtatásait, ha mesélnie kell róluk, úgy érzi újra meg újra át is kell élnie őket. A saját buborékjában érzi magát igazán komfortosan, ahová képletesen és a gyakorlatban sem szívesen enged be olyanokat, akikkel csupán felszínes kapcsolatot ápolnak. Kevés igazán jó barátja van, akik mindent tudnának róla, aki mégis megugorja nála a lécet, az teljes mértékben számíthat rá és arra, hogy őszinte velük.

Magas, megüti a száznyolcvan centit, habár van olyan barátja, aki szerint százhetvenkilenc és száznyolcvan között van épp - Zane szerint: ez amúgy kit érdekel. Általában megfeledkezik a rendszeres étkezésekről, keveset fogyaszt, a hűtője is szinte teljesen üres. Márkás vizet és egy üveg drága, de valószínűleg már lejárt szavatosságú mustárt tart a hűtőjében. Utálja, ha rá kell vennie másokat arra, hogy tegyenek meg érte valamit, saját maga is annak a híve, hogy olyan dolgokba fogja ölni az energiáját, amelyeket saját magáért tesz. Emellett azonban nem ignoráns a világra maga körül. A pénzéből rendszeresen jótékonykodik is, habár név nélkül teszi. Mivel sok dolgot könnyen megkaphat, az élet apró örömei érdektelenné váltak számára, előfordul, hogy apatikusan tekint bizonyos dolgokra. Gyakorlatias beállítottságú, a számokban, tényekben hisz, de nem gondolkodik egyoldalúan. Minden véleményt meghallgat és több forrásból tájékozódik, ha épp olyan dologról van szó, ami megüti az ingerküszöbét.
Gyerekkorában vívni járt, azóta is pozitívan viszonyul a sportokhoz, de nem viszi őket túlzásba. Inkább törékeny alkata van, mintsem egészségesen kisportolt fizikuma, ami miatt az orvosa néha megfeddi, Zane mégsem tesz ez ellen. Nem a végletekig makacs, de nem kifejezetten fogadja el, ha mások beleszólnak az életébe. Azoktól fogad el tanácsot, akik igazán közel állnak hozzá, egyébként tipikus példája azoknak az embereknek, akik minden nehézséggel egyedül akarnak megbirkózni. Tiszteletteljes másokkal, ugyanakkor megvannak a maga előítéletei, amelyeket adott helyzetekben hangoztat is, ezzel odaszúrva másoknak.
Soha nem volt olyan kapcsolata, amiben igazán boldog lett volna. A barátai szerint mindig a legszarabb döntéseket hozza, ha párkapcsolatokról van szó, ő meg egyszerűen nem érzi mit kellene tennie, hogy ne így legyen. Precíz és szeret megfelelni másoknak, de tudja hogyan engedje el magát és milyen az igazi szórakozás.
Egy igazi tsundere.

Triggers:

A fejem hátra billen, kicsi hiányzik, hogy a kelleténél erősebben koppanjon neki a kemény márványnak, ami az épület falait díszíti. Határozottan rossz ötlet volt a szorongásra szedett gyógyszereimre alkoholt fogyasztani, ezt én magam is jól tudom, mióta az orvosom felhívta rá a figyelmet már a legelején, amikor még nem is voltam annyi idős, hogy legálisan alkoholt fogyaszthassak. Ennek ellenére úgy ítéltem, hogy a nehéz helyzetek kényszeredett megoldásokat szülnek. Én pedig képtelen lettem volna kibírni ezt az estét és a rendezvényt, ahol árgusabb szemekkel figyelnek, mint az FBI a privát üzeneteimet, ha nem tölthetem nagy részét valahol a hiperérzékenység és a gyógyszerek és alkohol keverékeként létrejött ködös érdektelenség között. Megüti ugyan a fülemet a folyosón visszhangzó hangosan kopogó magassarkú cipők hangja, az ingerküszöbömet nem éri el a dolog annyira, hogy megemeljem a fejemet, vagy ne tegyek úgy, mint aki valójában nem akar itt lenni. Benyomódik mellettem a kanapé, és egy kéz simul a combomra, amitől felpattannak a szemeim és űzötten bámulok bele a felettünk fényesen izzó neonszálak vakító fehérségébe. A tudatom tisztul ugyan valamelyest a szívemet dübörgő vágtába hívó érzés miatt, a fejem mégis túlságosan mély szédülésben van már, hogy tényleg annyira hevesen reagáljak a szavaimmal is, mint ahogyan a testem teszi.
- Raylene. - Nedvesítem az ajkaimat, ahogyan az irányába billentem a fejemet, s azzal szembesülök, hogy közelebb helyezkedik el hozzám, mint azt korábban érzékeltem. Újra lehunyom a szemeimet és a szememhez nyomom az egyik kezemet, hátha attól kevésbé érzem magamat álmosnak.
- Úgy ott hagytál az öregek között, mintha nem is akarnál látni. Ennyire nem tetszem neked? - Alsó ajka lefelé billen, úgy néz ki, mint egy sértődött kislány, akinek az apja nem veszi meg, amit a boltban kért tőle. S ha úgy vesszük, én nem is vagyok megvehető.
- Raylene... - Nézem egy ideig, próbálom kitalálni hogyan fogalmazhatnék a legkörültekintőbben, mégis a leginkább információdúsan. - Meleg vagyok. - Hát, ennél talán lehetett volna finomabban fogalmazni, de a teljes igazságon még így sincs értelme semmit tagadni.  Vehet fel újabb és újabb, a képzeletre keveset hagyó ruhákat, simogathatja a combom és nézhet rám nagyra nyílt, bambi szemekkel. Az én szívem soha nem fog úgy dobbanni érte, ahogyan ő vágyik rám. - Mondtam már, ugye? És még mindig nem hiszel nekem? - Abban reménykedtem, hogy idővel elfogadja. Hogy tiszteletben tudja tartani azt, ami vagyok és aminek én elfogadom magamat. De most is, mint minden alkalommal ugyanazt a frusztrált villanást látom felfedezni a pillantásában, amit az anyáméban is láttam hosszú éveken át. Mintha azt üzenné vele, hogy nem hisz nekem, vagy épp azt gondolja, hogy majd "kinövök" belőle, mert a szexualitásom csak egy időszak.
- Boldoggá tudnálak tenni. - Sértődöttség cseng a hangjában, mintha az én hibám lenne az egész, mintha én csak szórakozásból nem akarnék lehetőséget adni neki.
- Én... Ez nem... - Keresem a szavakat, a hajamba túrok, ő pedig a kezem után nyúl, amit elhúzok előle, amikor egyúttal elrugaszkodom a kanapéról és felállok.
- Zaine, kérlek.
- Nem tehetek érted semmit.
- Miért?
Csend telepedik ránk, másodpercekig vacillálok, mielőtt újra felelnék.
- Mert van valakim.
Az ő meglepett pillantása engem is szíven üt. Talán azzal, hogy eljárt a szám, most még nagyobb galibába sodortam magamat, mintha minden alkalommal újra meg újra elmondom Raylene-nek, hogy meleg vagyok. Honnan szerzek bárkit is, aki hajlandó úgy csinálni, mintha a párom lenne?


- Basszus. De jól vagy? Mondhattad volna, hogy ott lesz és akkor elmentem volna veled. Biztos minden rendben? Zane, szólalj már meg. Ne szóljunk valakinek róla? Beszéljek a szüleivel? Vagy hívjuk a rendőrséget? - Yim gyakorlatilag levegővétel nélkül hadarta a mondandóját, én pedig hiába nyitottam ki a számat, hogy válaszoljak neki, egyszerűen nem volt rá lehetőségem. Végül az egyetlen megoldáshoz folyamodtam, ami eddig is működött. A villámmal letörtem egy darabot a tányéromon lévő sütiből és egyenesen a legjobb barátom szájába nyomtam azt. Fulladozott keveset a torkán leguruló apró morzsáktól, de amíg a poharáért nyúlt, hogy igyon emiatt, legalább maradt néhány másodpercem, hogy átvegyem a beszélgetés fonalát.
- Jól vagyok, nem csinált semmi olyat. - A kezem mégis védekezően simul a combomra, ahol most is érzem a lány fantom érintését. A mellettem ülő Yim tökéletesen tisztában van vele, hogy mennyire érzékeny vagyok arra, hogy ki mikor és miért érint meg, ezt most is látom az aggódó pillantásában, amit egy finom fejrázással próbálok eloszlatni. Apró mosolyt varázsolok a szám sarkába, és úgy ismétlem meg magamat: - Semmi baj. Megszoktam, hogy így viselkedik. - Helyes egyáltalán megszokni és elfogadni valami hasonlót? Biztosan nagyon rossz ember voltam az előző életemben, ha most ezt érdemlem. Elfogadom. Talán a következőben jobb lesz. Azt sem bánnám, ha növényként kellene újjászületnem.
- És aztán? Mi volt még? - Olyan hevesen hajol előre, hogy kis híján feldönti a kávés poharát, amiért egyszerre nyúlunk oda, az én kezem végül mégsem ér az üvegpohárhoz, amiben a jeges americano lötyög. Yim érintése nem ismeretlen számomra, most mégsem kívánja egyetlen porcikám sem.
- Aztán... - Már-már kérdésként ismétlem a szavait, de végül néhány másodperc gondolkodás után én is az asztalra támaszkodom. - Az a helyzet. Hogy bajban vagyok.
- Miért? Mit csináltál? Megtépted?
Képtelen vagyok nem felnevetni az elképzelésre, s még ha a késztetés meg is lenne bennem, egyszerűen képtelen lennék kivitelezni egy dolgot. Egyébként is viszolygok az erőszakól, nőket pedig végképp nem fogok csak úgy megrángatni. Akkor sem, ha hónapok óta nem hiszek el nekem, hogy meleg vagyok.
- Azt mondtam neki, hogy van valakim.
- És ez miért baj?
- Hát mert nincs senkim. - Várakozva pillantok rá, majd amikor meghallom a szavait, rögtön azt kívánom, bár ne tettem volna.
- Most azért nézel így rám, hogy én legyek az a valaki?
- Jesszusom, dehogy.
- Hé! Igenis jó fogás vagyok.
- Akkor nem csak mondanád, hogy jó fogás vagy.
- Amúgy se járnék veled!
- Hé! - A karjára legyintek, ő meg olyan elégedetten vigyorodik el, mintha most mondta volna az év viccét.
- Szóval kellene neked valaki a következő eseményig? Társkereső?
- Azon sorozatgyilkosok is vannak - vágom rá rögtön.
- Azok az életben is szaladgálnak, ez nem lehet kifogás. Akkor... Valamelyik exed? - Először nem akarok neki válaszolni, de amikor látom, hogy mennyire komolyan néz rám, hitetlenkedve kapok levegőért.
- Ennyire nyomoréknak tűnök?
- Oké-oké-oké... - Újra az americanojért nyúl, és szinte látom - és hallom - forogni a fogaskerekeket a fejében, ahogy gondolkodik. - Hé, már tudom. - Olyan finoman legyint mellkason, hogy szinte alig érzem meg. - Az Onlyfansen tuti van, aki ilyesmivel is kereskedik. Keress egy boyfriend experience fiókot.
- Hm... - Nem vallanám be neki, de az én fejemben már meg is van az a bizonyos fiók, amelyik talán nem kínál hasonló szolgáltatást, de ha több pénzt ajánlok neki, mint az alap tarifái, talán benne lesz a dologban. - Nem is olyan rossz ötlet.


- Többször kellene jönnöd. - A kisebbik húgom bánatos arckifejezését látva összefacsarodik a szívem. Ha a lányokra gondolok, akik még mindig a szülői házban élik életük többségét - kivéve amikor Ananya a kollégiumban van -, abban reménykedem, hogy ők nem élnek át hasonló rossz élményeket, mint amelyekkel nekem kellett szembesülnöm viszonylag fiatal óta. Anyám szigorú, de  talán minden dühét és szomorúságát beleöli abba, hogy az egyetlen félresikerült gyerekét utálja; engem. A lányok nem tehetnek semmiről és mindig igyekeztek megfelelni a velük szemben felállított elvárásoknak. Okosak, jól tanulnak és nem keverednek bele olyan dolgokba, amellyel fejtörést okoznának a szüleiknek.
- Tudom. De neked tanulnod kell, és nem vehetem el mindig az idődet. - Mosolyogva emelem a kezem az arcához, hogy megsimíthassam azt. Szeretnék róla gondoskodni, de nem törhetem össze a világát. Nincs jogom hozzá.
- Anya is kérdezett felőled. - Óvatosan hozza fel a témát, ha nem is ért mindent, azért tudja, hogy milyen a viszonyom a saját anyámmal.
- Igazán? - Kiegyenesedek, a tartásomba költözik valamiféle érzékelhető feszültség. Elutasítás.
- Még mindig szokott tőled pénzt kérni?
Mély levegőt veszek, de végül képtelen vagyok úgy válaszolni, hogy előtte ne válogassam meg a szavaimat. Anyám rendszeresen kér tőlem pénzt, én pedig napokig vívódom, amíg végül nem érkezik tőle valamilyen fenyegetés, vagy idegességre okot adó hír, ami rávesz, hogy ne csak elolvassam az üzeneteit, de cselekedjek is. Legutóbb a kórházból telefonáltak utánam, még a munkámat is ott hagytam, mert úgy tudtam balesetezett és megsérült. Nem volt több egy csukló ficamnál. De a sürgősségin várakozó páciensek előtt azért még sikerült leteremtenie, amiért szörnyű fia vagyok, aki nem gondoskodik róla. Hosszan sóhajtok, mire végig gondolom a történteket.
- Igen. De az a dolgom, hogy én is támogassam őt, amiért felnevelt. - Finoman lehajtom a fejemet, nem akarom, hogy Lalita lássa rajtam a szomorúságot. Ha a családomra, vagy a velük való kapcsolatomra gondolok, mindig kilátástalannak érzem a helyzetet. Nem tudom mit tehetnék, vagy hogy létezik-e egyáltalán megoldás a helyzetemre. Hogy van-e bármi, amitől kevésbé érezném azt a súlyt, ami közénk préselődik és összenyom bennünket. Sokáig azt gondoltam, hogy élnem sem szabadna, hogy jobb lenne a családomnak és a világnak egyaránt, ha nem terhelném őket. Idő kellett, amíg rájöttem, hogy ha nem vagyok velük - különösen anyám közelében -, akkor úgy érzem nem nyomja semmi a mellkasomat, talán nyugodtabban is jutok levegőhöz és még élni is van kedvem. Tudtam, hogy segítségre van szükség, egyedül arra nem számítottam, hogy mennyire nagyon szükségem van rá.
Továbbra sem tudom mit tehetnék, hogy ne fogjon el mindig az idegesség, amikor meghallom, hogy autó hajt el a ház előtt, ahol fiatalabb koromban annyi rossz élmény ért, attól tartva, hogy anyám érkezett haza. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha megszabadulok ettől a félelemtől. De legalább itt vagyok és élek, és van lehetőségem a húgom szemébe nézni és rámosolyogni, hátha az én kitartásomnak köszönhetően neki jobb élete lesz.


- Zane!
Úgy egyenesedtem ki a székemen, mintha valami rosszaságon kaptak volna, holott a szemeim már jojóztak a táblázatoktól és grafikonoktól, amelyeken az elmúlt órákban lázasan dolgoztam. Senki nem számított rá, hogy előre hozzák a határidőt, előbb csak közeledett, majd el is múlt a szerződésünkben foglalt munkaidő, mi mégis itt dekkolunk még. A csapat egy-két tagja szivárgott csak haza, akik nem dolgoztak velünk egy projekten, a többiek épp cigiszünetet tartanak.
- Igen? Segíthetek valamiben, uram? - A főnököm szemeibe néztem, aki pár méterre tőlem, zsebre tett kézzel álldogálva figyelt engem. Sosem tudtam megmagyarázni az érzést, ami már az első találkozásunkkor is elfogott, alig pár hónappal ezelőtt. Bizsergett tőle a gerincem, a lehető legrosszabb értelemben. Volt valami furcsa vibe, ami körülvette őt, amitől képtelen voltam jó szívvel gondolni rá, vagy gyanakvás nélkül interakcióba keveredni vele. Talán csak az az oka, hogy a munkája elején túl sokszor futott velem össze véletlenül az épület földszintjén található kávézóban.
- Nem. Ami azt illeti, másért jöttem. Hogy áll az anyag? Szükséged van segítségre? - Közelebb jön, én pedig úgy simulok bele a székembe, mintha eggyé akarnék válni vele. A főnököm mellé tenyerel az asztalra, veszélyesen közel az én ujjaimhoz, amelyek az egeremen nyugszanak. A testem megfeszül, ahogyan lehajol és megérzem a leheletét a nyakamon. A pillantásomat a képernyőmre szegezem, véletlenül sem fordítom oldalra a fejemet.
- Még nincsen kész. - Úgy kell kipréselnem magamból a szavakat. Vívódom, magam sem tudom, hogy hallgatnom kellene-e a rossz előérzetemre, vagy teljesen félreértem a helyzetet és a férfi mindenkivel így viselkedik az irodában, én pedig szimplán csak nem vagyok elég körültekintő és nem látom ezt. - De igyekszem vele. - Aprót bólintottam, a pillantásomat azonban továbbra sem szakítottam el a képernyőn villogó kurzorról.
- Remek. Ha bármiben segíthetek... - A keze oldalra csúszik, az enyémhez ér, majd felcsúszik a bicepszemre. Ezúttal már képtelen vagyok nem odanézni. A pillantása szinte éget, ahogyan az arcomra szegeződik. - Sajnálom, hogy utolsó pillanatban derült ki, hogy korábban el kell készülnöd. Fárasztó lehet ez a sok túlóra. Mi lenne... Ha meghívnálak cserébe egy vacsorára? Te ismered a várost és a környéket, biztosan van olyan étterem, amit ajánlanál.
A felvetése váratlanul ér, kinyitom ugyan a számat, de nem jön ki hang a torkomon.
- Nos? - A kérdése térít magamhoz, úgy állok fel a székemből, hogy kis híján állon vágom őt a vállammal, de még épp időben elhúzódik. Vagy épp túl hamar, hogy kapná be.
- Uram. Semmi szükség a vacsorára. Én a munkámat végzem. - Határozott a hangom, a kezeim ökölbe szorulnak a combom mellett.
- Udvariatlanság nemet mondani egy ilyen meghívásra, Zaine. - Némi szórakozottsággal a hangjában mondja ezt, miközben felém lép. Én azonban nem hagyok időt az újabb érintésnek, ellépek előle és megkerülöm az asztalomat.
- Akkor sajnálom, de kénytelen lesz azt gondolni rólam, hogy udvariatlan vagyok. - Gyors léptekkel hagyom el a helyiséget és meg sem állok a lépcsőházig, ahol két emeletet rohanok felfelé, mielőtt a falnak dőlnék. A kezeim remegnek, csak úgy mint a lélegzetem, amit percekbe telik csillapítani.
Összeszorítom a szemeimet, és így gondolom végig a történteket. Alig várom, hogy hazaérjek és bevegyek egy újabb tablettát, amit a szorongásomra írtak fel.
Talán némi borral is kísérhetném, hogy gyorsabban hasson.


Jobb vagyok-e fikarcnyit is a nevelőapámnál, vagy a főnökömnél, ha olyasvalakinek fizetek, hogy játssza el a páromat, aki világosan megmondta nekem, hogy még csak nem is meleg? Nem, azt hiszem erre egy elég határozott nem a válasz. Akkor miért jár azóta mindig azon a múltkori csókon az eszem? És vajon ő is gondol még rá, vagy neki csak addig érdekes ez az egész, amíg ki nem fizetem őt? Azt gondolom jó sok hibát követtem el én magam is, amikor előbb azt javasoltam neki, hogy az Onlyfans fiók veszélyes lehet, majd én magam kezdtem fizetni a társaságáért. Nem épp én magam prostituáltam ezzel őt, mikor pont azt akartam vele megértetni, hogy többet ér ennél?
Néha óriási a késztetés, hogy egy marék gyógyszerrel véget vessek mindennek, és ne okozzak több gondot se az anyámnak, se másoknak. De bizonyos dolgokat egyszerűen csak nem olyan könnyű meglépni, és mindig van, ami eltereli a figyelmemet. Jelen esetben a vállamat kopogtató kéz és a tulajdonosához társuló hang.
- Figyelsz rám?
- Hm?
- Nem gond, te fizeted ezt is. - Nevetve vonja meg a vállát, miközben hátra dől és kényelmesebb testhelyzetet vesz fel, a szomszédos fotelben ülve. Az egyik lábát átdobta a kartámlán, az én pillantásom pedig megint egy fokkal tovább időzik el rajta, mint kellene. Kár, hogy még csak nem is biszexuális. - Szóval azt magyaráztam épp neked amíg te kurvára ignoráltál, hogy baromira para az a csaj. Szerintem itt campingezik a lakásod előtt. Láttam a szemközti kávézóban. - Várakozóan pillant rám, mintha megoldást várna, én azonban nem tudok újat mondani neki.
- Hát... ja. - Elkapom róla a pillantásomat, beharapom az alsóajkam.
- Szerinted elhitte?
Kis híján visszakérdezek, hogy mit kellett volna elhinnie Raylene-nek, de még épp idejében rájövök. Hogy bevette-e, hogy mi járunk? Én magam sem tudom mit kellene gondolnom.
- Nem tudom. Talán. Talán nem.
- Csak ne gyere nekem valami valószínűségszámítással, jó? - Elém emeli a kezét, úgy nyomja közelebb az ujjait a számhoz, mintha a finom érintéssel be tudná fogni azt és nem lenne úgy hatvan százalék esélye, hogy szimplán megnyalom az ujjait, hogy lefegyverezzem. Nem ismer engem.
És ami azt illeti, én sem őt.
- Van egy ötletem.
- És mennyibe fog nekem kerülni ez az ötlet? - Rezignált sóhaj hagyja el a számat, miközben újra felé fordítom a fejemet, hogy a szemeibe tudjak nézni. Undorító, hogy mennyire szépen tudnak csillogni a sötét íriszei.
- Sokba. De nem ez a lényeg... Menjünk ki az erkélyre és smároljunk előtte. - Már épp ellenkeznék, amikor egy ragyogó mosollyal kísérve folytatja: - 10/10-es lesz, ha kapok bónuszt.
Hosszú másodperceken át figyelem az arca minden rezdülését. Ha a gondolataiban olvashatnék, akkor lennék most a legboldogabb. Csak a pénz miatt csinálja? Vagy én kényszerítem rá? Nem undorodik tőlem? Akarja ezt egyáltalán? Akkor komolyan gondolta, hogy nem érdeklik a pasik?
A fene vigye el...
- Kérsz bort is?


- Láttad a csaj arcát, amikor megfogtam a segged? - Cameron olyan öntelt vigyorral sétál mellettem, hogy még nekem is mosolyogni támad kedvem. Nem tudnék vele vitatkozni azt illetően amit mond, mert ha nem én magam ajánlottam volna neki, hogy csináljon úgy, mintha a pasim lenne, cserébe némi pénzért, akkor én is elhinném, hogy egy pár vagyunk. Vagy egyre jobbak vagyunk a színészkedésben, mióta többet tudunk egymásról annál, hogy én szeretem a sós kávét, neki meg van - volt - egy Onlyfans fiókja, vagy hazudott nekem arról, hogy nem jönnek be neki a pasik, vagy egyszerűen túlságosan is szüksége van a pénzre.  Én az elsőre szavazok. Múlt héten mesélte, hogy van egy új barátnője.
- Aha, asszem elkaptam egy gyilkos pillantást. - Halkan nevetve ingattam meg a fejemet.
- Ez vagy plusz száz dolcsidba fog kerülni.
Lehet, hogy nem a mélygarázs közepén kellett volna megbeszélnünk a James Bondot is megszégyenítő titkossággal rendelkező műveletünket, de minden hasonló interakciónk már-már extatikus élménynek számított és könnyű volt róla beszélni. Akkor is, ha valójában minden sokkal bonyolultabb volt annál, mint hogy ki fogta meg kinek a hátsóját.
Szórakozottan csóváltam a fejemet, ahogyan mellette sétáltam, csak akkor fagyott le az arcomról a mosoly, amikor a mennyezeten hidegen csillogó lámpák kattanva kapcsoltak le. Sötétségbe borult körülöttünk minden, az odakint világító hol a felhők mögé bújó, majd onnan előkacsintó Hold közel sem jelentett elegendő fényforrást ahhoz, hogy bármit ki tudjak venni magam körül. A hirtelen jött változás egy pillanatra megvakított, a sötétben ide-oda kapkodtam a szemeimet, de semmit nem láttam. Cameron léptei tovább visszahangoztak a padlón, még egy halk "mi a fasz" mormolás is megütötte a fülemet, én azonban kővé dermedve álltam meg, ahol voltam. A pulzusom egyre feljebb szökött, a szívem dobolása már-már dobhártyaszaggató volt a füleimben. A pánik egyre jobban a hatalmába kerített.
- Ne, ne. Kérlek ne most... - Magam sem tudom, hogy hangosan kimondtam-e a szavakat, vagy hogy összefüggően beszéltem-e, ahogyan a földre rogytam. Szorosan becsuktam a szemeimet, a kezeimet a fejemre szorítottam, miközben levegőért kapkodtam, ami kellemetlen érzést keltett a mellkasomban, mintha soha nem tudnám eléggé megtelíteni a tüdőmet és mindjárt megfulladnék.
A gondolataim már rég nem az itt és mostban voltak, az emlékeimben rekedt kisfiú voltam újra, aki a fürdőszobába zárva könyörög az anyukájának megbocsátásért. Az ujjaimat a talpam alatti durva aszfaltba próbáltam nyomni, a mozdulattal felsértve a körmöm alatti érzékeny bőrt.
- Legyen már vége! - Zokogva omlottam össze még vagy ezer darabra, ahogyan újra kinyitottam a szemeimet, hátha történt valami változás, a sötétség azonban továbbra is ott áramlott körülöttem. Kis híján felkiáltottam, amikor erős kezek ragadták meg a vállaimat és rántottak magukhoz. Egy kemény mellkasnak ütköztem és nagyon fülelnem kellett, hogy a pánikon át meghalljam a hangot, ami a nevemen szólítgatott.
- Zaine! Itt vagyok. Semmi baj! - A keze a tarkómra siklott, én pedig úgy remegtem a karjai között, mintha legalább mínusz negyven fok lenne körülöttünk. - Itt vagyok...


Unottan görgetek egy újabb poszttal lentebb, pár másodpercet gondolkodom csak, mielőtt duplán ráütnék a képernyőre, hogy a korábban üres szívecske pirossá váljon az Instagram fotó alatt. Aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire szeretek vásárolni, akár személyesen, vagy online kell csinálnom. Ha a lakásom szekrényei mesélni tudnának róla hány ruhadarabot láttak már, azt hiszem sose fejeznék be. Ma viszont nem miattam vagyunk itt.
- Mi az, hívjam a tűzoltókat? Bent ragadtál? - Dobolok néhányat az ujjammal a kanapén, ahol eddig helyet foglaltam és felállok, hogy a próbafülke felé induljak. Még mielőtt bekopoghatnék, Cam kidugja a fejét és tanácstalanul pislog rám.
- Nem vagy vicces. Minek adtad ezt rám?
- Nyilván azért, mert utállak és arra vágyom, hogy szenvedj.
- Aha, kapd be.
- Most?
A szemét forgatja, én meg képtelen vagyok visszafojtani a mosolyomat. Máskor mindig ő megy az agyamra, de azt vettem észre, hogy az utóbbi időben én is könnyedén elengedem magam a társaságában. Tudom, hogy ez mit jelent, voltam már szerelmes, vagyis éreztem már úgy, hogy ilyen a szerelem. De sosem voltam még ennyire csontig hatolóan élesen tisztában vele, hogy mennyire rosszul teszem, hogy teret engedek ezeknek az érzéseknek. Hogy most itt vagyok vele egy nevetségesen drága boltban és épp ruhát veszek neki a hétvégi eseményre, ahová megkértem, hogy kísérjen el. Hogy utána elviszem enni, mert csak úgy ment bele, ha megéri neki ez a mai találkozó. Sosem hagyja, hogy megfeledkezzek róla, hogy pénzt vár azért, hogy együtt lógjunk és valahol megértem. Én sem akarnék a saját barátom lenni, ha azzal indított volna nekem, hogy feltételez valamit a szexualitásomról, majd arra kér, hogy tök ismeretlenül egyrészt fogadjam meg a tanácsát, másrészt csináljak úgy, mintha a párja lennék.
- Föld hívja Zane-t.
- Tessék?
- Megint nem figyelsz rám.
- Bocs. - Kérdőn pillantok rá, várom, hogy megismételje, amit korábban mondott.
- Mindegy. Segítenél felvenni? Azt se tudom melyik az ujja. - Kitárja a próbafülke ajtaját, az én pillantásom pedig egyenesen a meztelen mellkasára siklik. Basszameg. - Nézni is pénzbe kerül - jelenti ki röhögve. Megbököm a könyökömmel az oldalát és egyben noszogatom, hogy forduljon a tükör felé, míg én szemügyre veszem a kicsavarodott anyagot, ami a dereka körül lóg. Nagyot nyelek, mielőtt hozzáérnék. A bőre puha, de az már eddig sem volt idegen számomra, inkább csak a bizonytalanság, vagy a bűntudat, ami keveredik bennem.
- Na, milyen? - Körbe fordul, nézi magát a tükörben, amire az én pillantásom is odatapad. Nézem a tükörképét, miközben egyre biztosabbá válik bennem az érzés, hogy ő sosem lesz igazán az enyém.
- Jól áll. Ha szeretnéd, megveszem.
- Aha. Jöhet. - Vigyorogva fordul oda hozzám és nyúl az állam alá, amit úgy simogat meg, mintha egy macska lennék.
Miért azok a dolgok a legjobbak a világon, amiket nem szabadna élveznünk? És meddig csinálhatok úgy, mintha teljesen rendben lenne, ami közöttünk van?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Borzalmas dolgokat kellett elszenvedned gyerekként, amiket egyáltalán nem érdemeltél meg, mégsem tudod ezen alapon őket csak úgy félretenni. Ezek mindig ott vannak veled és akár egy hétköznapi esemény is könnyedén felidézheti. Teljesen érthető miért tartasz távolságot másoktól vagy fontolod meg azt, hogy kiket engedsz be az életedbe. Hisz aki nem ismer, az magyarázatot várna, ami során pedig elkerülhetetlen lenne, hogy felidézz olyan eseményeket melyeket legszívesebben elfelejtenél.
Ennek ellenére jó dolognak tartom, hogy megpróbálsz az életnek egy pozitívabb oldalára koncentrálni és nem engedni, hogy az események a jövődet is még jobban elvegyék. Így is nehéz lehet neked àllandó félelemmel és gyanakvással élni, így muszáj, hogy valami jó is történjen. Habár úgy veszem észre, hogy most egészen érdekes szituációba keverted magadat, ami egy nagyon jó ötletként indult, de aztán hallod most jó benne vagy az érzelmi bajban. Kíváncsi leszek mi lesz még ebből, de az biztos, hogy nem fog unalmas perceket okozni neked.
Nagyon szépen írsz és örülök, hogy olvashattam a történeted.


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!