- Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy itt vagyunk a mérkőzés előtt és nincsen meg a megfelelő hely a versenyzőmnek, ahol fel tud készülni,át tud öltözni és pihenni tud egyet. Mégis hova gondoltak a szervezők, amikor egy ekkora lyukat jelöltek ki nekik, amikor a VIP szekciót lehetett volna úgy kialakítani, hogy legyen helye a versenyzőknek. Nem szeretném elfogadni és az én három srácom feladja a versenyt, ami tudja mit jelent a hétvégére nézve, teljes kudarcot, a sztárjátékosok nélkül ugyan mire mennek. Vagy csinálnak ezzel a helyzettel valamit, vagy lehúzhatják a vécén ezt az egész verseny hétvégét. Ha egy óra múlva nem kapunk értelmes választ és helyet, akkor fogom őket és megyünk vissza Londonba. - vágom rá a telefont a szervezőre, és mosolygok magabiztosan Porterre, aki kétségbeesetten jött oda hozzám, hogy az öltöző olyan zsúfolt, hogy nem fér már be. Nem kellett nekem sem több, azt hiszem hatásos fejmosást adtam a szervezőnek, bár eléggé visszafogtam magam. Tudom, hogy a nagy pénz abból van ha egy tenisz meccsre eljön a krémek krémje, akik annyi pénzt költenek el itt mint másnak kétévi fizetése. Persze ebben van az üzlet én ezt tudom értem, és én is köztük vagyok, ha éppen nincsen munkám a srácokkal. De most itt van három versenyzőm is egy eléggé nívós verseny előtt, mindekni miattuk jött el, mert már készen állnak a VB-re és az olimpiai is itt kopogtat már a kapujukon.Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy most essenek szét, amikor New York egyik legelitebb társasága előtt játszhantátnak és mutathatnák meg mit tudnak. Ez egyenes utat jelent neki szinte bárhova, nagyon sok a gazdag ember, aki már nem tud mit kezdeni a pénzével, így befektetnek ezekbe a tehetséges fiatalokba, és nekik most pontosan erre kell gyúrniuk. Ha nem tudnak felkészülni, mert ilyen mértékben nincs velük foglalkozva akkor nekem kell a sarkamra állni ls helyre tenni azt, aki felelős a felfordulásért.
- Mr. Casado? - hallom a hangos lépteket felém közeledni, mire elfordulok Portertől és a hang irányába tekintek.
- Igen, én vagyok. - az arcom a fordulattal együtt nyerte vissza a magabiztosságát és a mosoly teljesen eltűnt róla, itt nincs helye a jófejségnek, főleg ha ennyire szorult a helyzet. Két óránk van a kezdésig, egy órát kaptak változtani, és a maradék idő igen kevés.
- Kelvin Hussen vagyok, a szervezéstől küldtek ide, hogy a fiatalembereket elkísérjem az öltözőjükbe. - int, hogy kövessük, de én nem megyek velük, mert máshol lenne dolgom. Már így is kicsúsztam egy megbeszélésről,bár ilyen körülmények között nem igen hívnám megbeszélésnek, inkább egy találkozó, ahol egy kicsit kikapcsolhatok, és élvezhetem a kemény munkám gyümölcsét.
- Menjetek csak a szokásos helyemen leszek, de kérlek ma már ne kelljen rendbe tennem senkit. - igazából kérésem Kelvinhez szól, aki mosolyogva bólint, majd a srácokkal a háta mögött távozik, remélem már olyan helyre, ahol tényleg minden olyan lesz, amilyet ezek a kiváló sportolók megérdemelnek.
Elindulok a VIP páholy felé, ahol már elméletileg vár rám egy igen kedves hölgy, akivel már elég régóta tartom kapcsolatot telefonon keresztül. Ha minden jól megy ő lesz a következő jobb kezem, vagy hívjuk akárhogy. Nagyon ért az emberekhez és nekem pont szükségem van valakire, bővítenem kell a cégemet, mert túl sok a tehetség és mi kevesen vagyunk ahhoz képest.
A telefonommal a kezemben már elkezdem írni az üzenetet, amiben szabadkozni akarok, hogy késtem, de ilyenkor nem figyelek magam elé. Ezek férfi dolgok, egyszerre egy dologra fókuszálunk, de arra legalább tökéletesen.
- Elnézést! - nézek fel a telefonomból hirtelen, mert a nagy nyomkodásban nem vettem észre, hogy nem egyedül haladok ezen az úton és egyenesen egy lányba ütköztem. - Jól vagy? - nézek rá egy kicsit ijedten és csúsztatom a telefont a zsebembe elfelejtve hirtelen hova is igyekeztem ennyire gyorsan.

Andrés & Lumie

'II don’t have dreams, I have goals...'

Rengeteg időm szabadult fel az elmúlt időszakban, hiszen az orvos megnyugtató szavai ellenére úgy éreztem, hogy nem lenne jó ötlet ugyanazt a veszett beosztást tartanom, amit korábban nevetve kiráztam a kisujjamból. Az étkezés témakőre lassan kezdett csak helyrebillenni, de még közel sem mondanám tökéletesnek a helyzetet. Az elmúlt napokban több időt szántam pihenésre, régi ismerősökkel találkoztam, próbáltam kicsit lekötni magam és a lehető legtöbb időt tölteni a szabadban ha már végre a tavasz meleg napjai megérkeztek. A testem még nem kezdett el változni, így ezt kihasználva még nem rejtegetem a hasamat és ugyanazokat a darabokat hordom, amiket korábban.
Mint a legtöbb nő szorult helyzetekben, amikor képtelenek vagyunk mit kezdeni az életünk tragédiáival meglátogattam a fodrászomat, hogy sötétebb színekbe borítsam a tincseimet. Vagy ez vagy nekiestem volna otthon dobozos hajfestékekkel, hogy elszórakoztassam magamat, annak viszont minden bizonnyal nem lett volna jó vége. Maxnak nem is szóltam. Nem tudom ki fog-e akadni és ugyan férfiből van rohadtul nem képesek észrevenni semmit, de azt gondolom, hogy egy ekkora változás még neki is szemet fog szúrni, főleg, hogy ezek után nem is tudom hogyan fog nevezni. A szőkeség már annyira aktuális, bár ez nem biztos, hogy meggátolja abban, hogy továbbra is így hívjon. A szalont magam mögött hagyva jövök rá, hogy már időm sincs hazamenni, mert nem bízok túlságosan New York forgalmában, így miután meglátogatok egy Starbucksot egy óriási smoothieért leintek magamnak egy taxit és elindulok, hogy megnézhessem egy régi jó barát feltörekvő karrierjének egyik első talán igazán jelentős meccsét.
Petert a gimnáziumból ismerem és már akkor is sokan rebesgették, hogy nagy jövő áll előtte a sportban, de akkoriban még borzasztóan szenvedett azzal, hogy támogatókat találjon maga mellé, akik előre lendíthették volna. Akkor írtam rá, amikor a Facebookon láttam, hogy a városban fog játszani, ő pedig egyből küldött nekem egy jegyet, hiszen legalább fél éve még csak véletlenül sem futottunk össze sehol. Bár, ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy most sem lesz túl sok ideje rám, de nem baj, legalább látja, hogy jelen vagyok.
A belépőm felmutatása után egy fiatal lány kezdi el elmagyarázni, hogy merre is kell mennem és kissé hanyagul intek az első néhány mutogató mozdulata után, hogy majd megoldom és el is indulok. Néhány forduló után azonban rá kell jönnöm, hogy fogalmam sincs merre megyek, mert egyszer sem a VIP részlegen kötök ki, így kissé lemondóan állok meg, hogy felhívjam Petert reménykedve, hogy még a közelében lehet a telefonja, de mielőtt megtalálnám a kontaktlistámon a nevét valaki nyíl egyenesen nekem sétál, miközben hozzám hasonlóan a készülékével van elfoglalva. Távolabb tartva magamtól az elviteles poharat igyekszem megakadályozni, hogy végigküldjem a ruhámat a benne lévő pirosas színű gyümölcslével, de a fedő egyébként is megállítja a folyadékot, így nem locsolok végig semmit. Félretúrom barna, göndör tincseimet az arcomból és nagyokat pillázva emelem a tekintetem a már bocsánatkérő hang irányába.
-Nem történt semmi.-nézek végig a ruhámon. Nem is tudom miért választottam ilyen világos színt, hiszen jómagam ügyetlensége is elég komoly fenyegetést jelentett volna.
-Jól vagyok, még az üdítőm is megúszta, azért már lehet, hogy haraptam volna.-nevetek egyet, hogy kicsit feloldjam az aggodalmait az irányomba.
-Ha már így egymásba botlottunk tudnál nekem egy kicsit segíteni? Nem vagyok túl jártas ilyen helyeken és fogalmam sincs merre lehet a VIP. Peter le fogja szedni a fejem, ha pályára lép én pedig még mindig nem vagyok ott. Pedig már nagyon rég nem találkoztunk..-hirtelen állítom meg magamat a teljesen felesleges csacsogásban. Jézus.. mi van velem?
-Szóval. Nem tudod véletlenül merre kellene mennem?-végre eltűnik a felesleges sallang és képes vagyok a lényegre koncentrálni miközben kék íriszeim az arcát fürkészik.

Azt hiszem vagyok annyira mázlista, hogy a szórakozást össze tudom hozni a munkával, hiszen sport rajongóként szinte minden nevesebb eseményen ott tudok lenni. A tenisz nem igazán az én sportom, mármint ha a játékról van szó, persze el tudok ütni egy labdát, egész egyszerűen alkalmazkodok a csapattársamhoz, de mégsem ez az a sport, amiben otthon érzem magam. Ettől függetlenül rengeteg tenisz játékosom van, akivel személyesen én foglalkozok. Sok mindennek meg kell történnie ahhoz, hogy én vegyem kezembe a mentoráltakat, már nem mindig én vagyok az aki a kezdő lökést megadja, erre vannak nagyon jól képzett emberek.
Amikor ma idejöttem Staten Islandre arra számítottam, hogy nem különösebben lesz dolgom azon kívül, hogy támogatom a fiaimat. Egy ennyire neves versenyen nem lehetne megengedni ezt a fajta hanyagságot, amit most mégis megtettek. Nem mondom, hogy felhúzott a dolog, mert egész egyszerűen és hatékonyan kezeltem le. Már értek ezekhez, ha nem értenék nem lennék ott ahol vagyok, ebben a pozícióban.
A mai nap több szempontból is fontos volt számomra, elsőként szponzorokat kellett szereznünk nekik, hiszen már nincsenek abban a kategóriában, ahol az alapítvány még tolja őket előre. Már túl komoly eredmények vannak mögöttük és ilyenkor már ideje a saját lábukra állni. Másik fontos momentuma az a bizonyos találkozó lenne ha odaérnék, de amint látom már megy is az első mérkőzés, de ez még csak az alsóbb kategóriásak versenye, még nem kell izgulnom itt senkiért.
A VIP felé igyekezve már bőszen pötyögöm az üzenetet, hogy késni fogok, ha eddig nem tűnt volna fel az illetőnek, de közben valakibe beleütközök. Végignézek rajta, hogy nincs e baja, és a telefont el is rakom, hiszen én voltam figyelmetlen nem lehet egyszerre bunkó is.
A szavaira elmosolyodok és az aggódó tekintetem hamar átvált valami másba.
- Mindenképpen kárpótoltalak volna ha baja esik az üdítőnek. - oldjuk a hirtelen jött zavart a hangulatban, ami csak úgy szó szerint ránk csapódott.
Észbe kapok, hogy hova is siettem és már mennék is tovább, de segítséget kér, és ennyivel tartozom neki ha már ilyen nagy tempóban kaptam el szegényt.
- Peter? 170 cm, vékony, nagyon pimasz, barna hajú Peter? - fogalmazhattam volna egyszerűbben is, de igazából egy Peter van most a mezőnyben, így egyértelmű volt, hogy kiről van szó. - Szerencséd van, mert én is éppen oda tartok, Peter az egyik mentoráltam, nem mondta, hogy elhívott valakit. - meglepődök, mert sok gyerek, aki nálam kezd olyan helyzetből jön, ami nem éppen előnyös számára, vannak, akiknek a szülei egész egyszerűen legyintettek, amikor mesélni akart a feltörekvő karrierjéről, így támogatást sem feltétlen kaptak tőlük. Azt hiszem Peter a nagyszüleivel élt, és ők már nem járnak ki a meccserire, ezért is olyan nagy öröm, hogy van aki támogatja rajtam kívül.
- Nagyon fog neki örülni, hogy nem csak én erősítem a szurkolói csapatát.  - igazaz én szurkolásom kimerül annyiban, hogy erősen koncentrálva próbálok hatni a labdára a pálya széléről, nem vagyok az a nagyon hangos szurkoló típus, mert akkor nem lenne hangom ha mindenkivel ezt tenném. Hallgatom, ahogyan egy kicsit zavartan fecseg,ami megmosolyogtat és intek neki,hogy jöjjön mutatom az utat.
- Nem egyszerű itt kiigazodni, és előre sajnállak, hogy a VIP-be adott jegyet neked, rengeteg a mocskosul gazdag ember, akik egy fikarcnyit sem értenek a teniszhez, viszont annál jobban osztják az észt. - de a srácoknak erre van szüksége, hiszen ők fogják a pénzt hozni neki, a versenyekre tolni őket, és ehhez nekem is és nekik is ott kell lenni velük. Szeretem a munkám mert tényleg érzem, hogy van értelme, viszont sok minden olyan dolog van benne, ami nem jön be annyira. Ha én sportoló lennék, nem biztos, hogy magamat el tudnám annyira adni, mint azokat akikkel dolgozok. Az önfényezés sosem volt erősségem, de ez nem is lényeges, hiszen másokat kell csak fényeznem, az meg egész jól megy, elég ha őszinte vagyok.
- Honnan ismered Petert? - kérdezem miközben már majdnem elértük az úticélunkat és messziről látom, hogy egy női alak már integet nekem.
- Ne feledd szavad, kárpótlásul, hogy beléd ütköztem vendégem vagy egy ebédre itt, nagyon jól főznek, viszont előtte van egy kis dolgom. - intek a fejemmel a kapálózó hölgy felé. - Megtalállak itt egy félóra múlva? - érdekes társaságnak tűnik,így semmiképpen nem szeretném szem elől téveszteni, no meg lehet neki is könnyebb lesz ennyi fura alak között ha nem egyedül kell boldogulnia.

Andrés & Lumie

'II don’t have dreams, I have goals...'

A középiskolás éveim egy része olyan szempontból kötődött a sporteseményekhez, hogy szurkolólányként minden olyan meccsen amelyen a suli bármelyik csapata részt vett nekünk is meg kellett jelennünk. Az azonban az érettségim megszerzésével a hátam mögött maradt, hiába lett volna akár esélyem bekerülni egy hivatásos cheerleader csapatba én egészen más irányba indultam az életemmel, viszont néhány sportolóval, akikkel gyakran lógtam együtt az atlétika pályán még megmaradt a nem túl szoros, de legalább jó kapcsolat.
Így kötöttem ma ki Staten Islanden.. Ugyan most álló spárga nélkül, de teljes szívből drukkolva szoríthassak egy régi barátnak... mármint ha egyszer végre megtalálom, hogy hol is kellene lennem. Már az is megfordul a fejemben, hogy lassan leülök egy lépcsőn és onnan nézem meg a meccset, de adok még egy esélyt a dolognak és ugyan álmomban sem gondoltam volna, de sikerül még jobban elkeverednem.
Egy idegen azonban szinte levesz a lábamról tanácstalan forgolódásom közepette, de végül mindenki megússza szárazon és lábon, az ő arcán határozottan rajzolódik ki az ijedelem, én inkább csak meglepődtem, hogy majdnem lepattantam egy mellkasról, de mivel nincs bajom, így igyekszem gyorsan elütni szerencsétlenségünket. Vagy éppen szerencsémet? Hiszen végre legalább összefutottam valakivel aki legalább az irányba segíthet nekem, így mielőtt folytathatná az útját sajnos ki kell ábrándítanom, hogy ilyen gyorsan nem szabadul meg tőlem akármennyire is fontos helyre siet.
-Az a Peter lesz az.-nevetek fel szórakozottan a jellemzésre.
-Ohh.. az ég küldött akkor.-sóhajtok fel megkönnyebbülten, hogy nem csak iránymutatást kapok, hanem konkrét kíséretet is. Esküszöm nem áll szándékomban feleslegesen rabolni az idejét, de ha már úgyis ugyanaz az úti célunk, akkor végülis csak nem tartom fel annyira.
-Na.. kicsi a világ.. Nem mondta? Szép.. csak kerüljön a kezeim közé a meccs után.-mosolyodok el és mellé igazodva tartom az én rövid lábaimmal a tempót. Már úgyis megszoktam, hogy sietnem kell mindenhova mindenkivel, mivel a legtöbb társaságban mindenki jóval magasabb nálam, főleg a férfiak. Hálát adok az égnek, hogy a sportcipő mellett döntöttem. Minden bizonnyal már most a kezemben lóbálnám a magassarkúkat, ha végül arra esett volna a választásom.
-Remélem is.. már jó ideje nem láthattam személyesen őt a pályán csak videókat kaptam meg utólag.-pillantok fel rá. Nem tudom, hogy egy tenisz meccsen mennyire lehet egyáltalán drukkolni, a videókon csak héba-hóba hallatszódik egy egy visszafogott taps majd újra a csend honol a nézőtéren. Mindegy. Még van időm felvenni a ritmust az emberekkel még Peter pályára lépése előtt.
-Megdöbbennél, de egész jól bánok ám az emberekkel és egyébként a legtöbben nem szoktak csak úgy leszólítani, mert ha elbambulok nem éppen kedves az arcom.-szélesedik egyet a mosolyom. Talán a világoskék szemek miatt tűnhetek sokszor megközelíthetetlennek, de ezt legalább annyiszor használom tudatosan, mint ahányszor véletlenül felejtek el legalább egy halvány mosollyal valami kedvességet kölcsönözni a vonásaimnak.
-Peter említette, hogy szponzorra van szüksége. Ha kicsit összeszedem magam még lehet tudok is tenni valamit az ügy érdekében, ha legalább érdeklődő hallgatóság tudok lenni.-ennyit igazán megtehetek érte. Amilyen tehetséges ez a fiú megérdemli, hogy minden lehetőség elérhető közelségbe kerüljön a számára.
Már éppen válaszolnék a kérdésére, de a jelek szerint mennie is kell.
-Legyen. Ebédeljünk.-bólintok.
-Egészen pontosan ott fogsz megtalálni.-mutatok a szabad hely felé majd hagyva, hogy tegye a dolgát én le is ülök magam mellé helyezve a táskámat és a dzsekimet, amire a kellemes napsütésben a jelek szerint nem lesz szükségem. A napszemüvegre annál inkább, hiszen kék szemeimmel jóformán semmit sem látok.
Lustán kortyolgatom az üdítőmet hanyagul követve a pályán zajló történéseket. Alig néhány percet töltök egyedül, hiszen egy idősebb férfi hamar változtatni szándékozik a tényen, hogy egyedül unatkozom, így az engedélyemmel helyet foglal mellettem. Nem annak a típusnak tűnik, mint aki itt keresi a következő sugar babyjét, inkább a jótündér nagypapa érzetét kelti bennem persze ez nem jelenti feltétlen azt, hogy igazam van. Mint később megtudom ő Richard.... ööööö.... Richard Carnegie a New Balance fejvadásza így előveszem a legszebb mosolyom miközben a mai napot hosszasan elemzi ki nekem várva a pillanatot, hogy Peter nevét említse. Onnantól kezdve pedig igyekszem nem ereszteni a témát. A Peter meccse előtt néhány perccel a névjegykártyáját felém nyújtva köszön el, hogy visszatérjen a saját helyére. Egy kedves mosollyal köszönöm meg. Na.. már most volt értelme eljönnöm.

Én magam sem tudnám megmondani, hogy van  e kedvenc sportom. Többesszámban már inkább tudnék róluk beszélni, talán a tenisz nem tartozik bele, már ha nekem kell csinálni, nézni meg igazából elég unalmas tud lenni néha, így az ilyen mérkőzésekre mindig beszervezek valamit, hogy azért megmutassam, hogy itt vagyok, de mégse érezzem magam teljesen haszontalannak. Amikor egy autóversenyen veszek részt vagy egy golf bajnokságon akkor valamiért sokkal jobban figyelem az eseményeket, pedig az utóbbi talán még izgalom mentesebb, mint a tenisz. A versenyzés a véremben van, mégsem voltam sosem sportoló a maga igazi kifejezésében, nem versenyeztem, pedig elég sok mindent űzök, talán hiba, de az életeme nem erre az irányba ment el, de még bármi lehet belőlem, a golfhoz például nincs korhatár, lehet majd ha megöregszek és nem lesz kedvem folytatni a folyamatos mászkálós életvitelt, akkor letelepedek és golfjátékos leszek, az autóversenyzéshez már öreg vagyok.
Tudom, hogy rettenetes késésem nem fogom tudni egy hamar megmagyarázni, bár azt hiszem nem is nagyon fog senkit érdekelni ha van más, amivel addig eltölthetik az idejüket. Márpedig a VIP szekció pontosan arra jó ilyen eseményeken, hogy a gazdag népség méregesse kinek van több és még annál is több.
Nagy sietségemben szert tettem egy új rajongóra, vagy inkább szurkolóra az egyik fiam részéről, aminek nagyon örülök, sajnos nem gyakran van lehetőségem ismerősökkel összefutni felőlük, mert az életünk egy ilyen eseményen rohanás, de ebben az esetben, pont ezt hozta a találkozást.
- A tenisz világa annyira nem kicsi, csak te jársz ritkán, pedig biztos örülne ha valaki gyakrabban részt venne a lelátón neki szurkolva. - mosolygok rá, majd a kérésének megfelelően indulunk el oda ahova amúgy is igyekeztem éppen.
- Csak kérlek ne öld meg nagyon, még szüksége lesz az arcára meg a kezeire, hogy szép kis szponzori tömeget bevonzzon.- nevetek fel a fenyegetésére,amit Peter felé célzott.
Lehet kicsit sietősre vettem a lépéseimet, mivel nekem valóban sietnem kéne, de próbálok lassítani, látva, hogy mennyire igyekszik velem lépést tartani.
- A videók azért jobbak, mert ott bele tudsz tekerni. - vallom be a magam részéről megítélt gondolataimat erről a sportról, bár sosem mondanám el senkinek, hogy olykor ez mennyire untat, mert csak az a rész hoz lázba, amikor az én gyerekeim vannak a pályán a többiek nem igazán izgatnak. Tudjuk ki az ellenfeleink, tudjuk kikre kell fókuszálni és kik azok akik potenciális ellenfelek lehetnek. Több száz videót nézünk meg velük, hogy ezzel együtt tudjunk javítani rajtuk is az edzőjükkel.
Meglep,hogy ennyi mindent tuda lány, annak ellenére, hogy még sosem hallottam róla, Peter elég jól tájékoztatta a helyzetünkről. Bár szinte minden nagyjából kezdő sportolónak az a célja, hogy egyre feljebb kerüljön és ehhez szponzor kell.
- Szerintem hálás lenne,ha egy kicsit tudná tolni valami pénzeszsák felé a seggét, neki még lenne mit tanulni arról, hogyan adja el magát, mert a játéka nem mindig elég. Szóval csak vesd be magad, én is hálás leszek, ha végre találunk neki valami jó kis támogatót. - főleg, hogy amikor pályára lép, nem leszek olyan emberek közelében, akiket be tudnék neki vonzani, így jó, hogy lesz valaki aki megteszi helyettem. - Csak beszélj sokat a tökéletes technikájáról, a legtöbbnek fogalma sincs arról milyen technikáról beszélsz, csak bólogatni fognak, nem kell részletezni, maximum a könyök mozgását dicsérd és mutogass sokat felé. - adok neki pár tanácsot,bár ahogyan engem elcsábította sietős dolgom elől, így másokat is könnyedén fog a bűvkörébe vonni. Ismerem az embereket ő pont egy olyan embernek tűnik, akit talán annyira nem is féltenék a cápák között, de majd meglátjuk mire megy.
- Akkor ott foglak keresni Peter barátja. - kacsintok rá és már veszem is az irányt a munka felé.
A megbeszélésünk igen rövidre nyúlt, mivel az első három percben éreztem, hogy megvan akit keresek. Nem szeretek sokat agyalni azon kivel tudok majd együtt dolgozni,mert ha nincs meg az összhang azonnal, akkor később sem fűzök hozzá, sok reményt. A lány tökéletesen látta mit kell csinálnunk ha szponzorokat akarunk szerezni a srácoknak és már két ajánlattal várt, mert amíg én késésben voltam ő elfoglalta magát és szerzett névjegykártyákat, szinte azonnal fel is vettem, a részleteket majd hétfőn az irodámban fogjuk megbeszélni, mert nem akarom sokáig feltartani, hiszen ő tényleg szereti és élvezi ezeket a meccseket. Megköszönve a munkáját indultam el megkeresni Peter barátját, akinek még a nevét sem tudom, és ennek a hiánya egészen eddig felsem tűnt.
Szinte odasurranok a mellette lévő üres székre és helyet foglalok, tekintetemet a pálya felé szegezve, hiszen az egyik fiam éppen játszik és nagyon jó.
- Ő Porter, talán ő az egyik legnagyobb ellenfele Peternek, ő is az én gyerekem, még csak 20 éves, de már a nagyok között játszhat.- olyan büszkén mondom, mintha a saját gyerekről beszélnék, mert szinte az is. - Remélem nem telt unalmasan ez a fél óra, és láttad Petert a pályán, sajnos lemaradtam róla, de a győzelméről persze tudok. - vagyis csak a meccs győzelméről, a nap vége még messze van, több meccset kell játszani ahhoz, hogy a végén megkapja a kupát és az elismerést.
Felé fordulok, miután vége ennek a mérkőzésnek is, és Porter is bezsebel egy nyertes meccset, amit egy széles mosollyal a az arcomon nyugtázok.
- Andrés vagyok, mert még nem volt alkalmam bemutatkozni, túl gyorsan toppantunk egymásba. De a barátaim Andy-nek hívnak.- nevetem el magam a kezemet nyújtva felé már megszokásból.

Andrés & Lumie

'II don’t have dreams, I have goals...'

A babának köszönhetően mindenre egy kicsivel több időm szabadult fel. Meglepően könnyen kezdtem el bele kényelmesedni az új helyzetbe, hogy nem kell úgy dolgoznom, hogy agyon hajtom magam, hogy minél előbb érjem el a céljaimat. Kicsit azért még bánt, hogy el kellett napolnom a saját szalon gondolatát, de időről időre emlékeztetem magamat arra, hogy most más feladatom van, amit ráadásul én választottam. Mármint nem azt, hogy terhes leszek, hanem azt, hogy meg is tartom.
Szükségem van egy kis figyelemelterelésre és erre a tenisz meccs éppen megfelelőnek bizonyul még akkor is ha segítség nélkül nem is találom meg a helyemet túl könnyen.
-Indokolatlan mennyiségű időm szabadult fel mostanában, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy gyakrabban rontsam a levegőt a lelátón Peter sikeréért szorítva.-végülis miért ne. Ha itt tényleg lehet fontos a jelenlétem akkor legalább nem otthon unatkozom majd, amikor egyre előrehaladottabb lesz az állapotom.
-Majd gyengéd leszek és csak egy kicsit bántom.-szórakozottan kacagok egyet kérlelésére. Peter reflexeivel az lenne a csoda, ha tényleg meg tudnám ütni, nem mintha bárkit bántalmaztam volna fizikailag életemben... mármint ok nélkül. Na mindegy.
Igyekszem vele tartani a lépést, hiszen neki is dolga van és nekem sem kellene elkésnem, de azért értékelem amikor kicsit visszavesz a kedvemért. Elég erős bennem a gyanú, hogy a tüdőmet kiköptem volna mire megékezünk a VIP részlegre ha megtartja ugyanazt az ütemet.
-Durva, hogy ezt pont te mondtad ki, aki még érdekelt is az egész sport dologban.-pillantok rá egy széles mosollyal az arcomon. Az egy dolog, hogy én hajlamos vagyok unatkozni az ilyen eseményeken, de nem gondoltam volna, hogy egy támogató sem élvezi feltétlen a meccseket. Főleg, hogy neki még izgulnia is kellene a versenyzőkért.
Peter egy délután alatt nagyjából ledarált nekem mindent, ami mostanában jellemző az életére és a sport karrierjére és ugyan ilyen nyíltan nem kért meg rá, hogy udvaroljak körbe embereket, de valahol éreztem, hogy van egy ilyen célja is a meghívásnak. Ha pedig tudok neki segíteni, akkor fogok is.
-Akkor előveszem majd a kedvesebbik arcom és meglátjuk mit tudok majd intézni.-teljes mértékig tisztában vagyok az adottságaimmal, így nem lesz meglepő, ha nem fogok túl sok időt egyedül tölteni a lelátón Peter meccsét követve.
-Technika, könyök. Értettem!-emelem a homlokomhoz a kezemet szalutálva egy pillanatra.
-Bízz bennem. Ügyes kislány vagyok.-mosolyodok el és még intek neki mielőtt elfoglalom a helyemet. Más esetben már biztos ráhajtottam volna, de ilyen szempontból veszettül visszavettem az arcomból. Jóformán azt sem tudom hogyan kellene normálisan viselkednem egy férfi közelében.. bár még a régi varázserőm elszabadulhat a közelében, hiszen csak ideiglenesen válunk külön egymástól.
A gyanúm beigazolódni látszik, hogy éppen csak néhány percre maradok egyedül és egy idősebb férfi, nevezhetném bácsinak máris úgy érzi, hogy szórakoztatásra van szükségem, de ha már itt vagyok tényleg lehetek hasznos is, így kedves hangnemben elcsacsogok Petert dicsérve ahányszor csak a beszélgetésbe bele tudom szorítani kiemelve azokat a részleteket, amikre... nem is tudom a nevét... Peter támogatója felhívta a figyelmemet. A fickó egy széles mosollyal távozik én pedig a kezemben tartom a névjegykártyáját. Megtettem, amit a haza megkövetelt tőlem.
A szék azonban nem marad sokáig üresen mellettem, tényleg visszajött ahogyan ígérte. Nocsak. Tényleg egyre több férfi hajlandó betartani az adott szavát.
Éppen csak addig pillantok az arcára amíg elhelyezkedik, utána a tekintetem ismét a pályára szegeződik, hogy az általa említett személyhez arcot is tudjak csatolni.
-Ahh.. szóval ő is hozzád tartozik. Nem játszol kicsiben.-minden bizonnyal nem kis név lehet a sport világában csak én vagyok tudatlan, hogy az arcáról nem tudtam egyből nevet is csatolni hozzá. Mentségemre szóljon, hogy én tényleg nem mozgok ilyen körökben... de ha ilyen férfiak vannak itt, akkor valóban időszerű, hogy több meccsre járjak... na tessék.. máris ébredezik az érdeklődésem.
-Láttam és ügyes volt nagyon.. de nem csak ő..-szélesebb mosolyra húzom az ajkaimat.
-Richard Carnegie. New Balance. Szuper aranyos voltam vele és nagyon érdekelné egy együttműködés Peterrel.-mondom büszkén és felé nyújtom a névjegykártyát. Innentől már az ő dolga lesz a kapcsolatfelvétel. Vagy az erre alkalmazott emberéé. Nem tudom hogy mennek ezek a dolgok.
Ahogy felém fordul a meccs végén én is hasonlóan teszek. Halkan nevetve mérem végig alaposabban az arcát. Tényleg jóképű.
-Lumienne.-csúsztatom a kezébe az enyémet.-Barátoknak csak Lumie.-billentem egy kicsit félre a fejem egy bájos mosollyal. Mit művelek? Hirtelen kerít hatalmába a bizonytalanság, hiszen nem egy olyan pasinak tűnik, akit csak úgy meg lehetne vezetni az orránál, szóval ő nem az a balek, akit Maxnak leírtam a múltkori beszélgetésünknél.
-Terhes vagyok.-bukik ki belőlem totál meggondolatlanul miközben elengedem a kezét.
-Egy barátomtól, akivel nem terveztük, nem vagyunk együtt, mert csak szórakoztunk. Csak gondoltam ezt tisztázom veled már egyből az elején, hogy ebből semmi félreértés ne legyen.-úgy mesélem el neki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Bár az ebéd amire meginvitált még nem feltétlen jelenti, hogy akár csak tartanánk ezek után a kapcsolatot, de mégis úgy éreztem valamilyen lelkiismereti felindulásból, hogy jobb ha ezt tudja.

lehet irigylem kicsit, hogy szabadideje engedi, hogy többet legyen itt a lelátón, közben még mélységesen bánom, hogy peter ennyire belerángatná az amúgy sem túl izgalmas meccsekbe. Neki persze az, hiszen a pályán lenni más világ, ott az adrenalin fűt, hűt, amit akarsz, felcsigáz, de a pálya szélén csak azt tudod nézni, hogy ide oda mozog a labda és a versenyzők passzolgatják. Lehet én vagyok már túl egyhangú ebben, mert túl régóta koptatom a nézők sorát, de nekem igazából itt a helyem, a hivatásom és a munkám, szóval amíg ez hozza a pénzt és azt az életet, amit élek, addig tűröm, meg a végeredményt végülis szeretem. Egy-egy meccs alkalmával is látom fejlődni azokat a gyerekeket, aki ezelőtt nem tudtak mást, csak, hogy ez a szenvedélyük,d e megfelelő edzés és pénz hiányában álom volt számukra. Itt akik már játszanak, nem a felszínt kapargatják, hanem mélyen benne vannak, ebben az álomban és megélik minden pillanatát, akárcsak Peter.
- Ha életben hagyod, egészen biztosan hálás lesz a támogadásodért. - ahogyan én is. A kezdő csapatban ritka, hogy szurkolók vegyék körbe a sportolókat, itt már komolyabb a tét, lassan Peterről is alig tudjuk majd levakarni a csajokat és a rajongókat, de addig is jó ha van aki elindítja a siker hullámot számára a lelátón is.
- Már évek óta látogatok el meccsekre, tenisz meccsre is, van olyan sport ami még ennyi idő után is lázba hoz, de ez nekem munka, így nem járhatok azért ki, hogy szórakozzak. - mondok egy kicsit komolyan, majd enyhítek a hangsúlyon. - De azért egy pár alkalom után beszéljünk újra, hogy akkor mit mondasz. - kacsintok rá. Most nem szabadna azon agyalnom, hogy aki előttem áll, és véletlen Peter barátja mennyire dögös, hiszen munkám van, amiről nem terelhetem el a figyelmet. Szemet hunyok a férfias énem felett és barátilag közeledek, majd ha túl vagyok a napon egyik megpróbáltatása talán engedek egy kicsit magamnak, addig nem.
Gyorsan adok neki pár tanácsot, amit egy amatőr rajongó is simán meg tud jegyezni, ezekkel könnyen el lehet adni bárkit, főleg az itt jelenlévőknek, akiknek pénzük van de hozzáértésük nem sok, már a legtöbbnek.
- Csak kedvesen és határozottan. - lépek el tőle és már utamra is indulok, hogy bevégezzem mai feladataim közül az egyiket. Kellenek a plusz emberek, kell a segítség, hogy még többeknek tudjunk segíteni. Én már szeretnék olyan téren pihenni, hogy az újoncokat teljesen átadnám valakinek, aki foglalkozik velük és maradék a jól bevált profiknál. Nekik is bőven van mit egyengetni az útjukon, így ott sem lenne sok pihenőm, de határozottan könnyebb dolgom lenne. Plusz szponzorok kellenének olykor, de nem egy egész bagázs, aki életre kelti a karrierjüket.
Amint visszaérek, szó nélkül foglalok helyet és mutatom neki, hogy Porter, aki most a pályán alázza le az ellenfelét, mintha az sosem tanult volna teniszezni.
- És sokkal nagyobban szeretnék játszani még ennél is, még rengeteg a hozzá hasonló fiatal, akiknek nincs lehetőségük, így azt hiszem, hogy ideje jobban szárnyra kapnia a cégemnek. - a New Balance szavakra elkapom a fejem a lány felé és olyan széles vigyor ül az arcomra, hogy félek begörcsöl. Átveszem tőle a névjegyet, és már meg is van, hogy kire fogom bízni a munkát, az újonc lánynak, pont egy ilyen fog kelleni az első munkának. A New Balance több embereket is támogatja, focistákat főleg, és velük viszonylag könnyen együtt is tudunk dolgozni. A lehető legjobb embert találta meg a lány, amiért hálás vagyok neki.
- Jó munkát végeztél, Peter nem is lehetne büszkébb, hogy ilyen barátja van. - mutatom vigyorogva a kezembe lévő névjegyet.
Már elég sokat beszéltünk egymással, de még mindig nem tudjuk egymás nevét, a nagy sietség, vagy a fura találkozás okozta talán, vagy természetesnek tűnt, hogy úgy kommunikálunk egy közös barát által, mintha mi is azok lennénk.
Szóval Lumie, ezt lehet könnyebb lesz kimondani, az angolom ugyan aktusmentes, hála a kétnyelvűségnek, amiben gyerekkorom óta élek, de más nyelveket nem nagyon sajátítottam el, olyan franciásnak hat a neve, és ha ki akarnám ejteni, akkor is elég bénán menne. Legyen Lumie, rövid,aranyos és illik rá.
Következő szavaira egy kicsit meglepődök, sokkal jobban ül ki az arcomra a meglepettség, mint azt akarnám, de egy ilyen hírt hogy lehetne máshogy fogadni.
- Gratulálok?  - kérdezem tőle, kicsit bizonytalanul, a többi mondandóját hallva. - Úgy látom a te életed sem egyszerűbb. - nevetek fel már kevésbé kényelmetlenük és egy nagy éljenzésre a pálya felé fordulok. Az egyik legnagyobb tenisz tehetség lép a pályára, akinek már jócskán van rajongótábora.
- Tudod Lumie, az én életem így is elég bonyolult, szóval átérzem milyen nehézségek elé álltál ezzel a terhességgel. Meg megértem, hogyan szabadult fel némi időd. - próbálom túlkiabálni a tömeget, akik nem tágítanak, ameddig a játékosuk fent van a pályán.

Andrés & Lumie

'II don’t have dreams, I have goals...'

Peter egyébként egy elég helyes gyerek, szóval ha nem fixálta volna magát teljesen a sportra, akkor valószínűleg egy igen csinos kis barátnő is szoríthatna a sikeréért, de megértem, hogy az eredményekre akart koncentrálni, így pedig minden mást kizárt az életéből. Gond egy szál sem. Lehetek én is aki támogatja bár ami köztünk van az szigorúan baráti kapcsolat, nem is tart egy irányba az életünk, így elgondolkozni sincs értelme azon, hogy esetleg bármi mást akarjunk egymástól, most pedig még egy laza kavarás is ki van zárva. Ezért is teljesen érthetetlen számomra, hogy akkor viszont a mellettem álló férfi miért kezdi el tornáztatni a fantáziámat szépen lassan. Talán a belőle áradó nyugalom és határozottság az, ami felkelti az érdeklődésem. Tényleg öregszem. Régebben nem kellett több egy szépen kidolgozott kockahasnál és már hajlandó is voltam megmozdulni az ügy érdekében. Azt hiszem itt volt az ideje egyébként is, hogy elkezdjek megkomolyodni.
-Szóval első sorban üzletember vagy.-mosolyodok el a komolysága ellenére.
-Kicsit tartok tőle, hogy nem ez lesz az a sport, ami engem lázba hoz, de azért adok neki egy esélyt.-játékos kacsintására képes lennék elolvadni, de igyekszem megtartani a pókerarcomat, hiszen most egyébként is elválnak útjaink, hogy ő a többi nagy hallal tudjon úszni, nekem meg lelkesen kell tapsolnom és társalognom, hogy hasznos tagja legyek ennek a kis mikrotársadalomnak.
-Igen, főnök.-billentem egy kicsit oldalra a fejemet a jó tanácsok után. Még csak különösebben meg sem kell mozdítanom saját magamat, hiszen a társalgás és a lehetőség házhoz jön. Talán így kér bocsánatot tőlem az univerzum az elmúlt időszak szakadatlan megpróbáltatásaiért, de azt kell mondjam ide ehhez több kell majd, hogy békét kössünk.
Az okításom folytatódik amint ő elrendezte az ügyeit és felszabadult az ideje, hogy a pályán zajló eseményekre is tudjon egy kis figyelmet szentelni. Vajon tisztában van azzal, hogy mennyire imponáló, hogy ilyen célokra fordítja a vagyonát? Maxnak köszönhetően a társadalom egy számomra csak kívülről látott rétegébe sikerült bepillantást nyernem, mégis talán a mellettem ülő férfi az első, aki a jelek szerint minden erejével azon van, hogy mások előrehaladását valósan előresegítse.
-És akkor gondolom ehhez kellenek a szponzorok.-mondom és már nyújtom is át neki a névjegykártyát. Nem tudom, hogy valóban nyélbe tudnak-e majd ütni egy magállapodást, de a lehetőség már adott és a mosolyából ítélve minden ok meg van az örömre.
Büszkén mosolyogva húzom ki magam egy kicsit a dicséretére.
-Szuper, akkor ma már hasznos voltam és Peter is jön nekem eggyel.-persze sosem hajtanám be rajta, hiszen önként vállaltam magamra a feladatot, ő csak meghívott, hogy valaki tényleg szorítson az ő sikeréért személyesen.
Végre megejtjük a bemutatkozást, így már végre egy nevet is csatolhatok az elraktározott arcához. Jól érzem magam a közelében, könnyű vele beszélgetni, de mielőtt bármibe akár csak egy pillanatra is hagynám belelendülni az agyamat úgy érzem ki kell terítenem a lapjaimat akármennyire is jön ki majd hülyén a helyzet. Sosem voltam az a fajta, aki kijátszotta az embereket, így most sem próbálkoznék semmi ilyesmivel.
Döbbent arcát látva szinte már el is könyvelem magamban, hogy hamarosan magamra maradok, de nem köszön el még csak nem is kezd el kényelmetlenül helyezkedni.
-Köszönöm?-kérdezek vissza hasonló hangsúllyal bár aligha van bármi amihez gratulálnia kell, hiszen csak elcsesztük... nem még csak azt sem mondhatom. Egyszerűen csak ezt dobta a gép.
-Nem.. kicsit sem.-csatlakozik a nevetésem az övéhez megkönnyebbülten. Úgy tűnik mostanában egyre többször kell majd pozitívan csalódnom a férfiakban. Emiatt pedig panaszkodni semmiképp sem fogok.
A pályára pillantva meg is iszom a gyümölcslé maradékát. Úgy tűnik a közönségkedvenc is megérkezett, hiszen az eddig aránylag csendes nézőtér igencsak felbojdult.
-Majd megoldom ezt is mint minden mást az életemben. A jelek szerint most az a szakasza van az életemnek, hogy meg kell tanulnom egy kicsit elengedni a gyeplőt és elrugaszkodni a tervektől-vonom meg a vállamat, mintha ez olyan könnyen menne. Az általam kialakított rendszer tartott egyben mindent. Most viszont azt sem tudom, hogy a következő lépést melyik irányba kellene megtennem.
-Mesélj egy kicsit magadról. Miért döntöttél úgy, hogy neked fontos ezeknek a kölyköknek a jövője?-kérdezem kíváncsian. Nem sokan szánnák erre még csak a szabadidejüket sem nem hogy a vagyonuk egy igen jelentős részét. Márpedig ennyi fiatalt a megfelelő lehetőségek felé terelné minden bizonnyal nem kis vállalkozás. Rajta viszont azt látom, mintha ez a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne.

Valahogy éreztem rajta, hogy ő nem az a lány, aki majd minden hétvégéjét hasonló versenyeken tölti, de mindenképpen jó pont, hogy támogat egy barátot. Legalább elmondhatja magáról, hogy ő volt az első rajongó, bár ezzel mindig vitába szoktak szállni a tini lányok, akik imádják az adott sportolót és megvesznek érte. Már előre látom magam előtt Peter rajongói klubjait az Instagramon. Ennek az életnek is van hátulütője, mint mindegyiknek, de ha az álmait szeretné élni, akkor meg kell tanulnia kezelni a felhajtást is, ami majd körülötte lesz.
- Majd ha Peter nem lesz önző, egyszer mutatok neked izgalmas versenyt. - hintek el egy kis morzsát, majd utamra indulok.
Amint visszaérek máris egy kis ajándékkal kecsegtet, amiért hálás vagyok, de Peter méghálássabb lesz. A New Balance-al nem lesz nehéz leszerződtetni őt, így majdnem tiszta a terep, ha odateszi magát a többi versenyen is, akkor állandó szponzort köszönhetünk ennek a lánynak, Lumienak, mint megtudtam a nevét. Igaz már több mindent beszéltünk meg úgy, hogy még csak egymás nevét sem tudtuk, de ami késik nem múlik.
- Mindenképpen hajtsd be rajta, mert ezt akkor tudta volna összeszedni magának, ha egyszerre van két helyen a meccs közben. - ezért vagyok én és a cégem, hogy amíg ők teljesítenek a pályán, mint kampányoljunk nekik. Én már ebből régen kinőttem, de van akiért megtenném még nagyon szívesen. A srácaim, mind megérdemlik, hogy a legjobbat kapják és ezért kell nekem is ezer százalékot beleadni egy ilyen meccs alatti unalmas órákban is.
Vallomása hirtelen ért, mivel éppen, hogy a nevét tudom, de csak a keresztnevét, nem gondoltam volna, hogy máris egy ilyen elég intmi dolgot oszt meg velem. Van egy olyan érzésem, hogy ez a lány többre játszik, de érthető, hiszen elég egyértelmű jelekkel mutattam neki, hogy nem ellenszenves. Az ebédmeghívás is lehet egyfajta félreérthető dolog, ami aminek, akkor amikor megkérdeztem nem volt hátsó szándéka, de igazából miért is ne lehetne barti beszélgetésnél egy kicsit több. Vagyis hát nem tudom mennyire kellene ezt komolyan gondolnom, hiszen terhes és nekem az életembe nem fér bele egy gyerek. Vagyis azt hiszem, amikor az előző kapcsolatomnak vége lett, pontosan az ilyen fajta jövőképek miatt mondtam nemet az egésznek. Ennek már több éve, lehet már beérett a fejem hozzá, de még mindig erősnek vélném más gyerekét felnevelni. Lehet túlságosan előre szaladtam, sőt biztos. Mosolyogva gratulálok, vagyis kérdezem meg, hogy grtulálok e igen abszurd módon. Ami engem illet ez a z információ nem szegi kedvem attól az étkezéstől, szerzett az egyik gyerekemnek egy nagyon jó lehetőséget és igen csak durván taroltam le, így azt hiszem ennyi belefér.
- Úgy hallom és tapasztalom, hogy egy elég talpraesett lány lehetsz, nincs kétségem afelől, hogy ezt a nagyon nem átlagos helyzetet helyesen fogod kezelni. - próbálok valami biztatót mondani, mint mindig, amikor rosszra fordulnak a dolgok, amikor em úgy megy a karrier kezdése valakinek, ahogy szeretnénk vay pont Lumie-nak, amikor az élete éppen most kezd felfordulni.
Amikor a hangulat a tetőfokára hág, már közelebb kell hajolnom hozzá, hogy értsem mit kérdez. Szeretem ha a munkáról kérdeznek, mert az életem egy nagyon fontos része, amiről öröm beszélnem.
- Az én életemben is megvolt az a pillanat, amikor szembesülnöm kellett vele, hogy nem csak az én világom létezik, és egy barát, aki rászorult, sokban tudja befolyásolni a fejét az embernek. Nekem is hasonló dolog történt, segíteni akartam valakin, aki fontos volt nekem, megtehettem, most is megtehetem és jó érzés. - nézek vissza a pályára, de most jelenleg nincs egy mentoráltam sem ott. Nem szeretek nagyzolni a szüleim pénzésel, amikor a cégem még csak gondolat volt és az első gyereknek próbáltam segíteni saját pénzből tettem, nem a szüleiméből. Persze ők is agyban hozzájárultak a cégem elindulásához, de nagyrészt egyedül értem el, azt amivel ma rendelkezem.
- Nem tudom szoktál e támogatni alapítványokat, vagy segíteni rászorulókon, de ha szoktál tudod mennyire jó érzés és az, hogy én ezt minden nap átélhetem azt hiszem megéri. - nézek rá büszkén. - Na meg nézz körbe, ez az élet biztosítja nekem azt, hogy Ferrari legyen a fenekem alatt és kaviárt egyek reggelire, bármikor elmehessek Barcelonába meglátogatni a nagyszüleimet és onnan a Maldív-szigetekre menjek pihenni. - nevetek el magam, hogy azért ne fessek olyan képet magamról, mintha egy szent lennék, mert nem. Kihasználom az élet által nyújtott szabadságot és élvezeteket, nem hagyok veszni semmit sem, ami jó.