Sok a munka, lassan itt van a nyauknkon a váltás, amikor újabb tehetségeket kell bevonni a szárnyaink alá, ez sosem könnyű, mert ehhez az is kell, hogy elengedjünk pár régebbi mentoráltunk kezét. A fejem ilyenkor tele van, szinte azon pörög egész álló nap, hogy ki az, aki elegendő szponzorral rendelkezik a továbbiakhoz, vajon ha egyedül kell boldogulnia ”csak” egy menedzserrel a háta mögött menni fog e neki. Ez nem telje elengedést jelent a részünkről, de ha már nem a céghez tartozik az adott sportoló, akkor sokkal több minden hárul rá és a választott menedzerésre, mert nem lesz mögötte egy egész alapítvány, aki támogatja, hiszen azért is gyűjti a szponzorokat. Tudom, hogy aki nálunk egyszer elért sikereket és segítünk neki boldogulni fog, de minden egyes srácomnál, aki közel áll hozzám olyan, mintha  gyerekem röppenne ki a családi fészekből, nem a legfelemelőbb érzés a szívemnek, viszont tudom, hogy ha ezen túl vagyunk már magától is boldogul. Ez a célunk az elejétől kezdve ezért dolgozunk, vagyis ezért is. Ezenkívül persze vannak, akik bár saját útjukat járják és már nem szorulnak anyagi támogatásra, viszont a menedzseri tehetségünket ugyanúgy igénybe veszik, én már nem menedszelek annyi újoncot, erre megvannak a tökéletes embereim a cégemben, szeretek olyanokkal dolgozni, akikkel vagy régebbről visszanyúló kapcsolatom van, vagy pedig egy olyan sikert látok bennük, ami szinte garantált. Sokan könnyű munkának hiszik, mert a már megszerzett hírnevet kell feljebb tornászni, ami lényegében igaz is, de nekem jár ez a könnyű munka, mert megdolgoztam azért, hogy itt tartsak, de emellett még rengeteg más munkám is van, így már nem nagyon van időm energiám a nulláról indítani a tőlünk kikerülteket a nagyvilágban.
Önző vagy sem a “lustaságom” már inkább élvezni szeretem az életet és az általa nyújtott élményeket, de olykor én is megfejelek és le kell vezetnem a sok stresszt, az aggodalmat, amit ezek a dolgok okoznak nekem még úgyis, hogy viszonylag könnyű szerepem van a több száz alkalmazottam által, aki megkönnyítik a munkám.
Az apró feszültség ami bennem van már lassan egy hónapja nem enged a szorításból, nem olyan vészes, de tudom, hogy csak a megfelelő mozgás az ami ki tudja egy kicsit ereszteni vagy enyhíteni legalább arra az időre, ameddig spotolok. Szinte minden sportágat kipróbáltam, van ami közelebb áll a szívemhez, mint a golf vagy az autóversenyzés, bár az utóbbit eléggé hobbi szinten űzöm, mert elég későn kezdtem bele, és inkább maradjunk annyiban, hogy van akit nem nagyon tudok megverni,sőt. A golf már más tészta, de nem elég stresszlevezető számomra, így most azt is háttérbe kell szorítani.
Az előző héten voltam Baku-ban megnéztem egy futamot, ahol még csak alacsonyabb kategóriában ugyan, de indult egy volt mentoráltam, büszke vagyok mindre, de ő pont egy olyan srác, akit én kaptam fel, én egyengettem  az útját és nem engedtem ki a kezeim közül egészen addig, ameddig egy olyan ajánlatot nem kapott, ami egészen felrepítette és már nagyon közel van az álmaihoz, szinte egy kéznyújtásra. Akkor volt szerencsém kipróbálni egy elég erős izomautót, de az sem volt elég a fejemnek, nem vagyok adrenalinfüggő, de azért vonz ha valami mégis kiváltja belőlem azt a hatást. Talán a bungee jumping hiányzik még a listámról és az lehet minden feszültséget lent hagyni, amikor a kötél visszaránt, de ehhez még sajnos nem volt szerencsém. A száguldást nem tudta kiverni a fejemből a dolgokat, pedig azt hittem jó hatása lesz rám, hát ma arra keltem, hogy akkor ideje kiverni őket, szó szerint.
Nem vagyok nagy bokszoló, sőt talán elég messze is áll tőlem ez a sport, és egy gyerekem vagy sporolóm sincs, aki ebben a műfajban tevékenykedne, mégis egyszer egy barátom unszolására lementem a terembe, kipróbáltam és azt hiszem beleszerettem annyira, hogy egy hónapban egyszer elmenjek ütögetni vagy csak edzeni egy kicsit. Kemény sport, a kemény embereknek, és kell hozzá kitartás, az első edzésen majdnem feladtam, pedig egy küzdő személyiség vagyok.
Már vagy két hónapja nem néztem még csak erre felé sem, így beültem a kocsiba a sportruhában és céltudatosan vettem az irányt a már ismert hely felé. Szerencsére elég könnyen megtalálom a közös hangot mindenkivel, így itt is mindig számíthattam arra, hogy valakivel mehet egy menet a ringben.
- Alex, nekem valahogy mindig mázlim van, hogy összefutunk itt. - nem úgy ismernek, mint aki nagy nőcsábász, mert igazából messze áll tőlem ez a jelző, de azért vannak nők, akiknek a flörtön kívülis képes vagyok egy apró bókot elrejteni a mondandómban. Kedvelem ezt a lányt, néha találkozunk itt, láttam már a ringben és esküszöm nem lenne merszem vele szemben kiállni, de ma úgy érzem pont erre lenne szükségem, hogy valaki rendesen megdolgoztasson, kizárólag a sportban. Elég keveset tudok róla, azon kívül, hogy ügyvéd, viszont annál többet szoktunk beszélgetni, annak ellenére, hogy a sporton kívül elég kevés a közös témánk, de ez van ha két elég kommunikatív személyiség találkozik.
Jó megfigyelő vagyok, hiszen a munkámhoz tartozik, így láttam, hogy gyűrű van az ujján, korábban már említette is, hogy el van jegyezve, de már nem tudom milyen témával kapcsolatban,viszont a beszélgetésünk ezen része annyiban is maradt.
Lepakoltam a táskám és kivettem belőle a vizemet,mert tudom, hogy hamarosan szükségem lesz az utánpótlásra a szervezetemnek.
- Mit szólnál hozzá ha ma laposra verhetnél? - kacsintok rá, remélve, hogy elfogadja igen szerény felkérésemet táncra.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Egyre kevesebb időm van hátra, már ami ezt  a minimális szabadságomat illeti, én pedig érzem magamon, hogy az miatt, hogy ez elveszik az életemből, egyre feszültebb vagyok.
Sürgetem magam, rohanok, kapkodok, egyszerre mindent akarok, ki akarom használni a minimális időmet.
A korlátokhoz már kiskorom óra hozzá vagyok szokva, de ezek a korlátok előnyökkel és kiváltságokkal is jártak, így nem éreztem magamon, hogy bármit is elvesznek tőlem. Egészen addig nem éreztem, amíg rá nem találtam önmagamra és a hobbimra.
Az is sokáig bántott, amikor kiderült, hogy az egyetem elvégzése után nem dolgozhatok úgy, ahogy én szeretnék, teljes munkaidőben. Egy világ tört össze bennem, hogy önerőmből soha nem érek el semmit az életben, de idővel megtanultam a bojtárkodást is élvezni, és főként azt, hogy segíthetek más embereknek, akiknek nem adatott meg olyan gazdag családba születni, mint nekem.
Kiskorom óta érdekelt a sport, futás, úszás, lovaglás, szertorna, aztán egy nem túl átgondolt döntéssel egyetemben az egyik estén elhatároztam, hogy fejleszteni akarom magam, így edzőtermeket kezdtem el látogatni. Itt akaratlanul is bárotokat, vagyis haverokat szerez az ember, így egy ilyen baráti beszélgetés során is keveredtem a kick-box világába, és az óta is örömmel gyakorolom.
Elkerülhetetlen, hogy az ember ilyen helyeken beszélgetésbe elegyedjen másokkal, de szerencsémre, mivel főként férfiak látogatják a hasonló helyeket, el tudom azt kerülni, hogy mélyebb társalgásokba menjek bele, illetve, hogy be kelljen őket avatnom  a legrejtettebb titkaimba.
Itt senki nem kérdezi, ki vagyok, milyen családból származom, csupán az a fontos, hogy milyen jó vagyok abban a sportban, amit éppen űzök.
Senki nem tudja tehát, hogy én egy De Mevius vagyok, és nem azért mert valami notórius hazudozó lennék, nem, egyáltalán nem élvezem a hazugságokat, de úgy éreztem, részemről ez a legjobb döntés annak érdekében, hogy azt tegyek, amit szeretnék,
Ennek ellenére kedvelem az embereket és a társaságot, ezért szinte biztos vagyok benne, hogy senki nem is feltételezi rólam, hogy micsoda filmbe illő életem van, főleg az utóbbi időben.
Az, hogy bele kellett mennem ebbe a kényszerházasságba, csak korlátozni fog engem minden szempontból, hiszen biztos vagyok benne, hogy miután átköltözöm a García-rezidenciára, nem áll majd módomban megejteni ezeket az esti kiruccanásokat.
Persze, ez nem jelenti, azt, hogy nem fogok próbálkozni, de tisztában vagyok vele, hogy már semmi sem lesz ilyen, mint a jelenben.
Általában a délutáni munka után látogatom meg a termeket, különféle sportklubokat azzal a kifogással, hogy elhúzódott a munka vagy csak egy-egy kollégával megittam valamit, esetleg vacsorázni, színházban voltunk.
Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre a szüleink eléggé elfoglaltak ahhoz, hogy számom tudják tartani miden egyes lépésemet.
Sok sporttevékenységet kipróbáltam már az évek során, de az, ami leginkább megfogott, a kickbox.
A mai estét egy kis bemelegítéssel kezdem, viszont érzem magamban, hogy nekem ma ez nem lesz elég. E-mellett azonban azzal is tisztában vagyok, hogy az utóbbi napokban nagyon nem vagyok túl jó formában. Dekoncentrált vagyok, ideges és indulatos - persze csak mértékkel. Ennek pedig nem más az oka, mint, hogy ki lett tűzve az esküvőm pontos dátuma, ami nem később, mint egy hónap múlva fog bekövetkezni.
Annyira  reménykedtem benne, hogy valahogy mégis megúszom ezt a házasságkötést, de sajnos szükségük van rám egy életre szóló biztosítékként.
Még edzés közben is ezen jár az agyam, nem látom, nem hallom a körülöttem levőket, és csak akkor kapom fel a fejemet, amikor a saját nevemet hallom.
- Biztos vagy benne, hogy ez mázli? - kérdezek vissza magamra erőltetve egy halovány mosolyt, habár most egyáltalán nem vagyok beszélgetős hangulatomban. - Meg mondjuk velem itt nem nehéz  összefutni, hiszen az utóbbi időben majdnem minden nap itt vagyok.
Andrést nem túlságosan ismerem, de azért emlékszem rá, hogy olykor ő is megfordul itt, a klubban. Párszor beszélgettünk is már a sportról, és azt is tudom róla, hogy fiatal tehetségeket keres illetve egyengeti azok sorsát. Mondjuk, ez kifejezetten tetszik, hogy abba fekteti a pénzét, hogy olyan embereknek segítsen, akiknek pont ez hiányzik álmaik megvalósításához.
- Tényleg ezt akarod? - kérdezek vissza ajánlatát hallva, majd abbahagyom az aktuális tevékenységemet és egy kicsit közelebb lépek hozzá. Fogalma sincs róla, hogy most mennyire belém talált, hiszen pont erre lenne szükségem, hogy valaki megizzasszon.
- Igazából most bárkit laposra vernék – vigyorodok el egy kicsit talán öntelt mosollyal, hiszen tisztában vagyok a saját képességeimmel. Azt tudom, hogy mentornak mennyire jó, de fogalmam sincs róla, hogy ő maga milyen erőnlétben lehet, hiszen még soha nem figyeltem meg kick-boxozás közben, ha egyáltalán volt arra példa itt a teremben. Abban azonban szinte biztos vagyok, hogy nem jár erre a helyre olyan sűrűn, mint én, ergo, nincs gyakorlatban.

OUTFIT

Szeretem ha izomláz van a testemben, akkor érzem csak igazán, hogy megdolgoztattam azt. Sok olyan sport van már mögöttem, ami után azt mondtam másnap, hogy soha többet nem csinálom. Ilyen a kick-box is, nem az én világom, gondoltam első alkalommal, amikor lerángattak ide, nem akartam elhinni mi lehet olyan jó egymás vagy egy boxzsák püffölésében. Ekkorát is csak akkor tévedtem, amikor elhittem, hogy profi autóversenyző lehetek, ha 16 évesen kezdek bele.
Ez a sport, ez a hely nyugtat, bár a kedélyeket igencsak feltüzeli, de ennyi kell is ahhoz, hogy rendesen ki tudjuk dolgozni a felgyülemlett feszültséget és másnap kellemet érzése kerítsen hatalmába amit izomláznak hívnak.
Az életem olyan, mint egy sebesvonat, elég gyorsan zakatol, megannyi megoldatlan dolog van még előttem, és mindig kerül egy újabb, amit orvosolni kell. Szponzorokat vadászni a legnehezebb ha a spotolóm nem annyira nyitott személyiség, ott nekem kell egy kicsit jobban nyitnom, de ennyi ember menedzelésénél már kicsit sok, hogy mindenki ritmusát felvegyem. De én ezt szeretem, ez az én perverzióm ha az agyam munkában van, kihívásokat kapok és ezzel segíteni tudok.
- Ebben egészen biztos vagyok. - mellszélességgel állok ki a korábbi mondatom mellett és mosolygok mert tetszik, hogy nem az a típus, aki egy ilyen mondattól máris olvadozni kezd. Azokat a nőket igyekszem elkerülni, mert ők valamit nagyon rosszul csinálnak, da egy ilyen kis semmiség feldobja őket. Szeretem az ambiciózus nőket, akiknek van tartásuk és nem dobják el az agyukat egy szépfiú láttán.
Az ő mosolya sem őszinte, lehet kicsit túlságosan is sok volta neki a közeledésem, de olykor pont ez kell, hogy a másikat kicsit jobb kedvre derítsük. Annyira nem vagyunk nagy barátok, igazság szerint többet láttam, mint beszéltünk, és mivel elég szerencsétlenül kezdtem a boxolói karrierem, így az elején jobban szerettem figyelni. Voltak ugyan rövidebb beszélgetéseink, de azok megmaradtak az adott témánál, azaz a sportnál, amiből annyira nem tudtam őt megismerni.
- Igazad van, lehet ezért is merész kérdés lesz a következő. - mosolyodok el, mielőtt felteszem a részemről merész kérdésem. Nem tudom mennyire jó ötlet kísérteni a sorsot, elég régen nem jártam itt, így nem vagyok formában, a fejem tele van, de talán pont ez fog segíteni minden hátrányom ellenére is, legalább a fejem kitisztul ha már laposra ver ez a lány.  
Visszakérdez, de a hangjában már egy kicsit több érdeklődés mutatkozik, mint az előbb, lehet csak a fura kérdésemet illeti meg ez a kíváncsiság, azonban megedhet, hogy valóban izgatott lett az ajánlatom kapcsán. Mindenki kicsit máshogy mutatja ki mi az, ami felpiszkálja a fantáziáját, viszont, amikor abbahagyja az éppen művelt dolgát és közelebb lép, már tudom, hogy igenis egyenes jelek voltak az igen válaszra részéről.
- Nem, biztos nem akarom ezt, de kell egy kicsit, hogy valaki megdolgoztasson. - mosolyom töretlen, a kihívást elfogadtuk mindketten. Nem vérre megy a játék, igazából bárki kiszállhat közben, de azt hiszem ez nem ő lesz bár én sem vagyok az a fajta, aki könnyen megfutamodik. A latin vérem és a férfias egom hajt, hogy mindenben megpróbáljak nagyon jó lenni, de ez vajon kivitelezhető egy ilyen rövid életben. Az egy dolog, hogy száznál is több sportot kipróbáltam, de kevés maradt meg a mai napig az életemben.
- Önként és dalolva ajánlom fel maga. - tárom szét a karjaimat teljes egészében megmutatva magam ezzel neki, és felnevetek. - Csak kíméld az arcom. - teszem védekezően az arcom elé a kezeimet, de tudom, hogy nem fogja lekapni az orrom a helyéről. Jól csinálja amit csinál, de ő sem tűnik olyan nagyon agresszívnak, hogy félnem kelljen tőle, de simán meg lehet, hogy nagyot tévedek. Nem minden az aminek elsőre látszik.
- Na gyere! Akkor nézzük meg mit tudunk! - intek neki a szőnyeg felé indulva, ami most éppen resen árválkodik. Magamra kapok egy kesztyűt és mivel már túl vagyok a bemelegítésen azt hiszem készen állok arra, hogy ma szépen elverjenek.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Amikor először jelentem meg edzőtermekben vagy hasonló klubbokban, azt tapasztaltam, hogy az ide járó férfiaktól különféle megyjegyzéseket kapok a külsőmre és nőiességemre vonatkozóan. Viszont, ahogy idővel megismertek és belátták, hogy tőlem nem kapják meg azt, amit szeretnének, illetve én valóban a kőkemény edzések miatt vagyok itt és nem másért, le is álltak ezekkel a megjegyzésekkel és valamiféle havenak tekintettek engem is, mint ahogy egymást, elfogadták azt, hogy néha bizony egy lány is elnáspángolhatja őket.
Andrés valószínűleg ritkán jár ide, nem ismer engem igazán, és talán ezért is ez a  bóknek nevezhető kijelentése, viszont az tetszik, hogy ezt egyáltalán nem bunkó és nagyképű stílusban teszi, mert az olyanoktól egyenesen a falra mászok.
Pontosan azért, mert ritkán jár ebbe a sportklubba, nem igazán tudom, hogy mit várhatok tőle, már ami a kick-box-ot illeti. Ami azt illeti, első körben nem is igazán érdekel, pontosabban egészen addig, amig nem hív ki engem egy barátságos küzdelemre.
- Akkor legalább már az egyikőnk biztos benne - mosolyodom el újfent. Habár az az egy biztos, hogy nem bájcsverészni jöttem ma ide, azért van annyi kultúrám, hogy ha valaki hozzám szól és beszélgetést kezdeményez, akkor partner vagyok benne.
- Honnan tudod, amikor alig jársz errefelé? – kérdezek vissza sajátos visszafogott stílusomban, habár magam sem tudom, miért kérdezek vissza, amikor ez más esetben egyáltalán nem szokásom.
Azt hiszem, eljutottam arra a pontra, hogy jelen pillanatban bármi izgalmasabbnak tűnik, mint, hogy a saját életemmel foglakozzam és felfogjam a rideg valóságot, amire lassan már baljós árnyként követ mindenhová.
- Az majd a kéréstől függ - állapítom meg halkan, de határozottan, amikor kijelenti, hogy hamarosan lesz egy merész kérdése a számomra.
Elképzelésem sincs arról, hogy számára mit is jelenthet a merész kérés idelent, de azért kíváncsian hallgatom, hogy kifejtse azt, amit mondani szeretne nekem.
- Á, értem, erről van szó? Szóval kihívsz egy kick-box mérkőzére? - állapítom meg felvonva szemöldököm, miközben elvigyorodok és pár lépéssel közelebb tévedek hozzá.
Egyáltalán nem vagyok nagyképű ember, de azért, aki gyakori vendége ennek a helynek, az tudja, hogy elég jó vagyok ebben a küzdősportban és igazából mindenben, amire ráfekszem.
- Nem mondanám merésznek, sem pedig illetlennek a kérdést, hiszen pontosan ezért vagyunk itt, legalább is én biztosan - bólintok, ezzel is jelezve, hogy elfogadom az általa felhozott kihívást.
- Ó, talán csak nem nézek ki annyira hevesenek, hogy valakinek szétverjem az arcát - rázom meg a fejemet, hiszen sosem voltam az agressszió híve. Az már egy más tészta, hogy pont most, pont ma, elég rossz pillanatomban talált el ez a fickó. – Vagy hallottál valamit rólam?
- Rendben, nézzük! - helyeslek én is, miközben megragadva saját kesztyűimet a ring felé sétálok és behuppanok az erre a célra szánt sárga szőnyegre.
Nem is áll szándékomban bírót, hívni, hiszen biztos vagyok benne, hogy az egész menet nem fog pár percnél tovább tartani, amilyen hangulatban vagyok ma.
- Készen állsz? - kérdezem elszántan olyan arckifejezéssel, mint aki mentem szétszedi őt, majd amikor megadja a jelet, én azonal támadásba is lendülök.
A másiknak fogalma sincs arról, hogy most mennyire szükségem van erre, hogy levezessem a bennem mélyen rejlő, de eddig elfojtott feszültséget, hogy megmozgassam minden egyes porcikámat tetőtől talpig, hogy ezek a negatív energiák felszabaduljanak és véglegesen távozzanak belőlem.
Érzem, hogy egyáltalán nem koncenrtálok úgy, ahogy szoktam - pedig ez a legnagyobb erősségem - és csak dühből harcolok, azért az egyik igen intenzív rúgás alkalmával el is veszítem az egyensúlyomat és a földön találom magamat. Ez a pillanat számomra igen csak kellemetlen és nem csak én, de az egóm is a padlóra  kerül, de nem én lennék, ha feladnám...
- Ne hidd, hogy végig ilyen könnyű dolgod lesz! - Most még jobban nyerni akarok mindenáron.


OUTFIT