Egész életében úgy érezte, a világ változik körülötte, de ő valahogy ugyanolyan maradt egy idő után; nem mozgatta különösebben semmi, és fontosnak sem titulált dolgokat, egyszerűen csak dolgozott, és élte az életét, miközben az valójában elsuhant mellette.
Vagy ez, vagy a szentimentális gondolatokat Eddie balesete, és azt követő titok kiderülése okozza nála. Mindenesetre szokatlanul szótlan, ahogy telnek a napok, amiket a munkahelyén tölt, és utána valahogy a saját lakásában sem éri elég nyugalom ahhoz, hogy ki tudjon teljesen kapcsolni, a kialvatlanság pedig már ráncolja a bőrét a maga módján, de persze néhány mosoly, és bárkivel el tudja hitetni, mennyire rendben van minden.
Pedig nincsen, és igazából ő csak várja, hogy az életében résztvevő, mostanra két legfontosabb nő egy kávé mellett eldöntsék, hogy mi legyen, illetve hogyan tovább. A türelem olyan jellemvonás, amivel nem rendelkezett alapjáraton, hanem magára szedte dacból, ellentmondásból, és talán a családja iránt érzett dühből, mert így viszonylag hamar különbözhetett tőlük, még ha eleinte nehéz is volt megjátszania magát. Mára a bőrébe ivódott eléggé ahhoz, hogy a sajátjának érezze, de ma valahogy nem sikerül életre hívnia, mindegy, hányszor vesz mély levegőt.
Vagy éppen nem vesz, mert annyira elbambul a szemközti falra meredve, hogy azt is elfelejti. A harmadik ilyen eset szüli az elhatározást, hogy kilépjen belőle, és bár terve nincsen, tíz év óta először szorosnak érzi a falakat maga körül abban az irodában, amiben tulajdonképpen kis túlzással eddig az életét élte.
Eddie-vel váltott pár szót, miután bejött ma a gyakornoki feladatait végezni, de ez kimerült néhány furcsán elnyújtott, remélem jól vagy, és őszintén sajnálom ami történt egyvelegben, aminek sem eleje, sem vége nem volt igazán. Gabriel lehet egy mondat közepén sétált el, vagy az is előfordulhat, hogy már régen befejezte, amit mondani akart, és még mindig ott állt a fia előtt, mintha lenne még miről bőven beszélniük, csak éppen nem akarna. Gabriel őszintén nem emlékszik arra, amit előadott, és ha nem is szándékosan kerülte el Eddiet eddig, egyelőre nem volt különösebb indoka arra, hogy ismét lejárassa magát előtte.
Mivel övé a cég, és mivel sokan dolgoznak alatta, nem mindig van tisztában azzal, ki hol foglal helyet az épületen belül, illetve az sem mindig tiszta számára, hány kézen át jutott el hozzá a lényeg, de persze a maga módján igyekszik figyelni minden folyamatot, amennyire tőle telik. A kezdetekben semmi sem történhetett nélküle, mostanra azonban akkorára nőtt a cég is, illetve a projektek is, hogy már fizikai képtelenség volna minden felett őrködve állni, amíg az tökéletes nem lesz. Megvannak a feladatai, ahogy most már mindenkinek, és ez így egy jól működő gépezet.
Persze ez azt vonja maga után, hogy csak pár lépésig élvezheti a gondolatot, miszerint most mozgással fogja magát visszarázni a mindennapokba - mintha ez ennyire egyszerű lenne annak tudatában, hogy a fia itt dolgozik az épületben, ráadásul neki -, mert Eddie-t találja meg az egyik gyakornoki asztalnál, ahogy neki háttal ül, rajta pedig eluralkodik az a szenvedélyes építesz egy pillanatra, akinek nem kell semmivel sem foglalkoznia, csak tervekkel, épületekkel, amik nem forgatják fel az életét.
Ez az építész pedig nagyon kíváncsi.
Nem tud róla, hogy a gyakornokoknak egyelőre bármilyen terv ki lett volna osztva, ő pedig halkan lépked a másik mögé, hogy megnézze, min dolgozik, és mi lehet a képernyőjén. A fejét némán fordítja jobbra, és balra, hogy minden apró részletet átlásson, mielőtt anélkül bukna ki belőle a következő mondat, hogy átgondolná, vagy meg tudná akadályozni.
- Ha a C2-es tartóoszlopot egy picivel odébb teszed, jobban eloszlik a súly, és legalább másik kettőt ki tudsz belőle venni. - Elég hamar észreveszi magát, de már nincs mit tenni, ha nem akarja még egyszer lejáratni magát a fia előtt. Nem kellene itt lennie, nem kellett volna megszólalnia, és valószínűleg Perla sem díjazná, hogy az igazság közlése előtt akarjon ismerkedni Eddie-vel, de már húzza közelebb egy szabad asztal forgószékét, és ráülve gurul közelebb a fiúhoz.
- Min dolgozol? - Kérdezi őszintén érdeklődve, és valahol remélve, hogy nem fogják elhajtani; holott ennek a gondolatnak nem sok valóságalapja lenne, csak az ő fejében lévő többletinformáció készteti arra, hogy túlgondolja, ami éppen történik.

Furcsa érzés fogja el, amikor meglátja a saját fiát - akiről néhány napja még azt sem tudta, hogy egyébként létezik -, a saját cégénél dolgozni egy olyan terv felett, ami egyébként neki, mint főnöke, szívügye. A Merit hotel egy olyan projekt, amit a szakszervezeti részen Gabriel évek óta hangoztat, és néhány építész mogul társával együtt benne van a keze, hogy végül nem ledózerolás, hanem az újragondolás mellett döntöttek a tulajok, és végül az önkormányzat is.
Bőven van elképzelése a projektet illetően, a cége azonban már jócskán kinőtt a két szem keze közül, főleg olyan értelemben, hogy nem érvényesíthet mindent olyan formában, ahogy ő tökéletesnek gondolja. Régebben nehézségekbe ütközött, amikor mások ötletére kellett nyitottnak lennie, mára már csak annyit vár el a beosztottjaitól, hogy ügyeljenek a téma harmóniájára, és, hogy a stabilitás érdekében a szerkezeteket ha szükséges, akkor ötször nézzék át, mert ez egy nagyon fontos védjegye a vállalatnak.
Gabriel maga is ezzel került fel annak idején a térképre; olyan koncepciókat alkotott, amik nagyságuk ellenére megállták a helyüket a leglehetetlenebb helyzetekben is. Ehhez társult még a rá jellemző formaiság, amivel szeret hol biztonságosan, hol kicsit szabadabban bánni, és annak a szemlélete, hogy nem kell mindig eldobni a tradicionálisat annak érdekében, hogy új trendet alkosson. Ez végül is az ő vállalatának a trendje hosszútávon.
Őszintén úgy gondolja, hogy senki sem tudná őt hibáztatni, amiért a fia mögé lopózik; ami egyébként nem feltétlenül így lett szánva, éppen csak halkabbra veszi a lépteit, hogy ne zavarja meg a munkában. Aztán erőt vesz rajta a saját kíváncsisága, amely tulajdonságával egyébként kevesen vannak tisztában, ő ennél sokkal zárkózottabbnak, és a visszafogottabbnak tűnik kívülről, amúgy pedig olyan néha, akár egy nagy gyerek, annak minden aspektusával és jelentésével együtt.
Ezért van az arcán az az elmélyült, érdeklődő tekintet, amikor odahúzza a székét a fiához, és talán azzal próbál eltekinteni a helyzettől, amibe kerültek, hogy a szakmai részét húzza elő a még nem létező kapcsolatuknak a kalapból. Másról a fiú még úgy sem tud, és nem akar ebben a néhány, szinte lopott apai percben azon kattogni, mennyire más is lehetne mindez, ha az életének a része - hiszen nem gyakornok lenne, hanem úgy járkálhatna itt fel és alá, akárcsak Gabriel -, és mennyivel másabb lenne a hangja is, ha tudatosan tudna a fiához beszélni, és nem kellene úgy tennie, mintha olyan lenne, mint az összes többi gyakornok. Valami kihallatszik a hangjából, ami lehet kicsit túl személyes, de nem veszettül feltűnő őszerinte.
- Ó, szóval a Merit. - Mosolyodik el lágyan, és bőven látszik rajta, mennyire sokat jelent neki az, hogy dolgozhatnak a projekten. Gabriel tudja egyébként, hogy kevés az esélye annak, hogy nem ez a cégcsoport viszi el a pályázatot végül, de sohasem annyira nagyképű, hogy ne adjon bele több százalékot a száznál. Hiába biztos, az ő tökéletességre hajazó természete sohasem alszik.
- Mr. Fox hajlamos mély vízbe dobni titeket, de ez nem feltétlenül jelent bajt. - Mondja tovább vigyorogva, miközben az említett személy elsétál kettejük mögött, és csak annyit mormol az orra alatt, hogy hallotta ám.
- A programot egyébként két oldalról is meg tudod közelíteni. Én addig nem tudtam biztosan használni, amíg nem voltam tisztában az összes funkcióval, de láttam már kollégát úgy tervezni, hogy az ihlet vezérelte oda, hogy megkeresse az elemeket az ötletéhez. Mindkettő működőképes. - Ez volt eddig a legjobb tanács, amit adhatott Eddie-nek, mert úgy gondolja, ez határozza meg a magabiztosságot, amivel tudja majd a programot kezelni. Mindegy, hogy minden tudás birtoklója, vagy lelkes idealista akar lenni, működni fog.
- Megmutatod, mire jutottál eddig a tervvel? Vagy van elképzelésed, hogyan kellene hozzálátni? - Ő is hajlamos mély vízbe dobni a gyakornokokat, mert mindig hitte, hogy teher alatt nő a pálma. Ez nem szigor a részéről, egyébként meg őszintén érdekli, hogy milyen gondolatok lehetnek a fia fejében annak kapcsán, amit pusztán egy terv jelent a szemei előtt.

Valamiért arra számított, hogy a rengeteg esemény közepette, a hirtelen jött érzelmi hullámvasút, és az életük felborulása miatt ez a beszélgetés a fiával majd valahogy furcsa lesz, vagy kellemetlen, ráadásul úgy, hogy nem tudta volna megmondani, melyiküknek lesz igazán az.
Nem tudja megmondani, hogy miért, de számára természetesnek érződik, ahogy egy szívügyének számító tervbe bele tudja Eddie-t maximálisan vonni, és, hogy van annyi bizalommal felé, hogy a tervét is megmutatja neki. Persze ezek a gondolatok csak az ő fejében létezhetnek, hiszen a fiú úgy tekint rá, mint a főnökére, akinek muszáj megmutatnia a tervét, ha úgy kéri, mert végül úgy is Gabriel bírálja el az összeset a beérkezők közül. Csak egy melegebb mosoly árulkodik a gondolatairól, és neki most kifejezetten jólesik a kettesben töltött idő, függetlenül attól, hogy egyelőre semmit nem tud a fiáról.
Ezért érdekli a terve, ezért akarja hallani a gondolatait az épülettel, és annak bővítésével kapcsolatban, hogy kapjon róla egy képet, még ha ezt egyelőre szakmai kereketeken belül is kell megtennie. Úgy gondolja, hogy ha neki ott van a szíve a szakmájában, akkor Eddie-éből is tud kapni ennek kapcsán, akár csak egy apró szeletet, amivel most valószínűleg hosszú időre kell megelégednie, de se nem türelmetlen típus már, se nem akar többet elvenni, mint ami ennyi idő után jár neki. Gabriel mindig abból igyekezett a legtöbbet kihozni, amivel rendelkezett, és nem vágyakozott sohasem feleslegesen elérhetetlen dolgok iránt, mert a szívét azóta, ami a saját apjával történt, igyekszik mindentől megvédeni.
- Akkor Eddie, úgy gondolom, ebben hasonlítunk. - A mosoly az arcán egy fokkal több személyességet ad ennek a mondatnak, mint amit egy egyszerű főnök-beosztott viszony megkívánna, de Gabriel alapvetően is igyekszik az összes alkalmazottjával kedvesen és előzékenyen bánni, így a környezetüknek ez biztosan nem lesz kirívó viselkedés.
Érdeklődve hallgatja a fia okfejtését az épületről, és alig bírja megállni, hogy a mosolya ne legyen szélesebb és szélesebb minden mondattal. Büszkeség járja át minden csontját, és a sokk erejével csapja fejbe, milyen kezdeti érzések ragadják magával az apaságát illetően, amitől hosszú időn át annyira rettegett. Persze, jön még a feketeleves, de egyelőre úgy fürdőzik ebben a rengeteg, pozitív töltésben, hogy lassan elszégyelli magát gondolatban.
- Ez egy nagyon jó megközelítés, ami azt illeti. - Igyekszik nem túldicsérni a másikat, pedig mindentől függetlenül is szívesen megtenné, hiszen pontosan ezt az irányt akarja Gabriel is követni, így a vele hasonszőrű meglátásokat joga van elismerni, legyen bármilyen a helyzetük zárt ajtók mögött.
Még a tervet böngészi, amikor Eddie felhozza a telefon témáját, ő pedig hosszú percek óta először emeli fel a tekintetét a táblagépből, hogy találkozzon a fia szemeivel. Furcsa érzés így látni őt, ennyire közelről, ennyire őszintén, de képes tartani a szemkontaktust. Végül szabad kezével megfogja a fia vállát, és halványan elmosolyodik.
- Ez volt a legkevesebb azután, ami történt. Azt tanultam az életem során, hogy ha valamit tönkreteszek, azt kötelességem jóvá tenni, és a legjobb tudásom szerint helyrehozni. És ennek így láttam módját, emiatt nem kell hálálkodnod. - Azért fogalmaz úgy, hogy tanulta, és nem tanították, mert őt az édesapja semmi másra nem tanította, csak arra, hogyan kell tiszta szívéből gyűlölni valakit. Valamiféle ösztön hajtja a felé, hogy ő viszont próbáljon jó mintákat átadni a fiának, és talán még nem késő, hogy ez így lehessen idővel kettejük között.
Aztán feltűri fehér ingének két ujját, ahogy mindig teszi, mielőtt tervezni készül, és elvigyorodik ezúttal szélesen.
- A bővítés része egészen eredeti a terv alapján, az alapokat viszont én biztosabban erősíteném meg, mert tudod, ez volt az önkormányzat legnagyobb kérdőjele, így ezt ki kell küszöbölni, és nézd, itt... - Hosszú perceken keresztül hajolnak mindketten a tervek felé, és bár Gabriel nem javít ki rajta semmit, mert nem ez a célja, tetszik neki Eddie eredetisége, inkább csak mutatja a dolgokat a gyakorlatban. Igyekszik segíteni a program használatában, és feltárni a programban azokat a bizonyos részeket, amik rendkívül fontosak, egyszóval hosszan elmélyül abban, ami a szenvedélye volt egész életében.

Mivel alapvetően egy munkaorientált - lehet akár mániásnak is hívni, nem zavarja különösebben - ember, akinek a magánélete pontosan emiatt az elmúlt években egészen magányosan telt, nem lehetne azzal fényezni, mennyire ért az érzelmekhez, és mennyire ügyesen tudja őket kezelni. Hatalmas szíve van, de ettől még nemes egyszerűséggel koppan falaknak időről-időre, és ilyen az a pillanat is, amikor a tőle érkező dicséretre azt a választ kapja, hogy valójában az ő munkája inspirálta a másikat. A saját fiát. Az ő munkássága.
Szélesen mosolyogva akad a tekintete Eddie-n, aztán bólintva veszi tudomásul, hogy, bár biztosan részrehajló, ami a fiát illeti, azért bőven akadna mire büszkének lennie vele kapcsolatban. Nem csak úgy random került az ő cégéhez, hanem tudta a nevét, elemezte a terveit, ismerős számára a stílusa, és Eddie igenis tudatosan akart abban a székben ülni, amiben már teszi is, és valószínűleg ezért döntött úgy Jerry, hogy legyen az alkalmazottak egyike. Gabrielt az sem érdekelte volna, ha a másik csak úgy lenne itt, azért, mert kell valami, egy rugaszkodó, egy... de nem, Eddie itt akart lenni.
Nem is tud erre hirtelen mit mondani, amiről nem egyértelmű számára, mennyire lehet látványos a vonásain, hiszen nem fagy meg, csak hosszúra nyúlnak a másodpercek, amíg a hallgatás mellett dönt, és teszi ezt mindig, amikor olyan behatás éri, amihez nincsen hozzászokva. Ilyenkor a szélrózsa összes irányába futott gondolatait szedi valójában össze, hogy ne azonnal, és hirtelen mondjon valami butaságot, hanem meg tudja őrizni magáról a képet másokban. Talán a megfontolt szó rá a legjobb, és ez az egész életére kihat, a maga módján.
- Vitatkozhatnánk rajta, hogy akkor most ki is tisztel meg kit valójában. - Ingatja a fejét félig nevetve, aztán ismét bólint, mintha szüksége lenne a gesztusra ismét, hogy fel tudja fogni, ami történik. - A múzeumot kifejezetten élveztem. Remek dolog hatalmas projekteken dolgozni, de amikor időről-időre egy-egy ilyen kincs az irodába kerül, azokkal szeretek elbíbelődni. - Teszi még hozzá a gondolatait, és Gabriel kifejezetten törekszik a mai napig még mindig, hogy ne futószalag szerűen kerüljenek ki a munkák az ő nevét viselő vállalat kezei közül. Nem tervez trendi dobozokat, nem szereti a mostanában annyira divatos betonöntéseket és hatásokat, nem használ szándékosan harsány színeket ott, ahová azok nem illenek. Régimódi a magánéletében, és a maga varázsával a munkájában is, és szereti, ha ezt mások is észreveszik, és nem félnek alkalmazni.
Ha a cég felépítése, és felfuttatása végül nem sikerült volna neki, akkor biztosan a tanári pálya felé vette volna az irányt. Szereti tovább adni azt, amit ő ennyi év alatt sajátított el, és kinek ne akarná minél elmélyültebben elmagyarázni a részleteket, ha nem a saját fiának. Még mindig nehezére esik felfogni, hogy éppen erre a pályára akar lépni ő is, éppen az ő cégénél, és..
Olyan remek megfigyelései vannak, mint amilyen következtetéssel hozzá tud járulni ahhoz az elhangzott tíz perchez, amíg magyarázta neki Gabriel a tervrajzot.
- Nagyon ügyes. - Teszi le az asztalra a táblagéphez tartozó tollat, és elégedetten dől hátra a forgószékben a másik mellett. Felé fordul ezúttal, nem az asztal felé, és úgy folytatja a mondandóját.
- Ezt a céget a család gondolata szülte, Eddie. - Tudta jól, hogy neki olyan sohasem lesz, de feltett célja volt ebben a cégben kiteljesíteni azokat a vágyakat, amikről szépen lassan kiderül, hogy mennyi időn át nyomta el magában őket. Ezért a közvetlen hangulat, ezért nincsen futószalagon történő gyártás, és ezért fontos számára annyira a biztonság.
- Hosszútávon semmit nem számít az a pár hét, ha közben a veszély lehetőségét leredukáljuk a nullára. - Ami kitétel is a Merit pályázatánál, ezért illik annyira a cég profiljába. - Ha sajnálnám az időt és a pénzt rá, akkor nem jelentkeztünk volna a pályázatra. - Teszi még hozzá, és valamiért halkabbra fogja a hangját, mert erre a szemléletre legalább annyira büszke, mint a fiára, akiről továbbra sem tud sok mindent, de amit itt lát belőle, az őszintén lenyűgözi. - A gondolat viszont nagyon jó. Hamar bele fogsz rázódni, ebben biztos vagyok.  

Gabriel alapvetően nincsen berendezkedve a fejében arra, hogy napi szinten foglalkoznia kelljen az érzelmeivel, holott egyébként nem tartja őket ördögtől valónak. Sosem rettegett attól, hogy ki kell őket mutatnia, egyszerűen csak a munkája köré koncentrálta az egész életét, és csak mostanában jön rá arra, mennyire elhanyagolta saját magát egy bizonyos értelemben. A felismerés azonban nem jelenti azt, hogy hirtelen majd száznyolcvan fokos fordulatot fog egykönnyen venni, hiszen ő másokat helyez mindig és minden helyzetben saját maga elé, és igazából így biztosítja azt, hogy nem kell a lelkével foglalkoznia. Szerencsére közben azért másoktól sem várja el, hogy a harcait megvívják helyette, még ha a sok munka mellett egyébként kényelmes is volna így tennie.
Perlának köszönhetően azonban egyértelműen változnia kell a hétköznapoknak, és az ő feladatának másokkal, és saját magával szemben is. Pár napja ez még rémisztőnek tűnt, túl gyorsnak, és hát Gabrielnek egyáltalán nem szokása megpróbálni lefutni egy gyorsvonatot, de egyelőre még magát is meglepi azzal, mennyire könnyen veszi az akadályokat. A természetének része, hogy ne riadjon meg nagyobb felelősségtől, arra azonban nem számított, mennyire pozitív érzéseket fog belőle kiváltani az Eddie-vel folytatott beszélgetés.
Egy hete, ha valaki azt mondja a sokkot követően, miszerint van egy fia, hogy képes lesz elég bátorságot gyűjteni, és leülni vele szakmai diskurzust folytatni, valószínűleg hangosan nevetett volna. Most pedig úgy érzi, ennél természetesebb dolgot nehéz volna elképzelnie, hiába egy kreatív elme, aminek tartja magát.
- Nagy felelősség, az biztos. Nem minden építész álma az, hogy étteremláncokat, vagy irodaházakat tervezzen, ehhez kell egyféle szemlélet. - Közben Jerry ismét elsétál mögöttük, és az orra alatt tesz megjegyzést az elhangzottakra, miközben egy tervrajzról igazából le sem veszi a szemét. - Így még nem hallottam a munkamániát megfogalmazni, főnök. - Gabriel szélesen vigyorogva kezdi a megjegyzésre ingatni a fejét, és követi Jerry lépteit a tekintetével néhány másodpercig, mielőtt visszafordulna Eddie-hez.
- Ne is foglalkozz vele, a második kávéja után már nem szokott ennyire morcos lenni. - Érkezik Gabriel megjegyzésére is valami válasz, de a folyosó másik végéről már nem igazán érti, mivel szeretné Jerry tovább húzni őt a saját fia előtt. Persze a másik nem tud róla, milyen viszony köti az új gyakornokához, de nem akarja majd sokáig titkolni idebent az igazságot a többiek előtt. Ha ma minden jól alakul a menyasszonya, és Perla között, akkor napok kérdése, és Eddie előtt sem lesz már titok kettejük kapcsolata. Ezzel kapcsolatban félelmet kellene éreznie, de mintha izgatottan várná a rá váró feladatokat, amiktől kezdi lassan nem is érteni, miért rettegett eddig annyira.
Jóleső a mosoly az arcán, amikor Eddie a cég érdemeit fogalmazza meg, és ha Gabriel büszke a cégére, mint a gyermekére, akkor csak egyre erősebb az érzés a hús-vér gyermeke iránt is, amiért ennyire egy hullámhosszon vannak látszólag a szakmát érintően. Az, hogy a magánéletben hogyan fognak kijönni kérdéses, mert saját magával kapcsolatban Gabriel gyakran érzi, hogy sok mindene a cégén és a pénzén kívül nincsen, és most, hogy apaként kell helytállnia, úgy érzi, ez nem lesz elég belőle hosszútávon.
- Helyes, de nem kell sietned. Bár ahogy kivettem a szavaidból, ezzel sem lesz probléma. - Nem akarja túlságosan hosszúra nyújtani a beszélgetést, mert az a többieknek, és idővel Eddie-nek is nagyon feltűnőre nyúlhat majd, ezért elkezd felállni a székből, mikor is a kérdés éri az építkezéssel kapcsolatban.
- Ami azt illeti, éppen oda tartok. - És megtorpan, mert eszébe jut, mennyire különleges élmény volna, ha most felajánlaná, hogy tartson Eddie is vele, de az már kivételezés volna, amit majd akkor tehet meg esetleg később, ha rendeződnek a magánéleti dolgaik, és már nem gyakornokként lesz a fia jelen a cégében.
A habozás miatt hallgat egy darabig, aztán mosolyogva rázza le magáról az érzést, hogy meg tudjon ismét szólalni. - És azt hiszem, ideje indulnom, mielőtt Jerry újabb megjegyzést tenne esetleg. - Bólint, maga sem tudja, miért, csak azt érzi, hogy nehezen tesz pontot ennek a beszélgetésnek a végére, és valamilyen érzés marasztalni akarná, sőt, a székhez ragasztaná egész napra, hogy minél több időt tölthessen a másikkal, mielőtt összedől minden. Viszont, mivel ő egy józan ember hírében áll, muszáj a földön járva, reálisan kezelnie a helyzetet idebent.
- De, hogy a kérdésedre válaszoljak, igen. Minden építkezésen személyesen ellenőrzök, amikor csak tehetem. Emiatt sokat kell utaznom, néha hetekig távol vagyok, de ebből nehezen adok, ami azt illeti.- Teszi még hozzá mosolyogva, miközben a már elindulás, és a még maradni akarás között lebeg lélekben, és úgy érzi, talán ez már egy kicsit túl személyes információ a munkakapcsolatukat érintően, de ez már az ő történetének a része, amiről szeretné, ha Eddie idővel ismerné, és őszintén? Tizenhét év után mégis mire várjon?  

Őszintén a szívén viseli a cég, és minden alkalmazottja sorsát, és Eddie is meglátja majd, ha már több napon van túl a többiekkel, hogy itt sokan úgy tekintenek egymásra, mint családtagra. Gabriel néhány, talán legközelebbi barátja is a cég foglalkoztatásában dolgozik, köztük Jerry is ilyen, különben, ha nem volna jó a viszonyuk, nem csipkelődnének ennyire látványosan egy gyakornok előtt.
De Eddie már soha nem lehet egy egyszerű gyakornok, akkor sem, ha úgy ismerte meg igazán, hogy véletlenül elütötte. Róla már tudja az igazat, és ha próbálna sem tudna eltekinteni tőle, ami kivételezésnek tűnhet valamennyire, de néhány héten belül mindenki, aki ezt gondolta, máshogy fogja látni a helyzetet, amikor elmondja, ki is a fiú valójában.
Annyi év veszett el köztük, hogy ennyi időt őszintén és szívből szán Eddie-re, sőt, ha nem tűnne fel másoknak, sokkal többet is vele akarna tölteni; kivinné az építkezésre, megmutatná neki a gyakorlatban azt, amit a tervben látnak a napi munka során, és valójában elsősorban nem az tartja vissza, hogy mit gondolnak mások. Gabriel már tudja, hogy ha ma a fiú anyja, és az ő menyasszonya között nem történik földindulás, akkor hamarosan megtudja az igazat, és nem akarja túl hosszan megvezetni a fiát, mert szinte biztos benne, hogy e-képpen élné meg utólag.
- Nem tartottál fel, ne aggódj miatta. - Mondja mosolyogva, és ahogy feláll a székből, legyint is egyet a mozdulat közben, hogy aztán szinte megtorpanjon a következő kérdés hallatán. Persze, hogy minden kíváncsiságát ki akarja elégíteni Eddie-nek, mert hosszútávon szeretné, ha beléphetne ebbe a lehetetlennek tűnő apaszerepbe, ahol úgy érzi, maratont kell futnia majd, hogy felvegye a fonalat a másikkal. Mégis, dolgozni akar ezen, és minden lehetőséget megragad, hogy behozza a lemaradást. Pontosan ezért nem esik nehezére válaszolni az építkezést érintő kérdésre.
- Szeretek utazni, de nem mindig könnyű. Valamit, valamiért, úgy gondolom. - A magánéletébe már nem volna ildomos belemennie, hiszen az valójában senkire nem tartozik, de a halványodó mosolya elárulja, hogy a rengeteg munka valójában rengeteg áldozattal is jár, amit, ha belegondol, jelenleg a menyasszonya kedvéért sem volt még képes feladni.
És mielőtt ettől a gondolattól kissé elkomorodna - hiszen a felismerések napjait éli éppen -, magára erőltet egy nagyobb mosolyt, hogy ne úgy váljanak el egymástól, mint ahogy érzi magát; fáradtan, legyőzötten, összezavarodva az életében szereplő nők szerepét illetően. Erről aztán Eddie végképp nem tehet.
- Őszintén, bármikor. Ha segítségre lenne szükséged, vagy csak kérdeznél, tudod, hol találsz. - Mutat a folyosó végén lévő iroda mattított üvegajtajára, amin az ő neve, és a cégben betöltött titulusa szerepel. Aztán ezzel a mosollyal az arcán elindul a lift felé, hogy az építkezés felé vegye az irányt, és - ekkor még nem tudva - beszéljen Perlával arról, hogyan alakult a hölgyek ma délelőtti találkozója.