Bia & Max

Engem hiteget, pedig egészen pontosa tudja, hogy nincs meg az élmény nélkül, akkor má rnem lennék itt, régen kipenderített volna a beszólásaim és a mozdulataim után, de nem teszi, mert élvezi a műsort, amit együtt csinálunk. De pimasz és keménynek mutatja magát, neki még megy, nekem már egyáltalán nem.
- Azért bízom benne, hogy az latinos szerelésnél rosszabb nem jön ma. - ezért is meg más okból is én választom a következőt, ami talán erős, talán nem helyénvaló, de itt már semmi sem az, amit teszünk.
A fürdőruhás képeken igencsak nagy hévvel tervezi, hogyan takarja el nem enyhén felizzott vágyam felé, én nem akarom takargatni ő csinálta, most szenvedje el a következményét és igenis örökítsük meg mennyire felizgatott azzal, hogy a közelemben van. Bóknak véli, mert az is, kell, hogy annak vegye, mert ennyitől ritkán szokott felállni, nem is igazán tettünk még semmi olyat, amit én szoktam csinálni a lányokkal, mégis totál kikészültem már most és még nincs vége és tudom ha itt is lesz a vége, akkor is így fog hagyni, nem engedi, hogy a feszültség elszabaduljon belőlem.
Lassan fekszik be mellém, és tesz egy elég vicces megjegyzést, amit remélem még ő sem hisz el, mielőtt az ölembe kapom azért tisztázok valamit. - Ugye tudod, hogy milyen kurva dögös vagy, szóval ez valójában teljes mértékben a te hibád. - nem mondom, hogy nem a csak a külseje az ami ezt tette velem, ezt nem vallom be, inkább nem, jobb nem keverni a dolgokat, hiszen úgyis mindegy mert ő nem szabad. Ezt mantrázom magamban, mert fontos és nem akarja tönkretenni a kapcsolatot, mindegy milyen szinten van az, ő így akarja és sajos tisztelnem kell a döntését.
Amikor az ölembe kapom vicces mozdulatokkal pózolva a kamerába felnevet, szóval ezért talán nem fogok kapni, és megéri, ahogyan a vékony testét megfogom, kezem a derekára simul és a bőréhez érek, amitől kicsit kiráz a hideg, utálom a kémiát ami köztünk van, nem tudom szeretni, mert elvesztegetjük és sosem tudjuk meg milyen lenne ha igazán kibontakozna, mert ő ezt akarja, sosem fogja megnézni a szobám és ez egyértelmű jelzés, hiába is próbálkozok lehet nála sosem találok célba.
- Egy kicsit feldobom az unalmas ötleted a képekhez.- mondom neki miközben szépen óvatosan engedem el, hogy ne csússzon ki az ölemből, meg mert nem akarom elengedni, mégis tudom, hogy muszáj. Mellém ül majd szünetet kér, de a szavaiból hallom, hogy szerint nekem lenne rá szükségem, pedig ez nem így van. Bennem nincsen ilyen téren egy szemernyi szégyenérzet sem, sosem volt és nem vele fogok elkezdeni szégyellni a vágyaimat.
- Jöhet! - egyezek bele mégis a szünetbe és bár elég régen nyúltam fűhöz, mert mindig valami sokkal erősebbel nyitjuk a bulikat, most lehet valóban segíteni fog ellazulni ami nem árt majd nekünk, agy mégis, nem tudom mit fog kihozni belőlem a pia és a fű együttese, de meg akarom nézni, és rá is kíváncsi vagyok. Elveszem tőle a meggyújtott szálat és mélyet beleszívok, többet is, tudom milyen hatása lesz, a nyugalmon kívül sokkal jobban el fog lazulni az agyam, mint az alkoholnál és kevesebbet fogok agyalni ezen a lányon és azon mit tett velem. Felállok és odasétálok mellé, elveszem az egyik poharat és miután a füst a levegőbe száll a számból beleiszok, sőt szinte lehúzom egyben a tartalmát.
- Engem elég nehéz kellemetlen helyzetbe hozni, inkább nehéz ez az egész. - tényleg az, maradnék, sőt maradni is fogok és be fogjuk fejezni a sorozatot, de akkor sem tudom azt hazudni, hogy rohadt könnyű ezzel a tudattal és érzésekkel mellette lenni. - Azt hittem még csak most indultunk be igazán hercegnő, ne akarj máris lekoptatni. - fogom meg az álla alatt óvatosan, majd mosolyogva eresztem el és leülök a kanapéra. Valóban jól jön ez a szünet, nem a farkamnak, mert ő most megnyugodott, mert ha az agyam kattogni kezd, akkor nem mindig képes a lenti tájékom akcióra, most pedig ezerrel pörög és nem érti mi történik éppen most velem.
- Boldog vegy Bia? - kérdezem magam elé meredve, szinte kerülve a tekintetét, pedig ha ránéznék és figyelném a kérdésemre kapott reakciója még válaszolnia sem kellene, hogy tudjam, de a szavaira vagyok kíváncsi, amiket mond nekem, amit elmond és nem amit mutat. - Mármint nem most ebben a percben, hanem úgy az életben. - most viszont ráemelem a tekintetem, miközben lassan állok fel, mert úgy érzem nem tudok egy helyben maradni és közelebb sétálok hozzá, de nem túl közel.

Muszáj felnevetnem. Szóval a latint tartja a legrosszabbnak? Nem nézte jól meg azt az állványt, lapul ott még elég sok minden, amitől lehet, kifutna a világból is. Mondjuk végül is nem sok srác vállalta volna ezt be, nála meg úgy éreztem kifejezetten kapható mindenféle hülyeségre, beleértve ezt is. - Ki tudja, Maxi, ki tudja! - nevetek tovább. Azt sem tudom meddig fogunk itt maradni, jóformán csak kilomoltam a dolgokat az "A" helyről és áthoztam ide, majd valamikor meg visszaviszem az összeset. Kétlem, hogy használják még őket.
Persze nem kicsit lep meg azzal, hogy egyáltalán nincs előttem zavarban vagy kényelmetlenül, pedig látható jelei vannak, hogy talán túlságosan elengedtük magunkat így együtt. És ezt mi másnak lehet venni, mint bóknak? Pedig az és nem is kicsit, de ha megpróbálok úgy tenni, mintha nem látnám, az meg olyan ovis lenne. A képeken mindenesetre nem szeretném, ha ez lenne megörökítve, ami őt persze hidegen hagyja és diirekt úgy fordul, hogy premier plánban látszódjon nyugodtan az összes felvételen. Mire tovább utasítgatnám, az ölébe kap és ez mondjuk megint átugrik egy-két határon közöttünk, pláne mert fürdőruhában vagyok, ami gyakorlatilag egy nagy semmit jelent. A fülemre simul a bókja, belecsorog az elmémbe és nagy levegőt veszek. - Te akartál fürdőruhát. - oké én mondtam neki nem sokkal ezelőtt, hogy vegyen az ölébe és társai, tehát gyakorlatilag ugyanúgy hibás vagyok. Most nem is nagyon figyelek a kamerára, ezek a képek amúgy is kaotikusak lesznek, tehát válogatni sem nagyon lehet majd belőlük.
Kimarad két taktusnyi levegőm, mert a kezei szabályosan égetik a bőröm, most ruha sincs, ami elfedne előle. Szóval unalmas? Unalmasnak gondolja? Hátradőlök hozzá. - Fogalmad sincs mi lett volna az ötletem. - és lehet, hogy ez így jobb is, mert nem kell felvennünk azokat a pozitúrákat, amik megjelentek a fejemben, úgyhogy adjunk hálát azt hiszem mindketten.
Mikor elenged, legördülök és leülök vele szemben. Biztos, hogy szünetet kell tartanunk, így nem lehet rajta az összes képen és nem is dörgölőzhetünk össze, mint a bagzó macskák. Én sem vagyok fából. Sőt, nagyon nem. Inkább felállok, hozok italt és egy kis füvet. Nekem biztos le kell egy kicsit nyugodnom. Hisz általában, akivel ilyen helyzetet megélek....abból szex szokott lenni és az most nem lehet. Felé nyújtom a jointot. - Sajnálom. Nem akartalak... - fújom ki a füstöt, mit nem akartam? Ilyen helyzetbe hozni? Nem. Tényleg nem akartam. De látom, hogy nem zavarja. Nehéz...nekem is nehéz, de észnél kell lennünk az épp most távol lévő harmadik fél miatt én meg a pokolban fogok elégni a fantáziáim miatt. Többek között. - Nem akarlak lekoptatni. - pislogok rá meglepetten. Azt gondoltam, ő akar inkább elmenni és nem is tudom, kiszellőztetni a fejét, vagy csak kipipáltnak tudnia a tartozását, amit egy másik bugyuta játék eredményezett. - Csak felajánlottam, hogy ha gondolod, befejezhetjük. - belekortyolok a martiniba és felkapom a fejem a kérdésen. Boldog vagyok-e? Ez most...hogy jutott eszébe? Belebámulok a poharamba, ezen a kérdésen igazából nem szoktam gondolkodni, mert nagyon komplex és a végén még rossz válaszra lyukadnék ki, de olyan komoly pillantással találom szemben magam, ami szintén meglep. Tehát vagy ő nem boldog vagy tényleg érdekli, én hogyan állok az életemmel. - Nem tudom. - figyelem, mert feláll és elindul felém, tehát most kellene neki azt hazudnom, hogy minden tökéletes és ennél jobb már nem is igazán lehetne. - Még azt érzem, hogy ezer dolgot kellene kipróbálnom, megtennem. Én messze vagyok attól a ponttól, ahová te már elértél. Azt se tudom mit akarok csinálni holnap délután, nem hogy mi legyen belőlem. - kicsit kelletlen a sóhajom, de hát senkinek sem a hibája, hogy idióta vagyok, ez tény. Néha csak azt szeretném, hogy ne nekem kelljen eldönteni, máskor meg kapálózok, hogy szükségem van a döntés szabadságára. - Te boldog vagy? - kérdezek vissza és felnézek rá. Bár biztos boldog meg elégedett. Tudja mit akar és tett, tesz is érte, hogy elérje. - Tudod, sokat gondolkodtam magamon is. Azt nem várhatom el, hogy más tegyen azért, hogy én elégedett legyek. Azért csak én tehetek. És bevallom, baromira irigy vagyok arra, hogy te így irányba álltál. - vallom be egy szuszra, mert tényleg így van. Utálhatnám érte akármennyire, de ő legalább nem magát sajnáltatja, hanem cselekszik.

Bia & Max

Azt hiszem nem kérdés, hogy miért vállaltam el, hogy ide jövök és teljesen hülyét csinálok magaból a lány előtt, aki eddig utált. Azt hiszem megfordítottam benne ezt az érzést, legalábbis nagyon azt érzem rajta, és ez is elég nyilvánvaló.
A fürdőruha eleinte remek ötletnek ígérkezett, és a hatása rajtam meg is látszik, de engem nem érdekel, tudja csak mit tesz velem, ő takargatni akarja, de még mit nem. Nem vagyok szégyenlős és nem előtt eleszek az, sőt azt szeretném ha többet látna és nem csak a testemből, ami azért elég para. AZ ölembe kapva pózolunk, gyorsan mozgunk, mert ha egy pillanatra is megállna a testünk a nevetéstől vagy bármilyen cselekedettől, akkor egyikünk sem bírná ki, hogy ne menjünk tovább. Olyan gyorsan távolodik el tőlem, hogy tudom, hogy így van ezzel ő is.
Én akartam a fürdőruhát, de őt is akarom, az egyiket megkaptam, nem is olyan lassan, vele már sokkal több melóm lesz,mert ő egyáltalán nem olyan, mint a többi lány, bárki rám nézett nem akartam még jobban bámulni a szemeit, hanem csak lesmároltam és magam alá kaptam. Ha egy csaj hozzám ér, nem érzem a libabőrt, mert már átlagos az érintésük, de persze a tiltott gyümölcs mindig finomabb, bár ebben az esetben nem tudok belekóstolni, de addig jó, mert van egy olyan érzésem, hogy nem tudnám azt mondani, hogy elég. A testünk kommunikál ha mi nem is mondjuk ki a dolgokat, érezzük, nyilván nem a legjobb a felállás most, de meg tudunk ezzel birkózni. Ő szönetet kér, én csak nevetek, hogy miként tudna ennél jobb pózt kitalálni, mire hirtelen fagy le az arcomról a mosoly és meredek rá komoly tekintettel. - Ne mondd, hogy most jött volna a kevesebb ruhás gondolatod és én elrontottam. - kérdezem tőle riadtan, de tudom a választ, de a szájából akarom hallani, hogy többet akart, mégsem ezt fogom.
A fű remek ötlet, bolond gondolatokat okoz a piával együttesen, de ennél rosszabbak nem lehetünk úgy gondolom, így belemegyek. Azt hiszem részéről ennyi volt, legalábbis az első szavai azt sugallják, majd javít rajtuk, nekem eszem ágába sincs elmenni, nekem ennyi nem volt elég belőlünk, akármennyire is az lenne a helyes lépés ha ennél a pontnál mondanék neki sziát. Nem fogom megtenni, mert nincs annyi lelki erőm és sosem volt. Végre elfelejtettem a sok szart, mert elvonja a figyelmem és újabb kihívás elé állít.
- Te be akarod fejezni? - kérdezem tőle még mindig megtartva egy kis távolságot, mert ha közelebb megyek baj lesz, nagyobb, mint ami most van a nadrágomban, mert hiába a szünet itt van előttem bikiniben és az agyam csak azon kattog mit tudnék vele kezdeni igazából bárhol.
Már a kanapén ülve kérdezem meg tőle, ami mindig is érdekelt, amióta a a pasijáról beszélt és arról, hogy nem szerelmes. Lehet, hogy nem szerelmes de boldognak kell lennie, hogy mellette maradjon ugye? Érzem rajta, hogy meglepi a kérdésem, de felelnie kell és nyílik is a szája a válaszra. Nem bírok távol maradni tőle így megint közelebb lépek hozzá hátrahagyva a biztonságos kanapét, ahol távol tartottam magam tőle, megannyi piával a fejemben és már fűvel az agyamban, nem jó ötlet, nagyon nem.
- Mi tart vissza attól, hogy kipróbáld azokat a dolgokat, amiket még nem tettél meg? - kérdezem kíváncsian, miért nem teszi meg, valami visszatartja, vagy csak saját maga ellensége ilyen téren. Amikor kérdez már nagyon közel vagyok hozzá, elé állok és úgy hallgataom,hogy befejezze a mondandóját, addig nem adok választ neki.
- Az életben nem tudnám megmondani, hogy az vagyok e, azt hiszem sok mindent elértem, amit akartam, van amire rákényszerítettek, de azok is jól mennek, nekem rohadt nagy akaraterőm van és törtető vagyok a laza stílusom ellenére is. Nem hiszem, hogy irigykedned kellene rám, nem egy úton jártunk eddig, ami nem azt jelenti, hogy később nem lehet valami közös bennünk Bianca! - felelem a végét szinte suttogva, majd visszamegyek a kanapéhoz, hogy a következő mondatot őszintén el tudjam mondani a tekintete figyelése nélkül. - Most viszont boldog vagyok, itt veled, jól érzem magam és azt hiszem ez is több mint a semmi. Ami azt illeti rajtad én is nagyon sokat agyaltam. - nevetek fel már rá nézve és a kezembe lévő szálba szívok majd felé nyújtom, jelezve, hogy csatlakozhatna mellém, mert úgy érzem kezd leállni a testem. - Én nem gondolom,hogy bármiről le lennél maradva, fiatal vagy, dögös és kibaszott okos, csak adj időt magadnak és hidd el boldog leszel és ha évek múlva megkérdezem ugyanezt akkor tudni fogod a választ és az a válasz olyan lesz, hogy még én is boldog leszek tőle. - mondom neki mosolyogva, őszintén, kissé bíztatva őt.

Semmiképp nem volt jó ötlet a fürdőruházás rögtön, én is bolond vagyok amiért egyáltalán igent mondtam rá rögvest. Ő meg még nagyobb bolond, mert semmit nem szégyell magából előttem. Ezzel nyilvánvalóan zavarba kellene hoznia, de mégsem igazán zavar az, amit érzek. Sokkal inkább valami különös kíváncsiság, hogy a végére járjak a dolognak, hogy..nem is tudom, éljek ennek a bizarran izgalmas pillanatnak. Persze utána tehetnénk úgy, mintha meg sem történt volna, amennyire tudom, Maxi egész jó ilyenekben...de nem, semmiképp, micsoda idióta gondolatmenet! Maxi nem egy kipróbálásra való játék én meg nem vagyok ilyen, aki sunyiban félredug, amíg a barátja a haverjaival van kiruccanáson. Szánalmas lettem? Lehet...
Helyette maradhatunk a poénvonaton, szépen elsimogatva a libabőr élét, ami mindkettőnkön futkározik a másiktól. Pedig ez csak..buta pózolgatás volt egy kamerának. Viszont a kis riadt tekintetére fölényes mosollyal felelek. Kevesebb ruha..jahj, annyira pasi gondolkodás. Nem kell ahhoz mindent ledobálni, hogy az ember pattanásig feszüljön. - Naiv gondolat, Maxi. - mosolyodom el lassan - Nem láttál még tengerparti képsorozatokat? - ingatom a fejem, mintha rosszallnám a dolgot - Elég lett volna, ha én hanyatt fekszem, te pedig be a lábaim közé, támaszkodtál volna a karodon, szépen leengedted volna a csípőd.. - marad a mosolygás, de a többit gondolom kitalálja. Éreztük volna egymást, talán túlságosan is, a kép meg mondhatni baromira hiteles lett volna. Talán egy fokon túlságosan is. - Az erotika ruhában is működik. - hát csak gondoljon a kis tánc imitációnkra az imént, azok biztosan jók lesznek. Még jó, hogy én nézhetek meg mindent először.
Belemenekülünk a füst és pia duettjébe, amik delejezik az agyat, kicsit tompítanak mindenen, leveszik rólunk a felelősséget. Nem véletlen, hogy ezek léteznek, az embereknek mindig is szükségük volt erre. A menekülésre. Összedörzsölöm az ajkaimat. Be akarom? - Nem mondtam, hogy be akarom fejezni. - nézek rá ültömből felvont szemöldökkel. - Folytathatjuk a szünet után. - meg persze miután átöltöztem és némileg több ruhában kell vele farkasszemet néznem. A kérdése viszont komolyan meglep. Ha szívok amúgy is hajlamos vagyok mindent túlságosan komplex gondolatmenetbe ültetni. A boldogság pedig egy nagyon nagy gyűjtőtégely, ami sok összetevőből áll fel. Mégis őszintén válaszolok, hát fogalmam sincs, klasszikus értelemben boldog vagyok-e vagy sem. Felhúzom a térdeimet, gondolkodom. - Néha magam sem tudom. Talán csak gyáva vagyok, vagy öregszem. - elmosolyodom, de figyelem, hisz lassan mellém fog leülni, olyan közel jött. Pedig a kanapé volt kettőnknek a biztonságos távolság talán. - De látod? Itt a legnagyobb különbség. Te már pályára álltál úgymond, én meg eltévedtem valahol. - vizsgálgatom az egyébként tökéletesre manikűrözött lábkörmeimet. - Megtaláltad, amit akartál és úgy, hogy közben még a családod felé is tudsz teljesíteni. - oké, nekem nem kell semmilyen céget átvennem meg ilyenek, és igazából a testvéreim totálisan hagyják, hogy járjam csak a saját utamat, de azért most már ideje lenne valamit kiválasztani. Valamibe beleugrani. - Közös bennünk? - nézek rá kíváncsian, hát én sem programozni nem tudok, sem céget vezetni...kétlem, hogy az utunkban oly sok közös lenne. - Fogalmam sincs, Maxi. Tényleg nincs és már ezt a kört baromi sokszor lefutottam magammal. - és most szívem szerint hanyatt feküdnék duzzogni, de nem ő tehet róla, hogy egy szerencsétlenség vagyok. Helyette nézhetem őt, ahogy visszasétál a kanapéra. Elmosolyodom a szavai hallatán. - Én is jól érzem magam veled. - lévén tényleg így van, jól telik a nap, pedig kétséges volt a kimenetele, lévén benne volt a pakliban, hogy el sem jön, ahogy az is, hogy visszautasítja az ötletemet és egyszerűen lelép. - De miért agyaltál rajtam? - nevetem el magamat. Nem vagyok én akkora talány...vagy inkább csak más vagyok, mint amit kifelé mutatok. Hamarosan viszont döntenem kell, az egyetemet se húzgálhatom a végtelenségig.
Felállok és odasétálok hozzá, hogy el tudjam venni a jointot és letelepedjek a kanapéra hozzá. Épp csak beleslukkolok, de már jóformán égeti a számat. - Íh, ezt nyomd el.. - fújom ki a füstöt bizsergő szájjal - Szerintem én nem a boldogságot hajszolom Maxi. - mondom komoly hangon - Az elégedettséget. A boldogság olyan illékony dolog, mert tudok örülni egy új cipőnek is, egy nyaralásnak St. Bartson, valami hülyeségnek is...de az elégedettséget nehéz elérni. - amúgy meg ne bókoljon, most ne, amikor már rászívtunk a piára. - Amúgy honnan veszed, hogy okos vagyok? Lehet, csak a pénzünk tart bent az egyetemen. - mosolygok. Egyébként nem, de ha látná a tárgylistámat, biztosan bolondnak gondolna. Mások is annak tartanak. Szívem szerint most meg elfeküdnék ezen a hülye kanapén, de azt se tudom mi lenne kényelmes. - Hol lennél most szívesen egyébként? - kérdezem spontán - És mit csinálnál? - folytatom a kérdést, végtére is szünetelünk, tehát beszélgethetünk nyugodtan.

Bia & Max

A kezem a szám elé kapom és az öklömet tartom magam elé, hogy ne akadjak ki semennyire se, még csak viccből se, hogy most jött volna az a rész, amire már azóta várok, hogy a pultnál iszogattunk, de naivitásomat hamar oltja le, amitől lebiggyednek az ajkaim.
- Bianca! - kiáltok rá nevetve, eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem közömbös a lány számomra, a fürdőruhában, a latin szerelésben, mindenhogy de ha még mondja is mit tehettünk volna és nem tettünk meg, akkor még jobban kihoz a sodromból, de csak vicces módon és testileg. Nagyon vonzó, nagyon durván vissza kell fognom magamat, hogy ne tegyem itt magamévá, mert tudom ha neki esnék nem ellenkezne, érzem rajta, látom minden mozdulatából, és a hangja is megváltozik néha, amit nem tud eltakarni még ha akar sem. Nem vagyok annyira kezdő, hogy ezeket ne vegyem észre, de annyira okos vagyok, hogy ne tegyem neki szóvá. - Az erotika sok minden hogy működik, de ez. - mutatok magunkra. - Nekem kemény dió. - vallom be még mindig nevetve, ezzel próbálva kicsit lekonyítani a gondolatot a gatyámban.
Amikor a befejezésről esik szó, akkor egy kicsit meghökkenek, talán le akar rázni, vagy csak ő is bajban van annyira, hogy ezt akarja az agya. De nem akarja, ami megnyugtat, most az alkohol és a fű egyben nem egészen jó nekem, neki sem, és nem is tartom a távolságot, ami hülye ötlet, de szinte nem állok meg egy helyben egy percig sem, csak beszélek, közel hozzá, kérdezem, faggatom, meg akarom ismerni, mély témák is jöhetnek, mert akarok róla tudni mindent, kíváncsivá tesz ez a lány, olyannyira, hogy a fejemben kavargó dolgokat a fűre fogva elengedem, szabadjára és kimondok mindent, mert miért ne, mit veszíthetek.
- Hahh, Bia, egyáltalán nem foghatod a korra, te nem, arra meg főleg nem, hogy gyáva vagy, mert az egészen biztos nem vagy. - még fiatalok vagyunk, időnk rengeteg, nekünk még tágabb a világ, mint másoknak a pénz miatt s a családunk miatt, ez nem ok, a nem tudom sem, valami egészen biztosan van, ami nem engedi, hogy fejlődjön.
Olyanokat mond rólam, ami lehet, hogy igaz, de tudom mekkora titkot őrzök előtte, ami nem fair vele szembe. Meg akarom, hogy ismerjen, hogy ne higgye azt rlam, amit eddig, és eltitkolok előle egy nagyon fontos részt az életemből, amit ha meg tud meg fog utálni. Irigykedni rám aztán tényleg nem kell, de ezt ő nem értheti, hiszen nincs tisztában mindennel és ez az én hibám.
- Nem tévedtél te el, csak senki nincs aki igazgasson, én sem egyedül találtam rá mindenre, amit elértem, vannak olyan barátaim és lettek, akik terelgettek a tudtomon kívül. Csak olyan helyre kell kerülnie az életednek, ahol minden elindul, ennyi a titka. - mondom neki lazán, mintha olyan könnyű lenne ez. Nekem az, neki nem és ezzel nem szállhatok vitába, nem is akarok, de muszájnak érzem, hogy mondjak valamit, hogy biztassam, pedig semmi jogom hozzá, nem vagyok a pasija, de helyette is megtenném, ha ezzel jobb kedve van. A téma nem dobja fel, mégis tovább feszegetjük valamilyen téren. a közös dolgokat nem válaszolok meg, mert rá fog jönni, idővel.
Visszaérek a kanapéhoz, és bevallom neki, hogy jól érzem magam vele, és ugyanezt érzi ő is, mosolyogva mondja, szóval csak kihozok belőle valamit így félmeztelenül a kanapé szétterülve vagy csak a jelenlétem, de ez most részletkérdés.
Átadom neki a szálat, és mielőtt beleszívna válaszolok a kérdésére, ami megmosolyogtat, mert mégiscsak érdekli, hogy agyaltam rajta, de hogy ne tettem volna, amikor nem volt hajlandó velem arra a bizonyos medencézésre, amit senki nem vett volna észre, de a számom megvolt neki, és a kérdés már csak az volt, hogy használja e, amit mostmár tudok, hogy igen.
- Általában én vagyok az a fél, aki elkéri a másik számát és rajtam áll, hogy felhívom e az illetőt, nem tudok, hogy ilyet nagyon ritkán csinálok. Nem tudtam, hogy te melyik fajta vagy, olyan, mint én, vagy olyan elmebeteg, mint most már tudom, hogy te, aki felhívja az illetőt, és jól megszívatja, de úgy, hogy a másik még élvezi is. - nevetem el magam a végére, és úgy adom át neki a szálat, amibe ártatlanul beleszív, hogy nem is nézem, hogy már eléggé a végét járja. Ez van ha a pia, a fű és egy olyan csaj, mint ő teljesen elveszi az agyam.
- Ha nem lennél okos akkor nem ruhában lennénk ezen a kanapén, ha az élet ezen területén ilyen jól helytállsz, amit nem mindig irányítasz vagy nem mindig tudsz irányítani te, akkor máshol sem lehet nehéz. A tested jelez valamit és te nagyon okosan ellenállsz neki, pedig tudjuk mennyire erős tud lenni a kémia. - sajnos ez az én káromra van, de nem olyan értelemben, hogy teljesen elvegye tőle a kedvem. Barátok még lehetünk, bár elég nehéz lesz a közelében lenni akár egy percet is, anélkül, hogy a fantáziám és a farkam is beinduljon most már, hogy láttam így de nincs mit tenni vagy ez vagy a soha többé viszont nem látásra és tudjuk melyiket fogom választani.
A kérdésére nem tudok felelni, először nem, mert a jelenlegi helyzetnél az életem többi része káosz, bárhol lennék is nem tereli el annyira  figyelmem a rám váró feladatokról, mint most ő. A fű már eléggé beütött, hogy ne érdekeljen, hogy ha egy kicsit nyálas a szövegem, na meg tudom, hogy nála nem sok mindent érek el, mindegy mivel hozakodik elő, így lazán kimondhatom, ami eszembe jut, veszíteni valóm nincs.
- Azt hiszem erre te magad is pontosan tudod a választ. - hangsúlyozom egy kicsit sejtelmesen a szavakat, majd kiegyenesedek és egészen közel hajolok hozzá, nem érek a testéhez, sem az arcához, legalábbis addig nem ameddig ki nem nyitom a szám. Amint a választ elkezdem neki kifejteni, kezem lazán az állára vándorol a fejét egy kicsit megemelve nézek a szemébe. - Elvinnélek ejtőernyőzni, utána egy bérelt tengerparti házba ülnék veled egy jakuzziban, füves cigivel a kezünkben, kitárgyalva az élet nagy gondjait. - leveszem a tekintetem a szemiről és a füléhez hajolok. - Aztán olyat tennék veled, amit még soha senki azelőtt. - lassan engedem el az állát és vissza dőlök a kanapéra, és a homlokomra teszem a kezem és elnevetem magam. Annyira hülyeség ez az egész, minek is próbálkozni, minek szivatom őt?
- Bocs! - mondom neki, de nem szabadkozok távibb, ő kérdezett és ez kijött belőlem, de csak annyit értem el, hogy megint nem férek el a nadrágomban, meg talán azt, hogy nemsokára magától fog kirakni innen.

Még én is elnevetem magam azon a hangsúlyon, ahogy rám szól. Oké, nem könnyítem meg a helyzetet azzal sem, hogy mesélek róla, mi lett volna, ha...De nem is baj, amíg tudunk rajta nevetni igazság szerint. - Jójó, bocsi! Sajnálom! - mosolygok, igazából nem annyira sajnálom, mert gúnyosra sikerült a beszólása, tehát megérdemelte a képet a fejébe. Felsóhajtok. Kemény. Nos, innen nézve is az és többféle szempontból is. - De meglehetősen jól állod a sarat, ez tagadhatatlan. - dicsérem meg. Más lehet, hogy bepróbálkozott volna valamivel, vagy megpróbált volna megcsókolni, ő pedig nem és ezt eléggé tisztelem benne. Legalább így nekem is erősebb az a gát, ami a nem oldalt erősíti. Vicces, hogy pont ő segít nekem is, hogy józanul lássam ezt az egészet.
És erre a józanságra kell fókuszálnom azért is, mert már lassanként túlságosan közel ér hozzám. Valami pedig működik kettőnk között a jelek szerint. De...akárhogy is, tartom magamat azokhoz a vaskos elvekhez, amik Mark nevével vannak összekötve.
Viszont komolyodik a beszélgetés is, ami elég józanító még a füvet is tekintve, na meg a piát is, ami alapból kíséri. Nehéz megmondani, hogy mit tudunk érinteni még, meglehetősen érdekes, hogy mennyi minden szóba tud jönni közöttünk. Ráadásul nem is érzem úgy, hogy gyakorlatilag bármit is szégyellnem kellene előtte. Furcsa. Alapesetben egyáltalán nem beszélnék vele ilyesmikről, sőt, de annyira magától jön és a szavakat kimondani egyszerűen csak JÓ érzés, megkönnyebbülök. - Akkor mégis mire fogjam? Döntésképtelen vagyok? - felnevetek, miért is fogjuk másra? Lehet, hogy egyszerűen csak nem tudok bizonyos dolgokat eldönteni és inkább húzom az időt. Persze kérdéses, hogy vajon minden másra is vonatkozik-e, vagy csupán csak erre a témára? Ahh, szeretnék néha logikát lelni akár saját magamban is.
- Aha. - felvonom a szemöldökömet, ez így eléggé sarkosan egyszerűnek hangzik. - És az ilyen "terelgető" emberek csak úgy a nyakamba hullanak? - még a hangomban is vaskos a kétkedés. - Olyan helyre? Hová? - pfú, ez így egy nagyon magasan megfogalmazhatatlan akármi. Kerüljek olyan helyre, kerüljek a megfelelő emberek közelébe? És kik azok? Hol az a hely? Nem tudom erre mit lehetne mondani. És gyanítom, ő sem tud épkézláb választ adni, mert erre nem lehet. Neki talán azért volt szerencséje, mert már eleve megfogalmazódott benne, hogy mi érdekli. Engem meg legtöbbször minden, vagy éppen semmi. Nem vagyunk egyformák és jelenleg úgy tűnik, hogy nem is hasonlítunk.
- Tehát azért gondolkodtál mert szerepet cseréltünk szerinted? - nevetek fel végül - Amolyan pasisan elkértem a számod, aztán parlagon hagytalak napokig és végül előálltam egy képtelen helyzettel? - elmosolyodom. Innen nézve igazság szerint igaza is van, tényleg nem klasszikus dolgokkal futunk.
- Szóval azért gondolsz okosnak, mert nem fekszem le veled? Érdekes meglátás. - vonom fel a szemöldökömet. - Ezzel tulajdonképpen azt mondod, hogy ha megtenném, akkor ostoba lennék. - oké, kicsit gonoszkodom vele, de akár vehetném ezt a monológot ennek is. Én is tudom, hogy ostobaság lenne, persze. Mert Mark van és akkor én lennék itt a hamis, tehát jogosan büntethetném magamat utána. Na és persze hová vezetne? Inkább nem gondolnám végig. Helyette őt kérdezem valami képtelenségről és nem tudom ehhez miért hajol ennyire közel, hogy szinte a szembogara mélyére láthassak. - Nem tudom, akkor nem kérdezném. - válaszolok komolyan, bár ilyen közelségből inkább hallatszik suttogásnak. Amit mond, meg nos, pont az, amit minden lány hallani akarna mondjuk egy randi előtt. Egy igazi randi előtt. Ráadásul nem mondom, hogy önmagában nem némulok el mindettől. Oké, nem kicsit némulok el, de szerencsére nem nekem kell beszélnem. Ha hallgattam volna..huh. Mélyeket lélegzem, mellette igazi szentnek kell lenni, vagy legalábbis szent vérmérsékletűnek. Bár mire felnevet, kicsit megzavar. Aztán jön az elnézéskérés. Oké, akkor most nem értem, de én kérdeztem meg. - Semmi gáz, én kérdeztem. - fújok egy nagyot. Talán mégsem olyan jó ötlet beszélgetni, főleg, ha csak baromságokat tudok tőle kérdezni. Felállok és az állványhoz sétálok. Visszaterelem magunkat a tervbe. Vagy legalábbis megpróbálom. - Nos, a képekkel egy hét mire megleszek. - leakasztok egy szmokingot - De addig is, lehetnél az utolsó szetthez a herceg. - nézek végig rajta. - Aztán elengedlek a fogságból. - fordulok meg.

Bia & Max

Meglepően jól tartom magam, mindazok ellenére, hogy olyan mértékben húzza az agyam, hogy az szinte fáj, mégsem teszek semmi lépést felé a szavaimon kívül amit még ő is igen szabadosan használ. Ennélfogva gondolom, hogy az még belefér, mert a tettek mezejére nem lépünk olyan értelemben, ami megcsalás határát súrolná a szava meg csak szavak, legalábbis részéről, nekem lenne mögöttes tartalma mindegyiknek, de tudom hol a határ és nem lépem át, mert azt hiszem tényleg kedvelem ezt a lányt, bár tudom, hogy ennél többre úgysem lesz lehetőségem, így ezt nem szeretném úszni hagyni, azért mert nem férek el a nadrágomban.
- Ilyen dicséretet még sosem kaptam, szóval azt hiszem köszönöm. -nevetek tovább, de csak a saját magam szenvedésén, amin ő is hasonlóan derülhet, mert bár tényleg nagyon jó vagyok annak ellenére, hogy már elég sok mindent megtettünk, csak a képek kedvéért, ami után már nekem végem lenne, mégis itt vagyunk fürdőruhában és a szememen kívül semmi mást nem használok. Érintem a bőrét, amitől a hideg is kiráz, de ezt megtartom magamnak, és talán a legtöbbnek, amit ma kaphatok tőle.
Szerencsére vagyok annyira okos, hogy olyan felé tereljem a témát, amitől egy kicsit csillapodok odalent is és az agyam is. A jövő téma számára annyira nem ideális téma, pedig beszélni kell róla, még én is tudom a link életstílusommal, hogy semmi nem fontosabb, mint az előre nézés az életben.
-  Hercegnő még azt sem tudom rád mondani, hogy nagyon el lennél kényeztetve, mert látva és hallva téged nem vagy, csak eltévedve de azt nagyon, ami normális, mert ha egy kicsit is parázol attól mi vár rád, akkor már foglalkozol vele és azt hiszem te eléggé be vagy szarva az ismeretlentől. A hely és a személy vagy több személy meg majd megjelenik egyszer az életedben, ne akard üldözni, ne keresd, mert az nem lesz az igazi. Az én életem sem olyan egyszerű, mint ahogy hiszed, vagy ahogy hallatszik, igen én tudom mit akarok, de olyan dolgokkal is szembe kell néznem, ami másnak olyan ijesztő lehet, mint neked a jövőd. Úgyhogy igazából ebből kiindulva érezd magad szerencsésnek, hogy még nincsenek terveid, mert még alakíthatod magad és nem egy úton kell járnod. - annyira okosan hangzanak a szavak, ami üres fecsegés, mert nyugtatni szeretném, hogy neki igenis van olyan jövője amiben boldog lehet, vagy elégedett. Ha tudná, hogy nekem mivel kell szembenéznem 9 hónap múlva akkor lehet, hogy örülne az ő életének ennyi idősen. De nem mondom el neki, mert nem engedhetem, hogy elfussom előlem, még nem, és ezzel biztosan elüldözném. Hazudok neki, pedig nem kellene, de félek, hogy az igazság rosszabb, mint a féligazság az én esetemben.
- Azért ez az egész annyira nem képtelen helyzet, inkább nem a szokásos és nem unalmas, és nyilván nem randi, ami miatt a srácok hívják a lányokat ugye. - húzom fel a szemöldökömmel együtt a hangsúlyt is, amikor mondom, mintha kérdezném, közben pedig tudom is a választ. - De ne hidd, hogy ezután is hagyni fogom ezt a felállást, most már nekem kell majd zaklatnom téged a következő találkozóért, ha kíváncsi vagyok a kész képekre. - utalok már most a következő találkozónkra, amire már tökéletes indokunk is megvan. - Szerinted már mindig kelleni fog valamilyen indok, hogy lássalak? - kérdezem nevetve, közben magamban komolyan elgondolkodva ezen.
A szavaimat kissé forgatva teszi fel a kérdéseit, amitől elmosolyodok, olyan szépen használja a szavaimat, hogy azt nem tudom lereagálni máshogy csak mosollyal és őszinte elismeréssel, pedig ellenem szólnak.
- Igazából lehet én lennék ostoba ha hagynám, hogy az első alkalommal lefeküdj velem, mert akkor csak azért akarnál velem találkozni utána és nem az elbűvölő énemért. - pislogok rá, miközben felhúzom a vállam, csak olyan csábosan, mint egy béka, majd elnevetem magam, hogy még ebből se legyen kínos a helyzet. A kérdésével mégis sikerült olyan mélységekbe belemennem az elképzeléseimmel, amibe lehet bele sem kellett volna kezdenem. A szavaim alatt ő hallgat és szinte érzem, hogy egy kicsit nehezebben veszi a levegőt, amitől megint kezd izgalomba kerülni az a testrészem, ami eddig éppen aludni indult.
Hirtelen szakadok ki ebből az állapotból, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért most nem igazán viselkedtem úgy, ahogy eddig. Most igazán éreztem azt a feszültséget, ami közelebb vitt ahhoz, hogy ott helyben megcsókoljam és utána folytassam szemtelen játékunkat valami huncutabbal, de megálltam, hogy ne tegyem, mert tudom, hogy pasija van és nem akarja, és én hülye ezt még figyelembe is veszem. Nem kínos a légkör ezek után sem, csak olyan más, majdnem olyan, mint eddig csak sokkal megmagyarázhatatlanabb. A várt hatást nem értem el, de igazból azt sem tudom mit vártam ettől az egésztől, így nem lepődők meg, hogy faképnél hagy és az utolsó szettet akasztja le a fogasról. Szóval még nem dob ki azonnal, mert kellek még neki, de csak a képek miatt, ami azért eléggé elszomorít. De megköszörülöm a torkom, és mint egy jó kisfiú állok fel, hogy elvegyem tőle a ruhát. Nem kérem, hogy álljon be mellém, mert így is eléggé túlléptem már a megengedett határt.
- Akkor megyek és leszek a hercege valakinek. - mondom egyhangúan és elindulok egy kicsit távolabb tőle, hogy felvegyem a szerelést. Amint elkészülök lépek be a fényképező elé. Egy kicsit megváltoztam egy pillanat alatt, amit nem fogok sem a fűre sem a piára ezt határoztam rá kell fognom és a rám gyakorolt hatására, de nem teszem szóvá. Csak állok ott a gép előtt és várom az instrukciókat.
- Lehet még egy béka is jobb herceg lenne, mint én. - oldom a feszültséget magamban, legalábbis próbálom és igyekszem nem őt nézni, hanem inkább a kamera lencséjét, hátha azzal visszatér a régi Maxim, akinek amúgy itt sem kellene lennie. De ennek ellenére itt vagyok és azt érzem nem is akarok elmenni, vagy többet akarok tőle, ami miatt szinte könyörgöm vissza a régi énem, mert tudom, hogy ezeket mind nem kaphatom meg.

Felnevetek, gyanítom igaz is, mégis hol dicsérnék őt azért, amiért nem próbál rögvest megfektetni azért, mert épp feláll neki? Mármint lehet, hogy adódhatnak olyan helyzetek, de a jelek szerint pont velem történik az első ilyen. Mondjuk még én sem dicsértem meg ilyenért senkit se....Úgy látszik ez ma az ilyen furcsa különlegességek napja is. - Látod? Egyszer mindent el kell kezdeni. - bólogatok mosolyogva. Persze ez hülyeség, kényelmetlen helyzetbe került és ahelyett, hogy nem is tudom felfüggesztettük volna az egészet, mi csak folytatjuk tovább, mintha legalábbis egyébként nem találkozhatnánk.
Hallgatom, mert pont arra az érzékeny témára tévedtünk, amit leginkább mindenkivel jegelni kívánok az év minden napján. Vele persze előkerül, hogy tessék itt van ő, tele tervekkel a jövőjét tekintve és itt vagyok én, aki csak létezik, beszenvedi magát az óráira és bulizik, amíg ki nem találja, hogy mégis minek kellene magát neveznie. - Neked mi lehet olyan ijesztő? - kérdezem kíváncsian, mert oké...talán igaza van. Egyébként valóban foglalkozom a kérdéssel, csak hát nem olyan egyszerű az. - Nem akarok én üldözni semmit meg senkit. Általában az új ismeretségeim tök véletlen köttetnek. - de olyan, hogy "igazi" meg a "sorsfordító ember", hát...elég furcsán hangzik, valljuk be. - Azt ne mondd, hogy neked is valami random ember súgta meg a pályát és otthon ülve végiggondoltad, hogy ez igen, ezt akarom...Azt úgysem hinném el. - felsóhajtok, nem az ő baja igen, hogy én egy balfasz vagyok sok tekintetben. Az elkényeztetett dologban meg nincs igaza, jaj, nagyon nincs. Túlságosan is el vagyok az az igazság, ezért nem érzem ezt a kérdést olyan sürgősnek, pedig már ezerrel gyakorlati helyet kellene keresnem. - Még azt se tudom, hova a fenébe menjek gyakornoknak... - puffogok magamon.
- Mondjuk szerintem sincs benne semmi furcsa. Megmondtam, hogy fel foglak hívni, amikor én gondolom. - vállat vonok, mert oké, végtelenítve nézve azért nekem is megvan a magam romantikus igénye bizonyos dolgokban, de másrészről meg imádom a spontán eseményeket, amik csak úgy kialakulnak és történik, ami történik. - Cöcö, honnan gondolod, hogy meg fogom mutatni az összeset? - nevetek, ugratom, nyilván megnézheti. Bár akkor.. - Bár akkor kénytelen leszek elhívni a lakásomra, mert gondolom ezt nem kívánod valami kávézóban a közönség elé tárni. - vigyorgok, biztosan nem. Arra mondjuk még lélekben nem igazán készültem fel, hogy beengedjem magamhoz és ott mászkáljon a holmijaim között, jesszus. Ha nem aggódnék annyira a netes biztonságok miatt, elküldeném neki egyszerűen e-mailben és kész. De inkább nem. - Hmm.. - gondolkodom. Indok? Egy idő után már maga előtt is feltűnő lenne, ha mindig indokokat gyártana le, hogy találkozzunk. - Nem, azt hiszem nem kell mindig valami indok. Tudod, lehet találkozni mindenféle ok és cél nélkül is és csak, nem is tudom, együtt lógni. Bár, ha minden izgi dolgot a randizáshoz kötsz, akkor maradnak a bárok, éttermek meg a múzeumok? - kíváncsi vagyok erre mit mond. Persze mehetünk moziba meg akármi, szóval én is erősen lesarkítottam, de ő meg tényleg kizárt azért pár dolgot..A szavait hallva viszont felnevetek. Boolond..
- Áh, szóval akkora Casanova vagy, hogy aztán már nem érdekelne a lényed, csak a biolepedői státuszod? - próbálom nem elröhögni magam a kérdés közepette - Igazad van, ezért igazán kár lenne. - nevetek tovább. Persze amit utána mond leforráz, azt hiszem nem mostanában hallottam ilyen ajánlatot, még csak feltételesben sem. És igazából nem kellene, hogy ez megjelenjen a nyilván romlott lelki szemeim előtt, az sem kéne, hogy észrevegye a reakciómat, de nyilván Maxi nem hülye, ahogyan én sem. Tagadhatatlan, hogy van köztünk valamiféle bugyuta kémia, aminek nem fogunk a végére járni.
Úgyhogy megkapja az utolsó ruhaszettjét, amivel hercegi szintű lehet hirtelen és olyan..szinte lógó orral áll fel arról a hülye kanapéról, hogy még majdnem meg is sajnálom, hogy még ezt rá kívánom adni. Jobb lett volna mégis, ha hazaengedem. Talán azt az inget, ami az anyja előtt a fedősztori volt jobb, ha elküldetem neki és inkább nem szervezek mára már magunknak semmit. Egyszerűbb lesz. Amíg öltözik én is visszaveszem az eredeti ruhámat, lévén...így lesz a legjobb, ha most már csak ő fog a képeken szerepelni. Csak utána lépek be a kamera mögé. És igen, pont úgy jelenik meg, ahogy az várható volt. - Nem tudom, békákat még nem öltöztettem be. - próbálom én is oldani ezt a fura hangulatot, ami nem is tudom miért telepedett így közénk. Ránk. - De veled elégedett vagyok. - maradjunk a "professzionális" távolságtartásnál, tehát instruálom egy kicsit, hogy hogyan álljon, mosolyogjon vagy nem és mikor végzünk, felegyenesedek. - Hát köszönöm, igazán...nagy élmény volt ez a nap. - és most tudom, tök úgy hangzik, mintha búcsúznék tőle és kábé soha többé nem találkoznánk. - Ott leszel pénteken Mrs. Waillard jótékonysági bálján? - kérdezem csak úgy, muszáj valami terhet levennem magunkról. Nyilván én csesztem el, mert nem kolompoltam időben a megállj jelzőn. A kérdés is csak kíváncsiság, én még nem döntöttem el, hogy megyek-e, pedig kellene kapcsolatokat építgetnem, felmelegítenem. Odasétálok hozzá a telefonommal. - Parancsolj, írd be a címed. Nyugi, nem küldök bőrszerkós thai lányokat. - elmosolyodom, fenébe még én is érzem, hogy valami megváltozott, csak nem igazán értem most, hogy mi.

Bia & Max

Teljesen felesleges állandóan a jövőn agyalni, igen nekem mázlim van én tudom mit akarok, és mit akarnak velem a szüleim, de az egyik élet célom már akkor megvolt, amikor anyám hasában voltam, a másik meg bepottyant azölembe és igen egy beszégetés adta az ötletet és a sok agyalás, a lázadás miatt, mert nem akartam azt csinálni amit szántak nekem, így lázadásom árán szerettem bele abba, ami ma az egyik életcélom lett.
Elvetve említem neki, hogy azért az én jövőm sem fenékig tejfel e a részletet megtartom magamnak remélve, hogy nem kérdez rá. Nyilván megteszi, mert a nők mindent figyelnek, minden részletre, de nem válaszolok erre neki.  Mert nem tudok olyat mondani, amivel ne menne el tőlem azonnal a kedve és önző fasz vagyok, aki csak magára gondol és másokra nem és magam mellett akarom még tartani ameddig csak lehet.
- Baszki, totál mindegy, hogy hogyan bukkantam én rá a jövőre, mert neked úgysem ugyanaz lesz. Az a baj veled, hogy sokat görcsölsz nem vagy spontán és olyan dolgokat csinálsz most is amit nem akarsz. - utalok ezzel főleg arra, hogy olyan pasival van akit nem szeret és nem is akar vele lenni, de nem értem miért erőlteti, de nem mondom ki, mert ehhez semmi közöm. - Mit szeretnél csinálni a gyakornoki éved alatt? - mert millió lehetőségem van amit fel tudok neki ajánlani és pontosan ennyi ismeretségem, akiktől tudok segítséget kérni még csak szívességet sem kell kérnem, és kap olyan gyakornoki melót, ami jövedelmező is lehet neki tudásilag. De van egy olyan érzésem, hogy nem fogja hagyni, hogy segítsek és nem fogom erőltetni, mert kicsit kezdem úgy érezni, hogy semmi közöm hozzá, mindeközben egy másik énem a vállamon ülve nyomja nekem, hogy tegyek valamit már, ne legyek ennyire nem én. De most olyan idiótán viselkedek, segíteni próbálok neki, és olyan irányba terelni őt, ami talán nekem nem kedvez majd, és ezt mind azért, hogy neki jó legyen. Ha valakinek ezt elmesélném a homlokmhoz nyúlna és megkérdezné, hogy beteg vagyok e, én meg azt felelném, hogy lehet, mert amit érzek az egészen biztos nem normális.
- Na itt kezdődik baj, ha ezt egy pasi mondja akkor majdnem biztos, hogy nem fog hívni, magamból indultam ki, tévedtem,de innen is látszik, hogy mennyire nem vagyok otthon ebben a világban, ahol a nő hívja el a srácot egy olyan találkozóra, amire még a randi jelzőt sem adhatja. - kacagok fel, kicsit erőltetve, de amikor a képeim mutogatásról beszél már felhúzódik a szemöldököm elég magadra és kíváncsian kérdezek vissza tőle. - Azt akarod, hogy menjek fel a lakásodra? - hülyének tűnhetek, hogy egy ilyet megkérdezek, amikor előbb mondta el, de meglep. Minden porcikája jelez felém, hogy ne menjünk tovább, mégis elhív magához, hogy megmutasson pár képet, amit igazából én simán megnéznék egy kávézóban is. - Szerintem jó lesz a kávézó is, majd elbújunk egy sarokba. - mondom kissé összezavarodva, és belül ütögetve magam, amiért ennyire hülye vagyok, de több kísértést nehezen viselnék el a mai után, legalábbis egymahar biztosan nem. Az is biztos, hogy kelleni fog levezetés utána, de nem tudom lenne e olyan lány, aki meg tudná tenni, hogy utána dologra fogjon,mert hozzá nem fog felérni most egy sem,ami megint csak egy gond számomra.
- Nem is értem miért nem tartod elég izgalmasnak az éttermet, simán van benne izgalom ha leesik egy villa az asztal alá és valaki túl sokáig szedi fel a földről, vagy  a múzeumoknak olyan szép tágas mosdói vannak, ott is annyi minden megtörténhet, és a bárokról már ne is beszéljünk, amikor ittasan nyomunk le egy karaokét valami nagyon bugyutát, ami után az egyik eldugott sarokban tudok olyan kalandokat felfedezni a bugyidba, ami miatt még repetáért fogsz kiáltani. - mondom neki kacsintva, mert pontosan tudom, hogy le akarta csapni a labdát,de visszapasszoltam neki.
- Casanova nem is, de hidd el, hogy ha egyszer ezt a valamit, ami köztünk egészen szépen szikrázik kipróbálnánk, akkor nem érdekelne más csak az ismétlés. - nem magamat dicsérem, hanem azt ami köztünk van, ami az elejétől volt, hogy szóba elegyedtünk és ma egyre jobban igazolódik be számomra és biztos, hogy számára is.
Megválogatom a szavaimat, mégis olyan mértékben mozdulok rá a fejemben, hogy már érzem magam körül őt, de csak hülyén érzem magam utána, és ő is meglehetősen hasonlóan reagál, mert már kapom is a következő p és egyben az utolsó szettet. Talán jobb is így, felállok felvenni és nem azon agyalni mit tudnék vele kezdeni a kanapén.
Amikor megjelenek a jelmezben, csak ellövök valami szar mondatot amire ugyanolyan semlegesen és semmitmondóan válaszol, ami nem dob fel. Tényleg itt kellene abbahagyni, befejezni ezt az egész semmit, ami köztünk kialakult, mégis olyan zűrt kavart a fejembe, hogy nem tudom mikor tudok majd rendet rakni, ha nem marad benne ő is, márpedig nem akar, mert pasija van és ezt gyakran hangoztatom magamnak, mert fontos, hogy az eszembe legyen.
Mindent megteszek az utolsó képek érdekében, talán ezek lesznek a legőszintébb képek mind közül, amint végzünk elindulok visszavenni az irodai szerkóm és ő megköszöni az ittlétemet, mint egy bábnak, aki a munkáját végzi a fotózáson. Ez így pontosan jó is lezárásnak, valóban jó nap volt, talán túl jó is, és nehéz lesz hnap ezzel a tudattal felkelni, még nehezebb lefeküdni, de nem vagyok annyira gyenge, hogy ne tudjam elfelejteni, idővel.
- Öhmm, igen? - válaszolok neki, miközben a hangsúlyomat kérdésként emelem meg, mert nem tudom hogyan értünk ide a témával. - Csak nem ott leszel és össze szeretnél futni?- kérdezem kíváncsian, mert komolyan kezdek összezavarodni vele kapcsolatban. Egy olyan este kavarta meg az életem, és lehet távol kellene maradnom ezektől, főleg ha ő is ott van, de nem tudom, hogy menne e, így hogy tudom, hogy lehetséges hogy ott lesz. Baszki.
Már éppen a gombokat gombolom e, amikor odanyújtja  a telefont, a felső gombokat kikapcsolva hagyva nyúlok érte és nézek rá kérdőn. Beírom neki a címemet és visszaadom neki,majd mindenemet helyre rakom, hogy úgy nézzek ki, mint egy partiképes agglegény, ahogy anyám szokta mondani.
Elé lépek és a szemébe nézzek, de tartom a távolságot,nem érek hozzá.
- Most van egy cím és egy telefonszám a telefonodban, amivel tudjuk,hogy nem fogsz mit kezdeni, mert te is érzed, hogy ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek, mi előadjuk. - ellépek tőle egy kicsit és oldalra fordulok és az orrnyergemet masszírozva próbálok józanul gondolkodni.  - Baszki Banca pasid van! - kétségbeesés van az arcomon, így nem nézek rá, csak előveszem a telefonom és az appon keresztül rendelek egy taxit magamnak. A kijelentés nem neki szól,sokkal inkább magamnak és ezt szerintem érzi, mert nem tudok ránézni. Amikor a fű és a pia keveredik olykor rossz hatással van az érzelmekre, nem szoktam érzelmes lenni, de ez az egész annyira fura, hogy már nem tudok mit gondolni.
Veszek egy mély levegőt és megemberelem magam nyomok egy mosolyt felé és visszalépek elé, hogy nyomjak két puszit az arcára, mielőtt elmegyek, mert azt hiszem tovább amúgy sem bírom ép ésszel. - Azért a képeknek örülnék.- mondom neki mire csipog a telefonom, de csak bámulok magam elé, mint valami idióta és a szemem közte és az ajtó között mozog, mert nem tudom, hogy menjek vagy maradjak.

Talán némileg döbbenten pislogok rá a szavait hallva. Én görcsölök sokat, nem vagyok spontán és olyat csinálok most is, amit nem akarok? Mi van? Biztosan rólam beszél? Átsuhan némi düh a tekintetemen. De gyorsan vonogat le ítéleteket valaki! - Mit csinálok most, amit szerinted nem akarok? Ha már akkora orákulum vagy... - fonom keresztbe a karjaimat. Azzal viszont igazat mondtam, hogy tehát ő sem csak belesétált ebbe a bizonyos valakibe, szóval hiába jön azzal, hogy én nem vagyok spontán. Erre most meg jön a kérdés a gyakornokságról. - Meg fogom oldani a gyakorlatot. - zárok rá, mert ha azt gondolta, hogy majd a segítségét kérem benne, akkor tévedésben van. Főleg az előbbieket hallva. Az én gyakornokságom az én dolgom és nincs vele mit törődnie. Még az is lehet, hogy majd spontán lesz az ötlet, mert egyszerűen csak fejen fog találni.
- Pont ezért volt ez másabb. Mert ez nem volt randi és én hívtalak el, csak előtte várattalak pár napot. Bár kétséges volt, hogy nem felejtetted-e el egyáltalán, amit mondtam. - mert ugye az is benne lehetett volna a pakliba. Mondjuk akkor most nem ülnénk fürdőszettben egymás előtt egy tonna furcsa pillanat megélése után. Nyilván még ugrom is tovább a hülyeségbe azzal, hogy letétbe helyezek egy meghívást hozzám. - Nem őrzik pokolkutyák az ajtómat. - vonom fel a szemöldököm. Mégis min van ennyire meglepődve? Nem a 18. században vagyunk, hogy ne fogadhatnék férfi látogatót. Amivel azonban a leginkább megdöbbent, hogy nemet mond és menjünk helyette kávézóba. Öhm. Na, ez most tényleg igazán furcsa. Kávézó. - Oké, de igazából erre elég az egyetemi kávézó is. Majd az értelmesebb készeket megmutatom. - chh, kicsit hihetetlen, hogy most meg hirtelen ilyen rendes srác akar lenni, aki nem megy fel lakásra. Okéé, nyilván egyszeri ajánlat volt és így járt.
- Én a spontán találkozókról beszéltem, amire kérdeztél. Nem arra, hogy hol lehet stikában szexafférokat összehozni. - nézek rá komolyan, mert összezavar. Ilyeneket kezd el sorolgatni, de hozzám nem mer feljönni. És még a nők a bonyolultak, jah..persze. Látom. - Vagy éppen nem az ismétlés. Van, ami kifúj egyetlen alkalomnál. Bizonyára te is jártál már úgy. - nem tudom, most hirtelen az egész srácot nem értem. Mintha most valaki teljesen más ülne itt mellettem. Valaki, aki leginkább arra a Maxim Woodra emlékeztet, aki a gimiben volt és nem arra a srácra, akivel pár napja találkoztam azon a partin.
Emiatt az utolsó képsorozat már egészen másmilyen hangulatban telik, mint az azt megelőzők, de talán ennek tényleg így kell lennie. Kilép majd azon az ajtón és mindkettőnk élete megy szépen tovább úgy, ahogyan eddig. Már meg is bánom, hogy megkérdeztem azt a jótékonysági bált. Mindenesetre a képeket biztos megcsinálom és kiválogatom neki a vállalhatóakat. Egyébként sem volt a fogadás része, hogy mindet meg kell osztanom vele. - Nem valószínű. Ha a testvéreim közül valaki meg tud jelenni, akkor nem megyek el. - nem kezdek még összepakolni. Majd akkor, ha egyedül leszek. De az inget akkor is megkapja, bár gyanítom már menet közben kiment a fejéből. Viszont határozottan nem ajánlott nekünk most sehová elmennünk együtt. Mindenesetre megadja a címét, amit el is mentek miután visszakapom a telefonomat. De amit mond...az én fülemnek még olyan hangzása van, mint aki rám szól, emlékeztet Mark tényére, hogy ÉN ne felejtsem el. - Igen, pasim van és ezzel már legutóbb is tisztában voltál. - nem titkoltam előle akkor sem, csak azt nem mondtam el, hogy ki az. - Nem azért kértem el a címed, mert el akarok menni a lakásodra. - süllyesztem a zsebembe a telefont és ellépek tőle. Úgy érzem, mintha az egész mindenség hirtelen 180 fokot fordult volna hirtelen és mindegy mit mondunk, abból már jó dolog nem fog kisülni. A jelek szerint mi ketten nem lehetünk haverok sem. Lefutottuk a kört és nem lehetséges, ilyenek előfordulnak.
- Majd írok egy üzenetet, ha kiválogattam és megszerkesztettem őket. - hiába hajolna most le, megrázom a fejem, hogy inkább ne. Ne csináljunk úgy, mintha a két puszival köszöngetés közöttünk annyira megszokott lenne, mert nem az. Hallom a telefonja pittyegését. Tehát itt a taxija. - Megjött a taxid. - nekem meg ideje összepakolni és még az ingét is meg kell rendelnem. Jó, hogy sok helyen ismernek. - Jó utat! - lépek a ruhahalmokhoz, hogy legalább lefoglaljam magam addig is, amíg kisétál az ajtón. Azt had ne kelljen végignéznem. Így is pont elég idiótán érzem magamat.

Bia & Max

Nyilván rákérdez arra az egy talán részemről lényegtelen részre, amire nem akarok választ adni neki, mert ehhez nincs semmiközöm, véleményem visznot annál inkább.
- Ehhez nem kell orákulumnak lennem, elég ha figyelek amikor beszélsz és amiről beszélsz és tudom. - vonom meg a vállam és az egyik kezemmel csak legyintek egyet a levegőbe, hogy ez nem is olyan fontos téma, így talán leszáll róla és nem kell választ adnom, mert nem hinném, hogy adnék neki, hiába puhatolózik tovább. Tudtam, hogy amint felajánlok neki egy kis segítséget, amihez a jövőben semmi közöm nem lesz el fogja utasítani és igazam is lett, és ezen fel kell nevessek. Nem rajta nevetek, inkább azon, hogy voltam olyan hülye, hogy rákérdezzek, de nem firtatom tovább, úgy néz ki egyre több lesz a  téma, amiről nem illik vagy nem lehet mellette beszélni, mert egyszerűen nem hagyja. Tiszteletben tartok én mindent, de nem fogom ennyivel feladni azt, hogy megismerjem, és a közelébe maradjak ,vagy még közelebb férkőzzek, már ha  a mainál lehet még közelebbre is ha nem megyünk tovább olyan témára, amit ő elutasít jelenleg.
A későbbi találkozóink a levegőben lógnak, volt róluk szó, de nem tudom,hogy tényleg akarja e, vagy csak én fogom ráerőltetni, mert képes leszek rá. Amikor a lakására hív mégis egy kicsit meghökkenek is simán utasítom vissza, mintha ez lenne a helyes módja annak, hogy folytassuk ezt az egészt. Felesleg vágykeltés lenne az részemre, és a remény, ami talán sosem teljesedik be, mert a hülye fejemnek nem elég az, hogy itt beszélgetünk, de beérem ennyivel, de mégis ha lehet nem borzolom tovább a már így is borzos kedélyeket.
- Azok a pokolkutyák mégis jók lennének azért a lakásod elé, hogy csak olyanokat engedjen be,akiket tényleg be is akarsz engedni. - kacsintok rá, és megint csak a pasijára utalok, akit látom, hogy igazából csak megtűr, vagy elvisel, vagy nem tudom mit tesz vele, de nem igazán érzem a harmóniát a kapcsolatunkban, hiszen itt van velem elég érdekes szituációkban és visszautasít ugyan, de nem tol el magától teljesen és még húzza is az én és a saját agyát is.
- Jaja, hogy lehet olyan találkozókat, bocs, egy kicsit szét van az agyam attól, hogy itt feszítesz előttem bikiniben. - találok ki gyorsan valami kam szöveget de a nevetésem, elárult, hogy nem teljesen csak azzal van a baj, hogy most bikiniben ál előttem, ha zsák lenne rajta is ugyanolyan jól nézne ki és ugyanúgy el akarnám vinni egy étterembe, ahol igenis lehajolok egy villáért de egy orgazmussal jönnék fel, amit én okozok neki az asztal alatt.
Igyekszek visszahozni azt a belső énem, aki nincs ennyire oda csak azért, hogy belenézek a szemébe és nem áll fel a farkam már attól, hogy a fenekét bámulom, vagy belegondolok, hogy milyen jó lenne, ha megint a fürdőruhás képek alatti ölembe kapás élnénk át. Ez baj, ez nagy baj, mert én nem agyalhatok ilyen tini szarságokon, ebből már régen kinőttem és soha egy csaj sem jött be nekem igazán annyira, hogy többet akarjak és ő mégis valami olyan felé hajaz, amit nem akarok megszokni megérteni me végképp nem, így próbálok hangosan is úgy nyilatkozik, mint egy régi, teljesen jó állapotban lévő Maxim és nem az, aki azt hiszi egyre jobban odavan a szőke lányért a kamera mögött.
Beállok neki a herceg jelmezben, és mindent megteszek, amit kér, talán menekülnék már innen, hogy könnyebb legyen talán csak nem akarom, hogy most a közelembe jöjjön, mert most kezdem érteni ilyen amikor egy csak nem kapja meg amit akar, és hisztibe tör ki, na most én vagyok a csa azt hiszem, csak hiszti nélkül.
A végén elkezdek visszaöltözni amikor szóba jön egy est, amire én nyilván hivatalos vagyok és meg is kell jelennem. Azt hiszem eljön, reménykedek, hogy eljön, mert a régi Maxim nem képes ledominálni az újat így ez az örömöm még az arcomra is küld egy kicsit, egészen addig ameddig nem közli, hogy nem valószínű hogy jön.
- Hát akkor ezt megbeszéltük. - mondom neki lesújtva egy kicsit, de megértem, hogy rohadt unalmasak ezek és én sem mennék ha nem lenne muszáj és igenis hagyja ki ha megteheti, mert nem biztos, hogy sokáig így lesz.
Minden kiszakad belőlem a végén, mint valami cunamit önti el az agyam és hangosan emlékeztetem magam, amit ő totál félreértelmez. Ezek szerint egészen jól takargatom, hogy valami van benne, ami nem olyan egyszerű, mint az összes többiben, mert nem tűnik fel neki, hogy én nem értem ezt az egészt.
- Jó! - mondom neki egyszerűen és egy kicsit durcásan, mégis akkor mi a fenéért kell neki a címem. Nézem őt, az ajtót és megint őt, csippan a telefon de nem érdekel  de ő jelez, hogy ideje mennem de nem mozdulok ő mégis hátat fordít nekem és elköszön és még el is húzódik, amikor én is megtenném.
- Ennyi Bia? - kérdezem totál megsértve, szinte érezve a haragot a lány felé, aki úgy töri be a szívem, hogy utána össze is töri azt, de eznem az ő hibája, nem teljesen az övé, hanem az enyém, hogy engedtem neki. - Jó utat? - kérdezek ismét valamit, hezitálok, nincs más oka, kíváncsi vagyok mond e még valamit vagy tényleg ideje hazamenni és elfelejteni mindezt. Rohadtul dühös vagyok, a kezem ökölbe szorítva,de szépen kifújom a levegőt és megfordulok és kimegyek az ajtón, becsapom magam után de a liftnél megáll és nem hívom.
- Mi a fasz volt ez? - kérdezem magamtól kínosan felnevetve és megnyomom a gombot. Bele sem akarok gondolni mi történt odabent, nem akarok folytatást, mert már így is túl sok volt, de tudom, hogy azokat a rohadt képeket akarom és őt is, és mindent meg fogok szerezni csak idővel, mert kurávra leszarom, hogy van valakije.