Lockwood megnősül. Hát ő tudja, én nem vagyok semmi jónak elrontója, de szerintem fiatal és túl jóképű még hozzá, hogy ezt tegye. New Yorktól nem messze kibéreltek egy hegyvidéki kastélyszerűséget és oda vagyunk hivatalosak. Az egész csapat, rokonság, végül is nem olyan kicsi ez a sereg. Gondolom lesznek fotósok is, ez mindig nagy hír valamiért. Bár tény, hogy az ara sem rossz, na mindegy nem kell nekem ítélkeznem. Legyenek boldogok, ha már így hozta a sors és Jess tegye jobbá Williamet. Viszont nekem korán el kellett indulnom, hogy odaérjek időbe. Végre motorozhatok és nem kell szívnom a benzingőzt. Ha lesz egy kis idő, másnap elmegyek túrázni is, megnéztem, van ott pár erdő, amit biztonságosan be lehet járni. Ezért aztán jól felpakoltam a choppert, az ajándékot meg futárral küldtettem oda. Szerencsére okosak voltak és lehetett egy weboldalról válogatni, hogy mit vegyünk meg nekik, így aztán tőlem megkapják azt a flancos tévét, hogy majd még nagyobba láthassák a fejemet, amikor gólt ütök. Szerencsére nem probléma kifizetni egy ilyet már, de azért talán felesleges egy ekkora. Mindegy, majd később én is veszek egy nagyobbat, ehehe. Már elhagytam New York külterületét és békésen pöfögtem az úticél felé. A GPS-be be volt ütve minden, a forgalomtól függően egy másfél óra még körülbelül. Volt még időm, de imádtam, ahogy a szél az arcomba vág és végre szabad lehettem és nem sztár. Az elhaladó autósok nagyjából rám sem hederítettek, nem tudják, hogy ki van a sisak alatt. Néha sok a rajongás, és rájöttem többször kéne kimozdulnom. csak hát az edzések, a különórák és egyéb nem igazán teszik lehetővé. De ma ránk volt parancsolva, hogy nyugi van és mindenki legyen ott időre. Nem mintha ez nem lenne egyértelmű, bár… néha tényleg nem baj, ha beszólnak. A szmokingom, amit utálok összehajtva van eltéve, remélem ott lesz egy-két varrónő, vagy inas, aki segít majd kiegyenesíteni. Égő lenne, a gyűrödten léteznék és ráadásul rohadék drága volt. Persze megérte, elvileg minden gyűrődésmentes. Nos, a teszt elindult ennek kiderítésére. *** Szerencsém van, az inas már vasalja, a ruháim. Még egy cipőt is sikerült keríteniük, mert az enyém félpárja otthon maradt. Remélem kényelmes lesz, különben sírni fogok, hogy nem elég, hogy valami olcsó kínaiban ropom és részegedek, még szorít is. - Köszönöm a segítséget – mondom végül, amikor már minden rám kerül. Mákom van, a cipő elmegy, egy napot ki fog bírni. Kisétálok hát a tömegbe és mindenkit üdvözlök, akit ismerek. Lassan érkeznek a vendégek, hiszen én túl korán jöttem, de nem akartam kockáztatni a késést. Elvegyülök a csapattársak között és beindul a buli. Ami feltűnik az ajándékátadásnál, hogy egy szőke nőci festett nekik egy képet és tök jól néz ki. Mind a kettő: a nő és a kép is. Ahogy így elnézem, az ötlik be, hogy kéne rólam is egy ilyen. Majd megkeresem a szőkét később. *** Lassan közelítek, valakivel cseverészik, akit szintén nem ismerek. Van már bennem annyi, hogy elég bátor legyek és szerencsére annyi meg nincs, hogy ne tudjak odamenni. De még jól vagyok, és a hangulatom is rendben van. Végül odaérek és kedves mosolyt dobok fel, most még őszinte is. Le a mű dolgokkal! (Műcici maradhat) - Szép estét! Declan O’Brien, szolgálatukra. Volna kedve egy tánchoz, hölgyem? – egyértelmű, hogy kire célzok. A festőnőre, akit, ha máshogy néznék, tutira MILF-nek mondanám. De most van némi érdekem is, hogy elfogadja a privát beszélgetést. Ha nem is jön el, talán elég lesz arra, hogy a másik elmenjen és beszélhessünk. Még akkor is, ha lassan meg kéne látogatnom a budit.
A művész több, mint szakember, mindenkire hat, mindenkinek a lényét ismeri, mindenkiért szól, a népért szól, mint egészért.
Tetszett a gondolat, hogy a szerelem fogadalmának megünneplését a szabad ég alatt, távol a várostól tegye meg a gerlepár. Ilyenkor persze mindig azon izgul mindenki, hogy tisztalegyen az égbolt és lehetőleg ne téli kabátban kelljen ígéretet tenniük egymásnak, miközben a hidegtől vacogó pap felolvas. De ha sikerül elkapni az időt, igazából semmi sem ronthatja el onnantól a ceremóniát. Úgy tűnt ez most egy ilyen esküvő lesz, és kellemes meglepetésként ért, hogy engem is meghívtak rá, noha alig-alig ismerem a vőlegényt, mint inkább a menyasszonyát. Az ajándék nyilvánvaló volt, és azt hiszem ők sem ok nélkül dobták postaládámba a meghívót, de azt gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki nem kapott igazán szabad kezet az esküvői ajándék kiválasztásában. De még így is kihívásnak éreztem egy olyan közös képük megalkotását, ami valójában soha meg sem történt. A háttérben fodrozódó hullámok és a naplemente már-már gyerek játék volt, ellenben arcuk teljes valóját visszaadni ezernyi másik képből összegyűjtve minden apró kis részét arcuknak. De sikerült, és azt kell mondjam páratlan munkáim egyike, leginkább a sok idő és kalandos felfedezés nyomán, amik szükségesek voltak a megalkotásához. Egy szintén ismerős körrel érkeztek, a helyszínre, az ajándékokat pedig egy mögöttünk követő teher autóval érkeztek, mert úgy tűnt, nem lesz elég egy szimpla csomagtartó. Mintha mindig is a méret lett volna a lényeg. Már az odafele vezető úton is jó kedv honolt a szellős autóban, jókat nevettünk az emlékeken, és még pletykálkodásra is bőven volt idő. Időben érkeztünk, de nem az elsők közt, így még volt időnk kicsit ismerkedni a hellyel, ami engem már a járműből kiszállva is teljesen elkápráztatott. A fák sűrűje pont takarta a távoli ház tömböket, ha pedig a kastély mögötti esküvőhöz díszített füves területre léptünk, még az utakat sem lehetett látni. A levegő tiszta volt, a zene kellemes és az egész szinte álombeli, ami jól láthatóan nem csak engem villanyozott fel, de Jesst is éppen úgy. Utazó társaimról leválva néhány percre el is tűntem a női mosdóban, ahogy igazítottam még egyet sminkemen, ruhámon, ami a tavaszi időhöz és az esküvőhöz is alkalmas volt. Hosszú, éppen csak nem földig érő, pasztell barna és mentazöld virágos, itt-ott fodros darab volt. Hajam bohém stílusú kis kontyban, füleim mellett egy-két kósza lelógó tinccsel. Összességében kényelmesen öltöztem, hogy ne okozzon kellemetlenséget, ha órákat is el kell benne töltenem. Maga a szertartás bájosra sikerült szerintem, semmi bohóckodás, fölösleges plusz pohárköszöntő és az ajándék bontogatás is kellően érdekesre sikerült, minek után kiderült, hogy nem mindenki hatalmas elektronikai kütyükkel lepte meg a fiatal párt. Akadt köztük enyhe utalás arra is, hogy lassan ideje lesz belevágniuk a baba programba. Persze végül a döntés úgy is az övék lesz, ami ismerve a mai társadalmi elvárásokat, úgy is egy kényszer babavállalásba torkolhat, mert, hogy szerintem jelenleg egyikük sem álmodozik egy apróságot gondozni egész álló nap, mint inkább utazgatnának, szeretkeznének és kettesben töltenék szabadidejük úgy, ahogy szeretnék. A torta majszolás mellett végre a táncparkett is szabad pályává válik, így a legtöbb pár, köztük a friss házas is, hamar befoglalja. Aki azonban ma egyedül érkezett, az maximum leszólíthat valakit az asztaloknál vagy a táncparkett szélén ácsorgók közül. Mi Lilyvel jól el beszélgetünk a mai esküvői árakról, a szín kompozíciókról és, arról tulajdonképpen milyen helyes is a bár pult mögött lévő srác. Odáig még sem jutunk el, hogy odalépjünk hozzá, esetleg még szóba is elegyedjünk vele. Éppen csak el el nézegetünk felé, de hát ennyi vendég mellett elég elfoglalt szegénykém. Már éppen kiürül a poharam, amit beszélgetés közben le is teszek az asztalunkra magam mellé, mikor egy számomra és Lily tekintetéből kiindulva számára is ismeretlen fiatal srác csatlakozik hozzánk. Na nem a beszélgetésben, az hamar kiderül. Lily zavartan mosolyog hol rá, hol rám, nem nagyon tudja hová tenni a helyzetet, én ellenben gyanakszom egy-két dologra, noha roppant jó mókának találom, hogy a kellemes beszélgetésünkbe csak úgy belecsöppen egy kis váratlan izgalom. Mikor felkér táncolni, Lily egy szemeit forgatással és egy kedves lemondó mosollyal odébb is áll, míg én maradok. Miért is mennék? - Estét a fiatal úrnak. - köszönök oda finoman jelezvén, hogy ha netán neki nem tűnt volna fel, van néhány év korkülönbség köztünk. Meg lehet éppen emiatt szúrt magának engem, s nem Lily-t, aki jóval fiatalabb nálam, de nagyjából ugyanolyan csinosak vagyunk. - Csak nem lecsaptak minden korodbeli kislányt a fiúk? - somolygom, mert még ha ismerősek is volnánk sem volna ez annyira természetes. Azt viszont tudom, hogy a huszonévesekben csak úgy tombolnak a hormonok, amit ha valaki nem tart kordában, könnyen eluralkodhat rajtuk. Végül belemegyek és vele vagy szimplán mellette elindulok a táncparkett felé, hogy csatlakozzunk a lassúzók köréhez - Freyja Holmen. - mutatkozom be, mialatt, ha komolyan gondolta az előzőket, úgy beállunk a táncolókhoz, felvéve a ritmusuk, nehogy a végén ki legyünk lökve véletlenül. - Ismerős az arcocskád, láthattalak már valahol? - érdeklődöm meg, mert valóban dereng valami, bár nem nézek tévét, inkább a telefont bűvölőm, de azt sem túl gyakran. Az bizonyos, hogy nem párkapcsolatra fáj a foga, mert eléggé jóképű ahhoz, hogy akár egy fiatalabb lányra is kivesse hálóját, az öltönyének anyagából pedig megtudom állapítani, hogy jó módú, tehát még azontúl is kedvére válogathat. Fiatal, de minden bizonnyal még a családjával él, de legalábbis szoros lehet a kapcsolata velük, így kétlem, hogy egy "anyukára" volna szüksége. Így sok más egyéb lehetőség nem is maradt, de azért az ő szájából akarom hallani, miért nem Lilyvel táncol helyettem.
Egyébként tényleg elég jó helyet foglalt le magának William. Vagy talán az ara lehetett inkább a fő szervező, hiszen ő állandóan edzésen és meccsen van, ilyesmikre nincs ideje jelenleg. Nem is igazán értem, hogy miért nem a szezon utánra találták ki az esküvőt, miért is volt ennyire sürgős? Jó, hát nem igazán ismerem a terveiket, mert, ha társasági ember is vagyok, jelenleg ezek a dolgok még túl távoliak nekem. Muszáj koncentrálnom a karrieremre, ilyen komoly dolgok még nem férnek bele az életembe, mint házasság, meg gyerek, meg esküvő, meg ilyenek. igazán nem is vágyom rá, valahol biztos felismertem, hogy nem vagyok még abban a fázisban, hogy ezt komolyan tudjam végezni. Jelenleg elég magamra figyelni, na meg néha a két húgomra. Valamelyikkel tutira beszélek minden nap, és mivel fiatal nők, állandóan nyaggatnak valamivel, vagy éppen akarnak valamit, esetleg hosszasan mesélnek számomra érdektelen történeteket az ő kis buborékjukból. De hát ez van, ha egyébként oda vagyok értük, csak éppen messze vannak. Mára megúsztam őket, mondtam nekik, hogy ne zavarjanak az esküvő alatt, de holnap ezért kétszer fogok fizetni, ebben biztos vagyok. Béna is lenne, hogy pont most zavarnának meg, amikor éppen meg akarok ismerkedni azzal, aki a képet hozta. Ha jól hallottam, a mellettem lévő sorok susogásából, ő festette, nekem pedig szükségem van egy ilyenre. Meg amúgy is vonzott, hogy idősebb, nem mintha baj lett volna a mellette üldögélő és aranyos mosolyú barátnőjével. Talán még könnyebb préda is lett volna, ha épp arra megyek, hogy bekerüljek a bugyijukba. De most kicsit óvatosabbnak kell lennem, más köröket kell futnom. Mondjuk nem tudom, hogy miért, de valahogy a szőke nő nem tűnik olyannak, akit meg lehetne vezetni olyan könnyen. Lehet félek az idősebb nőktől? A francokat… Egyértelművé teszem, hogy kivel is szeretnék táncolni, így a másik nő lelép szó nélkül. Kicsit elhúzom a számat… megsértődött volna? Amúgy meg miért zavarna? A célomat elértem, nem? A visszaköszönés viszont szíven üt, jó, hogy nem kisgyereknek hív ez a céda! Később majd megmondom neki, hogy kivel szórakozzon! Vagy ha iszok még párat. - Nem kezdek kislányokkal – válaszolom, de még érzem, hogy ez kevés. – Én sem vagyok már kisfiú és az előbbi… a barátnője is hasonló korú volt, mint én. És nem volt vele pasi, ha jól láttam – húzom ki magam a csávából, mert bár egyedül ültek, nem volt pasi, aki odament volna, csak rövid időkre. Ha lenne valakije a nőcinek, tutira velük lógna, nem? De. Végül belemegy a táncba is, ezt mosollyal nyugtázom és elindulunk a parkett felé. Be is mutatkozik, még sosem hallottam róla, azonban ez nem nagy meglepetés. A nagy részét nem ismerem az ittlévőknek, hiszen nem is itt nőtem fel. - Jó név, még nem beszéltem olyannal, aki Freyja volt. Ezt is kipipálhatom – hát ennél bénábbakat nem nagyon lehetne mondani, de ugye kérni akarok valamit, és üzletelni, szóval nem nagyon lehet a bevett dolgokkal kezdeni. Aztán persze lehet, hogy egy jó éjszaka után is megkérdezhetném ezt, valahogy nem érzem azt, hogy annyira vonzódna hozzám. Pedig azt észre szoktam venni és nem félek kihasználni, ha lehet ezt annak nevezni. A táncparkett ördöge sem vagyok, de azért lelopom a mintát, hogy hol illik megfogni egy nőt, és próbálok idomulni hozzá. Hát, fogjuk rá, hogy sikerül, mivel az egyensúlyérzékem jobb, mint az ittlévők nagy százalékánál. A hoki is valahol tánc, csak kicsit brutálisabb. - Arcocskád? – meghökkenve szalad ki belőlem a lekicsinylő(?) jelző, nem csak azért, mert gyereknek néz, hanem mert nem ismer. Nyilván nem mindenki néz NHL-t, de ha már egy játékos esküvőjén van, akár ismerhetne is. De néhány óriásplakáton is ott vagyok a városban… ezek szerint ez sem jelent ismertséget. – Ennyire nem lehetek fiatal magának. Tegeződhetnénk? – kérdezek vissza, mert már unom ezt a kényelmetlen beszédstílust. Tánc közben tényleg csak néhányszor akadok össze vele, de ilyenkor kitalálok valamit, például megforgatom, vagy eltávolodok kissé tőle, hogy minden klappoljon utána. Az, meg, hogy néha lejjebb csúszik a kezem… nehéz kibújni a megszokásból, de mentségemre legyen mondva, pillanattal utána igazítom feljebb a no go zónából az ujjaimat. Még a szemem is lesütöm, mondjuk úgy, hogy így kérek elnézést. Hát ezek után biztos festegetni fog nekem! - Tetszett a kép, amit festett Williaméknek – töröm meg a csendet, muszáj egy kicsit jobban odatennem magam. Mosolygok, végig a szemeibe nézek és nem a melleire, pedig inkább fordítva csinálnám. Micsoda önuralom nem? Főleg a VIP bárban történtek után, egy tök más O’Brien vagyok, biztos a vidéki levegő és a motorozás nyugtatott meg. Na meg a két tesóm, ma nem zsongta szét az agyamat.
A művész több, mint szakember, mindenkire hat, mindenkinek a lényét ismeri, mindenkiért szól, a népért szól, mint egészért.
A bájos napot egy izgalmas este követte. Legalább is ebben reménykedtem, mert vontatott és kellemetlen lett volna az esti partin is úgy tenni, mintha még mindig tartana a ceremónia hivatalos pillanat. Estére mindenkinek - beleértve az ifjú párt is - szüksége van egy kis ereszd el a hajamra, aminek a nappali pezsgő és koktél iszogatás jó kis alapot adott s kellő erőt, hogy a csillagokkal a fejünk felett ismerkedésre adjuk fejünk. Lilynek ezúttal nem volt szerencséje, bár úgy hiszem nem is kezdene ki egy ilyen fiatal emberrel, hiszen ő már abban a korban van, amiben gondolnia kell a jövőjére, arra, hogy meg kell állapodnia, ízlelgetnie a hosszútávú kapcsolatokat, és azt, milyen ember mellett is szeretné leélni életét. Egy fiatal férfiú még tele van izgalmakkal, és kalandokkal ugyan, ám még távolról sincsenek megérve a nagy életre, egy komoly kapcsolatra. Éppen ezért is tartom kicsit elsietettetnek ezt az esküvőt. Lily tovább áll, mivel a fiú világossá teszi számunkra, hogy egyenlőre csak egyikünk figyelmére áhítozik. Különös is, hogy az pont én vagyok, ám a tapasztalatom azt súgja, a fiú szemében nem az álomszerű remény csillog, mint inkább valami, amire most nagyon fáj a foga. Cicaszerű fél mosollyal hallgatom őt, s bár modorán volna mit csiszolni, azt hiszem, ez nem öröklött, úgy szedte fel valahonnan. Mégsem riaszt el, ha már táncra hívott. Nem ijedek meg egy kis oroszlántól, csak mert előttem gyakorolta a morgást. - Ez igaz. - bólintok neki mosolyogva, egyetértően a Lilyt érintő témában, majd hozzá teszem: - Viszont ő nem is kereste nála idősebb férfiak társaságát. Szegény, most lehet azt hiszi neheztelsz rá, pedig nem is ismeritek egymást. Vagy tán tévedek? - kérdek vissza összevont szemöldökkel, de még mindig mosolyogva. Az egészet egy aranyos kis játéknak veszem, hiszen ő még szinte gyerek. Ezt pedig enyhe faragatlansága és komiszsága is alátámasztja. Továbbiakban viszont rá hagyom, mert a végén még duzzogásba kezd. Különlegesnek és szépnek már nevezték a nevem, de jónak még senki. Különös bók, egy különös fiútól, aki bár állítja, hogy nem, láthatón még ott a tojáshéj a fenekén. Tán nem is akkora baj, hogy Lilyt nem hálózta be, mert ő aligha tudott volna mit kezdeni ezzel a kis piperkőccel. Talán észre sem veszi, talán nem is törődik vele, de én mindvégig őt figyelem, az arcát, a mimikáit, és ahogy elsandít a táncparketten, hamar leesik, hogy nem zavarában teszi, hanem azért, hogy ellesse a technikát a mellettünk lévőktől. Nyilvánvalóvá válik, hogy nem csupán nem erőssége a tánc, de olyasmibe fogott bele, ami jobbára eleve kudarcra van ítélve. Nem hiszem, hogy a lenyűgözésem a célja, vagy csak annyira kevés barátnője volt, hogy fogalma sincs róla, hogy próbálja meg tudtomra adni, hogy kedveskedni akar, csak... csak éppen nem megy neki. Be is vallhatná őszintén, azt nagyon értékelném, még ha egy pillanatra kuncognék is rajta. Csak azért nem súgnak össze körülöttünk, mert este van és jobbára mindenki már egészen mással van lefoglalva, illetve, mert bár jóval fiatalabb nálam, még is majdnem másfél fejjel magasabb. Manapság olyan magasra nőnek ezek a fiatalok. Meglepődik kérdésemen, amiből azt szűröm le, hogy valami ismertsége biztosan van, csak maximum nem olyan körökben, mint amiben én mozgok. Lássuk csak, a hangja kellemes, de nem énekesnek való, mert a szavakkal elég pocsékul bánik. Olykor hátsómra csúszó keze még a kalandozás ellenére is határozottan simul derekamnak, tehát kétkezi dolog, amiben kiemelkedik. Ügyel a külsőjére, szóval gyakorlatilag mindig szem előtt van, nem úgy, mint mondjuk egy színész. Modellnek azért nem mondanám, mert manapság még a férfiak is sminkelnek, rajta pedig még alapozót sem látok. Hm, hm... nem sok minden maradt, de még így is nehéz megfejteni. - Hát tudod, egy igazi férfi nem kertel, ha nőről van szó. Pláne, ha akar valamit. Csupán az időt húzza a válaszra, ami akármi is lesz, nem változna akkor sem, ha hónapokkal később kérdezne rá. - válaszolom mosolyogva, majd bólintok egy aprót lehunyt szemekkel. - Persze, tegeződj nyugodtan. - felelek is rá, igazából talán jobb is, mert még ő maga is belezavarodik. Próbálok segíteni neki a lépésekben, de mivel ez se nem oktató óra, és még csak nem is ez a főbb oka, hogy most itt vagyunk, nem sok reményt fűzök hozzá. Ő viszont végre némi utalást tesz arra, mit szeretne. Legalábbis azt hiszem. - Ó, hát itt van a kutya elásva! - somolygom. - Venni szeretnél vagy csináltatni? - térek a lényegre, fülem mellett el is engedve ezt az átlátszó bókot. Az üzletelés közben azonban akaratlan is neki koccanunk egy másik párnak, amiből nem lesz felbukás, de épp elég ahhoz, hogy sűrű bocsánatok közepette el is hagyjuk a terepet. Én továbbra is mókásnak találtam, hogy egy kis színt vittünk a lassúzók életébe, mert így aztán, mint a sorakozó dominók, aki nem veszi fel a ritmus, szintén koccan. Ha Declant sem zavarja, inkább a bárpult felé vesszük az irányt, üres kézzel mégsem ücsöröghetünk vagy állhatunk. Amennyiben pedig választ is kaptam tőle, újabb kérdéssel bombázom. - Mennyit érne meg neked? Mennyit vagy mit vagy hajlandó beáldozni egy ilyen kívánságért? - kérdem miközben ránk kerül a sor és jómagam kérek is ki egy pohár pink limonádét.
Nem gondoltam át, hogy a másik meg is sértődhet akár, de egyébként sem szokott túlságosan megérinteni az ilyesmi. Szerintem illedelmes voltam, amennyire lehet és kitelik tőlem, nem érzem úgy, hogy bántó lettem volna. Azonban mégis felveti ezt a kérdést a festmény készítője, és emiatt van némi bűntudat bennem. Ha nem is túl nagy és nem is túl mély. De legalább van. - Egyik sem. Nem ismerem őt, tehát nem téved – mosolyodom el újra, majd hamarosan a tánctéren találjuk magunkat Miss Freyja Holmennel. Nem nagyon hatja meg, hogy jó neve van, mondjuk nem is dicsértem halálra. Észreveszem ám, hogy nagyon bámul engem, én meg próbálok megfelelni az elvárásnak, hogy legalább egy minimálisan helyt tudjak állni a táncparketten. Nyilván szoktam bulizni, de ott nem éppen ezeket a lassú zenéket csapatják, szóval mivel nem jártam társastáncra, így marad az, ami kijön belőlem. Az pedig még számomra is vicces valahol, hogy ennyit bénázok. O’Brien a „szupersztár”, aki egy sima lassúzásban is felbotlik. Felnevetek, ahogy előadja az igazi férfi dumát. - Az igazi férfi mindenkinek más, ahogy az igazi nő is. Nem hiszem, hogy van pontos recept hozzá. Mint a pizza, mindenki azt hiszi, hogy ő csinálja a legjobbat, aztán meg látjuk, hogy mennyiféle van. De maga igazi nő és ez tetszik nekem – most még nem fogom kifejteni neki, hogy ez mit takar, majd, ha nagyon rákérdez talán elmondom. Viszont itt lenne az ideje annak, hogy előadjam a kérésemet, nyilvánvalóan ő is tudja, hogy kéne tőle valami nekem, csak még azt nem tudja, hogy egy forró éjszaka, vagy valami más. A tegeződés engedélyére csak bólintok, majd végül felvezetem a témát. Gyorsan leesik neki az egész, nem is értem, hogy miért jöttem ide, vagy miért nem kérdeztem ott rá a barátnője előtt. Mondjuk azért, mert jó társaság, meg nehogy már ne táncoljunk, ha van rá lehetőség. Milyen unalmas lett volna, ha csak elkérem a névjegykártyáját, nem? - Inkább csinál… oppsz, bocsánat – nevetem el magam, a koccanó párral együtt. Előfordulnak ilyen balesetek általában, igaz? Én mondjuk nem tudom, mert a partik, amiken részt veszek általában túlzsúfoltak, hogy ne legyenek ilyenek. Kicsit idegen is nekem ez a sok tér. De talán itt az ideje, hogy elhagyjam a helyszínt, mielőtt még nagyobb kárt teszek a többiekben. Nyilván nekem meg sem kottyant a koccanás, rólam általában lepattannak az emberek. Kivéve, ha én róluk, de minden bizonnyal ennek elkerülésében legalább több rutinom van, mint a lassúzásban. Már ezért van értelme jégkorongozni. Amíg Freyja magának valami kék italt kér, én választok a pezsgők közül egyet, amiket hamarosan fel is szolgálnak nekünk. A kérdést először nem is igazán értem, nyilvánvalóan nem tudja, hogy mennyi pénzem lehet. Mondjuk én meg azt nem tudom, hogy mennyibe kerülhet egy festmény. Nyilván függ az ára, hogy ki festi, gondolom. De a pénz nem lesz gond. - Ha tudnám, hogy mit kellene beáldoznom érte, biztosan könnyebb dolgom lenne. Mivel nem ismersz, gondolom egy NHL meccsjegy nem érdekel grátiszban. De ha mondasz egy árat, vagy egy nagyságrendet biztosan meg tudunk egyezni. Amúgy meg arra gondoltam még, hogy ha holnap van kedved… kedvetek, eljöhettek velem túrázni. Van a közelben pár jó túraút – vonok vállat, majd belekortyolok a pezsgőbe. – Hol van a műtermed? Fantáziaképet is csinálsz, vagy… amúgy fogalmam sincs, hogy pontosan mit akarok, csak megtetszett a kép – mondom el az igazat, szerintem ennél nagyobb bókot úgysem tudnék neki adni, csak ha műelemezném, amihez meg én hülye vagyok. Ellenben nem hagy nyugodni a tánckérdés sem, szóval., hogy ne csak a munkáról legyen szó, rákérdezek. - Nagyon béna voltam a táncnál? – vigyorogva kortyolok egy újabbat, örülök, hogy nem túl unalmas az éjszaka.
A művész több, mint szakember, mindenkire hat, mindenkinek a lényét ismeri, mindenkiért szól, a népért szól, mint egészért.
Nem örülök, hogy Lilynek másik beszélgető partnert kell keresnie, viszont kifejezetten izgalmasnak találom, hogy a fiatal - ha nem is kimondottan úriember - srác valami titokzatos hátsó szándékkal el csal a táncolókhoz, annak ellenére, hogy kiderül, ő nem sokat konyít hozzá. Kimondottan szórakoztatónak és érdekesnek találom. Pontosan ezért is szeretek hasonló eseményekre járni, mert olykor igazán jó partit találni az napra. Vagy még tovább. Éppen csak nem kuncogom el magam tetszetős hasonlatán, de mosolyom így sem tudom leplezni, ahogy az első igazán bájos bókja alatt sem szűnik meg jó kedvem. Azért tud ő, ha akar. Már pedig valamit nagyon akar, ha már ily módon is meglépett egy szintet. Körvonalazódó meglátásom azonban nem csak gondolatban formálódik, hangot is adok neki, hátha alá támaszt benne, miközben igyekszünk nem hasra vágódni a táncolók közt, akik hiába diktálnak lassú tempót, olyan mozdulatokkal teszik azt, amiket, ha valaki nem tanult, könnyen lökhetik fel. - Van egy olyan érzésem, hogy nem a tánc tudásoddal akartál lenyűgözni, mint inkább egy kéréssel fordulnál hozzám. - kertelek finoman, bár értelemszerűen tudtára adva, hogy nem kell cicózni, bökje csak ki mit szeretne. Maximum nemleges választ kap, ha át lép egy határt, de azt gondolom, abba ő sem fog belehalni. Ha szívére is veszi, Lilyt még mindig felkeresheti vigaszképp. Már majdnem el is jutunk odáig, hogy tisztázzuk a dolgokat, és nem csak megerősít benne, ám ahogy sejtettem, csak sikerül kitűnnünk a tömegből egy botlással, aminek az egyik közelünkben lévő pár esik még áldozatul, bár baja hála égnek senkinek sem esik. De erre számítani lehetett, mint egy óra fogaskerekeinél, ahol az egyik nem működik éppen együtt a többivel és ez idővel problémát fog okozni. Se baj, neki sem kell kínlódnia, talán nem is érzi majd magát feszélyezve, hogy ekképpen próbáljon megfelelni nekem. Jobb híján ott is hagyjuk a táncolókat, és azt hiszem ezt se ők, se mi nem bánjuk, és inkább a bárpulthoz sétálunk, hogy valamivel leöblítsük zavarunk, bár butaság volna ezen a kis hibán órákig rágódni. A helyes bárpultosnak sikerül is időt szakítania ránk, és a sok rendelés mellett még időben ki is adja az italokat. Pezsgő. A friss házasok és az úri réteg kedvenc nedűje. Érdekes. A testfelépítéséből kiindulva azt mondtam volna, hogy erősebbet iszik. Bár való igaz, Andrés sem merte először felvállalni kedvenc italát, de azt én egyből ki is szúrtam. Mindenesetre ez most nem egy randi, és a partnerem olyan fiatal, hogy kár is volna ilyesmiről ábrándozni, még ha kíváncsivá is tett kiléte. Beleszívok a fekete szívószálba, és letudok néhány hűs kortyot a rózsaszínre színezett citromos üdítőből, majd hallgatom tovább, ha csak közben le nem ülünk valahova, mert akkor csak azután tudok rá figyelni teljes egészében. Akárhogy is, idővel kiderül, hogy hoki játékos. Áhá, tehát sztár sportoló. Nem csoda, hogy nem tudtam beazonosítani, de mentségemre legyen szólva, ha úgy adódna, szívesen elmennék megnézni egy ilyen - elvileg elég brutális - meccset. Majd egyszer talán meglepem jelenlétemmel. Bár aligha tűnnék ki a tömegből. Nem gondolkodom az áron, hisz ez sok mindentől függhet, és amúgy sem beszéltünk még igazán semmi konkrétról. Ellenben hamar előhozakodik valami egészen mással. Szeretem a munkám, de bevallom, macska szemeim csak a túra hallatán csillannak meg igazán. Jól hangzik. Az pedig kifejezetten helyes, hogy látszólag ennyire szívére veszi Lily helyzetét, mintha amúgy függnénk egymástól. Úgy hív meg egy egész napos programra, mintha mi sem volna természetesebb, pláne, ha egy néhány perccel ezelőtt megismert idegennel tervezzük a dolgot. Tetszik a hozzáállása, még ha árad is belőle a fiatalságból fakadó bizonytalanság. - Ó, sejtettem én, hogy valami komolyabb sportot űzől. Leginkább onnan, mert amikor kishíján letaroltuk azt a szerencsétlen párt, egy pillanatig sem vesztettél egyensúlyodból. - nevettem el magam finoman, mert így válik minden világossá, és ettől függetlenül mókássá. Senki sem sérült meg, így hát miért ne nevethetnénk a saját ügyetlenkedésünkön. - Ami pedig a túrát illeti, tetszik az ötlet. Végre itt a tavasz, a jó idő, ki ne akarna kimozdulni? Majd szólok Lilynek, bár ő inkább a város nézésekért van oda, de helyes fiú vagy, biztos vagyok benne, hogy emiatt rá fog bólintani... - somolygom egy apró bókkal, egy finom utalással, hogy a fiatal hölgy döntése, hogy jön-e, arról nem is beszélve, hogy én amúgy százszázalékig benne vagyok. - Brooklynban van a gallériám. Bergen 51-es szám alatt, a Design Gallery. - válaszoltam, mielőtt újabb kortyokat tudtam volna le ajkaim mögé. Nem egy túl kreatív név, de a volt férjem is beleakart szólni a közös vállalkozásba, és inkább egy pocsék név, mint, hogy a festményeim ötletébe szóljon bele. Mosolyom aprót szélesedik, ahogy a munkám iránt érdeklődik, bár süt belőle a bizonytalanság, amit nem is fél az orromra kötni aztán. Persze, hogy nem tudja. Még fiatal. Sok más, ennél nagyobb kérdésekben sem tudhat még igazán jó választ adni. Ez nem hiba, én ennyi idősen sem tudnék mindenre jól felelni. - Nem is kell tudnod, egy festő önmaga is tudja, mire van szüksége a megrendelőnek. - felelem mosolyogva, de értem én a finom célzó bókot is, amit már most többre értékelek, mint a "jó nevet". - Igazából bármit, amihez festékre van szükség. Még testfestést is vállalok alkalom adtán, de azt általában modelleknél. De ahhoz, hogy tudjam mit szeretnél, ismernem kell téged. Mármint azon túl, hogy kiderült, hogy szereted, amit csinálsz, ahogy alkalomadtán te is szívesen szakadsz ki a város nyüzsgéséből. - értem itt ez alatt a túra meghívást, és ezen a ponton meg is fogalmazódik bennem a kép ára, bár a munkától független kérdésén nem tudom nem elnevetni magam. - Igen... - kuncogom őszintén. - De nem baj, mert ahhoz képest, hogy látványosan nem konyítasz az efféle társastánchoz, ügyesen helytálltál. - somolygom, és itt elérkezettnek látom az időt, hogy icipicit visszatérjek a munkához, azaz inkább a fizetséghez. Le is teszem félig üres poharam az asztalra, vagy pultra, függően épp hol vagyunk és fel pillantok rá, mivel jóval magasabb nálam és most kellően közel vagyunk egymáshoz, hogy kicsit megkelljen emelnem fejem. - Ma nagylelkű leszek az árat illetően. - kezdek bele, és huncut mosoly jelenik meg arcomon, majd egy pillanatra elfordítom fejem a kastély felé, bár inkább az azon túli parkoló az, amire célzom. - Teljesen véletlenül nem a tiéd a kint parkoló motor? - kíváncsiskodom, és amennyiben igenleges választ kapok, úgy folytatom. - Ha elviszel egy holdfényes esti körre az erdő körül, akkor szemet hunyok az ár felett. A pénz amúgy sem boldogít, ellenben az ilyen kalandokra örökké emlékezhetek. - ajánlom fel a lehetőséget, amire természetesen nemet is mondhat, bár azt gondolom jobban jár. Sisak ugyan nincs nálam, és lehet, hogy nála sincs pluszban, de biztosan tudunk szerezni valahonnan. Vagy ha nincs is, szerintem akkor sincs nagy baj. - Na mit szólsz? - húzom játékos félmosolyra ajkaim, miközben mellé sétálok, mert én igazából már indulásra készen volnék.
Úgy vagyok vele, hogy a cél érdekében mindent megpróbálok megtenni. Mindegy az, hogy miről van szó, akár egy lányról, a hokiról, vagy éppen most egyfestményről. Habár azt nem tudhatom, hogy a velem táncoló – már, ha az én mutatványomat annak lehet nevezni, de vegyünk erőt magunkon és tegyünk így – Freyja szeret-e egyáltalán táncolni, de bízom bennem, hogy egy ilyen partin nem gond, és jól jön, ha már sokáig ücsörög valaki egy asztalnál. Még akkor is, ha a társasága megfelelő ehhez. Az, hogy a kezeim néha lesiklanak jelenleg tiltott területre és ezért szinte semmilyen rosszallást vagy elismerést nem kapok, majdnem megérint. De mivel én érintem meg ott, és nincs neki akadálya – legalábbis, amíg nem megyek át túlságosan konkrétba, gondolom – így legalább van, amit élvezek a táncban, még ha az nem is a szerves része annak. - Azt jól látod, hogy nem azzal – vigyorgom rá, de még nem térek rá azonnal, hogy mit is akarok. Ahhoz legalább el kell érnem azt a szintet a táncban, hogy úgy, ahogy megfeleljen első próbálkozásnak. Mivel ezt úgy érzem elérem, rögtön finoman a tudtára adom, hogy jó lenne nekem egy olyan festmény, mint William kapott. De mielőtt ezt túlságosan kifejthetnénk, jön a baleset, és jobbnak látja Freyja, hogy távozzunk a tánctérből. Legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy ennek szerintem mindenki csak örül. De végül is nem esett el senki, nem ez a lényeg. Az a néhány lábfájdalom és apró kék foltocskák hamar elmúlnak. A bárpultnál úgy érzem, hogy jobban kinyílik nekem a festőnők gyöngye, talán ő is felszabadult attól a kényelmetlenségtől, hogy elszakítottam a barátnőjétől, meg egy kicsit a ruháját is talán, de egy két apró lábnyomdarab biztos maradt emlékeztetőül, hogy kinek engedélyezte, hogy táncoljon vele. Cserébe, hogy ő is megismerjen a neven kívül, legalább elmondom neki, hogy mi foglalkoztat általában, sőt, majdnemhogy kizárólag és ez a pakkpasszolgatás. Nem is tudom, hogy hogyan jutunk el az árig, talán két mondatra nem figyeltem fel, amikor megittam a pezsgőt, de muszáj valahogy jó benyomást tennem, ha már lehet csökkenteni az árat. Nem azért, mert nem lenne pénzem rá, hanem maga az elv érdekes ebben. Ha pedig már úgy döntöttem, hogy elmegyek túrázni, akkor miért ne egy, akarom mondani két csinos nővel tegyem azt. - Ó, nem volt szándékos – nevetek vele, mert tényleg nem sok kellett hozzá, hogy elessenek. Valahogy pont úgy sikerült az ütközés, mintha megírtak volna egy rossz TV jelenetet. A lényeg a lényeg viszont, hogy senkinek sem esett igazán baja. - Szóval Lily a neve – elmosolyodom, nagyon ügyesen játszik ez a nő, mintha véletlenül adta volna ki a barátnő nevét. Biztos vagyok benne, hogy nem így volt. - Hát, ha nem, akkor egy remek lehetőséget hagy ki egy kis jóleső fáradságra. De persze természetesen nem erőszak, eredetileg egyedül akartam menni, mert nem ismertem senki olyat, aki velem jönne. Legalábbis eddig – emelem fel a szemöldökeim, hogy ha a szavaim nem győzték volna meg, a pillantásom elárulhatja, hogy rá gondoltam. Az meg, hogy kicsit kétértelmű a megfogalmazásom a túrázással kapcsolatban, szerintem elvárható tőlem. Azért nem bánnám, ha jönne Lily sem, de nem fogok a kardomba dőlni, ha csak kettesben járjuk be a vidéket Freyjaval. A helyes fiú vagy megjegyzést még mindig kicsit úgy érzem, mintha más ligában játszanánk, de legalább egy bók volt. Néha nem baj, ha beérjük ennyivel, majd később még változhat a véleménye, ha jól megdolgoztatom a nehezebbik út választásával. Csak ne kelljen a nyakamban hazahoznom, hehe. - Design Gallery, nem valami eredeti – vallom be őszintén. - De bőven ellensúlyozza a képek minősége a hely nevét. Tényleg lenyűgözött valamiért a kép, pedig nem vagyok egy nagy műértő, de gondolom ez pontosan látszik – nevetgélek halkan, miközben egy kicsit megnézem magamnak a fényben jobban. Van valami benne, ami igazán vonzó és nem csak az, hogy csinos alapvetően, talán az apró mosoly a szája szegletében, ami szinte vonzza a tekintetet és a hormonokat. - Mennyire mélyen kell megismerned? De úgy kérdezhetném, hogy mire vagy kíváncsi? Vagy ez nem ennyire konkrét, inkább majd kiderül, ha többször találkozunk? – amúgy nem vagyok annyira hülye, hogy ne tudja, hogy mire gondolt, de muszáj megtartanom ezeket a kétértelmű megjegyzéseket is. Elég, ha a meccseken lévő interjúkban próbálok mindent komolyan mondani, még a vicceket is. Azokat is akkor sütöm el, ha ott van a helye, pedig mennyire be tudnék égetni pár riportert, és de kár, hogy nem tehetem meg. Illetve nem akarom, ahhoz túlságosan tisztelem azt, amit csinálok. Néha sajnos kompromisszumokat kell kötni az életben. - Szóval mégis ennyire rossz volt – ingatom a fejem nevetve. Azért reménykedtem abban, hogy némileg fejlődtem valamit, de nem úgy néz ki. – Azért köszönöm az őszinteséget – vonok vállat végül, de most már jó lenne, ha kinyögné az árat. Ahogy közelebb hajol, a mosolya egyértelmű, hogy lesz itt valami olyan, amire nem számítok. Mondjuk az nagyon meglepne, ha ezek után valamelyik ágyba akarná a százalékokat lejjebb vinni a teljesítményemtől függően, így kíváncsi tekintettel várom, hogy mit szeretne. Amikor kiderül, hogy motorozni szeretne, az én mosolyom is kiszélesedik. - De egy számító vagy, el kéne lopnom valaki motorját? – kamuzok egy kicsit, inkább csak a reakció miatt, valójában csak érdekel, mit mond erre. Mert nyilvánvaló lesz, hogy mi a végkifejlet. - Egyébként az a szerencséd mégis, hogy ráhibáztál, a motor az enyém. Viszont már ittam – tárom szét a kezeimet, majd leszállok a bárszékről lemondóan. Sóhajtva hagyom ott őt, majd pár lépés után visszafordulok felé. - Na, mi van meggondoltad magad? Már nem akarod? – a vigyorom most teljes, nyilvánvaló, hogy nem fogunk száguldozni, meg valami mellékúton majdcsak elcsorgunk valahogy. Nem vagyok részeg, de még ittas sem, nem lesz baj. – Gyere – nyújtom a kezemet, hogy mintha megszöktetném kézenfogva siethessünk ki a parkolóig. Ez egy jó este lett, pedig nem is volt rossz eddig sem!
A művész több, mint szakember, mindenkire hat, mindenkinek a lényét ismeri, mindenkiért szól, a népért szól, mint egészért.
A bájos esküvői napot egy kellemes esti parti követte, ami végül egy igazán kalandosnak induló ismeretségbe torkollott. Lily ugyan nem lehetett részese, de megkockáztatom, hogy annyira nem is bánja. A fiatal pimasz sráchoz hasonlóan, ő is az idősebbek társaságában érzi jól magát, így biztosra veszem, hogy csupán pironkodva hallgatta volna beszélgetésünk, anélkül, hogy beleszólt volna. Azon viszont ő is jól mulatott volna, amilyen pillanatnyi műsort le rendeztünk a táncparketten. Ki ne szórakozna jól más kínján? Én sem tudtam megállni kacarászás nélkül, pedig mi is részesei voltunk, de hé, még is mennyivel lett volna jobb, ha sírtunk volna helyette? Estére már úgy is volt annyi alkohol mindenkiben, hogy jobb híján félvállról vegye a dolgokat, ahelyett, hogy vérben forgó szemekkel féltenék ruháikat. Szóval igen, én jól szórakoztam ügyetlenkedésünkön. Az italozók közt aztán végre a tárgyra térünk, bár azt sem teljesen humor nélkül. Kíváncsian hallgatom, bár magamtól nem találtam volna ki, hogy hokizik, és most kifejezetten a sport űzésére gondolok. Bár, mintha, Jess párja is ezzel foglalkozna... Nem tudom, annyira sosem merültem el az életükben, és mi nők, ha össze is ülünk beszélgetni, általában nem a párjaink hobbijáról vagy munkájáról csevegünk. Viszont örülök, hogy nem veszi magára őszinteségem, sőt, ő is épp úgy mulat rajta, mint én. Semmi gúny nincs szavaimban, ha a helyében lettem volna, én is kinevetem magam, még ha zavaromban is. Ha már itt tartunk, én sem értek a jégkorizáshoz, amiben ő minden bizonnyal profi. Ott bizonyosan én vágódnék hasra, vagy seggre, de a pillanatnyi kellemetlenségtől eltekintve, biztos jót kacagnék rajta. - Upsz... - teszem finoman szám elé kezem, miközben sejtelmes mosollyal elpillantok. Oké, nem volt titok, ha más nem, a vendég listán is ki tudja bogarászni, vagy a facebookon, sőt akár a barátját vagy Jess-t is megkérdezheti. De mindenesetre, szerintem Lily sem fogja bánni. Ha ma már nem is, de holnap reggel biztos eláraszt majd a kérdéseivel a fiú iránt érdeklődve. Na nem azért, mert lecsapná a kezemről - pláne, hogy itt erről szó sincs - de bizonyosan óvva intene a fiatal sráctól. Mintha én nem tudnám mi jár egy huszonéves fejében. Declan viszont jó parti, pimaszsága ellenére - mert igen, feltűnt, hogy a magasság különbségek ellenére is jóval lejjebb csúszott olykor keze - szimpatikus. De addig is, míg élvezhetem társaságát, nem tudom megállni, hogy olykor ne csipkelődjek kicsit vele. Idővel úgy is abba hagyom, és nem kell hozzá türelmét sem veszíteni. - Na nem mondod? - lepődőm meg ezúttal valóban nagy meglepetésemre. Nem azt mondom, hogy az én ismeretségi körömben mindenki nagy kalandor, de azért egy kis nyaggatással akadnak rászedhetőek. Ő pedig sportos, tehát hasonszőrű baráti köre lehet. Még sincs köztük olyan, akit felhívhatna, hogy "hé, volna kedved körbe bicajozni a félvilágot?". Sok fölös energiája lehet, ha még a meccsek mellett is vágyik a túrákra. Különös fiúcska. Így utólag örülök is, hogy a képek nyomán lemert szólítani. Apró pír jelenik meg orcáimon a gondolattól, hogy a nyár közeledtével eljussak vele akár egy laza kis hegymászásra vagy egy izgalmas hajózásra. Manapság nehéz rávenni bárkit is egy hosszabb, fárasztóbb vagy egy kicsit is veszélyesebb kalandra, erre itt ez a fiatal srác, aki kishíján letarolt egy táncoló párt, csak, hogy kérjen tőlem egy megrendelést és már most azt tervezzük milyen jó is volna egy közös túra. Valahol az exemre emlékeztet, abból az időből, amikor ő is pont ilyen kalandvágyó volt. Akibe én is beleszerettem. Aztán csak hamar kiderült, hogy ő idő közben "felnőtt", nekem viszont valahogy nem akaródzott elereszteni a csodákat. - Gyakran jársz egyedül túrázni? - kérdem kíváncsian, mert bár nincs ebben semmi szégyellni való, szavaiból úgy veszem ki, hogy menne ő gyakrabban is, ha volna kivel. Abban pedig talán nincs semmi, ha ilyen téren egymás mellé szegődünk. Jól áll neki az öltöny, de azt gondolom felszabadultabb volna egy túra felszerelésben. - Hát sajnos teret kellett hagynom a volt férjemnek a közös vállalkozásunkban, még ha hiba is volt... - mosolygom, leginkább, hogy mentsem magam, bár szerintem lerí rólam, hogy ennél azért kreatívabb nő vagyok. Őszintesége nyomán pedig újfent elneveti magát, amiről azt gondolom azért teszi, mert zavarban van és talán fél, hogy emiatt esetleg rossz véleménnyel leszek róla, így ekképpen csillapítja vallomása súlyát. Pedig ez butaság. Senki sem tökéletes, neki sem kéne arra törekednie. - Nem kell hozzá annak lenni, hogy tetszen valami. - válaszolom mosolyogva. - Nekem is tetszenek a versenyautók, mégsem tudnám vezetni. - forgatom szemeim játékosan, jókedvűen. Mióta a pultnál vagyunk leheletnyi komolyságot érzek felőle, már, ami a stílusát és a beszélgetésünk illeti. Talán idő kellett neki is, ahhoz, hogy kipuhatolja mennyire lehet önmaga, mert úgy érzem, most mintha kicsit őszintébb volna, nem csak szavaiban, de még mimikáiban is. Most már tudom, hogy mit akar, így nincs szükség a kertelésre, kötelező táncra, és azóta érezhetőbben könnyedebb is, még ha olykor talán zavarba is jön. Ez nem a fiatalságból fakadó, még csak nem is egy fellángolás, hanem jelét adtam felé, hogy látom és hallom őt, ő pedig sok más süket és vak emberrel ellentétben, megértette és most itt vagyunk. Ezt gondolom. Aztán lehet, hogy tévedek. - Ha megkérdeznélek most valamiről, lehet teljesen más választ kapnék most, és holnap után is. De az emberek, még azok is, akik leplezni próbálják önmaguk valódiságát, akaratlan is ejtenek el apró infó morzsákat, amiket tudni kell észrevenni, hogy megismerhesd őket. - felelem kérdéseire, s bár megannyi példát tudnék neki itt most felhozni, nem teszem. Most még nincs itt az ideje, mert lehet, mások tanulmányozása nyomán, félelmet keltene benne, hogy ennyire megfejthetőek az emberek. Pedig ez nem ilyen egyszerű. - Az is lehet, hogy most megismerem egy oldalad, aztán titkon elmegyek egy meccsedre és meglesem ott hogyan bánsz az emberekkel, vagy hogy viselkedsz egy meccs alatt. Lehet meglepődnék. Még akkor is, ha mentségül hozod, hogy előtte nem ittál... - viccelődöm, mert ez sem olyan téma, amiből ne lehetne tréfát csinálni, még is van olyan komoly, hogy az ember csendes perceiben elgondolkozzon rajta. Nevetve bólogatok neki kérdésén. - De lehet rajta javítani... - teszem hozzá, bár kétlem, hogy eztán majd táncórákba kezdene. Nem tudom, milyen erőnlétet és fizikumot igényel az általa űzött sport, de, ha abból indulok ki, hogy egy balerinának vigyáznia kell izmai rugalmasságára és ízületeire is, emiatt pedig sok más sportot nem is űzhetnek, így meg lehet a hokiban is vannak ilyen kitételek. Végül csak rá tértünk a munka kevésbé lényeges részére, az összegre, ami nálam egészen más formákat ölt. Először pont annak is tudom be szélesedő mosolyát, hogy kapva az alkalmon elfogadja ajánlatom, ám mikor csőbe akar húzni, újabb huncut mosoly jelenik meg arcomon, és finoman vállat vonok. - Azt egy szóval sem mondtam. Viszont ez esetben azzal a férfival kell tárgyalnom a képet illetően, akié az a dögös két kerekű. - mosolygom pimaszan, de ha így is van, ahogy állítja akkor sincs semmi baj, találunk más mókás programot, csak éppen hirtelen ez ugrott be. Talán az esküvő rózsaszirmos hangulata és a kellemes idő, de megkívántam egy romantikus furikázást az erdőben, ahogy a hűs szellő a hajamba kap. Ennyi még egy huszonévessel is bele kell, hogy férjen. De csak nem fogok mellé, hát persze, hogy az övé. Az viszont némileg letöri kedvem, hogy valós tények elé állít. Az ital fogyasztás ugyanis nem kis rizikó. Nagy kár. Már majdnem el is merengek a semmibe, miközben ő felkel és odébb áll, amikor végül felém nem fordul én pedig kérdőn nézek felé. Leginkább amiatt meglepődve, hogy végülis végig ez volt a terve, képes megkockáztatni, pedig a szemem láttára ivott meg egy pohár pezsgőt, előtt pedig... biztosra veszem, hogy ivott már előtte is néhány pohárka valamit. Elég kockázatos, még ha óvatosnak is hiszi magát, ami tekintve a táncparketten történt eseményeket, hááát... De a kalandvágyásom nem hagy nyugodni, és nem szeretném ma úgy álomra hajtani fejem, hogy mi lett volna, ha... - Jól van, ezt megérdemeltem... - biccentettem oldalra fejem somolyogva, de visszatérő jókedvvel, miközben megfogtam kezét, belátva, hogy én is eleget szívtam a vérét, ennyi igazán belefért. Amikor pedig kilépünk az udvarról, magunk mögött hagyva a tömeget, egy pillanatra én is huszonévesnek érzem magam, aki nem fél fenekestől felforgatni a világot. Mondjuk ilyen is voltam... vagyok... Izgatottan pillantgatok hátra a többiekre, nem mintha zavarna, ha bárki is észrevenne, hiszen ítélkezni és pletykálkodni anélkül is tudnak, hogy mindezt látták e vagy sem. Ellenben izgalmasnak találom, ez az este olyan fordulatot vesz, amire egyikünk sem számított. Igyekezetemben szoknyám is feljebb húzom kicsit, nehogy elessek, és a kastély elé érve is csak lopva pillantok a minket gyanakodva méregető inasokra és őrökre. - Biztos menni fog? Mert így belegondolva, lehet nem is az ügyetlenséged miatt lökted fel majdnem azt a párt, hanem, mert kicsit sok volt a pezsgő... - kérdem mosolyogva, bár aggodalmam nem alaptalan, csak lebeszélni sem szeretném. Elég őrültség, de annak ellenére, hogy ez esetben nem okos dolog kockáztatni, mégsem szeretném, ha másként döntene. - Hm, várj! - állítom meg, noha már igazából ott vagyunk a motorjánál. - Érintsd meg az orrod hegyét és lépkedj végig a járdaszegélyen. - eresztem el kezét, elmutatva az egyik bokros résznél lévő beton szegélyre. Itt nem csak vicces volna figyelni bohóckodását, de legalább leellenőrizhetem, hogy valóban olyan józan-e, mint amilyennek most még tűnik e percben.
Elmosolyodom, ahogy elejti a másik fiatal nő nevét. Na meg a reakcióján is, ami bebizonyítja azt, hogy igazam volt. Legalább, ha nagyon egyedül maradok, majd elkérem a számát Will-től. De tényleg csak azért említettem, hogy ne tűnjek még faragatlanabbnak, ha már a tánctéren ez a kép jöhetett le mindenkinek, aki látta, vagy érezte a ténykedésemet. - Tényleg nem nagyon vannak a srácok közül nagy túrázók, meg ugye alig fél éve érkeztem New Yorkba, így nagy baráti köröm a csapaton kívül nincs is - ez az igazság, egyébként is főleg az edzésekkel töltöm az időmet, nem nagyon marad másra idő. De most éppen akad, és ha már van rá lehetséges jelentkező, miért ne dobnám be az ötletet? - Sajnos szezon közben egyáltalán nem járok, ez most egy jó lehetőség, ami adódott. Egyébként nyáron szoktam többet, amikor van rá végre időm - kicsit elhelyezkedem még jobban a széken, miközben belegondolok, hogy milyen jó helyeken jártam már. Én úgy vagyok, hogy szeretem Amerikát, de Európában is jártam már az Alpokban például. Andorra tényleg szép, oda majd még egyszer biztosan el fogok menni valamikor. De ne csak rólam legyen szó, kiderül hamar, hogy egy borzalmas nevű helyet működtet, amire persze van egy jó válasza. Erre is. - Örülök, hogy nem te nevezted el. Valahogy nem illene hozzád - bókolok egy rövidebbet. - De azóta megváltoztathattad volna nem? Én úgy gondolom, hogy egy ilyen elnevezés után megölted és özvegy vagy - nevetgélek, mosolyomat pedig a pohár mögé rejtem, amíg kortyolok. Jó, remélem, ezt nem veszi túl nagy trollkodásnak, de magas volt a labda, én pedig lecsaptam rá. - Jogos - bólintok a válaszára, miután kifejtem, hogy nem vagyok műértő, de tetszik a kép, amit festett. Kezdem egy picit rosszul érezni magam, mert ritkán beszélgetek művelt nőkkel, de nem azért, mert csak butákkal beszélgetek, hanem a körök, amikben mozgok, nem éppen ilyenek. Persze velük sincs baj, de érzem, hogy ha valamit túl sokáig húzok itt, nem fogunk eljutni egyről a kettőre látszólag. Plusz itt látom, hogy nem ismerem a nőket, hiszen szinte semmilyen ellenállást nem tanúsít ellenem, sőt, emberszámba vesz. - Az emberek már csak ilyenek, mindig azt mondják, amit hallani akarsz. Persze ez így általánosítás és vannak kivételek - ezt át tudom érezni, hiszen rengetegen kérdezősködnek. Akik nem szeretnek valamiért - mert azért vannak ilyenek is – mindig vesébevágót kérdeznek, még akkor is, ha semmi közül hozzá, vagy csak ki akarnak belőlem sajtolni valami olyan választ, ami nem tartozik a hokihoz. Niylván vannak bulvárlapok is, nem könnyű kezelni őket, mert sokszor kitalálnak egy mondatból egy egész cikket, amiből maximum a mondat az igaz, de nem mindig járnak utána annak valóságának sem. Szóval igen, simán lehet, hogy holnap én is mást válaszolnék bizonyos kérdésekre. - Hát gyere, csak szólj előtte, félreteszek egy tiszteletjegyet… bár úgy lehet, hogy nem tudsz meglesni, mert biztosan másképpen viselkedek, ha figyelsz - somolygok, bár valószínűleg ez nem igaz. Nem hiszem, hogy bárkinek a jelenléte viselkedésváltozást idézne belőlem elő egy meccsen, hiszen mindig megvan az a hangulat, amibe beleteszem magam, hogy a legjobban tudjak teljesíteni. Ebbe beletartozik a nézők kizárása, csak az ellenfélre való koncentrálás. - Persze, mint mindenen. Csak hát egyelőre nincs ilyesmire időm és nem is bánom. Majd talán egyszer rávesz valaki valamivel. Itt egy fogadást látok leghamarabb, hogy én elmenjek táncórákra - nevetgélek, egyre jobban élvezem az egész beszélgetést. Na, de a kép ára változik, egész pontosan csak egy motorozásba kerül, ami igen kedvezményes ár, ugyanis pont van egy motorom itt, ráadásul arra pályázik Freyja. - Szóval kilestél - álbosszankodom kicsit, aztán hogy a fagyi visszanyaljon, fordítok egyet a szerencséjén azzal, hogy én bizony nem vezetek, amikor iszom. Szerencsére nem vittem túlzásba, és az este sokat is ettem, ahhoz képest. Amúgy sem vagyok olyan túlságosan alkoholmámorban úszó típus, már kiskoromban rávettek arra, hogy mértékkel csináljak mindent annak érdekében, hogy minél hosszabb legyen a pályafutásom. - Akkor kiegyenlítettem, szóval mehetünk – nagyon értékelem, hogy elfogadta a kezemet, vigyorogva vezettem el a parkolóig. Nem hiszem, hogy sokaknak feltűnne a távozásunk, de ha meg is láttak minket, maximum majd irigykednek, mert többet gondolnak bele, mint ami. Legalábbis egyelőre egy kis motorozásról van szó… vagy nem? Majd kiderül, ha beborul. Olykor az is megesik, hogy a csiga elesik. - Biztos menni fog, nemrég nézettem át - trollkodom újra, mert persze tudom, hogy mire gondolt elsőre is, nem csak miután kifejti. - Nem ittam sokat, és sajnos nem azért voltam béna - nevetek fel, bárcsak ez lenne az ok. De csak simán nem tudok táncolni és ennyi. - Mi? Bolond vagy? - nézek rá kérdőn, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt akarja. Most raktam a szemforgatás ideje, de aztán egy félmosollyal vállat vonok és felmegyek a járdaszegényre. Megcsinálom amit kér, az orromra teszem az ujjam és lépkedni kezdek határozottan peckesen, néha még dülöngélek is szándékosan. De tényleg jól bírom szerencsére, maximum akkor esek le szándékosan, ha lökdösni kezd, vagy valamivel ki akar billenteni. - Remélem megfelel hölgyem a sofőr józansága - nézek rá kérdőn, majd felnyitom a motor ülését és kiveszek belőle két sisakot. - A megnyugtatásodra hoztam - viccelődöm, és még hozzáteszem. - Bizony már késő, rég kinéztelek a vendégek közül, hogy elrabolhassalak… vagy túl korán mondtam el a tervet?
A művész több, mint szakember, mindenkire hat, mindenkinek a lényét ismeri, mindenkiért szól, a népért szól, mint egészért.
Hiszek a véletlenekben, bármilyen naivan is hangozzon ez. Azt gondolom bevonzhatunk dolgokat, de épp úgy el is botladozhatunk benne. Az viszont kétségtelen, hogy életünk nagy részét mi irányítjuk a döntéseink alapján. Az akadály pedig csak amolyan játékos figyelmeztetés, hogy vár rám azon túl is valami, de csak is rajtam múlik, hogy kiderítem e vagy sem. Volt, hogy én sem mertem átlépni egy pocsolyát, mert túl mocskosnak és mélynek éreztem. Sosem fogom megtudni, mi lett volna, ha, azt viszont igen, hogy helyette most itt vagyok. Jó és rossz élményekkel azóta. Hogy megbántam-e? Nem tudom, de ha visszamehetnék az időbe, túlzottan hajtana a kíváncsiság, hogy ennek tudatában ne tegyek egy próbát, megkockáztatva egy sokkal, de sokkal rosszabb élet utat. Szeretek ezen és ehhez hasonlókon merengeni szabadidőmben. Mikor elém tárul egy jónak ígérkező lehetőség, mindig felteszek magamban egy csomó kérdést. Biztos jó ötlet? Mik lesznek az előnyei, hátrányai? Megéri kockáztatni a mostani helyzetem? Mostanság mindig igenleges válasszal tudom le ezen kérdéseket, és izgatottan vágok bele akármibe is. Szinte akármibe... Declan valószínűleg sosem lesz a táncparkett ördöge, az viszont bizonyos, jó egyenlőre - legalább is, amiket eddig megtudtam róla - jó és boldog életúton jár. Valahol még is csodálom, hogy még az álmai mellett sem futja egy kapcsolatra, pedig az ő idejében kellene kísérleteznie, hogy idősebb korára legyen annyi tapasztalata, hogy ne essen csöbörből vödörbe. - Ó, ezt nem tudtam. - vallom be, ami nyilvánvaló, hiszen eddig arról sem volt fogalmam, hogy ekkora sztár palánta a hoki világában. Nem szégyellem, de attól még kíváncsivá tett. - És a szüleid? Testvéreid? New York igaz, nem a túrázók paradicsoma, de azért csak akadnak még olyanok, akik kedvelik a friss levegőt az ismeretségi körödben. Azt gondolom egy nevesebb embernek kicsit könnyebb barátokat szereznie. Még ha nem is köt velük szoros barátságot, egy kis kiruccanásra teljesen jó. - könyöklöm italom mellé, hogy kezembe támaszthassam állam és úgy hallgassam. - Tessék barátkozni, Declan, és ne csak kétszer annyi idősekkel, mint te. A new yorki kölykök is tudnak pimaszok lenni, ne félj. Meg fogod találni a magad kis bandáját. De persze, ha alkalomadtán sznob partikra járnál, vagy érdekelnének a polgárpukkasztó kiállítások, szívesen megismertetem veled. - mosolyodom el, és igen, ez amolyan meghívó tőlem neki. Nem hiszem, hogy élne a lehetőséggel, csupán abból indulok ki, hogy én szívesen megismerném az ő életének bizonyos pontjait, mely kétségkívül más, mint az enyém, és nem csak a korom és nemem miatt, hanem, mert ő sportol, sztár, ki tudja, talán a cipőjét is másként köti, mint egy átlag ember. Szeretek felfedezni, mert nem csak a kíváncsiságom elégíti ki, de rengeteget tanulok belőle vagy teszek magamévá egy-egy tetszetős technikát. De bizonyos mértékben kénytelen vagyok megálljt parancsolni ezekben, mert nem vagyok az a túl nyomulós vagy mások életében vájkáló. Úgy jó, ahogy ő csepegteti nekem ezeket az apró információ morzsákat. Még a neve is igazán különleges, ami azt illeti ő az első Declan nevű ismerősöm, még kimondani is szokatlan. Egy szóval érdekel, nagyon is... Mosolyogva hallgatom, bár magamban azért egy csöppet sajnálom, amiért ilyen fiatalon már ennyire be van táblázva. Mi lesz majd ha már kiforrt világ sztár lesz és még enni se hagyják szegényt? Arcán látom, hogy igazán szép nyári emlékei vannak, amikre szívesen rá is kérdeznék, ennek azonban még nincs itt az ideje. Vagy inkább a hangulata. Főleg, mert valójában egészen más miatt ülünk most itt. Ez csupán egy kis kitérő volt, ami még a későbbiekben is előfordulhat. Bennem is kezd megkörvonalazódni, milyen képre is volna szüksége. Milyen színekre, alapanyagokra lesz szükségem. Férjemre kitérve csupán grimaszolok egy aprót, leginkább azért, mert én sem örültem, hogy beleszólt ezekbe a dolgokba, lévén, hogy teljesen inkompetens e téren. De mivel ő ölte bele a pénzt jó részt, így nem rázhattam mindenre a fejem. Legalább a gallériánk helye kellően szem előtt van. Horrorisztikusan elhumorizált elképzelésén én is elnevetem magam. Hívjanak barbárnak, de valahol legbelül én is örülnék neki, ha egy nap nyoma veszne, és lehetőleg úgy, hogy nem rajtam keresik. A vállalkozásba bele fektetett pénze onnantól át szállna rám, én pedig hamar megtanulnám kezelni a galéria pénzügyeit, és vihetném egy magam az egészet. Stresszesebb volna, így viszont szinte minden alkalommal szembe sülnöm kell undokságával, amit jobbára lenyelek. Joggal haragudhat rám, ez tény, de amit együtt teszünk, az neki is épp olyan haszon, mint nekem. - Sajnos a válás csak papíron történt meg. A vállalkozás közös, és ő is szeretné kivenni látszólagos részét a "munkából". De amíg nem szól bele mikor mivel festek, azt hiszem így is jobb dolgom van, mint a legtöbb dolgozó embernek. Meg van a maga árnyoldala, de hát minek nincs, ugye...? - mosolygom talán most először kicsit keserűen. Ezt a pont az életemben, amire annyira nem vagyok büszke, de csak, mert rabnak érzem magam egy olyan munkában, amiért alapvetően ölni tudnék, hisz egyben a hobbim is. Ezért is örülök, ha alkalomadtán nem csak ő hoz nagy mellű, csak kevésbé szimpatikus megrendelőket, hanem, én is találok egy kettő igen szemrevalót. - De azért érdekes elgondolás... Gondolod, hogy jól állna nekem a narancssárga...? - veszem fel a tréfa fonalát, bár nem akarok nagyon mélyen belemenni, még is csak egy élő ember megölésével viccelődünk, mindegy, hogy számomra nem kívánatos személy. Még ha olykor tömör is, tetszik az őszintesége, hogy nem akar többnek tűnni, mint, aki. Én is letudok torkomon még néhány kortyot míg hűs az ital, bár, ha előbb megfogan fejemben az ötlet és tudom, hogy mindez meg is valósul, óvatosabb volnék a folyadék bevitellel. - Vannak, csak borzasztóan kevesen. - állapítom meg egy kissé lemondó sóhaj kíséretében, mert általában mindenki álarcot visel az első alkalmakkor, semmint, hogy felvállalja önmagát. A lelkükre kell beszélni, hogy legalább részben lehúzzák a maszkot. Tudom, hogy bátorság kell hozzá, de nem volna izgalmas néha kockáztatni? Ugyanakkor látom a szemeiben, hogy ő is pontosan tudja miről beszélek, talán nem egy személyes élménye is akadna. Pedig még fiatal, talán kétszeresen is olyan érzékeny ezekre, mint egy felnőtt, aki már többnyire rá se hederít a negatívumaira. - Oh... - legyintek kedves ajánlatára, ami bizonyosan igazán nagylelkű is, bár fogalmam sincs mennyibe kerülne a jegy - Maradjon csak meglepi. Lehet előtörne belőled a megfelelési kényszer... - csak úgy mint a táncparketten, ami amúgy mókás pillanat volt, ám egy ilyen "harcmezőn" akár veszélyes is lehet. Nem tudom, de mintha a hokit szokták volna emlegetni, ha fogak hullásáról van szó. A táncórákat illető vicces megjegyzésén újfent felkacagok. Érthető, és ha valóban ennyire elfoglalt, nem csodálnám, ha ez éppenséggel kimaradna életéből. - Pedig az öltöny nagyon jól áll. De cseppet se aggódj, úgy tudom a ballaságon mindenkit megszoktak tanítani. - pimaszkodom félig kinyújtott nyelvvel, mert már vagy 5 perce nem viccelődtem fiatal korával, annak ellenére, hogy azért bízom benne, hogy 18 már legalább elmúlt. - Hát... lehet teljesen véletlenül szemet szúrt, hiszen mindenki más minimum virággal díszített kocsival vagy terepjáróval jött... Valaki meg berobog egy kicsit sem halk bikán... - biccentem oldalra fejem, mosolyogva, mintha valóban olyan szembetűnő lenne, noha abban igazam van, hogy ő az egyedüli, aki motorral, ráadásul egy ilyen méretes két kerekűvel érkezett. Azt bizonyosan nem tudhattam, hogy az övé, csak azt, hogy aki jött vele, egyedül jött. De egy szavam se lehet, és neki sem, mert így is megkaptam a magamét tőle. Pedig nem szokásom csapdába csalni magam, most még is bedőltem. Ennek így kellett lennie. Izgatottan ki surranva az esküvőről a kastély olyan részein keresztül, ahol még különösebb világítás sincs izgalmas volt. Pláne, hogy az oldalán a magasság különbséggel, mellyel éppen csak a válla fölé értem, úgy nézhettünk ki a sötétben, mint két tini, akik inkább belevágtak az éjbe, semmint, hogy még egy percet eltölthessenek a felnőttek közt. A kastély előtt pedig már csak elvétve ácsorgott a kapuban egy-két őr, akik ugyan figyelték mit művelünk, ám amíg nem kezdünk törni zúzni, úgy gondolom ők sem fognak minket zargatni. Ellenben nekem kételyeim támadtak a józanságát illetően, amivel elő is hozakodtam. - Mi?! - kerekedtek elszemeim, de csak részben ijedten, mert szinte biztos voltam, hogy megint ugrat. Meg különben is, ha átnézette, akkor az csak jót jelenthet. - Olyan vaagy... - dobbantottam egyet cipőmmel, megjátszott méreggel, ami igazából se szemeimben nem csillogott, se rosszul elfojtott mosolyom mögött. - Nem hiszek neked. Pláne ezek után... - tettem karba kezeim, és próbáltam leplezni huncut mosolyom, mert igazából így vagy úgy, de akkor is ki akartam próbálni. Ilyen helyzetekben pedig nagyon nehéz megkomolyodni és úgy hatni a fiatalokra. Borzasztó anya lettem volna, noha ezt a kezdetektől tudtam is. A gyakorlat teljesítése azonban önmagáért beszélt, én pedig nem csak megnyugodhattam lélekben, hogyha el is dőlünk, az sem azért lesz, mert sokat ivott, hanem még jót is nevettem rajta, a bohóckodásán. Ha most 20 évvel fiatalabb volnék, és pont olyan létszükséglet volna számomra a közösségi média, mint manapság a kamaszoknak, biztos fel is tettem volna Tiktokra. Bizonyosan megugrott volna a rajongó tábora, bár lehet így is ismerhetik ezt az oldalát. - Egye fene... - legyintek még mindig jót mosolyogva, könnyeim törölgetve a szépen teljesített gyakorlatán. Az viszont már őszintén meglep, mikor előszedi a másik sisakot. Még is mennyi esély volt rá, hogy valakit felszed motorozni? Volt rá, de akkor is... Elég nagy a kastély, hogy olyasmiket is megtegyen, amihez nem kell tovább gurulni. Nem értek a motorokhoz, se ahhoz, hogy szokás ezekhez kiegészítőket venni, pusztán különös, hogy nincs senkije, túrázni sem nagyon jár el másokkal, még is akad nála egy plusz sisak. Aggódnom kéne talán egy picit, mert ha most kicsit is vészmadár volnék, tennék egy gyors kockázat felmérést, mert viccen kívül minden adottsága meg volna rá, hogy bánthasson, hát még ha az egy közös megegyezésen alapuló motorozással még a világvégén is teszi. Viszont mivel nem vagyok egy túlzottan paranoiás ember, így a sisak látványa inkább örömteli borzongással tölt el, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk egy igazán jó kis programhoz. Már csak amiatt is emlékezetes lesz számomra, mert életemben először ülök motoron. - Most, hogy mondod... - nézek a sisakról fel rá, majd kezem a számhoz emelem a kapuban álló őrség felé fordulva, mintha nekik kiáltanék, de azt a hangerőt, maximum mi halljuk. - Segítség! Egy nagyra nőtt 5 éves kisfiú elakar rabolni! - "kiáltom", alig-alig kibírva, nehogy belenevessek. - Áh, egye fene, majd ha túlságosan rossz leszel, élek a lehetőséggel és el fenekellek. - legyintettem somolyogva, miközben kiengedtem hajam, mert sisak alatt kontyban biztos kényelmetlen volna. Arról nem is beszélve, hogy motorra ülni nem szoknyában szokás, és első ránézésre, így minimum térd fölé fel kell húznom a szoknyám, hogy felülhessek rá. Nem mintha ne lenne rajtam fehérnemű vagy ilyesmi, attól még zavarba ejtő.
Ha valaki azt mondja, hogy egy negyven körüli nővel fogok táncolni Lockwood esküvőjén, biztosan körberöhögöm és még fogadást is kötök vele nagy tétben, hogy nem így lesz. Mármint nem az, hogy egy esküvőn ez nem történhet meg, de azért ritkán keresem idősebbek társaságát, ami remélem nem róható fel nekem. Pedig az idősebb nők tapasztaltabbak vélhetően minden téren, szóval valahol inkább velük kéne kezdenem. Nem mondom, hogy egy fiatal lány teste nem ihlet meg bármikor, de Freyjának sincs szégyenkeznivalója ebben a tekintetben sem. Szóval végül is pont jól választottam meg a társaságom. - Kanadában maradtak. Az idei szezonnal érkeztem, szóval még New Yorkot sem ismerem túlzottan, valószínűleg olyan nagy, hogy nem is fogom sosem, még ha itt maradok örökre, akkor sem – hallgatom az okfejtést arról, hogy lehet rövid kirándulóbarátságokat kötni. Van igaza benne, de nekem nincs erre időm. - Sajnos a játékkal való elfoglaltságaim nem nagyon hagynak lehetőséget már arra sem nagyon, hogy ismerkedjek. A futó ismerettségek alatt, meg nem pont az jut eszembe, hogy valakit meghívjak túrázni. De végre eszembe jutott egyszer ez is – terelem el a témát a kisebb kalandjaimról, meg amúgy az ingerszegény szabadidőmről. Tényleg nem sok mindent tehetek, ráadásul még csak most állt össze, hogy melyik kaját honnan rendeljem, ha a minőségre is rá kell menni, nem csak a tápanyagértékre. Sokat foglalkozom ezzel, hogy egészséges maradjak, a hosszú pályafutás alapja. Sokan nem értenek velem egyet ebben a csapatban is, ők inkább az egyszer élünk elvet vallják, és nem figyelnek annyira az étkezésre. Lelkük rajta, én próbálom a maximumot kifacsarni magamból, máshogy az nem fog menni. - Rendben Holmen kisasszony, ezentúl sznob partikra és kiállításokra is fogok járni. De kizárólag a te társaságodban – nevetek fel kicsit jobban, mint kéne, még oda is néznek páran, meg pusmogni kezdenek. Oké, ez már az én világom végre, ez túlontúl ismerős. Otthon is, ha bármilyen nőre – legyen az fiatal lány, vagy férjes asszony – ránéztem és merészeltem vele beszélgetni kimondottan nem forró témákról, máris ment a pletyka, a bulvárlapok már találgattak is. Emiatt is jöttem el, habár ez csak egy apróság volt, hiszen tuti, hogy itt is ez megy valójában. Mindegy is, inkább beszélgessünk róla és hülye nevű galériájukról. - Na igen, ha nem zavar túlságosan, akkor végül is miért ne. Legalább tudod, hogy ha van is rossz dolog a galériában, az nem hozzád köthető – legalább nem zaklatja a pasi, már az is valami. Mondjuk valahol szar lehet, hogy ő dolgozik meg másnak a pénzért, de végül is ugyanaz, mintha alkalmazott lenne. csak hát a saját vállalkozásodban egyedül viszed az egészet, az gáz. Már, ha csak ketten vannak benne, ezt mondjuk nem tudhatom, de úgy hangzott, mintha ez lenne a pálya. - Neked mi nem áll jól? De most tényleg vannak olyan nők, akik mindegy mit vesznek fel – valójában csak egy kicsit bókoltam azért, mert már formálódott bennem egy terv, hogy mi legyen majd a festményen. Nagyon nincs erre idő, mert egészen belemelegszünk még társadalmi problémákba is. Bólintok is, szerintem is kevés az őszinte ember, ha pedig van, azt vagy kiröhögik, vagy hülyének nézik, hogy kimondja az igazat. Fura egy világot élünk, de legalább nekem ehhez nem nagyon kell viszonyulnom. Védett vagyok, csak ne mondjak túl nagy baromságot, mint, hogy például lapos a föld. Pedig, ha kimész a kertbe, láthatod, hogy az, hahaha! - A ballagáson? Ú, de kis szemét vagy! – nevetek vele, még tetszik is a kinyújtott nyelve, ami felé kapok és ha nem húzza el, akkor megfogom. Persze nem teljes erőmből, csak játékosan, simán el tudja húzni, ha akarja. Egyre viccesebb ez a nő, hát nem nagyon hiszem el. Pedig az elején jóval kimértebbnek gondoltam, de a látszat sokszor csal. Ezek után meg a motoromra pályázták, hát nem hiszem el ezt a nőt! Na, de akkor majd megleckéztetem a magam módján. Még egy kicsit sikerül is, szóval valahol én vagyok nyeregben. De aztán meg jön azzal, hogy sokat ittam. Ha így lenne, nem hívnám el motorozni… amúgy is ő hívatta meg magát, szóval, hmm… nem gondoltam, hogy egyszer én leszek az, akit dróton rángat egy nő és hagyja. Freyja meg nyugodtan szórakozik a padka-mutatványomon. Na, mindegy, itt az ideje, hogy menjünk és ne érdekeljen minket, hogy ki lát, vagy ki nem, csak húzzunk el egy kicsit. Amúgy is van kedvem motorozni, és ha már lesz társaságom is, miért ne? A sisak egészen új, alig használt, talán még ő is rájön erre, hogy nem nagyon szokott potyautas lenni mögöttem. A halk kiabálása pedig újra nevetésre késztet. - Amúgy, ha öt éves vagyok, nem fognak bezárni, max mehetek a sarokba – folytatom a röhögcsélést, majd felveszem a sisakot. Felülök a mocira és nyújtom a kezem, ha fel kell őt segítenem. – Nem tudtam, hogy vannak ilyen perverz vágyaid – nevetem el magam, és a biztonsági utasítást előre kiadom. – A derekamat foghatod és fogd is erősen, habár nem terveztem száguldozni, jobb a biztonság – fogalmam sincs, hogy motorozott-e már, de egyikünk sincs túlöltözve ahhoz, hogy egy kicsit is elessünk, úgyhogy most maximáli koncentráltság kell. - Felkészültél? – nézek rá hátra, furán fest a felhúzott szoknyás bukósisakos mosolygó nő. Amint int, hogy oké, vagy mondja, beindítom a járgányt, beállítom a GPS-t a telefonon az erdő közepébe és elindulunk kifelé. Óvatosan kezdek neki és szép lassan, nagyjából a minimum sebességgel megyek, amennyit a helyi zsaruk engednek. Aztán beérünk az erdőbe, tök sötét van, de mivel le van betonozva az út és lassan megyünk, nincs igazán nagy baj. Jó ötlet volt, sajnos nem oszthatom ezt meg vele. Egy idő után visszafordulok és ha nem állít meg valahol, akkor visszafurikázunk.
A MûVÉSZ TÖBB, MINT SZAKEMBER, MINDENKIRE HAT, MINDENKINEK A LÉNYÉT ISMERI, MINDENKIÉRT SZÓL, A NÉPÉRT SZÓL, MINT EGÉSZÉRT.
Ha nem a kocsi társasággal érkeztem volna, hanem egyedül kellett volna neki vágnom az útnak, akkor sem hagytam volna ki. Már csak amiatt sem, mert semmi dolgom nem lett volna erre a napra. Így utólag pedig örülök is, hogy nem hagytam ki az eseményt, mert nem csupán a helyszín volt szemgyönyörködtető, és a ceremónia mesébe illő, de egyszeriben olyan társaságom lett, aki mindezeken túl egy kis izgalmak varázsolt az egész estébe. Pontosan ilyennek kéne lennie minden napomnak és akkor, akkor bizony elégedett lennék vele teljes mértékben. Egy kis ez, egy kis az, nap végére kellemesen elfáradnék, és másnap nem keresném szándékosan a bajt. ...Akarom mondani az izgalmakat... Távol álljék tőlem, hogy emiatt betelefonáljak egy áruházba egy kamu bombariadót előidézve. - Ó, így minden világos. Akkor bizony tényleg nem sok időd lehet másra vagy akár magadra, pláne, ha sűrűn tesztek meg nagy távokat. - bólintok egy aprót, hisz ha komolyan veszi célját - már pedig miért ne tenné - akkor áldozatokat kell hoznia, amit láthatóan meg is tesz, ha keserű szájízzel is. - Mindennek meg van az ára. De legalább céltudatos vagy. A legtöbb korodbeli még a suli után is csak vakarássza a buksiját, mit kezdjen magával. - jelentem ki, mert ez bizony sajnos így van, és úgy gondolom nem csak New Yorkban. A világ olyan gyorsan változik, hogy mire egyről a kettőre jutna az addig céltudatos fiatal, már nem fogja látni a biztos jövőképét. Régebben, míg volt lehetőség kifújni magunk, átláthatóbb volt merre menjünk tovább. - ...és ennek örülök. Úgy érzem téged egy percig sem kell nyaggatni, ha egy kis túrára vágynék, maximum, türelmesen kivárom míg ráérsz. - somolygom, még véletlenül sem használva a kaland szót, mert az még ebben a helyzetben is elég félreérthető volna. - Hidd el nekem, azoknak is meg van a maga varázsa, pláne, ha jó a társaság, de azt hiszem mi kölcsönösen fogjuk szórakoztatni egymást... - nevettem el magam én is, lelki szemeim előtt elképzelve mennyit bolondozhatnánk másokon, vagy hülyíthetnénk a népet badarságokkal. Legutóbbi partneremmel is - aki mondjuk korban inkább hozzám illő volt - eljártunk ide-oda, amíg üzleti útja itt tartotta New Yorkban. Eljátszottuk néha, hogy egy pár vagyunk, és néha külön utakat járva megpróbáltunk másokkal flörtölni, hogy aztán helyzetbe hozzuk a palimadarakat. Lehet nekik okoztunk néhány kellemetlen percet, ám mivel "áldozataink" jobbára pénzért mindent megkapó, pökhendi alak volt, így sosem volt bűntudatom. Jó emlékek maradtak utána, és ez így volt szép. Jó kedvünk, ha nem is ragadt rá másokra, azért kellően felkeltette figyelmük. Az irigylés és rosszmájúság már-már kézzel foghatóvá vált, de én már túl vagyok ennek azon részén, hogy aggódva rágódjak rajta, vajon miről susmognak. Amit pedig Declant illeti, úgy látom neki sem ez az első. Nyilván, hiszen híres. Ennek ellenére se ő, se én nem veszünk vissza, miért is tennénk? Még a munka megvitatása mellett is képesek vagyunk ezernyi dologgal kitérni mellette, amik végül hasznosnak és érdekesnek bizonyulnak. Nem mintha ő volna az első "úr", aki a megrendelés alatt elhív valahova, - mások értelemszerűen inkább randira -, de talán ő az első, akivel ily módon még azt is megkockáztatnám, hogy míg itt van a városban, igazán gyümölcsöző barátságot köthetnék. Függetlenül attól, hogy van egy korkülönbség, sőt bizonyos dolgokban - mint a szakmánk is - nem egy közegben mozgunk, de pont ez benne az izgalmas. Mások vagyunk, és még is jól érezzük magunk a másik társaságában. - Hát igen. Fiatalon azt gondoltam jól választok. Tanulj a hibámból és ne kapkodd el. - mosolygom felé jó tanácsként, mert ugyan jelenlegi helyzete nem is teszi lehetővé tán, később lehet pont emiatt kezd majd el kapkodni és olyan házasságba menekülni, amiről később kiderül, hogy nem is akarta. Szerencsés, ha ezt még az elején észreveszi majd, szerencsétlenebb, ha már gyerekei is lesznek. De tekintve ő is milyen nyitott és kicsapongó életet élhet, azt gondolom ebből a szempontból hasonlít rám. A börtön ruhát illető bókján nevetve legyintettem. Nyilván jól esett, és mégsem tudtam zavarom mellett nem nevetni rajta. Szépen is néznék ki egy olyan rikító narancs ruhában. Látogatni meg majd biztos ő fog, mi? De tényleg jól esett bókja, mert én is ezt gondolom magamról - bármilyen egoista módon is hangzik - így tudom, hogy nem csupán hátsó szándékkal mondta azt, amit. Ellenkező esetben simán az orra alá dörgölöm egyet nem értésem. A bókja ellenére még sem érzek bűntudatot, amiért egy picit megint csipkelődőm a korával, noha szinte biztos vagyok benne, hogy ő nem az a típus, aki ezt csak úgy hagyni fogja. Fog ő még meglepetést okozni. Kezdetnek pedig nem majdnem elkapja ráöltött nyelvem. Időben visszahúzom, de kezemmel azért elkapom övét, mert ezek után kinézem belőle, hogy utánam nyúljon. Meglepettségem pedig nyilvánvaló, noha egyből kitör belőlem a nevetés. Mint két kisgyerek a játszótéren. Ha nem látnám, hogy józanabb, mint a legtöbb vendég, azt gondolnám a sok ital volt ennek az események elindítója, de nem. Ő szimplán ilyen kis pimasz srác. Ha a nevetgélésünkre odafigyeltek, most minden bizonnyal kétszeresére nőt a közönségünk, ami nekem csak azért nem tűnt fel, mert olyan jól szórakoztam a társaságában, hogy számomra a külvilág meg is szűnt létezni. Ennek ellenére azért felvetődik bennem a motorozás lehetősége, bár inkább fizetési eszközként, semmint, hogy magunk mögött hagyjuk a kíváncsiskodókat. A szemtelenségemnek pedig most kezdem inni a levét, amit bizony megérdemlek, de nem is veszem zokon. Hát még mikor aggodalmam kifejezvén még a gyakorlatot is végre hajtja a maga bohóc módján. Kívánom, hogy ne áldozza fel a munkája oltárán ezt a természetét, hogy ne feledje el milyen volt előtte és tartsa meg ezt az életvidám stílusát. Az a lány is jól fog járni, akit meg ismer, és azt hiszem sokkal egészségesebb életet is fog élni, mint azok, akiket elemészt a célba érés. A második sisak ugyan elgondolkodtat kicsit, de pusztán röpke pillanatok erejéig, mert szeretek a dolgok mögé látni, viszont túlzásba esve, inkább csak beképzelek dolgokat. - Ó, hát ilyen kegyelmes szüleid vannak? Én minimum felporszívóztatnék veled. - csúszik szórakozott mosoly arcomra, miközben kibontom hajam, hogy feltudjam venni a sisakot. - Perverz? Na megállj csak! - ingattam meg felé mutatóujjam tréfálkozó szigorral, bár odáig azért nem jutottam el, hogy rá is csapjak fenekére. Vicces lett volna, de az már talán kissé intim. Lehet olyasmit indítanék el vele, amit nem kéne. Nem mondom, lovagolni már voltam, de ahhoz a sisakhoz képest ez még így is teljesen más. Nehezebb, és bizony viselni is teljesen más érzés. Nem a legkényelmesebb, de bizonyosan oka van, hogy biztonságot nyújtson. Arra gondoltam esetleg majd útközben feltolom az üveget rajta, de, ha gyorsabban megyünk, lehet jobb is, hogy rajtam van. Mindenesetre eszemben sem volt visszakozni. Szoknyám feljebb húztam, s nem csak azért, hogy feltudjak ülni a segítségével, hanem, hogy még véletlen se akadjon be sehova, mert annak nem csak a ruha, de mi is kárát láthatjuk. Mögötte ülve bólintva követem utasításait, és kezeim derekára teszem. - Hajrá! - szólok ki a sisakból. Még kissé szokatlan, ahogy lefogja a hangokat és nem tudom mennyire lehet hallani. Bólintani többet meg nem merek, mert vagyunk olyan közel egymáshoz, hogy koccanjon a sisakunk. Olyan izgatott leszek ahogy beindítja a motort, mintha életemben először ülnék körhintán. Tudom, hogy nagyjából mit várjak, de teljesen más át is érezni. Azt gondoltam zavaró lesz majd a hangos motor zaj, de ahogy felvettünk egy tempót már a legkevésbé sem tűnt hangosnak. Éreztem a szelet, bár érthető módon nagy részét felfogta, még is kellemes érzés volt ez a hűs levegő. A sisak alatt is lehetett érezni az erdő jellegzetes eső utáni illatát. Végül nem húztam fel a sisakplexijét, mert nem volt rá szükség, a csillagokat így is lehetett látni, ahogy a fák közé is beláttam, de csak annyira, amennyire az este engedte. Lehet kissé túlzóan hangzik, de szerintem varázslatos volt. Mentségemre szóljon, életemben először ülök motoron. Viszont mindezek ellenére sem tenném le a jogosítványt, mert egy dolog hátul ülni és élvezni az utat, és megint más elől vezetni, figyelni mindenféle táblára és másokra. Ha lett volna jogsim, mindegy mire, már bizonyosan nem élnék. Egy ponton túl pedig végül inkább átkaroltam, a hasánál összekulcsolva ujjaim, mint egy biztonsági öv. Nem csak azért, mert teljesen elaléltam az esti úttól, hanem, mert egy-két zötty után attól kezdtem félni, hogy nem tudok majd rendesen megkapaszkodni derekába, és esetleg ledob a motor. Megállítottam volna, egy helyen, ahol az erdő mélyére lehetett volna sétálni, és lenézni a hegyekről, egészen a városig, de annyira lekötött ez az új, és kellemes érzés, hogy őszintén szólva azt sem biztos, hogy meghallottam volna, ha a kellemessé vált motor zaj mellett szólt volna. Maximum egy az úton keresztbe sétáló kis róka család miatt állhattunk meg egy kis időre, de még a látványuk is annyira elvarázsol, hogy fel sem tűnik már, hogy visszafelé haladunk. Amikor pedig visszaérünk, csak a kastély és az udvarából kiszűrődő fények miatt térek magamhoz. Nem feledteti velem az előző élményt, de kissé kellemetlenül hat egy ilyen békés út után. Függetlenül attól, hogy a hátának simulva már-már nyitott szemmel aludtam, az élmény lezártával most majd hogy nem kiugrik a szívem. - Hű, ez sokkal tutibb volt, mint gondoltam! - engedtem el őt és vettem le a sisakot közben, mosolyom pedig fültől fülig ért ettől a rövidnek tűnő úttól. - Nem csodálom, hogy motorral jöttél. - vallom be, mialatt lekecmergek a nekem még így is méretesnek tűnő motorról. Bőven megfizette a kép árát ezzel a kis esti motorozással, bár ezt így nem mondom ki hangosan, maradjon csak az én titkom. - Ezek után pedig minden ismerősömtől megérdeklődöm mivel jár, hátha más is rávehető egy körre, pláne, hogy jön a jó idő. - igazítom szoknyám nevetve, ami leginkább a még mindig tartó izgatottságomnak szól. - Köszönöm. - pillantok fel rá végül hálásan mosolyogva, finoman megérintve felkarját, majd gyorsan összekötöm hajam, mielőtt még valaki félreértené, amiért visszamenet ennyire szanaszét áll. - És be kell valljam, még néhány pohárka után is meglepően józan sofőr vagy. - ismerem el somolyogva, bár a vicc ellenére tényleg komolyan mondom.
- Igen, elég sűrűn. 82 alapszakasz meccs van és még ott a rájátszás. Szóval nem unatkozunk - tényleg elég nehéz összeállítani a napjaimat, amikor pörög a szezon. Nem mintha utána, olyan könnyű lenne, nekem arra is kell figyelnem, hogy ne puhuljak el és a következő szezon elejére amennyire csak lehet, formába legyek. Na, nem játékban, hanem fizikailag legalább elfogadható szintet hozzak magammal szemben. Szóval nincs igazán nagy lehetőségem kiadni magamból a frusztrációt és csak úgy henyélni egy hétig. Pedig simán el tudnék akár egy hónapig is, ahogy néha érzem magam. Aztán persze biztosan nem az lenne, amit elterveztem. - Ez igaz. Azért néha lennék korombéli is, akinek az a baja, hogy nem volt Shake’N’espresso a Starbucksból – nevetgélek, de amúgy nyilván vannak olyan napok, amikor jó lenne egy ilyen is. De nem baj, imádom am unkámat, ami egyben a hobbim, szóval panaszra semmi ok. Aztán megint felnevetek, amikor kifejti, hogy ez miért jó neki. A kis számító céda! - Ahaa! Szóval erre megy ki a játék?! Hogy „túrázgassunk” – viccelődök, még a macskakörmöket is megidézem az ujjaimmal, aztán persze legyintek, hogy nem gondolom komolyan. Nagyon úgy tűnik, hogy ért ahhoz, hogy hogyan csavarja el a pasik fejét, de ahhoz is, hogy beállítsa a határokat. Amúgy meg jó fej, lehet, megtartom túratársnak, vagy ilyesminek. Már ha jó lesz a kép, amit fest rólam, mert jobb, ha belehúz majd, nagyon kritikus tudok lenni. Gőzöm sincs a festészetről, de el tudom játszani, hogy értek hozzá. Max nem sikerül, ahaha. - Végül is, bármikor megjelenhetek veled és szórakozhatunk másokon. Az is kikapcsol szerintem valahol, na meg a fanyalgók feje is érdekelne – utalok finoman arra, hogy egy párnak gondolhatnak minket akár. Elég vicces lenne, mind a fiatalabb nők és az idősebb fószerek fejeit nézegetni, hogy mit szólnak a nem igazán passzoló életkorú párocskához. Más kérdés, hogy egy idő után valószínűleg senkit sem érdekelnek, hanem kitalálnának rá egy sztorit. Freyja egy hostess, vagy épp én vágyok különlegesre és megvettem, az emberek bármilyen pletykát ki tudnak találni nagyon gyorsan. És ezek még csak egyszerű dolgok, ennél sokkal nagyobb összeesküvés elméleteket is össze tudnak hozni. Egyébként nem nagyon érdekel, ha figyelnek ránk, vagy felfigyelnek a násznép soraiból. Nekem már megszokott, hogy több tízezren akár azt nézik, hogy mit csinálok élőbe és akkor a TV-n keresztül már ne is gondoljunk bele, mert úgy lehet, hogy tényleg frusztráló lenne. De valójában nem kell ezeket mélyen elemezni, ki mást nézzenek, ha nem engem? Ennyiben kell hagyni és akkor nem hárul rád olyan teher, ami elvárásokkal teli. Most meg ha össze is boronálnak Freyjával, majdnem nekem hízelgő, mert én már sokkal jobban ismerem a nőt, mint itt a legtöbben, szóval több fogalmam van arról, hogy mi vagyunk mi, mint a többiek elképzelése, hogy mik lehetünk. Fú, lehet, hogy ezt le kéne írnom valami könyvben, mennyit kaszálhatnék! Bár az, hogy rám ölti a rózsaszín nyelvét, nem biztos, hogy nem azt gondolják, hogy milyen gyerekesek vagyunk, főleg úgy, hogy én megpróbálom elkapni. Na, mindegy, irigykedjenek, vagy sem, tehetnek egy szívességet… vagy még azt sem kell. De aztán végül csak megbeszéljük - még ha nem is szó szerint és nem is erre megy ki az egész -, hogy elszökünk innen egy kis motorozásra. Freyja persze finoman adja elő, de én nem vetek gátat semmi jónak, szóval simán belemegyek. Még a tesztjét is megcsinálom, nehogy rosszul érezze magát egy pillanatra sem, meg amúgy is milyen szuperszexi egy csajjal motorozni, nem? Lehet, hogy a csaj meg már majdnem sértő számára, de mivel nem hallja, így nem nagyon foglalkoztat a gondolati bocsánatkérés sem. - Robotporszívójuk van – most nálam a nyelvöltés és a mindentudó mosoly ideje. – Most egy mazochista értékelné, hogy mégsem csapkodtad meg – nevetek, majd elmondom, hogy mit és hogy kell csinálnia a motoron velem. Mármint annak érdekében, hogy ne hagyjam el félúton. Végül megkapom a felszállási engedélyt, szóval máris elhúzunk. Szerencsére minden elég kihalt, alig van forgalom, az erdő pedig tökéletes. Szeretem a természet fényeit, illatát, jól esik az is, ahogy érzem Freyja izgalmát a levegőben, meg a teste melegét a hátamon. Nem tudom, hogy miért, már majdnem romantikusnak gondolnám ezt az egész kis körözést, talán tényleg sokat ittam ahhoz, hogy józanul ítéljem meg magamat és a helyzetet. Lelassítok, amikor meglátom a négyfős rókacsaládot, aki épp átkelni akar az úton, majd meg is teszik. Hát persze, ezt tuti valaki idehajtotta elénk, gondolhatja. De mindegy az állatok elhúznak és mi is visszafelé indulunk végül. Remélem tetszett neki, bár nem csapkodta a hátamat, hogy álljunk meg, mert rosszul van, vagy valami. Leállítom a verdát és mosolyogva kapom le a bukósisakot, amikor már kitámasztottam a gépet. Vigyorogva várom az élménybeszámolót, de nem kell sokáig ezt tennem, máris kiömlik belőle a motorozás élménye, amit én régóta szeretek átélni. Még mosolyogva ingatom is a fejem. - Megéri az biztos – mondom, majd előveszem a telefonom. – Mi is a számod? Beírom, hátha lesz még idő máskor is motorozni, meg amúgy is oda kéne találni hozzád, amikor majd festményt készíthetsz rólam… amit máris kifizettem – vonok vállat és várom a számokat, aztán meggondolom magam és átnyújtom a telefont. A nevet már beírtam – Festő Freyja Fergeteg – szóval már csak a számot kell bepötyögnie és a telefont visszaszolgáltatnia. - Ugyan – legyintek, nem volt ez egy nagy valami nekem, simán máskor is elviszem motorozni. – Ugye? A felelősség a középső nevem – nevetgélek vele, majd közelebb lépek hirtelen és eltűröm a szemébe hulló pár rakoncátlan tincset. Szándékosan úgy, mintha valamire készülnék, mondjuk ez igaz is valahol. – Szóval, lehet, hogy túlfizetés van, még ki kell egyenlítened – mosolygok rá és hirtelen felemelem a karom, hogy belekapaszkodhasson. – Szóval még innál valamit? – kérdezem mosolyogva és ellépve a privát zónájából egy kissé. – Amúgy is úgy érzem, hogy most már beférnék a tánctérre, nem lógnék ki a többiek közül – mondom nevetve. Valójában simán megcsókolnám, hogy lezárjam az estét, de… ma nem vagyok az a macsó srác, akinek képzelnek. Túl jól eset a motorozás vele.
A MûVÉSZ TÖBB, MINT SZAKEMBER, MINDENKIRE HAT, MINDENKINEK A LÉNYÉT ISMERI, MINDENKIÉRT SZÓL, A NÉPÉRT SZÓL, MINT EGÉSZÉRT.
Bevallom fogalma sincs miről beszélt, de azt sikerült kivennem szavaiból, hogy fiatal kora ellenére sincs túl sok szabad perce, ami szerintem annyira nem jó dolog. Bár a fene tudja, hisz még is csak az álmainak él. Még is azt érzem van, mikor vágyna olyan napokra, melyeken nem kell edzésekre rohangásznia, vagy megbeszélésekre járnia - már ha tartanak elméleti órákat, mert nem tudom - és csak lógatja a lábát a medencébe és limonádét vagy pezsgőt szürcsöl. Aztán lehet első pár perc után frusztrálttá is válna, mert nem tudna mit kezdeni a hirtelen sok szabad idejével. Vagy éppen attól válna idegessé, mert túl sok mindent akar egy napra, arra pedig nem lesz idő. Mivel csak nagyjábóli elképzeléseim vannak, nem igazán mernék biztosat állítani, sőt kiindulnom sincs igazán miből. Az bizonyos, hogy már igencsak felnőtt életet él, noha külsőleg és lelkileg is éretlen fiúcska. És ez nem baj. Amíg él benne ez a gyermetegség, túl sok rossz nem ülheti meg lelkét. Mosolyogva hallgatom "kifakadását", de a végére én is elnevetem magam egy megjátszott meglepettséggel, ahogy kiejti a szót. Szinte magunkon érzem a közelben hallgatózók tekintetét. Belegondolva lehet engem is érdekel egy fiatal srác és egy anyuka korú nő beszélgetése, pláne, ha ilyen apró, de igencsak félreérthető szavakat is elcsípni. - Na ezek után pláne hozzuk magunkkal Lily-t is. Még a végén tényleg azt gondolom, hogy rosszabb sántikálsz és rám akarod kenni. - somolyogtam szórakozottan az elképzelésen, mármint nem a túrázás alatt értetendő dologra. De tényleg jó partinak tartottam, és kifejezetten örültem, hogy még a hallgatózók kibeszélése sem volna ellenére, amin már csak amiatt is jól szórakoznék, mert tudom, hogy hallják és tudják, hogy bizony, aki inge, vegye is magára. - Csak ugyan? - vonok fel meglepetten szemöldökeim, mert lássuk be, ez nem kis kockázatokkal is járna a fel felé ívelő hírnevét illetően. Nyilván nekem is kijutna a "jóból", de én már "öreg" vagyok, én már csak lebegek a kék óceán felszínén és élvezem a napsütést, a hullámokat és a sirályok hangját. Ő ellenben többet veszíthet vele. De azért kapnék az alkalmon, mert ahogy ő is állítja, elég szórakoztató pillanatot szülne. - Ez esetben, legközelebb lehet élek is a lehetőséggel. - szélesedik huncutúl mosolyom, megcsillanva szemeim egy lehetséges és kétségkívül jó kis programra. Bár aztán, hogy valóban esedékes lesz-e, nem tudom, mert lássuk be, alig-alig van rá esély, hogy a festmény elkészülte után találkozzunk még. Úgy értem, én persze örülnék neki, de ő elfoglalt fiatalember, és nem rontanám el jelenlétemmel azt, amit már egymaga felépített. Ha idősebb volna, azt mondanám, kockáztasson, de már most olyan célokat ért el, hogy bármennyire is kalandvágyó vagyok, óvva inteném attól az életmódtól, amiben most én élek. A bohóckodásunk, avagy a felhőtlen gyermeteg viselkedésünk ekkor tájt léphetett igazán tető fokára, mert nem csak szóban piszkáltuk a másikat - persze kerülvén a túlzottan sértő dolgokat -, hanem tettekben is. Ez még a festmény "kifizetésére" is állt, amire igazából gond nélkül igent mondott. No, persze a maga játékos módján. Oda vissza ment a csipkelődés, aminek köszönhetően egy kis időre megint kamasznak éreztem magam. Olyan tehermentesnek, semmin sem aggódva, szeleburdin minden butaságba belemenve. Akkor még az is csupa izgalom volt, hogy átszöktünk almát lopni a szomszédhoz, de ma már nem biztos, hogy megmerném tenni. Így utólag csodálom, hogy volt lehetősége odajönnie hozzánk, hogy nem állták körbe a rajongók, a barátok és azok, akik egyszerűen csak jól érezték magukat a közelében. Pedig elég közvetlen, ami meg a társaságát illeti kellően szórakoztató, aranyosan gyerekes és egy csipetnyit komoly, de csak annyira, hogy az teljesen elragadóvá tegye. A motorozás pedig egy varázslatos emlék lesz, ez már biztos. Nem hasonlítanám egy szabadeséshez, de elég izgalmas és kellemes volt, ahogy elsüvített mellettünk a világ, ahogy a motor alattunk dorombolt, ahogy a csillagok sok helyen a lámpák helyett is égtek nekünk. Az egész olyan meghitt volt, mint egy filmbeli jelenet, amire sokan annyira vágynak. Még a kis róka család is mondhatni bele illett a képbe. Az adrenalin persze érezhető, és mikor megállunk, szinte visszavágyom abba a suhanásba, amibe percekig részem volt. Felfrissülök, és ezt az érzést szavakba is nehéz önteni. Ahogy leszállva, a sisakot visszaadva, elnézek a még most is tartó esküvő felé több kedvem van táncolni és bohóckodni, mint eddig. - Ó, igaz is! - lépek oda, de mielőtt sorolhatnám, felém nyújtja, én pedig átveszem. A beírt néven csak szemeim forgatva rá mosolygok. Nem is tudom miért nem lep meg. Mindenesetre gyorsan beírom a számom, és mellé csapom az instám is a biztonságkedvéért, és, hogy majd én is nyomon követhessem az életét, amennyiben neki is van. Bár mondjuk pont egy ilyen srácnak ne volna? - Azt gondolom jó üzletet kötöttünk... - jegyzem meg vissza is nyújtva közben a telefonját. Még ha ez most számára nem is tűnt nagy dolognak. Vittek már el puccos bárba drága kocsival más képért, de őszintén szólva, nem volt éppen túl kalandos vagy izgalmas. Új meg pláne nem. Szóval részemről biztosan megérte. - Mindjárt gondoltam... - kacagtam tréfás megjegyzésén, ám ettől függetlenül tényleg ügyes volt. Ha nem volna személyes tapasztalatom, nem volnék így elájulva, de a férjem is magabiztosan ült a volán mögé jó néhány sör után, és el kell ismernem, jó, hogy ösztönösen bekapcsolom mindig az övem. Bíztam benne, hogy Lily nem veszi magára ezt a kis pár perces kitérőnk, bár bizonyosan érdeklődni fog felőle hazafelé, sőt a többiek is majd a kocsiban. De ennyi belefér. Úgy sem történt semmi. Aki meg ismer tudja, hogyha lehetőség nyílik besétálni az oroszlánok közé, én elsőként jelentkezem, hogy keressem az izgalmat. Nem tudtam miként tervezi tovább az estét, hogy el is indul, vagy itt marad még a végéig, de bíztam benne, hogy utóbbi. Még ha nem is velem tölti a maradék időt, biztos, hogy néhány pohárka után fenomenális műsort csinálna, akár a táncparketten is. Meg is lep a váratlan reakciójával, bár elhúzódni nem húzódom. Nem azért, mert tudnám mire készülne, és vagyok olyan merész, hogy bármi másra is készenálljak, ami mögötte állhat, de kíváncsivá tett. De azt hiszem van még bennünk annyi fegyelem, hogy egyikünk se tegyen olyasmit - még poénból sem -, amivel súlyos pletykákat indítanánk el. Ahhoz még túlságosan féltem. Pimasz. Ehhez pedig én is ejtek egy pimasz mosolyt. - Ó, igen? Szóval túlfizetés...? - kérdek vissza, bár semmi igazán frappáns nem jut eszembe utána, ellenben lelkesen karolok bele. - Egye-fene! - legyintek mosolyogva. - De ilyen későn neked már csak maximum gyümölcslevet adhatnak. - figyelmeztetem igyekezvén elnyomni szemtelen mosolyom, miközben szabadkezem mutatóujját ingatom neki. - Azt mondod? - nevetek fel ötletén, amit nem is tudom honnan szedett. Bár ez senkit se tartson vissza. Mire visszaértünk, valóban kevesebben riszálták maguk, és a zene is sokkal pörgősebb volt, szóval azt gondolom neki sem volt ellenére, hogy méltón zárjuk az estét. Nem azt mondom, hogy átvettük a figyelmet az ünnepeltekről, csak azt, hogy még az eddigieknél is szabadabban szórakoztunk. Egy-két koktél után, már nem volt probléma a táncparketten való tánc, pláne, mert már nem kellett keringőzni, szóval ki tombolhatta magát kedvére, amihez én is örömmel csatlakoztam, és azt hiszem egy ponton túl ki is szorítottunk mindenkit a tánctérről. Amire még emlékszem, abból az estéből, leszámítva azt, amikor Lily annyira becsiccsentett, hogy bevágódott a bokrok közé, azaz, hogy mikor eljött a búcsú ideje, Declan kapott még tőlem egy pofi csípést és ha puszit nem is, egy eszkimópuszival megajándékoztam, ami lévén hogy egy fejjel magasabb volt, korán sem volt olyan egyszerű produkció. Azt gondolom ebbe semmi olyasmit nem kellett belelátni, amit két újonnan ismerős barát ne tett volna, pláne azok után, amiket este végbe vittünk néhány pohárka vidámság után.
Kezdőlap
